Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

11. fejezet - X. KESERVESEK

11. fejezet - X. KESERVESEK

Tartalom

A búcsúzó énekek s hasonló, szomorú tárgyú lírai énekek, panaszdalok Erdélyben igen egységes stílusú csoportot alkotnak. Összetartozásukat a nép is érzi, s keserveseknek nevezi őket. A szöveg zömét 1-2 tucatnyi strófa alkotja, melyet különböző összefüggésekbe, sorrendbe helyezve, olykor rögtönözve fűznek egymáshoz. (Sőt olykor csak a sorpárok fixek, s már a négysoros strófa kialakításában is van tetszőleges elem.) Annál szigorúbb viszont a szöveg stiláris egysége: klasszikus, kicsiszolt képek és kifejezésmódok, pregnáns megfogalmazások, megindító szép régies nyelvezet teszi e szövegeket népköltészetünk egyik legvonzóbb műfajává. — A szövegek túlnyomó többsége 6 (ill. 12) vagy 8 szótagos sorokból épül. Zeneileg a dallamok nagy része recitativ hátteret sejtet, vagy egy recitativ alapgondolat dalszerű átformálását mutatja. (Sárosi Bálint mutatta ki a keservesek dallamelemeinek egyes sirató-típusokkal való közeli rokonságát.) Sok a felülről vagy alulról elért re-mi törzshangon mozgó, magas ívekkel kibővülő, majd mélyben záró la,- (néha szó,-) pentaton dallam. Van azonban köztük kvintváltó és néhány sirató-stílusú is. Újabb dallamstílusokhoz e szövegek ritkán kapcsolódnak. Természetesen csaknem mind parlando vagy rubato jellegű.

Kit a bú megrongált

Kit a bú megrongált

Dallamunk egy egész zenei stílusnak szinte rövid összefoglalása. Az ismételten föllépő dó támasztóhang fölött a dallam mi-re hangokon mozog. Első nyugvópontja: , a végső zárlatnál lecsúszik la,-ra. A két hosszú sort egy-egy — éppen csak érintett — belső lehajlás (re) tagolja. Mivel az ilyenféle szerkezetnek elméletileg legtisztább típusa a régi gregorián zsoltártónusokban (psalmusokban) található, s mivel az említett népdalstílus e szkéma dalszerű kibontásának, kifejlesztésének tekinthető, gyakran az egész stílust pszalmodizálónak nevezzük. (De ez nem azt jelenti, hogy a gregorián zsoltárokból származott volna; csupán a zenei gondolkodásmód igen hasonló, s valószínűleg közös gyökérből ered.) Érdemes megismernünk a gregorián zeneelmélet idevonatkozó terminusait is: A dallam gerincét alkotó hang vagy hangcsoport neve: tuba, tuba-sáv (máskor tenornak is hívják). A bevezető hangcsoport: initium (olykor elmarad, a népdalban viszont, mint látjuk, ismétlődik); a hosszú sort tagoló, de valódi megállást nem jelentő cezúra neve: flexa; az első nyugvópont: mediatio (felezés), az utolsóé: terminatio (befejezés).

(S) Úgy elmegyek, meglássátok

2. S könnyeitek hullassátok, s levelemet olvassátok, — sír a szemem, hull a könnyem, de igazán fáj a szívem.

3. S úgy fáj az én árva szívem, nem to’m tiéd fáj-e vagy sem, — s ha a tiéd úgy fog fájni, soha el nem tudunk válni.

4. S elmennél-e, s elhagynál-e, értem szíved nem fájna-e? — S lám a szíved nem kőbálvány, hogy itt hagynál ilyen árván.

5. S nem kő, nem kő, nem hasad el, se nem viasz, nem olvad el, — s ha kő volna, elhasadna, viasz volna, elolvadna.

(S) Úgy elmegyek, meglássátok

Népdalaink rímelése általában nem hivalkodó, éppen csak arra szolgál, hogy a szöveg a sorvégen ne disszonáljon. Erre akár a ragrím, sőt olykor a szóismétlődés (ha új szövegkörnyezetbe kerül, vagy új nyomatékot kap a szó) is megfelel. Rímelési virtuozitásra nem törekszik a népdal, de néha kiváló lelemények is akadnak benne, mint itt a 4. versszak 3-4. sora.

Kövecses út mellett

2. Elindult az úton, nem tudott elmenni, — fele utairól vissza kellett térni.

3. Én is elindultam, s nem tudtam elmenni, — fele utaimról vissza kellett térni.

4. Minden úton, utcán téged vigyáztalak, — mégis édes rózsám fel nem találtalak.

5. Minden ablak alatt téged hallgattalak, — hála az Istennek, hogy feltaláltalak.

Kövecses út mellett

Kövecses út mellett

Kövecses út mellett

Vessük össze a 370. dallal. Egyetlen jelentős különbség: a második hosszú sor közepén álló „flexa” gazdagabban kidolgozott aláhajlás, mely mintegy előre jelzi, előkészíti a zárlatot. A szo, hang (VII zárlat) egyrészt a pentaton terczárlat (b3) természetes kiegészítője (lásd például a 309., 371. sz. dalban), másrészt az alaphangnak szinte pentaton vezetőhangja. Mivel így a lezárás e ponton jelentősebb, hajlamosak vagyunk az egész formát nem két hosszú, hanem négy rövidebb sorban hallani: egy lépés a „dalszerűség” irányában. — A főváltozat és a variánsok összehasonlítása a pentaton gerincnek és a pentatóniát színesítő, de nem eltörlő mellékhangoknak („pienhangoknak”) szerepét tanúsítja.

Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek

2. Búval és bánattal kizsinóroztatom, — sűrű könnyeimmel kigomboztattatom.

3. Fúdd el jó szél, fúdd el hosszú útnak porát, — hosszú útnak porát, az én szívem búját.

Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek

Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek

A 7-12. szótagon a várt b3 (vagy b3-ról lehajló VII) zárlat helyett nagyívű la,-sort kapunk. Ez rendkívüli a stílusban; e dal azonban az új kiadványokból hamar elterjedt, s másodlagos népszerűségre tett szert.

Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet

2. Apám kapujáról anyám ajtajára, — hogy lássák meg ők is, kinek adtak engem.

3. Nyolc-ökrös gazdának, cifra katonának, — jobb lett vóna, adjon disznók pásztorának!

Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet

Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet

Hogyan értelmezzük: két tizenkettes nagysornak-e vagy a többszörös dó-zárlatra való tekintettel négysoros, hatszótagos alaknak? Tekintve, hogy a kétsoros alapgondolat és a négysoros, dalszerű kibontás közötti ingadozás az egész stílusban érezhető, e kérdésre sokszor nem lehet — nem is kell — válaszolni. A szöveget vö. a „Hegyi tolvaj” balladával. Mivel a balladában a történet emberi problémák, érzelmek, szenvedélyek keretéül szolgál, eleve lírai vonásokat hordoz. Gyakran a balladából kiszakadt panasz-versszakok önálló dalként is élnek, máskor meg a ballada olvaszt magába „keservesekre” jellemző sorokat, szövegrészleteket. Többnyire nem is dönthető el, hogy egy-egy kifejezés melyik műfajban eredeti, s melyikben átvétel.

Ha gondolod rózsám

2. Fogd a jobb kezemet, ./. és sétálgass vélem, ./.

3. Ha gondolod rózsám, ./. hogy vélem nem élhetsz, ./.

4. Fogd a bal kezemet, ./. és búcsúzz el tőlem. ./.

5. Búcsúzásom közben, ./. hulljon le a könnyed. ./.

Ha gondolod rózsám

Ha gondolod rózsám

A stílus alaprétegétől a kétszeresen hangsúlyozott, sorismétlést eredményező b3-b3 kadenciapár kezdi távolítani. Hozzá járul a 3. sor dallamos mély íve, legegyénibb színét pedig a giusto felé hajló, megmerevedő rubato hozza.

Felmentem egy hegyre

2. Fődig feketébe’, pohár a kezébe’, — pohár a kezébe’, piros borral tele.

3. Köszöntsd rám, édesem, hogy igyam belőle! — Mintsább rád köszönném, inkább elönteném.

4. Mégis rád köszönöm, hogy eddig szerettél, — arról sem tehetek, ha már megvetettél.

5. Adjon is az Isten neked rózsám olyant, — a te gyenge szíved soha ne nyugodjan.

A hangvétel: intenzív legato, kitartott záróhangokkal, ellágyítás nélkül; az ékítések meglehetősen gyorsak, a főhang hangerejében maradnak, olykor szinte éles hangsúllyal indulnak.

Te túl rózsám, te túl

2. Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál, ./. — engem szavaiddal biztató violám. ./.

3. Jó estét, jó estét adjon Isten, kincsem,./. — piros hajnal után ragyogó napfényem. ./.

4. Szeretném még tudni, mikor lészen néked — visszafordulásod? — Mikor tűzhelyeden csukros rózsát látok, csukros rózsát látok.

5. Mikor két szem búza tíz kalangyát terem, ./. — két gerezd szőlőből tíz veder bor leszen. ./.

6. Aztat tudd meg rózsám, hogy sohasem leszel, ./. — száraz jegenyének ződ levele leszen, ződ levele leszen.

Te túl rózsám, te túl

A „pszalmodikus” stílusnak már igen dalszerű, erősen stilizált gyöngyszeme, talán műzenei színezetű feldolgozása. Egy változatát a XVII. századi Vietórisz-, egy másikat a Kájoni-kódex tartalmazza. — Az elválásnak, reménytelen messzeségnek, s közben töretlen szeretetnek remek költői kifejezése. Az egymástól elválasztott szeretőket nemcsak a távolság, a nagy hegyek, a földrajzi akadályok keserítik: ahogy a természetben nem várhatnak csodát (4-6. vers), úgy érzik: nem remélhetnek találkozást.

Fújd el jó szél, fújd el

2. Repülj madár, repülj, Ménaságra repülj, — édes galambomnak gyenge vállára ülj.

3. Mondjad, én küldtelek, mondjad, hogy rab vagyok, — szerelemtömlöcben térdig vasba’ vagyok.

4. Rab vagy rózsám, rab vagy, én meg beteg vagyok, — mikor eljössz hozzám, akkor meggyógyulok.

Fújd el jó szél, fújd el

Fújd el jó szél, fújd el

Repülj madár, repüljl

Fújd el jó szél, fújd el

A „pszalmodikus” dallamok egy kisebb csoportjában már a második sor lemegy — alacsonyabb ívvel, a 372. harmadik sorának mintája szerint — a VII kadenciára. Ilyenkor már két sor is szinte az egész történést elmondja. Így a 3-4. sor vagy lenn marad a mélyebb fekvésben (lásd B változat), vagy nagyívű, dallamos kitöréssel visszakapaszkodik a főrész régiójába, hogy „szabályszerű” negyedik sorhoz nyisson utat. Ez esetben persze a 2. és 3. sor között művészileg értékesíthető ellentét támad. — A B változat szó, -hangon záródik. Valószínű, hogy pentatóniánk régebbi állapotában nem volt kizárólagos a ,-tonika. Kodály számos magyar népdalhoz olyan rokonnépi párhuzamot idéz, melyben a magyar ,-zárlat helyén szó,-zárlat van.

(Aj) Sirass, édesanyám

2. Istenem, Istenem, hol lészen halálom? — erdőn-e vagy mezőn, vagy pedig tengeren? — Ha erdőn veszek el, ki temet el engem? — ha tengeren veszek, ki sirat meg engem?

3. El is eltemetnek az erdei vadak, — meg is megsiratnak az égi madarak, — tengernek nagy habja szemfedelem leszen, — tengernek zúgása harangszóm is leszen.

A korábbi „pszalmodizáló” dalokban a mi hang alulról kapott támaszt. A dallamok egy csoportjában — olykor érzelmi okból, a nagyobb kezdőfeszültség hatására — a mi hang felülről van bevezetve, kiépítve, a felső szó hozzákapcsolásával. E bevezetés néha csak pár hangra terjed ki (pl. 385.), máskor teljes sorrá növekszik, sőt visszatér a későbbiekben. Így a dal ereszkedő jellegűvé válik. De a felső , ha váltóhangként meg is jelenik, nem szilárdul meg, nem érezteti oktávkapcsolatát az alsó ,-val. Az ilyen ereszkedő dalok stilárisan megkülönböztethetők a kvintváltó vagy ahhoz közel álló pentaton ereszkedő dallamoktól. — Kodály mutatott rá arra, hogy a népi előadás nem osztja fel okvetlenül a 12 szótagos sorokat 6 + 6-ra (s a hatosokat 4 + 2, 3 + 3 vagy 2 + 4-re); sőt akár két nagy sor (24 szótag) is lefuthat egyben. Valószínűleg így volt ez régi énekelt irodalmunkban is (XVI-XVII. század), s ezért nem ügyeltek költőink a 12-es sorok belső „metszeteire”. — „Ha tengeren veszek, ki sirat meg engem?” Jól rávilágít a siratás értelmére, a régi forma-kultúra szellemére: a halál is csak úgy lehet emberhez méltó, elfogadható, ha a szertartásos formák elvégzésével az élők társadalma kifejezi közösségét a megholtakkal.

Páros utak mellett

2. Látom az életem, nem olyan gyönyörű, — elhervadt orcámon folydogál a könnyű.

3. Sír az út előttem, bánkódik az ösvény, — még az is azt mondja, áldjon meg az Isten.

4. Könnyebb kősziklából poharat csinálni, — mint két édes szívnek egymástól megválni.

5. Mikor két édes szív egymástól megválik, — még az édes méz is keserűvé válik.

Páros utak mellett

Páros utak mellett

Páros utak mellett

Egy formai-ritmikai alapgondolat a népzenei lejegyzésekben többféle alakban állhat elénk. Vagy azért, mert a népdal lejegyzői más-másképpen fejezik ki azt, amit hallanak, vagy azért, mert az egyforma lényeg a különböző előadásokban mindig másfajta árnyalattal jelentkezik. A hatosok alapképlete legtisztábban a B változat első sorában jelentkezik. Az összes többi hatos sor ennek variánsaként olvasandó. Pl.: a zárlat megnyúlik (B változat: 2. sor), utolsó hangját hosszabban kitartja (ugyanitt 4. sor) — a nyúlás, megállás többé-kevésbé pontosan kikottázható hosszú hangokkal, szünetekkel. Olykor az indulásnál is nyújtással hangsúlyozza az énekes a kezdőhang megfogását. E nyúlás lehet éppen csak jelzett (B változat, 2. sor), lehet mérhető ritmusarány kiváltója (főváltozat, 3. sor). Ha következetesen jelentkezik, a lejegyzők egy része a negyedik hangjegy után ütemvonalat húz (tehát 3/4 ütemben jegyzi a dalt).

Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak

2. Hulljatok, hulljatok, szép ződ leveleim, — hulljatok, hulljatok, szép ződ leveleim.

3. Rejtsetek el ingem, rejtsetek el ingem, — mert az én édesem mást szeret, nem engem.

4. Szerethetett vóna, ha szép nem vótam is, ./.

5. mi elháltunk vóna ketten egy párnán is, ./.

6. mi eléltünk vóna még a kősziklán is. ./.

Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak

Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak

Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak

A változatok tanúsága szerint a b3 középzárlat tekinthető tipikusnak, de kétségtelen, hogy a főváltozat 4-es zárlata — szép egyéni megoldásként — átköt a 3. sorhoz. A népzene a közösség tudatában bizonyos általános megoldások, stiláris közhelyek formájában él. De egy-egy helyen rendkívüli megoldások, ösztönös stilizálások kiléphetnek az adott keretekből. Ezek néha erőltetettnek hatnak; néha azonban igen sikerült, később akár a közösség által is elfogadott módosulásokhoz vezetnek.

Az hol én elmegyek (vö. Ahol én elmegyek)

2. Hulljatok, levelek, rejtsetek el ingem, — mer’ az én éldesem sírva keres ingem.

3. Sír az út előttem, bánkódik az ösveny, — még az is azt mondja: áldjon meg az Isten!

4. Áldjon meg az Isten minden javaival, — mint kerti violát drága illatokkal.

5. Tisza partján lakom, keress fel angyalom, — csendes folyóvíznek csak zúgását hallom.

6. Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék, — hegyek-völgyek között zengedezve járnék.

Az hol én elmegyek (vö. Ahol én elmegyek)

Az hol én elmegyek (vö. Ahol én elmegyek)

Az hol én elmegyek (vö. Ahol én elmegyek)

Olykor igen szeszélyes, sőt rejtélyes képet mutat egy dallam földrajzi elterjedése. A közölt főváltozat csak Erdélyben él; közeli változatai (így az A is) szintén erdélyi adatok. Viszont él Dunántúlon egy kevésbé pentaton, kadenciarendjében is kissé módosult, amazzal kétségtelenül összetartozó dallam (C változat): kizárólag búcsújárók által használt vallásos szöveggel, s néhány koldusének-paródiával.

Rengedező nádszál

2. Irigyek, irigyek, gonosz irigyeim, — tik olyanok vagytok, mint a mérges kígyó.

3. Este lefektikbe fejik alá tesznek, — regvel felkeltikbe nyelvik alá vesznek.

4. Felvesznek, s letesznek, hogy elveszítsenek, — nem engedi Isten, nem engedi Isten.

Rengedező nádszál

Rengedező nádszál

A csángó nyelvjárásban megmaradt egy — régi irodalmi nyelvünkben is kimutatható — sajátság: a nem hasonuló ragillesztés, pl. könnyekvel, regvel. — A B változat valószínűleg román karácsonyi kánták (kolindák) hatására létrejött, zsugorított ambitusú alak.

Egy kicsi madárka

2. De azt az irigyek észre kezdék venni, — kicsi madár fészkét széjjel kezdték hányni.

3. Madárka, madárka, te kicsi madárka, — menj el az én rózsám üvegablakjára.

4. Ha nem tudod, hová, kérdezd a szomszédját, — megmutassa néked pázsintos udvarát.

5. Pázsintos udvarát, sétáló gazdáját, — ablakjában kinyílt csokros tulipántját.

Egy kicsi madárka

Egy kicsi madárka

Egy kicsi madárka

Egy kicsi madárka

A variánsok tanulmányozása alapján ismerhetjük föl, hogy egy-egy dallamban mely pontok, fordulatok, hangok tekintendők szerves, a dallam lényegét adó elemnek, melyek esetlegesebbnek, rögtönzésszerűbbnek. Néhány példa, további elemzések ösztönzőjeként: Az első ütemben fontosabb a felső, mint az alsó oktávhang (lásd D változat!); a 2. ütemben fontos, hogy a szó hangra átforduljunk, de nem föltétlenül kadenciahangként (C-D változat); a 3. ütemben fontos a szó hang jelenléte, az oktáv és kvart közé illesztett tetszőleges motívummal; a negyedik ütemben a mi súlyon jelenik meg (főváltozat és A, vesd szembe B-D változatokkal); stb.

Úgy elmegyek, meglássátok

2. Azt gondoltam, amíg élek, — soha bánatot nem érek, — de már abba’ megcsalódtam, — jaj, de nagy búra jutottam.

II.1. Mért sírsz, mért sírsz, te nagy madár? — mért sírsz, mért sírsz, te nagy madár? — Hogyne sírjak, keseregjek, — hogyne sírjak, keseregjek.

2. Ha elhagyott az én társam, ./. — Ne sírj, ne sírj, te nagy madár! ./.

3. Társad helyett társad leszek. ./. — Nekem nem kell senki társa! ./.

4. Senki társa, senki átka. ./. Elröppene zöld erdőbe, ./.

5. ott sem üle szép zöld ágra, ./. ott is üle száraz ágra. ./.

6. Elröppene zöld mezőbe, ./. — ott sem üle búza-szálra, ./.

7. ott is üle konkoly-szálra. ./. — Elröppene szép víg vízre, ./.

8. ott sem üle szép víg vízre, ./. — ott is üle száraz kőre. ./.

9. Hátravette nyakacskáját, ./. siratgassa társacskáját. ./.

Úgy elmegyek, meglássátok

A 380. dallamnál említettük a hatosok ritmikai alapgondolatának különböző előadásbeli ill. lejegyzésbeli alakváltozatait. A 385-392. dal alkalmat ad ugyanezen problémát a nyolcszótagos sorok megoldásaiban tanulmányozni.

Tegnap a Gyimesbe jártam

2. Szövetséget kötött vélem, — szövetséget kötött vélem, — hogy nem marad el mellőlem, — hogy nem marad el mellőlem.

3. Engem anyám megátkozott, — mikor a világra hozott: — ne legyen szerencsém soha, — semmi fiatal koromba’.

4. Én Istenem, mér’ vertél meg, — mikor nem érdemlettem meg? — mér’ vertél meg jobban, mint mást, — én se voltam nagyobb hibás.

5. Én Istenem, teremtettél, — elég napot nem rendeltél, — akkor mér’ is teremtettél, — ha engemet így megvertél?

6. S hozd föl Isten azt a napot, — hogy süsse fel a harmatot, — a harmatot a füvekről, — a bánatot a szívemről!

Tegnap a Gyimesbe jártam

Tegnap a Gyimesbe jártam

Tegnap a Gyimesbe jártam

Szövege tanulságos példa arra, hogy a szó-művészet tárgya voltaképpen néhány szüntelenül ismétlődő, a mindennapi életben is állandóan emlegetett közhely. S mégis, miképpen válnak ezek a megfogalmazás révén mindig más, mindig élményszerű megnyilatkozássá (pl. az 1-2. vers képe, a 4. merészsége, a 6. hasonlata, stb.).

Jaj Istenem, valahára

2. S hogy ne jusson bujdosásra, — egyik ajtóról másikra, — egyik ajtóról másikra.

3. Jaj Istenem, rendelj szállást, — úgy meguntam a bujdosást, — s idegen földön a lakást.

4. Idegennek, jövevénynek, — s hagyjátok ilyen szegénynek, — s hagyjátok ilyen szegénynek.

Jaj Istenem, valahára

Jaj Istenem, valahára

A keservesek között — talán némileg rögtönzött szöveg-összerakás, az érzelmi árnyalatokat hangsúlyozó szövegismétlések miatt — elég sok 3, sőt 5 soros dallamot is találunk. Fönti dalunk 1-2. sora lényegében megegyezik a 381. előtagjával (első sorát vö. a 385-el); a 3. sor azonban egyetlen nagy, sóhajszerű ívbe fogja össze azt, ami ott két sorra szétbontva hangzott.

A szentgyörgyi nagy hegy alatt

2. S aki abból vizet iszik, — ./. — rózsájától elbúcsúzik.

3. Én is abból vizet ittam, — ./. — a rózsámtól elbúcsúztam.

4. Úgy elbúcsúztam rózsámtól, — ./. — mint az elmúlt esztendőtől.

5. Úgy el vagyok keseredve, — ./. — mint a bikkfa tekeredve.

6. Olyan teli vagyok búval, — ./. — mint a bikkfa zöld mohával.

7. Általmenék a temetőn, — ./. — jut eszembe a szeretőm.

8. Mi haszna, ha jut eszembe, — ./. — ha ő el van temetkezve.

9. Fehér ruha a fejemen, — ./. — fekete gyász a szívemen.

10. Ucca, ucca, bánat ucca, — ./. — bánatkőből van kirakva.

11. S azt is az én rózsám rakta, — ./. — hogy én sírva járjak rajta.

A szentgyörgyi nagy hegy alatt

Itt viszont az előző dallal szemben az 1-2. sor jelenik meg összevonva. — Az első sor nem valódi giusto, hanem a szélesebb előadás mintegy egyensúlyba hozza az egysort a rákövetkező, egybeénekelt kétsoros utótaggal.

(S) Olyan bú van a szívemen

2. Jaj, de nem kő, s nem hasad el, — nem is viasz, s nem olvad el, — kőből volna, elhasadna, — viasz volna, elolvadna.

3. Bánat, bánat, de nehéz vagy, — de rég, hogy a szívemen vagy, — bánat, bánat, nehéz bánat, — szívemre mér’ raktál várat?

4. Szívedre azért raktam várat, — fiatal vagy, hadd próbáljad, — szívedre azért raktam várat, — fiatal vagy, hadd próbáljad.

5. Én Istenem, teremtettél, — s egy víg napot nem rendeltél, — én Istenem, teremtettél, — s egy víg napot nem rendeltél.

6. Én Istenem, adj egy napot, — hogy süsse föl a harmatot, — hogy süsse föl a harmatot, — s a szívemről a bánatot.

(S) Olyan bú van a szívemen

(S) Olyan bú van a szívemen

(S) Olyan bú van a szívemen

A már többször tanulmányozott „Páva”-gondolatnak 8-szótagos megjelenése: 1-s-r-s / 1-s-r-md//, majd kvintváltás. Rendkívüli csupán a hangsúlyon levő szó (ill. a 3. sorban: ) hang visszalépése a la (ill. re) hangra. A 4. versszak 1. és 3. sorában a második hang kettőzendő.

Édesanyám sok szép szava

2. Most hallgatnám, de már késő, — eltőt, elmúlt sok szép idő, — most hallgatnám, de már késő, — eltőt, elmúlt sok szép idő.

3. Édesanyám is vót nékem, — keservesen növelt engem, — éjszaka font, nappal mosott, — jaj, de keservesen tartott.

4. Olyan árva nincsen, mint én, — olyan árva nincsen, mint én, — az ég alatt, s a föld színén, — az ég alatt, s a föld színén.

5. Azt gondoltam, amíg élek, — mindig víg napokat élek, — de én abba’ megcsalódtam, — bánatos napokra juttam.

6. Bánat, bánat, keserűség, — még a testvér is ellenség, — hát idegen hogy ne vóna, — még ha testvér sincsen jóba’.

7. Bánat, bánat, csukros bánat, — mér’ raktál szívemre várat? — bánat, bánat, csukros bánat, — mér’ raktál szívemre várat?

A keservesek strófái — egy-egy szótagszám-csoporton belül — szabadon társulnak különböző keserves-dallamokkal. A szövegvariánsok összehasonlítása ugyanolyan tanulságos a költői eszközök tekintetében, mint a dallamvariánsoké a zenei lényeg megismerésére. Pl. 390/1-2 vö. 391/3; 390/4 vö. 392/2; 390/5 vö. 385/2; 390/6 vö. 389/3-4; 356 vö. 385/II. sorozat; 385/1 vö. 371/1; 371/5 vö. 389/1-2; 386/3 vö. 392/2; 386/5 vö. 389/5; 386/6 vö. 389/6, stb.

A marosi füzes alatt

2. Mondtam anyám, házasíts meg, — azt mondtad, hogy még ráérek, — elvették a szeretőmet, — sohase házasodok meg.

3. Édesanyám sok szép szava, — kit fogadtam, kit nem soha, — megfogadnám, de már késő, — hull a könnyem, mint az eső.

Éppúgy, mint a hatos sorokban a hangcsoportok kezdő- és záróhangja megnyúlhat, s így a rubato többfajta, látszólagos giusto ritmus kialakítása felé törekedhet. Az első sor ritmusát egyes lejegyzők pl. így írják: Világosan látnunk kell, hogy a kottakép (a „notáció”) és a tényleges zenei történés között nincs egy változhatatlan, mindig egyforma megfelelés. Ha a műzenei szerzők kottáinál is mindig kérdés marad, mit is akart a szerző kifejezni, még inkább így van ez a népdalnál, ahol még a lejegyző egyéni szokásai, tudományos iskolája stb. is közbelép. A népdal tehát ténylegesen úgy van, ahogy él, s csak másodlagosan, ahogy lejegyezve elővesszük.

Kesereg egy árva madár

2. Édesanyám, ne átkozz meg, — gyenge vagyok, nem bírom meg, — mégis anyám megátkozott, — mikor a világra hozott.

3. S azt az átkot mondta reám: — szerencsém se legyen soha, — nincs a jóba, van a rosszba, — van a mindennapi búba.

4. Édesanyám édes teje, — be keserű más kenyere, — mégis ennem kell belőle, — mert kénytelen vagyok vele.

5. Verje meg az egek ura, — ki a nagy bánatot írja, — nekem is van egy bánatom, — odaviszem, leiratom.

6. S kit kisebbre, s kit nagyobbra, — kilenc árkus papirosra, — kilenc árkus papirosra, — még a nagyja se fér reja.

Népzenénk különös, elég rejtélyes csoportja a gyimesi csángóknál föllelt „tetraton” daloké. Hangkészletük lényegében egy kisterc, melyhez fönt is, lent is egy-egy nagyszekund csatlakozik (pl. f-gb-c). A záróhang lehet g vagy f (ebben a transzponálásban), a dallam hosszabb szakaszai a c-g környékén járnak, sok hangismétléssel, némileg recitativ jellegben. Innen történnek a gyors leereszkedések, lehajlások, többnyire intenzív, szinte erőszakos gyors ékítéscsoporttal. A dal végén néhány melodikusabban rendezett hanggal megerősíti a záróhangot. — Egyelőre nem tudjuk, vajon egy igen régi magyar dallamstílus utolsó, már-már kivesző emléke-e ez a néhány adat, vagy talán a kisambitusú dallamokat kedvelő Balkán hatása-e e vidéken.

Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak

2. Sirass rózsám, sirass, amíg előtted látsz, — mert csak Isten tudja, hol lészen halálom, — erdőbe, mezőbe, tenger fenekibe, — tengernek feneke az én vetett ágyam.

3. Veres keramida az én puha párnám, — az apró halacskák az én háló társam, — a veres hangyácskák lesznek megevőim, — s az égi madarak elénekelőim.

Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak

Régi, sirató-eredetű népdalaink kedvelik a 4×12-es versformát. A tizenkettes sorok valószínűleg a XVI. század táján lettek igen népszerűvé: a históriás énekek, későbbi epikus strófák (pl. Zrínyi, a Toldi-história, ennek tudatos utánzásaképpen Arany epikus költeményei) mind ezt használják. Népzenénkben főként a balladák és néhány keserves őrzi. — Keramida = tégla.