Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

5. fejezet - IV. TÁNCNÓTÁK

5. fejezet - IV. TÁNCNÓTÁK

Tartalom

Köztudott, hogy zene és tánc az emberiség ősi kultúráitól kezdve mindmáig összefonódnak. S az is, hogy mindkettőben, zenében és táncban, sajátos közvetlenséggel tud kifejeződni a közösség ízlése, életmódja, temperamentuma, de hagyománya, kiművelt viselkedési rendszere is; áttetten végül is egész világnézete. „Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel a népek lelkét s nemzetek ízleteit” (Berzsenyi Dániel: A táncok). Különösen századunkban azonban azt is érdemes hangsúlyozni, hogy az igazi tánc kultúra is, egyfajta műveltség és művészet, tehát nem vonható egyszerűen a tömegszórakozás kategóriájába. (Ne felejtsük, hogy eredetileg inkább szertartásos, sőt akár rituális, kevésbé szórakoztató szerepű.) A tánc a test fölötti uralomnak, a „tartásnak” birtokában válik kifejezővé; technikája van, melyet tanulni kell; szabályrendszere, mely nem elnyomja, hanem kibontakoztatja, gazdagítja, érdekesebbé teszi a táncéletet. Gazdag tánckultúrában nem egy műveletlen ösztön irányít — minden kort és egyént más-másképpen —, hanem hagyományozott és újabb elemek „szétrakva”, átgondolt egymásutánban jelennek meg, s persze hatnak is egymásra. Ez különösen jól tanulmányozható a magyar néptánc hagyományőrző területein, ahol a táncrend, tehát egy megegyezésszerű szokás osztja el, mikor van ideje a régibb típusú (középkorra visszamenő leánykörtánc, pásztortáncok és ugrósok, legényes táncok, régi fajta párostáncok) vagy újstílusú (verbunkos, csárdás, vagy éppen polgári) táncfajtáknak. Ez a kissé szertartásosan rendezett táncalkalom, mely a táncest egészét is érdekes játékká teszi, természetesen nem a néptánc kizárólagos sajátossága, legföljebb ott tovább megőrződött, mint a „magasabb” társadalmi rétegek szokásaiban.

A táncrend szorosan összefügg a zenével, főként annak ritmikájával: más-más táncfajtákhoz kapcsolódnak pl. a nyolcad alapegységű kanásztáncok, a hetesek, a dudanóták, az aszimmetrikus képletű dallamok — inkább az újabb táncokhoz az alkalmazkodó ritmusú, negyed-egységű dallamok, múlt századi népies műdalok és az újstílusú népdalok. (Minderről rövid, jó áttekintést ad Martin György: A magyar nép táncai c. könyvében; lásd még Rajeczky Benjamin—Gönyey Sándor: 111 népi táncdal bevezetését.) Táncdalainkat e fejezetben ritmikai rend szerint csoportosítjuk.

Télen nagyon hideg van

2. Te kis leány, te, te, te, — hány esztendős lehetsz te? — Tizenhárom meg egy fél, — talán tizennegyedfél.

3. Egyszer voltam nálatok, — leszakadt a lócátok, — ha még elmék hozzátok, — jól megcsináltassátok.

Télen nagyon hideg van

Télen nagyon hideg van

Télen nagyon hideg van

Hétszótagos dallamsoraink általában 4 + 3 szótagú ritmusképletet alkotnak; az ütempárok második taktusa relatív hangsúlyra eső záróhangjával („masculin” = „hímnemű” ritmuszárlat) az egész sor ritmusának lezárt jelleget ad. A nyolcadlüktetésű heteseket főként régi stílusú eszközös (bot, kalap stb.) virtuóz pásztortáncokhoz, „ugrós” férfitáncokhoz használják. Átlagos tempójuk = 120 körül. Zenekari előadás esetén a kíséret: lassú esztam: , keleten „gyorsdűvő”:

Téli nyári laboda

2. Kerek utca, kicsi ház, — benne rózsám mit csinálsz? — Csinosítom magamat, — várom a galambomat.

3. Kerek utca, kicsi ház, — benne rózsám mit csinálsz? — Én uramnak vacsorát, — tarka kutya cubokját.

4. Édes rózsám teveled — még beszélni se’ lehet! — Vélem bíz’ a meglehet, — csak magával nem lehet.

5. Fáj a szívem szívedér’ — két fekete szemedér’! — Hadd hogy fájjon, hogy fájjon, — mások után ne járjon!

Téli nyári laboda

Téli nyári laboda

Téli nyári laboda

Téli nyári laboda

A táncnóták szövege sokszor nem megkomponált, fölépített vers, hanem különböző táncszók, sorpárok szinte rögtönzött összefűzése. Efféle ritmusokat gyakran dallam nélkül, kiabálva is befűznek hangszeres tánczenébe (a rigmus végén magas hangon rikoltanak is). Ugyanazokat a sorpárokat tehát más-más sorrendben, különféle válogatásban és variációban viszontláthatjuk többször is a következő hétszótagú táncdallamok alatt. (Ez felbátorít arra, hogy azonos ritmusképletű és műfajú, de más dallam alól vett versszakokkal alkalomadtán továbbénekelhessük egy-egy kedvelt dalunkat.)

Árpa is van, makk is van

2. Szűröm vóna, tarisznyám, — mindjár’ megházasodnám, — szűröm sincsen, tarisznyám, — meg se’ házasodom ám.

3. Ötesd babám a csibét, — akkor együnk pecsenyét, — igyunk rája veresbort, — akkor mulassunk egy jót!

Árpa is van, makk is van

Árpa is van, makk is van

Árpa is van, makk is van

Árpa is van, makk is van

Kvintváltás — de nem a dal első és második fele, hanem első és második sora között. A dallam ezután rendszerint kisebb ívű emelkedő sorral folytatódik, többnyire a kvintet is elérve, majd a 2. sorra emlékeztető ereszkedő dallammal zárul. (Az 5-6. sor itt alkalmi bővülés a 3-4. sor anyagából.) Ez a „kiskvintváltó” forma betűkkel így jellemezhető: A5 A B Av. Kodály e formához néhány rokon-népi (cseremisz-mári) párhuzamot is talált; de népszerű volt e forma-típus a középkori európai zenében is (vö. például 546. dallamunkkal!).

Hála Isten, makk is van

2. Télen nagyon hideg van, — nyáron nagyon meleg van, — soha nincsen jó idő, — mindég esik az eső.

Hála Isten, makk is van

Hála Isten, makk is van

Látszólag e dal formája is a 181.-hez hasonlít (a 2. sor mély zárása). Ha azonban jobban megnézzük, mást látunk: a 3. sor az elsőnek kvintválasza, a 4. sor is a második kvintválaszaként indul. A 3-4. sor lenne tehát kvintviszonyban az 1-2. sorral („nagykvintváltás”), ha a 2. sor az alap helyett a kvinten zárna. Ám a nagykvintváltó dalokban gyakran tapasztaljuk, hogy igyekeznek elkerülni a két dallamfél merev szétválasztását: vagy a 3. sort kezdik a magasabb rétegből, vagy a 2. sort vezetik a mélybe, hogy így áthidalják a két réteget. (Vö. 203., 206., 208., 211., 214., 229., 340., 415., 417. sz. dalokkal!) — Az A változat Kodály átalakítása, a kvintváltó alapgondolat jobb tükrözése kedvéért.

Engem uram úgy szeret

2. Az én uram olyan jó, — mint a likas mogyoró, — télbe szamár, nyárba ló, — télbe szamár, nyárba ló.

3. Ráncos ingem, bő gatyám, — nem éppen bőg a marhám, — ráncos csizma, rongyos ing, — s a ládába semmi sincs.

4. Káposzta meg retekmag, — engem anyám majd megrak, — úgy elbújok, meg sem kap, — úgy elbújok, meg sem kap.

A hétszótagos alapképlet — de nem aprózó (nyolcad-egységű) mozgással, hanem minden hangon külön nyomatékkal (negyedes írásmód!). Ez a szélesebb, tenutószerű negyedelés hat- és nyolcszótagos dalokban is gyakori (vö. 192-195., 204-205. számú dalokkal); egykor a dudán játszott dallamokat jellemezte, ezért is hívjuk dudaritmusnak. Többnyire egyenlő hosszúságú hangokat éneklünk, akár rövid, akár hosszú szótag esik rájuk. Ez a prozódiai sajátság hozzátartozik a dal hangulatához.

Kerek alma falapi

2. Mind a kilenc piros vót, — édesem is csinos vót, — mind a kilenc piros vót, — édesem is csinos vót.

3. Csinosítom magamat, — s várom a galambomat, — ./.

4. Elindíták az utcán — kétkerekű taligán, — visszatére a Dunán — három szürke paripán.

5. Van-e borod áruló? — Vagyon bizony nekem jó! — ./.

6. Adj egy okát hitelbe, — hagy igyam meg kedvemre! — ./.

7. Akkor igyál kedvedre, — mikor pénz a kezedbe! — ./.

8. Járjad lábam, járjad most, — nem parancsol senki most, — az én lábam kijárja, — reátermett a táncra.

9. Szemem hunyorgatásra, — kezem csattogtatásra. — ./.

A pontozás nem mindig a szöveghez való alkalmazkodás következménye. Olykor a népdal zenei játékba kezd a nyújtások-rövidülések érvényesítésével. A prozódiai „hibák” (rövid hangon hosszú szótag és viszont) ilyenkor érdekesen kiemelik a merev, nem-alkalmazkodó pontozásos ritmusok hatását. — Dunánt = Duna mellett; falapi = falevél; oka = régi űrmérték. A csángó nyelvjárás máig őrzi a régi, szép hangzású „régmúlt” igealakokat: járának, hozának, visszatére, stb.

Hej, rozmaring, rozmaring

2. Három icce kendermag, — jaj, de büszke legény vagy, — mit ér a büszkeséged, — nem szép a feleséged!

3. Három bokor saláta, — három kislány kapálta, — nem kell nékem saláta, — csak az, aki kapálta. (Vagy: ribizli — szemezi)

4. Hej, kis katlan, kis katlan, — benne a sok mosatlan, — mosd el kislány az edényt, — úgy öleld meg a legényt!

5. Hej, kendermag, kendermag, — barna kislány, kié vagy? — Nem vagyok én senkié, — csak a kedves babámé.

6. Hej, kikirics, kikirics, — már énnékem ne viríts, — virítottál eleget, — mégsem lettem a tied.

7. Kölcse, Csepel, Teleki, — barna kislány, gyere ki, — nem mehetek, angyalom, — mert a hajam most fonom.

8. Hej, piros bor, piros bor, — mindjár’ ránk kerül a sor, — egy icce bor nem árt meg, — régi babám, ölelj meg!

9. Ha ittatok, ettetek, — innen bizony menjetek, — félig van már a hordó, — nem éri el a lopó.

Hej, rozmaring, rozmaring

Hej, rozmaring, rozmaring

Hej, rozmaring, rozmaring

Hej, rozmaring, rozmaring

Az északi vidék kedvelt táncdala, friss csárdáshoz éneklik, játsszák. A régi kvintváltó stílusnak valószínűleg újabb kori hajtása. A Nógrádtól Borsodig terjedő földrajzi sávban él a magyarság egyik legérdekesebb népcsoportja, a palócság, melyet nem csak jellegzetes tájszólása (pl. a hosszú a és rövid á ejtése), hanem a többi vidéknél elevenebb népdalhagyománya is kitüntet.

Kicsi nékem ez a ház

2. Öreganyád él-e még? — Vannak-e fogai még? — Rád-e, rád-e, rád-e még — rád-e vicsorítja még?

3. Ez a lábam, ez, ez, ez — jobban járja, mint emez, — édes lábam, jól vigyázz, — mert a másik meggyaláz.

II.l. A csanaki legénynek, — nincs csizmája szegénynek, — panaszkodnak egymásnak, — hogy megfáznak a lábak.

2. A csanaki legények, — ludat loptak szegények, — nem jól fogták a nyakát, — elgágintotta magát.

Kicsi nékem ez a ház

Kicsi nékem ez a ház

A csanaki legények

A csanaki legények

A szövegekkel már találkoztunk előző dalainkban. Általában elmondhatjuk, hogy a népdalban a szöveg és dallam többnyire nem tartozik össze szétválaszthatatlanul. Ugyanahhoz a szöveghez többféle dallam kapcsolódhat, ugyanahhoz a dallamhoz többféle szöveg. De mégsem igaz, hogy bármely dallamhoz bármely szöveg énekelhető, ha „rámegy”. A dallamok egy bizonyos csoportja többnyire a szövegek egy bizonyos csoportjával jár együtt — viszont e csoportokon belül (sokszor, bár nem mindig), szabadabban cserélődik szöveg és dallam. — A változatok tanúsítják, hogy dudanótáink egy csoportjában nem rögzítődött a terc nagysága, tehát dúr és moll jellegű dallamok egymás változataiként léphetnek föl. Oka ennek az, hogy e dalokban az oktáv, a kvint, a kvart és az alap a gerinchangok; rajtuk kívül a szekund és többnyire kisszeptim jelentkezik állandó átmenő hangként, míg a terc „gyenge”, cserélhető hang, melyet aztán egyik vidék szokása kistercként, másik nagytercként rögzíthet.

Fehér fuszujka virág

2. Ott sem ülök sokáig, — csak tizenkét óráig, — az a tizenkét óra, — mintha csak egy fél óra.

3. Sarjút eszik az ökröm, — ha jól lakik, békötöm, — úgy megyek a babámhoz, — tudom, elvár magához.

4. A sarkantyúm taréjja, — elveszett az éjszaka, — gyere rózsám, keresd meg, — ha megkapod, pengesd meg!

II.l. Kis kertemben uborka, — reá kapott a róka —, várj meg róka, megleslek, — Komáromba vitetlek.

2. Komáromba vitetlek, — a tömlöcbe tetetlek, — kurta vasba veretlek, — onnan ki sem eresztlek.

Fehér fuszujka virág

Fehér fuszujka virág

Fehér fuszujka virág

Kis kertemben uborka

Igen hasonló a 181.sz. dallamvonalához, de amannak táncszerűségét itt egy nagyívű, dalszerűbb alakulás váltja fel. Ennek jegyében ismétlődik meg a második sor nagyambitusú dallama is a harmadik sorban. Méltán kedvelt régi dal, mely a különböző magyar népcsoportoknál jellemző előadási módjukhoz igazodva ölt többféle alakot. (Pl. Erdély egyes vidékein az ún. „jajnóták” modorában ki is bővül.)

Kerek utca szegelet

2. Három hordó borom van, — mind a három csapon van, — olyan édes, mint a méz, — ki-kit szeret, arra néz.

3. Jaj Istenem, este van, — az én rózsám messze van, — keszkenyőm is nála van, — víg örömem benne van.

4. Édes kicsi kincsecském, — mosd ki jaz én ingecském, — mosd ki jaz én ingecském, — hogy járjak én szépecskén.

5. Édes rózsám teveled — még beszélni sem lehet, — velem lehet eleget, — csak teveled nem lehet.

6. A bágyóci templomban — muzsikaszót hallottam, — kilenc ajtón kilenc zár, — engem babám ki ne zárj.

7. Ha kizársz is, bocsáss bé, — lajbid alá gombolj bé, — s a lajbimat gombolom, — s a rózsámat gondolom.

Kerek utca szegelet

Kerek utca szegelet

Kerek utca szegelet

Kerek utca szegelet

A pontozással a népdal lejegyzői csupán tartambeli különbségeket, nyúlásokat, rövidüléseket próbálnak visszaadni. Tehát a pontozás — önmagában — semmiféle jelleget (pl. élességet, vadságot, nyújtottságot) nem jelez; sőt a népi előadásban az időarányok sem okvetlenül pontosan, számtanilag meghatározottak. Olykor lágyabb a hosszú és rövid hang egymáshoz való viszonya, s ilyenkor egyes lejegyzők inkább 6/8 ütemet írnak. De a 4/4-es pontozott ritmusírás esetén is inkább ringatózó jellegű az ilyen dalokban, semmint túlhegyezett.

Három éjjel, három nap

2. Ez a lábam, ez, ez, ez, — jobban járja, mint emez, — édes lábam, jól vigyázz, — mert a másik meggyaláz.

3. Gyűrűsiné él-e még? — hát a foga jó-e még? — hát a foga jó-e még? — rád-e vicsorítja még?

Három éjjel, három nap

Három éjjel, három nap

Három éjjel, három nap

Három éjjel, három nap

Dudanótának nevezzük a dudaritmusban előadott táncdallamokat általában. De megkülönböztetünk egy külön „dudanóta-stílust”. Tulajdonképpen csak két eleme van az idetartozó dallamoknak: egy szabálytalan mozgás az oktáv és a kvint között, s egy hasonló a kvint és az alap közt. Így rendszerint már két sor alatt lezajlik a lényeges mondanivaló; a harmadik sor átvezető szerepű, majd a negyedik a másodikat ismétli (5 1 x kadenciaképlet). Máskor azonban a 2. sor megismétli az első elemet, s így a harmadik soré a második elem, a negyedik pedig ezt variálja (5 5 1 képlet). Legjellegzetesebb az oktáv-kvint és kvint-alap kereteknek kisterccel, nagyszexttel, kisszeptimmel való kitöltése (dór jelleg), sőt olykor nagyszeptim-nagyterces (dúr) és kisterc-kisszext-kisszeptimes (eol) alakításával is bejárható a dallam lényege.

Három éjjel, három nap

2. Farsang három napjába’ — nem vittél el a táncba, — ha nem vittél a táncba, — nem öntesz meg húsvétra.

3. Elment farsang, itt hagyott, — a lányoknak bút hagyott, — de jénnékem nem hagyott, — mer’ én mindig víg vagyok.

4. Három kislány a réten, — virág van a kezében, — nem kell nekem a virág, — csak az, aki csókot ád.

5. Még ma-holnap itt leszek, — holnapután elmegyek, — édes rózsám, ne vess meg, — egyszer-kétszer csókolj meg!

Különböző kombinációkban gyakran előforduló hétszótagos táncszövegek. A farsangi idő (karácsony és nagyböjt között) régi magyar hagyomány szerint az esküvők ideje. A középkorban így is hívták ezeket a vasárnapokat: menyegzős vasárnapok (latinul: dominicae nuptiales). Akit ez alatt nem vittek férjhez, várhatott a következő évig. Ezért mondja a 3. versszak: a lányoknak bút hagyott. Ezért a második versszak szemrehányása is; negyedik sora a húsvéti locsolás szokására utal.

Három éjjel, három nap

2. Hej, kikirics, kikirics, — ad az Isten, kinek nincs, — lám énnékem egy csepp sincs, — azért fene bajom sincs.

3. A fűzfának nincs tűje, — a vendégnek nincs szeme, — szeme volna, elmenne, — itt nem szemtelenkedne.

4. Fehér kancsó, égett bor, — mindjár’ rám kerül a sor, — ürítsd ki ja kupádat, — üsd össze ja bokádat!

Három akó borom van

Három akó borom van

Ritmusában az eddigiekhez hasonlít, de dallama újabb stílus (pl. hármashangzatszerűen induló, ismételt kezdősor). A XIX. században népszerű mulatónóta volt, s még ma is elevenen él. Régi, értékesebb népdalainkból már csak néhány darab örvend általános ismeretnek, többségüket csupán néhány utolsó tanú jóvoltából örökíthették meg gyűjtőink. Ezzel szemben még általánosan ismertnek számítanak a XIX. században elterjedt dalok, akár valódi népdalok (újstílus), akár népies műdalok vagy műdal-népdal határán álló esetek.

Ég a gyertya, ha meggyújtják

2. A leányok szépen fújják, — mikor ezt a táncot járják, — járjad, járjad, jó katona, — hadd dobogjon ez az utca.

3. Ifiúcska kéret engem, — szőke legény vesz el engem, — bár elvenne, bár szeretne, — bár piros kalárist venne. (A 3-4. dallamsorra:) Aranygyűrűt tizenkettőt, — három aranyas fejkötőt.

4. Három háznál hat kemence, — körüljárom, még sincs este, — ha nincs este, van menyecske, — eszem, kincsem, teringette.

5. Jeruzsálem szép kis város, — mert ott a pap a kocsmáros, — délig az istent dicséri, — délután a jó bort méri.

A „dudaritmus” leggyakoribb és legigazibb alakja a nyolcszótagos, tenutó negyedekből álló sor. Hatásához hozzájárul az is, hogy a sorok végig vannak énekelve, tehát súlytalan helyen szólal meg az utolsó hang, kapcsolódva a következő sorhoz („feminin” = „nőnemű” ritmuszárlat).

Aki dudás akar lenni

2. Dudás bácsi rossz katona, — víz kell néki, nem pálinka, — csombort kötünk a nyakára, — úgy vezessük a vásárra.

3. Sárga kakas, sárga jérce, — beléesett a verembe, — majd kivesszük holnap délre, — a dudásnak ebédjére.

4. Három a tánc mindhalálig, — kivilágos kivirradtig, — kicsiny nékem ez a ház, — berúgom az oldalát.

5. Adjatok csak tágasságot, — hadd csináljunk mulatságot, — a kalapom csurgóra, — mindig innám, ha vóna.

A változatok ismeretében kimondható, hogy legtöbb dudanóta-típusunkban egy kétsoros alapanyag növekedett variált ismétléssel négysorossá. — A nyolcszótagos táncnótáknak is van egy közös, meglehetős szabadsággal kombinálható szövegállományuk. A közölt dallamtípus 6 és 7 szótagos változatokban is él, sőt egy versszakon belül is keveredhetnek e sorfajták (lásd 4-5. vsz.).

Hopp Juliska, hopp Mariska

2. Nem megyek én egy pár táncra, — sej, mer’ a kontyom mind kirázza, — ./.

3. Fogd a kontyod, hogy ne lógjon, — sej, hogy a hajtű ki ne hulljon, — ./.

4. Láttam én már olyan kontyot, — sej, kiből a hajtű kihullott, — ./.

Hopp Juliska, hopp Mariska

Hopp Juliska, hopp Mariska

Hopp Juliska, hopp Mariska

Ez is kétsoros dudanóta-dallam, de az első sor 4 + 4 szótagos motívumismétlése, továbbá a kvintről tercre hajló zárlat és a második elem ritmikus élénkítése elhomályosítja a főgondolatot. — E dallamot Bartók Felsőiregen „gyors ugrósként”, friss csárdáshoz énekelt dallamként gyűjtötte. Kivételesen énekelt kíséret is járult hozzá: a férfiak negyedmozgásban az alap- és kvinthangot ismételgetik, végig „Bunda, bunda…” szöveggel. (Lásd: 111 népi táncdal: 78.)

Vígan, vígan, víg angyalom

2. Ki van borér’? De soká jár! — verd meg isten, mér’ nem jön már? — Még ma egy cseppet sem ittam, — bizony majd meghalok szomjan!

3. Aki dudás akar lenni, — Gödöllőre menjen lakni, — ott vannak a tarka kutyák, — abból lesznek a jó dudák.

4. Felment a kondás a fára, — makkot rázott az aljára, — hízzál, kucu, hízzál nagyra, — majd jó leszel a lakzimra.

Vígan, vígan, víg angyalom

Vígan, vígan, víg angyalom

Vígan, vígan, víg angyalom

Vígan, vígan, víg angyalom

Vígan, vígan, víg angyalom

Vígan, vígan, víg angyalom

A dudanóta-stílus legjellemzőbb darabja. A variánsok jól szemléltetik azt is, hogy az alapmotívumokból hogyan építhető többféle szerkezet. Egyik lehetőség: 2 sor + ismétlések (5 1 1 kadencia); a másik: mindkét elem azonnal ismételve (5 5 1 kadencia). Az 5 helyett azonban mindkét esetben állhat 4 is, így talán érdekesebb a kvintről való újraindulás. — A duda olyan síp, illetve sípsor, mely a levegőt nem emberi megfújásból kapja, hanem — éppúgy, mint az orgona is — levegőtartályból. A duda levegőzsákját állati bőrből készítik, ez magyarázza a harmadik versszakot. — Rajom = fajtám. — Pásztortáncok kíséreteként, de friss csárdásokhoz is éneklik, játsszák.

Leesett a makk a fárul

2. Leesett a makk a fárul, — most jöttem meg a tanyárul, — ingem, gatyám eladom, — mégis megházasodom.

3. A csárdába muzsikálnak, — zöld erdőbe táncot járnak, — ihaj, tyuhaj, papandur, — van-e jó somlai bor?

Leesett a makk a fárul

Voltaképpen két különböző anyagból van ügyesen összeillesztve: az 1-2. sor dudanóta jellegű (vö. 195.A, B); a 3-4. viszont a dunántúli táncdalokban gyakori utótag (vö. 181.sz.). Mivel a dudanótákban már két sor zárt egységet alkot, ismétlések helyett alkalmas motívummal is folytathatók. Elég gyakori a duda-sorpár + refrén kombináció (lásd 197-199.).

Borsót vittem a malomba

2. Felöntöttem a garatra, — azt hittem, hogy tiszta búza. R.

3. Meg is mondtam a mónárnak, — hogy el ne csacsogja másnak. R.

4. De a mónár azt fogadta, — az anyjának elcsacsogta. R.

Duda-sorpár + refrén; előző dalunkhoz áll közel. A kezdő sorpárt vö. a 195.F variánssal.

Mély a Tiszának a széle

2. Által akar rajta menni, — piros rózsát szakítani, — piros rózsa, jajaja, bokrosodjál, — barna legény, házasodjál!

3. Házasodj meg, ha meg akarsz, — végy el engem, ha el akarsz, — mert ha engem, jajaja, elszalajtol, — ilyen rózsát nem szakajtol.

4. Tikot fogtam megölőre, — nem ül többet az ülőre, — inkább ül a cinedénybe, berebe, — asztalomnak közepébe.

Mély a Tiszának a széle

Mély a Tiszának a széle

A duda-sorpár után a refrén kedves formajátéka ad különleges ízt ennek a dalnak. A nyolcasoknak 4 + 4 osztása népzenénkben szinte kizárólagos. Ebben a refrénben azonban egyrészt a két négyes csoport ritmikában elkülönül egymástól (3. sor: negyedek + nyolcadok; 4. sor: átjátszva masculin zárlatra), másrészt a 3. sorban a két négyes egység közé egy betétszerű, állandó szövegű toldalék kerül (jajaja, stb. értelmetlen szótagok). A magyar népdalban az ilyen belső refrén igen ritka. Annál gyakoribb a középkori világi dalköltészetben, s valószínűleg annak maradványaként a balkáni népzenében is.

A kutyának tarka lába

2. A kutyának tarka lába, — azon megyünk Módovába. R.

3. Onnan hozunk oláh fátát, — kivel járjuk a zsukátát. R.

Farsang-búcsúztató tánc a bukovinai magyaroknál. Bukovina is, Moldva is a Keleti-Kárpátokon túli, részben magyarlakta terület. Szavaik közé — hol önkéntelen átvétel gyanánt, hol a hatás kedvéért — a velük együtt lakó románok nyelvéből is keverednek szavak. Itt, úgy látszik, akarattal halmozzák: kutor, román cuptor = kemence, sütő; mamaliga = puliszka; zsukáta, román jucata = tánc. — Mivel a farsang után nagyböjt következik, annak főétele, a „mamaliga” szerepel a refrénben, persze tréfás hatáskeltésért.

Dudás uram, dudáljon kend

2. Aki dudás akar lenni, — pokolba kell annak menni, — ott kell annak dudálgatni, — míg az ördög el nem viszi.

Dudás uram, dudáljon kend

Dudás uram, dudáljon kend

A dallam első és második fele közt "nagykvintváltás". A 2. és 4. sor a ritmus szűkítésével masculinra játssza át a ritmuszárlatot; ezek egymásra rímelése tehát kiemeli a forma kétrészességét.

Szereti a tyúk a meggyet

2. Gyere babám a kert mellé, — nézzünk egymás szeme közé, — hadd nézzem ki két szemedből, — szeretsz-e még tiszta szívből.

3. Kedves babám szemöldöke — többet ér, mint Somogy megye, — Somogy megye az uraké, — de a babám csak magamé.

4. Elmehetsz a házam előtt, — nem vigyázlak, mint azelőtt, — lám, azelőtt vigyáztalak, — szívem újult, ha láttalak.

5. A ---i kertek alatt — meglepett engem a harmat, — de nem ám a kertek alatt, — kedves babám karja alatt.

Szereti a tyúk a meggyet

Szereti a tyúk a meggyet

Szereti a tyúk a meggyet

Kanásztánchoz éneklik, játsszák Somogy megyében. — Hasonlítsuk össze a 2. és 4. sor ritmusát a 200. dal megfelelő soraival, s a 198. refrénjével: a nyolcszótagos alapritmus különböző megoldásokkal játssza át a ritmust femininről masculinra. — Táncnótáknál az efféle szövegegyvelegek ugyancsak szokásosak, hiszen a tánchoz ötször-hatszor is meg kell ismételni ugyanazt a dallamot.

A cseroldalt összejártam

2. Kinek nincsen hat forintja, — erre bizony nem járhatja, — ki hat forintját sajnálja, — erre bizony ne is járja!

3. Én a borra úgy haragszom, — amíg élek, meg sem iszom, — árkot ásson, malmot hajtson, — csak a torkomra ne jusson.

4. A nyíresből a nyárasba — mind jó nektek, te sok béka, — kinek milyen a ruhája, — abba jön a mulatságba.

5. Elment a tyúk vándorolni, — nem jő haza többet tojni, — majd hazajön sülve-főlve, —- felül az asztal szélire. (A 3-4. dallamsorra:) Sülve kerül, s főlve repül, — s többet az ülőre nem ül.

6. Eddig vendég jól mulattál, — ha tetszenék, elindulnál, — uccu gazda, kapjál botra, — s a vendéget indítsd útra!

A cseroldalt összejártam

A cseroldalt összejártam

A cseroldalt összejártam

A cseroldalt összejártam

A dallam lényegét jobban értjük, ha látjuk, hogy a fontos záróhangok nem a sor 8. szótagján szólalnak meg, hanem az utolsó ütem főhangsúlyán. E főhangok tehát: kvint, alap, szekund (vö. a B változat harmadik sorával!), Így a 195-6. sz. dudanótákhoz képest csak a 3. sor szekund-zárlata különleges, meg persze a kétféle négyes ritmus vegyítése.

Éva szívem, Éva

2. Szerelem, szerelem, — átkozott gyötrelem, — mért nem virágoztál — minden fa tetején.

3. Minden fa tetején, — cidrusfa levelén, — hadd szakított volna — minden szegény legény.

4. Lám én szakítottam, — de elszalasztottam, — szelíd galamb helyett — vad galambot fogtam.

Éva szívem, Éva

Éva szívem, Éva

Sütött ángyom rétest

Sütött ángyom rétest

A dunántúli leánykörtánc, „karikázó” egyik legkedveltebb dallama (vö. 82. sz.). Ez az egyik legrégibb, a középkorban Európa-szerte jól ismert táncforma: zárt körben, egyszerű sétáló és forgó lépésekkel. Korábban a mulatság nélküli böjti időszakhoz kapcsolódott, később a szervezett mulatságok rendjében, a táncszünetekben, a táncciklus kezdésekor is helyet kapott. (111 népi táncdal: 5-6. oldal.) — A dallam alapformája ereszkedő (kis- és nagyterccel, sőt ingadozó, semleges terccel is), de érdekes boltíves alak is kifejlődött belőle (C-D) változat). — A szövegben szereplő „szilva” szerelmi jelkép.

Bánod gazda, bánod

2. Alistáli tóba — megdöglött a béka — mind kicsinyje, nagyja, — mind nőstényje, kanja.

3. Bú érte a kutyát, — két szemére nem lát, — szeme kupájából — idd ki a pálinkát.

4. Ejje dirre, durra, — keddre virradóra, — igyunk bort, pálinkát, — mert most ingyen adják.

5. Vágtam nádat, vágtam, — kilencven nyalábot, — kivel megégetik — az öreg anyádat.

II.l. Ángyom sütött rétest, — nem adott belőle, — kivitte a kertbe — tarka keszkenőbe.

2. Futottam utána, — kaptam a hajába, — tettem a kosárba, — vittem a vásárba.

III.1. Nem vagy legény, nem vagy — nem mersz megcsókolni, — talán azt gondolod, — nem tom viszaadni.

2. Vissza tudom adni, — meg tudlak csókolni, — szép piros hajnalban — meg tudlak csókolni.

3. Hervadj rózsa, hervadj, — mert az enyém nem vagy, — ha az enyém volnál, — különbet nyílolnál.

Bánod gazda, bánod

Bánod gazda, bánod

Bánod gazda, bánod

Nem vagy legény, nem vagy

A tripodikus giusto dudaritmusú mulatók — a mulatás hevéhez illő, vadakat mondó szövegekkel — a palóc-vidék kedvelt dalai.

Haza, gazda, haza

2. Haza is elmennék, — még itt is maradnék, — hej, de talán jobb volna, — haza gondolkodnék.

3. Haragszik a gazda, — hogy mi itt mulatunk, — hej, vigye el a házát, — majd mink itt maradunk.

A dudanóták többsége nagyambitusú; a jellegzetes dudanóta-stílus pedig csak nagyambitusban képzelhető el. Akad azonban dudaritmus régies pentachord dallammal kombinálva is. Ilyen volt a nyolcszótagosok közt a 192. számú, hatszótagos, tripodikus dudanóták közt pedig ez az északon (Hont megyében) gyűjtött dallam.

Szól a füge-madár

2. Ha nem szeretnélek, — fel sem keresnélek, — ezt a sáros utcát — nem gázolnám érted.

3. Hajnaljon, hajnaljon, — csak meg ne virradjon, — az én kedves rózsám — jó utat haladjon.

4. Jó utat, jó utat, — babám, azt kívánom, — ha másnál mensz kisangyalom, — törjön el a lábad.

Szól a füge-madár

Szól a füge-madár

Szól a füge-madár

Szól a füge-madár

Újstílusú táncok kedvelt kísérő dala Kelet-Magyarországon. Nagykvintváltó dallam, de valódi kadencia-hangjai nem a sorzáró értéken szólalnak meg, hanem az utolsó fősúlyon. A második sor végén az alsó rétegbe áthidaló, helyettesítő hang szólal meg. A zenei szerkezet szempontjából tehát az oktávot, kvintet és kvartot tarthatjuk kadencia-hangnak. Így nézve a dallamot, elég közel áll a közismert „Megrakják a tüzet”-félékhez l-m-l / s-m / r-l,-r / d-l,.

Megégett Rácország

2. Tudom én, mér’ gyüttél, — csibehúst ehetnél, — de abból nem esző’, — míg meg nem betegsző’.

3. Igyunk bort, pálinkát, — mert most ingyen adják, — ha elmúl a lakzi, — nem kínál meg senki.

4. Korsikám, korsikám, — bugyogós kursikám, — torkom gyógyítója, — zsebem pusztítója!

Megégett Rácország

Megégett Rácország

Megégett Rácország

Megégett Rácország

A dudajáték jellegzetes modora: a dallam eljátszása után apró kis motívumok halmozásával, variálásával, váltogatásával megszólaltatott utójáték, az ún. aprája. A D példa a dal hangszeres változata; végén két motívumból szövött apráját látunk. Az egyik egy variálódó kezdőelemből és egy ismételgetett terczárlatból áll, a másik a tercen indul és az alaphangot nyomatékozza. Eddigi dudanótáinkban is találhatunk példát a hangismétléses zárlatra (mint itt az első motívum), és a hangsúlyos szekundról lelépő, mintegy késleltetéses zárlatra (mint itt a záróelem).

Igyunk itt, mert van mit

2. Haragszik a gazda, — hogy mi itt mulatunk, — vigye el a házát — (hagyja itt a borát) — majd mink itt maradunk.

II.1. Menyasszony, vőlegény, — de szép mind a kettő, — menyasszony fejére — illik a főkötő.

2. Menyasszony, vőlegény, — de szép mind a kettő, — ragyognak, ragyognak, — mint az aranyvessző.

Igyunk itt, mert van mit

Igyunk itt, mert van mit

Igyunk itt, mert van mit

Igyunk itt, mert van mit

Gyors csárdáshoz éneklik. A lassú csárdás tempója = 120-160, az esztammal kísért gyors csárdásé = 180-240. (A táncról lásd Martin id. m. 39-43. Röviden: 111 magyar népi táncdal 9-10. oldal.) — A dallam nagykvintváltásában rejlő párhuzamosságot jól érvényesíti a hatosnak kétféle ritmusváltozata.

Régen volt, soká lesz

2. Két szál rozmaringszál — van a kalapomnál, — ezt is babám adta, — kalapomhoz szúrta.

3. Nyáron meleg a víz, — télen megaluszik, — rózsám, a te szíved — mindig haraguszik.

4. Olyan az én rózsám — a legények között, — mint a piros rózsa — a virágok között.

5. Olyan vagy te, rózsám, — mint az engedelem, — két piros orcádon — virul a szerelem.

II.l. Vége a farsangnak, — minden bolondságnak, — meg köll bolondulni — a sok dudaszónak.

III.1. Vitam fortunatam — orbi caelo datam — vitam gloriosam — vitam gratiosam.

Régen volt, soká lesz

Régen volt, soká lesz

A magyar iskolák életének rendszeres velejárója volt a XVI-XVIII. században a diák-színjátszás. Az iskola nagy ünnepe, de egyúttal kiváló nevelő eszköze is volt, mely artikulált beszédre, mozgáskultúrára, kifejezőkészségre tanította az ifjakat. A színdarabokat általában zenés betétek színesítették: zenekari közjátékok, dalok. Sokszor közismert dalok is helyet kaptak benne, kísérettel és a darabhoz illő új, többnyire latin szöveggel. Az Északnyugat-Magyarországon ma is élő „Régen volt” táncdallam is bekerült egy iskoladrámába, s így már a XVIII. században feljegyezték: dallama csaknem hangról hangra egyezik a 200 évvel későbbi népi adattal! (Szövege: szerencsés életet, melyet az ég adjon a világnak, dicsőséges életet, áldásokkal teli életet!)

Kiment a ház az ablakon

2. Asszony, asszony, ki a házból, — most jöttem a korcsomáról, — tálat, csiprot, fazakakat, — mind fejedbe borogatom.

3. Ember, ember, ki a házból, — most jövök a fonóházból, — guzsaly talpa a fejedbe, — orsó hegye a szemedbe!

4. Fáj a kutyámnak a lába, — megütötte a szalmába, — ördög bújjon a lábába, — mér’ nem bújt a topánkába?

5. Két szem szilva, háromszéki, — s az én babám udvarhelyi, — én is onnét ugrottam ki, — bár a nyakam tört volna ki.

6. Szolgabíró, szentkirályi, — búsul, nem tud pénzt csinálni, — azér’ kied ne búsuljon, — kap nálunk a szemétdombon.

Kiment a ház az ablakon

Kiment a ház az ablakon

Ritmusát vessük össze a 198. zárósor, 200., 201. zárósor nyolcasaival!

Erre gyere, amerre én

2. Bár szeretne, bár elvenne, — bár piros papucsot venne, — aranyláncot, tizenkettőt, — három aranyos keszkenőt.

3. Megfogott már engem a nap, — énrajtam már senki se kap, — hogy is kapna ilyen lányon, — ilyen fekete cigányon.

Erre gyere, amerre én

Erre gyere, amerre én

A dallam főhangjai: lsrs / lsrm // rds,d / rds,l, // — megegyezik tehát a „Repülj páva, repülj” és rokon dallamainak főhang-sorával. Egy kisebb földrajzi körzetben (Szabolcs) ez a dallamgondolat különleges („mazurka”) ritmusú táncdallam formáját öltötte.

Hej, Jancsika, Hancsika

2. Haj, Dunáról fúj a szél, feküdj mellém, maj’ nem ér! Dunáról fúj a szél! — Ha Dunáról nem fújna, ilyen hideg nem volna, Dunáról fúj a szél!

3. Söprű, kóró, lajtorja, ez is immár egy nóta, Dunáról fúj a szél! — Akármerre fúj a szél, mindenütt csak engem ér, Dunáról fúj a szél!

4. A tűzhelyig, meg vissza, ez is immár egy nóta, Dunáról fúj a szél! — Akárhunnan fúj a szél, mindenünnen engem ér, Dunáról fúj a szél!

5. Egy krajcáros bögrike, adj egy csókot, Örzsike, Dunáról fúj a szél! — Akármerre fúj a szél, mindenütt csak engem ér, Dunáról fúj a szél!

6. Édes kedves kis Bodri, gyere velem táncolni, Dunáról fúj a szél! — Édes kedves kis Lapát, bolondabb vagy, mint apád, Dunáról fúj a szél!

Hej, Jancsika, Hancsika

Hej, Jancsika, Hancsika

Hej, Jancsika, Hancsika

Hej, Jancsika, Hancsika

Az országban szórványosan, Dunántúlon rendszeresen előforduló jelenség: a pentatónia „erős” hangjai az oktáv, kvint, kvart, alap; a szeptim és terc viszont nem stabil, „ingadozik” — lehet kis- vagy nagyhangköz, sőt a kettő közé intonált, „semleges”. E jelenséget „dunántúli pentatóniának” nevezzük, bár nemcsak onnan, hanem szinte minden vidékről, sőt külföldről is vannak rá adatok. Úgy látszik, törvényszerű népzenei jelenség. — Táncnótákban gyakori az efféle bolondozó szövegegyveleg.

Uccu vászon-tarisznya

2. Az ablakon ég a mécs, édes szívem, hová mégy, dárom, madárom! — Odaki vár a párom, ha nincs kettő, lesz három, dárom, madárom!

3. A fazékba az író, beleesett a bíró, dárom, madárom! — Ha beesett, nem bánom, úgy se szívesen látom, dárom, madárom!

4. Esik eső, fúj a szél, fázik a juhászlegény, dárom, madárom! — Nincsen szűre, subája, megitta ja csárdába’, dárom, madárom!

Uccu vászon-tarisznya

Legtöbb kvintváltó dallamunk négysoros, izoritmikus. Vannak azonban motívumismétléssel induló, ezt — esetleg szótagszámváltó — csattanós zárósorral lekerekítő, majd az egészet kvinttel mélyebben megismétlő hatsorosok is. Talán a tánchoz használt hangszeres zenékből származik ez a motívumismétléses formaalakítás.

Szivárványos az ég alja

2. Tartozom én a kocsmába’, kilenc liter bor áráva’, angyalom, csillagom, — jaj Istenem, hogy adom meg, hogy a babám ne tudja meg, angyalom, csillagom.

3. Tegnap vettem a papucsom, még az éjjel elmulatom, angyalom, csillagom, — máma tedd rá, holnap tedd rá, holnapután jobban tedd rá, angyalom, csillagom.

4. Három tepsi túróslepény, pállott szájú béreslegény, haj tedd rá, most tedd rá, — akkor tedd rá, mikor mondom, rézsarkantyúd hadd pattogjon, haj tedd rá, most tedd rá!

5. Három tepsi túróslepény, málészájú suszter legény, haj tedd rá, most tedd rá, — mért etted meg a subickot, azért nem nő ki a bajszod, haj tedd rá, most tedd rá!

6. Egy szem szilva, duráncai, tudnál-e még kacsintani, angyalom, csillagom, — ha te tudnál kacsintani, én is tudnék csókot adni, angyalom, csillagom.

Szivárványos az ég alja

Szivárványos az ég alja

Szivárványos az ég alja

Ismét aax-aax kvintváltó formaalakítás, de nem pontos motívumismétléssel, hanem szekvenciázással. Főhangjai: 1-s-m / r-d-1,. — Hontban verbunkost táncolnak rá.

Virágos kenderem elázott a tóba

2. Elejtem az orsót, nem lesz, ki föladja, — bánatos szívemet ki megvigasztalja.

3. Csak azért szeretek falu végén lakni, — hogy az én édesem oda jár itatni.

4. Lovát itogassa, magát fitogassa, — két piros orcáját velem csókoltassa.

5. Szeretőm a táncba, gyűrűm az ujjába, — minden fordulásba ragyog az ujjába’.

6. Az éjen álmomban azt az álmot láttam, — Barassó piacán hat lóval szántottam.

7. Édesem is ott vót, ökröket hajtotta, — édesem is ott vót, ökröket hajtotta.

8. Minden fordulásba két pár csókot kaptam, — minden fordulásba két pár csókot kaptam.

Virágos kenderem elázott a tóba

Virágos kenderem elázott a tóba

Virágos kenderem elázott a tóba

Virágos kenderem elázott a tóba

Táncdalaink között gyakori a szinkópás sorzárás is. Ennek előadása a hagyományos népi gyakorlatban erősen különbözik az iskolákban megszokottól: az első hang nem éles és nem staccato, az utolsó sem staccato, a középső pedig nem rányomott hang; az egész képlet elkapkodás nélkül — inkább lágy, kényelmes; az első-második hang kapcsolása dallamos. Ha az énekes bírja levegővel, az egész versszakot nyugodtan végigfújja, a szinkópás képletet folyamatosan beillesztve; ha nem bírja levegővel, a második sor végén — nyugodt lezárás után — szünetet tart.

Kis kalapom csurgóra

2. Ingem, gatyám de szennyes, — magam vagyok szerelmes, — egy icce bor nem páros, — hozzon kettőt, kocsmáros! (A 3-4. dallamsorra:) Zsebembe’ van az ára, — csapom az asztalára.

Kis kalapom csurgóra

Kis kalapom csurgóra

Haragszik a gazda

A dallamsorok zeneileg a szinkópát indító súlyos hangon záródnak; annak elaprózása után a sorzáró hang már átvezet a következő sorhoz. Dallamunk főhangjai tehát: 1-s-r-m / s-d-s,-l,. A B változat ritmusa inkább elnagyolt rubatót tükröz, mint valódi 7/8 ütemet. A D változat szótagszám-variáns, melynek előadásmódja lényegében a szinkópásokéval egyezik.

Vékony cérna, köménymag, köménymag

2. Bárcsak engem valaki, valaki — hordót fúrni hína ki, hína ki, — kifúrnám a hordóját, hordóját, — meginnám a jó borát, jó borát.

3. Félre tőlem búbánat, búbánat, — nem érek én több nyárat, több nyárat, — ha érek is csak hármat, csak hármat, — nem rakok én kővárat, kővárat.

4. A mi cicánk férjhez akar menni, — szomszéd cica el akarja venni, — ne menj cica, ne hagyj itt bennünket, — ki fogja meg a mi egerünket.

Vékony cérna, köménymag, köménymag

Vékony cérna, köménymag, köménymag

Vékony cérna, köménymag, köménymag

A C változaton — játszhatjuk hangszeren, dúdolhatjuk, fütyülhetjük —, jól tanulmányozható a népi hangszeres muzsika figura-készlete, mellyel énekes darabból hangszeres darab válik. Ilyenek: gyors átmenőhang (pl. 3. ütem), késleltetésszerű figuráció (3. ütem), álló hangot élénkítő tercváltás (8., 4-5. ütem), kadenciamegerősítő skála (6. ütem). A hangszeres játékban gyakori, hogy az énekelt dalhoz képest a terjedelem részismétlésekkel növekszik. — A dal alapgondolata a 216.-al egyezik.

Cifra bunda szegre van akasztva

2. Apró alma lehullott a sárba, — ki felszedi, nem marad hiába, — én felszedem, kimosom, elteszem, — s a rózsámat igazán szeretem.

A négysoros dal három zenei gondolatból áll, s a szöveget a középső sor megismétlésével követi. Több változatban a m-r-d motívumok helyén m-ri-d fordulattal bővített szekund jelentkezik. E hangköz valószínűleg a XVII. század körül terjedt el. Műzenei följegyzésekben is feltűnik, s nem lehetetlen, hogy e dallamtípus is ebben a korban kristályosodott ki. Minthogy a XIX. század zenei tudatában legrégiesebb anyagként éppen a XVII. századi muzsika élt, ezt a hangközt is szívesen kapták fel, „kurucos” hangulatot éreztek benne, s ilyen skálává alakították: l-szi-f-m-ri-m-d-t,-l,. Ezt a „magyar skálát” a hazafias föllendülés idején szinte programszerűen használták, nemzeti színezetként. Liszt még legutolsó műveiben is alkalmazza, sőt Bartók és Kodály is él vele olyan művekben, melyek a XIX. század verbunkosára akarnak emlékeztetni (pl. Bartók: II. Rapszódia).

Ne búsuljon senki menyecskéje

2. Nekem olyan emberecske kéne, — aki nekem recefátyolt venne, — egyszer-kétszer jól megveregetne, — úgy belőlem friss menyecske lenne.

Mi-végződésű népdalainkat gyakran minden megkülönböztetés nélkül fríg hangneműnek nevezzük. Pedig többféle eredetű, jellegű, tonális szerkezetű dallam találkozik össze e csoportban. A fenti dal első felében egy do’-la kisterc áll szemben a ti-vel, majd a szó-val. A la ugyanakkor lefelé egybeszól a re-vel is, mely viszont a mi előkészítő hangja. Vessük össze dalunk első és utolsó sorát a 154. sz. dallal („Összegyűltek, összegyűltek”); amaz egyszerűbben tartalmazza azt a zenei ideát, melyet itt — más stílusok hatására — főként a második sor kibővít és átszínez. Egyébként: ezek a fríg dallamok leginkább XVII. századi zenetörténetünk hangzásvilágába illeszthetők be.

Két krajcárom volt, azt elástam

2. Édes-kedves pintes üvegem, — tebenned van minden reményem, — szent oltárod előtt könyörgöm, — olyat iszom, csak úgy nyöszörgöm.

3. Kútkávára szállt egy kanveréb, — pajtás, azt a kancsót nyomd idébb, — így jár, aki mindig bort iszik, — míg a temetőbe nem viszik.

4. Addig innen rózsám el nem mégy, — háromszáz szál gyertya el nem ég, — a negyedik is már félre ég, — nekem a mulatság nem elég.

5. Volt nekem egy kecském, tudod-e? — kertbe rekesztettem, látod-e? — megette a farkas, tudod-e? — csak a szarvát hagyta, látod-e?

6. Váljon egészségére, — minnyának, ki ivott belőle, — aki nem tartozik körünkbe, — annak nem is adok belőle.

7. Vigyázz édes torkom, jól vigyázz, — ilyen gazdát többet nem találsz, — mert ha temetőbe kiviszik, — Istók uccse, többet nem iszik.

Két krajcárom volt, azt elástam

Két krajcárom volt, azt elástam

Két krajcárom volt, azt elástam

Két krajcárom volt, azt elástam

A „Páva”-dallamgondolat újabb ritmikus megvalósítása. Főhangjai ismét: 1-m-r-s / 1-m-r-m // r-l,-s,-d / r-l,-s,-l, //. — Istók uccse = a régi „Isten úgy segéljen” eskü-formula játékos eltorzítása.

Hidló végén, padló végén

2. Elől járja János bíró gombos dolományba, — elől járja János bíró gombos dolományba.

3. Hátul járja Márjed asszony csipkés rokolyába, — hátul járja Márjed asszony csipkés rokolyába.

A 121. sz.-hoz igen hasonló pentachord periodizálás, most tánczeneként. (De szövege elárulja a párosító jelleget!) Efféle dallamokat először a XVII. században írtak le (lásd 291. számnál), de biztos, hogy régebbi, talán középkori hangszeres eredetű dallamkészlet lép elénk e följegyzésekben.

Fonjunk, fonjunk, benderezzünk

2. E ládába két sing szoknya, vigyük korcsomára. ./,

3. S e korcsomán két katona, igyunk versenyt vélük. ./.

4. Jól tudom én, édes uram, bezzeg vitéz voltál, — egy bagoly hüppentésitől Barassóig futtál.

5. Én ittam meg a pálinkát, mégis te vagy részeg, — gyere haza feleségem, nem verlek meg téged.

6. A vénasszony kását főzött, mind el szatyagtatta, — a vén ember bornyút őrzött, mind elszalasztotta.

7. Fut utána, fut utána, rezeg a szakálla, — egyik bornyúnak sem éri a földet a lába.

8. Dömbör vajda, dömbör vajda, prücsökfülű kecske, — apád is volt vajdamester, Lipic Kelemenke.

9. A hijuba hat tojás van, hogy lehetett benne? — csináljunk egy rongyos levet, nincsen ecet benne.

10. Ajajaja, jajajaja…

Fonjunk, fonjunk, benderezzünk

Erdélyben, Moldvában énekelt táncdal („seprűtánc, párnás tánc”). — Táncnótáink kiterjedt csoportja a „kanásztánc” ritmusú daloké. E ritmus olyan nagysorokból építkezik, melyekben az alaplüktetések (mérőütések) száma 8. A 4. lüktetés után kisebb cezura van, a 8. után nagyobb, tehát egy relatíve nyíltabb és zártabb félsor alkot nagyobb egységet. Az 1. és 3. ütem nyolcadokban halad, a 2. és 4. ütemben egymást kiegészítő záróritmusok. Tipikus szótagszámok: soronként 8 + 7, 8 + 6, 7 + 6. Mivel nem annyira a szótagszám kötött, mint inkább a lüktetések száma, egy-egy dalon vagy a típuson belül variálódhat a szótagszám az aprózás módja szerint. A sorok száma: kettő vagy négy. Ilyen ritmusú dalokat a magyarság már a honfoglalás előttről hozhatott magával, de igazi felvirágzásuk valószínűleg a középkori európai „vágáns-ritmusú” dalok, mulattató énekek hatásával magyarázható. — E mulattató dalanyaghoz is egy vegyes, sokféleképpen variálható szövegkészlet tartozik, melynek hol ez, hol az a strófája jelenik meg az idetartozó dallamokhoz kapcsoltan. Ennek megfelelően a 222., 223., 226., 227., 228., 229. szövegei egymással kombinálhatók, cserélhetők.

Rengesd uram a gyermeket

2. Rengesd uram a gyermeket, hadd megyek a táncba, — mert most vannak az asszonyok legjobb vigasságba’, — mind kilikadt a pendelyek a sok kuporgásba, —- hej, most vannak az asszonyok legjobb mulatságba.

3. Házi uram menjen ki a komorájába, — hozzon ide egy pint bort a piros borábul, — piros bor a kezembe, itt az üveg benne, — gyere kedves galambom, üljél az ölembe.

4. Ez a kislány tejet visz, mind ellocsogtatja, — utána megy egy legény, mind felnyalogatja, — hopp, füstöm, aranyom, drága gyöngyvirágom, — bárcsak egyszer lehetnék véled, vigasságom!

II.1. Jó szerencsét egész háznép, szép asztal vendéggel, — víg mulatást, ezer áldást csendes békességgel! — Kívánom szívemből néktek, bút ne szemléljetek, — amíg éltek, így éljetek, jó véget érjetek.

2. Itt járkálva nagy csudálva hirtelen megállék, — zengést-pengést, hippet-hoppot, tippet-toppot hallék, — a paripám megállítva ide besétálék, — a lakomát hogy megláttam, ugyan elbámulék.

3. Látom, hogy mind vígan vagytok, engem nem kínáltok, — elfogadnám, ha vagy egyszer borral kínálnátok, — tyúk-combokkal hajgálnátok, jó bort nyújtanátok, — velem együtt vigadnátok, tallért is adnátok.

Jó szerencsét, egész háznép

Jó szerencsét, egész háznép

A kanásztánc-ritmusú dalok tarka csoportján belül is feltűnik egy külön, dallamstílusban is összetartozó réteg. Ezeket már nemcsak a ritmus, hanem a zenei gondolat, sőt valószínűleg a zenetörténeti gyökerek szempontjából is egy csoportnak kell vennünk. Vessük össze e dalt a 193. sz. dudanótával! A fenti dal 3-4. versszakának hangösszevonása mutatja, hogy a szótagszám változékony; további összevonásokkal akár duda-ritmusúvá, a 193. közeli változatává lehetne egyszerűsíteni. — Ilyen dalok nemcsak a népzenében maradtak fenn, hanem népszerű dalok félig-meddig már műzenei lejegyzéseiben is. Ilyen lejegyzésből vettük a II. szövegsorozatot.

Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt

2. Végbúcsúnknak hamar vége lészen, — szegény legény akárhová mégyen, — akármerre fordítsa kalapját, — szegény legény így éli világát.

A 223. dallam szótagszám-változata. A XIX. században lett népies műdalként rendkívül népszerű.

Elszaladt a kemence, tele pogácsával

2. Elszaladt a kemence, utána a kuckó, — utána a varrógép minden bugyorostó’. R.

3. Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál, — kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál. R.

Elszaladt a kemence, tele pogácsával

Mint a dudanótáknál, úgy a jellegzetes kanásztáncoknál is felismerhetünk egy lappangó kétsorosságot, mely vagy ismétlésekkel egészül nagysorossá, vagy refrénnel bővül ki. Vessük össze a fenti dalt a 223-224.-el!

Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak

2. Mindenkinek van babája, csak énnékem nincsen, — kinek kettő, kinek három, — nekem egy csepp sincsen, — ha az Isten egyet adna, nagyon megbecsülném, — kezit-lábát összekötném, a füstre föltenném.

3. A dinemnek, a dánomnak nem lesz soha vége, — ángyomasszony pöndölének leszakadt a széle, — szekéroldal, vendégoldal, járjad bolond, járjad, — ha nem járod, ha nem járod, törjön el a lábad.

4. Tegnap jártam zab-aratni, ma megyek kötözni, — elvesztettem feleségem, most megyek keresni, — ha még egyszer megkaphatnám, jaj de megbecsülném, — kezit-lábát összekötném, a füstre feltenném. (A 3-4. dallamsorra:) Le-levenném, s jól megverném, újra visszakötném, le-levenném s jól megverném, újra visszakötném.

Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak

Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak

Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak

Jellegzetes moll pentachord kanászdallam. Az első sor főhangja a kvint, mely itt lehajlik a tercre, sőt néha a terchez csatlakozó, kiegészítő alsó szeptimre (D változat, 3. sor). A második sor ugyanennek a dallamnak alaphangra lefutó változata. A kétféle elem vagy variálódva megismétlődik a 3-4. sorban, vagy e periódikus fölépítés helyett A A B A forma irányában variálódnak. — A kanászdal-stílus szövegei sokszor játékos vagy duhaj „nonszensz”-ötleteket halmoznak.

Megfogtam egy szúnyogot

Megfogtam egy szúnyogot

Megfogtam egy szúnyogot

Megfogtam egy szúnyogot

Megfogtam egy szúnyogot

További versszakokat az előző dalokból vehetünk hozzá. (A daltípushoz párosító szövegek is szívesen társulnak!) — Mint a dudanótákban, úgy a kanásztáncoknál is többféleképpen illeszthetők össze az alapelemek (mozaiktechnika). Mindezt akkor értjük meg, ha a dalanyag mögött egy régi hangszeres formula-készletet látunk. Az egymáshoz ízülő, a hangszerjátékos „kezében lévő” ütempárokat ismétléssel, variálással, transzponálással igyekszik minél terjedelmesebb tánczenévé nyújtani.

Még azt mondja az én uram

2. Kitanultam feleségem minden hamisságát, — megtaláltam a zsebébe az üveg pálinkát, — uccu, édes feleségem, de jó gazdasszony vagy, — amit össze-keresgettem, mind elpocsékoltad.

Még azt mondja az én uram

Még azt mondja az én uram

Még azt mondja az én uram

A nagyambitusú kanásznóta jó példája. Az oktávról kvintre és kvintről alapra ereszkedő sorokból többféleképpen szerkeszthető négysoros dallam, éppúgy, mint a dudanótáknál. — Dunántúli változatait, pásztortáncként lásd 111 népi táncdal: 14-15. — Hódmezővásárhelyen boriváskor használták: a 2. versszak 2. soránál kihúzták az éneklő társaságban lévő asszony kötényének zsebéből a borosüveget vagy pálinkás butéliát, s a soron következő ivott belőle, a dalt csak azután folytatták.

Hüccs ki disznó a berekből

2. Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál, — kisütöttem a zsírját, több lett egy akónál, — varrd meg varga a csizmám, megadom az árát, — ha nem adom, odadom a szúnyogom háját.

3. Hej két tyúkom tavali, három harmadévi, — ha tudtátok, hogy az enyém, mért adtatok enni? — Tyutyu szőke, tyutyu barna, tyutyu mind a három, — a kakasom se veszett el, nincsen semmi károm.

4. Túr a disznó a verembe, csak a füle látszik, — bokor mellett a kanász menyecskével játszik, — megismerni a kanászt csak a járásárul, — csönge-bönge acellárul, fényes baltájárul.

Hüccs ki disznó a berekből

Hüccs ki disznó a berekből

Hüccs ki disznó a berekből

Kanásztánc-ritmus, de most más dallamgondolathoz illesztve: a l-s-r-s / 1-s-r-m stb. gerinchang-sor mutatja, hogy a „Páva”-dallammodell legnagyobb szótagszámú megvalósítása áll előttünk. — Acellárul = acéljáról.

Nem vagyok én senkinek sem adósa

2. Szép vagyok én, csak a szemem fekete, fekete, — nem vagyok én az erdőben remete, remete. R. Eb fél…

Valószínűleg a XVII. századból való — de korábbi dallamstílusból származó — táncdallam. Cifrázott hegedűs változatát már a XVIII. század elején följegyezték.

Kincsem, komámasz-szoszo-… asszony

2. Ki sem merek men-nini-nini-ninini, — kapum elébe kiálla-nini-nini-ninini, — mert mindjárt asszon-gyagyá-ragyá-ragyagyák, — hogy engem a szerelem babá-raba-bánt.

A 230. dal változata, egyben a 209. számúnak szinte hangról-hangra megfelelő, csak éppen hangszeres figurákkal megszaporázott alakja. Legtovább Kelet-Magyarországon emlékeztek rá: a Nagykálló vidékén szokásos kettős táncnak („Kállai kettős”) ez a frisse, gyors-tétele.

Kösd fel Örzse ködmönkédet

2. Hurka, kolbász, szalonna, — pásztoroknak jó volna, — ha ja gazdasszony adna, — ha ja gazdasszony adna.

Újabb stílusú, németes táncdal. Sok táncdallamot a betlehemes játékok tartottak emlékezetben, itt a „színdarab” (a pásztorok betlehemi táncával) mintegy megőrző keretet adott a zenének is. — Az 1. versszakban a pásztorok Betlehembe indulnak, és „Örzsére” hagyják a nyájat; a 2. versszak a betlehemesek szokásos adománykérő szövegeit idézi. — E táncdallam Bartók „Kalamajkó” c. hegedűduójának nyersanyaga.

Három fehér kendőt veszek

2. Három piros kendőt veszek, — ha felteszem, piros leszek, — Piros leszek, mint a rózsa, mint a rózsa, — rám illik a babám csókja.

3. Pántlikás kalapot veszek, — mellé rozmaringot teszek. — Szagos leszek, merre járok, merre járok, — jobban szeretnek a lányok.

A XIX. században divatos népies táncdallamok, műdalok példája. Ha nincs is különösebb művészi értéke, a forma- és ritmusszerkezet kedves, egyéni vonást ad neki.

Nincs minálunk olyan asszony

2. Megsüti a túróslepényt, — odavárja, odavárja a sok legényt, ./.

3. A lepényem megettétek, — Sári, Mári, Juli lányom elvegyétek. ./.

4. Nem kell nékünk a kend lánya, — szőlőzsírral pirosított az orcája. ./.

5. Azt sem Isten adta rája, — maga keze, kutya körme kente rája. ./.

Szintén XIX. századi szerzőtől származó, majd gyorsan népszerűvé lett táncdallam. Melodikájában a korízlésről árulkodik a második sor figurációja, viszont a forma a „Hopp Juliska”-féle bővült kétsoros dudanóta-származékokra emlékeztet.

Kecskék, legeljetek

A főként Dunántúlon népszerű „Takácstánc” változata. A dallamtípus a XIX. században válhatott népszerűvé, zenei rokona a sokfelé ismert „Csípd meg bogár” hangszeres táncdarab is. Jellegzetes, fölkiáltásszerű motívummal indulnak, többnyire megismételve azt. Ezután apró hangszeres motívumok ismétlésével, szekvenciázásával kitöltött középrész következik, majd a formát frappáns zárómotívum kerekíti le.

Sárga kukoricaszár

2. Sárga pikét a ruhám, — abba szeret a galambom igazán, — holnap is azt veszem rám, — abba ölel-csókol engem a babám.

3. Sárga csatos a cipőm, — elhagyott a kökényszemű szeretőm, — ha elhagyott, nem bánom, — nyílik még a tearózsa az ágon.

4. Meghalt az öregapám, — ezer pengő adósságot hagyott rám, — ha hagyott is, nem bánom, — jön a tavasz, bekeresem a nyáron.

Sárga kukoricaszár

Sárga kukoricaszár

Ahogy többféle jellegű dallamot hoz össze a „fríg” megjelölés (vö. 219. számnál), úgy a „mixolíd” elnevezés is többféle tonális jelenséget takar. A középkori zeneelmélet ezeket finomabban megkülönböztette. A nagyterces, kisszeptimes hangkészletű dalokat két csoportra osztotta. Külön vette azokat, melyek az alaphanggal szembeállítják az alatta lévő nagyszekundból, a fölötte lévő nagyszekundból és a kvartból álló hangcsoportot (ilyen magyar népdal pl. a „Jelenti magát Jézus”, lásd 479. sz.), s külön azokat, melyek az alaphanggal a kvintet állítják szembe, s a kvint kiteljesedéséhez, megkoronázásához veszik igénybe a szeptimet is, mint a jelen dalban is. (A középkor az előbbi csoportot 8., az utóbbit 7. tónusúnak nevezte.) Mi a szolmizációval szoktuk őket megkülönböztetni (szó-végűek vagy dó-végűek tá-val). Ezek mellett népzenénk még más eredetű „mixolíd” dallamokat is tartalmaz.

A patai kocsmaajtó nyitva van

2. Kék pántlika a bakancsom fűzője, — gyáva legény, kinek nincs szeretője, — gyáva legény, kinek kettő-három nincs, — kinek szőke, barna szeretője nincs.

Tempójában, ritmusvilágában már az újstílusú népdal közelében jár. Lassú csárdást táncolnak rá ( = 126 körül), mint ahogy a kifejezetten újstílusú népdalokat is (ilyeneket bőven adunk a kötet más fejezetében) főként a csárdásokhoz használják tánczeneként. A fejezet utolsó példái tehát áttekintést adnak a táncnótákhoz legkésőbb a XIX. század folyamán hozzáadott stílusokról. Érdekes, hogy ennél későbbi, XX. századi divatos zenék, slágerek már nem tudtak megragadni a közösség emlékezetében: egy ideig ugyan az ország egyik végétől a másikig harsognak, három-négy év múlva már senki sem emlékezik rájuk.