Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

8. fejezet - VII. BALLADÁK

8. fejezet - VII. BALLADÁK

Tartalom

A ballada — XVIII-XIX. századi újrafelfedezése óta — az egyik legvonzóbb, legérdekesebb műfaj tudósok, költők, olvasók, népzene-kedvelők számára egyaránt. A magyar népballadákkal legutóbb Vargyas Lajos foglalkozott részletekbe menően (A magyar népballada és Európa). Alábbi bevezetésünket és az egyes balladák szövegmagyarázatait az ő könyve alapján adjuk.

A ballada műfaja a késő középkorban, valószínűleg Franciaországban alakult ki, különböző epikus előzményekből (hősének, ősi mitikus énekek, mesék stb.). A ballada szereplői azonban „nem mitikus hősök, nem emberfeletti lények… történeteik nem az ellenséggel vagy csodás lényekkel vívott harcok”, hanem mindennapi, „hús-vér embereknek egymáshoz fűződő kapcsolataikból, társadalmi helyzetéből fakadó összeütközések, mindenekfelett szenvedélyeikből, hibáikból és a társadalom hibáiból, ellentéteiből fakadó tragédiák vagy komikus helyzetek”. Nem is a történeten magán van a hangsúly, hanem az abban megnyilvánuló emberi mozzanatokon, lélektani ábrázoláson. E költemények „sosem az élet esetleges, egyszer valahol, valamikor megtörtént eseményeivel foglalkoznak” (mint például az újkori ponyvaballadák, istóriák), „sőt hiányzik is belőlük minden olyan részlet, ami valami egyszeri, egyéni vonással helyhez, személyhez kötné a történést.” „A ballada lélekrajza különbözik mindattól, amit reális-egyénítő emberábrázolásban megszoktunk…”, nem egy bizonyos személyt látunk, hanem az emberi lélek egy tipikus magatartását felmutató személyt, egy jellemző emberi helyzetben ábrázolva.

Részletezés helyett „a ballada stilizál, azaz kiemel, sűrít, összefoglal… Ezért épül a ballada egyetlen bonyodalomra: egyetlen fonálon, visszatarthatatlanul száguld az esemény a katasztrófa vagy a csattanó — a példázat számára egyedül fontos pont felé. Kimarad minden, ami nem drámai mozzanata a cselekménynek. Balladákban ritkán halljuk, hogy ‘azután ide vagy oda mentek’, ‘ez és ez azt felelte’, a legjobb változatokban mindjárt a megérkezés helyén folytatódik az elbeszélés, mindjárt a feleletet halljuk a másik szereplő szájából.”

A ballada stílusához tartozik a téma stilizált előadása is, egy bizonyos távolság tartása az elbeszélésben. Ezt szolgálja a jelképes beszéd, a tipikus kifejezések és szimbólumok használata, az állandó jelzők stb. S a nyelv is: a ballada nyelve nem egyszerűen „versbe szedett paraszti beszéd; ugyanolyan magasságban lebeg a mindennapi élet fölött, mint a stílus minden más eleme.” Kifejezései „nem az élő beszédből szakadtak a ballada-szövegekbe, ebben a formában nem is élt velük soha senki. Ez a költészet nyelve. Roppant erőt, ódon ünnepélyességet lehelnek, megmarkolják a fantáziát, lenyűgöznek. Ugyanezt a célt szolgálja a szórend merész átváltása, megcsavarása” is helyenként.

A ballada stílus jellegzetessége a sokféle ismétlés: szónak, sornak, versszaknak újraidézése. „Ismételni azt érdemes, ami tömör, töltelék-elemek nélkül való, kiművelt szépség. Az olyan szöveg nem kopik, csak nyer a másodszori elhangzásban, jobban ráfigyelhet a fül és bevésheti az emlékezetbe. Már az ének, a dallamramondás is lelassítja a verset és minden szónak külön súlyt ad. Az énekben — mint egy lassított filmben — jobban felfogjuk és élvezzük a költői szépségeket, s ezt még jobban elmélyíti az ismétlés.”

„A műfaj jellegéből következik az is, ahogy éneklik. Vagyis: éneklik, nem előadják. Nem színezik ki, nem változtatnak hangszínt, hangerőt, hogy egyik vagy másik szereplőt jellemezzék, nem játsszák meg az eseményt, még arckifejezéssel sem.” A régi ballada-énekesek — nemcsak nálunk, magyaroknál — „hátrahajtott fejjel, behúnyt szemmel, merev tartásban énekelték végig a balladákat.” „A merev, ünnepélyes tartást, színezés nélküli, de ünnepélyes, meghatott éneklést még általában tapasztalhattuk öreg énekeseinknél.”

Mindez öszefügg egymással, stílusegységet alkot, „ami végigvonul a tartalom kiválasztásától a megfogalmazás és a formai elemek mindegyikén keresztül egészen az előadásban való újjászületésig”. (Vargyas L.: i.m. 9-36. old.)

Hová mégy, hová mégy, tizenkét kőmíves?

2. Jertek, megfogadlak, jertek, megfogadlak, hogy építsétek föl magos Déva várát.

3. Egy véka arannyal, két véka ezüsttel, két véka ezüsttel, három véka rézzel.

4. Hozza es fogának magos Déva várhoz, kit délelőtt raktak, délután megomlott.

5. Kit délután raktak, az éjjel megomlott, kit délután raktak, az éjjel megomlott.

6. Arra tanakozék tizenkét kőmíves: améknek idejön előbb felesége,

7. aztat aj, fogjuk meg, tűzzel égessük meg, aztat aj, fogjuk meg, tűzzel égessük meg,

8. a szép fejér hamvát mész közi keverjük, magos Déva várát azzal felépítsük.

9. „Istenem, Istenem, adj egy sötét erdőt, hogy ha térjen vissza asszony-feleségem!”

10. Azt es adott Isten, mégsem tére vissza, azt es adott Isten, mégsem tére vissza.

11. „Jó napot, jó napot, Kőmíves Kelemen!” — „Isten hozott, Isten, asszony-feleségem.”

12. „Eljöttem, eljöttem látogatásodra.” — „Eljöttél, eljöttél fejed vesztésire.”

13. „De azt én jól tudom, hogy tik úgy es tesztek, hogy embert megöltök, avval pénzt kerestek!”

14. Aj, avval megfogák, nyakát ketté vágák, tűzzel megégeték, tűzzel megégeték.

15. Az szép fejér hamvát mész közi keverék, az szép fejér hamvát mész közi keverék.

16. Avval felépíték magos Déva várát, avval felépíték magos Déva várát.

17. Elindula haza Kőmíves Kelemen, kérdé a leánya: „Apám, édesapám,

18. apám, édesapám, hol van édesanyám?” — „Elmaradt messzére, hazajön estére.”

19. Este es eljőve, mégse jőve haza, — este es eljőve, mégse jőve haza.

20. Kérdé a más lánya: „Apám, édesapám, — apám, édesapám, hol van édesanyám?”

21. „A te édesanyád a nagy kőfal közt áll, — a te édesanyád a nagy kőfal közt áll.”

„Kőműves Kelemen” ballada. Az egész világon elterjedt mondák, mesék őrzik a hajdani kegyetlen szokásnak, az építőáldozatnak emlékét: az építők megzavarták a hely szellemét, s azért ezt csak eleven áldozattal lehet kiengesztelni. A témát sokfelé különböző mesés vagy elbeszélő módokon versben is feldolgozták. Magyarországon, valószínűleg a XIV. században, e téma balladai kidolgozást kapott. A lélektani-drámai elemekre kerül a hangsúly, tömör szerkezetű, csak a lényeget elmondó szövegezést kap. Vargyas Lajos szerint e balladai feldolgozás a magyaroktól terjedt el a Balkánon, s lett ismertté a bolgárok, románok, szerbek, görögök, albánok között. A kőmívesek anyagi előnyökért hajlandók gaztettre is szövetkezni: amelyikük felesége legelőbb megy oda, elevenen befalazzák — más változatokban megölik és megégetett hamvait a mészbe keverik. A sors úgy hozza, hogy éppen a főmester felesége indul útra. A főmester már távolból meglátja, s most már fohászkodik: támadjon rossz idő, vihar, hogy visszakergesse feleségét. A végzetet nem háríthatja el: felesége odaért, áldozattá lesz — a kőműves a gonosztett következményét és erkölcsi elítélését anyátlanul maradt gyermekének szavaiból látja be.

Összetanakodott tizenkét kőmíves

2. Amit reggel raktak, az délre leomlott, — amit délbe raktak, estére leomlott, — Összetanakodik tizenkét kőműves: — falat megállítni hogy lesz lehetséges.

3. Kinek felesége hamarább jön ide, —- annak gyenge hamvát keverjük a mészbe. — „Kocsisom, kocsisom, fog bé a hat lovam, — én uramhoz menni lenne akaratom.”

4. „Jó napot, jó napot, tizenkét kőműves, — a tizenharmadik Kelemen kőműves! — Istenem, Istenem, mi lehet az oka, — kétszer is köszöntem, senki se fogadta.”

5. „Tizenkét kőműves azt a törvényt tette: — kinek felesége hamarább jön ide, — a fejét levágjuk, tűzzel megégessük, — a szép fehér hamvát a mészbe keverjük.

6. A szép fehér hamvát a mészbe keverjük, — magos Déva várát azzal felépítsük. —” „Hát a kicsi fiam, vajon mi lesz vele? — hát a kicsi fiam, vajon mi lesz vele?”

7. „Lesznek jó asszonyok, akik megszoptassák, — lesznek jó leányok, akik elringassák.” — Azzal meg is fogták, nyakát kettévágták, — azzal meg is fogták, nyakát kettévágták.

8. Nyakát kettévágták, tűzzel megégetik, — az ő gyenge hamvát mész közé keverik, — az ő gyenge hamvát mész közé keverik — magas Déva várát avval felépítik.

9. Elindula haza tizenkét kőműves, — a tizenharmadik Kelemen kőműves, — „Apám, édesapám, hol van édesanyám?” — „Elmaradt messzire, haza jön estére.”

10. Átkozott legyen hát magas Déva vára, — még a nap se süssön fényesen reája, — elvesztettem érte kedves feleségem, — árván maradt érte a kicsi gyermekem!

Szép példája a szóismétlésekkel, fokozásokkal, sorismétléssel, a második, hangsúlytalan sorról a következő, hangsúlyos sorra áthúzódó sorismétléssel (8. vsz.) elmélyített balladai előadásnak. — A Kőműves Kelemen balladát elsősorban Erdélyben éneklik; néhány adat arra mutat, hogy korábban szélesebb körben ismert volt a nyelvterületen.

Anyám, édesanyám, csobán legény voltam

2. Sárig es kit kígyó bébújt kebelembe, s aki azt kiveszi, fél karját megeszi; (a 3-4. dallamsorra:) talán édesanyám, talán kend kiveszi.

3. Mindsábbot ellegyek s a fél karom nélkül, inkábbot elleszek s a legényem nélkül.

4. Menj elé te fiam, menj el te apádhoz, menj el te apádhoz, talán ő kiveszi.

5. Apám, édesapám, csobán legény voltam, lefeküdtem vala s a patak partjára.

6. Sárig es kit kígyó bébújt kebelembe, s aki azt kiveszi, fél karját megeszi, talán édesapám, talán kend kiveszi.

7. Mintsábbot ellegyek s a fél karom nélkül, inkábbot elleszek s a legényem nélkül.

8. Menj elé te fiam, menj el te bátyádhoz, menj el te bátyádhoz, talán ő kiveszi.

9. Bácsim, édes bácsim, csobán legény voltam, lefeküdtem vala s a patak partjára.

10. Sárig es kit kígyó bébújt kebelembe, s aki azt kiveszi, fél karját megeszi, talán édes bátyám, talán kend kiveszi.

11. Mintsábbot ellegyek s a fél karom nélkül, inkábbot elleszek s az én öcsém nélkül.

12. Menj elé te öcsém, menj el te mátkádhoz, menj el te mátkádhoz, talán ő kiveszi.

13. Mátkám, édes mátkám, csobán legény voltam, lefeküdtem vala s a patak partjára.

14. Sárig es kit kígyó bébújt kebelembe, s aki azt kiveszi, fél karját megeszi, talán édes mátkám, talán kend kiveszi.

15. Mintsábbot ellegyek s az én babám nélkül, inkábbot elleszek s a fél karom nélkül.

16. Jere ide mátkám, jere, hadd vegyem ki, mátkám, édes mátkám, sirítsd a fejedet,

17. Sirítsd a fejedet, ha oda te bényúlsz, nyújtsd bé kebelembe, nyújtsd bé a kezedet,

18. sirítsd a fejedet, nehogy te megijedj! — Nem sirítem én el, szemeimvel nezem,

19. szemeimvel nezem, hát én nem sajnálom, nem, a fél karomat: téged hogy eszen meg.

20. Mert én ha sajnálom az én fél karomat, akkor téged megesz, s nekem senkim nem lesz.

21. Mondja a mátkája, szorítja kebelit, — gondolkozz meg jól má’ hogy minek fogsz neki.

22. Hát nem gondolkozok, nyisd ki kebeledet, nyisd ki kebeledet, vegyem ki a kígyót.

23. Hát mikor belényúl, keresve keresi, hát ott nincsen kígyó, nem kapja a kígyót.

24. Mikor azt kiveszi, mint szép sárig arany, sírni fog a fiú, megöleli lányát.

25. Megöleli a lányt, s a vállára borul: mátkám, édes mátkám, engem csak te sajnálsz,

26. nincsen édesapám, sem egy igaz anyám, sem egy igaz bátyám, ki engem sajnáljon; (a 3-4. dallamsorra:) sem egy igaz bátyám, ki engem sajnáljon!

Anyám, édesanyám, csobán legény voltam

Anyám, édesanyám, csobán legény voltam

Anyám, édesanyám, csobán legény voltam

„Szeretet próbája”. A régi görög monda szerint Admetusznak a lakodalmi áldozat elmulasztása miatt meg kell halnia: hálókamrájában kígyók tekergőznek. De Apolló Isten közbejárására azt a kegyelmet kapja, hogy ha valaki önként vállalja helyette a halált, megmenekülhet. Sem apja, sem anyja nem vállalja, csak felesége, Alkesztisz. Őt viszont önfeláldozása jutalmául Perszephoné, az alvilág ura visszaküldi az alvilágból. Ez az antik mese Európában több helyütt más-más megfogalmazást kapott. A magyar ballada valószínűleg nyugat-európai eredetű, s tőlünk került tovább, déli szomszédainkhoz. Lényeges eleme az ismétléses forma. Az azonosan elmondott kérés és visszautasítás nyomatékosítja az alapgondolatot: a próbatétel mutatja ki, hogyan diadalmaskodik a szerelem más rokoni kapcsolatok felett. A ballada hanglemezen is hallható előadása (HF-I: I/A/l) legjobb példája a bevezetésben tárgyalt balladai énekmódnak. A szöveg nyugodt eléneklésének, a történet kibontakozásában való elmélyedésnek megindítóbb ereje van, mint akármiféle izgatott érzelem-hajhászásnak. — Csobán = pásztor; sárig = aranyszínű, vö. sárarany; es kit = egy kis; mintsábbot, inkábbot = mintsem hogy, inkább; sirítsd = fordítsd; nem kapja = nem találja; sírni fog = sírni kezd. A csángó nyelvjárásban szívesen használják folyamatosabb szövegmondás érdekében az „s” kötőszót.

Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál

2. Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet, — hadd vigyen el éngem apám kapujára, — apám kapujáról anyám ajtajára, — hadd tudja meg immán, kinek adott férjhez:

3. Cifra katonának, nagy hegyi tolvajnak, — ki most is oda van ember-megfosztani, — egy-két karajcárér’ lelket elveszteni, — egy-két karajcárér’ lelket elveszteni.

4. Az ajtón hallgatja a nagy híres tolvaj, — hogy a felesége benn magát sirassa. — Nyiss ajtót, nyiss ajtót asszony-feleségem, — miér’ sírsz, miér’ sírsz, asszony-feleségem?!

5. Nem sírok, nem sírok, lelkem jámbor uram, — konyhán forgolódtam, cserefát égettem, — konyhán forgolódtam, cserefát égettem, — cserefának füstje húzta ki a könnyem.

6. Arra vigyázz asszony: holnap álló délbe’ — holnap álló délbe’ fejedet vétetem. — Kifuta az asszony, kiáltja Jánoskát, — kifuta az asszony, kiáltja Jánoskát:

7. Jánoskám, Jánoskám, nagyhajú Jánoskám, — húzd elé hintómat, fogd bé hat lovamat, — húzd elé hintómat, fogd bé hat lovamat, — holnap álló délbe’ vigy fejvevő helyre.

8. Ha fejemet veszik, takard gyönge gyolcsba, — s mindennap háromszor mosd meg ürmös borba, — s vidd bé Barassóba, s tégy fel az álére, — s az egész Barassó vegyen példát róla:

9. Apámnak, s anyámnak tégy az asztalára, — hogy adja leányát cifra katonának, — hogy adja leányát cifra katonának, — cifra katonának, nagy híres tolvajnak.

Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál

Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál

„Zsivány felesége”. Az akarata ellenére „nagy hegyi tolvajhoz” kényszerített asszony balladája. Hiába nevelte fel őt apja, anyja, ha utána rossz földbe ültetik: a gazdag rabló mellett kell élnie, annak véres ruháját mosni. Egyes változatok szerint: egyik ruhában betekerve levágott kezet lát, ujján saját testvérének gyűrűjét ismeri fel. Panaszát meghallja a rabló, s félve, hogy felesége leleplezi őt, kivégzi. Az asszony — fián keresztül — apjához-anyjához, végső soron minden emberhez („egész Barassóhoz”) intézi végső intelmét: ne adják el pénzért, haszonért azt, ami legemberibb és legdrágább. — Mivel a ballada nemcsak történet-elbeszélés, hanem végletes emberi magatartások, viszonylatok, érzések megmutatója, gyakran illeszkedik be rövid lírai részlet, mint itt is az asszony panaszdala. — Álé = fasor.

278 (Szóval mondva:)

A törökök s a tatárok betörének Moldovába, betörének Moldovába, két szép rabot elrablának. Egyik szép rab Bíró János, másik szép rab Bíró Anna, egyik szép rab Bíró Anna, másik szép rab Bíró János. — „Harminc esztendeig török rabjai voltak, s akkor megszöktek. Útközben Bíró János megsebesül, mert verekedett a törökkel.” — Húgom, húgom, Bíró Kata, hasítsd ketté keszkenyődet, kösd bé nékem jobb karomat, összevágták jobb karomat. — „Bíró János, Bíró Kata elindulának haza.”

Menjünk hazafelé húgom, édes húgom

2. Szegény Bíró Kata, menjél, kérjél szállást, — menjél, kérjél szállást erre éccakára.

3. „Gazdáim, gazdáim, nagy tisztes gazdáim, — gazdáim, gazdáim, nagy tisztes gazdáim:

4. Mér’ nem adnak szállást erre éccakára?./.

5. Egy bátyámmal vagyok, igen megvagdalva. ./.”

6. „Menj ki kódus, menj ki, menj ki a házamból, — mert én a kódusnak bűzit sem állhatom.”

7. „Bátyám, édes bátyám, szegény Bíró János, — szállást nem adának, kicokigatának.”

8. „Menj bé húgom, menj bé, szegény Bíró Kata; — ./.

9. Meleg tűzhelyikre ha bé nem vesznek is, — bár az ajtó mellé csak béfogadnának.”

10-11. = 3-4.

12. Meleg tüzhelyikre ha bé nem vesznek is, — bár az ajtó mellé csak befogadnának.”

13-14. = 6-7.

15. „Csak még menj bé húgom, szegény Bíró Kata; — ./.

16. Az ajtójuk mellé ha bé nem vesznek is, — bár barmok jászlába hogy béfogadnának.

17-18. = 3-4.

19. „Házamba nem veszlek, marhák hajlékjiba; — ./.”

20. „Húgom, édes húgom, ugyan reám ügyelj, — ugyan reám ügyelj ezen az éccakán.

21. Első kakasszókor az én sebem vérzik; — ./.

22. Másod kakasszókor szavam megfoganik: — harmad kakasszókor világból kimúlok.”

23. „Bátyám, édes bátyám, szegény Bíró János, — ./.

24. Harminc esztendeig török rabja voltál, — ./.

25. Most eljöttünk mink is az apánk házához, — szállást nem adának, kicokigatának.”

26. Meghallta a szolga, mondta az asszonynak, — ./.

27. „Asszonyom, asszonyom, nagy tisztes asszonyom, — egyik szép rab meghalt, másik úgy siratja:

28-30. = 23-25.”

31. (Az asszony kiküldött egy másik szolgát:) „Menj ki, hallgasd csak meg, lehet, ez hazudott, — menj ki, hallgasd csak meg, lehet, ez hazudott.”

32. „Asszonyom, asszonyom, nagy tisztes asszonyom, — egyik szép rab meghalt, a másik úgy siratja:

33-35. = 23-25.”

36. Kiment a harmadik, annak se hitték el, — kiment a harmadik, annak se hitték el. (Kiment maga.)

37-39. = 23-25.”

40. „Anyámé, anyámé, ha én tudtam vóna, — ha én tudtam vóna, gyermekeim vattok,

41. meleg hajlékomba bévettelek vóna — meleg hajlékomba bévettelek vóna,

42. meleg kebelembe bézártalak vóna, — meleg kebelembe bézártalak vóna.”

„Két rab testvér”. Francia eredetű magyar balladatéma: a fogságból megszökött két testvér hazafelé tart, útközben a fiú küzdelemre kényszerül (valószínűleg húgát védi), megsebesül, s így érkeznek haza. Otthon azonban anyjuk nem ismeri fel őket, kegyetlenségében mint rászorulóknak sem ad szállást. A fiú sebeibe belehal, s a bátyját sirató leány énekéből tudja meg végül az anya, kiket utasított el. Szép a szálláskérésnél és a hírvivő szolgák szavainál alkalmazott, fokozó és késleltető hatású hármas ritmus. — Hogyan kerülnek „törökök és tatárok” egy francia eredetű balladába? Természetesen egy-egy ilyen szövegben csak az alapgondolat és a lényeges motívumok azonosak, a részleteket azután minden nép a maga körülményeinek megfelelően alakítja.

279 „Mikor egyszer háború volt, s elszaladtak a népek, otthagyták a kisbabát a bölcsőben. Aztán bementek a törökök, sajnálták otthagyni, elvitték és fölnevelték. Mikor az nagy lett, megházasodott, odakerült hozzájuk az anyja szolgálni. De azt nem tudta, hogy ő az anyja, s az anyja sem tudta, hogy az a fia. Akkor a házasoknak kisfiúk született; azt eldajkálgatta az öregasszony, s hozzá dúdolgatott magában, hogy:

Csija-buja baba

2. Elvitte a török, mikor Bécset bírta, — most is megismerném, hogyha megláthatnám.

3. Két fekete szemölcs két szép fehér karján, — most is megismerném, hogyha megláthatnám.

(Odament hozzá a fia:)

4. „Hallod-e te öreg, ugyan mit dúdolgatsz?” — „Nem dúdolgatok én, gyereket ringatok.”

„Akkor a fia felhúzta az inget a két karján, ott meglátta a két fekete szemölcsöt; megismerték egymást, és nem úgy tartották tovább, mint cselédet, hanem mint az édesanyját. Volt nagy sírás-rívás örömükben.”

Az előbbi balladában is alkalmazott motívum: a gyermekét föl nem ismerő anya, s a későbbi — amott már túl késői — felismerés. Itt azonban nem gazdagodik meg a történet igazi emberi-lélektani összképpé, nem válik balladává, hanem meseszinten marad.

Elindula, el es

2. Jobb karjára vette kincses kis ládáját, — bal karjára vette futkosó kisfiát.

3. Istenem, Istenem, édes jó Istenem, — kincsemet vigyem-e, gyermekem vigyem-e?

4. Kincsemet leteszem, gyermekem elveszem, — gyermekem elveszem, kincsemet leteszem.

5. Gyermeket ád Isten, de kincset sohasem, — gyermeket ád Isten, de kincset sohasem.

6. Anyám, édesanyám, ne hagyjon itt engem, — ebbe mély erdőbe ne hagyjon el engem!

7. Anyám, édesanyám, ne hagyjon itt engem, — már kivel hálok én jaj, ezen az éjen?

8. Anyám, édesanyám, bár azt engedje meg, — fogja, kicsi ujját, menjek el kend után!

9. Nem kellesz, nem kellesz, futkosó kisfiam, — nem kellesz, nem kellesz, futkosó kisfiam.

10. Az erdei vadak legyenek apáid, — az égi madarak legyenek anyáid.

11. Anyám, édesanyám, ne kérj átkot reám, — mer’ az anyaátok megfogja gyermekét.

12. Anyám, édesanyám, bár azt engedje meg, — míg szememmel látom, menjek el kend után!

13. Nem kellesz, nem kellesz, futkosó kisfiam, — az erdei vadak legyenek apáid,

14. az égi madarak legyenek anyáid. — Letevé gyermekét, s felvevé az kincsét.

15. Otthagyta kisfiát abba mély erdőbe, — elvevé a kincset, otthagyta gyermekét.

16. Mikor elhaladott messzire őtőle, — hát már ő meglátja, hogy a begye tehen,

17. hogy a begye tehen úgy bőgi az bornyát, — úgy bőgi az bornyát, s úgy sípol utánna,

18. hogy a fene farkas viszi el a borját. — Istenem, Istenem, édes jó Istenem,

19. e nem-lelkes állat mégis hogy sajnálja, — hát én, lelkes állat mégis nem sajnáltam!

20. Letevé az kincset, magos tölgyfa alá, — visszamene, vissza, vigye el az fiát.

21. Mikor már visszament, vigye el az fiát, — hát nincsen az fia, nincsen kicsi fia.

22. Megették a vadak az ő kicsi fiát, — ágról ágra hágyták az ő csontocskáját.

23. Az égi madarak ferednek véribe. — Istenem, Istenem, édes jó Istenem,

24. megmondá az fiam, ne kérjek én átkot, — ne kérjek én átkot az kicsi fiamra,

25. mert az anyaátok megfogja gyermekit, — mert az anyaátok megfogja gyermekit.

26. Szerencsétlen voltam, mikor születtem volt, — de szerencsétlenebb az én kicsi fiam.

27. Visszamene, vissza, vegye fel az kincset, — mikor már visszament, vegye fel az kincset,

28. hát nincsen az kincse magos tölgyfa alatt, — hát nincsen az kincse magos tölgyfa alatt.

29. Istenem, Istenem, édes jó Istenem, — se kincsem, se fiam, se kincsem, se fiam!

II.l. Kimenék a hegyre, bemenék egy kertbe, — látom édesemet, ő is láta engem.

2. S akarám kérdezni, szántam búsítani, — egy szóval, kettővel megszomorítani.

3. De mégis megkérdem, merre mész, édesem? — De mégis megkérdem, merre mész, édesem?

4. Köszönöm, édesem, hogy eddig szerettél, — arról sem tehetek, hogy már megvetettél.

5. Nálamnál szebbeket, jobbakat kerestél, — nálamnál szebbeket, jobbakat kerestél.

6. Adjon is az Isten szebbet, jobbat, mint én, — kivel a te szíved soha ne nyugodjék.

7. S a te szíved, babám, csak annyit nyugodjék, — mint a só a vízben, lágy viasz a tűzben.

8. Mind éjjel, mind nappal mind értem bánkódjék, — mind éjjel, mind nappal mind értem bánkódjék.

Elindula, el es

„A szívtelen anya”. Egyik legszebb balladánk, melyben az ellenség elől menekülő anya nem gyermekét, hanem kincseit menti. Mikor a borját féltő állat látványa megmozdítja lelkiismeretét, már késő. Más változatokban: farkasok nevelik fel kisfiát, s mikor az anya ráakad gyermekére, az megtagadja anyját. Mindenképpen kiélezett lélektani helyzetet látunk: a természet ellen vétkező ember bűnét és erkölcsi összeomlását. Egyben azt is érezzük — kissé hasonlóan a Kőmíves Kelemen balladához —, miképpen vezet katasztrófához, ha az emberség értékeit eldobják a pénz, a haszon érdekében.

Gyulainé édesanyám

2. Mintsem fiam, megengedném, — inkább Katát elvesztetném, — feneketlen tóba vetném, — feneketlen tóba vetném.

3. Szolgám, szolgám, édes szolgám, — vezesd elé pej paripám, — mer’ elmegyek nagy világba, — országokról országokra.

4. Elévezették pej paripát, — egy ugrásban úgy megugrik: — Kata kapujába ugrik, — Kata kapujába ugrik.

5. Hát Kata ím kinn jár vala, — a kapuját nyitja vala: — ne nyisd Kata ja kapudat, — mer’ nem megyek guzsalyasba.

6. Gyulainé ezt megtudá, — mind a kettőt lefogatá, — s feneketlen tóba dobták, — s feneketlen tóba dobták. (A 3-4. dallamsorra:) Onnét őket kiveteté, — onnét őket kiveteté.

7. Az egyiket temetteté — kerek oltár háta mögé, — a másikat temetteté — kerek oltár elejébe.

8. Az egyiken nevekedett — egy szép tulipán szálacska, — a másikból növekedett — egy szép rozmarin szálacska. — Ott is addig nődögéltek, — oltár hegyin összenőttek.

Gyulainé édesanyám

Gyulainé édesanyám

Gyulainé édesanyám

„A két kápolnavirág” gyakran a szerelmesek sírja fölött röpködő két madárral: Európa-szerte többfelé ismert motívum. A fiú és leány, kik életükben valamely okból nem lehettek egymásé, így kapnak haláluk után elégtételt. A magyar ballada dolgozza ki legjobban azt a gondolatot, hogy a szerelmeseket az őket elválasztó társadalmi különbség miatt tiltják el egymástól.

Túl a vizen Tótországon

2. Se nem búra, se nem rosszra, — Barassóba felnőtt nyárfa, — s annak vagyon harminc ága, — s az alatt ül három árva.

3. Merre mentek, három árva? — Elindultunk hosszú útra, — hosszú útra, szolgálatra, — hosszú útra, szolgálatra.

4. Ne menjetek, három árva, — nem találtok jó gazdára, — adok nektek hármatoknak — hármatoknak három vesszőt.

5. Hármatoknak három vesszőt, — mind a három aranyvessző, — menjetek el temetőbe, — apátokhoz, anyátokhoz.

6. Csapjátok meg a mormentját: — keljen, keljen, édesanyám! — keljen, keljen, édesanyám, — mer’ elszakadt a gyászruhánk.

7. Nem kelhetek, gyermekeim, — mer’ elhervadt a két lábam, — s a két lábam, s a két kezem, — s a két lábam, s a két kezem.

8. Bár nyújtsa ki a zár kulcsát, — kulcsoljuk ki koporsaját, — csókoljuk meg kezit, lábát, — kezit, lábát, két arcáját.

9. Nem kelhetek, gyermekeim, — menjetek el hazátokba, — vagyon nektek mostohátok, — aki fehért adjon rátok.

10. Mikor fehért ad reátok, vérrel virágzik hátatok, — mikor mossa fejeteket, — könnyé válik az arcátok.

Túl a vizen Tótországon

Túl a vizen Tótországon

A „Három árva” ballada alaptörténete voltaképpen egyszerű helyzetkép: a mostohájuktól kegyetlen bánásmódban részesülő három gyermek elbujdosik, égi hatalom (nálunk rendszerint Szűz Mária) szólítja meg őket (4. vsz.), s lehetővé teszi, hogy édesanyjuk rövid időre életre keljen (külföldi változatokban olykor: táplálja őket) és szóljon hozzájuk. Balladaivá a kiélezett helyzetben megszólaló szereplők lelkivilágának művészi, erőteljes ábrázolása teszi a szöveget. — 6. vsz.: morment = monumentum, vagyis sírbolt.

Ideki a kertbe

2. Ott sírnak ők ketten: Györgyi Ilankával, — ott sírnak ők ketten: Györgyi Ilankával.

3. Tudod-e Ilanka, mit mondok én neked? — meg bírsz engem várni három esztendeig?

4. A három esztendő nem olyan sok üdő, — békével kivárja egy igaz szerető.

5. Ha meg nem vársz ingem magad, Ilonacska, — Isten engedje meg, mikor előjövök:

6. kerek udvaridat ki kapjam seperve, — testi koporsódat udvaridon lássam,

7. a te kapud előtt ingyen város legyen, — anyád s testvéreid téged sirajsanak.

8. Eredj Györgyi, eredj, ne átkojz meg ingem, — szaladj Györgyi, szaladj, met a tiéd leszek.

9. Elment már Györgyike, elment katonának, — Ilonacska, jaj, már itt maradatt másnak.

10. De nem sok időre Györgyi megtérüle, — kérdi édesanyját: hol van Ilonacska?

11. El vannak, el vannak, a templomba’ vannak, — áll az oltár előtt, eskiti meg a pap.

12. Akkor szegény Györgyi búsan elindula, — lássa meg Ilonát egyszer a templomba’.

13. Mikor Ilonacska meglátta Györgyikét, — szíve megszakadott, abba helybe meghótt.

14. Szalad Györgyi, szalad, néjze meg Ilonát: — szíve megszakadott, s Györgyike is meghótt.

15. De csak hótta után Györgyi megszólala: — verje meg az Isten, veretlen ne hagyja,

16. ki a szeretőket egymástól elrontsa, — ki a szeretőket egymástól elrontsa!

„Az esküvőre hazatérő kedves”, aki hároméves katonáskodás után megjőve eljegyzett menyasszonyát mással látja lakodalmat ülni: Vargyas Lajos kimutatása szerint francia, olasz, német balladáknak is ismert témája. Nálunk csak a moldvai csángók éneklik. A fiú (Györgyi = György) kérdésére tesz ígéretet a leány (3-4. vsz.), s ezért van joga a fiúnak a föltételes átokra: hazajövet temetni lássalak, ha nem vársz reám (5-7. vsz. „Ki kapjam seperve” = kisöpörve találjam, szép, merész szórend! „ingyen város” = egész város ti. temetésedre kivonulva). Egyes változatokban a leányt anyja kényszeríti máshoz; a 16. versszak e változatban is kényszerítést vagy más ármányt sejtet. 10-14. vers: a fiú érkezése, az esküvő, mindkettejük halála.

Úgy varr, s úgy varr vala

2. Szemzi, szemzi vala kék-piros selyemmel, — őti, s őti vala sűrű könnyeivel.

3. Az erdő szélibe, az erdő szélibe — ni hol két katona, ni hol két katona.

4. Bátyám, édes bátyám, ni hol jönnek értem — hat lóval, hintóval, hatvan katonával.

5. Bátyám, édes bátyám, én csak attul félek, — zöld erdő zúgástól, fegyverroppanástól.

6. Ne félj húgom, ne félj, mert teszek én arrul, — hogy idefáradnak, úgy visszabágyadnak.

7. Anyám, édesanyám, rejtsen el engemet! — Lányom, édes lányom, hová rejtselek el?

8. Menj bé kamarába, nézz bé szép ládába! — Bújj ki onnat, bújj ki, indulj el előttünk.

9. Anyám, édesanyám, most sirasson engem, — anyám, édesanyám, most sirasson engem.

10. A tenger a földet nem magának hajtja, — anyja szép leányát nem magának tartja.

11. Karján fölneveli, szárnyára ereszti, — távolról kesergi, hogy más üti s veri.

Úgy varr, s úgy varr vala

Úgy varr, s úgy varr vala

Úgy varr, s úgy varr vala

„A halva talált menyasszony” balladának legrövidebb, szinte kivonatos változata. A teljes szöveg szerint: az ablakban varró leány félve látja közeledni idegenek csapatát. Esetleg többszöri kérdésére bátyja kivallja: eladta őt (pénzért, előnyös családi kapcsolatért stb.) idegenbe. A leány hiába próbál menekülni, megérkezik a sereg — de a leány már halva fekszik a kastély rejtett szobájában. A ballada befejező része: a vőlegény kérdéseire: hol van menyasszonya? elodázó válaszokat kap; végül megtudja a valót, s a sereg, mely veresbe öltözve ment, feketébe öltözve tér vissza. A ballada súlypontja a leány aggodalmának, majd halálra való felkészülésének művészi megfogalmazása. — A két záróvers egy önállóan is használt, hasonló tartalmú lírai dal alkalomszerű hozzákapcsolása.

Rákóczi kocsmában

2. Gyere be, gyere be, szegény özvegyasszony, — igyál egy icce bort, vagy ha kettő kell is.

3. Sem magad pénzire, sem a fiadéra, — hanem a lányodé’, Bodor Kataliné’.

4. Lányom, édes lányom, Bodor Katalina, — eladtalak téged rákóczi kocsmába’ Rákóczi kis úrnak.

5. Anyám, édesanyám, kedves szülő dajkám, — mér’ adtál gyilkosnak, Rákóczi kis úrnak, — ki nappal aluszik, éjjel gyilkolódzik?

6. Anyám, édesanyám, kedves szülő dajkám, — micsoda sereg az a fekete sereg, — napkeletről jönnek, napnyugatra mennek?

7. Lányom, édes lányom, Bodor Katalina, — az teérted jön az a fekete sereg.

8. Jó napot, jó napot, kedves napam-asszony, — hol vagyon, hol vagyon én gyöngybéli mátkám? — Az első szobába’ ékesíti magát.

9. Jó napot, jó napot, én gyöngybéli mátkám! — Fogadja jel Isten, Rákóczi kis úrfi!

10. Akkor ott fölkapja, ló farkához köti, — tüskéről tüskékre, bokrokra hurcolja.

11. Lassan járj, lassan járj, Rákóczi kis úrfi, — már piros cipellőm sarkig vérben úszik!

12. Akkor ott fölkapja, kengyelt megszorítja, — tüskékről tüskékre, bokrokra hurcolja.

13. Lassan járj, lassan járj, Rákóczi kis úrfi, — már szép selyemruhám félig vérben úszik!

14. Akkor ott fölkapja, kengyelt megszorítja, — tüskékről tüskékre, bokrokra hurcolja.

15. Lassan járj, lassan járj, én gyöngybéli mátkám, — már arany koszorúm félig vérben úszik!

16. Akkor ott fölkapja, keblére szorítja: — mit ennél, mit innál, én gyöngybéli mátkám?

17. Sem enném, sem innám, csak ágyba fekünném, — sem innám, sem enném, csak ágyba fekünném.

18. Mit ennél, mit innál, én gyöngybéli mátkám? — Anyám asztalárul csecse madár szárnyát, — atyám ablakábul jó fehér bort innám.

19. Nyisd ki anyám, nyisd ki zöldellő kapudot, — vesd meg anyám, vesd meg, víg halott ágyamot.

Rákóczi kocsmában

Rákóczi kocsmában

Rákóczi kocsmában

Egyik leghíresebb balladánk, a francia eredetű (valószínűleg XIV. századi) „Halálra hurcolt menyasszony”. Témája szerint: a kényszerített házasság újabb feldolgozása, a visszautasított kérő „démoni bosszúja”. Az eladott leány (1-4. versszak) ellenállását a ballada képszerű ábrázolása szerint a megsértett vőlegény erőszakkal akarja megtörni (10-14. versszak). A hármas fokozás után — mely „a szöveget igen feszültté és igen balladássá teszi” (Vargyas) — a vőlegény belátja, hogy a kínzás nem vezet célhoz. Megmenteni és egyben magához édesgetni igyekszik a menyasszonyt (15-18. vers), ám a leány már csak végrendelkezni tud: holttestét vigyék haza szüleihez (19. vers). Természetesen itt sem a puszta történet az érdekes; éppúgy, mint pl. Shakespeare drámáiban, a történet lélektani helyzeteket alakít ki, melyekben az ábrázolás, a megszólalás, a művészi dikció fensége lesz a műalkotás tulajdonképpeni éltetője. — A dallam ritmusát vö. a 305., 178. számmal.

Fehér László lovat lopott

2. Rajta, rajta, Gönc városa, — Fehér László meg van fogva, — verjen vasat a kutyára, — jobb kezére, bal lábára.

3. El is vitték jó messzire, — sötét börtön fenekire, — el is vitték jó messzire, — sötét börtön fenekire.

4. Fehér Anna meghallotta, — hogy a bátyja be van fogva, — parancsolja a kocsisnak: — kocsisom, fogj be hat lovat!

5. Kocsisom, fogj be hat lovat, — tégy fel egy véka aranyat, — tégy fel egy véka aranyat, — kiszabadítom bátyámat.

6. Fehér Anna nem nyugodott, — felszaladt a vasajtóra: — Bátyám, bátyám, Fehér László, — hogy hívják itten a bírót?

7. Ez a bíró Horvát bíró, — az akasztófára való, — ez a bíró Horvát bíró, — az akasztófára való!

8. Ekkor megyen Fehér Anna — Horvát bíró ablakára: — Bíró, bíró, Horvát bíró, — szabadítsd ki a bátyámat!

9. Szabadítsd ki a bátyámat, — adok egy véka aranyat. — Nem kell nékem az aranyad, — csak hálj velem egy éjszaka.

10. Húgom, húgom, Fehér Anna, — ne hálj vele egy éjszaka, — szüzességedet elveszi, — a bátyádnak fejét veszi.

11. Fehér Anna nem nyugodott, — elment a bíró házához, — véle is hált egy éjszaka, — az aranyos nyoszolyába.

12. Éjféltájban egy órakor — csörgés esett az udvaron. — Bíró, bíró, Horvát bíró, — mi csörömpöl az udvaron?

13. Kocsisom lovát itatja, — annak csörög zabolája, — kocsisom lovát itatja, — annak csörög zabolája.

14. Fehér Anna nem nyugodott, — felszaladt a vasajtóra: — Bátyám, bátyám, Fehér László, — aluszol-e vagy nyugodol?

15. Húgom, húgom, Fehér Anna, — ne keresd itt a bátyádat, — zöld erdőbe’, zöld mezőbe’ — akasztófa tetejébe’!

16. Akkor megyen Fehér Anna — Horvát bíró ablakára: — Bíró, bíró, Horvát bíró, — lovad lába megbotoljon,

17. lovad lába megbotoljon, — tégedet a földhöz vágjon, — lovad lába megbotoljon, — tégedet a földhöz vágjon,

18. tizenhárom szekér szalma — rothadjon el az ágyadba, — tizenhárom esztendeig — nyomjad az ágyad fenekit,

19. tizenhárom doktor keze — fáradjon ki sebeidbe, — tizenhárom sor patika — ürüljön ki a számodra!

20. Úgy-e bíró, jót kívánok — mosdóvized vérré váljon, — türülköződ lángot hányjon, — Isten téged meg ne áldjon!

Fehér László lovat lopott

Fehér László lovat lopott

A „Halálraítélt húga” — ma talán legelterjedtebb balladánk. Régi, Európa-szerte élő történet a leányról, aki börtönben sínylődő testvérét — annak figyelmeztetése ellenére — úgy akarja kiváltani, hogy önmagát adja át az álnok bírónak. De csel áldozatai lesznek: hiába volt minden, testvérét kivégzik, s ő a bosszú szavaival vehet csak elégtételt. A téma feldolgozásaiból közismert Shakespeare „Szeget szeggel” című színjátéka, valamint Puccini operája, a Tosca. A magyar népköltészetben azzal nyert sajátos színt, hogy a hős bátyja, Fehér László mint betyár kerül a börtönbe; így a történet elmondásába a betyár-balladák elemei keverednek.

Bizony csak meghalok

2. Karcsú derekáért, gombos ajakáért, — gombos ajakáért, piros orcájáért.

3. „Ne halj fiam, ne halj, Bertelaki László, — csináltatok néked olyan csudamalmot:

4. kinek egyik köve bélán gyöngyöt hányjon, — másodköve pedig sustákot, petákot.

5. Oda is eljönnek szüzek, szép leányok, — a tied is elgyün: szép Görög Ilona.”

6. „Eresszen el anyám, anyám, édesanyám, — csuda-malom látni, csuda-malom látni!

7. „Ne menj lányom, ne menj; megvetik a hálót, — megvetik a hálót, megfogják a márnát!”

8. Bizony csak meghalok anyám, édesanyám — Görög Ilonáért, karcsú derekáért.

9. Karcsú derekáért, piros orcájáért, — piros orcájáért, gombos ajakáért.

10. „Ne halj fiam, ne halj, Bertelaki László, — csináltatok néked olyan csudatornyot:

11. kinek magassága az eget fölérje, — kinek szélessége Tisza partját érje.

12. Oda is eljönnek szüzek, szép leányok, — a tied is elgyün: szép Görög Ilona.”

13. „Eresszen el anyám, anyám, édesanyám, — csuda-torony látni, csuda-torony látni.”

14. „Ne menj lányom, ne menj, szép Görög Ilona: — megvetik a hálót, megfogják a márnát!”

15. Bizony csak meghalok anyám, édesanyám — Görög Ilonáért, karcsú derekáért.

16. Karcsú derekáért, gombos ajakáért, — gombos ajakáért, piros orcájáért.

17. „Halj meg, fiam, halj meg, Bertelaki László, — ide is eljönnek csudahalott látni,

18. a tied is eljő: szép Görög Ilona, — a tied is eljő: szép Görög Ilona.”

19. „Eresszen el anyám, anyám, édesanyám, — csuda-halott látni, csuda-halott látni, — (a 3-4. dallamsorra:) ki érettem megholt, halálé változott.”

20. „Nem eresztlek lányom, lányom, édes lányom, — megvetik a hálót, megfogják a márnát!”

21. Avval csak bészökött öltöző házába, — a nyakába vette fontalan szoknyáját, —

22. elejébe vette fehér előruhát, — a lábába húzta piros patkós csizmát.

23. „Kelj föl fiam, kelj föl, Bertelaki László, — mert a határon jön szép Görög Ilona,

24. kiér’ te megholtál, halálé változtál, — kelj föl fiam, kelj föl, mert a lábodnál áll, — kiér’ te megholtál, halálé változtál.”

25. Láttam én halottat, de ilyent sohase, — kinek az ő lába felszökőleg álljon, —

26. kinek az ő karja ölelőleg álljon, — kinek az ő szája csókolólag álljon. — Avval csak felszökött Bertelaki László.

A „csodahalott” ballada európai megfelelőit Vargyas Lajos francia, angol, dán, holland, német, olasz, görög, ukrán és többféle szláv nép költészetéből kimutatja. Hozzánk valószínűleg francia forrásból jutott el. A „Görög Ilona” név azonban hazai kombináció: A középkorban nálunk is igen népszerű volt a trójai háború történetét elmondó regény, melynek egyik főszereplője Heléna, vagyis Ilona. A XVI. századi széphistória is őrizte és terjesztette Páris és Heléna történetét: ez a „görög szép Ilona” kifejezést használja. A név tehát mintegy kiszakadt az eredeti történetből: a szinte mondai jelentőségű, csodálatos szépségű leány nevévé lett.

Ifjú Mátyás király olyan álmot látott

2. Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltja: — „Ha ezt fel nem fejted, neked fejed veszem!” — Ő is elfordula, sírogatni foga. — „Mit sírsz, mit keseregsz, lelkem, édes lányom?”

3. „Hogy ne keseregjek, hogy ne sírjak, hogyne! — ifjú Mátyás király olyan álmot látott: — üvegablak alatt nagy hosszú almafa, — nagy hosszú almának tizenkét szép ága,

4. háromszáz levele, hatvanhat virágja, — ha ezt fel nem fejtem, fejemet leveszi.” — „Ne sírj, ne keseregj lelkem, édes lányom, — lelkem, édes lányom, menj el, mondd meg neki:

5. Nagy hosszú almafa nagy hosszú esztendő, — tizenkét szép ága tizenkét szép hónap, — háromszáz levele háromszáz míves nap, — hatvanhat virágja hatvanhat vasárnap.”

6. Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá: — „Szőjj te, lányom, nekem három kenderfejből, — három kenderfejből egy kendező-kendőt, — egy sátorborítót, ebédelő ruhát!”

7. Ő meg elfordula, sírogatni foga, — „Mért sírsz magad, mért sírsz, lelkem, édes lányom?” — „Hogy ne sírnék, hogy ne, hogy ne keseregjek, — ne, mit mondott nékem ifjú Mátyás király:

8. Ifjú Mátyás király azt a törvényt tette, — hogy szőjjek én néki három kenderfejből, — három kenderfejből egy kendező-kendőt, — egy sátorborítót s ebédelő ruhát.”

9. „Semmi ez, semmi ez, lelkem, édes lányom, — menj el magad hozzá, mondd meg te nekije, — hogy csánjon ő neked két hólyagforgácsból, — két hólyagforgácsból esztevátát, s vetőt,

10. s egy szóval megmondva, mi e szövőhöz kell, — menj el lányom, menj el, menj el, mondd meg neki!” — Ifjú Mátyás király nem lőn, mit feleljen, — ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá:

11. Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá: „Nem kell nekem, nem kell a kendező-kendő, — a kendező-kendő, sem sátorborító, — sem ebédlő ruha, csak kellesz te nekem!”

A „Talányfejtő lány” Európában többfelé ismert népmesének balladaszerű verses feldolgozása. A történet mesei marad, de a párbeszédes forma, a magyarázkodás nélküli, tömörített előadás a balladák stílusát idézi.

Füstös gubás legény mit gondolt magába

2. Jó estét, jó estét, gazdag ember lánya, — be szabad-e jönnöm, gazdag ember lánya? — Jó estét, jó estét, füstös gubás legény, — kerüljön, üljön le minálunk a padra!

3. De nem azért jöttem, hogy én itt leüljek, — hanem azért jöttem: jössz-e hozzám, vagy sem? — Nem menek én kendhez, füstös gubás legény, gazdag leány vagyok, gazdag legényt várok.

4. Van itt a szomszédba’ szegény ember lánya, — elmegyen az kendhez, füstös gubás legény, — elmegyen az kendhez, füstös gubás legény, — gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell.

5. Jó estét, jó estét, szegény ember lánya, — be szabad-e jönnöm, szegény ember lánya? — Jó estét, jó estét, füstös gubás legény, — kerüljön, üljön le nálunk a karszékbe!

6. De nem azért jöttem, hogy én itt leüljek, — hanem azért jöttem: jössz-e hozzám, vagy sem? — Elmegyek én kendhez, füstös gubás legény, — szegény leány vagyok, szegény legényt várok.

7. Füstös gubás legény mit gondolt magába: — felöltözött bátran királyi gúnyába, — elindult megkérni gazdag ember lányát, — fényes királyúrfi gazdag ember lányát.

8. Jó estét, jó estét, gazdag ember lánya, — be szabad-e jönnöm, gazdag ember lánya? — Jó estét, jó estét, fényes királyúrfi, — kerüljön, üljön le zöld selyem székemre!

9. De nem azért jöttem, hogy én itt leüljek, — hanem azért jöttem: jössz-e hozzám, vagy sem? — Elmegyek én kendhez, fényes királyúrfi, — illik kend énhozzám, fényes királyúrfi.

10. Gazdag leány vagyok, gazdag legényt várok, — gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell. — Kellesz a kutyának, ebadta hitványa! — Kell nekem, kell nekem szegény ember lánya!

11. Jó estét, jó estét, szegény ember lánya, — be szabad-e jönnöm, szegény ember lánya? — Jó estét, jó estét, fényes királyúrfi, — kerüljön, üljön le nálunk a karszékbe!

12. De nem azért jöttem, hogy én itt leüljek, — hanem azért jöttem: jössz-e hozzám, vagy sem? — Nem megyek én kendhez, fényes királyúrfi, — szegény leány vagyok, szegény legényt várok.

13. Tegnap fogtam kezet egy szegény legénnyel, — nem illik kend hozzám, fényes királyúrfi, — van itt a szomszédba’ gazdag ember lánya, — elmegyen az kendhez, fényes királyúrfi.

14. Nem megyek én kendhez, fényes királyúrfi, — nem illik kend hozzám, fényes királyúrfi. — Én vagyok az, nem más, öleljük meg egymást, — jegybéli szép mátkám, csókoljuk meg egymást.

Füstös gubás legény mit gondolt magába

Látjuk, nem minden ballada tragikus tartalmú. Ez esetben is mese-történetből lett ballada, de a helyzetek tömör, beszédes ábrázolása, a különböző gondolkodásmódok kifejezésének szándéka miatt balladáink közé sorolandó. Ide utalja az erős forma-fegyelem is, így pl. a szerkesztés szigorú szimmetriái (a kétszer két rész megfelelései).

Szegény legény vótam

2. Elmenék városba, sárig csizmát vevék, — avval előjövék s az asztalra tevém.

3. Mondj uradnak engem, kicsi feleségem! — Nem mondlak én téged teljes életemben,

4. apám udvaráná’ nagyobb urak jártak, — azkot sem uraltam, téged sem urallak.

5. Elmenék városba, selyem szoknyát vevék, — avval előjövék s az asztalra tevém.

6-7. = 3-4.

8. Elmenék városba, esz’ szép fátyolt vevék, — avval előjövék s az asztalra tevém.

9-10. = 3-4.

11. Elmenék zerdőbe, egy sompálcát vágék, — avval előjövék, ajtó után tevém.

12-13. = 3-4.

14. Elvevém a pálcát, nyomni fogom hátát: — mondj uradnak engem, kicsi feleségem!

15. Mondlak uram, mondlak, teljes életembe’; — apám udvaráná’ nagyobb urak jártak,

16. azkot is uraltam, téged is urallak, — azkot is uraltam, téged is urallak.

Szegény legény vótam

Szegény legény vótam

A „Gőgös feleség” tréfás balladája a finnyás, talán nemesi származású asszony megregulázásáról szól. Az „urallak” szót újabb időben tévesen éppen ellenkező értelemben használják egyesek (= valaki fölött uralkodik); itt a helyes jelentést találjuk ( = mondj uradnak engem; s ezt így tagadja meg: téged sem urallak). Sárig = aranyszínű, sárga (vö. sárarany). Még néhány nyelvjárási érdekesség: esz’szép = egy szép; az elbeszélő múlt használata: elmenék, jövék; a határozott névelő z-hangjának a szókezdethez tapadása (zerdőbe); több nyílt — vagyis magánhangzón záruló — szótag egymásutánjában magánhangzó-kiesés (azkot); segédige különleges használata (nyomni fogom hátát = ütni kezdtem).

Hová mégy, hová mégy, te kevély katona?

2. Én ide, én ide, Anna uccájához. ./.

3. Oda ne, oda ne, ahhoz a leányhoz. ./.

4. Mert annak a lánynak három az erkölcse: ./.

5. Elsődik erkölcse: részeges a leány! ./.

6. Semmi az, semmi az, nem gondolok véle, ./.

7. vagyon a pincébe, s igyék ő belőle! ./.

8. Második erkölcse: sánta az a leány! ./.

9. Semmi az, semmi az, nem gondolok véle, ./.

10. megyek a városba veszek én nekije ./.

11. kurta olyan szoknyát, magas sarkú csizmát! ./.

12. Harmadik erkölcse: haragos a leány! ./.

13. Semmi az, semmi az, nem gondolok véle, ./.

14. Ha látom, ha látom, kiállok előle, ./.

15. ha látom, ha látom, kapom a korbácsom, ./.

16. kapom a korbácsom, jól meghuzagolom! ./.

Hová mégy, hová mégy, te kevély katona?

A „Hibás lány kérője” tréfás ballada kétféle feldolgozása (lásd a következő dalt is!). A téma előző balladánkhoz hasonlít. A dallamot vessük össze a 121. számmal és már többször említett rokonaival. — Az 1-2., 3-4., 6-7., 9-10., 13-14. vers ismétlés nélkül egy verssé összevonható.

Hová mégy, hová mégy, piros barna legény?

2. Ne kérd meg, ne kérd meg magadnak azt a lányt, — abba a leányba’ három hiba vagyon.

3. Először a leány, nem dolgos a leány. — Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle.

4. Nem gondolok véle, van pénz a zsebembe, — van pénz a zsebembe, dolgoztatok véle.

5. Másodszor a leány, részeges a leány. — Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle.

6. Nem gondolok véle, van bor a pincébe, — van bor a pincébe, s ihatik belőle.

7. Harmadszor a leány, bitangol a leány, — Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle.

8. Nem gondolok véle, jó szolgáim vannak, — jó szolgáim vannak, megveretem véle.

Az előző balladatéma e második dallamának tonalitásához lásd a 308. sz. dalnál mondottakat; a b3 zárlat ellépését VlI-re vö. 309. számmal.

Csillagom, révészem, vígy által a Dunán

2. Csillagom, révészem, vígy által a Dunán! Uramról maradott lovam neked adom. Nem viszlek át, nem biz én, mert nagy zaj mén a Dunán, mert nagy zaj mén a Dunán.

3. Csillagom, révészem, vígy által a Dunán! Uramról maradott magam odaadom. Át is viszlek a Dunán, aranyszőrű paripán, megölellek a partján.

Csillagom, révészem, vígy által a Dunán

Csillagom, révészem, vígy által a Dunán

A „Révészek nótája” valószínűleg XIV. századi ballada. „Lényege az, hogy egy nő mindig többet és többet ajánl fel egy férfinak, hogy az teljesítse kérését, s a csattanó az, hogy végül magát kell adnia. Ez a helyzet a magyar énekben a révész és átkelést kérő asszony között áll elő. Ezt a lényeget ugyanevvel a csattanóval sokfelé megtaláljuk Európában, bár csak ritkán révész és asszony szereplővel.” (Vargyas L.) Két híres dallammal adjuk: az első a XVII. századi „Rákóczi-nóta” változata.

Hej, révész, révész, magyar ifjú révész

2. Hej révész, révész, magyar ifjú révész, vígy által a hajón, neked adom, neked, bizony neked adom szép gyöngy koszorúmat. Nem köll kedvemnek, én szerelmemnek, bánat a szívemnek.

3. Haj révész, révész magyar ifjú révész, vígy által a hajón, neked adom, neked, bizony neked adom szép leány magamat. Ez köll kedvemnek, én szerelmemnek, öröm a szívemnek.

A Révészek nótáját a Zobor-vidéken általában a lakodalmas népszokásba építik be, s különleges, klasszikus értékű dallamot alkalmaznak hozzá (vö. 516. sz.). E kis motívumokból mozaikszerűen felépített kis zenei remekmű többféle variált formában előfordul kötetünkben. Amikor összefoglalóan „Révész-dallamcsalád”-ról beszélünk, erre, s nem a megelőző, 293. sz. dallamra gondolunk.

Jöjjön haza, édesanyám

2. Jöjjön haza, édesanyám, mert gyóntatják édesapám! Eridj, édes jó leányom…

3. Jöjjön haza, édesanyám, mert meghalt már édesapám! Eridj, édes jó leányom…

4. Jöjjön haza, édesanyám, eltemettük édesapám! Eridj, édes jó leányom…

5. Jöjjön haza, édesanyám, eltoroztuk édesapám! Eridj, édes jó leányom…

6. Jöjjön haza, édesanyám, leánykérők jöttek hozzánk! Isten áldja, komámasszony, most már hazamegyek, eljöttek a leánykérők, én is férjhez megyek.

Jöjjön haza, édesanyám

Jöjjön haza, édesanyám

Jöjjön haza, édesanyám

Jöjjön haza, édesanyám

A „Rossz asszony” balladát Vargyas francia mintára vezeti vissza. A táncból férje betegségének, haldoklásának, halálának, temetésének hírére sem jön haza az asszony, csak amikor új férjhez menés lehetőségét hallja. A hívás és felelet szakaszait érezhető — de a népi előadásban nem túlságosan kiélezett — tempóellentét választja el. A felelet dallamául táncmotívumokat hallunk. — Eltoroztuk = megültük a halotti tort.

Hajnallik, hajnallik

2. Megöltek egy legényt hatszáz forintjáért, — belelökték a Tiszába a hátas lováért.

3. Tisza be nem vette, partjára vetette, — arra ment egy halászlegény, csónakjába tette.

4. Odament az apja, kőti, de nem hallja: — Kelj fel, kelj fel, édes fiam, gyere velem haza!

5. Odament az anyja, kőti, de nem hallja: — Kelj fel, kelj fel, édes fiam, gyere velem haza!

6. Odament babája, kőti, ezt meghallja: — Kelj fel, kelj fel, édes rózsám, borulj a vállamra!

7. Csináltatsz-e nékem diófa koporsót? — Csináltatok, csináltatok márványkő koporsót.

8. Meghúzatod hát-e a hármas harangot? — Meghúzatom, meghúzatom mind a harminchatot.

Hajnallik, hajnallik

Hajnallik, hajnallik

Hajnallik, hajnallik

Hajnallik, hajnallik

A „Megszólaló halott” régi nyugat-európai történetnek magyar feldolgozása. A ballada stílusába illeszkedve dolgozza ki hármas ritmusban a költögetést. A franciáknál hosszabb párbeszéd készíti elő a lényeges gondolatot: a halott kérdéseire adott hűség-ígéretet. A ballada nyelvezete, formája, dallama, elterjedtsége, népszerűsége arra mutat, hogy az újabb időben felújított, új ízlés szerint átalakított alakja a régi témának.

A búzamezőben

2. A második virág a szép szőlővirág, — a harmadik virág a szép szekfű-virág.

3. Így szóla hozzája a szép búzavirág: — Szebb vagyok s jobb vagyok annyival náladnál,

4. Mer’ éngem elvisznek az oltári helyre, — ott neveznek engem Jézus szent testének.

5. Így szóla hozzája a szép szőlővirág: — Szebb vagyok, jobb vagyok annyival náladnál,

6. mer’ éngem elvisznek az oltári helyre, — ott neveznek engem Jézus szent vérének.

7. Így szóla hozzája a szép szekfűvirág: — Szebb vagyok, jobb vagyok annyival náladnál,

8. mer’ éngem leszednek, kalapjokba tesznek, — kalapjokba tesznek, kevélyen viselnek; (a 3-4. dallamsorra:) kevélységek miatt pokolra vettetnek.

A búzamezőben

A búzamezőben

A búzamezőben

A búzamezőben

Stílusában balladaszerű, de valójában a középkori „certamen” = vetekedés, versengés műfajának szép példája. E műfaj szabálya: olyan összehasonlítás, melyben ki-ki maga mondja el kiválóságait, érdemeit, hogy valamiképpen döntés szülessen a vers végén. E dal világias befejezése arra utal, hogy talán középkori diákének maradványa. Dallama is középkori eredetű lehet.

Puszta malomba

2. Azon üldögél, azon üldögél bagoly asszonyka, bagoly asszonyka.

3. Mit sírsz, mit bánkódsz, mit sírsz, mit bánkódsz, te bagoly asszony, te bagoly asszony?

4. Jaj, hogyne sírnék, jaj, hogyne sírnék, hogyne bánkódnék, hogyne bánkódnék:

5. Otthon feledtem, otthon feledtem cifra nyoszolyám, cifra nyoszolyám,

6. abba’ feledtem, abba’ feledtem János uramot, János uramot.

7. Az mellett hattam, az mellett hattam ringós bőcsőmöt, ringós bőcsőmöt,

8. abba’ feledtem, abba’ feledtem Imre fiamot, Imre fiamot.

9. Az mellett hattam, az mellett hattam pléhes ládámot, pléhes ládámot,

10. abba’ feledtem, abba’ feledtem karika kontyom, karika kontyom.

11. Ha jaz itt volna, ha jaz itt volna, olyat ugranék, mint a paripa.

12. Ha jaz itt volna, ha jaz itt volna, olyat fordulnék, mint a karika.

Puszta malomba

Puszta malomba

Homályos értelmű ballada a „Bagoly asszonyka”; talán olyan asszonyról szól, aki elhagyta családját, s ezt később megbánja? vagy csak otthon maradt kincsei miatt bánkódik? Vargyas Lajos szerint: „Idegen nyelvű párhuzama nem ismeretes. Szövegének stílusa és a homályos szimbolika alapján egyaránt a régi középkori balladák közé tartozik.” A dallam érdekes ritmusszűkítése, majd ritmusbővítése (tripódia-bipódia játéka) a szlovák népzenében talál párhuzamot.

Kihajtottam a libámat

2. Ne hajigáld bíró fia hamvas gúnárom, — hazamegyek, az apádnak elpanaszolom.

3. Adjon Isten, bíró uram, szerencsés jó napot! — Adjon Isten, Mari lányom, neked mi bajod?

4. Meghajigálta a fia hamvas gúnárom. — Mit kérsz érte, Mari lányom, néked megadom.

5. A zúzáért, a májáért két aranyalmát, — a táncoló két lábáért két véka búzát.

6. (az 1. dallamsor kétszer:) Hát még az a gimbes-gombos, galárisos gúnárnyaka, hát az mennyit ér? — Végy el engem, bíró fia, nem kell semmi bér.

Kihajtottam a libámat

Kihajtottam a libámat

Kihajtottam a libámat

Kihajtottam a libámat

Dallama egy kiterjedt emelkedő-építkező formaelvű családba tartozik. Jellemzi a közép-kezdet után kidomborodó, kvintre záruló ív, mely ismét nagyívű sorpár végén kvintváltásszerű választ kap. Az 1-3. és 2-4. sor ritmusazonossága miatt a négy sor helyett szinte periodizáló két nagysort hallunk.

Nézd meg, lányom, nézd meg jól

2. Nézd meg lányom, nézd meg jól: — ki kopogtat az ajtón? — Sej anyám, a juhász, a subáján tetű mász, — nem köll neköm az!

3. Nézd meg… — Sej anyám, a paraszt, a gatyája hat arasz, — nem köll neköm az!

4. Nézd meg… — Sej anyám, a csikós, a gatyája, inge gyócs, — nem köll neköm az!

5. Nézd meg… — Sej anyám, a kovács, olyan, mint a rossz bogrács, — nem köll neköm az!

6. Nézd meg… — Sej anyám, a cigány, éjjel-nappal muzsikál, — nem köll neköm az!

7. Nézd meg… — Sej anyám, a takács, olyan, mint a záptojás, — nem köll neköm az!

8. Nézd meg… — Sej anyám, a báró, kaszinóba bejáró, — nem köll neköm az!

9. Nézd meg lányom, nézd meg jól: — ki kopogtat az ajtón? — Sej anyám, a diák, olyan, mint a gyöngyvirág, — az köll neköm, az!

Ez is egy fajta vetekedés: a leány szájába adja ugyan a foglalkozások ócsárlását, s végül a diák dicséretét, de nem kétséges, hogy maga a diák kínálja itt játékosan önmagát, kis helyzetképpel leplezve. Valóban a XVII. századi diákköltészetből számos feldolgozása maradt fönn e témának, s népszerű volt századokon át; a XIX. századból is maradtak fönn átköltései. — Adatunkat Kunszentmiklóson lakodalmas táncként használták, a tánc is hívogató-incselkedő, párkiválasztó jellegű; leírását lásd a Magyar Népzene Tára III/B kötetében (184. szám).