Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az alkotmányjogba; Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei

Trócsányi László, Schanda Balázs (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

II. Az igazságszolgáltatás alapelvei. A bírói függetlenség

II. Az igazságszolgáltatás alapelvei. A bírói függetlenség

A bírósági eljárásokban az igazságszolgáltatás alapelveinek együttesen kell érvényesülniük. Ezek az alapelvek biztosítják a szervezeti és működési feltételeket ahhoz, hogy a bíróságok eljárása során a jogállamiság követelményeinek megfelelő igazságszolgáltatás valósuljon meg. Ezek az alapelvek a jogállami igazságszolgáltatás legfontosabb általános természetű elvi tételeit tartalmazzák.

Az igazságszolgáltatási alapelveket különböző szempontok alapján csoportosíthatjuk. Az igazságszolgáltatásban betöltött szerepük szerint szervezeti és működési alapelveket különböztethetünk meg.[284] A kartális alkotmánnyal rendelkező államokban az alapelveket jogszabályi eredetük szerint is osztályozhatjuk, ezen ismérv alapján különbséget tehetünk az alkotmányban rögzített (alkotmányi) és törvényekben kodifikált alapelvek között.[285] Az alapelvek aszerint is csoportosíthatók, hogy általános, az igazságszolgáltatás valamennyi ágában érvényesülő, vagy speciálisan a büntető igazságszolgáltatásban alkalmazandó büntetőeljárási elvről van-e szó.

1. Az igazságszolgáltatás bírói monopóliuma

A jogállamiság alkotmányos elvének elengedhetetlen tartalmi követelménye, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységet kizárólag állami bíróságok gyakorolják. Ez implicit módon azt a tilalmat tartalmazza, hogy az igazságszolgáltatást nem gyakorolhatják bíróságon kívüli egyéb állami szervek, társadalmi szervezetek e célra létesített szervei (pl. becsületbíróságok, szakmai bizottságok, döntőbíráskodást ellátó bizottságok) vagy magánszemélyek.

Az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elvét az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése alkotmányi szabályként rögzíti. Az Alaptörvény kimondja, hogy a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. Emellett konkretizálja, hogy mely ügyekben van helye bírósági út igénybevételének. Eszerint a bíróság dönt: a) büntetőügyben, magánjogi vitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben; b) a közigazgatási határozatok törvényességéről; c) az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről; d) a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásáról. [Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdése]. A felsorolás nem kimerítő, mert az a fordulat, hogy „a bíróság dönt törvényben megállapított ügyekben” arra utal, hogy a bírósági út igénybevételének lehetőségét törvények még megállapíthatják. Ezt a szabályt – az Alaptörvény hivatkozott szabályát – ismétli meg a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. tv. (továbbiakban: Bszi.) 5. §-a is: „a bírósági ügyeket törvény állapítja meg”. Egyebekben az elvet, a bírósági út igénybevételét, a bírósági hatásköröket megállapító törvények konkretizálják. Az igazságszolgáltatás bírói monopóliuma elvének realizálása szempontjából különbséget tehetünk aszerint, hogy az adott ügy közvetlenül bírósági hatáskörbe tartozik-e, vagy a bírósági eljárást valamely más szerv, hatóság eljárásának kell megelőznie. Az első csoportba tartozó esetek érvényesülnek rendszerint, míg a második esetben arról van szó, hogy a bíróságok az egyéb állami szervek határozatait felülvizsgálják.

Az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának teljes körűen érvényesülnie kell, végső soron az állam egyéb szervei által hozott döntésekkel szemében is bírói utat kell biztosítani. Ennek az elvnek akkor is érvényesülnie kell, ha az Alaptörvény kimondja, hogy törvény egyes jogvitákban más szervek eljárását is lehetővé teheti.

Nem ellentétes az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elvével az, hogy bizonyos ügyekben az ún. quasi igazságszolgáltatási tevékenységet ellátó szervek járnak el, mert e szervek által hozott határozatok bíróság előtt megtámadhatóak, e határozatok törvényességét a bíróság ellenőrzi. Quasi igazságszolgáltatási tevékenységről akkor beszélünk, amikor nem bíróság dönti el az ügyben érdekelt felek jogvitáját. Erre példa, amikor közigazgatási szerv, a jegyző a jogszabályban meghatározott esetekben dönt birtokvédelmi ügyekben.

Ugyancsak quasi igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el a válsztottbíróságok, amelyek nem tartoznak az állami bírósági szervezetrendszerbe. A választottbíráskodás a felek vitájának a felek egyező akaratával létrehozott szervezetben és a felek által megállapított szabályok szerinti eldöntése. Választottbírósági eljárásnak csak abban az esetben van helye, ha ezt a felek szerződésben kikötötték.[286]

2. Az igazságszolgáltatás egységének elve

Az igazságszolgáltatás egységének elve alapvetően két elemből tevődik össze.

A törvény előtti egyenlőség elvéből [Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése], amely magában foglalja a bíróság előtti egyenlőség elvét. Ehhez kapcsolódik a bírósági szervezet egységes felépítésének elve. A törvény előtti egyenlőség elvét az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének első mondata a következőképp állapítja meg: „a törvény előtt mindenki egyenlő”. Ugyanezt az elvet az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése, mint általános jogegyenlőségi klauzulát tartalmazza. Kimondja, hogy Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. A bíróság előtti egyenlőség elve a törvény előtti egyenlőség klasszikus elvének a bírósági eljárásokra történő konkretizálása. Azt jelenti, hogy mindenki ügyében ugyanazokat a jogszabályokat alkalmazzák a bíróságok. Ezt az elvet – a bíróság előtti egyenlőség elvét – a Bszi. 7. §-a is megfogalmazza: „a bíróság előtt mindenki egyenlő.”

Szervezeti oldalról pedig az igazságszolgáltatás egysége úgy értendő, hogy mindenkinek az ügyében ugyanazok a bíróságok járnak el, tekintet nélkül az állampolgárok vagyoni és társadalmi helyzetére, valamint nemzetiségére. E szabály alapján nincsenek sem kiváltságos jellegű (privilégiumokat nyújtó), sem hátrányos megkülönböztetéseken alapuló (diszkriminációs) jellegű bíróságok.[287] A bírósági hatásköri szabályok valamennyi jogkereső számára egyenlőek.

3. A társasbíráskodás elve

A társasbíráskodás elve [Alaptörvény 27. cikk (1) bekezdése] azt jelenti, hogy a bíróság által tárgyalt perekben nem egyesbíró jár el, hanem – a törvényben megállapított kivételektől eltekintve – háromtagú bírói tanács. A bíróság döntését tehát nem egy személy, az egyesbíró, hanem testület, a bírói tanács hozza, melynek tagjai az ügy eldöntésében egyenjogúak. A társasbíráskodás előnye az egyesbíráskodással szemben, hogy lehetővé teszi az ügy megalapozott eldöntését, az eljárás pártatlanságának fontos biztosítéka, mert csökkenti annak a kockázatát, hogy a bíróság ítélete egyoldalú, esetleg elfogult legyen.[288] Mindezen érvekkel szemben az egyesbíráskodás előnyét abban látják a társasbíráskodással szemben, hogy favorizálja a bíró felelősségét. A bírósági szervezet tevékenysége felől szemlélve az egyesbírói rendszer sokkal hatékonyabb a társasbíráskodásnál a bíróságra érkező ügyek nagy száma miatt. Főként ez utóbbi megfontolás vezetett ahhoz, hogy a bírósági eljárásokban első fokon főszabályként ma már túlnyomórészt egyesbíráskodás folyik. A társasbíráskodás elve az elsőfokú eljárásban kivételként érvényesül pl. a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények elbírálása esetén. A másodfokú, valamint a felülvizsgálati eljárásban a bíróság hivatásos bírákból álló – rendszerint háromtagú – tanácsban jár el. Törvény más létszámú tanácsban való eljárás lehetőségét is biztosítja.

4. A néprészvétel elve

A néprészvétel lényege, hogy az igazságszolgáltatási tevékenység demokratizmusát és átláthatóságát növelje azáltal, hogy a döntéshozatalban a hivatásos bírákon kívül más személyek is részt vesznek.[289] A néprészvétel az igazságszolgáltatásban történetileg és államonként eltérő formában valósult meg, a hazai hatályos szabályozás szerint ennek formája az ülnökök részvétele a bírósági eljárásokban. Törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben [Alaptörvény 27. cikk (2) bekezdése].

5. A bírósági tárgyalás nyilvánosságának elve

A bírósági tárgyalások nyilvánosságának elve az igazságszolgáltatás kiemelkedően fontos működési elve. Alapvető célja, hogy az igazságszolgáltatás működésébe történő illetéktelen beavatkozás nélkül lehetővé tegye az igazságszolgáltatás működésének ellenőrzését, a bírósági eljárás átláthatóságát a polgárok számára. A nyilvános tárgyaláshoz való jog azok közé az alapelvek közé tartozik, amelyek törvény által korlátozhatóak, sőt a törvény a bíróság mérlegelési jogkörébe utalja, hogy amennyiben a nyilvánosság korlátozásának jogszabályi lehetősége fennáll, elrendeli-e a bíró a zárt tárgyalást vagy sem. A főszabály azonban minden esetben az eljárás nyilvánossága.

Mind a polgári eljárási törvény, mind pedig a büntetőeljárási kódex lehetőséget ad a nyilvánosság kizárására, amennyiben ez erkölcsi okból vagy az eljárás során felmerülő államtitok, szolgálati vagy egyéb titok megőrzése miatt, valamint a fél személyiségi jogainak védelmében erre szükség van [lásd pl. a Polgári perrendtartásról szóló törvény (Pp). 5. § (2) bekezdését]. A bíróság azonban az ítéletét azokban az esetekben is nyilvánosan hirdeti ki, amelyekben zárt tárgyalás tartását rendelte el.

A tárgyalás nyilvánosságának elvével összefüggésben kell érinteni az ún. aktanyilvánosságot. Ez az eljárásban résztvevő személy bírósági iratokba történő iratbetekintési jogának biztosítását jelenti.

Tágabb értelemben a tárgyalás nyilvánosságának elvéhez kapcsolódik a bírósági határozatok anonimizált formában történő közzététele. Meghatározott típusú bírósági határozatokat a bíróságok kötelesek a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, digitalizált formában, illetve a bíróságok központi honlapján nyilvánosságra kell hozni. A Kúria által hozott jogegységi határozatokat – melyekről külön részletesebben lesz szó – pedig a Magyar Közlönyben is közzé kell tenni.

Az Alkotmánybíróság a 873/B/2008. AB határozatában foglalkozott részletesen a tárgyalás nyilvánossága és a közérdekű adat megismeréséhez való jog kérdéseivel. A határozat – utalva az Alkotmánybíróság korábbi ítélkezési gyakorlatára is – egyebek mellett megállapította, hogy a tárgyalás nyilvánossága és a közérdekű adatok nyilvánossága, e két „nyilvánosság” rendeltetése eltérő. A tárgyalás nyilvánossága és a bírósági döntés kihirdetése biztosítja a társadalom részéről az igazságszolgáltatás működésének ellenőrzését. A közérdekű adatokhoz való szabad hozzáférés pedig lehetővé teszi a választott népképviseleti testületek, a végrehajtó hatalom, a közigazgatás jogszerűségének és hatékonyságának ellenőrzését, serkenti azok működését

6. Az anyanyelv használatának joga

A bírósági eljárás nyelve a magyar. Az eljárásban résztvevőket nem érheti hátrány amiatt, hogy nem ismerik a magyar nyelvet. Ezért az eljárási kódexek úgy rendelkeznek, hogy a bírósági eljárásban mindenki használhatja az anyanyelvét. Ez a szabály a bírósági eljárás minden szakaszára kiterjed, továbbá a tárgyaláson szóban, valamint tárgyaláson kívül írásban megtett nyilatkozatokra is vonatkozik.

A bíróságnak hivatalból kötelessége, hogy a magyarul nem beszélő és a magyar nyelvet nem értő személy számára tolmácsot rendeljen ki, a bírósághoz magyar nyelven benyújtott iratokat az ilyen személy anyanyelvére lefordíttassa.

7. Az ártatlanság vélelme

Az ártatlanság vélelme a büntető igazságszolgáltatásban (valamint a szabálysértési eljárásban) érvényesülő alapelv. Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy a büntetőeljárás alá vont személy bűnösségét az eljárás során kell bizonyítani. Csak akkor tekinthető valaki bűnösnek, ha a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a büntető bíróság jogerős határozatával megállapította.

Az ártatlanság vélelme a terhelt számára kedvező helyzetet teremt a bizonyítási eljárásban: nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására, mert azt vélelmezni kell, a hatóságoknak kell a vádlott bűnösségét bizonyítaniuk.

8. A védelemhez, a védőválasztáshoz és a képviselethez való jog

A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem és a védőválasztás joga. A büntetőeljárási törvényben meghatározott esetekben a védő részvétele kötelező a büntetőeljárásban. Az egyéb, nem büntető eljárásokban a fél vagy az eljárásban résztvevő érdekelt jogai érvényesítése céljából a törvényben meghatározott módon képviselőt bízhat meg az ügyei vitelére.

9. A jogorvoslati jogosultság elve

Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alkotmánybíróság korábbi ítélkezési gyakorlata során a jogorvoslathoz való jogot az alábbiak szerint határozta meg: „Az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy […] ugyanazon szervezeten belül magasabb fórumhoz való fordulás lehetősége”.[290]

Az Alkotmánybíróság sokszor foglalkozott a jogorvoslati jog tartalmának meghatározásával egyes konkrét ügyek kapcsán. Ítélkezési gyakorlata szerint – mely nagy valószínűséggel a jövőben is irányadó lesz – a jogorvoslati jog alkotmányossági követelményei a következők voltak:

a) Minden ügydöntő határozattal szemben biztosítani kell a jogorvoslati lehetőséget;

b) A jogorvoslati kérelmet más szervnek vagy azonos szerv magasabb fórumának kell elbírálnia;

c) A jogorvoslathoz való jogból nem következik, hogy kétfokú jogorvoslati rendszernek kell működnie, és a jogerős bírósági döntések felülvizsgálata sem alkotmányossági követelmény;

d) A bírósághoz fordulás joga abszorbeálja a jogorvoslati jogosultságot;[291]

e) A jogorvoslati jog meglétét nem a konkrét jogorvoslati forma elnevezése alapján, hanem annak tartalma szerint kell elbírálni.

10. A bírósághoz fordulás joga és a tisztességes eljáráshoz való jog

A bírósághoz fordulás jogát és a tisztességes eljáráshoz való jog legfontosabb tartalmi elemeit az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése állapítja meg. A közvetlen tárgyi összefüggés, valamint azon jogszabály-szerkesztési megoldás következtében, hogy mindkét alapelv az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében került szabályozásra, a két elvet együtt tárgyaljuk.[292]

10.1. A bírósághoz fordulás joga

A bírósághoz fordulás jogának biztosítása nélkül az állam jogrendszere nem felel meg a jogállamiság követelményének. Ezért az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének központi eleme, hogy mindenki számára általános garanciaként, azaz alanyi jogként állapítja meg a bírói jogvédelem igénybevételének lehetőségét.

A büntető igazságszolgáltatás területén ez azt jelenti, hogy a törvényes vádról bíróságnak kell döntenie. Ennek az alkotmányi normának a végrehajtásáról rendelkezik a büntetőeljárásról [Be.] szóló törvény 3. § (1) bekezdése, amely szerint vádemelés után nemcsak lehetőség, hogy a vádról a bíróság döntsön, hanem kötelesség is. Ezen eljárásjogban rögzített hatásköri szabály alkalmazása azzal jár, hogy a vádemelés után az ügy (azaz a vád tárgyává tett cselekmény elbírálása) nem terelhető bíróságon kívüli útra, pl. közigazgatási fegyelmi eljárásra.[293] A polgári igazságszolgáltatás területén (a polgári igazságszolgáltatás itt tágan értendő, tehát a büntető igazságszolgáltatáson kívül felöleli a közigazgatási- munkaügyi, a polgári jogi, ezen belül a gazdasági jogi és a családjog területén folyó bíráskodást is) pedig kimondja a törvény, hogy a törvényben biztosított anyagi jog bíróság előtt (bírósági úton) érvényesíthető.

Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a bírósághoz fordulás joga korlátozható, ami az adott esetben a bírósági út igénybevételének kizárását is jelentheti.[294]

10.2. A tisztességes eljáráshoz való jog

Az Alaptörvény XXVIII. cikke és a 2011. december 31-ig hatályban volt Alkotmány 57. §-a tartalmilag megegyezik. Ezért az 57. § alkalmazásával kapcsolatban az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában kialakított értelmezés és a jogirodalomban kifejtett uralkodó álláspont jelenleg is irányadó.

Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése kapcsán felmerült a kérdés, hogy melyek a tisztességes bírósági eljárással szembeni emberi jogi követelmények, azaz kizárólag eljárási garanciákat tartalmaz-e, vagy pedig ennél minőségileg többet: az eljárási garanciák meghatározását, továbbá magának a bírósági úthoz való jognak a biztosítását.[295] Az Alkotmánybíróság egyértelműen állást foglalt amellett, hogy az 57. § (1) bekezdése nemcsak az eljárási garanciákat, hanem magát a bírósághoz fordulás jogát biztosítja.[296] A két alapelv közvetlen összefüggését ez alapján az adja, hogy a bírósághoz fordulás joga a bírósági út igénybevételének materiális jogát mondja ki, a tisztességes eljáráshoz való jog pedig a bírósági eljárással szemben támasztott eljárási garanciák rendszerét jelenti. E garanciarendszer alapvető elemeit, amelyek a büntető és a polgári igazságszolgáltatásban egyaránt érvényesülnek, az 57. § (1) bekezdése állapítja meg. Ezeket egészítik ki az 57. § (2)–(4) bekezdésében foglalt speciális, a büntetőeljárásban érvényesülő alapelvek, mint az ártatlanság vélelme, a büntetőeljárás során a terheltet megillető védelem joga és a „nulla poena sine lege” elve, továbbá az (5) bekezdésben szabályozott – szintén általánosan érvényesülő – jogorvoslati jogosultsághoz való jog elve. Összességében azt mondhatjuk, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog a jogállamiság elvének immanens, lényegi tartalmi eleme. A tisztességes eljáráshoz való jog nem egy nevesített alapjog, hanem olyan gyűjtőfogalom, amely önálló jogosítványokként is értelmezhető jogokból áll, amelyeknek az adott eljárásban való együttes megvalósulása esetén beszélhetünk a tisztességes eljáráshoz való jog elvének megvalósulásáról.[297]

A tisztességes eljáráshoz való jog általános és speciális garanciákat ölel fel. Az általános garanciák bármilyen típusú bírósági eljárásban, a speciális garanciák pedig a büntetőeljárásban érvényesülnek. Az általános garanciák tovább csoportosíthatók intézményi (szervezeti) és eljárási (működési) garanciákra. Általános intézményi jogok a bírósághoz fordulás joga, a törvényes bíróhoz való jog, valamint a jogorvoslathoz való jog. Általános eljárási (működési) jogok a tisztességes eljárás joga, az eljárás nyilvánossága és az eljárás időtartama (az ún. ésszerű időn belüli elbírálás követelménye).

Speciális, a büntetőeljárásban érvényesülő garanciák az ártatlanság vélelme, a védelemhez való jog, valamint a szigorúbb büntetőjogi szabály visszaható hatályának tilalma.

A felsorolt, a bírósági eljárásokban az Alkotmány 57. §-a alapján érvényesülő jogok olyan összefüggő garanciarendszert alkotnak, amelyeket a fair eljárás alkotmányi követelményének megvalósulása során együttesen és a maguk összességében kell vizsgálni. Ezért a fair eljáráshoz való jog valójában több önálló jog együttes érvényesülését jelenti. A tisztességes eljáráshoz való jog tartalma a szakjogágak által meghatározottak szerint részben eltérő tartalommal realizálódik a büntető, illetve a polgári igazságszolgáltatásban.

11. A bírói függetlenség

A bírói függetlenség fogalmát két tartalommal használjuk. Szűkebb értelemben a bírói függetlenség alatt a bírói ítélet függetlenségét értjük, vagyis azt, hogy a bíró a törvények és egyéb jogszabályok szerint köteles eljárni, de az ügy elbírálása során és a jog alkalmazásakor legjobb meggyőződését, lelkiismeretét követi, minden kormányzati és egyéb befolyástól független.[298] Tágabb értelemben a bírói függetlenség alatt a bírósági szervezetrendszer függetlenségét értjük. Ez utóbbi határozza meg a bíróságok helyét a hatalommegosztás rendszerében, valamint rendezi más alkotmányos szervekhez, elsősorban az Országgyűléshez, a köztársasági elnökhöz és a Kormányhoz való viszonyát.[299]

A szűkebb értelemben vett bírói függetlenség, mint az egyes bírák függetlensége tekintetében szokás különbséget tenni a bíró szakmai függetlensége és személyi függetlensége között.[300] A szakmai függetlenség a bíró igazságszolgáltatási függetlenségére, a személyi függetlenség a bíró jogállására vonatkozik. A személyi függetlenség az egyes bíró számára a bírói hivatal betöltését biztosítja, a szakmai függetlenség pedig a befolyásmentes ítélkezést teszi lehetővé.[301]

A szakmai függetlenség (ítélkezésbeli függetlenség) az igazságszolgáltatást gyakorló bíró függetlensége, és azt hivatott biztosítani, hogy az ítélkezés gyakorlása során a bíró nem utasítható, az ügy elbírálása során külső befolyástól mentesen jár el. A szakmai függetlenség legfontosabb tartalmi elemei az utasításadás tilalma, az ügyelvonás tilalma és a felelősségre vonás tilalma.[302]

Az utasításadás tilalma ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a bíró számára az általa intézendő konkrét ügy elbírálásának módjára vonatkozóan semmilyen utasítás nem adható. Az utasításadás tilalma nem korlátozódik az érdemi döntés – rendszerint ítélet – tartalmára, hanem kiterjed a konkrét ügyben a bíró által végzett összes eljárásjogi cselekményre és intézkedésre.

Az ítélkező bíró szakmai függetlenségének további lényeges eleme, hogy a bíró számára elbírálásra kiosztott ügyet főszabály szerint nem lehet a bírótól elvonni, és másik bírónak elbírálásra átadni. Erre csak rendkívül kivételes esetben kerülhet sor, mint pl. abban az esetben, ha a bíróval szemben valamelyik peres fél elfogultsági kifogást terjesztett elő és a bíró hozzájárult az ügy másik bírónak való átadásához, vagy az ügyben eljáró bíró maga jelentett be elfogultsági kifogást az ügyben. Ezeken az eseteken kívül csak akkor lehet a bírótól az ügyet elvonni, ha tartós távolléte miatt nem ítélkezik. Az ügyelvonás részletes szabályait a bíróság szervezeti és működési szabályzata állapítja meg.[303]

A személyi függetlenség: a bíró szakmai függetlenségének részét képező utasítás-adási tilalom nem érvényesülne teljes körűen akkor, ha ugyan a bíró számára tilos a konkrét ügyben utasítást adni, azonban őt állásából felmentéssel, elmozdítással vagy áthelyezéssel el lehetne távolítani. Ezzel ugyanis a „kellemetlen” ítéleteket hozó bíró egyszerűen kiiktatható lenne.[304] Egy ilyen eljárás a bírói függetlenséget alapjaiban veszélyeztetné. A bíró jogállására vonatkozó törvényt ezért úgy kell megalkotni, hogy a bírót ezektől a beavatkozásoktól megvédje és ezáltal a bíró állása veszélyeztetése nélkül szabadon, kizárólag az ügyben megállapított tényállás és az ügyben alkalmazandó jogszabályok alapján hozhassa meg döntését.

11.1. A bírói függetlenség garanciái

Az előbbiekben meghatározott szorosabb értelemben vett bírói függetlenség (ítélkezésbeli függetlenség és személyi függetlenség együtt) gyakorlati realizálását a bírói függetlenség garanciarendszere biztosítja. Ennek célja, hogy a bírót megóvja a bíráskodásba történő minden illetéktelen beavatkozástól és annak kísérletétől. A bírói függetlenség garanciái: a) az elmozdíthatatlanság és az áthelyezés tilalma, b) az összeférhetetlenségi szabályok (gazdasági, hivatalviselésbeli, politikai, együttalkalmazási tilalom), c) felelősségi szabályok, d) a mentelmi jog és e) a bíró javadalmazásának szabályozása.

a) Az elmozdíthatatlanság és az áthelyezés tilalma

A személyi függetlenség a bíró számára szolgálati elöljárójával szemben védett jogállást nyújt. Ezáltal a bíró nincs kitéve annak, hogy a szolgálati elöljárójának nem tetsző ítéletei miatt személyét érintő hátrányokat szenvedjen el. A személyi függetlenséggel együtt azonban a szakmai függetlenséget is biztosítani kell a bíró számára. Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése garantálja a bíráknak, hogy őket csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani tisztségükből. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. sarkalatos törvény (a továbbiakban: Bjt.) konkretizálja ezt az alkotmányi rendelkezést. Az elmozdíthatatlanság azt jelenti, hogy a kinevezett hivatásos bírót akarata ellenére nem lehet bírói tisztségéből elmozdítani. A Bjt.-ben meghatározott eseteken kívül nem lehet őt tisztségéből felmenteni, állásából felfüggeszteni, továbbá a bíróra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjazni.

Az elmozdíthatatlanság és az áthelyezés tilalma a pártatlan és független, szakmailag színvonalas igazságszolgáltatás biztosítását hivatott védeni. A konkrét ügyben eljáró bíró elveszítené önállóságát, ha az ítélet meghozatala előtt tartania kellene attól, hogy az általa hozott ítélet tartalma miatt állásából elmozdítják, áthelyezik, vagy felfüggesztik állásából. A cél a félelemmentes ítélkezés biztosítása a bíró számára. Az elmozdíthatatlanság elve azonban nem abszolút, a hivatali kötelességét vétkesen megszegő, a bűncselekményt elkövető vagy alkalmatlan bíró bírói hivatalából történő elmozdításának lehetősége adott, melyet a Bjt. szabályoz. Erre azonban kivételesen és kizárólag a Bjt.-ben szabályozott eljárás keretében kerülhet sor.[305]

b) Az összeférhetetlenségi szabályok

A bírói függetlenség biztosítása érdekében az Alaptörvény a párttagságtól és a politikai tevékenység gyakorlásától, továbbá a Bjt. a bírót bizonyos foglalkozásoktól és állások betöltésétől eltiltja, vagyis a bíró politikai, foglalkozási és anyagi összeférhetetlenségét szabályozza. A bírói hivatás gyakorlásával és a bírói függetlenséggel összeegyeztethetetlen és a törvényben szabályozott eseteket összeférhetetlenségi okoknak nevezzük. Az összeférhetetlenségi szabályok tárgyuk szerint a következők lehetnek: foglalkozási – gazdasági összeférhetetlenség, politikai összeférhetetlenség, hivatalviselési összeférhetetlenség, eljárási összeférhetetlenség (együttalkalmazási tilalom).

  • A kereső tevékenységgel összefüggő foglalkozási–gazdasági összeférhetetlenség:

  • A bíró a tisztsége ellátásán kívül csak tudományos és oktatói, edzői, versenybírói, játékvezetői, művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá lektori, szerkesztői, valamint műszaki alkotó munkát végezhet kereső tevékenységként, de ezzel nem veszélyeztetheti függetlenségét és pártatlanságát, illetve nem keltheti ennek látszatát, valamint nem akadályozhatja hivatali kötelezettségei teljesítését.

  • A bíró nem lehet gazdasági társaság, kooperációs társaság, szövetkezet vezető tisztségviselője vagy személyes közreműködésre kötelezett tagja, gazdasági társaság, kooperációs társaság, szövetkezet felügyelő bizottságának tagja, továbbá gazdasági társaság, kooperációs társaság korlátlanul felelős tagja, valamint egyéni cég tagja.

  • A bíró nem lehet választottbíróság tagja.

  • Hivatalviselésbeli összeférhetetlenség:

  • A bíró nem lehet országgyűlési, európai parlamenti vagy önkormányzati képviselő, polgármester, vagy a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó állami vezető.

  • A politikai összeférhetetlenség:

  • A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. A párttagság azt jelenti, hogy politikai pártként nyilvántartott szervezet tagja nem lehet a bíró.[306]

  • Eljárási összeférhetetlenség:

  • A bíróság elnökének, elnökhelyettesének, valamint kollégiumvezetőjének, kollégiumvezető-helyettesének és csoportvezetőjének hozzátartozója az általa vezetett bíróságon, kollégiumban vagy csoportban bíróként nem működhet. Az ilyen összeférhetetlenség alól az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) elnöke – illetve helyi bírósági vezető és hozzátartozója esetében a törvényszék elnöke – felmentést adhat.

c) A felelősségi szabályok

A felelősségi szabályokat nem itt, hanem a bírák jogállásának részeként tárgyaljuk részletesen. Itt csak arra utalunk, hogy a bírák felelősségének szabályai szorosan összefüggenek a bírói függetlenség elvével. A felelősségi szabályokat úgy kell megalkotni, hogy azok lehetőség szerint kizárják a bírákkal szembeni olyan alaptalan eljárások kezdeményezésének lehetőségét, melyek a bíró befolyásolására, a bírói függetlenség megsértésére alkalmasak lehetnek.

d) A mentelmi jog

A bírói függetlenség további garanciája, hogy a bírót, valamint az ülnököt mentelmi jog illeti meg. A bírót az országgyűlési képviselővel azonos mentelmi jog illeti meg. A Kúria elnöke és az OBH elnöke mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában az Országgyűlés a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatával dönt, a mentelmi jog megsértése esetén szükséges intézkedést az Országgyűlés elnöke teszi meg.

A bíró mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában az OBH elnökének javaslatára a köztársasági elnök dönt. A mentelmi jog megsértése esetén szükséges intézkedést az OBH elnökének javaslatára a köztársasági elnök teszi meg.

Az ülnököt az igazságszolgáltatásban való részvételével összefüggő cselekmény tárgyában mentelmi jog illeti meg. Az ülnök mentelmi jogának felfüggesztésére és a mentelmi jog megsértése esetén szükséges intézkedés megtételére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a bíró mentelmi jogának felfüggesztése, valamint a mentelmi jog megsértése esetén.

e) A javadalmazás

A bírói függetlenség biztosítékát képezik a bírák javadalmazását megállapító szabályok. A megfelelően képzett bírói kar életpályán történő megtartása, a tehetséges és felkészült fiatalok bírói hivatás gyakorlására való késztetésének, ösztönzésének, és a színvonalas ítélkezést ellátó stabil bírói kar fenntartásának céljából a törvény úgy rendelkezik, hogy a bírót hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő, függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg. A bírók illetményre, egyéb javadalmazásra, kedvezményre és költségtérítésre jogosultak. Garanciális szabályként mondja ki a Bjt. hogy az úgynevezett illetményalapot évenként a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg úgy, hogy annak összege az előző évi összegnél nem lehet alacsonyabb.

11.2. A bírósági szervezet függetlensége

Az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdése kimondja, hogy a magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Ennek gyakorlati érvényesüléseként követelmény, hogy a bírósági szervezetnek mint az államszervezet egyik alrendszerének szervezeti függetlenséggel kell rendelkeznie az egyéb állami szervekkel való kapcsolatában. A bíróságok szervezeti függetlenségéről a következő követelmények együttes megvalósulása esetén beszélhetünk:

  • törvény által létrehozott bíróságok;

  • −        a bírói határozatok felülvizsgálatára – kivéve a határozat az alkotmány-ellenességének megállapítását – csak bírósági szervezetben, a magasabb bírósági fórum által kerülhet sor;

  • a jogerős bírósági határozat végrehajtása állami kényszer igénybevételével kikényszeríthető;

  • a bíróságok költségvetésének megállapítása során az OBH elnöke fontos jogosítványokkal rendelkezik: összeállítja a bíróságok költségvetésére vonatkozó javaslatát és az annak végrehajtására vonatkozó beszámolóját, amelyet a Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és annak végrehajtására vonatkozó törvényjavaslat részeként változtatás nélkül terjeszt az Országgyűlés elé; továbbá meghívottként részt vesz a Kormány, valamint az Országgyűlés költségvetéssel foglalkozó bizottságának ülésén a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és az annak végrehajtására vonatkozó törvényjavaslat bíróságokra vonatkozó költségvetései fejezetének megtárgyalásakor;

  • a bírósági hatáskörök törvényben történő megállapítása.

Az előbb felsorolt követelmények közül a törvény által felállított bíróság azt jelenti, hogy a bíróságoknak állandó bíróságoknak kell lenniük, tilos a rendkívüli és egyéb statáriális bíróságok – vagy bármilyen egyéb elnevezéssel, de funkció­jában ítélkezést végző grémium – létrehozása és működtetése. Ehhez tartalmilag szorosan kapcsolódik az is, hogy a bíróságok hatáskörét szintén kizárólag törvényben lehet megállapítani.

A hatalmi ágak elválasztását és egyúttal a bíróság szervezeti függetlenségét is kifejezi az az elv, hogy a bírósági határozatok érdemi felülvizsgálatára a magasabb bírói fórumok jogosultak. Ez az elv abban az esetben nem érvényesül töretlenül, ha a jogerős határozattal szemben az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontjában meghatározott alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő az Alkotmánybíróságnál.[307]

Nem szervezeti, hanem pénzügyi kérdés, de rendkívül fontos, hogy a bíróságok éves költségvetési forrásainak megállapítása során a bírósági szervezet ez irányú igényeinek figyelembevétele céljából az OBH elnöke állítja össze a költségvetés javaslatát.

A jogerős bírósági határozat a jogvitát általában végleges jelleggel lezárja. Az, hogy a jogerős bírósági határozat a jogvitát végleges jelleggel lezárja, a jogbiztonság általános elvéből következik, továbbá azt jelenti, hogy a jogerős bírósági határozat – szükség esetén – állami kényszer útján történő végrehajtását az állam garantálja.

Fontos garanciális szabály, hogy a bírósági hatáskörök – tehát az, hogy mely ügyekben járnak el a bíróságok – törvényben és ne alacsonyabb szintű jogszabályban kerüljenek megállapításra.



[284] Kovács István:A szocialista alkotmányfejlődés új elemei. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962, 328–332. p., különösen a 329. p.

[285]  Ez az osztályozás értelemszerűen nem alkalmazható a történeti alkotmánnyal rendelkező államokban, amelyekben szokásjogból, precedensekből, joggyakorlatból, a tudomány útmutatásaiból, egyes részkérdéseket érintő régi és újabb, szétszórt jogszabályokból kellett az alkotmányosság „szellemét”, követelményeit kikövetkeztetni. Vö. Cséka Ervin:Az alkotmány és az eljárásjogok, különös tekintettel a büntető eljárásjogra. In: Alkotmány és jogtudomány. Tanulmányok. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Juridica et Politica. Tomus XLVII. (Redigit Károly Tóth) Szeged, 1996, 38. p.

[286]  A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében az Alkotmány 45. § (2) bekezdése felhívásával a választottbíróságot különbíróságnak tekintette. Ez az álláspont azonban téves. Vö.: Lichtenstein József: Különbíróság-e a választottbíróság? Bírósági Határozatok 1998/1. 75–77. p.

[287] Petrik Ferenc:Az igazságszolgáltatás egysége. In: Az Alkotmány a gyakorlatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985. 242. p.

[288] Petrik Ferenc: A bíróságok. In: Az Alkotmány a gyakorlatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985. 247. p.

[289] Rácz Attila:Alkotmányos alapelvek és a bírósági szervezet vitakérdései. Jogtudományi Közlöny, 2002/9, 373. p.

[290] Sólyom László:Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest, 2001. 576. p.

[291]  Uo. 568. p.

[292]  Mivel az Alaptörvény szövege nem definiál, továbbá mindkét alapelv valójában több, egymással szorosan összefüggő tartalmi elemből (részjogosítványból) áll, utalni kell arra, hogy az alkotmányjogi irodalom e két alapelv egymással való kapcsolatát és az alapelvek tartalmát illetően részben eltérő nézeteket képvisel. Az itt felsorolt irodalom a 2011. december 31-ig hatályban volt Alkotmány 57. §-ával foglalkozott főként. Mivel azonban az 57. § (1) bekezdésének szövege jelentős mértékben megegyezik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével, az Alaptörvény elfogadása előtt e tárgyban készült irodalmat a téma kifejtésénél változatlanul irányadónak tartjuk. Vö. Badó Attila:A tisztességes eljáráshoz fűződő jognak, mint az igazságszolgáltatás egyik legfőbb alapelvének összehasonlító vizsgálata. In: Összehasonlító alkotmányjog. (Szerkesztette: Tóth Judit – Legény Krisztián) Complex Kiadó, Budapest, 2006, 196. p.; Fürész Klára:A tisztességes eljárásról. In: AlkotmánytanI. kötet. 567–570. p., Petrétei József:Magyar alkotmányjog II. Államszervezet. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2001, 209. p.; Sári János – Somody Bernadette:Megfelelő vagy tisztességes eljáráshoz való jog. In: Alapjogok. Alkotmánytan II. kötet. 4., átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2008, 118–125. p.; Tilk Péter: A tisztességes eljáráshoz való jog. In Magyar alkotmányjog III. Alapvető jogok. Szerkesztette: Drinóczi Tímea. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2006, 269–273. p.

[293] Király Tibor:Büntetőeljárási jog. Osiris, Budapest, 2008, 126. p.

[294]  Az Alkotmánybíróság pl. a 485/D/1992. AB határozatában azt mondta ki, hogy a belügyminiszternek a hivatásos állományú tag szolgálati viszonya keretében hozott fegyelmi határozata bírósági úton nem támadható meg. Bán Tamás hívta fel a figyelmet arra, hogy e körben lényeges ellentmondás volt az Alkotmány és a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, valamint az Európa Tanács által elfogadott az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény között annak folytán, hogy a két nemzetközi egyezmény nem teszi lehetővé az általuk polgári joginak minősített jogvitában a bírósághoz fordulás jogának a korlátozását, az Alkotmány viszont igen. Vö. Bán Tamás: A tisztességes eljáráshoz való jog. Acta Humana, 1995/18–19, 117. p.

[295]  Uo. 115. p.

[296]  59/1993. (XI. 29.) AB határozat, idézi Bán Tamás: uo.

[297] Kissel:Gerichtsverfassungsgesetz. Kommentar. Verlag C.H. Beck, München, 1981, 111. p. (továbbiakban: Kissel:GVG Kommentar.)

[298] Nagy Ernő:Magyarország közjoga (Államjog). Atheneum, Budapest, 1907. 405. p.

[299] Fürész Klára: i. m. 531–534. p.

[300]  Uo. 528. p.

[301]  Manfred Wolf:Gerichtsverfassungsrecht aller Verfahrenszweige. Sechste, völlig neubearbeitete Auflage. C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1987. 186. p.

[302]  Uo. 189. p.

[303]  Szervezeti is működési szabályzatot kötelező alkotni a törvényszéken, az ítélőtáblán és a Kúrián. A járásbíróságok és a közigazgatási és munkaügyi bíróságok szervezeti és munkarendjére vonatkozó szabályokat a törvényszék szervezeti és működési szabályzata állapítja meg. Elvi jelleggel a kérdést a Bszi: ügyelosztási rendről szóló 9–11. §-ai rendezik.

[304] Manfred Wolf: i. m. 203. p.

[305]  Az elmozdíthatatlanságról és áthelyezés tilalmáról az irodalomban lásd Csánk Béla:A bírói függetlenség hazánkban és külföldön. Budapest, 1942, 127. p.

[306]  A politikai tevékenység tilalmának meghatározása azonban adott ügyben nehézséget okozhat. Vajon mi tekintendő konkrét esetben „politikai” tevékenységnek? Ezzel összefüggésben vetődik fel az értelmezési kérdés, hogy csak a pártpolitikai tevékenység gyakorlásától vagy általában bármiféle politikai tevékenységtől kell-e tartózkodniuk a bíráknak.

[307]  Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezése nem mondja ki, hogy jogerős döntés, hanem csak a „bírói döntés”kifejezést használja. A Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény 22. cikk (2) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 28. §-a azonban kimondja, hogy az ügy érdemében hozott vagy a bírósági eljárást befejező egyéb jogerős határozattal szemben lehet Alkotmánybírósághoz fordulni a jogerős határozat alaptörvény-ellenességére hivatkozással.