Ugrás a tartalomhoz

Nyelvi játékaink nagykönyve

Grétsy László

Tinta Könyvkiadó

8. fejezet -

8. fejezet -

6. Játékok, bűvészkedések versekkel, rímekkel

Rímes, furcsa játék

Miközben e fejezetnek kerestem címet, egyre csak Tóth Árpád remekmívű versének címe járt eszemben, ez: Rímes, furcsa játék. Ezt választottam hát, noha e cím valójában csak annyit árul el, hogy amiről szó lesz, az a rímekkel kapcsolatos. Igen, ez rendben is van. Arról azonban nem árulkodik a cím – s ezért ezt én teszem gyorsan hozzá, kiegészítésül –, hogy a nyelvi játékok kedvelői szinte kivétel nélkül vonzódnak a különféle rímjátékokhoz. Ez nem is csoda. A sorok bravúros összecsendítése már önmagában is üdítő, gyönyörködtető nyelvi játék. S még inkább azzá válik, ha e játékot különféle megkötésekkel szigorítjuk, színesítjük, vagy éppen a versengés izgalmával telítjük. Ez pedig könyvemre, legalábbis e fejezetére, még inkább annak első részére, úgy érzem, bátran vonatkoztatható.

Társas versfaragás

Különféle költői versenyekről nemcsak a középkorból van tudomásunk, hanem már az ókorból is. Az irodalom történetének egyik legismertebb régi költői versengése Homérosz és Hésziodosz mérkőzése volt, amelyet a nevezettek a hagyomány szerint Khalkiszban vívtak, és amelyet egy Hadrianus kori Homérosz-életrajz örökített meg számunkra. De a görögöknél már régóta szokásban voltak az évenkénti költői versenyek, amelyeknek lényeges jegye, ismérve, sőt követelménye volt, hogy az egymással versengő dalnokok rögtönzésre késztessék egymást. Ez, akárhogyan is nézzük, már a költészetnek valamiféle társas művelését jelentette. A középkorban azután még tovább növekedett a versengési kedv, és a rímfaragás bajnokai újabb meg újabb változatos formákban mérhették össze egymással erejüket. A 17. század első felében például Nürnbergben hosszában kettészelték az akkoriban jól ismert költőnek, egyébként pedig lelkes nyelvművelőnek, Georg Philipp Harsdörffernek Magány című versét, s az így keletkezett „cezúrától” balra, illetve jobbra eső részt két más költőnek, Sigmund von Birkennek és Johann Klajnak adták át; olyanoknak, akik nem ismerték, nem ismerhették az eredetit. Mindkettőnek az volt a feladata, hogy kiegészítse, kiteljesítse a maga felét, azaz hogy általa kigondolt fél sorok beiktatásával alkosson új, önálló verset. Így végül három vers született a Harsdörffer alkotta egyből. Hogy kik s hogyan bírálták el ezt a sajátos költői versenyt, arról nem szól a fáma, de a kettévágott költemény szerzőjének alighanem szintén volt szerepe a döntésben, ugyanis ő megalapítója s elnöke volt annak a Pegnesischer Hirten- und Blumenorden(’Pegnitzi pásztor- és virágrend’) nevű nyelvművelő és költői társaságnak, amelynek célja a francia irodalmi és nyelvi befolyás visszaszorítása volt.

Ugyancsak divat volt a versírás előre megadott rímekre. Ennek a versenyformának a francia föld a szülőhazája. 1682-ben például egy udvari zeneszerző felszólította Franciaország összes költőjét, hogy írjanak dicsőítő szonetteket XIV. Lajoshoz, a Napkirályhoz, s ehhez megadott tizennégy rímszót. A versenyen nem kevesebb mint 192 költő vett részt. A bírálóbizottság elnökei Nevers és Vivonne hercegei voltak. Lukácsy Andrástól, a nyelvi játékok történetének búvárától pedig azt is megtudjuk, hogy például 1806-ban, a császárság korában újsághirdetés útján tűztek ki díjakat különlegesen nehéz rímekkel írott versekre.

Talán mondanom sem kell, az efféle költői versenyek nálunk sem ismeretlenek. Feljegyzésekből tudjuk, hogy a múlt század első felében a szegedi Tisza Kávéházban négy költő, illetőleg publicista – Juhász Gyula, Magyar László, Terescsényi György és Gách Demeter –, megpillantván a kávéházban egy szép szőke, fiatal leányt, játékos megállapodás eredményeként úgy írt hozzá, Ibolykához négy, egyenként négy szakaszból álló költeményt, hogy mindegyik vers mindegyik szakaszát más írta. Az a vers például, amelyiknek Juhász Gyula írta az első strófáját, így kezdődik:

Régi tavasz nefelejcse

Virul ma szívembe ki,

Mert megigéztek nevetve

Ibolyka szép szemei.

Szegről-végről rokona ennek az alkalmi költői játéknak az a sok olvasóm által bizonyára jól ismert versíró játék, amelynek szabályai szerint a készülő versnek nem szakaszonként, hanem soronként változik a szerzője. E játék úgy folyik, hogy a résztvevők megállapodnak valamilyen versformában – például elhatározzák, hogy páros rímű ősi nyolcasokban írják a verset (tehát: „Befordultam a konyhára, / Rágyújtottam a pipára…”), majd miután a lap tetején egy kis helyet hagyva saját papírlapjára mindenki írt egy kezdő sort, behajtják a papírt, s a behajtott felületen, amely tehát a lap hátsó oldala, megismétlik a sor két-három utolsó szótagját. Ezután mindenki a jobb szomszédjának adja át papírlapját, s most az újonnan kapott lapra ír egy sort, igazodva az ott olvasható sorvéghez. Ismét behajtják a papírt, ismét továbbadják – ezúttal, minthogy új rímpár következik, nem kell sorvégződést írni a papír behajtott felére –, s addig járnak körbe a cédulák, amíg tart a játékos kedv, s amíg van hely a papírlapokon. Utána, többnyire a társaság nagy derülésére, mindenki „előadja” azt a költeményt, amelyik a legutolsó cserebere során hozzá került, s amelynek ő írta meg a befejező sorát.

Számos forrásból tudjuk, hogy József Attila és Illyés Gyula annak idején egymás által adott témára és vad, bizarr rímekre is írtak verseket. Illyés például a következő címet és rímsorozatot adta fel József Attilának:

Reggeli ájtatosság

hasmánt

fuszekli

szedd ki

vaspánt

nem áll

füzet

űzet

Revál

ujja

skatullya

mi az?

fújja

cím az

pimasz!

József Attila a szonett-feladatot a következőképpen teljesítette:

Ó, hagyj, Uram még így feküdni, hasmánt

csak egy kicsit és jöhet a fuszekli.

A számtantanár bús szemét te szedd ki

s torkát szorítsa össze jól a vaspánt.

Ha jót is mondok, azt mondja: nem áll!

És néki mindig piszkos a füzet:

Szünet ha jön, vigyázóval űzet,

miatta szenved itt egész Revál.

Hozzád esd a gyerek fölnyújtott ujja.

Add, hogy legyen néhány színes skatullya

padomban s ő ne kérdhesse: mi az?

Add, hogy a leckét a diák jól fújja.

És címez minket, és ez a cím az,

hogy: Mars a helyedre, ostoba pimasz!

Mintegy három évtizeddel ezelőtt az akkor még egyetlen Magyar Televízióban kerek egy éven át vezettem egy Szójátékklub című, a nézők által nagyon kedvelt, s még a hivatásos kritikusok (!) tetszését is elnyerő műsort, s annak már legelső jelentkezésekor megadott rímekre való vers íratásával próbáltam felmérni, tesztelni a műsor résztvevőinek nyelvi játékos fantáziáját. A versenyzőknek az általam előre kigondolt, de nekik csak a helyszínen megadott három rímpár felhasználásával kellett tizenöt perc alatt tetszés szerinti témájú hatsoros versikét írniuk. Becsületükre legyen mondva: a feladatot az idő rövidsége és az első tévészerepléssel járó izgalom ellenére is mindegyikük megoldotta. Csató Anikó budapesti tisztviselő például a következőképpen (hogy mik voltak az előre kijelölt rímek, azt a megfelelő sorvégződéseknek vastag betűs kiemelésével érzékeltetem):

Felvétel előtt

Minden díszlet, minden kábel szerteszéjjel;

Ki idejön, nyugtatóul szert vesz éjjel,

Hogy nyugodtan eljátszhassa két szerepét,

S izgalmában ne hányjon majd kétszer epét…

Győz-e Márta? S vajon tovább megy-e Dóra?

Hosszú évnek tetszik minden negyedóra.

Bátran ajánlhatom olvasóimnak is ezt az érdekes, ötletességüket és nyelvi fantáziájukat alaposan próbára tevő játékot. Ha társaságban játsszák, nehogy bárki is előre felkészülhessen, célszerű a versformát s a rímeket a helyszínen, közös megállapodással kijelölni. Majd meglátják, tíz-húsz perc alatt milyen szellemes, ügyes versikéket faragnak a résztvevők! Elvégre „költőnemzet” vagyunk! (Bár napjainkban inkább „pénzköltő”…)

A vers- és rímjátékok apológiája

Igen, egy ilyen című alfejezet, szakasz mindenképpen szükséges ide, másképp az olvasó nem tudja, hogy egy-egy különleges verssor, versszak, illetve egy-egy varázsos rímpár miért bukkan fel – olykor árva gólyaként magában állva, máskor csapatban, társakkal együtt – ennek a könyvnek számos részében, különböző helyein, ott is, ahol látszólag vagy legalábbis gyaníthatólag semmi keresnivalója.

Hadd szögezem le hát most itt: ennek a tarkaságnak az a legfőbb oka, hogy ahol nyelvi játékokról van szó, ott már eleve mindig jelen van a költészet és az irodalom is, egyszerűen azért, mert mind a költészet, mind az irodalom – nem annyira a szak-, hanem inkább a szépirodalom – ihletője s egyúttal része, komponense a nyelvvel való játszadozásnak, a szavak ízlelgetésének, ötletes, egyedi csoportosításának. Íróink, költőink általában tudják is ezt. Páskándy Géza bő negyed százada így írt erről egy cikkében: „A nyelvi játékosság a tekintélyt követelő, ridegebb nyelvnek szamárfül-mutogatás. A játékosságtól a nyelv maga is megfiatalodik. Ez az önfiatalítás egyébiránt is a fausti ember sajátja. Egy nyelv elöregedését valamennyien hajlamosak vagyunk kicsit a betegséghez társítani. A költők annak legfőbb mesterei, hogy akár öregbítve is – fiatalítsák a nyelvet.” (Népszabadság, 1982. ápr. 25.) Játszik a nyelvvel az író, midőn kifejező beszélő nevet keres hőseinek, sőt már akkor is, amikor művét sajátos, egyedi műfajmegjelöléssel látja el. (Így lett például Parti Nagy Lajos A test angyala című kisregényének szerzői megjelölése habszódia, Ibusár című színművéé pedig huszerett.) Játszik a költő varázsos szóképeivel, de olykor bármi egyéb nyelvi eszközzel is, hiszen azért költő. Nem ok nélkül írta Ige című tárcájában nyelvünk egyik legnagyobb művésze, Kosztolányi Dezső a következőket: „Az ostobák prózai és költői szavakról beszélnek. Ezeknek a virág költői, de például a kefe prózai. Holott a kefe, ha költő veszi kezébe, s fölemeli a végtelenbe, szinte bimbókat hajt.” Remek megállapítását költőink ezernyi szemléletes példájával hitelesíthetném, de jellemzésül hadd idézzem ezúttal csupán Bella Istvánnak itt következő háromrészes mesterművét!

Három fintor

1.

A legszebb költő

Burokban született?!

Hurokban!

2.

A legszebb verssor

„El hulla! Virág! El iram! Lik az élet!”

3.

A legszebb sakkvers

„Szabadság, szerelem

E 2 kell nekem.”

Természetesen nemcsak az írók és költők játszanak a nyelvvel, hanem – hasonló buzgósággal, sőt akár megszállottsággal – a legkülönfélébb nyelvi játékok kedvelői, rajongói, fanatikusai is: a debreceni református kollégium nagyhírű tanára, Varjas János (1721–1786), az eszperente-játék egyik korábbi változatának megszállottja; a neves jogász, Sebestyén Gábor (1794–1864), aki a nyelvi játékok számos fajtájában szerzett halhatatlan érdemeket; Lápi Pál, igazi nevén dr. Dolányi Kovács Alajos (1877–1963), aki az oda-vissza ugyanúgy olvasható mondatoknak volt a legnagyobb mestere; továbbá Karinthy Frigyes, Timár György, a ma is körünkben élő és alkotó Bencze Imre, valamint a jeles rejtvényszerzők egész sora, akiknek a rejtvénykészítés a hivatásuk, egyúttal pedig – legalábbis a legelkötelezettebbeknek – a szenvedélyük, a hobbijuk. És magától értetődően kedvelői a nyelvi játékoknak a rejtvényszerkesztők „termékeinek” fogyasztói, a rejtvényfejtők is, akik a ma már szinte „kötelező” SMS-ezésen kívül általában hagyományos vagy skandi, olasz stb. típusú keresztrejtvények, feketekereső, szóvadász és egyéb nyelvi feladványok mefejtésével ütik agyon azt az időt, amely alatt a vonat eldöcög velük vagy munkahelyükre, vagy éppen hazafelé, lakóhelyükig. És még tovább folytathatnám a sort… Játszik a reklámkészítő, midőn szójátékos formában igyekszik népszerűsíteni valamilyen terméket, szolgáltatást, például „Szállunk rendelkezésére!”, „Fel a tejjel!”, „A jegeslegjobb” stb. S hogy a legfontosabbat el ne felejtsem: játszik a kisgyerek, midőn ösztönösen szót alkot, vagy értelmetlen, de ritmusos versikéket „költ”! Röviden szólva: aki szereti anyanyelvét, annak nemcsak segítőtársa, hanem bármikor rendelkezésére álló játszótársa is a nyelv. Hogy is vallott erről a nyelvi játékok szerelmese s egyik legjobb értője, a már említett Karinthy Frigyes? Így:

„Én bevallom, hogy én minden szót, ami eszméletembe kerül, mielőtt felhasználnám, előbb megszagolom, feldobom, leejtem, kifordítom – játszom vele, mint macska az egérrel… Én, ha egy angol regényben tizenegy borostyánfésűről van szó, pillanatig se felejtem el, hogy ezt magyarul kell olvasni, így: »eleven embercomb«. És »harisnya«, ez a szó mindig feltételes marad nekem. Ha risnya – de nem ris.

Mert nekem a szó, azonkívül, amit jelent, érzéki gyönyörűség is, külön, önálló életű zengése nyelvnek, szájnak, fognak, toroknak…”

De immár éppen ideje, hogy végét vessem ennek az anyanyelv-dicsőítő szóáradatnak. A következőkben most már csupán tárgyilagosan, tényszerűen közlöm, hogy ebben a hazai nyelvi játékok széles körét áttekinteni kívánó könyvben – persze ezt nem a könyv kívánja, hanem én, a szerző – több helyütt is bukkanhat az olvasó olyan fejezetre, amelynek valamilyen „rímes, furcsa játék” vagy a lényege, vagy legalábbis az eszköze, lényeges eleme. Önálló fejezetben foglalkozom például a charade nevű verses nyelvi fejtörővel (Verses talányok – talányos versek), a csacsipacsi játékkal, amely szintén rímeken alapul (Szamárkézfogás), a kancsal- és a kecskerímekkel (Kancsalul festett egek?, illetve A Marcsa hája és a kóbor Julcsa), továbbá nem is csekély szerepet kapnak a rímek és a verselés egyéb eszközei több más fejezetben is, amelyeket itt most nem is sorolok fel. Ez a könyv azonban, noha versjátékok, rímjátékok bőven szerepelnek benne, nem tekinti feladatának, hogy különféle rímtípusokkal (füzérrím, halmazrím, kúszórím, ölelkező rím, tompa rím stb.), verselésformákkal (időmértékes, hangsúlyos, szótaghanglejtéses, szótagszámláló stb.) vagy jellegzetes versformákkal, versszakokkal (Balassi-versszak, glükóni versszak, Himfy-versszak, Nibelung-strófa, Lermontov-strófa, Sándor-vers, szapphói strófa stb.) módszeresen foglalkozzék, még akkor sem, ha mindezek valamiképpen nyelvi játékok is. De egy-egy versforma, vers- vagy rímtípus, mint már az eddig felsoroltakból is kiderülhetett, mégis helyet kér, sőt követel magának ebben a nyelvi játékokat bemutató, tárgyaló könyvben, s mi ez elől nem térünk ki. Ennek igazolására e fejezet további részében épp egy sajátos, újabban divatos, s részben épp a szigorú nyelvi szabályai által divatossá vált játékos versformáról ejtek szót, nevezetesen a limerikről, majd a következőben – mint majd látni fogják – folytatom is a sort.

Jöjjön, várja Limerick!

Ennek a kétféle írásmódnak – mármint annak, hogy a címben ck-val írom a kérdéses szót, pár sorral előtte azonban csupán k-val – az a magyarázata, hogy a közszónak tekintett limerik egy játékos versformának a neve, a címbeli változat ellenben egy írországi városkáé. De amúgy is ingadozik még az írásforma. Tolcsvai Nagy Gábor Idegen szavak szótára című kitűnő munkájában még a közszó is limerick formában szerepel, a Várady Szabolcs szerkesztésében öt évvel korábban megjelent Magyar badar című gyűjteményben azonban – noha a szerkesztő az előszó 8. oldalán még maga is kétségeit fejezi ki imigyen: „bizonytalankodom a helyesírásban: hol limericket írok, hol meg limeriket” – már nagyobbrészt a limerik írásmóddal találkozunk. Úgy érzem, helyes döntés volt. A következőkben, ha nem a városnévről szólok, én is ezt a formát használom.

Különben is: semmi bizonyíték nincs arra, hogy e játékos versforma nevéhez valójában bármilyen köze is lenne a Shannon folyó partján fekvő kisvárosnak, Limericknek. Kétségtelen csupán az, hogy angol nyelvterületen fogant az az a-a-b-b-a rímképletű, játékos, ötsoros versforma, amely eleinte jobbadán gyerekeknek szóló, bolondos versikékre korlátozódott – Lewis Carroll, az Alice Csodaországban szerzője írt ilyen bohókás ötsorosokat –, majd ebből a huszadik század elején alakult ki a felnőtteknek szánt limeriktechnika és -tematika. Ez utóbbit azért teszem hozzá, mert a limerikeknek nem kötelező ismérve, de eléggé jellemző vonása a pajzán, sőt obszcén hangnem és tematika. Várady Szabolcs könyvéből tudom, hogy magát a limerick elnevezést közszóként csak 1898-ban iktatta be az angol nyelvbe a nagy Oxford-szótár, s már ugyanabban az évben egy bizonyos J. H. Murray „illetlen nonszensz vers”-ként határozta meg a limerik műfaját. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a limerik egészében ebbe az irányba fejlődött volna. Mint Várady, a szerkesztő írja, a limeriknek a publikálható clear és a csak szájhagyomány útján terjedő bawdy változata egyaránt elterjedt a múlt század első felében. Az utóbbi, tehát a malac, a trágár változat csak a század második felében jutott nagyobb nyilvánossághoz, nagyjából azóta, „amióta a négybetűs szavak eltűrik az angol nyomdafestéket”.

Én a továbbiakban nem is foglalkozom a limerik történetével és fejlődésének irányaival. Ha a hagyományos verstani munkákból nem is (Szepes Erika és Szerdahelyi István 1981-ben megjelent impozáns Verstanában például egyetlen szó sem esik róla), más munkákból bőven szerezhetnek olvasóim erre vonatkozó ismereteket. Ezek közül főleg kettőre hívom fel a limerik múltjára és jelenére kíváncsi olvasóim figyelmét. Egyrészt Lukácsy Andrásnak Elmés játékok, játékos elmék című, könyvem más helyén is többször idézett munkájára, pontosabban e munka harmadik, átdolgozott és bővített kiadására (1985), ugyanis ennek 334–346. oldalán Amatőr limerickbajnok Magyarországon címmel értékes adatoknak juthatnak birtokába. Másrészt pedig a már szintén említett Magyar badar – 300 limerik című kötetre (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002), s benne főleg a szerkesztő, Várady Szabolcs harmincoldalas előszavára. Én a továbbiakban inkább arra szorítkozom, hogy minél szemléletesebb példákat mutassak be az e versformában készült sikeresebb darabok közül. Előtte azonban, mivel nemzetenként vagy még inkább nyelvterületenként jelentős eltérésekkel kell számolnunk, röviden jelzem, nagyjából milyen a Magyarországon, magyar nyelvterületen kialakult limerik. Mint már említettem, ötsoros, a-a-b-b-a rímképletű, s az a rímű sorok a rímadó tulajdonnév hosszától függően 8-10 szótagosak, a b ríműek jellegzetes hossza pedig 5-6 szótag. A sorok gyakran anapesztikusak (azaz két rövid és egy hosszú szótagból álló időmértékes verslábakból állnak), de ez nem alapkövetelmény. Ennél fontosabb, hogy mindegyik ötsoros versikében egy rövid, kerek történetnek kell elférnie oly módon, hogy az első sor megnevez egy személyt (gyakran öregurat, asszonyt vagy fiatal lányt) vagy egy várost, települést (esetleg a személyt és lakhelyét egyaránt), majd a második sor megadja a legfontosabb tudnivalókat, ezután a rövidebb harmadik és negyedik sor a megnevezette(ke)t valamilyen képtelen helyzetbe hozza, míg az utolsó sor a szokatlan, különös helyzetet frappánsan, ám szellemesen, könnyedén megoldja, és az egész verset egy elegáns rímjátékkal lezárja.

Költőink közül sokan vonzódnak ehhez a műfajhoz, s mind fordítóként (talán leginkább Gergely Ágnes, Orbán Ottó, Timár György), mind eredeti alkotások szerzőjeként (köztük Nádasdy Ádám, Várady Szabolcs, Varró Dániel), vagy pedig ilyen és olyan minőségben egyaránt gyakran és szívesen „művelik”. Én a következőkben – ha szabad így mondanom: kedvébresztőül – először néhány „igazi” írónak, költőnek egy-egy kis remekét mutatom be, majd a virtigli, azaz tősgyökeres nyelvi játékosok felől közelítek e témához, tőlük is merítve néhány szemléletes példát.

Volt egy úr, lakhelye Mozambik,

fenéken harapták a zombik.

Faggatták: „Nagyon fáj?”

Azt mondta: „Ugyan már.

Eleve is volt már azon lik.”

(Varró Dániel)

Tavaly babám Nörcsöpingbe’

spiccesen várt egy csöpp ingbe’.

S én is, amint keblihez

Nyúlt a kezem – ej, mi ez? –

Levék máris becsöccsintve.

(Timár György)

Messzire van ide Szentes.

Lakik ott egy üde hentes.

Köténye csupa vér,

a szája fülig ér:

Marhája marhakórmentes.

(Kántor Péter)

Volt egy úr, úgy hívták: Jónás,

ráfért egy jókora gyónás.

El is ment; darálta,

a pap meg halálra

rémült, és azóta kómás.

(Nádasdy Ádám)

Van egy nő, úgy hívják, Etel.

Egész nap a Neten csetel.

Akadt egy kérője,

de magát mér’ ölje:

„Vegyen csak téged a Net el!”

(Várady Szabolcs)

Volt egy ős, úgy hívták: Botond.

Kanállal ette a betont.

Egyszer úgy begerjedt,

két kézzel bevert egy

bizánci érckaput… „Ne mondd?!”

(Bertók László)

Van egy nő, úgy hívják, Dóra.

Nagy pénzt tett kártyára, lóra.

Nyert is, de elitta,

s kiállt a sarokra –

Dóra, ez nem vezet jóra!

(Szabó T. Anna)

Duna mentén híres község Apostag,

a Diners Clubban minden helyi lakos tag.

Gond egy szál se, probléma

csak abból van, hogy néha

hetekig nem talál oda a posta(g).

(Orbán Ottó)

Hódít a nudizmus Keszthelyen.

A légkör rendkívül fesztelen.

Persze a kastélyban

néhanap estély van,

s a terem teljesen plebstelen.

(N. Kiss Zsuzsa)

Álmomban rejtvényt ad Kölcsey:

„O betű formáját öltse I.”

Rébusszal, Ferencem,

tele a kredencem:

fejtsék meg a haza bölcsei.

(Halasi Zoltán)

Limerikek az Anyanyelvápolók Klubjának terméséből

Mindenekelőtt Császár Zoltánnak azt a három limerikjét idézem, amelyeknek azonos zárósorát már fel is használtam ebben a kötetben azzal, hogy a limerikekkel foglalkozó fejezetrész címévé tettem.

Ír kisváros Limerick.

Nevét sokan rímelick.

Ha ön nem ír,

de verset ír,

Jöjjön, várja Limerick.

Ír a sebre Limerick,

mondják, akik ismerick.

Ön ír s fia skót?

Ilyen fiaskót!

Jöjjön, várja Limerick!

Bővízű kút Limerick,

vödörszám ha kimerick.

Holnapra Önnek

új rímek jönnek.

Jöjjön, várja Limerick!

Két limerik dr. Vasshegyi Tivadarnétól:

Pesti húgom nem jár soha bálba,

Kinrimeket farigcsál szakmányba.

Istenem, mivé lett.

mióta belépett

A Nyelvi Játékok Klubjába!

Államtitkárt akasztanak Budán,

Kísérik a miniszterek mulyán.

Egyszer csak hátraszól,

gálánsan meghajol

– Pardon uraim, csak önök után.

Végül pedig a limeriknek mint játéknak és mint műfajnak egyaránt szerelmesétől, Bencze Imrétől egy számomra rendkívül becses, ugyanis nekem szóló, 77. születésnapomra készült természetesen nyelvi, nyelvhasználati „töltésű” hetes sorozat. Az elsőnek címe is van: Kezdő nyelvművelő. A többi már cím nélkül is magáért beszél!

Vihar az ablakot betörte.

Vihar az ablakot kitörte.

A ki- vagy betörte

Kérdése letörte,

S állandó fejfájás gyötörte.

Annyukám! – It vagyunk Balyán,

magyarbol átmegyek talánn.

Tilos az égszer,

Mekszöktem kéccer.

Csókoll a kisslányod

Lyolán

Kódkórós újnyelvész Tódor,

Ragályos divatnak hódol.

Szöveget, nyerset

s bűbájszép verset

töksivár számokká kódol.

Fejetlen nagydiák Fejes,

A helyes-t így írja: hejes.

Írása röhejes,

Beszéde közhelyes.

– Mi lesz így belőled? – Felyes!

Mutatós kisváros Dorog.

Benne sok idegen forog.

Száz fontos mongol,

tíz pontos angol

s tizenhét pontatlan gorog.

Finnugor professzor, osztrák,

társa egy észt meg egy osztják.

Szól a prof hanyagul,

törve, de magyarul:

„Nem tudod, hol az észt osztják?”

Hirdetést adott föl Balogh:

„Tapasztalt Titkárnő vagyok,

Képelek hubátlan,

lyány vagyok, babátlan,

Mellyem az eszemné’ Nagyob.”

Amikor a nyelvi játékos verset ír…

Hogy a versekkel való játékos foglalkozás, bíbelődés egy nyelvi játékos számára milyen varázslatosan szép, csudálatos dolog, azt könyvemnek már más helyén, nevezetesen az előző fejezetben kifejtettem, legalábbis jeleztem, ezért most nem hozakodom elő vele újból. E fejezethez voltaképpen nincs is szükség semmilyen bevezetőre. Legyen elég annyi, hogy ezúttal néhány különleges versformáról és verselési technikáról lesz szó, természetesen a nyelvi játékok és játékosok szemszögéből, továbbá egy jótékony célú – az egészségvédelmet segítő – nyelvi játékos tevékenységről számolok be.

Cento

Szívem szerint inkább megmagyarítva, illetve a magyaros kiejtéshez igazítva, csentó formában írnám, de ez nálunk még szokatlan lenne. Maradok hát a címbeli változat mellett. Ez az elnevezés a középkori olasz és francia vásári színjátékok harlekinjének foltokból összefércelt tarka ruhájára utal, a költészetben pedig az idegen verssorokból és részletekből összerótt versezetet jelenti. Tolcsvai Nagy Gábor szótára szerint a cento a ’fércmű’ jelentésű latin szóval azonos, más magyarázat szerint a görög kentron ’rongyszőnyeg’ szóból alakult. A két magyarázat voltaképpen nem is mond ellent egymásnak. A mi szempontunkból nézve a cento nem más, mint akár egyetlen szerző művein alapuló, akár több szerző verssoraiból, versrészleteiből összeállított verskompiláció.

A cento múltjáról, történetéről nem szólok bővebben, mert ezt megtette Kiment a ház az ablakon… című, Költészet és játék alcímű remek művében Lukácsy András (Gondolat Kiadó, Budapest, 1981). Ennél hasznosabbnak érzem néhány elismerésre vagy legalább érdeklődésre késztető példa közlését. Amikor több mint három évtizeddel ezelőtt a Nyelvi Játékok Klubjának tagjai „feladatul” kapták efféle „idézetköltemények” létrehozását, számos egyéb mellett született egy már terjedelmével is kiemelkedő munka, az, amelyet Vásárhelyi István készített, mégpedig úgy, hogy Juhász Gyula Egyedül című szonettjéhez alkotott egy a cento szabályainak megfelelő szonettkoszorút. Gondolják csak meg, olvasóim! A vers minden sorához egy önálló szonettet, amelyek mindegyike különböző költők (Kosztolányi, Szabó Lőrinc, József Attila, Babits, Tóth Árpád, Illyés Gyula vagy a külföldiek közül Petrarca, Verlaine, Ronsard, Shakespeare, Rilke, Keats stb.) valamelyik költeményének valamelyik sorával azonos! Annak idején, sokszorosított formában, a játékosok örömére ki is adtuk Vargha Balázzsal, klubvezető társammal közösen ezt a bámulatra méltó művet, de ennek a kötetnek a kereteit szétfeszítené az itteni közzététel. Ezért e helyett, szemléltetésül, két másik verset, valamint egy különlegességet mutatok be. Elsőnek Hertelendy László némileg morbid versikéjét, amelynek talán az lehet az érdekessége, hogy az összesen tizenkét soron József Attila vezérletével mindössze négy szerző osztozik, ráadásul olyanok, akik lényegében kortársak: mindegyikük tevékenysége főleg a 20. század első harmadára esik.

Cento Ady, József A., Juhász Gy. és Kosztolányi verseiből

A gazdag undok anya-béka Kosztolányi: A rút varangyot véresen megöltük

Nem középiskolás fokon József Attila: Születésnapomra

Találkozott velem süvöltve Ady Endre: Párisban járt az ősz

Az eszme-barrikádokon Ady Endre: Magyar jakobinus dala

Kékítőt old az ég vizében József Attila: Mama

Nyelvtant tanul, sekély e kéj József Attila: Születésnapomra

Véres szemével visszanézett Kosztolányi: A rút varangyot véresen megöltük

Hogy úszik el a dinnyehéj József Attila: A Dunánál

Nővére szépség és szabadság Juhász Gyula: A munka

De nekem új ruhát veszen Ady Endre: Proletár fiú verse

Szájából édes volt az étel József Attila: A Dunánál

A szellem és a szerelem József Attila: Ars poetica

Másodjára dr. Csató István Magányos merengés című verskompilációját mutatom be, amelynek forrása tizennyolc ismert és elismert költőnek húsz verse. Hogy olvasóim előtt teljes pompájában mutatkozzék meg ez a teljesítmény, a sorok eredetijét az iméntihez hasonlóan nem külön jegyzékben sorolom fel, mint annak idején a szerző kényszerből tette – ez a mű még a számítógépek hőskorában született –, hanem kisebb betűkkel ugyan, de közvetlenül az idézett sorok mellett (zárójelben adva meg a fordító nevét a külföldi szerzők esetében). Következzék hát az idézett költemény!

Magányos merengés

Magányosan bolyongok idelenn,Erdélyi József: Magányos csillag

A nyitott ablakok alatt,Somlyó Zoltán: Bölcsődal

Megnőtt a jég a szívemen,Apollinaire, G.: Amegcsalt szerető éneke (Vas I.)

Szavad szívemre rászakadt.Shelley, P. B.: Mary Wollstonecraft Godwinhoz (Tóth J.)

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

Belehalok abba, hogy úgy kívánlak.Neruda, P.: Nemcsak azért (Somlyó Gy.)

Hát jöjj, és fogd meg a kezem,Várady Szabolcs: Háló fölött

Hiszen oly félve megyek utánad.Sárközi György: A távoli kedveshöz

Hogy’ bírjam tovább így magányosan,Tu Fu: Ruhasulykoló (Illyés Gy.)

Sötét napjáig a halálnak?Valiente, S. P.: Az emlék (Tótfalusi I.)

Maholnap itt a hó, a dér, a harmat,Végh György: Őszi akvarell

Szerte járok, s nem talállak.Mistral, G.: Strófák (Tótfalusi I.)

Tele van a város akácfavirággal,Szabolcska Mihály: Ákácfavirág

Párizsba tegnap beszökött az ősz.Ady Endre: Párisban járt az ősz

Vacog a fogam, s fütyörészek,Ady Endre: Jó Csönd-herceg előtt

Gyenge létemre így vagyok erős.József Attila: A Dunánál

A radványi sötét erdőbenArany János: Tetemrehívás

Letört az egyik lombos ág,Tompa Mihály: Pünköst reggelén

Lelkem édes mély álomba szédült,Petőfi Sándor: A Tisza

Ezüstté bűvöl minden pocsolyát.Kosztolányi Dezső: Könyörgés az ittmaradókhoz

Most pedig következzék az ígért különlegesség! Mivel említettem, hogy cento több szerző vagy egyetlen szerző műveiből egyaránt összeállítható – sőt, Lukácsy András szerint régen az utóbbi volt szokásosabb –, bemutatok egy részletet egy olyan műből, amelyik egyetlen szerző munkáiból készült, s érdekességképpen nem is verses, hanem prózai alkotás. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyik legutóbbi, 2008-as pályázatára, amelynek tárgya ez volt: „Az anyanyelv az ember(ek) életében”, érkezett egy csaknem húszoldalas – egyébként érthető módon díjra is érdemesített – pályamű a következő címmel: Gróf Széchenyi István: Az anyanyelvrül ember és nemzet életében. Meglepő cím, hiszen Széchenyinek nem tudunk ilyen című tanulmányáról, de az alcím mindent megmagyaráz, az ugyanis így hangzik: Széchenyi lappangó írása a magyar nyelvről. Csak néhány sort idézek a beküldött pályamű elejéről:

„Az egész munka veleje [1]

Legnagyobb palotáinkban a magyar nyelv idegen, ritkán fogadják szívesen, s ha megjelen is néha különös alkalmaknál, úgy szólván kivétel gyanánt, csak úgy lövell a számos külföldi szózaton keresztül, mint villám a borult ég hasadékin. A szegény számkivetett csak előszobákban s istállókban cselédek közt tartózkodik inkább. S a ház ékessége – az asszony –, ki mindent elevenít s a legszárazb dolgokra is bájt hint, nem érti, s ha érti is, hátat fordít neki.[2]Okos elme pedig nem tagadhatja, hogy a nemzet jövendősége szoros kapocsban áll nyelvének fiatal s kifejthető, vagy fejthetlen s holt létével.[3]

És így tovább, hosszú oldalakon keresztül. Az olvasó valóban úgy érzi, Széchenyinek anyanyelvünkről szóló munkáját tartja a kezében, holott az egész írásmű Széchenyi különböző munkáiból – legnagyobbrészt a Hitel, a Világ és a Stádium című művéből, kisebbrészt leveleiből, cikkeiből – kiemelt, összesen nem kevesebb mint százegy idézetből összeállított kompiláció, azaz cento. (További részeit lásd Grétsy L. – Balázs G. [szerk.]: Az anyanyelv az életemben. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2009. 277–296.) A pályázat beküldőjétől, Svindt Veronikától csupán azok a dőlt betűvel szedett szavak származnak, amelyek a szöveg gördülékenyebbé válását segítik elő. Az elismerés, úgy érzem, mindenképp kijár érte. Talán olvasóm is így gondolják.

Haiku

A nyelvi játékosok körében érdekes módon elég kedveltté vált egy japán, úgynevezett moraszámláló vers is, a haiku, amely az újabb kori japán lírának műfajként is elkülönülő versformája. Ez az Európában és Amerikában a 16. századtól ismert versforma mindössze három, mégpedig 5-7-5 mora terjedelmű sorból áll, ám nem könnyű a japán haikut a magyarba átmenteni, mivel a mora nem teljesen esik egybe a mi szótagunkkal (a hosszú magánhangzó például két szótagnak számít), továbbá az is lényeges eleme, hogy minden sorban két hangsúly van. A haiku Japánban már a 13. század elején megjelent, de mai formája közvetlen előzményeinek a 16–17. századi rövidült variációk tekinthetők. Ennek a könnyed eleganciájú, szójátékokkal sziporkázó, de jobbára csak felszínes hatásokra törekvő versformának és műfajnak igazi, nagy reformját a haiku talán legnagyobb mestere, Macuo Basó kezdeményezte, illetőleg alapozta meg a 17. század végén. Reformjának lényege tematikai volt: a műfajt teljesen megfosztotta korábbi felszínes humorától, természetábrázolását, szimbólumvilágát pedig megújította, kiteljesítette. A 19. században a haiku másik nagy művelője, Maszaoka Siki további stiláris változtatásokat vezetett be, s mindezeknek eredményeként a 20. századra a haiku a hagyományos versformák egyik legkedveltebbjévé vált. A haikuk kedvelt szimbólumai: a vízen tükröződő telihold (azaz a létben önmagát hiánytalanul megismerő, a külső világgal tökéletes harmóniát kialakító emberi tudat), az utazás (a világon való átkelés zen buddhista eszméje), a kakukk (a magány szimbóluma), az erdei fenyőfa (az együttlét, a hosszú élet és a tiszta béke szimbóluma). A Világirodalmi lexikon haikuszócikkéből merítve idézek egy-egy példát a két jeles japán költőtől Mártonfi Ferenc fordításában.

Tiszta zuhatag!

Hullámokon hibátlan

most a nyári hold.

(Macuo Basó)

Hideg holdvilág.

Kőpagoda árnyéka.

Egy fenyőfa-árny.

(Maszaoka Siki)

A haiku magyarországi felbukkanásával s életével nem kívánok itt foglalkozni, de azt megemlítem, hogy nálunk a természeti képek s a szimbólumok nem annyira alapvető elemei a haikunak, mint a japánban, viszont gyakori az első és a harmadik sor rímes összecsendítése. Ennek szemléltetésére bemutatok két példát hazai költőinktől, majd ugyancsak kettőt a haiku nem hivatásos művelőitől, azaz nyelvi játékosainktól. Úgy érzem, érdemesek az itteni közzétételre!

Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra

(Macuo Basó-s változat)

Illyés Gyula fordításában

Se-fül, se-farok

Tehén kószál a réten.

Ma este meghalok.

Tandori Dezső fordításában

Sánta lovacskám

havas rizsföldre tévedt –

ó, mulandóság.

Bertók László Ablak

1

Zörgő csontokra

menyasszonyfátyol elkelt

november bokra.

2

Égi fuvallat,

lélegző temetőre

nyílik az ablak.

3

Nem elkapkodni!

Az avar tiszta súlya

mindenütt annyi.

4

Ahol asszony van,

az összes többi elfér

egy ásónyomban.

5

Új s új vitézek,

s ugyanaz a hómező.

Minden más képzet.

Bencze Imre: Éljen a haiku!

Egy sápadt, kopott

kis kokott estelente

kószálni szokott.

Víg a fess bakó;

a zakó Ödönödön

feslett és fakó.

Molettel mulat

egy mulatt; Mary kéri:

ne fogjunk nyulat?

Lágy égi manna.

Jó Hanna, Tódor sógor

hozzá suhan ma.

Nagyné Rózsa Ibolya:

Közmondáshaikuk

(Szerény koldusnak…)

Szégyenlős legény;

restell magának kérni,

Így marad szegény.

(Sok szakács elsózza…)

Ha sok a kukta,

S mind kuktálkodni akar,

Sós lesz a bukta.

(Ne szólj, szám…)

Ha a száj kicsiny,

S nem szól mindenbe bele,

Nem kell aszpirin.

(Néma gyereknek …)

Málé csemete:

Hogy mit akar, nem érti

Még az anyja se.

Pantun-lánc

Be- vagy inkább rávezetésül a Szepes–Szerdahelyi-féle Verstanból idézem azt a részt, amely e versformát megismerteti olvasóimmal.

„Az egyetlen maláj versforma, amelyről Európa is tudomást vett, a pantun (nálunk neve torzult alakban, pantumként ismeretes). Eredeti maláj alapformájában (amely mellett a térség más népei körében több formaváltozat is ismert) négysoros epigrammatikus költemény; első két sora természeti kép, a második kettő a képhez kapcsolódó gondolati tartalom megfogalmazása. Sorai kötetlen szótagszámúak (8–12 szótag közötti ingadozással), négy hangsúllyal, középen (mondatszerkezeti egység utáni) sormetszettel. Rímképlete: a-b-a-b (keresztrím), de gyakori, hogy a-a-a-a képletű félsorríme is van a metszet előtt, sőt az sem ritka, hogy az első félsorok (olykor pedig a teljes sorok) magánhangzói végig egybecsengenek. Ez a holorím-jelleg [= teljes rímazonosság] gyakorlatilag lefordíthatatlanná teszi a pantunokat; illusztrációként magunk tettünk kísérletet a formával:

Remélve élted || holdvilág-világod,

s ezért nem érted, || milyen világ van.

Mesékben szépek || az igazságok,

Mesék nem szépek || az igazságban.”

Azért idéztem ezt a valóban csupán illusztrációként elfogadható négysorost, hogy olvasóim lássák, hogyan mutatkozik meg bennük az első félsorok magánhangzóinak egybecsengése, valamint hogy e kis szemléltető anyagból kiindulva vázoljam, hogy a pantun-vers hogyan él tovább az angol, német, francia költészetben, s hogyan mutatkozik meg nálunk is. Egyrészt: nálunk nem terjedt el az első félsorok magánhangzóinak összhangba hozása, s a természeti képpel való indítás sem kötelező. Másrészt: az említett népek költészetében nem maga a pantun-vers, hanem ennek pantun-lánc néven megkülönböztetett válfaja honosodott meg. Ez a vers nem összesen négy sorból áll, hanem egy pantun-versszakokban írt, kötött szótagszámú sorokat tartalmazó hosszabb költemény, amelyben minden versszak 2. és 4. sora vissszatér a következő versszak 1. és 3. soraként. Azaz két kötöttség elmaradt belőle, kettő pedig megjelent. Büszkén jelenthetem, hogy ennek az „európai” pantunnak, a pantun-láncnak egy remeke már több mint másfél évszázada megszületett: Aranynak Bor vitéz című balladája. Szemléltetésül a 14 strófából álló versnek első három szakaszát idézem, a rímképletet is feltüntetve:

Ködbe vész a nap sugára,a

Vak homály ül bércen-völgyön.b

Bor vitéz kap jó lovára:a

„Isten hozzád, édes hölgyem!”b

Vak homály ül bércen-völgyön,b

Hűs szél zörrent puszta fákat.c

„Isten hozzád, édes hölgyem!”b

Bor vitéz már messze vágtat.c

Hűs szél zörrent puszta fákat,c

Megy az úton kis pacsirta.d

Bor vitéz már messze vágtat,c

Szép szemét a lyány kisírta.d

Ezek után illő, hogy legalább egy-kettőt bemutassak a Nyelvi Játékok Klubja tagjainak pantun-láncaiból. Elsőként dr. Varga Péternek és feleségének közös alkotását, illetve, mivel Arany János Bor vitézének is csak az első három szakaszát idéztem, ebből is csak ugyanekkora részt.

Antibor vitéz

(Bocsáss meg, Arany János!)

Borgőzös az ódon kocsma,

Énekelnek a vendégek.

Antibornak nagy a gondja:

„Szeszbe fúlnak az eszmények.”

Énekelnek a vendégek,

Dülöngélnek kapatosan.

„Szeszbe fúlnak az eszmények!”

Szól Antibor nagy bosszúsan.

Dülöngélnek kapatosan,

Keservesen káromkodnak.

Szól Antibor nagy bosszúsan:

„A naplopók dorbézolnak!” Stb., stb.

Másodjára Jani Jánosnak azt a pantun-láncát, amely éppen arról szól, amiben írja!

Pantun-lánc a pantun-láncról

A pantun-lánc verses formát

Ez ideig nem ismertem.

Csak most látom, hogy száz korlát

Sokasodik velem szemben.

Ez ideig nem ismertem,

Hogy milyen sok szabály, törvény

Sokasodik velem szemben,

Mint viharban vészes örvény.

Hogy milyen sok szabály, törvény

Jellemzi a pantun-verset?

Mint viharban vészes örvény

Keresztülhúz minden tervet.

Jellemzi a pantun-verset

Ismétlések sokasága.

Keresztülhúz minden tervet

Keresztrímek csengő árja.

Ismétlések sokasága

Arany lantján formatökély.

Keresztrímek csengő árja

Tóth Árpádnál az őszi éj.

Arany lantján formatökély

A pantun-lánc sok-sok bája.

Tóth Árpádnál az őszi éj

Halk szavakkal felel rája…

Halandzsaversek

A halandzsa a nyelvi játékok kedvelői szemében tiszteletet és elismerést érdemlő műfaj. Karinthy Frigyes, a halandzsanyelv legnagyobb hatású népszerűsítője annak idején így vallott róla: „…nekünk még fogalmaink sem voltak (miután a régieket elvetettük), úgy gondoltuk, nincs más feladat, mint megalkotni a szót, hogy teljék meg tartalommal: így született meg a halandzsa, a világ legtisztább nyelve, mely csak szavakat ismer, s a beszélő vagy hallgató ízlésére bízza, mit gondoljon, s mit értsen a szó mögött.” A rangos költő, Vas István pedig így ír: „a nemlétező, pontosabban a semmiféle szótárban nem található szavakból készült vers, tehát a nemcsak egészében, hanem alkotóelemeiben is érthetetlen vers, vagyis ahogy mindközönségesen mondják, a halandzsavers nem szorul védelemre, igazolásra.”

Talán mondanom sem kell, a nyelvi játékosok tematikájából sem hiányoznak a halandzsaversek. Ezúttal azonban talán az a célravezetőbb, ha a vérbeli költők műveiből idézek egy-egy érdekes példát, részletet. Kassák Lajos a legkülönbözőbb halandzsaszavakat keverte verssoraiba, olyanokat, mint hadzsura, dzsiramári, turatámó, latabagomár, papagallum… Kassák – Zolnai Béla nyelvész, irodalomtörténész kérésére – egy 1957-ben kelt magánlevelében magyarázatot is fűzött e szavakhoz. Többek között ezt írta: „Az idézett szavak fiktív csinálmányok, nem létezők, nem fogalmi, hanem indulati tartalmúak. Ahogyan a költői indulat feszítő ereje szétveti e versben az eddig ismert versformák bármelyikét, úgy a fokozódó szenvedély legszívesebben az összes létező szavakat félredobná, hogy legsajátosabb érzelmeit a maga csinálta nyelven fejezze ki!”

Természetesen nem csupán Kassákra hivatkozhatunk. Gondoljunk csak Karinthy Fájdala című versének szinte közismert első két sorára: „A pő, ha engemély, kimár, / De mindegegy, ha vildagár…” Vagy emlékezzünk Kálnoky László XIX. Henrik című (képzelt) drámájának soraira, amelyekben a halandzsaszavak a valóságosakkal tarka egyveleget alkotva jelennek meg:

Fenség, a franc föld künyső parlatán

Elült a hadvasok zadorlata.

Bék ül kevély-csornáló Mars helyén;

S a nép, a tél-túl potnát, csart, suját,

Pohontyot vesztő, dögsanyarta nép

Tallót subál, polyhót vet parlagon,

S ha pönty aszalva, surboly ha beért,

Újpénz fejében vesterát lakik,

Zengő pakád szavára jár hokornyást,

S dibározik Bonárdus ünnepén…

A halandzsavers műfajának jeles ismerője, egyúttal művelője Weöres Sándor is. Azt a három tételből álló versét idézem, amelyben a címen és az alcímeken kívül egyetlen értelmes magyar szó sincs. Később majd elárulom, miért épp ezt választottam.

Hangcsoportok

Puha, forró hangok

Ange amban ulanojje

balanga janegol

mo hítula e mante

u kuaháj imanan.

Jekale munni temme

a jajja mimenó

golopandu amenija

u kuaháj imanan.

Gyors, gyöngyöző, vidám hangok

Vikulili hejriri sziggaga

mukofoki kupukájlili vikufuja

kej robu lofu-lofu

rudozori klitpipa kejrila

Áradó, sugárzó hangok

Khúnái áfháiszthái mengoh

álkhén ovái lái!

Mánéshgoli ken unnuloj mopi

aljoj ken oszándeszthái!

Hogy miért éppen ezt a halandzsaversét választottam Weöresnek? Nos, azért, mert ugyanennek a versnek a „segítségével” vizsgálta a halandzsaszövegek hanghatását A pecsétek feltörése (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983) című könyvében a jeles nyelvész-irodalomtörténész, Török Gábor is. Nem megalapozás nélkül tette ezt. Előbb ismertette Fónagy Ivánnak azokat a múlt század közepén végzett önálló kutatásait, amelyek minden korábbi kételyt eloszlatva bebizonyították, hogy a beszédhangoknak igenis van némi önálló, a szavaktól független jelentésük, hangulatuk, kifejező erejük. (Csak egy-két példa Fónagy Iván óvodásoknak, iskolásoknak, felnőtteknek egyaránt feltett „ravasz” kérdéseiből: „Melyik a fürgébb hang, az i vagy az u?”, „Melyik a verekedősebb: az l vagy az r?”, „Melyik a nedvesebb: az n vagy az ny?”stb. A válaszolóknak több mint 90 százaléka egyetértett abban, hogy a megfelelő párokban az i, az r és az ny a fürgébb, verekedősebb, illetve nyálasabb a társánál.) Török Gábor az említett munkájában, Gergely Évának egy a költői „halandzsáról” szóló tanulmányát is felhasználva például azt mutatta ki, hogy a Weöres-vers idézett első tétele nem gyűlöletet, haragot, hanem kedvességet, szeretetet, szerelmet fejez ki. Huszonöt megkérdezett felnőtt közül húszan így érezték, s a maradék öt sem volt velük ellentétes véleményen, csak nem tudott határozott véleményt mondani. Részletezhetném, hogy mi idézte elő ezt az eredményt (pl. hogy az orrhangokat, amilyen az m vagy az n, édesebbnek, melegebbnek érezzük a szájhangoknál, mint amilyen a b, d, p, t; vagy hogy a zöngés hangokat puhábbnak, forróbbnak érezzük a zöngétleneknél), de ez már nem ennek a könyvnek a feladata, ezért ettől eltekintek. A lényeg viszont az, hogy igenis, a halandzsaversekben is lehetnek hangulatok, csak éppen meghatározott emberi viszonyok nélkül; továbbá lehetnek bennük érzelmek is, de alany és tárgy nélkül, azaz annak kifejezése nélkül, hogy ki érzi, és ki vagy mi iránt, illetve kivel vagy mivel szemben érzi. Ennek a szakasznak a befejezéséül két kis halandzsaszöveget idézek, ezúttal már nyelvi játékosoktól. Elsőnek Győry István Abélamu című versének első szakaszát. Ez a következő:

Do tum meném zemid eszor gyona.

Asomja fágó zóni tom monya.

Harám römár lágam né men gyavok.

Smemesz etől mesém ka ilsagok.

A másik idézet Házy László Kobárlás című, élettel teli halandzsaprózája.

„Egy ronta vitlározott a héren. Bár koltái még nem redéleztek, rámos kattyúja már csomborodott, mellette géres zebérek dengereltek. Verhes digáján bős cselenték kényereltek. A latus csámok verelyén szanda temerék kömöröltek. Jó vádos remegye zatárolt a kormáján. Renyék zsovályán se tort a terengés. Azután zserem lett és kőszen zsigorlott a gerény.”

Mivelhogy időközben itt, nálam is „zserem lett”, arról már nem is szólva, hogy „etől mesém ka ilsagok”, sürgősen végét vetem ennek a szakasznak. De az a gyanúm, hogy olvasóim a különféle vers- és rímjátékoktól ezzel még nem szabadulnak meg véglegesen.

Versparódiák, travesztiák

A kettő egy tőről fakad. Voltaképpen mindkettő valamilyen irodalmi mű – esetünkben vers – tréfás, torzító utánzása. Talán az a legfőbb különbség a kettő között, hogy a travesztia főleg nagyszabású és nagy terjedelmű irodalmi műveknek, eposzoknak tréfás, komikus formában való átköltése. Lukácsy András szerint a travesztia „a paródiának idősebb, de ki sohasem halt rokona”. A kettő közti különbségek elemzésébe nem kívánok belemenni, mert a mi szempontunkból ez nem lényeges. Annak bemutatását s néhány jól sikerült példával való szemléltetését azonban elengedhetetlennek tartom, hogy az a nyelvi játékos klub, amelyről könyvem számos helyén tettem már említést, hogyan próbálta a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben feleleveníteni a Csokonai korában nálunk oly népszerű travesztia mulatságos-szép hagyományát. Íme néhány klasszikus vers paródiája, travesztált, gúnyos, de inkább öngúnyos változata, valamint egy névrímsorozat Arany János ihletése nyomán.

Füstbe ment út

(Petőfi Sándor Füstbe ment terv című versére)

Egész úton – hazulról el –

Azon törtem fejem:

Mivel töltsem el pár napom,

Hogy tartalmas legyen?

Mit nézzek meg először is

E gyönyörű helyen?

De volt egy kis pénz nálam és

Sok bolt a Kärtneren.

S jutott táskámba számtalan

Kisebb-nagyobb darab,

Míg várt sok régi épület,

S nézésük elmaradt.

S kis országomba toppanék

(Várta már a fiút),

S rádöbbentem: telt kofferem,

De füstbe ment az út.

(Dr. Molnár Gyula)

A Tértől az Óvodáig

(Ady Endre Az Értől az Óceánig című versére)

A Tér nagy, álmos, furcsa árok,

Daruk és kotrógépek lakják.

De mérnökök és kőművesek

Toronyházak falait rakják.

S ha rám dől is e nagy magasság,

Ha száz ház is felnő a Téren,

Ha gátat túr ezer zetor,

Az Óvodát mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség,

Akarom, mert világ csodája:

Valaki a Tértől indul el,

S befut a szent, nagy Óvodába.

(Győry István)

Meddő hányó

(Tóth Árpád Meddő órán című versére)

Gazdagodom.

Nagyon.

Van kocsim és villám.

Vagyon.

Gyémántos gyűrűk az ujjamon.

Spekulálok nyugati úton.

S végül, idővel mi leszek én?

Én, én?

Üres fejű és – ostoba vén!

(Vadas Pál)

Variációk Arany Családi körének két sorára

(Miért mindig csak Sára fáradjon?)

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Bence:

Hívd be, várja őt a jó meleg kemence!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Frigyes:

Engedd be, de vigyázz; légy óvatos, ügyes!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Jenő:

De nincs szabad ágyunk, ez itt a bökkenő!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Józsi:

Tán megjött Erdélyből Áron s a kis Mózsi?

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Judit:

Mondd meg, kiadtunk már kutyaólat, budit!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Kálmán:

Ki az ördög, aki ilyenkor mászkál mán?

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Miska:

De legyen kezedben kinyitva a bicska!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Nóra:

Segítsük a szegényt, hívjuk be egy szóra!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Ottó:

Ha tudunk, segítünk, ez nálunk a mottó!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Sándor:

Talán szállást keres egy elfáradt vándor!

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Titusz:

Hogyha számlát hoztak, mondd: elvitt a tifusz.

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Viktor:

Tán képeket árul egy nyomorgó piktor.

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Vince:

Tele van a kamránk, s nem üres a pince.

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Walter:

„Senki, csak a falról potyog a friss malter!”

De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam, Zoltán:

Kérdezd meg a vándort: „Éhes vagy? Fázol tán?”

(Jámbor J. Géza)

Nyelvi játékos rigmusok egészségünk védelmében

Ennek a szakasznak érdekes története is van. Jó három évtizeddel ezelőtt A nyelv világacímmel Szépe György nyelvész kollégámmal együtt egy határozottan sikeresnek mondható, a nézők által kedvelt, egy évtizednél is tovább élő – s csakugyan élő, egyenes helyszíni adásokból álló – műsort vezettem az akkor még egyetlen „királyi” televízióban. A műsornak volt egy nyelvi játékos rovata is, s ebben – az Országos Egészségnevelési Intézettel (OENI) előzetesen egyeztetve – pályázatot hirdettünk a nézőknek olyan jelmondatok, szlogenek, versikék beküldésére, amelyek valamilyen hasznos egészségvédelmi tanácsot tartalmaznak. Több mint 2000 jelmondat érkezett be, s „eredménye” nem csupán az volt, hogy a legjobbakat bemutattuk a műsor nézőinek, hanem még inkább az, hogy a népegészségért felelős egészségügyi szervezők hatékonynak, eredményesnek érezték munkánkat. Az Egészségnevelés című szaklap 1981. évi harmadik számában hosszas méltatás is jelent meg róla. Néhány sort idézek is belőle:

„Ezek a jelmondatok jól kapcsolódnak az egészségnevelés időszerű súlyponti témáihoz is, tehát a rendszeres testmozgást, a korszerűen mértékletes és változatos táplálkozást népszerűsítik, illetve a káros szenvedélyek (dohányzás, alkoholfogyasztás) elleni propagandát igyekeznek segíteni. … Az egészségnevelés részéről örömmel köszöntjük Grétsy dr. kezdeményezését, amely a fent mondottak szerinti hatékonyságában – aktivizáló egészségnevelési módszerként – is igen eredményesnek bizonyult.”

Ennyi háttérmagyarázat után nincs más teendőm, mint hogy bemutassak egy kis csokrot az egészségvédelem jegyében készült jelmondatokból. Annak érzékeltetésére, hogy mennyire össznépi volt ez a játék – ugyanis ez hasznossága ellenére nyelvi játék is volt! –, eleinte arra gondoltam, hogy mindegyik közzétett jelmondatnak a szerzőjét is feltüntetem. Erről azonban végül letetettem, de mindmáig hálás szívvel gondolok mindazokra a pályázókra, akik nyelvi játékos lelkesedéssel és ötletességgel életükből esetleg sok órát, sőt napot fordítottak arra, hogy minél hasznosabb, szellemesebb jelmondattal, rigmussal szolgálják népünk egészségvédelmének jeles ügyét. (Nevük s lakóhelyük egyébként megtalálható az említett szaklapnak erről az eseményről beszámoló cikkében.) Az itt következő kis felsorolásban nem tartalmi, hanem betűrendi csoportosításban közlöm a bemutatásra kiszemelt darabokat.

A füst öl – ne füstölj!

Az egészség drága kincs: ne akkor tudd, ha már nincs!

Az erős pálinka helyett igyál erőt adó tejet!

Dobd ki romló ételed – többet ér az életed!

Egészséges életforma: reggel, délben, este torna!

Ereidben nem lesz mész, ha kocogni gyakran mész!

Este könnyű étkezés – reggel derűs ébredés!

Fölösleges gyógyszerszedés – nem egyéb, mint önmérgezés.

Főzeléket eszel? Erős ember leszel!

Füstöd ontod: tüdőd rontod!

Hogyha ésszel eszel, magaddal jót teszel!

Hogyha gyakran szellőztetsz, sok nyavalyát mellőzhetsz!

Kevesebb zsír – messzebb a sír.

Ki-ki maga egészségének kovácsa!

Mese után már nincs mese: gyereknek ágyban a helye.

Minden héten gyalogtúra – nem kell akkor fogyókúra!

Napi séta – nemcsak néha!

Nem szégyen a futás – hasznos!

Ne szívj, szám: nem fáj fejem.

Óvatos légy az evéssel, érd be mindig a kevéssel!

Piszkos kézzel étkezel? Magad ellen vétkezel!

Sokkal tovább doboghat szíve, ha dohányzásnak nem lesz híve!

Többet ésszel, mint evéssel!

Vitamindús a gyümölcs: csoki helyett erre költs!

Zárd el jól a gyógyszereket, ne találja meg gyermeked!

Kancsalul festett egek?

Azt hiszem, mindenekelőtt arra nézve kell magyarázatot adnom, mi indított erre a furcsának tűnő címadásra. Elárulom: egy levél, amelyet bő negyedszázada kaptam egy rádióhallgatótól, mégpedig a Magyarán szólva című rádióműsor szerkesztőségébe. A levél a következő:

„Igen tisztelt Tanár Úr! Az újságírók gyakran idézik cikkeik címében klasszikusainkat. Ez önmagában még nem hiba, hanem érdem. Ha azonban az idézet tévedést, félreértést sugall, akkor már baj van. Soraim igazolásául csatolok egy újságkivágást. Mint látható, a Népsport 1985. november 23-i számában megjelent egy cikk ezzel az öles betűkkel szedett címmel: »Kancsalul festett egek«. Tetszetős a cím, csakhogy van egy kis bökkenő, mégpedig az, hogy Vörösmarty örökzöld versében az eget nem kancsalul festik, hanem csupán kancsalul nézik!

Tisztelettel: Gyurkovits István,

Budapest, Pengő u. 6–8. (1024)”

Lehet, hogy csak pontoskodás a részemről, hiszen A merengőhöz című verset, Vörösmarty egyik legszebb költeményét reményeim szerint a csak valamennyire is iskolázott fiatalok és idősebbek még ma is egyaránt ismerik, de azért, biztos, ami biztos, mégis felidézem olvasóimnak azt a szerintem szállóigének is tekinthető két sort a versből, amelyik az újságírót az imént idézett cím adására ihlette. Vörösmarty ezt írta:

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Ugye világos olvasóim számára, hogyan kell értelmezni a dőlt betűkkel szedett sort? A benne található vesszők nyilvánvalóvá teszik, hogy a levélírónak igaza van: szó sincs kancsalul festett egekről, hanem arról van szó, hogy az ábrándozás kancsal, hamis látásmódra vezet, amelynek következtében festett eget lát az ábrándozó a valódi helyett. S íme, mindössze az okozta a félreértést, hogy az az apró kis írásjel a kancsalúl szóalak után, vagyis a vessző elkerülte az újságíró figyelmét.

Nos, mindössze azért választottam ezt a talányosnak látszó címet – természetesen kérdőjellel ellátva, nehogy én is félreértés okozója legyek –, hogy egyrészt visszautalhassak erre a régi, de tanulságát tekintve ma sem érdektelen történetre, másrészt pedig, hogy valamiképpen felkeltsem olvasóim érdeklődését könyvem e fejezetének tárgya iránt, amelyben a kancsalságnak igencsak nagy szerepe van. Ugyanis ebben a részben a kancsal rímekkel s az ezeken alapuló nyelvi játékokkal foglalkozom.

Mi is valójában a kancsal rím? Egy vérbeli szójátékos rímfajta. Lényege az, hogy a sorvégződések mássalhangzói pontról pontra megegyeznek – itt nincs helye asszonáncnak, azaz csupán részleges mássalhangzó-egyezésnek, ami a nem kancsal rímek használatakor egészen természetesnek számít –, a magánhangzók azonban minél jobban, lehetőleg még hangrendjük tekintetében is eltérnek egymástól. Azt persze nem mondhatjuk, hogy a valódi költészetben nincs is semmi szerepe a kancsal rímnek. Remek kancsalrímsorozatot találunk például Kosztolányinak a Csacsi rímek ciklusába tartozó Tréfás ujjgyakorlatában. Szemléltetésül csupán néhány sorvégződéspárt idézek a versből: gerendje – kalandja, csendje – varangya, kelengye – kalandja. Vagy álljon itt példának Arany János kancsal ríme a Tinódi redivivus című paródiából:

Röttentő hadakban ki forogtál akkort:

Dúdolsz mai napság omnibuszt, fiakkert.

Ugyancsak ide kívánkozik a kitűnő költőnek és műfordítónak, Devecseri Gábornak az a versszaka, amelyet már súlyos betegsége idején vetett papírra az Elszáll az idő című versben:

Sokat nem ér e porhüvely,

lehetsz erős, mint egy bivaly,

a víz alá, hol a hal él

szorít le a hülye halál…

S talán még inkább ide tartozik Weöres Sándornak már címével is árulkodó kis verse a Harminc bagatell című sorozatból:

Kancsal rím

Egy hívő s egy eretnek

feles földön aratnak

hergeli két amazon

mint a hang a lemezen.

Még tovább is sorolhatnám a „magas” költészetből vett példákat, továbbá megemlíthetném jó néhány költőnek vagy akár tudós szerzőnek a kancsal rímmel foglalkozó munkáit – például Várady Szabolcs költőnknek A kancsal rím című, az interneten is hozzáférhető alapos tanulmányát, amelyben a szerző a kancsal rímek fajtáit külön-külön is elemzi (pararím, kibicsaklott rím stb.) –, de nem teszem, noha tagadhatatlan, hogy ez a különös rímfajta nemcsak a verstani munkák körébe, hanem legalább annyira a nyelvi játékok sorába tartozik, mint ahogy oda tartoznak a kínrímek is. Persze ezt ilyen formában sem általánosíthatom, mert nem írnék igazat. Bizonyítékul s egyúttal szemléltetésül idézek néhány sort Várady Szabolcs tanulmányából. Többek között ezt írja a szerző a kancsal rímről:

„Komoly versben ez igen hasznos eszköz lehet, ha a pátoszt akarjuk visszavenni. Mint például Orbán Ottó, amikor Blake Tigrisére az elvesztett ifjúság képét vetíti, majd a nosztalgikus önsajnálat heves rohamát egy elegáns riposzttal így védi ki: »Csíkos ékkő, tündökölsz, / Művészi, ahogy te ölsz. / Noha nem tudatos döntés: ösztön, / Hogy nem élsz növényi koszton.« (Mint egyik kritikusa írta: »A pátoszt és szentimentalizmust megtöri egy kancsal rím«, és szerintem is nevezzük csak kancsalnak az »ösztön–koszton«-t, a pararímet hagyjuk meg a tudománynak.)”

Folytatva tehát a megkezdett gondolatot: a kancsal rím túlságosan harsány, túlzottan is magára vonja a figyelmet, s ez a költemény rovására mehet, a nyelvi játékokban azonban épp ez a jó. Ott érthető, hogy ez áll a középpontban, hiszen voltaképpen ez is a cél. Ugyanez a magyarázata annak is, hogy a nyelvi játékokban a kancsal rím nem is korlátozódik csupán a sorok végére, hanem kiterjed – vagy inkább így mondom: kiterjedhet – akár az egész sorra. Az elmondottak igazolására lássunk most már olyan kancsal rímes versikéket, szópárokat, amelyek már eleve azért születtek, hogy örömet szerezzenek a nyelvi játékok kedvelőinek, s egyúttal megmutassák, hogy nyelvünk e téren, ilyen megméretésben is milyen csodálatos játékszer mindnyájunk számára. A kis versikék, amelyeket idézek, jobbára a nyelvi játékok szerelmeseinek szüleményei. Közülük külön is kiemelem Bencze Imre és a néhány éve, sajnos, már elhunyt Timár György nevét.

Egy kis bibi

– Mi Ali baja?

– Nincs alibije.

Borissza vélemény

Laktatóbb a paksi tömény,

mint a pesti péksütemény.

Orvosi jó tanács

Esti bőség:

ostobaság.

Kánikula

Nógrádban sok palóc között

fogy a sör, a palackozott.

A szép és a csúf

Szép e kocsi bőrülése,

csúnya volt a borulása.

Egy kis gasztronómia

Azt vallják a barkácsolók,

nincs jobb, mint a birkacsülök.

Kaukázusi bölcsesség

Minden igaz dagesztáni

tud kenyeret dagasztani.

Autós túra a Felvidéken

Elfogytak a benzintalonok,

Lőcsén lettünk benzintelenek.

Blődli

Azt mondja az indonéz házaló:

fák mögül egy indóház néz elő.

Egyenlőtlen fejlődés

Isten hozzád, hardver, szoftver,

kiskocsmában pörköltszaft vár.

Okirathamisítás

Hamis tanú, kancsal okmány,

hát ez bizony bűncselekmény!

Egy epigon sírverse

Nem volt ő egy Lope de Vega,

haláláig lopa, de vége.

Féltékeny férj a HÉV-en

Lassúbb ez a vicinális

még az öreg vicinél is!

Mikor leszek Micinél?

Jaj, ki tudja, micinál?

Honi könyvkiadás

Zola: Nana

Olvasó: Nini!

Kritikus: Ne, ne!

Erénycsősz: Nono!

Kiadó: Naná!

Természetesen nem csupán verssorpárokban derülhetünk ezeken a kancsal rímeken, hanem például kínálkozó, nemegyszer akár morbid jelzős szókapcsolatokban is, mint állati ellető, bőséges besúgás,bűzös bázis, csipás csapos, csökönyös csákányos, dőre diri, dudorodó didiredő, epés após, felületes falulátás, fecsegő facsiga, göthös gáthős, gyanús gyónás, gyermekes gyurmakés, hatásos hátesés, hihető hahota, hűbéri háború, ibér óbor, iráni úrinő, ízléses őzlesés, járatos jurátus, kelta költő, közös kázus, kutató kötőtű, lüke lakó, mankós munkás, napozó népűző, nőderítő nádarató, ógörög igerag, óvodás évődés, örmény ármány stb. Vagy például regénycímekben, amelyeknek kancsalrímes kiforgatása, átköltése, bátran állíthatom, remek szórakozás annak, aki ilyenek alkotására késztetést érez. Talán ez utóbbira még bemutatok egy-két példát! Előbb az igazi címet közlöm, majd az abból megálmodott, illetve fabrikált kancsal rímet.

Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter>A bál és a sztár

Jókai Mór: Mire megvénülünk>Mára még van ólunk

Kaffka Margit: Színek és évek>Szánok és óvok

Krúdy Gyula: A vörös postakocsi>A véres pesti kacsa

Mikszáth Kálmán: A fekete város>E főkötő veres

Most azonban legyen vége a puszta felsorolásnak, és következzenek a kancsalrímes fejtörők!

Rejtvényes kancsalságok

Kancsalrímes szókapcsolatok

Meghatározásokat sorolok fel. Mindegyik meghatározásra egy-egy kancsalrímes jelzős szószerkezet a „válasz”. (Egy példa, szemléltetésül: Botor flamand:balga belga.)Segítségül még elárulom, a rejtvénysor elején még egyszerűek, két szótagúak a megoldások, de azután akadnak bonyolultabbak, hosszabbak is.

    1. Mindenre eltökélt szenteskedő:

    2. Szelíd vereség:

    3. Vízben lebegő fiatal tehén:

    4. Hozzá nem értő egyházi alkalmazott:

  1. Kissé pisze fényképész:

  2. Csúnya légyott:

  3. Elhízott pénzember:

  4. Derűs erdőmunkás:

  5. Ostoba őrlemény:

  6. Kacsázva járó burkoló:

  7. Sötét női fejfedő:

  8. Puhuló mérgező gomba:

  9. Engedélyezett fűfogyasztás:

  10. Kacagó szófaj:

  11. Csuromvizessé váló turista:

  12. Perzsa nemesasszony:

  13. Humoros hatást keltő vegyész:

  14. Adókról folytatott régimódi disputa:

  15. A meleget jól viselő félvilági nő:

  16. Minden erejét megfeszítő monarchikus államfő:

  17. Termékeny regényalkotó:

  18. Szándékos nagyotmondás:

  19. Tájékozott ügyvédjelölt:

  20. Undorodó bíró:

  21. Kitüntetett kisiparos:

  22. Gyermekkori dévajkodás:

  23. Tengeri halat kergető egyházfi:

  24. Finnyás globetrotter:

  25. A megszokottól eltérő nyomatékos kérés:

  26. Liftként is használható csalogány:

Tíz férfi, tíz nő

Ezúttal húsz szót sorakoztatok fel. Mindegyiknek van legalább egy kancsalrímes keresztnévi megfelelője. Azidomszóé például ez lehetne: Ádám. Ennyi segítség után olvasóim bizonyára megtalálják mind a húsz utónevet, tíz férfiét és tíz nőét!

1. Állás. 2. Avítt. 3. Buli. 4. Burnót. 5. Cselló. 6. Dézsa. 7. Dúvad. 8. Elváró. 9. Jelen. 10. Kongó. 11. Mértan. 12. Műhely. 13. Ódon. 14. Örök. 15. Ráta. 16. Rezsi. 17. Róka. 18. Sűrű. 19. Tábor. 20. Verő.

Kancsalító hármasok

Ez a rejtvény az egyik legkiválóbb, legagyafúrtabb nyelvi játékosnak, Bencze Imrének az ötlete. Ebben a megfejtők feladata az, hogy mindegyik meghatározást egy hármas, azaz három szóból álló, de az eddigiekhez hasonlóan szintén kancsalrímes szókapcsolattal fejezzék ki, amelyben minden szó mássalhangzói ugyanazok, sőt helyükön is maradnak, a magánhangzók azonban tetszés szerint cserélhetők más magánhangzókra. Szemléltetésül álljon itt is egy példa, a megoldással együtt! Meztelen Piroska bírósági tárgyalása:Pőre Piri pere. E szükségesnek látszó bevezető után most már jöhetnek a megoldásra váró fejtörők is. A fejezet végén természetesen fellelhetők a megoldások is, de arra kérem olvasóimat: ne adják fel könnyen!

  1. Szélhámos kajla mesterkedése:

  2. Cseles csónakos rávezet:

  3. Kese mesterember bútordarabja:

  4. Rigai üzletben kapható favágószerszám:

  5. Jó kedélyű, őszes halántékú szakmunkás:

  6. Zárszerkezet féleszűt lebilincsel:

  7. Előkelő miskárolt kos taksája:

  8. Díszes lovas kocsin járó, szélhámoskodó húsiparos:

  9. Élősködőktől gyötört, botrányokat okozó táncmulatsági főszereplő:

  1. Zalai helységben (8771) felcsendülő, elképzelhető kacagás:

  1. Fullánkos nyelvű, álmos képű kocsmáros:

  2. Mohács környéki község gyászhuszárjának panaszkodása:

  3. Rosszmájú nőbolond előtűnik:

  4. Kármán József fő művének hősnője guzsalyozna, köszörülne:

  1. Erőfeszítéseket tevő, júdáskodó nagyfejedelem:

  2. Lihegő, viperaként hangoskodó köpönyegforgató:

  3. Lassan csillapodó, világhálón ügyködő harci mén:

  4. Némajátékkal foglalkozó, anyás természetű kísértet:

  5. Unatkozó régész ügye:

  6. Mogorva csatlós bevásárlóalkalmatossága:

Kancsalrím-keresés

Végül egy olyan verses fejtörőt ajánlok olvasóim figyelmébe, amelyben a hiányzó kancsalrímeket az olvasóknak kell megtalálniuk. Könnyítésül az első verssorokban dőlt szedéssel jelzem azokat a sorvégeket, amelyek rímpárjukra várnak. Jó fejtörést, jó mulatást!

1.Áll már az odúja fala,

De ráment . . .

2.Amiért négyen dühösek,

A szobák . . .

3.Cserfes madár erre csörög,

Náthától az . . .

4.Szekrény sarkában szú rág,

A pók meg hálót . . .

5.E házban szemtelen, lökött

Már eddig . . .

6.Kelemen lyukas foga tűrte,

Hogy belement a . . .

7.A levegő száraz, tudom,

S betegséget . . .

8. A rézbányászarca varas,

Kibányászott . . .

9.Az életunt madár: fásult szarka,

A fodrászolt szamár: . . .

10.Hogyha fáj a lüktető pata,

Vigasztal a . . .

Sanda rímek – és egyéb sandaságok

A sanda rím voltaképpen nem illik ide, mivel nem kancsal, azaz nem a mássalhangzók azonossága, ugyanakkor pedig a magánhangzók különbsége, harsány eltérése jellemzi, de mégis itt szólok róla, mivel a sanda és a kancsal szó a jelentése(i) alapján némiképpen összetartozik. Értelmező szótáraink a sanda szónak feltüntetik ’kancsal’ jelentését is, igaz, azt is jelezve, hogy ilyen értelmű használata nem általános; inkább csak a népnyelvre meg az irodalmi nyelvre korlátozódik.

A sanda mészáros, mint tudjuk, máshova sújt, mint ahova néz. Nos, a sanda rím pedig azért sanda, mert vele egészen másképp fejeződik be a verssor, mint amit a rímhívó szó alapján várunk, de – és ez az egészben a legérdekesebb – a várt, „normális” rím is ott van a háttérben, s benne foglaltatik a sanda rímben, kimondatlanul. Ha a hajdani diákverselésre vagy a 20. században bőven termő kabaréköltészetre gondolunk, akkor leginkább vaskos kétértelműségek bukkannak emlékezetünkbe, de a sanda rímek e területére itt most nem szeretném elvezetni olvasóimat. Azt azonban célirányosnak s e nyelvi játékoskönyv szelleméhez nagyon is illőnek érzem, hogy legalább néhány példa erejéig szóljak erről a tagadhatatlanul játékos rím néhány fajtájáról.

Kezdjük a becsapós versikékkel! Ezek esetében mindössze az a cél – s a lényeg –, hogy a hallgató vagy az olvasó ne azt a rímet kapja, amelyet vár, illetve hogy ne is rímet kapjon. (Ez utóbbit, azaz a várt rímet zárójelben mindig jelzem is.)

Ne töltse idejét a lábasok mellett,

vásároljon inkább félkész csirke…combot! (mellet)

Adriai tündérország, finom mívű szelence,

falaid közt kóborolnék most is, kedves… Dubrovnik! (Velence)

Akarja, hogy testsúlya az ideálist elérje?

Fogyasszon több baromfihúst, sok benne a… vitamin! (fehérje)

Mikor az a kedves mosoly megcsillant a szemeden,

Úgy éreztem, most tudom csak, mi is az a… barátság! (szerelem)

Az előbbiek fordítottjának tekinthetők az ún. hibás versek,amelyek tudomásom szerint az 1836–1916-ig élt újságírónak, Ágai Adolfnak a jó Misiről és a rossz Marciról szóló, Forgó bácsi néven írt gyerekverséből eredeztethetők, s amelyeknek az a lényegük, hogy a verssorok sugallta kancsal rímeket a „költő” játékosan kiegyenesíti. Maga a kitaláló, Ágai például így:

Misike jó kisfiú volt,

Kis könyvéből mindig tanolt.

De ím nézzétek a Marcit,

Mindig vágott fura arcit.

Jaj, hogy néz a neveletlen,

Szeme úgy ég, mint a ketlen.

És így tovább.Napjaink nyelvi játékosai pedig így:

Kicsi nekem ez a peron,

Hazamegyek kerékperon.

Fú a szél, süvölt a ciklon,

Jaj de fázom a biciklon.

Végül pedig hadd említsem meg azt, hogy a kancsal rímek, amelyekre a fejezet címe utal, még ha ennek a fejezetnek itt most végét is vetem, könyvemnek egyéb helyein hol itt, hol ott feltűnnek majd, különösen olyan játékos, szellemes és egyúttal csattanós versikékben, amelyek – jeles nyelvi játékosaink ördögi találékonyságának köszönhetően – szinte tobzódnak a különféle kín-, kancsal, kecske-, sanda és egyéb rímekben, s amely versikéknek szinte mindegyik darabja egy kis nyelvi varázslat. Persze azt, hogy tárgyilagosan ítélem-e meg ezeket az itt csak ígért „remekműveket”, vagy csupán a nyelvi játékok iránt elfogult szerző rózsaszín szemüvegén át látom őket ilyennek, úgyis az olvasó dönti el, nem én.

Megfejtések

Rejtvényes kancsalságok.

Kancsalrímes szókapcsolatok. 1. Elszánt álszent. 2. Békés bukás. 3. Úszó üsző. 4. Kontár kántor. 5. Fitos fotós. 6. Ronda randi. 7. Tokás tőkés. 8. Vidor vadőr. 9. Dőre dara. 10. Csámpás csempés. 11. Fekete főkötő. 12. Lágyuló légyölő. 13. Legális legelés. 14. Nevető névutó. 15. Átázó utazó. 16. Iráni úrinő. 17. Komikus kémikus. 18. Ódivatú adóvita. 19. Hőtűrő hetéra. 20. Erőlködő uralkodó. 21. Szapora szépíró. 22. Tudatos tódítás. 23. Járatos jurátus. 24. Utálkozó ítélkező. 25. Koszorús köszörűs. 26. Óvodás évődés. 27. Heringűző harangozó. 28. Válogatós világutas. 29. Kivételes követelés. 30. Felemelő fülemüle.

Tíz férfi, tíz nő. 1. Illés. 2. Ivett. 3. Béla. 4. Bernát. 5. Csilla. 6. Dezső. 7. Dávid. 8. Elvira. 9. Jolán. 10. Kinga. 11. Márton. 12. Mihály. 13. Ödön. 14. Erik. 15. Rita. 16. Rózsa (a „tíz nő” kitételhez ez szükséges, de valójában egy férfinév is lehet: Rezső!). 17. Réka. 18. Sára. 19. Tibor. 20. Vera.

Kancsalító hármasok. 1. Csaló csálé csele. 2. Ravasz révész rávisz. 3. Szőke szaki széke. 4. Balti bolti balta. 5. Derűs, deres darus. 6. Lakat lükét leköt. 7. Úri ürü ára. 8. Hintós hintás (vagy: hantás) hentes. 9. Bolhás, balhés bálhős. 10. Hahóti hihető hahota. 11. Csípős, csipás csapos. 12. Sárosi sírásó sírása. 13. Kaján kujon kijön. 14. Fanni fonna, fenne. 15. Erőlködő, árulkodó uralkodó. 16. Szuszogó, sziszegő szószegő. 17. Csituló, chatelő csataló. 18. Mímes, mamás mumus. 19. Ásító ásató esete. 20. Keserű kísérő kosara.

Kancsalrím-keresés. 1. … ideje fele. 2. … nagyon dohosak. 3. … orra csorog. 4. … sző rég. 5. … számtalan lakott. 6. … fügetorta. 7. … szerez tüdőm. 8. … érce vörös. 9. … fésült szürke. 10. … laktató pite.

A Marcsa hája és a kóbor Julcsa

Vajon hogyan kerülhetett ez a két nőszemély, Marcsa és Julcsa e fejezet élére? – töprenghetnek el olvasóim, amikor megpillantják ezt a címet. Ám azzal hízelgek magamnak, hogy a legjátékoskedvűbbek közül bizonyára többen is akadnak, akiknek a fejében megfogamzódik a felismerés, hogy ni csak, egy-egy ravasz betűcserével mindkét név eltűnik, ködbe vész, mégpedig úgy, hogy metatézis, azaz hangátvetés révén más, de szintén értelmes kifejezéseket kapunk cserébe. Lássuk csak! A Marcsa hájából a két kezdőbetű felcserélésével ez lesz: a harcsa mája, a kóbor Julcsából pedig ez kerekedik ki: a jó bor kulcsa. Egészen bizonyos – gondolhatják ezek a minden nyelvi játékra kihegyezett fülű és figyelmű olvasók –, hogy ebben a fejezetben ilyenféle hangcserés nyelvi játszadozásokról lesz szó.

Akik így okoskodtak, jó nyomon járnak. Csakugyan egy betűcserén alapuló nyelvi játékról szólok a következőkben, de nem mindenfajta metatézisről, hanem annak egy sajátos változatáról, amely a nyelvi játékok és játékosok körében meglehetősen nagy népszerűségre tett szert: a kecskerímekről. A hangátvetés, ha szabad ilyen lekicsinylően mondanom, voltaképpen mindennapos dolog. Szavaink múltját vizsgálva számos olyan szóra bukkanunk, amelyben az idők folyamán hangátvetés ment végbe. Teher szavunk eredeti alakja minden bizonnyal tereh volt. A mazsola, amely az olasz Malvasia tulajdonnévre vezetető vissza, malazsa, illetőleg malozsa formából alakult ki, szintén hangátvetés révén. Szöcske szavunk korábbi alakja szökcse volt, amely ’ugrál’ jelentésű egykori szökös igénk melléknévi igenévi alakjából formálódott imigyen: szököse > szökse > szökcse, majd ez vált hangátvetés útján szöcskévé. A népnyelvben mindmáig gyakoriak a kalán, csanál stb. formák a köznyelvi kanál, csalán stb. mellett. Egyik kiváló magyar nyelvészünk, a nemrég elhunyt Deme László egyébként már 1943-ban, huszonkét éves korában könyv méretű tanulmányt írt erről a hangtani jelenségről A hangátvetés a magyarban címmel. Míg azonban a hangátvetésről szólva elsősorban egy-egy szón belüli változásra gondolunk – bár ez nem szükségszerű! –, addig a kecskerímáltalábantöbb szót foglal magába, több szóra terjed ki. Nem is könnyű megmondani, hogy micsoda tulajdonképpen. Tekinthetjük retorikai alakzatnak is, de talán jobb, ha egy rímfajtának, s még jobb, ha egy sajátos rímes nyelvi játéknak tekintjük. A Tinta Könyvkiadó Alakzalexikon – A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve című nagy művében önálló címszóként ugyan nem szerepel, de a hang-, szó- és gondolatalakzatokat tárgyaló Metabolé szócikk egész oldalas táblázatában a palindróma, anagramma, metatézisés egyebek társaságában a kecskerímis megtalálható. Mivel én e könyvben elsősorban a nyelvi játékok felől közelítek hozzá, egy vérbeli nyelvi játékosnak, Karinthy Frigyesnek a kecskerím mibenlétére vonatkozó meghatározását idézem. 1927-ben, Az Est hármaskönyvében, közelebbről e kötetnek Tíz elmúlt év pesti társasjátékai című fejezetében a következőket írta Karinthy:

„Az a rímjáték, amivel pár évvel ezelőtt foglalkoztatta egy tréfás társaság a közönséget, nem új – a németek »schüttelreim«-nek, »zöcskölőrím«-nek nevezik. Kecskerím ennek a költői műfajnak a magyar neve. Kötöttsége egyetlen szabályból áll: az első sor két utolsó szava oly módon rímel a második sor két utolsó szavára, hogy a két szó kezdőbetűje felcserélődik. Egyike a legmeglepőbb rímhatásoknak, a hivatásos költészet éppen azért tagadta ki és vetette meg, mert túlságosan jó és hatásos rímjátékkeret, komikusan hat, a tartalom rovására megy, elárulja a versnek azt a nyílt titkát, amit minden költő tud, de amit ha bevallunk magunknak, rögtön felébredünk az illúzióból: hogy a forma, a rím adja meg a gondolatot és nem fordítva.”

Karinthy mindjárt példákkal is szolgál, mégpedig jobbára olyan verssorpárokkal, amelyeknek címük is van. Írásában külön kifejti, hogy az ilyen típusú rímpároknak, ahogy ő nevezi, kecskerím-aforizmáknak a hatását nagyban fokozza a testes, szabatos cím. Íme néhány példája!

Közismert afféromnak rövid és tüzetes története

Engem kétszer csapott kupán,

S ő egy pofont kapott csupán.

Gyilkosság történt egy hotel fürdőszobájában

Ügyész halált kér a vádban.

Bizonyíték: vér a kádban.

Hidegvér az akasztófa alatt

Vajon mit akarhat tőlem e fura bakó?

Tán felakaszt? Üsse a kő! Eb ura fakó!

Talán mondanom sem kell(ene), nem Karinthy az egyetlen íróféle ember, akit megfertőzött a kecskerímgyártás bacilusa. Ha nem is mindnyájan fogadták meg a mesternek azt a tanácsát, hogy a kecskerímpár elé címet is érdemes és illik tenni, azért többen is létrehoztak efféle művecskéket. A hangjátékok, mesék, tévéjátékok, színdarabok népszerű szerzője, a Kossuth-díjas Csukás István például ezt:

Családi háborúság

Túladott nején Fábián

Anyósán, továbbá fián…

Az írói pályáját riportokkal, színdarabokkal, ifjúsági regényekkel kezdő, hamar népszerűvé váló írónak, Fehér Klárának köszönhetjük ezt a remek kecskerímpárt:

Optikai csalódás

Azt hittem, hogy csillámpala.

Pedig csak a pillám csala.

A munkaszolgálatosként a Don-kanyart is megjárt, rendkívül termékeny író, akit regényei és hangjátékai egyaránt kedveltté és ismertté tettek, Hegedűs Géza a szigligeti alkotóházban ezt a rímpár faragta ki:

Egy műkedvelő színjátszókör sikerületlen előadására

Rikítók, mint a réti pipacsok

Ezek a szörnyű péti ripacsok.

Az elsősorban irodalomtörténészként és műfordítóként, illetve a Bábel című nemzetközi folyóirat főszerkesztőjeként ismert Radó György ezzel a cím nélküli négysorossal remekelt:

Elöl megy a kopott lengyel,

Lova lábán lopott kengyel.

Lova lábán tompa pata:

Minek ez a pompa, tata?

A szórakoztató kisregényeiről és humoros színdarabjairól ismert Tabi László, aki vagy két évtizedig a Ludas Matyi főszerkesztője is volt, az Élet és Irodalomban ezt a bravúros kecskerímpárt tette közzé:

Szexis nő

Rám annyira hat a Mari,

Mint valami Mata Hari.

Végül egy úgyszintén virtuóz versike a számos nyelvi játékra, különösen irodalmi paródiákra rendkívül fogékony költőtől és műfordítótól, Timár Györgytől:

Szakmai szenvedély

Csillagásznak a Cassiopeia

Nem is csak holmi pesszió: kéj a’!

A szemelvényként idézett irodalmi példák után, de még az előtt, hogy e rimjátéknak legalább két jól elkülönülő fajtáját részletesebben is bemutatnám, szükségesnek tartok némi magyarázatot fűzni a kecskerímekről már eddig elmondottakhoz, egyúttal már egy kicsit előre is tekintve, a fejezet további részei felé.

Karinthy, mint olvasóim bizonyára emlékeznek is rá, a kecskerímről ezt írta: „Kötöttsége egyetlen szabályból áll: az első sor két utolsó szava oly módon rímel a második sor két utolsó szavára, hogy a két szó kezdőbetűje felcserélődik.” Nem akarom e kristálytisztán megfogalmazott „szabály” helyességét megkérdőjelezni, hanem – a nyelvi játékok kedvelőinek, sőt elkötelezettjeinek lelkialkatát jól ismerve – csupán azt a népi bölcsességet szeretném a Karinthy által leírtakhoz hozzáfűzni, hogy „kivétel erősíti a szabályt”! Ha egy megoldás nagyon ötletes, igazán szellemes, akkor elnézhető benne egy-két apró eltérés a rögzített szabálytól. Például elfogadható kecskerímpárnak az olyan rímösszecsengés is, amelyben nem két szó kezdőbetűje cserélődik fel, hanem egyetlen betű vándorol át a másik szó élére, onnan viszont nem jön vissza semmi, azaz az egyik betű egy zérus értékű betűvel (hanggal) cserél helyet. Egy példa: „Bükkös, tölgyes, fenyves apad, / Lesz belőlük enyves fapad.” Vagy: a kecskerímpárnak nem mindkét tagja áll feltétlenül pontosan két szóból. Elfogadhatjuk kecskerímnek az olyan rímpárt is, amelyiknek az egyik, sőt akár mindkét tagja csupán egyetlen összetett vagy akár egyszerű szó. Egy-egy példa mindkét fajtára: „Sötét királyt mattolja, / S királyokkal jattol ma.”, illetve: ”Égbe száll a kémfohász: / Mért nem lettem fémkohász?. Vagy: a kecskerímpár egyik vagy akár mindkét tagja állhat a kettő helyett akár három szóból is, persze csak akkor, ha a rímpár olyan elmés, olyan szellemes, hogy még e kis szabálytalanságával együtt is érdemes a megörökítésre. Erre jó példa akár a Karinthytól idézett három példa közül az utolsó (e fura bakó – eb ura fakó),akár a Tabi Lászlótól idézett rímpár: hat a Mari – Mata Hari. Vagy: kár volna egy frappáns, fölöttébb szellemes kecskerímpárt félredobnunk pusztán azért, mert benne nem csupán két kezdőbetű cserél helyet, hanem egymás melletti két-két betű. Például: „Meglepett egy show-ötlettel, / Meghálálom öt sólettel.Vagy: oktalanság – legalábbis túlzott precízség – volna figyelmen kívül hagyni egy olyan bravúros kecskerímpárt, amelyben egy betű történetesen nem egy, hanem két betűvel cserél helyet: „Nem fogja Ilonkát szaván, / Inkább fog szalonkát Iván”.

Még sorolhatnám tovább a „vagy”-okat, de nem teszem, mert úgy vélem, ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy egy igazi, vérbeli kecskerímben (vagy akár egyéb játékos rímben) akkor is gyönyörködhetünk, ha valamilyen apró szépséghiba is fölfedezhető rajta. Éppen ezért most már csak arról ejtek egy-két szót, hogy a kecskerímekhez hasonló, metatézisen alapuló versjátékok más országokban, más nyelvekben sem ismeretlenek. A németek „schüttelreim”-jeire már Karinthy utalt, arról pedig, hogy Franciaországban is volt divatjuk, kellőképpen tájékoztat Luc Etienne L’art du contrepet című, több mint háromszáz oldalasmunkája, amelyben a szerző nemcsak számos, részben nyelvbotláson, részben tudatos „elszóláson” alapuló, „duplafenekű” mondattal örvendeztet meg bennünket, hanem még a különféle játékos két-, sőt egyértelműségek kigondolásának technikáját, „elméletét” is részletesen kifejti. Nálunk a nyelvijáték-szakirodalom szerint Vikár Béla, a neves etnográfus, a Kalevala első fordítója a játék megalapítója, s a kecskerím elnevezés is tőle származik, igazi magyarországi elterjesztője azonban, ahogy erre már e fejezet elején utaltam, Karinthy Frigyes és baráti köre. S ennyi „előzetes” után most már csakugyan nem bölcselkedem tovább, hanem – természetesen azért arra törekedve, hogy az elkerülhetetlen apró szabálytalanságok száma minél kisebb legyen – rátérek a kecskerímjátékok két nagy csoportjának bemutatására és szemléltetésére, sőt, hogy az interaktivitás jegyében valamiképpen az olvasók is részesei lehessenek az „alkotás” folyamatának, a kecskerím-aforizmák rejtvényesített tálalására!

Össze ne tévessze!

A nagyvárosi folklór jóvoltából szinte mindegyikünk ismer jó néhány e szavakkal kezdődő, a benne rejlő kecskerímpárnak köszönhetően általában tréfás, humoros, s mi tagadás, nemegyszer pajzán szójátékot. A klasszikus példa így hangzik: „Össze ne tévessze az allegóriát a filagóriával!” Senkit ne tévesszen meg, hogy éppen a legelterjedtebb példa, az allegóriának a filagóriával való összevetése nem is igazi kecskerím. Mint ahogy nem igazi kecskerímes mondások ennek a szólásfélének szintén a honi flaszteren termett olyan társai sem, mint például: „Össze ne tévessze a szezont a fazonnal, Kossuthot a vasúttal, Gizikét a gőzekével” stb., amelyek „humorban pácolva” mind azt fejezik ki, hogy akinek mondják, az olyan dolgokat is összekever, összetéveszt, amiknek semmi közük sincs egymáshoz. Hasonló példákért egyébként sem kell a szomszédba mennünk. Hogy a témánál maradjunk, az a szintén nagyon jól ismert két sor, amely szerint „olyanok a kecskerímek, / mint mikor a kecske rí: mek!”,a kecskerímről szól ugyan, de mégsem kecskerím, hanem kínrím, s még csak nem is a javából. Ám volt egy lelkes nyelvi játékos, Vadas Pál (eredeti nevén dr. Vadas György), aki a szintén nem valami szellemes allegória – filagória, szezonfazon, Gizikegőzeke párhuzamokból kiindulva egy egész műfajtfejlesztett ki, s ennek darabjai már valóban kecskerímpárok. Szabad óráiban (nem is tudom, hogy lehettek egyáltalán szabad órái, hiszen jó nevű, keresett ügyvéd volt!) több száz olyan versikét ügyeskedett össze, amelyeket a bennük rejlő kecskerímpár tett emlékezetessé. Íme egy kis csokor, amelynek szálai nagyobbrészt az ő alkotásai, s amellyel ezúttal reá emlékezünk! A felsorolást a fejezetcím két darabjával kezdem, amely szintén tőle származik.

Össze ne tévessze a Marcsa háját a harcsa májával!

… a kóbor Julcsát a jó bor kulcsával!

… a toka báját a boka tájával!

… a verekedő bandát a berekedő Vandával!

… a csárda zaját a zárda csajával!

… a csokorban adott bókot a bokorban adott csókkal!

… a bódító léget a lódító béggel!

… a keletlen buktát a beletlen kuktával!

… a fémes recsegést a rémes fecsegéssel!

… a koma sérelmét a Soma kérelmével!

… a remete csuháját a csemete ruhájával!

… a varázsló piktort a parázsló Viktorral!

… a pontos féket a fontos pékkel!

… a fogászok jogát a jogászok fogával!

… a hős ember nevét a nős ember hevével!

… az Andok urát az undok arával!

… a foltos bölényt a boltosfölénnyel!

… a fartőt a tar fővel!

… a nyíró bakát a bíró nyakával!

… a szigeti legénységet a ligeti szegénységgel! Stb., stb.

Egy olyan sorozatot is kidolgozott Vadas Pál, amelynek darabjaiba egy szórendi cserét is beépített. Minden további magyarázat nélkül – hiszen a sorok második tagjai amúgy is árulkodnak magukról – ezek közül is idézek néhányat.

Össze ne tévessze a zsiványok dandárát a zsandárok díványával!

… a sanda bírót a síró bandával!

… a vak bérest a véres bakkal!

… a főnormást a formás nővel!

… a ronda kutat a rút kondával!

Kecskerímek a javából

A kecskerímek fejezetének ezt a szakaszát kivételesen egy aránylag hosszú idézettel kezdem. Az idézet az e könyvben máshol is nemegyszer említett, ismert publicistának és kritikusnak, Lukácsy Andrásnak Elmés játékok, játékos elmék című kötetéből származik, a munkának abból a több mint negyvenoldalas fejezetéből, amelynek címe: Nyelvi Játékok Klubja. A fejezet így kezdődik: „1970 őszén a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kebelén belül működő magyar nyelvi szakosztály elnöke és egyik vezetőségi tagja – maguk is szenvedélyes játékosok – a nyelvtudós Grétsy László és az irodalomtörténész-nyelvész Vargha Balázs egy klubot hívott életre, amelynek deklarált célja a nyelvművelés és a nyelvi fantázia ápolása játékos eszközökkel. A Nyelvi Játékok Klubja igen hamar népszerűvé lett, és azóta is folyamatosan működik. Összejöveteleiket – ők úgy nevezik: üléseiket – két-három havonként tartják, s ilyenkor a mintegy másfélszáz bejegyzett tagból legalább ötvenen-hatvanan mindig összejönnek. A klub összetétele a lehető legvegyesebb, található benne tanár, orvos, mérnök, matematikus, diák, fizikai munkás és háziasszony; nemcsak pesti, de szép számmal vidéki is. Egy ülés abból áll, hogy a résztvevők benyújtják (a vidékiek levélben beküldik) az előző összejövetelen ismertetett feladvány megfejtését, ezeket az egyik vezető (többnyire Grétsy) értékeli, s a legjobbakat sokszorosítják, és a tagoknak megküldik. Ezután újabb feladatot beszélnek meg a nyelvi és a szójátékok – mint nyomban látni fogjuk ugyancsak széles – köréből.”

Örülök, hogy mindezt egy több kiadást megért, rangos munkából idézhettem, s nem nekem kellett megfogalmaznom, mert az esetleg még dicsekvésnek hatna, márpedig annál mi sem áll tőlem távolabb. De a Nyelvi Játékok Klubjáról könyvem valamelyik részében mindenképpen szólnom kellett volna, hogy jelezhessem: amit leírok, közreadok, korántsem mind a saját leleményem. Sajnos az, amit e részben Lukácsy ír, vagyis hogy a Nyelvi Játékok Klubja „azóta is folyamatosan működik”, mára már érvényét vesztette, ugyanis a klub csak 1990-ig élt – klubalapító társam egyre jobban elhatalmasodó, súlyos betegsége késztetett erre a lépésre, a beszüntetésre –, ám amit a klub tevékenységéről ír Lukácsy, az mindenben megfelel a valóságnak. A „feladatokat” általában valóban én jelöltem ki, s az értékelést is én végeztem, de a feladványötletek jelentős része kollektív munka eredménye, s a briliáns megoldások java is a klubtagok közös igyekezetének terméke. Az e fejezet előző részében található, „Össze ne tévessze!” típusú kecskerímpároknak például Vadas Pál klubtársunk volt a legjelesebb „alkotója”, a most bemutatandó, szintén kecskerímpárokon alapuló versikéknek legavatottabb, legihletettebb szerzője pedig kétségtelenül a klub egyik vezéregyénisége, Bencze Imre. Ez nem azt jelenti, hogy e sorozat darabjai mind tőle származnak, de a többségük az ő szellemi műhelyében született. Remélem, olvasóim szívesen fogadják ezt a kis kecskerímgyűjteményt!

Legényekkel passzív Márta,

Fejét fedi masszív párta.

Füstöt ont sok kopár gyárunk.

Tetemes a gyopárkárunk.

Menyasszonyát Simon Dani karolta.

Lágyan szokta kimondani: Sarolta!

Amíg Csák fent csáklyát fent,

Öccse lent egy fáklyát csent.

Elszakadt a spárga, Dániel!

S megszökött a drága spániel.

Váltott három bolti zsetont,

S kapott érte Zsolti betont.

Ha kerted végébe epertőt teszel,

Életed végéig tepertőt eszel.

Leruccan Ottó kincses Tatára,

Rátalál ott, ó, tincses Katára.

Idejárt egy kóbor jampec,

S kifogyott a jó bor. Kampec!

Kocsmákat jár Berta sorba,

Részegen dönt sert a borba.

Ötven fölött járó bába

Szerelmes a bárójába.

Kimerült a szokott keret,

S eltűnt, kit a kokott szeret.

Ha a macskák Egérnének írnának,

Egérutat ígérnének Ernának.

Nincs helye a vőmnek nálunk,

Mondtam is a nőmnek: válunk!

Bronzot nyert Vince párosban

Pécsett, a pincevárosban.

Ezrest tett egy nett lóra,

S milliomos lett Nóra.

Kihez fusson Melitta enyhért?

Konyhapénzét elitta Menyhért!

Süvít nénje felé Zsolt:

„Ingemen négy zseléfolt!”

Amikor a kadar habos,

Mélabúsan hadar Kabos.

Anyja előtt Dorka tagad,

Pedig már a torka dagad.

Eladólány begyes volt,

Virágzott a vegyesbolt.

Jaj, micsoda várőr kend,

Mások kárán kárörvend!

Alkossunk kecskerímpárokat!

Most, e fejezet záró részeként következik az az interaktív játék, a kecskerím-aforizmák „rejtvényesített tálalása”, amelyet fentebb már megígértem. Ennek lényege az, hogy én egy-egy kecskerímes sorpárnak csupán háromnegyedét – az első sort s a második sor első felét – közlöm, a hiányzó részt olvasóimnak kell ki-, helyesebben megtalálniuk. Elárulhatom: könnyű feladat, hiszen csupán a szükséges betűcseréket kell végrehajtani, azaz kiolvasni az első sorból, de azért már ez is játék, ez is elmetorna. A helyes formára való rátalálás élménye talán már itt is megérinti olvasóimat.

1.Eltörték a széked négyen.

Nekik játék, . . . . . . . . . . .

2.Rárivall egy fríz a gallra:

Hogy került a . . . . . . . . . . . ?

3.Kell-e minden csámpás lónak

Átkeléshez . . . . . . . . . . . . . ?

4.Azért olyan fakó Lia,

Mert csalja a . . . . . . . . .

5.Egy lusta és nyakas kuvaszt

Két kis bátor . . . . . . . . . . . .

6.Nem lesz most, Béla, motozás,

Csak egy kis . . . . . . . . . . . . .

7.Nem hiszem, hogy ott isztok,

Mert én vizet . . . . . . . . . . . .

8.Ki hallja e fene zajban,

Mi a szép e . . . . . . . . . ?

9.Kisöcsémnek karamell,

Nekem, vénnek, . . . . . . . . .

10.Kedvet ad a tangó Pestnek,

Gyógyír ez a . . . . . . . . . . . .

11.Vajh, mennyit szán divattyúkra,

S mennyit új . . . . . . . . . . . . . . . ?

12.Mi az Ön Achilles-sarka, fordító?

– A sarki hideg, ha . . . . . . . . . . . .

13.Fenyőmagtól rigó dagad,

Magyar leányt . . . . . . . . . . .

14.Kérdezi egy hellén masszőr:

Mért van az Ön . . . . . . . . . . ?

15.A vaddisznótorban Sarolta

A díjakat . . . . . . . . . . . . . .

16.Ment-mendegélt Gyuszi nyomán,

S eltévedt egy . . . . . . . . . . . . .

17.Tetőled csak kömény tellett,

Pedig nekem . . . . . . . . . . . . .

18.Most, hogy végre bent a széke,

Legyen immár . . . . . . . . . . . . . !

19.A főnök a portán terem:

„Miért nincs a . . . . . . . . . . . ?”

20.Ékes beszéd gall hatás.

Többet ér a . . . . . . . . . . .

Megfejtések

Kecskerímek a javából.

Alkossunk kecskerímpárokat! 1. Néked szégyen. 2. Gríz a falra. 3. Lámpás csónak. 4. Lakó fia. 5. Kakas nyuvaszt. 6. Méla botozás. 7. Itt osztok. 8. Zenefajban. 9. Mara kell. 10. Pangó testnek. 11. Dán szivattyúkra. 12. Farkasordító. 13. Digó ragad. 14. Mellén hasszőr. 15. Sorban tarolta. 16. Nyuszi Gyomán. 17. Tömény kellett. 18. Szent a béke. 19. Tortán perem. 20. Hallgatás.

Verses talányok – talányos versek

Ha az e fejezetben tárgyalandó nyelvi játék(ok) múltját is legalább röviden érinteni akarjuk, akkor a 19. századig kell visszamennünk az időben. Ha a külföldi játékirodalomra is figyelmet fordítunk, akkor egy évszázaddal még messzebbre, még távolabbra. Tony Augarde például, akinek The Oxford Guide to Word Games című, gazdag tartalmú könyvére már másutt is hivatkoztam, egy teljes fejezetet szentelve ennek az érdekes nyelvi játékfajtának, már 18. századi, angol nyelvű példákat is szép számmal idéz. Én azonban, nem akarván könyvemet idegen nyelvű példákkal megterhelni, a játékba való bevezetésül Arany Jánostól idézek egy tanulságos versikét, mégpedig ezt:

Fogj össze kettőt, s már többen leszünk,

Más hármat, akkor börtönben veszünk.

Siralmas sóhaj az ottmaradó –

Vedd az egészet, s olvasd: . . . . . .

A pontok helyébe kívánkozó s egyúttal az előző sorra rímelő megfejtés kiejtés szerint írva és a sorok szerint tagolva: mi-rab-ó, azaz a francia forradalom neves személyiségének és legnagyobb szónokának, Mirabeau-nak a neve. A 19. században elég gyakori és kedvelt volt nálunk ez a rejtvényfajta, amelynek nemzetközi neve: charade. Tolcsvai Nagy Gábor Idegen szavak szótára című munkája így adja meg a szó jelentését: ’szójáték, szórejtvény, amelyben egy szónak önálló tagokra, szótagokra bontott változatából kell kitalálni az eredeti szó rejtett értelmét’. Mivel a franciában, angolban charade, a németben Scharade névnek magyar megfelelője mindmáig nem született, én a továbbiakban verses talányok elnevezéssel illetem e rímes rejtvényeket, megjegyezve, hogy bennük a szótagok nem feltétlenül tényleges szótagok, hanem szórészek, ahogy arra már Arany rejtvénye is példa. Ugyanennek szemléltetésére egy másik nagy költőnktől, Vörösmarty Mihálytól is idézhetek egy két disztichonból álló, klasszikus verses talányt, amelynek a Szózat költője már címet is adott.

Rejtett szó

Három tagja elöl könnyen forog a vizek árján,

A két végsővel gyáva csalásra mutat.

Bús az egész, ha hideg kezeit mellünkre lenyújtja,

Elhűl benne szivünk, s lágy dobogása megáll.

A versikének, amelyben a Vörösmarty által emlegetett „tagok” betűket jelentenek, megfejtése: halál.

Ennyi „múltidézés” után a továbbiakban hadd szóljak arról, a példákkal sem fukarkodva, hogy a 20. század második felétől kezdve ez az addigra már eltűnőben levő, tetszhalottnak látszó, a hazai rejtvényújságokból kiszoruló rejtvénytípus egyszerre csak feléledt, új erőre kapott, s ha nem is a rejtvénylapokban, de a nyelvi játékos körökben elég népszerűvé vált. Ebben talán nekem is volt némi részem, mivel egy-két televíziós anyanyelvi műsorban megpróbáltam népszerűsíteni, de nálam jóval nagyobb szerepe volt a Nyelvi Játékok Klubja egyik legjelesebb játékosának, a „civilben” földrajztudós Bencze Imrének, aki egymaga több száz remek verses talánnyal lepte meg a nyelvi játékok kedvelőit, szinte újjávarázsolva a műfajt. Erre később még visszatérek, de most, annak szemléltetésére, hogy A nyelv világa című, csaknem egy évtizeden át élő egykori tévés ismeretterjesztő sorozat nézői hogyan váltak nézőkből résztvevőkké, s hogyan alkottak még negyedszázaddal később is élvezhető s talán olvasóim szerint is megörökítésre érdemes verses talányokat, az ő rejtvényeikből mutatok be egy kis csokrot. Noha a rejtvénykönyvek és egyéb kiadványok képletes illemkódexe nem írja elő, hogy a szerzők nevét is fel kell tüntetni, én ezt mégis megteszem, s biztos vagyok benne, hogy az alkotók, az itt következő verses talányok szerzői is örömmel emlékeznek vissza arra a belső örömre, amely minden bizonnyal elfogta őket egy-egy ilyen nyelvi játékos versezet megalkotásakor. A megfejtéseket azonban már nem adom meg; azok megtalálhatók a fejezet végén!

A nyelv világa tévéműsor verses talányaiból

1.Egyik tagja bús lakoma,

Másik meg e napnak neve.

Együtt pedig csak egy gyökér;

Könnyet ejt, ki bánik vele.

(Varga Ferenc, Debrecen)

2.Az elején B-vel: dőre.

G betűvel sem lesz lőre,

Hanem egy cserháti patak.

Magában meg kis zöld moszat.

(Bitter Piroska, Csallóközaranyos)

3.Egyik része gyümölcs,

Másik része állat.

Ha a kettőt veszed,

Mint a Sion, állhat,

S ha levét ízleled,

Megnyalhatod szádat.

(Lázár Lajos, Budapest)

4.Végtag, kettő van belőle,

Hozzá nyelvünk névelője.

Újra végtag, most egy másik,

S ha ehhez kérdőszót társítsz,

Egybemondva zöldség lesz,

Melyet bátran megehetsz.

(Dr. Lukáts Borbála, Pécel)

5.A szemébe sugár nem ér,

Majd: egy honfoglaló vezér.

Rendszer nélkül széjjeldobál,

Földet forgat, árkot csinál,

De az állat, melynek ez a háza,

Szintén a földet forgatja, ássa.

(Dr. Czeglédy-Jankó Géza, Budapest)

6.Hat betűből állok: munkásember vagyok,

De kiknek dolgozom, arcuk sose ragyog.

Első két betűm egy sporteszköznek neve,

A hátulsó kettőt ételbe szórd bele!

Két középső betűm, ha összeolvasod,

Azt jelenti: ’fölé’. Mondd meg hát, mi vagyok!

(Dékány Erzsébet, Pannonhalma)

7.Első tagja eleven,

A második elöl jár.

Remélem, e kettő együtt

Sok embertársunkra vár.

(Dr. Várkonyiné Hazai Márta, Budapest)

8.Első szó bor színe lehet,

Majd fogával eb tép sebet.

Kettős betűnk lesz a vége,

S feltűnik nagy költőnk neve.

(Doroszlai Elekné, Fegyvernek)

9.Nem jut el a tengerig,

A nagyobbak elnyelik.

Tégy egy betűt eléje,

Fizetés lesz belőle.

Írj egy betűt hozzája,

Ez a fémek „tanyája”.

Olvasd össze az egészeet:

Tetejéről messze nézhetsz.

(Kalóz Imre, Tiszapalkonya)

10.Borsóföldön is van, ám ez mégsem borsó;

K-val az elején: ide jár a korsó.

Sóhajts még elébe, s mit olvashatsz végül?

Szabó Magda művét kapod eredményül.

(Éles Izabella, Eger)

Első tagom…

Említettem már, hogy Bencze Imre ebbéli munkásságára még visszatérek. Nos, ő az, aki e nyelvi játékot formailag megújította, a maga képére formálta; úgy alakította át, hogy a megfejtő számára mindig teljesen világos legyen, milyen szóra kell rátalálnia, s hány részből tevődik össze az a bizonyos szó. Jobbára úgy alkotta meg verses talányait, hogy szinonimák is segítsék a talányok olvasóit a helyes formára való ráakadásban. Persze a kellő eligazítás mindegyik hasonló versezetben benne van, hiszen másképp nem lehetne a talányt megfejteni, de Bencze Imre ebben mindenki másnál következetesebben járt, illetve jár el. További magyarázat helyett a következőkben tőle idézek egy „Első tagom…” kezdetű sorozatot, abban bízva, hogy olvasóim ugyanúgy kedvüket lelik e verses talányok megfejtésében, mint magam is. (A megoldásokat a fejezet végén természetesen megadom.)

1.Első tagom szorít, markol,

Szerez, megtart, nekilát,

A második: kiszab, átnyújt,

Juttat, ellát, kibocsát.

Utolsó tag: régimódi,

Vaskalapos, sokéves.

Összefogva: nagyvendéglő,

Hol a csaplár beszédes.

2.Első tagom tusakodik,

Kardoz, tőröz, harcra kel,

A második: lelakatol,

Kulcsol, rigliz, reteszel.

Utolsó tag: értesülés,

Bizonyíték, adalék.

Összefogva: hogyha zúdul,

Elfutni sincs haladék.

3.Első tagom igekötő,

Egyszersmind egy irányt mutat.

Második is igekötő,

S jelöl ellentétes utat.

Utolsó tag: jó böllérünk

Köveszti a szalonnát.

Összefogva: hangot hallat

Tölgyfaajtón s falon át.

4.Első tagom rövid szócska,

Senki más, csak tenmagad.

Második tag: megfog, emel,

Felnyalábol, megragad.

Utolsó tag: ajtónálló,

Silbak, strázsa, darabont.

Összefogva: szőrzet, amit

Fonógyárba arab ont.

5.Első tagom idős ember,

Kit egy székely titulál.

Második tag: törleszkedik,

Hízelkedik, gazsulál.

Utolsó tag buzdul, hevül,

Felsül, lebőg, felgerjed.

Összefogva: vájatokban

Ájer, amely elterjed.

6.Első tagom díj vagy taksa,

Sodor, özön, áradat.

Második tag: akad ilyen

Fegyelem és akarat.

Utolsó tag hajtás, vessző,

Mit a fáról levágnak.

Összefogva: ez a sorsa

Anyját vesztett leánynak.

7.Első tagom kicsiny számjegy,

Kilenc alatt találod.

A második, hogyha zúdul,

Ott lelheted halálod.

Utolsó tag: mindannyiunk

Életében hiánycikk.

Összefogva: munkatervből

Ez sohasem hiányzik.

8.Első tagom háziállat,

Mégpedig a kicsinye.

A második: borászoknak

Kedvelt munkaeszköze.

Összefogva: felleghajtó,

Köpeny avagy köpönyeg.

Maros mentén úgy is mondják,

Lebernyeg vagy löbörnyeg.

9.Első tagom lelkesedik,

Izzik, hevül, fellobog,

A második meggörbülni

Általában nem szokott.

Utolsó tag: mértékegység,

Ezzel mérik (!) szavadat.

Összefogva: időjárás

Különböző ég alatt.

10.Első tagom: értékmérő,

Általános, divatos.

Második tag: ízesítő,

Étked ettől zamatos.

Utolsó tag: ácsingózik,

Epekedik, szobrozik.

Összefogva: haszonleső,

Senkivel sem osztozik.

Talányos versek

Sokáig sorolhatnám, sorjázhatnám még a megalkotásuk folyamata szempontjából nyelvi játéknak, megoldandó talányként magunk előtt látva pedig rejtvénynek, mégpedig szellemes, színes rejtvénynek tekinthető verses talányokat, mivel azonban feladatomnak nem az efféle rébuszok halmozását, hanem inkább csak bemutatásukat s több-kevesebb példával való szemléltetésüket tartom, a felsorolást, szemléltetést abba is hagyom. Csakhogy, mivel a nyelvi játékok igen gyakran érintkeznek is egymással, sőt szinte egymásba folynak, kötelességemnek érzem, hogy e fejezetben olyan – akár szintén verses talányoknak nevezhető – rejtvényes versikéket is bemutassak, amelyek a charade típusú verses talányoktól eltérnek ugyan, de szintén versesek s valamilyen módon úgyszintén talányosak. Következzenek hát most a talányos versek!

Rímrejtvények

Nem véletlen, hogy a rímeknek is jelentős szerep jut ebben a kötetben, ugyanis a nyelvi játékok kedvelői szinte kivétel nélkül vonzódnak a különféle rímjátékokhoz. E munkám több fejezetében is szó esik különféle versformákról, rímkülönlegességekről (kecskerím, kancsal rím stb.), rímjátékokról és egyéb olyan nyelvi játékokról, amelyeknek a rímes-verses forma is szerves részük, itt azonban, híven a fejezet címéhez, csak olyan versekről, versikékről szólok, amelyek valóban talányosak, mégpedig olyan értelemben, hogy valamilyen talánnyal, rejtvénnyel párosulnak. Ebben az első kis alfejezetben a feladat nem más, mint a rímnek, azaz a valamely más szóval, sorvégződéssel minél pontosabban és minél teljesebben összecsengő végződésnek a megtalálása.

Persze egyáltalán nem mindegy, hogy miféle rím az, amelyet keresünk. A homonimák, vagyis az azonos alakú szavak – akár szótáriak, akár grammatikaiak – szinte tálcán kínálják magukat rímszavakul, s így ilyenek esetében a megfejtők alig-alig élik át a rejtvényfejtés izgalmát. Könnyű belátni, hogy az olyan gyermeteg rímrejtvények, mint „Ha sokat eszem, / nem vág az…” vagy „Öntsön egy kis bort a rumba, / mindjárt jobban megy a…”,nem hozzák lázba a befejezetlen versike olvasóját, mivel minden fejtörés nélkül is azonnal kitalálja, hogy a keresett rímszó az eszem, illetve a rumba. Az effélék voltaképpen nem is tekinthetők rejtvénynek. De ha egy kicsit nehezebb a feladat, akkor már talán jogos a rímrejtvény megjelölés. Nem véletlen, hogy már van, illetve volt is ilyen a rejtvényirodalomban. A Füles című, ma is élő és kedvelt rejtvényújságnak a múlt század hetvenes éveinek közepén volt is egy Rímrejtvények című rovata, amelybe hétről hétre Hídvéghy Ferenc, a lap munkatársa írta nehéznek cseppet sem nevezhető, de egészében véve szórakoztató rímrejtvényeit.Bemutatok néhányat, de inkább csak szemléltetésül, a megoldást zárójelben mindjárt meg is adva. Olvasmánynak, azt gondolom, ez is érdekes lehet.

Egy evési vetélkedőn

Latba vetve erejét

Megevett, mert bírta, cirka

Harminc adag . . . . . . . . (derelyét)

Álcázni akarta magát,

De gond szakadt a rókára:

Füstbe ment a ravasz terve,

Nem volt pénze . . . . . . . . (parókára)

Szívós ember a barátom,

Ellenszenvemet kivívta.

Cigarettával lepett meg,

Ámde mindjárt . . . . . . . . (visszaszívta)

Szabályosan közlekedett,

Nagyon nagy hatást tett ez rám.

Egy kis légy volt az illető,

Kint, az állatkerti . . . . . . . . (zebrán)

Jó napja volt egy régésznek,

Mikor elment Kisvárdára:

Rábukkant egy nagyon régi

Aranyvégű kis . . . . . . . . (dárdára)

Bokáig ment a homokban

Pali Pilisszentlászlóra,

De lekéste randevúját,

Mert késett a . . . . . . . . (homokóra)

Meleg sál kerül a nyakra,

És kucsma a fázós főre.

Hogyha jön a hideg idő,

Öltözhetünk . . . . . . . . (nyakra-főre)

A gimiben a tanárok

Szeretik az olyan fruskát,

Aki dolgozatírásnál

Sosem vesz igénybe . . . . . . . . (puskát)

Melyik csere az, amelynek

Budapesten nagy a tere?

Megmondhatja a BKV,

Mivel ez a . . . . . . . . (vágánycsere)

Jó vermet is lehet ásni!

Akik krumplivermet ásnak,

Bizonyára kedvelői

A jó krumpli . . . . . . . . (paprikásnak)

Anagrammarímek

A nyelvi játékok határai beláthatatlanok. Noha könyvemnek több fejezetében is foglalkozom a több évezredes anagrammajátékkal s annak kiemelkedő produktumaival, az anagrammák említése e fejezetből sem maradhat ki, egyszerűen azért, mert verses anagrammarejtvények is akadnak szép számmal. E kis feladatban tíz kis kétsoros versikét mutatok be. Mindegyik versike második sorának végét csupán kipontoztam. A sort olvasóimnak kell kiegészíteniük, befejezniük. Hogy hogyan? Úgy, hogy az első sor utolsó szavának betűiből – mindegyik betűt felhasználva, de a betűket tetszés szerint átrendezve – megalkotják azt a szót, amellyel a versikét be lehet fejezni. Azt nem ígérhetem, hogy a megtalálandó szavak, szóalakok csakugyan mindig rímelnek az első sor utolsó szavára, hiszen akkor a betűk szabad átcsoportosítására már nem lenne lehetőségük, de azért így is jó lélekkel nevezhetjük a keresett szavakat anagrammarímeknek! (A megoldásokat a fejezet végén találhatják meg.)

1.Nekem csak játék

E sivár . . . . .

2.Sziszeg egy kobra

Zúgnak a . . . . .

3.Nyílik a barka,

Méh szúr a . . . . .

4.Ugye, már látod:

Senki sem . . . . .

5.Mindenütt romok,

Száll-száll a . . . . .

6.Ásít a tinta,

Alszik a . . . . .

7.Zöldül az árpa,

Oszlik a . . . .

8.Dagad a karom,

Zsibbad a . . . . .

9.Károg a csóka,

Fázik a . . . . .

10.De nagy a keserv!

Nincsenek . . . . . .

Magyarosító versikék

Végül még egy verses talány, nyelvhelyességi és szómagyarító ajánlásoknak egy olyan kis verses gyűjteménye, amely véleményem szerint mindenképpen érdemes a megörökítésre. Csak emlékeztetőül: a múlt század első harmadában gyakran születtek efféle, jó szándékú, de nemegyszer túlságosan szigorú, feddő versikék. Egyikükre – szerzője emlékezetem szerint Sajó Sándor volt – mindmáig jól emlékszem, noha vagy fél évszázaddal ezelőtt bukkantam rá egy nyelvvédő könyvecskében, s azóta nem lelem nyomát. Akkoriban még sokan keményen bírálták a ’valóban’ jelentésű tényleg határozószót, amelyet erőltetett nyelvújítási szóként tartottak számon. Nos, az erre vonatkozó kis nyelvvédő versike valahogy így hangzik: „Hát önnek tényleg szép a naplemente, / nem igazán, valóban, csakugyan? / Hát önön tényleglyukas már a mente? / Varrja meg t é n y l e g, tűvel,jó uram!” Noha a most következő, Bencze Imrétől származó kis magyar(os)ító versikék mai szemmel nézve szintén szigorúak egy kissé, jó szívvel ajánlom őket olvasóim figyelmébe, ezúttal rejtvényként. A versikék által az idegen szavak helyébe javasolt magyar szavakat megtalálják a megfejtések között.

1.Vallja Zágon, tudja Zámoly,

A sámlinál jobb a . . . . . .

2. Taksál helyett jó érzékkel

Mondd azt: felbecsül, . . . . . . .

3.Tudja anyóka s apóka,

Ringlinél szebb az . . . . .

4. Malőrt mondani kis hiba,

Mondd inkább: zavar, . . . . . .

5.Csángó, matyó, palóc, székely

Inkább . . . . . . , mintsemspékel.

6. Raplis ember, aki másra veszélyes,

Szép magyarul rigolyás vagy . . . . . . . . .

7.Ha van hozzá ízes karaj,

Aspenótnál jobb a . . . . .

8.Érdemeld ki a nyelvvédő nevet:

Mondj inkább . . . . . . . . . rolni helyett.

9.. . . . . . . . lett a pertli,

S ma már . . . . . . . . . . a gersli.

10.Hideg ellen jobban véd

A . . . . . . , mint a pléd!

Megfejtések

A nyelv világa tévéműsor verses talányaiból. 1. Torma. 2. Alga (balga, Galga). 3. Somló. 4. Karalábé. 5. Vakondtúrás. 6. Sírásó. 7. Élvezet. 8. Vörösmarty. 9. Bérc. 10. Ókút.

Első tagom… 1. Fogadó. 2. Vízáradat. 3. Bekiabál. 4. Teveszőr. 5. Bányalég. 6. Árvaság. 7. Határidő. 8. Malaclopó. 9. Éghajlat. 10. Pénzsóvár.

Talányos versek.

Anagrammarímek. 1. Tájék. 2. Rabok. 3. Karba. 4. Dotál. 5. Korom. 6. Tanti. 7. Pára. 8. Marok. 9. Kacsó. 10. Versek.

Magyarosító versikék. 1. Zsámoly. 2. Értékel. 3. Ajóka. 4. Galiba. 5. Tűzdel. 6. Szeszélyes. 7. Paraj. 8. Tekercset. 9. Cipőfűző, árpagyöngy. 10. Takaró.

Varázslatos rímek – rímes varázslatok

Noha már könyvem több más helyén is foglalkoztam versekkel, rímekkel, még mindig úgy érzem, hogy velük kapcsolatban egy-két dologgal még adós vagyok. Van már e kötetben olyan fejezet, amelyben a társas versfaragás szépségeiről, jeles költőink nyelvi játékairól vagy éppen bizonyos különleges versformákban, verselési technikákban rejlő játékos lehetőségekről ejtettem szót, de néhány rímjáték még itt motoszkál a fejemben, s ezeknek – most úgy ítélem – mindenképpen helyet kell találnom. Ne gondoljanak rosszra, kedves olvasóim! Eszem ágában sincs a rímfajtákat végigsorolni, jellemezni és szemléltetni, hiszen akkor munkám nem szórakoztató s egyúttal a nyelvi fantáziát is megmozgató olvasmány lenne – holott, mit tagadjam, ilyen mű alkotása a célom! –, hanem véget alig-alig érő verstani értekezés. Néhány szemet-lelket gyönyörködtető rímjáték, rímes varázslat azonban még ide kívánkozik.

A tiszta rímtől a kínrímig

Egybekapcsolom e kettőt, holott nem ugyanazt jelentik, ám van valami, ami szorosan összefűzi őket: a hangzók teljes azonossága. Közhely, de azért itt is leírom: ezekben a rímfajtákban a magánhangzók és a mássalhangzók egyaránt azonosak, míg a náluk jóval gyakoribb asszonáncban általában csak a magánhangzók azonosak, a mássalhangzók rokon hangzásúak vagy akár teljesen eltérők. (Egyébként eszerint nevezik őket tiszta asszonáncnak, mint álom – károm, vagy magánhangzós asszonáncnak, pl. kedves – reggel.)

Bennünket most az azonosságok érdekelnek. Nem bármiféle azonosság. Az egykori vala – vala rímek vagy a rag-, illetve képzőrímek (pl. kecsegtetsz – esengtetsz, jóság – igazság)általában rossz rímnek számítanak, a homonimarímek azonban, amelyek azonos hangzású szavak saját jelentésükben való használatán alapulnak (pl. hull a korom – életkorom)jó rímnek tekintendők. Engem azonban ezúttal még ez utóbbiak sem érintenek közelebbről, mivel homonimarímes versikéket egy más fejezetben már bőségesen soroltam, egyébként a tanárokra és a diákokra is gondolva, ugyanis a homonimákkal való megbarátkoz(tat)ásra éppen az ilyen, „Másét soha el ne csend, / de ha mégis, akkor csend!”-féle kis versikék a legalkalmasabbak. Most pedig, hogy a nem tetsző vagy valamilyen szempontból nem ide illő azonosságokat kizártuk, rátérhetünk a lényegre.

Említettem már, hogy a címben szereplő „tételek” rokon fogalmak, de azért érdemes látni a különbségeket is. A tiszta rím értékes, jó rímnek számít, például ebben a népdalban: „Hátamon a zsákom, / Zsákomban a mákom”,de ha egy tiszta rím „túl jó”, azaz két-három, esetleg négy szótagnyinál is hosszabb s esetleg ravaszabb, akkor már nem is olyan jó, mert túlságosan is magára vonja a figyelmet, azaz akkor már hajlamosak vagyunk kínrímnek tekinteni. Természetesen a kínrím is értékes, sőt különleges gondosságot kívánó rím, de már nem annyira a komoly költészetbe, inkább a nyelvi játékos célú, tehát a formai bravúrokra kihegyezett versezetekbe való. Talán mondanom sem kell, számomra most, tehát egy nyelvi játékokkal foglalkozó könyv írásakor éppen ezek a legvonzóbbak, legértékesebbek.

Tehát a kínrímekről lesz szó! A Szepes–Szerdahelyi-féle Verstan így jellemzi őket: „a kínrím… erőszakoltan csengő-bongó hangzású (pl. a tréfás diákmondókában: »De unalmas ez a latin óra – inkább ülnék egy kajla tinóra«)”. A tréfás, játékos jelleg valóban fontos ismérvük a kínrímeknek, s így a jellemzés helytálló, azonban szólnunk kell a kínrímek hosszáról, terjedelméről is. Bencze Imre játékostársunk, aki a kínrímgyártásnak is avatott mestere, egy helyütt, egy rejtvénylapban így ír erről: „A kínrím jellemzője, hogy a rímpár legalább három szótagjának azonos a betűalakja. Ilyeneket persze csak nem kis kínnal lehet összeeszkábálni – alighanem innen a játék neve.”

Megállapítása második felével nemigen érthetek egyet, mivel az a kín, ami egy jól sikerült kínrímpár kiókumlálásához szükséges, az alkotó számára valójában nem szenvedés, gyötrő fájdalom, azaz nem kín, hanem gyönyörűséges időtöltés, de ezt persze említett játékosunk is nagyon jól, talán mindenki másnál jobban tudja. Én ezért nem is ezzel magyaráznám a játék nevét, hanem azzal, hogy a kínrímek hallgatása csakugyan szenvedés, kín lehet azok számára, akik erre valamiképpen rákényszerülnek. Gondoljanak olvasóim azokra a szülőkre, akik gyermeküket már egész fiatal korában zenélésre szoktatják, például hegedülni tanítják, taníttatják, hogy valamikor majd világhíres művész, vagy legalábbis zeneértő és zenélni szerető felnőtt váljon belőle. A szándék persze dicséretes, de az ifjú „zenész”-nek a tanulással együtt járó, naponta több órai cincogását hallgatni már nem felhőtlen öröm, hanem valóban inkább kín. Azt hiszem, a kínrím szó magyarázatát is inkább ebből az alapállásból kiindulva találhatjuk meg.

A kínrím hosszának, terjedelmének megjelölésében azonban teljességgel egyetértek Bencze Imrével, hozzátéve, hogy a felső határ a csillagos ég. Vannak ugyanis olyan kínrímek is, amelyek az egész verssorra, sőt versre kiterjednek, tehát végig rímek. Ilyen teljes egyezés például Weöres Sándor következő két „végig rím”-sora:„Aj, e nő-kebelű Lidi óta / a Jenőke belül idióta…”S ilyen az a Lázálom-vers című kis kétszer kétsoros is, amelyre Czigány György versei között bukkantam a Népszava 1988. december 31-i számában. Hogy olvasóim elől se maradjon rejtve, máris közlöm.

Habár kasza vadja, vulkán tálja –

ha bárka-szavad javul: kántálja!

Elek vár: hol landol vastag ügye?

E lekvár holland – olvasta gügye.

Ehhez a ponthoz érve eszembe jut egy levél, amelyet vagy tíz éve kaptam Nyíri Attilától Égeracsáról, s amelyet megőriztem, azt gondolva, hátha még szükségem lesz rá. Nos, itt az alkalom! Rövidítve ugyan, de idézem a levelet:

„Tisztelt Grétsy Úr! Az egyik könyvében olvastam egy francia mondatot, melyet a szavak átcsoportosításával [levélíróm a szóhatárok áthelyezését jelölte meg így; G. L.] kétféleképpen lehet értelmezni. Ez a mondat emlékezetem szerint 14 szótagos volt. Itt küldök önnek egy 16 szótagos magyar mondatot, amely szintén megfelel a követelményeknek, s bizonyítja, hogy a mi nyelvünk teljesítőképessége legalább akkora, mint bármely más nyelvé.”

Louis Aragonnak A költő és a valóság című tanulmánykötete nyomán valóban hivatkoztam ilyen példára, nevezetesen erre a világszerte idézett Victor Hugo-i kétsorosra:

Gal, amant de la Reine, alla (tour magnanime),

Galamment de l’arène à la Tour Magne, à Nimes.

E magyarra lefordíthatatlan szójáték jelentése a következő:

’Gal, a királynő szeretője (nagylelkű cselekedetként)

az arénából gálánsan a nimes-i Magne-toronyba ment.’

Levélíróm Sziporkák 32 címmel (amely cím mutatja, hogy fegyvertárában több efféle sziporka is van) a következő végig rímes sorpárral kedveskedett nekem, s így most olvasóimnak is:

„S őt leső szemetek int meg int: takar ott már a kar »Ó«-t,

Sőt les ő: szeme tekint – megint – takarót, mára karót.”

Nos, tagadhatatlan, hogy az ilyen végtelen – s mit tagadjuk, többnyire erőszakolt – rímek is kínrímek, sőt, ha kedvünk tartja, akár végig rímes verset is írhatunk. A Nyelvi Játékok Klubjának tagjai annak idején írtak is ilyen verseket. Igaz, mindegyik sor csupán egy szóból, az egész vers pedig jobbára mindössze egy mondatból állt, de attól ezek még versek, mégpedig végig rímes versek. Néhányat bemutatok a termésből, de hogy a versek ne foglaljanak el túl sok helyet, a sorok végét csupán cezúrával jelölöm. A címeket viszont, amelyek e „versek” elé nagyon is elkelnek, hiszen voltaképpen ezek magyarázzák meg, fejtik ki a vers értelmét, minden kurtítás nélkül közlöm!

A hivatásos donor követelése

Mérem / vérem, / kérem / bérem!

Sok van, mi csodálatos az elektromos halban

Rája / bája: / hája, / mája, / szája / tája.

Nem volt házőrző kutya; jöttek is a betörők

Nincs / pincs, / kincs / sincs.

A fiatalok nem félnek a pocsolyától

Bár / sár / vár, / pár / már / jár.

Az állatkert lakójának ősi nevet adának

Teve / neve / Keve / leve.

Ligeti álmok

Lombok, / gombok, / dombok, / combok…

Ennyit a kínrímek terjedelméről, határairól, jellegéről. Annyit még megemlítek, hogy könyvem más helyén bemutatok egy olyan, néhány soros szöveget, amelyet szintén nevezhetnénk akár kínrímesnek, de a lényege az, hogy szóhatár-áthelyezésekkel voltaképpen két szövegnek számít. Most pedig következzék egy rejtvénysorozat kínrímekkel!

Kínrímkeresés

Olvasóim azt gondolhatják, egy rím megtalálása, főleg ha kimondjuk, hogy csakis tiszta rímekkel játszunk, nem tekinthető feladatnak, hiszen a megtalálásához egyszerűen el kell olvasni az előző sor végét. Nos, ebben van is igazság, nem is kevés. A tiszta rímekre rábukkanni általában csakugyan gyerekjáték. Még akkor is az, ha olyan jeles nyelvművész írta őket, mint Kosztolányi Dezső. Ő, aki mindig is vonzódott a nyelvi játékokhoz, Csacsi rímek című sorozatában jó néhány ilyen sorpárral ajándékozott meg bennünket. Például ezekkel (a sorpárokat az egyszerűség kedvéért egy sorba írom, a rímet pedig dőlt betűkkel emelem ki):

Átadta a telefont, / mit lombokkal telefont.

Almát eszünk ma, rá diót, / és hallgatjuk arádiót.

Hegyezem a fülem, ül-e / a lomb alatt fülemüle?

Múltkor történt e rémeset, / sose láttam ily rémeset.Stb., stb.

El kell ismernem, hogy a rímek megtalálása feladatnak csakugyan meglehetősen gyermeteg. Ám ennek ellenére is úgy érzem, hogy vannak, legalábbis lehetnek olyan kínrímek, amelyek, ha talán csak néhány másodpercre is, fejtörésre késztetik az olvasót. Igazam van-e vagy nincs, majd kiderül. Az itt következő, címmel is ellátott kétsoros versikék második sorából elhagyom a (kín)rímet. Bízom benne, hogy olvasóim mindegyiket megtalálják, úgy, hogy nem is nagyon kell törni a fejüket a rímen. De azért – az ördög nem alszik! – a fejezet végén közlöm az innen megtakarított rímeket. Jó – és folyamatos – olvasást kívánok!

1.Kötelezettség

Küldjed hozzánk át a lányodat,

Kifizetni . . . . . . . . . .

2.Változás

Holnaptól már Kálmán

Őrködik . . . . . . . . . .

3. Környezetszennyezés

Aggódik a vízi hatóság:

Veszélyben a . . . . . . . . . .

4.Irodalmi árverés

Költőnk verse nyáron

Elkelt . . . . . . . . . .

5.Szakvélemény

Zsebében bár azúr a dózni,

Nem akar ez . . . . . . . . . .

6.Étvágy

Kákabélű falánk eszeget

Bástyaromok . . . . . . . . . .

7.Iskolai szerelem

Két srác eped Ellusért,

Ő meg . . . . . . . . . .

8.A korzón

Sopronban Pap Irma sétál,

Kezében . . . . . . . . . .

9.Divatbemutatón

Szép manöken e bekecses,

A járása, ó . . . . . . . . . . !

10.Falánkság

Hallban áll a faládám,

Rajta almát . . . . . . . . . .

11.Görög túra

Egyszer lusta, máskor fura,

Busszal ment . . . . . . . . . .

12.Mindegy

Tatának titokban halászó halőre

Tütünek barátja, ha aszú, . . . . . . . . . .

13.Udvarlás

Kedveli Imre Barbarát,

Vesz néki ím . . . . . . . . . .

14.Szíveslátás

Vendégeli Nagyné német

Származású . . . . . . . . . .

15.Futó szerelem

Mire eljött a délután,

Könnye hullott . . . . . . . . . .

16.Mai kérdés

Zsarolhatja-e Manci Pált

Azzal, hogy ő . . . . . . . . . . ?

17.Dalmáciában

Hitted volna, hogy a dalmát

Ma reggelre is . . . . . . . . . . ?

18.A kocsmáros tépelődése

Nem értem, e mafla skót

Miért nem vett . . . . . . . . . . ?

19.Baj lesz

Hajkurásznak egy szerb uszkárt;

Ez okoz majd . . . . . . . . . .

20.Krimi

Ilonka bátyja alávaló amatőr,

Ballonkabátja . . . . . . . . . .

Néhány rímkülönlegesség

Resztlis versek

A resztli (illetőleg reszli)szó a németből került hozzánk, a német Rest osztrákos kicsinyített változata. Leginkább a konyhanyelvben meg a műhelyzsargonban él. Jelentése: ’maradék, fölösleg’. Én egy sajátos, játékos verstípus megnevezésére használom, egy olyan verstípuséra, amelynek megalkotása tudomásom szerint az 1836–1916 között élt népszerű újságíró-lapszerkesztő, Ágai Adolf nevéhez köthető. Ágai Adolf Csicseri Bors néven évtizedeken át szerkesztette a nagy népszerűségre szert tett Borsszem Jankót, s 1871-től kezdve Forgó bácsi néven a Kis Lap című gyermekújságot is. Ebben a gyermeklapban jelentek meg különféle, játékos, szándékosan hibás, illetve „kiegyenesített” versikéi, mint például ez: „Misike jó kisfiú volt, / Kis könyvéből mindig tanolt. // De ím nézzétek a Marcit, / Mindig vágott fura arcit.” (Ezekből idéztem is néhányat könyvem egyik előző fejezetében.) Úgy tudom, tőle származik az az immár klasszikusnak számító versike is, amelynek a végén egy „resztli” éktelenkedik, természetesen ez is a szerző szándéka szerint. Ez így hangzik:

Jó ital a málnaszörp,

Szereti is minden törp

e.

Hogy, hogy nem, ez a különös, mókás verstípus elterjedt a nyelvi játékosok körében. Bencze Imre az Ágai-féle indító vers nyomán szellemesen magát ezt az egész játékos versformát törpnek nevezi. A Füles egyik régebbi számában így ír róla: „Ennek az a lényege, hogy a rímkényszer hatására nem a szótaghatárnál vágják el a szót. Ezzel igencsak meglepő hatás érhető el. Többnyire egy-két szótagot, ám olykor csupán egyetlen betűt visznek át a következő sorba. Néha az elmetszett kifejezés csonka darabja önmagában is értelmes szó, ami képes a versike mondanivalóját a visszájára, mókás ellentétére fordítani.”

E kis előzetes után, azt gondolom, nincs is szükség további magyarázatra. A következő versikék, amelyek legtöbbjének Bencze Imre a szerzője, magukért beszélnek. Remélem, olvasóim jól szórakoznak, jókat mulatnak az itt következő törpök, illetve resztlis versek láttán, olvastán!

Ínyenckedés

Szájnak, ínynek gyönyör

a rőtbarna töpör

tyű.

Ez is vélemény

Hangoztatja Cseresznye Pál,

jó ital a cseresznyepál

inka.

Áll a ház

Ez életem főműve,

dicsekszik a kőműve

s.

Estefelé

Elpilledt Sára.

Nem mászik fára

dt.

Kedvezményes ár

Határ menti helység Deszk,

olcsóbb ott a fenyődeszk

a.

Népszerűség

Tiszteletnek örvend

Körmenden a körvend

églős.

Különös

Támogatást talál

Izlandon a halál

lomány.

Mindenki megjött

Kártyapartner kibice

Sántikálva bebice

g.

Egy diktátor elszólása

Nyugalom a birodalom éke.

Mindenkori fő célom a béke

rítés.

Fair vagy nem fair?

Ha az építész fair,

Nem lesz tömeges fair

tás.

Rímfordítós versek

Mi tagadás, nem könnyű e címből kihámozni, milyen rímelésű versekre gondolok, de az vesse rám az első követ, aki jobb, kifejezőbb megjelölést tud helyette. Más olyan rímek is vannak, amelyek elnevezése nem árulkodik kellőképpen magáról. Vajon mindegyik olvasóm pusztán elnevezése alapján tudja, milyen a torzított rím, az elrejtett rím, a mozaikrím vagy a szétszóródó rím? Nem csodálom, ha nem, pedig mindezek az elnevezések nem saját csinálmányaim, hanem a verstani szakirodalomban is használatosak.

Arról a rímfajtáról, amelyről most szólok, tudomásom szerint nincs szó a szakirodalomban, mert nem közismert rímről, hanem egy jellegzetesen játékos rímről van szó. Legközelebb talán éppen az általam egy-két mondattal előbb említett elrejtett rímhez áll, de nem az, hanem annak pont a fordítottja. Az elrejtett rím külföldi verstanokban is szerepel, például a franciában rime dérobée néven. Ez olyan rím, amely elrejtőzik előlünk, olvasók elől, s csak a sorvégi szavak egymásutánját felcserélve jelenik meg. A Szepes–Szerdahelyi-féle Verstan nyomán Tótfalusi Istvánnak ezt a rímet szemléltető példáját idézem:

Táncosa karján Inge repdes

Öltözve talpig krepdesinbe.

Látszólag nincs is itt semmiféle rím, ám ha az első sor végén álló szavakat felcseréljük, szabályos párrímet kapunk. Íme:

Táncosa karján repdes Inge

Öltözve talpig krepdesinbe.

Ez a rímfajta a magyar rejtvényirodalomban már korábban is ismeretes volt. Heves Ferenc például a múlt század hetvenes éveiben egész sorozatot készített belőlük, s olvasóira bízta azt a feladatot, hogy a tompán kongó, rímtelen sorpárokat csengő-bongó versikékké alakítsák át, pusztán a szavak megfelelő átcsoportosításával. Idézem néhány verssorpárját, zárójelben mindjárt megadva a „megfejtést” is:

Vállamon a pelerinnel

Verset írtam, rímmel tele. (tele rímmel)

Szigorú a szentencia:

Nem lehet ciha a szenten! (a szenten ciha)

Azokban a versekben, amelyeket „rímfordítós”-nak nevezek, s amelyekre Bencze Imre nyelvi játékos versei között találtam példákat, nem a versek rímeinek helyreállítása a feladat, hanem kényszerű elrontása. A vers befejezésének itt ugyanis éppen az a feltétele, követelménye, hogy a hívó rímhez illő, befejező rész önrím legyen, azaz maga a hívó rím, csak éppen fordított sorrendben: az első résznek a második rész után kell következnie. Bemutatok egy példát, s akkor minden világos lesz. Íme egy rímfordítós vers:

Ez a kém halott!

– szólt a halottkém.

E kissé hosszadalmas, de megítélésem szerint mindenképpen szükséges magyarázat után én a következőkben nem teljes verssorpárokat közlök. Teljes egészében csak az első sort adom meg, a másodiknak pedig csak az első felét, vagyis azt a részét, amelyhez még hozzá kell kapcsolni a rímet. Azt a rímet, amely azonos a hívó rímmel (az iménti példában: kém halott),csak éppen fordított sorrendű, azaz a második része megelőzi az elsőt (halottkém). Jó versolvasást kívánok! Ha olvasóimnak bármilyen nehézségük adódna, a szabályos megoldást megtalálják a fejezet végén.

1.Nagyapám rám tékát hagya,

Ma is őrzöm . . . . . . . . . .

2.Ha van időd, Kálmán, gyere!

Őrködjünk a . . . . . . . . . .

3.Mit kezében atyja markol,

Egy éles tőr . . . . . . . . . .

4.Elsuhant mellettünk a poroszló,

Nem maradt utána, csak . . . . . . . . . .

5.Mostan éppen Jenő mesél.

Nem is bánom, . . . . . . . . . . !

6.Kevés lesz két ételhordó,

Hisz van itt egy . . . . . . . . . .

7.Attól még nem lesz a gázunk jó,

Hogyha mi egyre csak . . . . . . . . . .

8.Új hetilap: Képes Élet!

Talán jó lesz, . . . . . . . . . .

9.Miből lett e mostani villa?

Docens vagyok; . . . . . . . . . .

10.A felújítás keretében

E képhez kell egy . . . . . . . . . .

11.Madárvilág rajongója;

Elmereng egy . . . . . . . . . .

12.Ne keress, testvér

Bakonyban . . . . . . . . . . !

13.Azért moly, hogy ruhát egyen!

Ha mást nem, hát – . . . . . . . . . .

14.A lábam tyúkszemes,

Nyögi egy . . . . . . . . . .

15.Mért gondolja, élhetetlen felcser,

Hogy ön mással . . . . . . . . . . ?

16.Az a dilemmája szegény Elemérnek,

Hogy házi mérlegen ennyit . . . . . . . . . .

17.Nézzétek, a Muci fara

Ugye, milyen . . . . . . . . . . ?!

18.Sok vodkát ivott a csongrádi,

De föl is bukott a . . . . . . . . . .

19.Ez az emlékmű

Védett . . . . . . . . . .

20.Selyeminge hasadékán

Kilátszott a . . . . . . . . . .

Rímpetárdákból – díszsortűz

E fejezet lezárásául hadd nyújtsak át olvasóimnak egy kis mintakollekciót az olyan, jobbára csupán néhány soros versikékből, amelyek mindegyike önmagában is egy kis remekmű, anélkül, hogy külön-külön is megmondhatnám róluk, melyik miért az. Ezek a miniatűrök leginkább talán azzal tűnnek ki a többiek közül, hogy nem egyetlen sajátosságuk – különös rímképletük, sajátos rímtípusuk, frappáns mondanivalójuk stb. – miatt ejtenek bennünket rabul, hanem mert különféle értékek együttesét rejtik magukban. Van köztük olyan, amelyik egyaránt tartalmaz kancsal és kecskerímeket, vagy ügyesen ötvöz akár három-négy rímfajtát is. Mások közülük a többnyire erősen kötött forma ellenére is rejtett mondanivalót közölnek velünk, de úgy, hogy érezzük a felfedezés örömét, amikor rábukkanunk a rejtett tartalomra. Vannak köztük olyan, általam dupla fenekűnek titulált versikék, amelyeknek az az óriási többletük, hogy a látszólag rontott vers is értelemhordozó, de a kiegyenesített változat is az, s ilyenkor néha nem is tudjuk, hogy a kétféle mondanivaló közül melyik is a fontosabb.Sorolhatnám még tovább, hogy milyen módon, milyen eszközök bevetésével ragadnak meg, bilincselnek le bennünket ezek a versek, de mind mestermű a maga nemében, mind valamiféle sajátos, nyelvi varázslat. Szinte mindegyik a már máshol is nemegyszer említett Nyelvi Játékok Klubjának tagjaitól vagy a klub egy-egy mindig szívesen látott vendégétől származik; a legtöbb Bencze Imrétől, elég sok Timár Györgytől, néhány pedig klubvezető társamtól, Vargha Balázstól, illetve egy-kettő mástól. Mivel némelyiknek szerzőjére nem emlékszem pontosan, illetve akadnak kisebb-nagyobb átfedések is, úgy határoztam, hogy a szerzők nevét külön-külön nem tüntetem fel. Egy bizonyos: mindnyájan megérdemlik e könyv szerzőjének – s remélem, majdani olvasóinak is – az elismerését.

Arab paripák

Tüzes lovak, ifjak s vének,

Egytől egyig muzulmének.

Hiszékeny asszonyka

Férjem a klubban sokat időzik,

Minden bizonnyal csak dominőzik.

Jól trágyázott veteményes

Szépen hoz a papa papayája,

Mert egész nap kakakakapálja.

Szegény tehén

Istálló a Riskám ólja,

Csak bika nincs, ki smárolja,

Mert azt Miska miskárolja.

Egy csehóban

Újabb leltár a nyakunkon,

Kijön már a konyakunkon.

Papp Laci nyomdokain

Tudják azt a legjobb ökölvívó körök,

Hogy a legerősebb ütés a balhörög.

Feleség – a házasságkötés időpontjához viszonyítva

Előtte: csupa bűbáj

Utána: csupa bú, baj.

Megkísértett hölgy

(Kettős kecskerím)

Azt kéri e selma, fejfájós barát:

„Tárja végre fel ma, sej, bájos farát!”

Török turistalány Pesten

Szépítkezik retikülbül

Ez a kislány Isztambülbül.

Nedves nászút

Nászutasok Velencébe’

Beültek egy gondolébe.

Nemcsak hajósok figyelmébe

A mindenáron-kormányos

Az mindenkoron ármányos

Kendőzetlen bírálat

Azt kérderzi ez a durva kanász, ni:

„Meddig akar az a kujon danászni?”

Egy pesti postásiskolában

Ha nem hullunk ki a rostán,

Találkozunk Budapostán!

Segédkezem a konyhában

Korai jókedvem hamarosan rom lett,

Huszonnégy nyers tojás a ruhámra omlett.

Zenei vetélkedő

Szerinted ez Buxtehude?

Hú, de buksz te!

Egy professzorra

Ez is tanít?

Az istenit!

Vendéglőben

A főasztalnál négyen ültek,

Előttük húsok tornyosültek.

Sikertelen főszakács

Ötleteit szünet nélkül ontotta,

Főműve: a sajtos tojásrontotta.

Min dolgozik a Mester?

Jobbadán

Balladán.

A rímfaragó töprengése

Narancsra a mandarin

Nem kecske-, de sanda rím.

Életkép

Késő őszi, sanda reggel

Láttam egy nőt randa sállal.

Török kamionos szeretője

Törököm még este nagylegény volt,

De a strapától most szinte félhold.

A svéd pénzügyminiszter malmői

Mit számít neki font, korona, őre,

Hajtja a vizet a maga Malmőre.

Egy matematikus eltűnése

Elbújdosott bánatában:

„Kód előttem, kód utánam.”

Törpék

Egyik kicsi, másik pici,

Egytől egyig lilipiti.

Rátarti nomád

Egy tudatlan hunnak hítta,

Mérgében a fogát szkíta.

Kritikus az íróról

Holttetem?

Éltetem!

Balszerencse

A vadorzó, kinek útja görbe,

Gyakran esik csöbörből vadőrbe.

Egészségügyi torna

Jógázok, jógázok.

El is hagyják testemet a

Rossz gázok.

Modern gésa

Nincsen rajta kimonó, ni!

Csak egy árva monokini.

Örökérvényű igazság

Karaj, filé, marhaszegy,

Jó, ha jön, de szar, ha megy.

Sorozótiszt

Egy csapatnyit besoroztam,

Egy csipetnyit besöröztem.

Tyúktolvaj

Tyúkól felé hajtja ragadozó vére,

Lopkodja a csirkét a kánya-kedvére.

Három nővér szilveszteri bulin

Birkózzatok meg e dugóval, hugok!

Én azonközben a Hugóval diszkózok.

Ez van

Költő a népét lángostorozza,

Közben a plebsz a lángost orozza.

Kecskerím duplex

Mint a portáldarudat,

Óvjad s pártold uradat!

Rostocki történet

Egy frufrus kis fruska

Rostockban rostokol,

Kezében rosttollal,

Friss tököt früstököl.

Éjjeliőr

Éber s ébren vagyok,

Kutyám pedig résen,

Magam póri sarjként,

Ebem pedigrésen.

Megfejtések

A tiszta rímtől a kínrímig.

Kínrímkeresés. 1. Átalányodat. 2. Márk álmán. 3. Vízihatóság. 4. Versenyáron. 5. Az úr adózni. 6. Falán keszeget. 7. E pedellusért. 8. Papírmasé tál. 9. Be kecses. 10. Fal Ádám. 11. Tamás Korfura. 12. Ha lőre. 13. Rebarbarát. 14. Nagynénémet. 15. Adél után. 16. Emancipált. 17. Ad almát. 18. Ma flaskót. 19. Egyszer buszkárt. 20. Alá való ama tőr.

Néhány rímkülönlegesség.

Rímfordítós versek. 1. Hagyatékát. 2. Gyerek álmán. 3. Markolatja. 4. Oszló por. 5. Meséljen ő. 6. Hordó étel. 7. Jógázunk. 8. Életképes. 9. Villamostani. 10. Ébenkeret. 11. Gólyarajon. (Az ly és j betű azonos hangot jelöl.) 12. Vértest. 13. Egyenruhát. 14. Szemes tyúk. 15. Felcserélhetetlen. 16. Lemérnek-e. 17. Faramuci. 18. Grádicson. 19. Műemlék. 20. Dékán hasa.



[1] In: Világ, Ön- és körülményismereti töredékek.

[2] 1. m.

[3] In: Világ, Vallomások: A magyar nyelv.