Ugrás a tartalomhoz

Az Európai Unió joga a gyakorlatban

Blutman László (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

1.5. Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz

1.5. Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz

A rendszerváltás előtt Magyarország, a szocialista blokk gazdasági szervezetének, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) tagjaként, hosszú ideig igen ellentmondásos kapcsolatban állt az Európai Közösségekkel. A teljes elzárkózástól eljutott addig, hogy 1988-ban megkötötte az Európai Gazdasági Közösséggel az általános kereskedelmi és gazdasági együttműködésről szóló megállapodást. Ezt azonban már hamar túllépte az idő, és a demokratikus átalakulás után, 1990-ben megkezdődött tárgyalások elvezettek az 1991-ben megkötött és 1994. január 1-jén hatályba lépett társulási egyezményhez („Európai Megállapodás” – Magyarországon kihirdetve az 1994. évi I. törvényben), mellyel Magyarország társulási viszonyba lépett az Európai Közösségekkel. Bár az egyezmény egyes konkrét, jogharmonizációs kötelezettség mellett, sok általános, szándékokat és célokat rögzítő, puha rendelkezést tartalmazott, már körvonalazta azokat a jövőbeni elvárásokat, melyeket egy esetleges csatlakozás esetén Magyarországnak teljesítenie kell, ugyanakkor egyfajta szervezeti kapcsolatrendszer kiépítéséről is rendelkezett (Társulási Tanács, Társulási Bizottság, Társulási Parlamenti Bizottság).

1.5.1. A csatlakozás

Magyarország 1994. április 1-jén nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Uniónak, a többi kelet-közép-európai ország ezután hasonlóan tett. A kilencvenes évek közepének nagy kérdése volt, hogy az Unió politikai és szervezeti értelemben tudja-e fogadni az újonnan jelentkező államokat, illetve milyen körű lesz a bővülés. Az Unió, és az uniós tagállamok álláspontja végig hullámzó volt. Végül az 1997-re elkészülő országjelentések nyomán, 1998. március 30-án hat jelentkező állammal, köztük Magyarországgal (külön-külön) kezdte meg az Unió a tárgyalásokat, melyek később további jelölt államokra is kiterjedtek.

A csatlakozási tárgyalások során a „koppenhágai feltételekből” kiindulva, feltérképezték a magyar jog, a közigazgatási és igazságügyi szervezetrendszer, a joggyakorlat állapotát az uniós joggal összevetve, a közösségi vívmányok maradéktalan befogadásának lehetőségét vizsgálva a gazdaság területén, és a kapcsolódó területeken is. Az Unió évente országjelentést adott ki arról, hogy az ország milyen területeken ért el e tekintetben eredményeket és hol mutatkoznak a csatlakozás akadályának minősülő hiányosságok. A négyéves tárgyalási folyamat alatt az uniós tevékenység összes területén (31 fejezetre osztva) folyt a csatlakozási feltételek megállapítása.A csatlakozási tárgyalások során, a csatlakozási feltételek tekintetében, a legfőbb kérdés az volt, hogy a felek a közösségi vívmányok adott állapotához képest, engednek-e a csatlakozási szerződésben valamilyen időszakra átmeneti eltérést (derogáció).A derogáció lehetősége vagy annak kizártsága igen komoly tagállami gazdasági érdekeket érinthet, így egyes területeken hosszú és nehéz tárgyalásokat folytattak a felek (mezőgazdaság, személyek szabad mozgása, környezetvédelem stb.).

A tárgyalásokra a felek a 2002. decemberi koppenhágai Európai Tanácson tettek pontot.[123] Tíz új állam, köztük Magyarország csatlakozásáról szóló szerződést 2003. április 16-án Athénban írták alá a felek. Miután minden tagállam és csatlakozó állam, valamint az Európai Parlament az egyezményt megerősítette, az 2004. május 1-jén hatályba lépett, egyben az 1991-es társulási egyezmény hatályát vesztette.

1.5.2. A csatlakozási szerződés

A csatlakozási szerződés, melyet Magyarországon a 2004. évi XXX. törvényben hirdettek ki, három részből áll.

(1) „Csatlakozási Szerződés”: ebben a felek röviden csak a csatlakozás tényét, és a szerződés hatálybalépésének kérdéseit rögzítik.

(2) „Csatlakozási Okmány”: a hozzáfűzött mellékletekkel és jegyzőkönyvekkel együtt, a szerződés azon része, mely a csatlakozás feltételeiről, az átmeneti eltérések lehetőségéről és feltételeiről, valamint az alapító szerződések módosításairól szól. Az okmány tartalma a következőképpen összegezhető:

I. rész

Alapelvek (1–10. cikkek): értelmező rendelkezések; az új tagállamok viszonya a schengeni vívmányokhoz, és a Közösségek által, harmadik államokkal kötött nemzetközi szerződésekhez.

II. rész

Szerződések kiigazítása (11–19. cikkek): elsősorban az intézmények tagságának összetételében, a Tanács szavazási rendjének megváltozásában bekövetkező változások rendezése.

III. rész

Állandó rendelkezések (20–23. cikkek): az okmány mellékleteiben hivatkozott uniós jogszabályok kiigazításáról rendelkezik.

IV. rész

Ideiglenes rendelkezések (24–42. cikkek): a mellékletekre visszautalva biztosítja államonként az átmeneti eltérés lehetőségét a közösségi vívmányokhoz képest, megállapítja az intézmények tagságának összetételében beálló ideiglenes változásokat, rendelkezik számos költségvetési kérdésről, tartalmazza az általános védzáradékot, és átmeneti rendelkezéseket egyes szűkebb területeken.

V. rész

Végrehajtási rendelkezések (43–62.  cikkek): rendelkezik az intézmények egyes szervezeti kérdéseiről, az intézmények által hozott jogszabályok alkalmazhatóságáról, és tartalmazzaa zárórendelkezéseket.

Mellékletek

Az okmányhoz tizennyolc mellékletet fűztek a felek, melyek közül a X. melléklet tartalmazza Magyarország vonatkozásában az átmeneti eltéréseket biztosító rendelkezéseket.

Jegyzőkönyvek

Az okmányhoz a felek tíz jegyzőkönyvet fűztek, ezekből egyedileg és nevesítve Magyarországot csak az Európai Beruházási Bank Alapokmányának módosítása érinti.

(3) „Záróokmány”: itt a felek rögzítik, hogy a csatlakozási szerződés aláírása során milyen megállapodásokat, mellékleteket és jegyzőkönyveket fogadtak el, és egyben tudomásul veszik a csatlakozási szerződéshez fűzött nyilatkozatokat.

Megjegyzendő, hogy a Lisszaboni Szerződés a csatlakozási szerződés módosító rendelkezéseit is, már sok tekintetben módosította.

Megjegyzések az átmeneti eltérésekről

A csatlakozási szerződés alapján, Magyarország tekintetében, számos átmeneti eltérésre (derogációra) nyílt lehetőség a személyek szabad mozgása, a szolgáltatás nyújtásának szabadsága, a tőke szabad mozgása, a versenypolitika, a mezőgazdaság, a közlekedéspolitika, az adózás, a környezetvédelem és a vám területén. Az átmeneti eltérések alkalmazása sok esetben egyedi feltételekkel, vagy egész feltételrendszer betartásával vagy teljesülésével vált lehetségessé, melyekre itt nincs mód kitérni. (L. erre részletesen Kecskés, 2009, 800–806. o.) Ezen átmenti eltérések egy részénél az átmeneti időszak lejárt, így azok jelentőségüket vesztették. Mindazonáltal néhány fontosabb példát érdemes kiemelni.

A csatlakozás után az uniós tagállamok hét évig korlátozhatják a magyar munkavállalók munkavállalását. A csatlakozás időpontjától számított első kétéves időszak meghosszabbítható további három évvel a Bizottság értesítése mellett, míg további kétéves korlátozás csak akkor lehetséges, ha munkaerőpiacának súlyos zavara alakul ki, vagy ennek kialakulása fenyeget. Hasonló mértékű korlátozást Magyarország is bevezethet uniós tagállamok állampolgárainak magyarországi munkavállalását tekintve. Ez a korlátozás már csak néhány tagállam tekintetében áll fenn. Átmeneti rendelkezések érvényesülnek a biztosítás terén a befektetők kártalanításánál, valamint a szövetkezeti hitelintézetek indulótőkéjénél. A tőke szabad mozgására vonatkozó szabályozásnál Magyarország öt évre fenntarthatta a külföldiek vonatkozásában a másodlagos lakóhelyül szolgáló ingatlan megszerzésére vonatkozó, 2003. április 16-án hatályos jogszabályaiban foglalt korlátozásokat. Magyarország a csatlakozástól számított hét éven keresztül fenntarthatja a csatlakozási szerződés aláírásának időpontjában hatályos jogszabályokban foglalt, a nem Magyarországon lakó vagy nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalmat.

Magyarország – némileg átalakítva és bonyolult feltételrendszer szerint – átmenetileg fenntarthatta a 2003. január 1. előtt biztosított beruházási adókedvezményeit. Ugyancsak fenntarthatók voltak bizonyos feltételekkel az off-shore cégek adókedvezményei 2005. december 31-ig, valamint a helyi önkormányzatok által biztosított iparűzésiadó-kedvezményei 2007. december 31-ig.A környezetpolitika területén, az Európai Unión belüli, illetve az oda irányuló vagy az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló rendelettől, valamint a csomagolási hulladékoknál az újrahasznosítási arány teljesítésétől átmeneti eltérések lehettek. A települési szennyvíz kezelésére, az arzén, bór, fluorid és nitrit vízminőségi határértékeire, a kén-dioxid, nitrogén-oxidok és a szilárd anyagok légszennyezési kibocsátási határértékeire, a veszélyes hulladékok égetésére vonatkozó, valamint az ipari szennyvíz kibocsátásával kapcsolatos, egyes uniós előírásokat csak a csatlakozás utáni időszakban kellett teljesíteni.

1.5.3. Az uniós jog fogadásának alkotmányos feltételei és az Európa-klauzula

Az Európai Unió joga alapvetően és átfogóan érinti a mindennapi élet jogviszonyait. A belső bíróságokon tehát mindennapos üggyé válhat azok alkalmazása. Az uniós jog terjedelme nagyságrendjében közelít a hatályos magyar jogszabályok mennyiségéhez. Természetesen az uniós normák között van számos olyan, amely sohasem kerül magyar bíróságok elé, vagy tárgyánál fogva, vagy azért, mert közvetlenül nem hatályos és nem alkalmazható. Ennek ellenére, az elvileg a belső jogban is alkalmazandó uniós joganyag jelentős mennyiségű, és összehasonlíthatatlanul nagyobb terhet ró a jogalkalmazásra, mint a Magyarországra nézve kötelező nemzetközi szerződések applikálása.

A csatlakozással Magyarország vállalta az uniós joganyag érvényesítését a joghatósága alá tartozó területeken. Ennek sokféle feltétele lehet, melyek közül az egyik azon jogi feltételrendszer kialakítása, mely alkalmassá teszi a magyar államszervezetet az uniós jog alkalmazására. Ennek alkotmányos alapjai, illetve kihatásai is vannak. Már az Alkotmánybíróság 30/1998. (VI. 25.) AB határozatából következett az, hogy az Unióhoz való csatlakozásnak feltétele az erre irányuló alkotmányos felhatalmazás.[124] Ezt a feltételt az alkotmánymódosító 2002. évi LXI. törvény kívánta megteremteni. Az Alkotmány módosítását komoly szakmai vita övezte. Számos kérdésben eltértek az álláspontok, milyen kérdéseket, milyen módon kellene szabályozni ahhoz, hogy az uniós csatlakozás megfelelő alkotmányi keretei biztosítottak legyenek.[125] Végül azt lehet megállapítani, hogy az alkotmánymódosító 2002. évi LXI. törvény, több nyitott kérdést hagyva, a legszükségesebbekre szorítkozott, melyek alkotmányi szempontból is lehetővé tették a csatlakozást.

Az alkotmánymódosításnak két rendelkezése kapcsolható közvetlenül a csatlakozási szerződés aláírásához. Az egyik, a már hatályát vesztett rendelkezés, a csatlakozásról való népszavazáshoz; a másik az állami hatáskörök bizonyos körű átengedésének lehetőségét biztosító norma. Ez utóbbi, a csatlakozás szempontjából lényeges – és sok vitát kiváltó – rendelkezés az „Európa-klauzula”, az Alkotmány 2002. december 23-án hatályba lépő 2/A. §-a. Az új alkotmányos szabály bevezetését az tette szükségessé, hogy az Unióhoz való csatlakozással Magyarország nagyobb mértékben mond le az állami főhatalom részét képező hatáskörökről, mint tette azt, az addig megkötött nemzetközi szerződéseiben. Különösen az uniós jogalkotás – mely szabályozza a belső jogviszonyokat is –, teljesen új jelenség az ország nemzetközi jogi kapcsolatrendszerében. Ez az állami jogalkotási hatáskör részleges átengedését feltételezi. A 2/A. § (1) bekezdése a következőkről szól.

„2/A. § (1) A Magyar Köztársaság az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az Európai Uniót, illetőleg az Európai Közösségeket (a továbbiakban: Európai Unió) alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen gyakorolhatja; e hatáskörgyakorlás megvalósulhat önállóan, az Európai Unió intézményei útján is.”

Az Európa-klauzula egy felhatalmazó rendelkezés, mely szó szerint csak azzal a helyzettel vet számot, hogy a csatlakozás után bizonyos hatáskörök gyakorlását Magyarország átengedi, de arra kifejezetten nem utal, hogy az uniós (illetve közösségi) jogi keretek kialakítása a csatlakozásig (nem magyar közreműködéssel) lényegében megtörtént, és Magyarország a csatlakozással elfogadott egy már létező szupranacionális jogrendszert.[126] Erre csak a Csatlakozási Okmány 2. cikke utal, amely szerint a csatlakozás időpontjától kezdődően az eredeti szerződések rendelkezései és az intézmények, valamint az Európai Központi Bank által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok az új tagállamok számára kötelezőek, és az említett szerződésekben, illetve az Okmányban megállapított feltételekkel alkalmazandók ezekben az államokban. A csatlakozásnak csak egy oldala a hatáskör gyakorlásának átengedése a jövőre nézve, a másik oldala azon normák elfogadása, melyeket korábban magyar közreműködés nélkül alakultak ki. A 2/A. § a hatáskör gyakorlásának átengedésénél két lényeges korlátot állít: az csak az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig történik meg. Ez a rendelkezés negatív lenyomata az EUSz 5. cikk (2) bekezdésének (volt EKSz 5. cikk), mely a hatáskör-átruházás elvére utal (ti. az Unió csak az átruházott hatáskörökön belül járhat el). A hatáskörgyakorlás átengedésének másik korlátja, hogy csak egyes, Alkotmányból eredő hatáskörökközös gyakorlását teszi lehetővé: amire a magyar közhatalmi szervek nem jogosultak az Alkotmány alapján, annak gyakorlását sem lehet átengedni, így arra az uniós intézmények sem kaphatnak felhatalmazást. Ebből kiderül az is, hogy a 2/A. §-ban foglalt alkotmányos rendelkezés materiális korlátot nem tartalmaz az Unióval szemben. Azt végső soron az Alkotmány 6. § (4) bekezdése jelenti, amelyben a deklarált célmeghatározás az Unióban való közreműködés alkotmányos és materiális követelményeit jelenti a magyar közhatalmi szervek vonatkozásában.[127]

Az Alkotmány 2/A. §-a teremtett lehetőséget arra, hogy az állami hatáskörök (gyakorlásának) egy része az Unióhoz kerüljön.[128] Kérdéses volt, hogy a csatlakozással bizonyos hatáskörök átengedése történik meg, vagy csak a közös hatáskörgyakorlás lehetőségének biztosítása. A módosításban a minimális változat maradt, ennek azonban jelenleg nem látszik nagyobb gyakorlati jelentősége. Az EUSz 5. cikke egyértelműen hatáskörök átruházásáról beszél a tagállamok vonatkozásában. Ugyanakkor az uniós jogalkotás rendszere szerint, jogi értelemben, az uniós jogalkotást a tagállamok nem közösen gyakorolják a többi tagállammal, hanem azt a jogalkotó uniós szervek gyakorolják. A hatáskör átengedése abban nyilvánul meg, hogy e szervek (pl. legtöbb esetben a Tanács) akkor is hozhatnak Magyarországra nézve kötelező jogszabályt, ha ahhoz nem járul hozzá, ellene szavaz. Ilyen értelemben az Európai Unió intézményei­ben („intézményei útján”) sincs közös hatáskörgyakorlás. A közös hatáskörgyakorlás nehezen alkalmazható a társjogalkotónak minősülő Európai Parlament esetében is, ahol a tagállamok állami szerveinek, szervezeteinek nincs képviselete, mint a Tanácsban.[129] (Mindehhez hozzájön, hogy az alkotmányi rendelkezés utolsó mondatrésze nyelvtani szempontból is nehezen értelmezhető.)[130]

Az alkotmánymódosítás több olyan kérdést nem rendezett, ami legalábbis tisztábbá tette volna az uniós jog érvényesülésének feltételeit a magyar belső jogban. Az egyik ilyen lényeges kérdés az uniós jog és a magyar belső jog viszonya, hierarchiája, a magyar jogrendszerbe beépülő uniós jog alkotmányos helyének meghatározása. Bár ez az uniós jog szemszögéből tisztázott kérdésnek látszik az Európai Bíróság joggyakorlata alapján, a tagállamok belső alkotmányos gyakorlatában igen nehéz kérdéseket vetett és vet fel. Az Alkotmány hallgatása esetén, az Alkotmánybíróságra vár az a feladat, hogy erre vonatkozóan valamilyen álláspontot alakítson ki. Hasonlóan fajsúlyos kérdés az uniós és a magyar igazságszolgáltatás viszonya. Az állami főhatalomhoz tartozó igazságszolgáltatás kis részben átkerül az Európai Bírósághoz legalább annyiban, amennyiben a magyar ügyekben hozott előzetes döntéseit a magyar bíróságnak a konkrét ügyben mindenképpen követnie kell. Ezen túl, bár konkrétan ki nem mondva, de az EUSz 4. cikkének (3) bekezdése (volt EKSz 10. cikke) nyomán láthatóan fennáll a kötelezettség arra, hogy az Európai Bíróság minden ítéletét követnie kell a tagállami bíróságoknak, így a magyar bíróságoknak is az uniós jog alkalmazása során. Az Alkotmány e tekintetben is hallgat, így az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság mutathat határozottabb irányt a jogalkalmazás számára.

Megjegyzés a csatlakozást előkészítő alkotmánymódosításról

Az Alkotmányt módosító 2002. évi LXI. törvényben az uniós csatlakozás miatt, az „Európa-klauzulán” kívül, további módosítások is sorra kerültek. Új államcélként jelenik meg a 6. § (4) bekezdésben, hogy Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében. A módosítás a köztársasági elnök tisztségének betöltését magyar állampolgársághoz kötötte, egyben kiterjesztette jogkörét arra, hogy kiírja az európai parlamenti választásokat. A Magyar Nemzeti Bank felelős a módosítás szerint általában a monetáris politikáért, és elnöke jogszabály-alkotási jogkörrel (rendelet) rendelkezik. Igen általánosan utal az új 35/A § az Országgyűlés és kormány viszonyára az uniós ügyek intézésével, az uniós döntéshozatallal összefüggésben. Módosítani kellett a választásokra vonatkozó rendelkezéseket, mivel a többi tagállam állampolgára bizonyos feltételekkel részt vehet a helyi önkormányzati és polgármester-választáson, valamint az európai parlamenti választásokon. A 70/I. §-ban módosult a közteherviselésre vonatkozó szabály, amennyiben erre nemcsak magyar állampolgárok kötelesek, és számos apróbb rendelkezésben megtörtént az állampolgári szűkítések oldása.

1.5.4. Az uniós jog helye a magyar jogrendben

A csatlakozással egy új, kiterjedt normarendszer jelent meg a magyar jogrendben, mely alkalmazásra várt. Elkerülhetetlen volt az uniós normarendszer helyének kijelölése és viszonyának meghatározása a magyar jogrendben érvényesülő más szabályokhoz képest. Ezzel a problémával az Alkotmánybíróság, és a felsőbíróságok is szembe kerültek.[131]

Az Alkotmánybíróság, az Alkotmány 2/A. §-ára utalva, azt állapította meg, hogy a 2/A. § „a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióban való tagállami részvétele feltételeit és kereteit, valamint a közösségi jognak a magyar jogforrási rendszerbeli helyét határozza meg”.[132] Azonban az Alkotmánybíróság részletesen még nem fejtette ki az Európa-klauzula tartalmát, és azt, hogy milyen értelemben határozza ez meg az uniós jog helyét a magyar jogrendben. Lényeges probléma, hogy az Alkotmány kifejezetten nem rendelkezik az uniós jogról, és annak alkalmazásáról. Csak eljárási szabályt tartalmaz a 2/A. § (2) bekezdésben, miszerint az alapító szerződések megerősítéséhez és kihirdetéséhez az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A szerződéseket a magyar jogba beiktató törvény elfogadásához szükséges többségi szabályból viszont nem vezethető le az uniós jog és a belső jog hierarchiája, ugyanis Magyarországon a törvények között az elfogadáshoz szükséges többség alapján nincs hierarchikus viszony.[133] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a csatlakozás óta tett néhány megállapítást az uniós jog helyéről.

Az Alkotmánybíróság az 1053/E/2005. AB határozatban megállapította, hogy „szerződési eredetük dacára, az Európai Unió alapító és módosító szerződéseit nem nemzetközi szerződésként kívánja kezelni”.[134] Ehhez hasonló, az előbbit megerősítő megállapítást tett a 72/2006. (XII. 15.) AB határozatban: „e szerződések, mint elsődleges jogforrások, és az Irányelv, mint másodlagos jogforrás, közösségi jogként a belső jog részei, mivel a Magyar Köztársaság 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja. Az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából a közösségi jog nem minősül az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében meghatározott nemzetközi jognak.”[135] Az Alkotmánybíróság ezzel egy kétágú rendszert teremtett, ahol az uniós jog része a belső jognak, és ezektől elkülönül a nemzetközi jog, amelynek más az alkotmányos helyzete. Vannak olyan alkotmányos megoldások, ahol háromágú rendszerben az uniós jog mind a belső jogtól, mind a nemzetközi jogtól különbözik alkotmányjogi értelemben, ahol az uniós jog a a tagállami jogrend szempontjából is önálló, autonóm forrása a jognak (ilyen pl. a német szövetségi alkotmánybíróság megoldása).[136] Az Alkotmánybíróság idézett megállapításainak ott keresendő a legfontosabb következménye, hogy az uniós jogot, illetve ezen belül az alapító szerződéseket kivonta az Alkotmány 7. §(1) bekezdése alól, mely alkotmányos követelményként rögzíti a nemzetközi és a belső jog összhangját. Mindez viszont azt teszi lehetővé, hogy az uniós jog és a magyar belső jogszabályok esetleges ellentétét legnagyobb részben ne alkotmányos, hanem alkotmány alatti kérdésként kezelje, kiszorítván így az ilyen problémákat az alkotmányossági vizsgálat köréből.[137]

Mindazonáltal az Alkotmánybíróság megállapításai további tisztázást igényelnének. Az eddigi megállapításokból nem derül ki, hogy csak a volt közösségi joghoz tartozó szabályokat vonta ki az Alkotmány 7. § (1) bekezdése alól, ahogy a 72/2006. (XII. 15.) AB határozat utal rá, vagy az egész uniós jogot, ahogy az 1053/E/2005. AB határozatban olvasható (ez azért lényeges, mert a korábbi harmadik pillérben keletkezett másodlagos uniós szabályok továbbra is hatályosak). Nem teljesen világos az sem, hogy szűken csak eljárási vonatkozásban (hatáskörének gyakorlása céljaira) nem tekinti nemzetközi szerződésnek az alapító szerződéseket, vagy tartalmi értelemben sem. Amennyiben az alapító szerződések tartalmilag nemzetközi kötelezettségeket tartalmaznak, akkor a belső joggal meg kell az összhangot teremteni az Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján, tehát ennek a rendelkezésnek lesz szerepe az uniós jog alkotmányos helyzetének meghatározásánál, noha eljárási szempontból, belső jognak minősül. A második esetben a 7. § (1) bekezdés alkalmazása teljesen kizárt, és az uniós jog alkotmányos helyzetét csak az Alkotmány 2/A. §-ából lehet levezetni.[138]

Az uniós (közösségi) jogot általában a magyar felsőbíróságok is a magyar jogrendszer részének tekintik, pl. a Legfelsőbb Bíróság (BH 2008. 135. ügy),[139] vagy a Fővárosi Ítélőtábla (BDT 2004. 1031. ügy).[140]

1.5.5. Az uniós jog időbeli hatálya Magyarországon

A csatlakozásról szóló Athéni Szerződésben nincs az időbeli hatályra vonatkozó átmeneti klauzula. Így az uniós jogot teljes egészében 2004. május 1-jétől alkalmazni kellett – elvileg minden, így a csatlakozás előtti tényállásokra is. Nyilvánvalóan, ez problémát jelent a jogbiztonság általános elve tekintetében. Nem csoda, hogy az első magyar előzetes döntéshozatali ügy az Európai Unió Bíróságán éppen ezt a kérdést hozta fel.

Ynos Kft. v Varga János

[2006] EBHT I-0371

[A jogvita érdemben arról szólt, hogy a felek között kötött ingatlanközvetítési tevékenység elvégzésére irányuló megbízási szerződés egyik rendelkezése tisztességtelen feltételnek minősül-e a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján. A szombathelyi bíróság a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv értelmezését kérte 2004. június 10-i végzésével az Európai Bíróságtól. Ugyanakkor rákérdezett az uniós jog alkalmazásának lehetőségére is, mivel még csatlakozás előtt keletkezett jogvitáról volt szó. A Bíróság nagytanácsban döntött, ehhez képest az ítélet érdemi indokolása igen rövid, az alábbi néhány sor kiemelésével ismertethető.]

35 Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint az alapügy tényállása a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történt csatlakozása előtti.

36 Márpedig a Bíróság az irányelv értelmezésére kizárólag annak az új tagállamban való – és az új tagállamnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásától kezdődő – alkalmazása tekintetében rendelkezik hatáskörrel (lásd ebben az értelemben a C-321/97. sz., Andersson és Wakeras-Andersson ügyben 1999. június 15-én hozott ítélet, EBHT 1999., I-3551, 31. pontját).

37 Mivel jelen esetben az alapügy tényállása a Magyar KöztársaságEurópai Unióhoz történt csatlakozása előtti, a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az irányelv értelmezésére.

Ezzel az indokolással lényeges problémák merülnek fel. A Bíróság átfogalmazta az előterjesztést tevő bíróság kérdését, amely arra vonatkozott, hogy ő maga alkalmazhatja-e a közösségi jogot a csatlakozás előtti tényállásra, és nem arra, hogy a Bíróságnak van-e hatásköre válaszolni a kérelemben feltett érdemi kérdésre (ez úgyis kiderül, ha nem válaszol). A Bíróság által a 36. pontban tett megállapítással kapcsolatban további gond, hogy nem okolja meg, miért nem rendelkezik hatáskörrel a kérdéses irányelv értelmezésére, a tagállam uniós csatlakozását megelőző ügyben, de a csatlakozás utáni alkalmazás tekintetében (ha egyébként az előterjesztő bíróság hajlandónak látszik a közösségi jogszabály valamilyen formában történő alkalmazására). A Bíróság szóhasználata a Csatlakozási Okmány 2. cikkére utal vissza, amely szerint a csatlakozást megelőzően elfogadott közösségi jogi aktusok az új tagállamok számára kötelezőek, és a megállapított feltételekkel, azaz esetünkben a csatlakozás időpontjától alkalmazandóak az új tagállamokban. Ebből a szerződéses rendelkezésből, azonban közvetlenül nem vezethető le a Bíróság hatáskörének hiánya, hiszen az előterjesztő bíróság már a csatlakozás után kívánta alkalmazni az irányelvet. Annak ellenére, hogy a Bíróság csak a hatáskörének hiányát állapította meg, és nem zárta ki a közösségi jog alkalmazását csatlakozás előtti tényállásokra, az Ynos-ítélet egyes esetekben olyan értelmezést kapott a hazai bírósági joggyakorlatban, hogy a közösségi jog alkalmazása kizárt olyan ügyekben, melyeknek tényállása a csatlakozás előtt valósult meg (l. pl. BH 2007. 250.; LB-H-KJ-2007-104.; BDT 2006. 1390. ügyek). Természetesen ez nem következik a Bíróság ítéletéből.



[123]   Presidency Conclusions – Copenhagen European Council (12/13 December 2002), point I. SN 400/02 . Elérhető: a <http://www.consilium.europa.eu/> honlapon.

[124]   30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 220, 232.

[125]   A vitás kérdések áttekintésére l. Kecskés, 2009, 900–918. o., valamint Vörös, 2002, 397. o., Kukorelli és Papp, 2002, 3. o., Chronowski és Petrétei, 2003, 449. o., valamint Kecskés, 2003, 21. és 22. o.

[126]   Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság egyik döntésében közvetlenül az Alkotmány 2/A. §-ából vezeti le a szupranacionális jogrendszer elfogadását is (LB Mfv. II. 10.921/2005.; EBH 2006. 1442. ügy).

[127]   Blutman–Chronowski, 2007, 8-9.

[128]   Magyarország szuverenitása és a csatlakozás összefüggéseiről, l. Valki, 1999, 1000. o.

[129]   A fenti vita mögött részben az húzódik meg, hogy a nemzetközi jog és a belső jog viszonya alkotmányos szinten nem kellően tisztázott (l. Alkotmány 7(1) cikkét). Erre itt nem térhetünk ki, l. erre Bodnár, 1996, 19–35. o., Bodnár, 2001, 25–31.o.

[130]   Ennek tudható be, hogy a T 4486. számú, alkotmánymódosításra irányuló, (2006-ban visszavont) törvényjavaslatban másik változat szerepelt, mely szerint: „egyes, az Alkotmányból eredő hatásköreit az Európai Unió intézményei útján a többi tagállammal közösen gyakorolhatja”. E javaslat ugyan könnyebben értelmezhető, de a jelzett elvi problémát nem oldja fel.

[131]   Várnay, 2007, 423. o.

[132]   1053/E/2005. AB határozat (szerencsejáték szervezése), ABH 2006., 1824, III/1.2. pont.

[133]   Blutman–Chronowski, 2007, 8–9.

[134]   1053/E/2005. AB határozat (szerencsejáték szervezése), ABH 2006., 1824. III/2. pont. Ugyanakkor Bihari M. kisebbségi véleményében azon az állásponton van, hogy az EK-Szerződés nemzetközi szerződés, és így is kell kezelni.

[135]   72/2006. (XII. 15.) AB határozatot (egészségügyi dolgozók jogállása), ABH 2006. 819, III/11. pont.

[136]   Internationale Handelsgesellschaft („Solange I”) 2 BvL 52/71, BverfG 37, 271; (29.05.1974.)

[137]   Blutman–Chronowski, 2007, 7–8. o.

[138]   Blutman–Chronowski,, 2007, 8. o.

[139]   LB Kfv. I. 35.055/2007.

[140]   FIT 9. Pf. 20.676/2004/1. Ugyanakkor korábban, például a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 3/2004. sz. ajánlása szerint, a közösségi jog nem a belső jog része, és nem is lehetséges, hogy annak részévé váljon.