Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

10. fejezet - IX. BÚCSÚZÓ ÉS BÚJDOSÓ DALOK

10. fejezet - IX. BÚCSÚZÓ ÉS BÚJDOSÓ DALOK

Tartalom

E csoportban is többféle eredetű, árnyalatú szövegfajta találkozik össze. A reménytelen vagy elhagyott szerelmes panasza minden költészetnek egyik leggyakoribb tárgya. Búcsúzik szerelmétől az, akinek érzelme nem talált viszonzásra, akit a körülmények vagy a körülöttük élő emberek nem engednek egymáshoz. De már a magyar történelemben találja magyarázatát, hogy e búcsú oly sokszor kapcsolódik a bújdosás témájához. Bújdosott a magyar a török elől, a kuruc a labanc elől, a betyár a csendőrök elől, elnyomott az elnyomó elől; akarata ellenére kell mennie, akit katonának visznek; másutt próbál szerencsét, akinek sorsa lehetetlenné vált otthon. A szeretett lénytől való elbúcsúzás, a hozzá való hazavágyás okozza a legmélyebb sebeket, s ebben tükröződik legteljesebben minden bánat és minden honvágy, ami a búcsúval jár. XVI-XVII. századi történeti költészetünk gyakori jelenete: a halálba induló hős búcsúzik rokonaitól, barátaitól, harcostársaitól, sőt házától, váraitól stb. A népköltészet hősének egyetlen kincse: szerelme, s így minden költői eszköz, lelemény, szó és kép a tőle való elválás keserűségét van hivatva kifejezni.

A sokféle korú és eredetű szöveghez sokféle zenei anyag is kapcsolódik: találunk köztük régi stílusú, főként kvintváltó dallamokat, XVI-XVII. századi, műzenei eredetű típusokat, s néhányat az újabb stílusok példái közül is. A kifejezetten újstílusú dallamok — s még néhány különleges típus — kivételével a dalok többsége rubato előadású.

Láttál-e valaha

2. Mikor az virágzik, — annak szaga érzik, — kedves szeretőmnek — csak a híre hallik.

3. Elmehetsz ezután — fel s alá az utcán, — de senki sem mondja: — jöjj be, édes rózsám.

Láttál-e valaha

A „Páva”-dallamcsaládnak ritka, ritmizált változata.

Megrakják a tüzet

2. Szerelem, szerelem, — átkozott gyötrelem, —- mért nem virágoztál — minden falevelen.

3. Arass rózsám, arass, — megadom a garast, — ha én meg nem adom, — megadja galambom.

4. Szól a kakukkmadár, — talán megvirrad már, — fordulj felém, rózsám, — mert meghalok mindjár’.

Megrakják a tüzet

Megrakják a tüzet

Megrakják a tüzet

A B változat 3. sorának magas indulása — mint más típusoknál is előfordul — áthidalni törekszik a szétválasztott két dallamréteget, enyhíteni a ,.merev” kvintváltást. — A régi magyar irodalmi nyelvben is általános, hogy a „ki, aki” névmások nem csak személyre vonatkozhatnak.

Szomorú az idő

2. Elé van készítve — a szekerem rúdja, — Istenem, Istenem, — jóra-e vagy rosszra?

3. Istenem, Istenem, — szerelmes Istenem, — hogy kell ez világot — búval eltöltenem?!

4. Szennyes az én ingem, — nincsen, ki megmossa, — szomorú a szívem, — nincs, ki vigasztalja.

5. Istenem, nem tudom, — kinek tegyek panaszt? — sem apám, sem anyám, — sem senki gyámolom.

6. Sem apám, sem anyám, — sem senki gyámolom, — a sok irigy miatt — nincs senki barátom.

7. Több az én irigyem — százhuszonkettőnél — de pártfogóm nincsen — több a jó Istennél.

8. Istenem, Istenem, — vigasztalj meg engem, — ennyi bánatomban — jaj, segélj meg engem!

Az előző dal bukovinai altípusa. A harmadik sor ritmusa egy eredetében rubato képletet mintegy megrögzítve, megkövesedve őriz.

Tudod rózsám, mit fogadtál

2. Mikor ismeretlen voltam, — éjjel-nappal megnyugodtam, — véled rózsám még nem szóltam, — éretted nem sóhajtoztam.

3. Akkor kell vala így tenned, — széptevésben kímélened, — velem sohase beszélned, — szemedet reám se vetned.

4. A csillagos egek alatt — nincsenek olyan kőfalak, — kien keresztül ne menjek, — veled rózsám, elbeszéljek.

5. Fellegben öltözött napom, — gyöngén ragyog a csillagom, — hogy kelljen tőled elválnom, — kedvemre termett virágom?

6. Tovább ezt nem szaporítom, — mert csak nevelődik jajom, — életem már csak siralom, — nálad-nélkül, szép virágom.

A 6/8-os és a pontozott 4/4-es íráskép között előadásmód tekintetében nincs éles ellentét; csak a hangpár időarányaiban történő fokozatos eltolódást jelöljük velük. — A szép szöveg alighanem XVII. századi diákköltészet elemeit őrzi (pl. 3., 6. versszak).

Azt gondoltam, eső esik

2. Azt gondolod rózsám, bánom, — hogy tetőled el kell válnom, — énelőttem az csak álom, — bús szívem másnak ajánlom.

3. Gyere rózsám, béküljünk meg, — mi egymásnak engedjünk meg, — mind így voltak, kik így jártak, — mind megengedtek egymásnak.

4. Túl a hegyen, innen is, — áldjon meg az Isten is, — téged rózsám, engem is, — meg aki felnevelt is.

Azt gondoltam, eső esik

Azt gondoltam, eső esik

Az A-B változat ritmusáról lásd a 343. jegyzetét. — „Engedjünk meg” = engesztelődjünk, béküljünk ki. — A 4. versszak éneklésekor az utolsó hangot elhagyjuk, ill. a 3. sorban re-mi-dó motívummal zárunk.

Isten hozott, rózsám

2. Adta volna Isten, — ne láttalak volna, — híredet, nevedet — ne hallottam volna.

3. Látod rózsám, látod — a mestergerendát: — mikor az virágzik, — akkor megyek hozzád.

4. Kis kertet kerteltem — a tenger partjára, — rózsafát ültettem — mind a négy sarkára.

5. A rózsa levele — hullnak a tengerbe, — most jutnak a babám — szavai eszembe.

Isten hozott, rózsám

Isten hozott, rózsám

Isten hozott, rózsám

Isten hozott, rózsám

A dalszöveg egyes versszakaival külön-külön is gyakran találkozhatunk, s egymáshoz is többféle módon csatlakozhatnak. Egy-egy témához tartozó jól sikerült, megkapó szövegmotívumokat — ha a versszakforma megengedi — az énekesek szívesen felidézik az érzelem teljesebb kifejtésére akkor is, ha a témát más versszakkal kezdték.

Elmegyek, elmegyek, vissza sem tekintek

2. Elment az én rózsám, itt hagyott engemet, — elvitte magával minden jó kedvemet.

3. Két szemét nem adnám --- városáér’, — hát magát hogy adnám széles e világér’?

Elmegyek, elmegyek, vissza sem tekintek

Elmegyek, elmegyek, vissza sem tekintek

A 2. ütem ritmusát a második dallamsorban „augmentálva”, minden ritmusértéket duplájára növelve halljuk. E módon a 2. dallamsor tripodikusra bővül, s neki megfelelően a 4. sor is. Ez a ritmusképlet egy XIX. századi műdal nyoma. Népdalunk valószínűleg a B alatt leírt műdalból származik, de a többféle variálás közben valamely énekes rátalált a „legnépdalosabb”, a kvintváltáshoz is közel álló lehetőségre.

Elkiáltom magamat

2. Ha hallja is, ha nem is, — nem tehetek róla, — gyenge ékes szavaimmal — nem mehetek oda.

Elkiáltom magamat

Elkiáltom magamat

A kvintváltást már csak fővonalaiban tartja; a 2. sor igazi kadenciája a kvint! A dallam szinte a g-c’-g / c-f-c hangokra redukálódik. Érdemes összevetnünk a 341. dallal.

Elmegyek, elmegyek, messze földre megyek

2. Ha elmégy is rózsám, — csak hozzám igaz légy, — igaz szereteted — hamisra ne fordítsd.

II.1. Hat ökör a földet nem magának szántja, — az anya a lányát nem magának tartja.

2. Szépen felneveli, szárnyára ereszti, — keservesen nézi, hogy más üti-veri.

3. Ne üsse, ne verje, nem maga növelte, — mer’ aki növelte, nem ütötte-verte.

Hat ökör a földet

Lakodalmi ének Széken; többnyire banda kíséretével éneklik, így hallható hanglemezen is. A széki, mezőségi vonósegyüttesek játékmódja régebbi stílust őriz, mint a magyarországi cigányoké. —- A dal kíséreteként félütemről félütemre váltanak akkordot, de az akkord a félütem mindkét negyedén megszólal: nem vonóemeléssel, hanem a kötött akkord második negyedére hangsúlyt téve: . Ennek a kísérési módnak neve: lassú dűvő.

Kék nefelejcs ráhajlott a vállamra

2. Ha tudtad te, kis angyalom, nem szeretsz, — mért nem küldtél egy szomorú levelet? — s tetted volna a leggyorsabb postára, — hogy jött volna Kalotaszentkirályra.

Kék nefelejcs ráhajlott a vállamra

Kék nefelejcs ráhajlott a vállamra

Kolozsvár környékén, a Mezőségben, Kalotaszegen gyakran sajátos előadási modorban éneklik a tizenegyes szótagszámú sorok ritmusát. A négynyolcados csoportot kissé rubato veszik, a csoport megszalad, s a negyedik hangon kissé megáll; így elválik egymástól a két négyes egység is. Az utolsó három hangon áll be a világos tempo giusto. Különös, hogy a rubatoszerű ütem időtartama pontosan megegyezik a giustoéval. Ezt így szoktuk leírni: (vö. 352. dal). Fönti dalunkban a negyedik hang nyújtása olyan mértéket ért el, hogy az időegyenlőség már nem valósul meg; ezt a ritmusváltozatot fejezi ki az itt látható lejegyzési mód. Az előadásmódot tanulmányozhatjuk pl. HF-I: I/A/2. hanglemezen is.

A Tiszából a Dunába foly a víz

2. Ha te elmész, kis angyalom, kívánom, — hogy az út előtted rózsává váljon, — még a fű is piros almát teremjen, — a te szíved soha el ne felejtsen!

A ritmushoz lásd a 349. dal jegyzetét. A nagyobb hangközök, a sorok megnövelt ambitusa a dallamvezetésben fokozott melodikusságot eredményez. Az említett vidékre nagyon jellemző egy igen intenzív, legato, de erőteljes, kissé akcentuált hanghordozás.

Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék

2. Én az éjjel nem aludtam egy órát, — hallgattam a régi babám panaszát, — éjfél után mondta meg, hogy mi baja, — ő szeretne, de az anyja nem hagyja.

A széki énekesek sokféle előadási sajátosságához egy különös hangképzési mód is hozzátartozik: viszonylag magas fekvésű, elvékonyodott, egyenes (szinte drótszerű) hangon, merev torokállással énekelnek. A dallamvezetés erőteljes; a szélsőséges, olykor rapszodikus rubatók a hosszú hangok erős kitartása miatt jól érvényesülnek; az ékítések gyorsak, mozgékonyak, de hangerőben és hangszínben nem különülnek el oly módon a főhangoktól, mint pl. a csángóknál.

Hegyen ülök, búsan nézek le róla

2. Lenn a völgyben lassú patak tévedez, ./. az én gyászos életemnek képe ez, ./.

3. Megepesztett engemet a szenvedés, ./. mennyi búm volt, örömöm meg de kevés, ./.

4. Könnyeimből egy nagy árvíz lehetne, ./. örömöm csak kis sziget lenne benne, ./.

Hegyen ülök, búsan nézek le róla

Hegyen ülök, búsan nézek le róla

Hegyen ülök, búsan nézek le róla

A XIX. század elején támadt népies divat hatása alatt költőink számos „népdalt” írtak, vagyis egy elképzelt népi stílust utánzó, életképszerű verset. A divat rövid életű volt és kevés maradandó értéket hagyott. Petőfinek néhány ilyen verse hogy, hogy nem, a nép körében is kedveltté vált; olykor régi dallamokat is húztak rá, s kissé átalakítva valóban népdallá lett, mint a jelen szöveg is. — A dallamtípus érdekessége: a Mezőségen, Szilágyságban, Szabolcs, Szatmár megyékben is elterjedt. Nyugat-Erdélynek és az alföldi peremvidéknek (a történelmi „Partiumnak” = „Részeknek”) erős kapcsolata a magyar történelemben és művelődéstörténelemben sok példával igazolható.

Elmegyek erről a földről

2. Szól a kakas szórul-szóra, — el kell menni virradóra, — elmenni se kellett volna, — ha az anyám nem lett volna.

3. Mikor megyek Károly felé, — hasad az ég három felé, — sírnak, sírnak a csillagok, — mert tudják, hogy árva vagyok.

4. Anyám, anyám, édesanyám, — szedje össze kend a ruhám. — elindulok hosszú útra, — melyről sosem várhat vissza.

Ritmusa a „Mikor gulyásbojtár voltam” (456. sz.) felnagyított változata. — A versben szereplő „Károly”: Nagykároly, a hajdani Szatmár megye erős vára, egyben a vidék börtöne.

Felszántom a császár udvarát

2. Bú, baj terem abba, bú-vetés, — a magyar élete szenvedés, — áldd meg Isten császár felségét, — ne sanyargassa magyar népét!

II.1. Micsoda falu ez? Fegyvernek. — Gyerünk innét pajtás, megvernek, — ha megvernek, pajtás, elálljuk, — még valaha visszaszolgáljuk!

2. Micsoda falu ez? De sáros! — Van-e benne cifra mészáros? — Ha nincs benne cifra mészáros, — süllyedjen el az egész város!

3. Micsoda falu ez? De fakó! — Van-e benne vendégfogadó? — Ha nincs benne vendégfogadó, — de van benne szép lány, eladó!

4. Jaj, de sokat jártam, fáradtam, mikor házasodni akartam, — nem találtam kedvemre valót, — az lesz a szeretőm, aki vót!

III.1. Akkor szép az erdő, mikor zöld, — mikor a vadgalamb benne költ, — a vadgalamb olyan, mint a lány, — maga jár a szép legény után.

Akkor szép az erdő, mikor zöld

Akkor szép az erdő, mikor zöld

Felszántom a császár udvarát

Dallama a XVII-XVIII. században népszerű — nem föltétlenül népzenei eredetű — fríg dalok közé sorolható. Ez a népi-nemesi lírikus stílus jelenik meg előttünk később „kuruc” stílusként.

Nem anyától lettem

2. Kerülj szívem, kerülj, — kertem alján kerülj, — ott is csak úgy kerülj, — búval meg ne merülj.

3. Nyárba’ nyíl a szekfű, — s a sok piros rózsa, — nem tudnálak rózsám — felejteni soha.

4. Hosszú az éccaka, — nincs, ki elaludja, — bánatos a szívem, — nincs, ki vigasztalja.

5. Sokan elalusznak, — víg álmokat látnak, — csak az én szemeim — párnákat áztatnak.

Kétségtelenül kissé műdal-ízű melódia. Érdemes azonban szemügyre venni építkezését: Az első sor c-f-c íve után a 2. sor f-ről indít, de mintha visszafordítaná az előző ívet (f-c-f), nem szakad még el a kezdő ambitustól. Csak egyetlen figyelemkeltő hang (g) érezteti, hogy a sorrendcsere valójában fokozás volt. Most már másképpen halljuk az 1-2. sor kezdőhangjának kvart-viszonyát, és tovább folytatjuk: c-f után: b. A 2. sor végén az f-g szekundot hallottuk, most a b-re transzponálódva a darab „fennsíkját” adja (b-c); az utolsó hang azonban nem c, hanem b, mely eszünkbe juttatja a c-f-b lépcsők visszaútját. (E sor végén nincs szünet!) A negyedik sor egyetlen nagy ívvel összefogja az egész bejárt utat; utolsó lépése: f-c.

Ideki a víz tövibe

2. S az egyiket megitatá, — s a másikat elvadászá, — elvadászá zöld bodzába, — az sem üle szép zöld ágra.

3. Az sem üle szép zöld ágra, — felüle egy aszú ágra, — ágacskáját kopogtatja, — párocskáját rikolgatja.

4. „Párom, párom, édes párom, — kit én egész nyáron vártam, — intenélek, de nem látod, — rikojtnálak, de nem hallod.”

Az egymástól elválasztott szerelmesek sorsa — a régi balladákban is szokásos madár-szimbólummal. A két szerelmest megzavaró hatalmas vetélytárs: a nagy madár — az egyiket csábítással, a másikat üldözéssel választja el a párjától. Köznyelvünk ma csak egyféle múlt időt használ: odament, megitatta. A régi és népi nyelvben szereplő többféle múlt, köztük az „odamene, megitatá” fonetikailag is gazdagítja a verset (magánhangzón, főként hosszú magánhangzón kizengő sorvégek).

Mikor leány voltam

2. Ha reggel elmentem, ./. este visszajöttem, ./.

3. úgy sem kérdett senki: ./. hová jártál lyányom? ./.

4. Csak anyám azt mondta: ./. feküdjél le lyányom, ./.

5. tedd le a fejedet, ./.a lyányi párnádra. ./.

6. De hogy eladódtam, ./. fogott madár vótam. ./.

7. Ha délben elmentem, ./. mindjárt visszajöttem, ./.

8. úgy is arra kérdtek: ./. hová jártál lyányom? ./.

9. Én is azt feleltem, ./. én édesanyámhoz. ./.

10. Anyám, édesanyám, ./. mikor engem csinált, ./.

11. csináltatott lenne ./. egy márványkövecskét, ./.

12. mosogatott lenne ./. Dunának nagy vize, ./.

13. mikor feresztgetett ./. gyenge meleg vízbe’ ./.

14. feresztgetett lenne ./. forró buzgó vízbe’ ./.

15. mikor takargatott ./. gyenge gyócs ruhába, ./.

16. takargatott lenne ./. tüzes parazásba, ./.

17. mikor rengengetett ./. kicsi bölcsőcskébe, ./.

18. rengengetett lenne ./. hét szénig bé fődbe! ./.

A szöveg a balladákból megismert „kényszerített házasság” témájához kapcsolódó lírai vers. A 10. verstől kezdve kibontakozó gyönyörű képsor népköltészetünkben sokszor alkalmazott átok, vagy ön-átok. A dal hatását a csángóknál szokásos sorismétlős előadás is fokozza. — Régies pentachord-anyagok gyakran közömbösek a terccel szemben: ugyanaz a dallam így is, úgy is hallható — de ez nem azonos a dunántúli semleges terccel. Sőt egy dalon belül is változhat, anélkül, hogy ezt a mai értelemben véve dúr-moll hangnemváltásnak szabadna nevezni.

A pünkösdi rózsa

2. Nem tudom, édesem, jóra-e vaj rosszra, — jóra-e vaj rosszra, vaj hóttig bánatra?

3. Induljál egy úton, s én es a másikon, — s ahol esszegyűlünk, egymással máj’ szóljunk.

4. Ha jegymásnak szólunk, azt fogják mondani, — azt fogják mondani, hogy egymást szeressük.

5. Pedig hogy szeressük, csak hogy nem élhessük, — míg az oltár előtt össze nem szentelnek.

A pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa

Itt viszont a pentachord alapján kívül a terc és a kvint erőssége teszi lehetővé a kvart „közömbösségét”, ill. egy izgatottabb, feszítettebb magas kvart megjelenését. Ilyen esetekben sohasem gondolhatunk arra, hogy a népi énekes nem intonál tisztán. Ami számára főhangértékű, azt teljesen tisztán énekli, az ingadozó hangot pedig ő is, az egész közösség is következetesen alkalmazza: vagy egy másféle tonális hallásmód jegyében, vagy pedig valami érzelmi hatással összefüggésben. Ilyen érzelmi hatás lehet nemcsak a megrendült, tragikus hang, hanem a féktelen jókedv is. (Pl. Kodály tesz említést egy Északon következetesen jelentkező „lakzis intonációról”.) — „Vaj” = vagy; „esszegyülünk” = összetalálkozunk. — Szép a 2. és 4. versben a záróhelyen lévő sor megismétlése a következő, súlyosabb, indító jellegű dallamsoron.

Tavasz, tavasz, gyenge tavasz

2. Nincs szerencsém semmi jóba, — a szerencse forgásába, — attól mind meg vagyok fosztva, — a jó mind másnak van adva.

3. Várj meg, várj meg, jó szerencse, — hadd üljek fel szekeredre, — ha felülök szekeredre, — nem vetsz onnan le kedvedre.

A szöveg Fortuna-motívuma (a Szerencse szekere, fel-le forgó kereke) diákos műköltészet eredetre mutat. — A dallam lényegében a kvintre függeszkedik, s ismételgetve, variálgatva — a gyermekdalok, kiáltások, litániák modorára emlékeztetve — hajlik alá a tercre. Az utolsó sor erőteljesebb mozdulata éri el az alaphangot, a zárlatban már ehhez kapcsolódik a terc, ezért „módosul”.

Fecském, fecském, édes fecském

2. Ha kérdi, hogy honnan jöttél, — kinek a postása lettél, — mondd meg, csuhaj, hogy egy árva szívé, — a te régi szeretődé.

Minden nép költészetében ismert motívum: a távollevő kedves után áhítozó szív keresi, hogy érhetné át a távolságot. A madár most nem jelkép gyanánt, hanem mint remélt — de nem valóságos — posta kerül a versbe.

Erdők, völgyek, szűk ligetek

2. Azt gondolod, eső esik, — pedig a szemem könnyedzik, — szemem könnyes, orcám nedves, — mind teérted van ez, kedves!

3. Esik eső az egekből, — rózsa nyílik a völgyekből; — hát én magam csak egyedül — hogy éljek meg nálad-nélkül?

Erdők, völgyek, szűk ligetek

Erdők, völgyek, szűk ligetek

Erdők, völgyek, szűk ligetek

A dunántúli tercek (nagyterc, kisterc, semleges) szereplését jól szemléltető változatsor.

A bolhási kertek alatt, Kata

2. Árok partján rakjál tüzet, Kata, — forralj nála édes tejet, Kata, — szeljél bele zsömle-belet, — azzal kínálj meg engemet, Kata.

3. Nem ettem én ma egyebet, Kata — babám adott egy szem meggyet, Kata, — azt is csak úgy levelestül, — megélek szerető nélkül, Kata.

4. Jaj Istenem, minek élek, Kata, — ha ja semmitül is félek, Kata, — száraz levél megzörrenik, — bennem a vér meghidegszik, Kata.

A bolhási kertek alatt, Kata

A bolhási kertek alatt, Kata

A dal szokatlan ritmusát Kodály egy középkori versszaktípussal hozza kapcsolatba. A ritmusképlet a későközépkori latin költészet egyik kedvenc strófája, többek közt a magyar szentek tiszteletére készült antifonák is alkalmazzák. Első magyar nyelvű egyházi népénekeink közt is szerepel ilyen ritmusú (lásd 539., 549. sz.), a XVI-XVII. századi énekeskönyvekben pedig feltűnően gyakori. Megvolt tehát az útja annak, hogy e ritmus — valamely dallammal — a néphez eljusson, majd valamelyik hozzá kapcsolódó dallama világi szöveget vegyen fel. Azt azonban ma már nem tudjuk megállapítani, melyik dallam szolgálhatott kiindulópontul az itt idézett dallamhoz, mely már az újstílust előkészítő zenei rétegbe sorolható. -— Figyeljük meg a 3-4. sor finom összekapcsolásának változatait.

Árva vagyok, árvának születtem

2. Szegény vagyok, szegénynek születtem, — a rózsámat igazán szerettem, — az irigyek elrabolták tőlem, — így lett szegény igazán belőlem.

Árva vagyok, árvának születtem

Árva vagyok, árvának születtem

Egyes részleteiben már az újstílusra emlékeztető, valószínűleg népies műdalból kialakult, népdallá csiszolódott XIX. századi dallam. Egyik változatát Kodály Zoltán belefoglalta a Háry János daljátékba.

Rozmaringnak kétféle szokása

2. A rozmaring az árokban reszket, — sirass babám, katonának visznek, — ha sírok is, nem ér az már semmit, — ami száraz, ki nem leveledzik.

3. A patakot folyóvíznek hívják, — a szeretőm tőlem eltiltották, — hátrakötöm nagyrojtú kendőmet, — úgy gyászolom kedves szeretőmet.

4. Megkötötték nékem a koszorút, — ága-boga a vállamra borult, — ága-boga a vállamra borult, — sok víg napom szomorúra fordult.

Rozmaringnak kétféle szokása

Rozmaringnak kétféle szokása

Egy-egy dallamtípus hangnemileg eltérő (modális) variánsai többnyire úgy jönnek létre, hogy a dallam főhangjainak sora többféle értelmezést is megenged. (Jelen esetben: a c-b-g-f-c, főhangrendszer pentatonikusan, eol, fríg, sőt mixolíd mellékhangokkal is kitölthető lenne, anélkül, hogy a dallam leglényege változna. A kitöltés különböző módjai egy adott időszakban szabad, rögtönzésszerű változatként jelentkezhettek. Előbb-utóbb azonban a közösség használatában valamely változat megszilárdul, s az illető földrajzi körzetre jellemzővé lesz.)

Hej, búra, búra, búbánatra születtem

2. Sej, kék ibolya, ha leszakítanálak, — mit szóllanál, babám, ha elhagynálak, — azt mondanád: verjen meg a Teremtő, — hej, sosem voltál igaz szívű szerető!

3. Sej, édesanyám, minek szült a világra, — vetett volna a zavaros Tiszába, — Tisza vize vitt volna a Dunába, — sej, hogy ne volnék senki megunt babája.

A műzenei előadásban egy-egy fontos hang vagy harmónia egy csekély késleltetés által kapja meg saját súlyát, külön jelentőségét; ezt ott agogikának nevezzük. Többnyire a népdalelőadás is így emel ki valamit. Pl. a négyes hangcsoportok elválasztására, a következő csoport indításának kiemelésére a negyedik hang kissé megnyúlhat, s így látszólagos 5/8 ütem alakulhat ki (mindig négy hanggal), anélkül, hogy valódi ütemmé rendezkedne be az 5/8. Egyes vidékeken a nagyobb léptékű ütemrészek egyenlőségét is őrizni akarják, s ezért a nyújtást megelőző hangok kissé gyorsulnak. Nem kell tehát megijednünk a dalban szereplő kvintolás kottaképtől: a lejegyző csupán ezt az előadásbeli finomságot adja vissza vele. (Lásd hozzá a jegyzetben megadott lemezt!)

Erdő, erdő, de magos a teteje

2. Búza közé szállt a dalos pacsirta, — mert odafenn a szemeit kisírta, — búzavirág, búzakalász árnyába’ — rágondolt a régi első párjára.

Erdő, erdő, de magos a teteje

Hanglemezen: Hungarian Folkmusic I: II/B/9. A közölt változatot használta fel Bartók a Mikrokozmosz V. 127.sz. darabjának alapanyagául.

A bakonyi zöld erdőben születtem

2. A bakonyi zöld erdőben van egy fa, — ahhoz van a kis pej lovam csatolva, — kötőfékje hosszúra van engedve, — kis angyalom, rég el vagy már felejtve.

A második sor kvintválasza pontos, de áttöri az oktávkeretet (h,-fisz-cisz). Más népdalok őrzik az oktávot (h,-fisz-h), viszont ennek érdekében nem adnak pontos választ (pl. 336.).

Dombon van a … kis angyalom tanyája

2. Kék szivárvány, kék szivárvány koszorúzza az eget, — barna kislány, barna kislány csalta meg a szívemet. — De én azért nem átkozlak, a jó Isten áldjon meg, — könnyeidtől a zsebkendőd soha ne száradjon meg!

A A B A formájú újstílusú dalaink kialakulása valószínűleg független, más eredetű, mint az európai műzenékben és népzenékben megtalálható A A B A forma. Szorosan összefügg ugyanis az A B B A újstílusú népdalokban megfigyelhető változásokkal: ha a kezdősor megnyúlik, tagozottabbá válik, több belső történéssel és cezúrával gazdagodik (itt pl.: belső kvartzárlat, visszanyúlás az elhagyott magasabb régióba, megállás a záróformula előtt), akkor az ilyen sor szinte kikényszeríti az ismétlést, majd egy hasonlóan terjedelmes és tagozott harmadik sor beiktatását a visszatérés előtt.

Sárgul már a fügefa levele

Az A A B A formájú újstílusú népdalokban a kettéosztott harmadik sor és a rákövetkező, szintén tagolt negyedik sor olykor négy kisebb sorként is hallható, s önállósulhat. A fenti példa szövegismétlése már szinte előkészíti az ilyen önállósulást; s valóban: népszerű típusként él dallamunk második felének egy változata, lásd 333. szám.