Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

9. fejezet - VIII. SZERELMI DALOK

9. fejezet - VIII. SZERELMI DALOK

Tartalom

Mint minden költészetben, a magyar népköltészetben is központi helyet foglalnak el a szerelmi dalok. Csoportjuk differenciált, gazdagon rétegzett mind a téma árnyalása, mind a stílus, mind pedig eredet dolgában. Határait nem könnyű meghúzni: motívumai gyakran más műfajokban is megjelennek (pl. bujdosó, keserves, tánc stb.), kifejezéseket, sorokat, egész versszakokat is összekapcsolnak amazokkal.

Mivel a párosítók — bár mások szerelmét éneklik ki — gyakran a szeretők szájába adják a szót, sokszor alig elválaszthatók az önálló szerelmi daloktól. „Lírai” dalaink egy része bizonyára középkori játékkeretekből szakadt ki, önállósult; erre mutatnak egyes gyermekjáték-dalokban megjelenő elemeik. Más szövegekben megtalálhatók régi virágénekeknek, XVI-XVIII. századi diák és más népies jellegű kéziratos költészetnek emlékei. Viszont talán éppen szerelmi népköltészetünk hatott vissza legintenzívebben a magyar poézisre.

A népköltészetben a különféle elemek összedolgozódnak, egységes rendszerré válnak, melyet tipizálás, általánosítás jellemez. Tartalmilag; „…a legtöbbet foglalkozási és egyéb különbségtétel nélkül bárki elénekelheti. Döntő többségük tipikus és általános, mindenki magáénak érezheti. Az egyén nem közösségen keresztül, hanem közvetlenül nyilatkozik ugyan meg, de társadalmának egyik típusaként, nem pedig kifejlett, másoktól különböző személyiségként; régi típusú dalokban nem is magáról az érzelemről, inkább annak hatásáról szólt, és a kedvest sem nevezte meg, hanem virágként vagy madárkaként emlegette.” És stilisztikailag: „Az említett általánosításnak és tipizálásnak eredménye a jelzők, megszemélyesítések stb. állandósága, olykor valóságos rendszere, mely egészen stilizált atmoszférát teremthet. Könnyen úgy tetszhetett, mintha e szerelmi dalokban minden jelképes volna, holott gyakorta ismétlődő költői fogásokról, a lírai kifejezésmód kezdeti és egyben kezdetleges fokozatának hagyatékairól van szó, jelentésük időközben el is homályosulhatott már.” (Ortutay Gyula: Magyar népdalok. I. 840-841.)

Természetesen ugyanilyen sokrétű e csoport zenei világa is. A párosítókkal rokon középkori európai stílusok (pl. 301-3.), honfoglalás előtti stílusok (pl. 320.), a XVI-XVII. századnak (309-310., 323.), a XVIII. (pl. 331.) és XIX. századnak dalstílusai (pl. 332.), a szomszéd népek zenéjének (311., 327.) különböző stílusai éppúgy képviselve vannak köztük, mint az újstílus előzményei és maga az újstílusú magyar népdal (pl. 333-339.).

Kicsi vagyok én

2. Én szép nem vagyok, csúnya sem vagyok, — szeret engem egy szép ember, érte meghalok.

3. Én víg nem vagyok, szomorú vagyok, — nem láthatom a babámat, ó jaj, meghalok.

4. Hess légy, ne szállj rám, mert beteg vagyok, — galambom is halva fekszik, jaj, jaj, meghalok.

II. 1. Szélről lakom én, szegény vagyok én, — a házamnak nincs teteje, elvitte a szél.

2. De én fogadom, megzsuppoltatom, — arra jár a kis angyalom, becsalogatom.

Szélről lakom én

Szélről lakom én

Szélről lakom én

A 130. sz. dallam változata.

Cifra palota, zöld az ablaka

2. Én víg nem vagyok, szomorú vagyok, — galambomat nem láthatom, jaj, jaj, meghalok, — jaj, jaj, meghalok.

Régies pentachord dallamaink színes, egymással keveredő nagy dallamcsoportot alkotnak. Hasonlítsuk össze a 130., 131., 301., 302. dallamot!

Harcsa van a vízbe

Ez is előbbi dallamainkhoz hasonlít abban, hogy az első sor kvint-indítása után a második kvarton indul, de többnyire elkerüli a sor szekvenciás folytatását.

Csak azt szánom-bánom

2. Arass rózsám, arass, megadom a garast, — nem kell nékem garas, csak te vélem arass!

3. Arattam, arattam, kévét is kötöttem, — galambom tallóján meg is betegedtem.

4. Szeretőm kedviért mit nem cselekednék, — tenger közepiből vizet meritgetnék.

5. Tenger közepiből vizet merítgetnék, — tűzön-vízen kéne, mégis általmennék.

6. Széles az a Duna, keskeny a híd rajta, — ne menj rá, galambom, mert leesel róla.

7. Vékony a pókháló, az is megtart engem, — csak egy hajszálacskán hozzád ránthatsz engem.

8. Elkiáltom magam a bédi határba’, — meghallja galambom, Isten tudja, hova.

9. Ha hallja is, nem is, nem tehetek róla, — gyenge szavaimmal nem mehetek oda.

10. Ha oda mehetnék, oda repülhetnék, — ablakára szállnék, neki muzsikálnék.

II.1. Estéli csillagok, szépen ragyogjatok, — az én galambomnak jó estét mondjatok.

2. Kié ez a legény? nem akar dolgozni, — csak a napot nézi, mikor fog nyugodni.

3. Kié ez a kislány? nem akar dolgozni, — csak a napot nézi, mikor fog nyugodni.

4. Ha dologba küldik, csak úgy taszigálják, — ha hegedűt vonják, járja, mint a madár.

Estéli csillagok

Estéli csillagok

A magyarságnak egyik legérdekesebb, leghagyományőrzőbb vidéke az a néhány helységre kiterjedő kis falucsoport, melyet Zobor-vidéknek hívunk. Nyitra közelében, a magas Zoborhegy tövében fekszik Béd, Menyhe, Ghymes, Csitár, s még néhány. Különösen gazdag a pentachordos színezetű, népszokásokhoz kapcsolódó dallamkincsük.

Vettem majoránnát

2. Hess páva, hess páva, császárné pávánja, — ha jén páva volnék, jó reggel fölkelnék.

3. Jó reggel fölkelnék, folyóvízre mennék, — folyóvízre mennék, folyóvizet innék.

4. Folyóvízre mennék, folyóvizet innék, — szárnyam csattogtatnám, szép tollam hullatnám.

5. Leányok fölszednék, bokrétába kötnék, — az ő édesiknek kalapjára tűznék.

6. Ha jén páva volnék, jó reggel felkelnék, — az én kis angyalom ablakára szállnék.

7. Mindig buvókálnám, szeretsz-e kis babám? Szeretlek, szeretlek, csak ne mondd senkinek!

Vettem majoránnát

Vettem majoránnát

Vettem majoránnát

Vettem majoránnát

Ritmusát vö. a 285. sz. balladáéval. A dallamot többször énekelve és a változatokkal is összehasonlítva kiderül, hogy a tonalitásnak (vagyis a különböző magasságú hangok összetartó erejének) alapja nem egy skála vagy egy tonika, hanem a c magas hang, melyre ismételten visszatérünk, s melyről különböző ambitusú le-hajlásokkal soronként és változatonként eltérő módon érünk el újabb és újabb nyugvóhangokat. — „Vettem” = vetettem.

Este vagyon, szürkül bé

2. Az este is nálunk volt, — kilenc almát hozott volt, — mind a kilenc piros volt, — ő maga is csinos volt.

3. Csiba kutya, ne ugass, — hogy gyűljön e guzsalyas, — ha meggyűl e guzsalyas, — attól tova mind ugass!

4. Guzsalyasok, eljöttetek, — nem bánjuk, ha elmentek es, — mert egyebütt lefekhettek, — nálunk még ágyat sem vettek.

5. Nem is vetnek mindenkinek, — csak e diáklegényeknek, — diáklegény kacagása, — mint a kutya ugatása.

Este vagyon, szürkül bé

Este vagyon, szürkül bé

Este vagyon, szürkül bé

A hagyományos magyar falu társas életének fontos alkalmai voltak a téli közös munkák (fonás, tollfosztás, kukoricamorzsolás, dohánysimítás stb., az adottságoktól függően). A faluban több háznál is megszervezhették, ahol nagyobb szoba állt rendelkezésre. Meghatározott rendje volt: kik járhattak oda, mikor érkezhettek a vendégek (ti. a legények a leányok által végzett munkákba), milyen játékok, mesék, éneklések szórakoztatták órákon át a serényen dolgozókat — végül, hogy mikor és hogyan oszlott föl az együttlét, milyen szabályok szerint kísérhetett haza fiú leányt, stb. Ilyen csángó „guzsalyasra” (fonóházra) utal a 3-4. versszak. — A csángó nyelvjárásban az a névelőt több faluban e-nek ejtik (lásd 3., 5. versszak).

Mikor kicsi lyánka voltam

2. Zab-aratni járogattam, zab-aratni járogattam, R.

3. Markot nem bírtam hajtani, szeretőt bírtam tartani, R.

4. Gergel fújta, én táncoltam, jaj be kedves leán voltam, R.

5. Papucsaim kercegtek, pántlikáim zurrogtak, R.

6. Mikor Gergel legény vót, csipkefából botja vót, R.

Mikor kicsi lyánka voltam

Mikor kicsi lyánka voltam

Mikor kicsi lyánka voltam

Többször is felfigyeltünk a régies, valószínűleg középkori eredetű refrénes, kisambitusú dalok gyakori előfordulására a moldvai csángók dalkincsében. — A 3. versszaktól énekelhetjük úgy is, hogy minden sort ismételve két strófára bontunk minden versszakot. — Kercegtek = hangutánzó szó; zurrogtak: a gyöngyöt megkötő szalagok végére régen pénzt fűztek.

Régi szeretőmért

2. Tengerből a vizet kalánnal kimerném, — tenger fenekiből apró gyöngyöt szennék.

3. Tenger fenekiből apró gyöngyöt szennék, — abból a rózsámnak gyöngybokrétát kötnék.

4. Ritka rendet vágtam, sűrű boglyát raktam, — minden boglya mellett egy pár csókot kaptam.

A dal ambitusát nem jellemezzük kielégítően, ha csupán legmélyebb és legmagasabb hangjának távolságát nevezzük meg (szeptim). Meg kell figyelnünk a hangok fontosságát, szereplési módjukat is. E dal lényege a m-r-d trichordban játszódik le; lényeges elem az, hogy a dal vége felé a d-hoz alsó 1, kapcsolódik, az ambitus kvintre bővül. Az előtag lezárásának ívét szolgálja viszont a mi hanghoz kapcsolódó felső kisterc megszólaltatása. Tehát: lényegében terc-ambitusú dallam, mely szervesen kvintre, esetlegesen szeptimre bővül („bővített ambitus”).

Én kimenék kis kertembe

2. Rajta sétál kis gerlice sárga lábával, — sárga lába, zöld a szárnya, jaj, be gyöngyen járja.

3. Megszólítá kis gerlice: há’ fülemüle, — fülemüle ’z én szeretőm olyan szerelmes.

4. Gyer bé, gyer bé, édes rózsám, légy aranyalmám, — nem menek én, édes szívem, mer’ megutáltál.

5. Ugyan megnézd édes rózsám, kit választottál, — tiszta víznek színe alól mérget ne igyál.

6. Adssza babám jobb kezedet, sétáljunk egyet, — menjünk bé a gyümölcsösbe, szakajszunk meggyet.

7. Ugyan jól megügyeld magad, milyent szakasztasz, — nehogy úgy járj, mint én jártam, kedves galambom.

8. Magas hegyen nem mehetek félelem nélkül, — édes csókot nem adhatok szerelem nélkül.

9. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom, — minden madár társat választ, virágom, virágom.

10. Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom, — te engemet s én tégedet, virágom, virágom.

11. Bújjunk egymás árnyékjában, virágom, virágom, — bújjunk egymás árnyékjában, virágom, virágom.

12. Jaj, de beteg én galambom, talán meg is hal, — jaj, de beteg én galambom, talán meg is hal.

13. Jaj, ha meghal, jaj, ha meghal, haljak meg én is, — ne maradjak ilyen árván nála nélkül is.

14. Zöld pántlika, könnyed gúnya, virágom, virágom, — mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom.

15. De a fátyol nehéz gúnya, virágom, virágom, — mert azt a bú leszaggasztja, virágom, virágom.

Én kimenék kis kertembe

Én kimenék kis kertembe

Én kimenék kis kertembe

Én kimenék kis kertembe

Szerelmi dalkincsünk egyik legszebb darabja: szövegében is, dallamában is becsülendő „műemlék”. Valószínűleg középkori virágénekből ered, először a XVII. században jegyezték le dallamát, s szövegeinek nagy része is szerepel e század népszerű daloskönyveiben. Hajdan az egész országban ismert lehetett, a népzenei gyűjtések már csak Moldvában (és szórványosan Bukovinában) találták meg. — Szövege egy nagyobb strófakészletből esetleges válogatás révén, szinte tetszőleges sorrendben alakul ki.

A malomnak nincsen köve

2. Adssza rózsám jobb kezedet, forduljunk egyet, forduljunk egyet, — aztán menjünk ki a kertbe, hadd szedjünk meggyet. ./.

3. Beteg az én rózsám szegény, talán meg is hal,./. — ha meg nem hal, kínokat lát, az is nekem baj. ./.

4. A te súlyos nyavalyádból adjál nekem is,./. — hadd érezzük mind a ketten, érezzem én is. ./.

5. Nekem is volt egy szeretőm, de az olyan volt,./. — ha egy nap nem láttuk egymást, két nap beteg volt, ./.

6. Odamentem, megkérdeztem: téged mi lelt volt? ./. — A szerelem a szívemet körülfogá volt, ./.

A malomnak nincsen köve

A malomnak nincsen köve

A malomnak nincsen köve

Nemcsak versformájában (8 + 5-ös nagysor) rokona az előző dalnak, de stílusában is, és szövegstrófái is nagyrészt közösek. A 309. dalnak m-r-d nagytercből bővült dallamával szemben azonban itt az alaphang-kvinthang feszültsége és a kvinthangot kiteljesítő domború ív határozza meg a zenei történést, éppúgy, mint pl. a 460., 164., 529. sz. dallamokban.

Mezei virágot szedtem

2. Magas az újvári torony, — alájesett az ostorom, — adja fel kedves galambom, — kinek orcáját csókolom.

3. Én is voltam, aki voltam, — rózsás kertben rózsa voltam, — de már én most elhervadtam, — mert rossz kertészre akadtam.

A gyűjtők ritkán írnak le magyar népdalt 6/8 ütemben. Az ilyen ritmusok szinte sohasem hat nyolcadból (illetve azok összekötéséből) vezetendők le, hanem egy négy hangot tartalmazó ütem hangpárjai között lépnek föl különböző — himbáló hatást keltő — rövidülések-hosszabbodások. (Egyébként a középkori zeneelmélet is ezekből a kéthangos egységekből vezette le a hármas ütemfajtákat, s nem háromhangos csoportokból.) Ha az eltolódás élesebb arányú, pontozott ritmusú kottaképek keletkeznek; ha lágyabb, akkor triolások, ill. 3/8 vagy 6/8 üteműek. Mivel itt e lengésnek zenei értéke van, nem esik egybe szükségszerűen a prozódiai követelményekkel (rövid ill. hosszú szótagok), sőt olykor éppen a prozódia-ellenes szövegnyúlások adnak az ének összhatásának valami különös bájt.

Aj, de én is tartottam

2. Aj, de én azt nem mondom, csak magamnak tartom, — mert ha kijelentem, magamat elvesztem.

3. Aj, de engem ne úgy tarts, mint saját rabodat, — hanem engem úgy tarts, mint gyöngy-alakodat.

4. Gyöngy vagy szívem, gyöngy vagy, gyöngynél is gyöngyebb vagy, — ezüstnél, aranynál nálam kedvesebb vagy!

II. 1. Elhozta az Isten piros pünkösd napját, — mi is meghordoztuk királyné asszonykát.

2. Piros pünkösd napján mindenek újulnak, — a kertek, a mezők virágba borulnak.

3. Én kicsike vagyok, nagyot nem szólhatok, — mégis az Istennek dicséretet mondok.

4. Gyenge vessző vagyok, mindenfelé hajlok, — szüleim kertjében most nyílni akarok.

5. Ki akarok nyílni, mint pünkösdi rózsa, — de ki nem nyílhatok, csak úgy illatozok.

Aligha lehet ily kevés hangból (lényegében csak d-r-m trichord) ennél szebb, arányosabb dallamot kitalálni!

Árok partján kinőtt a fű

2. Ha én aztat megölelem, gyötör engem a szerelem.

3. Tudod rózsám, mit fogadtál, hogy a kertbe sétálgattál.

4. Csókot kértem, vizet adtál, jaj, de megszomorítottál.

5. Jaj, de régen nem láttalak, még elő sem találtalak.

6. Gyönge orcád de meghervadt, mőte meg se csókoltalak.

7. Eluntam már hozzád járni, sáros patakon átjárni.

8. Hidat fogok csináltatni, azon fogok hozzád járni.

II. 1. Özvegyember száraz malom, nincsen abba nyugodalom.

2. Ifjú legény vizes malom, abba van a bizodalom.

III. 1. Mikor kicsi lányka voltam, a kanálért majd meghaltam.

2. De mióta nagyobb vagyok, abba van a bizodalom.

IV. 1. Falu végén két vasvilla, mégis bejött a kolera.

2. Se urakra, se papokra, csak a szegény parasztokra.

A Zobor-vidéki népszokás- (főleg lakodalmas-) anyagban nagy szerepe van olyan egyszerű, kétsoros (vagy akár egy nagysornak értelmezhető) dallammodelleknek, melyekre egy hatalmas szövegkészletből rögtönözve lehet ráhúzni a sorpárokat. (Ilyenek pl. a vőfélyversek, vagy a tréfás vetélkedők; vö. 500., 510. sz.) Valójában nem dalok, mert nem a dallam önálló formája érvényesül, hanem az pusztán a szöveg hordozására való. De nem is úgy hordozza a szöveget, mint a recitativ, hiszen ahhoz képest mégis dallamos formuláról van szó. Ezeket „tónusoknak” nevezzük. Nagy szerepük volt a középkori világi zenében, pl. a mesterdalnokoknál, akik nevet is adtak az egyes tónusoknak.

Vala szeretőmnek

2. Hat karikán fordul csikorgós kapuja. ./

3. Báldog az ajtója, gyémánt az eresze. ./.

4. Tükör a tűzhelye, csillag a kürtője. ./.

5. Pántlika padlása, zsinór gerendája. ./.

6. Üveg ablakjai, arany a padjai. ./.

7. Üveg ablak alatt egy édes almafa. ./.

Különös moldvai csángó dallam. A mi mai zenei érzékünk szerint dúr pentachord 2. fokán zárul. Lehetséges, hogy a balkáni népzene hatása: ott egészen általános a zárlathang „tonikai értéke” iránti közömbösség. (Éppen ezért nem is nevezhető 2. foknak, mert nincs egy vele szemben kitüntetett 1. fok.)

Azt gondolod, mindig így lesz

2. Dehogy nem lesz, de már van is, tenáladnál szebb is, jobb is. R.

3. Kicsin vagyok, de víg kedvű, páros csolkom de jóízű. R.

4. Nincs is az a csók jóízű, ki végtére nem keserű. R.

A virágének „nevét a virágot emlegető, a szerelmest virágok nevén szólítgató énekek adták. Az 1495 előtti soproni töredéktől és bizonyára még régibb időktől máig meg nem szakadó folytonosságra vall e dalréteg gazdagsága. Különös figyelmet érdemel a refrénes fajta. Refrén lehet a soproni töredék is: Virág, tudjad, tőled el kell mennem, és teéretted kell gyászba öltöznöm. Akárcsak mai ellenképe (Ghymes, Nyitra vm. 1906): Virágom, véled elmegyek, virágom, tőled el sem maradok. Virágos refrénekből szép koszorút köthetünk, pl.: Azt gondolod, mindig így lesz, hogy szeretőm soha nem lesz. R. Haj ruzsa, haj, heje, huja, haj.” (Kodály Zoltán: A magyar népzene, VII. fejezet.)

Jaj, jaj, gazanyel

2. Termetkémre termettél, szerencsémre felnőttél, — lelkem Ilon’ asszony, lelkem, Ilon’ asszony.

3. Ilonához mehetném, ablakfára ülhetném, — mindjár’ megújulnék, mindjár’ megújulnék.

Jaj, jaj, gazanyel

Az A változatban közöljük a virágének valószínűleg eredetibb, a XVII. században már följegyzett alakját. Föltehetőleg ebből rövidült, de részleteiben új szépséget, hajlékonyságot nyert a főhelyen közölt csángó változat. Gazanyel, licispor: virágnevek.

Falu végén fehér ház

2. Falu végén keskeny gát, — barna kislány, ugord át, — hej, de te szőke, ne próbáld, — mert elreped a szoknyád.

Finom a dal ritmus-játéka: az 1., 2., 4. sor azonos erős ritmuszárlatot hoz, a 3. sor „hej” szótagja nyújtottabban indít, s így a sor — szinte csak az utolsó pillanatban érve el záróhangját — megélénkíti a dal közepét.

Csipkefa bimbója

2. Arra megy Jánoska, szakaszt egyet róla, rida-rida, bom-bom-bom, szakaszt egyet róla.

3. Csak azért szeretek falu végén lakni, rida-rida, bom-bom-bom, falu végén lakni.

4. Arra jár a rózsám az ökrét itatni, rida-rida, bom-bom-bom, az ökrét itatni.

Csipkefa bimbója

Csipkefa bimbója

Dúr kvintváltó dallam. Ezek viszonylag későn, a XVIII. század táján lettek népszerűek; népzenénkben szűk réteget alkotnak, csak néhány típussal képviselve. E dalból — nem számítva az A-B-nél bemutatott távolabbi variánst — csak egyetlen adatot ismerünk, melyet aztán Kodály Zoltán feldolgozása és a tankönyvek tettek népszerűvé. Meg kell tehát különböztetnünk: vajon egy-egy dal a régi, természetes továbbhagyományozásban mennyire bizonyult elterjedtnek (ezt angol szóval „survival”-nek hívjuk; ejtsd: szörvájvel), s mennyire lett népszerűvé az újkori felelevenítések (rádió, iskola, énekkar) révén („revival”; ejtsd: rivájvel).

A mérai nagy hegy alatt

2. Az a kislány boglyát tetéz, — aki rakja, annak nehéz, — sej, haj, kalapjára hull a széna-murva, — énutánam ne járj sírva.

3. Énutánam hiába jársz, — hiába taposod a sárt, — mert én ilyen-olyan kislány vagyok, — nem tehozzád való vagyok.

4. Elment az én babám Pestre, — postáslegény lett belőle, — sej, haj, mindenkinek küld újságot, — nekem csak szomorúságot.

5. Mondd meg babám, vagy izend meg, — énrám mért haragudtál meg? — Sej, haj, nem izenem, nem is mondom, — mer’ én, babám, nem haragszom.

6. A mérai templom előtt — háromágú diófa nőtt, — sej, haj, három ága, hat levele, — tilos a szeretőm neve.

A mérai nagy hegy alatt

A d-r-m dallamhangra épülő, lá-végű népdalaink többsége parlando-rubato. Így e giusto típus ritkaságnak számít. A 3. sor szaporázó ritmusai már az újstílusú népdal kialakítását közvetlenül megelőző divatok nyomának látszanak.

Szép a csikó, ha szépen felnyergelik

2. Virágoskert a ---i nagy templom, — s abba’ legszebb virág az én galambom, — úgy elnézlek, gyönyörű szőke leány, — azt sem tudom, hogy a pap mit prédikál.

II. 1. De szeretnék az erdőben sétálni, — egy kis madár utánam jött leskődni, —- szárnya alatt hoz egy képes levelet, — rá van írva, hogy a babám nem szeret.

2. Édesanyám, mért szültél a világra, — mért nem dobtál a zavaros Tiszába? — Tisza vize vitt volna ja Dunába, — most a szívem egy legényért nem fájna.

3. Régi babám, ha meguntál szeretni, — szabad neked más szeretőt keresni, — szeress olyat, kinek ökre s szekere, — a jó Isten úgy áldjon meg örökre.

4. Régi babám, ha meguntál szeretni, — szabad neked más szeretőt szeretni, — adjon az ég szebbet, jobbat nálamnál, — nékem babám csak olyat, mint te voltál.

5. Édesanyám, ha meguntál tartani, — vigyél engem a vásárba eladni, — adjál oda a legelső kérőmnek, — mért nem adtál a régi szeretőmnek?

III. 1. Ez a kislány mind azt mondja, vegyem el, — de nem kérdi, hogy én mivel tartom el. — Eltartanám tiszta búza kenyérrel, — havasalji szép tiszta folyóvízzel.

Szép a csikó, ha szépen felnyergelik

Szép a csikó, ha szépen felnyergelik

Nemes vonalú, a 3. sorban ritmikailag is kibontakozó pentaton dallam. Pentaton dallamaink elsősorban Erdélyben maradtak fönn. Bár a XX. század folyamán Erdélyben is megindult a néphagyomány pusztulása, mégis itt tudták legtovább tartani magukat a régi zenei stílusok.

Menaságnak alsó végén

2. Menaságnak alsó végén új csillag ragyog az égen, — látod rózsám a csillagot, a mi életünkre ragyog, — a mi életünkre ragyog.

Édesanyám rózsafája

Édesanyám rózsafája

Édesanyám rózsafája

Édesanyám rózsafája

Dallamát vö. a 361. számmal. A változatok 3-4. sorában jól tanulmányozható, milyen pontokon és milyen irányban variálódhat egy főhangjaiban pentaton, nyolcszótagú erdélyi népdal.

Hegyen-völgyön járogatok vala

2. Elindultam este guzsalyasba, — megtalálám Jancsi szeretőmöt, —-bal kezemet jobb vállára tevém, — jobb kezemet bal vállára tevém.

3. Kötik nékem az én koszorúmat, — ágbul-bogbul, fehér csömötéből, — tisztán, tisztán fejér liliomból, — mindenféle szép virágocskából.

4. Azt felkötik az én küs fejemre, — s ága-boga hajlik a vállamra, — s a virágja hull az én ölembe, — szép illatja száll a víg szüvemre.

Különleges szépségű, „édes dallamosságának” közeli rokonát középkori misztériumjátékba foglalva már a XII. században följegyezték francia földön. Talán régi európai nászdalnak lehet itt és ott fönnmaradt származéka? Moldvában is lakodalmas szerepű. — Csincsecske = csokor. — A 3-4. versszak a menyasszonyi koszorúról szól. — A moldvai dalokban még teljes virágjában látjuk a gazdagabb magyar igeragozási rendszert: él a mai múlt időn kívül (elindultam) a „kötögetem vala” és a „megtalálám” alak is.

Az árgyélus kis madár

2. Az én vetett nyoszolyám csak egy marék szalma, — az én kedves vacsorám csak egy piros alma. R.

Az árgyélus kis madár

A virágszimbólumok mellett az állatok (főleg a madarak) is gyakori behelyettesítői a kedves nevének. Az árgyélus név egyébként is a szerelmesek legkedvesebb mese-ideálját: Árgirus királyfit idézi (vö. 561. sz.). A gondolat világos: a szerető a maga szegénységébe is szeretettel hívogatja le kedves társát, szőke galambocskáját.

Ó, én édes kis madár, mire vetemedtem

2. Csemegével tartanak, de nem az erdőbe, — zöld vályúból itatnak, de nem a mezőbe, — mégsem tetszik a lakás, jut eszembe fészkem, — százezerszer jobb ízű volt odaki étkem.

3. Palota is számomra el vagyon készítve, — ételem is cukorral meg van elégítve, — mégsem tetszik a lakás, jut eszembe fészkem, — de mégis csak sajnálom az erdei étkem.

4. Édes madártársaim, tőletek megváltam, — még tegnap is ilyenkor veletek sétáltam, — rabja lettem holtomig a csalárd vadásznak, — dalolnom kell szüntelen a rossz madarásznak.

Ó, én édes kis madár, mire vetemedtem

Ó, én édes kis madár, mire vetemedtem

Itt viszont a csapdába („tőrbe”) esett, kalitkába zárt madár a kényszerített szerelem (vagy egyszerűen: a házas állapot megkötöttségének) jelképe. A dal szövege — mint az előzőé is — azokra a XVII. századi daloskönyvekre megy vissza, melyeket irodalmi érdeklődésű diákok, iskolázott kisnemesek másolgattak össze. Mindkét ének dallama is jól beleillik e kor stílusába.

Széles Rajna vize

2. Hat nap van egy hétben, hetedik vasárnap, — bárcsak kis angyalom téged láthatnálak!

3. Egyszer megláttalak, mindjár’ szerettelek, — kedvembe vettelek, halálig szeretlek.

Széles Rajna vize

Széles Rajna vize

Széles Rajna vize

A dallamban itt-ott kvint- és kvartváltás nyomai sejlenek. Ezek csak véletlenszerűek, hiszen a dallam főhangjai a siratóból eredő dalokra emlékeztetnek. A zenei főgondolat: á-h-c-h-á / +g // á-g-f / +é.

Ne hagyj el angyalom, megöregszem

2. Nem hagylak angyalom, nem hagylak el, — lábaid nem bírnak, megbetegszel, — támasztékod én leszek, nálad nélkül nem leszek, — panaszidnak hiszek!

XVII. századi műdal, melyet megőrzött a népi emlékezet. E korabeli dalaink közt feltűnően nagy a fríg jellegűek aránya.

Nem anyától szültem

2. Mink vagyunk a rózsák, mink szeretjük egymást, — szép piros hajnalba’ megöleljük egymást.

Nem anyától szültem

A szótagszám minden sorban: 6. A ritmus átalakításával azonban az ütemszám is megváltozik, s két, egymással periodizáló hosszú sorrá alakítja a négy kisebb sort. Szlovák eredetű dallam átvétele lehet: 3-4 szlovák eredetű magyar daltípust ismerünk, míg a szlovákok jóval többet vettek át tőlünk, főleg újabb dalainkból és legnagyobb számban az újstílusúakból.

Zöld erdőben, zöld mezőben

Egy-két századon át az úri köröknek egyik legkedveltebb lírai dala. Valószínűbb, hogy a nép vette át „föntről”, mintsem fordítva.

A gyimesi tóba

2. Pajtás, fogd a puskát, ./. lődd le azt a kacsát. ./.

3. Tied lesz a tolla, ./. ’z enyém piros lába. ./.

4. Friss folyó pataknál, ./. három szép madárka, ./.

5. Csak úgy beszélgetnek, ./. hova repüljenek. ./.

6. Az egyike repült ./. Talián-országba. ./.

7. A másika repült ./. Francia-országba. ./.

8. A harmadik repült ./. a Magyar-országba. ./.

A gyimesi tóba

Vö. a 144. sz. dallal. Valami balladaféle történetnek lehet emléke mindkét versszak-csoport (1-3. ill. 4-8.), de mai állapotában már nem kerekedik teljes egésszé. Az első szövegben talán erőszakkal szerelemre kényszerített leány az „aranykacsa”; a második talán idegenbe férjhez adott nővérekre utal?

El kellne már haza menni

Vö. a 306. sz. dalnál mondottakkal. — Az előadás giusto és rubato elemek keveréke: az 1-2. sorban inkább a giusto, azután inkább a rubato érvényesül, anélkül azonban, hogy a két előadási mód egymástól élesen elválna. Egyébként is: népzenénkben a giusto és a rubato csak a két szélső pont, mely közt sok átmeneti lehetőség van; a giusto is mindig kész arra, hogy a zenei forma, a szöveg vagy akár csak hangulati tényezők miatt kissé engedjen szigorúságából, viszont a rubato dalokban is sejteni lehet valamiféle szabályozó ritmuseszmét.

Kolozsváros olyan város

2. Kordován csizma lábába’, — sárig sarkantyú van rajta, — összeveri legénymódra, — hull a csukros szekfű róla.

3. Kapum előtt összeveri, — víg szívemet keseríti, — kapum előtt ne veregesd, — víg szívemet ne kesergesd.

Kolozsváros olyan város

Kolozsváros olyan város

Vö. a 252. sz. ivónótával. Dallamsorai, szekvenciája, zenetörténeti rokonsága alapján XVIII. századi diákos dalnak ítélhetjük.

Ne menj, rózsám, a tarlóra

2. Elvágod a gyenge kezed, — ki süt nekem lágy kenyeret? R.

3. Ki hoz nekem bort eleget, — piros lánytól lágy kenyeret? R.

4. Harangoznak Ostolinba’, — s az én babám a templomba, R.

5. Vörös kendő van előtte, — megreped a szívem érte, R.

A „Ne menj rózsám a tarlóra” a XIX. század egyik legismertebb műdala volt (vö. 627. sz.), Egressy Béni népies kompozíciója. Jellemző a moldvai csángók zenei ízlésére, hogy szövegéből és motívumaiból jellegzetes moldvai, kisambitusú, refrénes, voltaképpen régies stílusú dalt formáltak.

Kurtafarkú fecske

2. Nem jöttem én gyalog, — a gőzkocsi hozott, — csalfa volt a kis angyalom szeme, — sej, avval csalogatott ide.

II. 1. Nyitva a temető — mind a két kapuja, — azon visznek bé engemet — sej, abba a fekete sírba.

2. A sírom teteje — tele van virággal, — ---i híres, büszke lányok — sej, rólam szedik a virágot.

3. Szedjétek, szedjétek — rólam a virágot, — csak azt a szép fehér liliomot — sej, soha le ne szakítsátok.

Kurtafarkú fecske

Kurtafarkú fecske

A 369. sz. dal (Sárgul már a fügefa levele) 3-4. sora önálló dallamként is elterjedt, variálódva önállósodott. A tempó, az előadásmód s a dallam nagy népszerűsége is az újstílusú népdalok tágabb rokonságába utalja.

Sej, haj, nincsen rózsa

2. Sej, haj, kávét ittam, megégette a számat, — más öleli-csókolja a babámat, — más öleli, másnak ül az ölébe, — sej, haj, rákacsingat világoskék szemébe.

3. Sej, haj, szép a páva, mer’ egyforma a tolla, — most vagyok a szeretőmmel haragba, — azt is tudom, mié’ van a haragja: — sej, haj, van egy asszony, aki teleugatja.

Fejlett újstílusú dallamaink általában igen nagy ambitusúak. Az első sor akkor tud igazi tagolt, belsőleg artikulált hosszú dallamegységgé válni — s ez jellemző a virágzó újstílusra — ha az oktávot is eléri. A második sor kötelező megemelkedéséhez viszont legalábbis a decimát — néha az undecimát, sőt mint látjuk, duódecimát — is el kell érnünk. A dallam formai alapgondolatát rombolja le, ha egyes helyeken — az éneklési kultúra hanyatlása miatt nem bírva ekkora hangterjedelmet — a második sort egy oktávval lejjebb kezdik, s a sor közepén valahol „oktávtörést” beiktatva érik el a normál magasságot. Ezt kerülnünk kell, s inkább arra törekedni, hogy elegendő énekléssel kitágítsuk hangterjedelmünket.

Sárgul már a búza, érik a kalásza

2. Fújják már a hatot az ózdi vasgyárba’, — minden kislány a babáját várja, —- én is azért kerülgetem a vasgyárat: — este nyolc órára várom a babámat.

3. Sárga rigómadár felszállott a fára, — búsul szegény, elhagyta a párja, — engemet is elhagyott a rózsám, — mégsem sírok, mint a sárga rigómadár.

Az újstílusú népdalok tempóvételét hanglemezeken is tanulmányozhatjuk, így a 334. dalét a Hungarian Folkmusic I. sorozat II/B/7, a 335. számút ugyanezen II/B/2 sávon.

Esteledik a faluban, haza kéne menni

2. Barna kislány ablakába jó estét, jó estét, — szállást kérni jöttem hozzád, ha beeresztenél, — Mindenféle csavargónak szállást nem adhatok, — nincs itthon az édesanyám, csak egyedül vagyok.

3. Barna kislány tornyos ágyát magasra vetette, — szeretője a kalapját rajta felejtette, — hozd ki kislány a kalapom, hadd tegyem fejemre, — hogy ne süssön a napsugár ragyogó szemembe.

4. Kolozsvári zöld erdőbe kimentem sétálni, — hallottam egy kakukkmadárt hármat kiáltani, — szólj még egyet, kakukkmadár, a többit nem bánom, — szeretem a kis angyalom, el kell tőle válnom.

Az újstílusú népdal a múlt század második felében kristályosodott ki, valószínűleg a Felvidék és Alföld határterületén. Legvirágzóbb ma is a palócvidéken és az Alföldön, de egészen gyors idő alatt meghódította az egész országot. Legutoljára, szinte csak a legutolsó évtizedekben terjedt el Nyugat-Magyarországon és Erdélyben. Jellemző a magyar zenetörténetre, hogy még a XIX-XX. században, apáink és nagyapáink korában is módot engedett egy új stílus kialakításának, klasszikus dallamalakok kicsiszolásának, nagy területen való elterjedésének, alkotó befogadásának jellegzetes népzenei folyamataira.

Általmennék én a Tiszán ladikon

2. Általmennék én a Tiszán, nem merek, nem merek, de nem merek, — attól félek, hogy a Tiszába esek, hogy a Tiszába esek, — lovam hátán sejehaj, félrefordul a nyereg, — Tisza vize habjai közt elveszek, a babámé nem leszek.

Általmennék én a Tiszán ladikon

Általmennék én a Tiszán ladikon

Az újstílusú népdalok kezdősorának hosszabb és tagozottabb alakja a forma átalakításával jár: nem azonnali ellentétet és emelést kívánunk, hanem a nagy sor megismétlését. Azután viszont a 3. sor is arányos szélességgel, hosszabb ideig „pihenteti” az így exponált zenei anyagot, várakozást keltve annak visszatérése felé (A A B A forma).

A csitári hegyek alatt

2. Amoda le van egy erdő, jaj, de nagyon messze van, — közepében, közepében két rozmaring bokor van, — egyik hajlik vállamra, másik a babáméra, — így hát kedves kis angyalom, tiéd leszek valaha.

3. Amott látok az ég alatt egy madarat repülni, — de szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni, — Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet, — mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet.

Talán az újsílusú népdalok hosszú zárósorainak fokozatos levezetése és a régi stílus jellemző pentaton kvartzárlata (r-1,-1,) játszhattak össze abban, hogy a d-s ill. 1,-m kvintben időző újstílusú népdalsorok utolsó üteme sokszor lelép és az alsó kvarton (s, ill. m, hangon) nyugszik meg. Feltűnő, hogy elsősorban éppen az újstílusú népdalokban tapasztalható ilyen „plagális” hajlam, holott a XVIII-XIX. század ízlése inkább a dúr-moll érzéket erősítette.

Széles a Balaton vize

2. A múlt éjjel, kis angyalom, de rosszat álmodtam, — kesely lábú kis pej lovam kárba bocsátottam, — rám is becsültették ezt a sűrű kerek erdőt, — megfogadtam, Pusztafalun nem tartok szeretőt.

A harmadik sor terjedelmes kibontakoztatásának eszköze A A B A újstílusú dallamainkban a harmadik sor kettéosztása, egymásra rímelő két félsorba fejtése (337-339. szám).

Van azonban ennek a harmadik sornak ritmikailag összevont változata is: drmrds, / ffll / sr /. Ez a „B” sor több rokon típusban is előfordul. Az újstílusra igen jellemzőek ezek a „vándorsorok”.