Ugrás a tartalomhoz

Empátia - A beleélés lélektana

Buda Béla

L'Harmattan Kiadó

A szavak a kapcsolatokban

A szavak a kapcsolatokban

A szavak és a kapcsolatok viszonyát illetően érdemes megemlíteni, hogy néhány nemzedékkel korábban minden személyes kapcsolatban nagyobb volt a beszéd és a megfogalmazás jelentősége, mint ma. Az empátia kulturális háttérbe szorítottsága a kapcsolatok területén is megfigyelhető volt. A barátságok általában kinyilvánítottak voltak, a barátságok kialakulásában nagy szerepe volt az írott és elmondott szónak, amely nemcsak kifejezett valamit, hanem egyszersmind elkötelezettség, ígéret is volt, amelyhez hűségesnek kellett lenni. A szerelmet is „vallani” kellett, ez a vallomás persze nem volt könnyű, hiszen a tét sok szempontból is nagy volt. Nemcsak a kimondás vállalása és kötelezettsége volt nyomasztó, az a veszély is sok feszültséget keltett, hogy a szerelem nem talál viszonzásra. Ráadásul egész Európában szigorú kulturális szabály írta elő, hogy a nők ezt a vallomást nem kezdeményezhetik, sőt a viszonzás halogatására vagy megtagadására is van módjuk, anélkül hogy ezzel a férfi elkötelezettsége csökkenne. A régi szépirodalomban már fékét vesztett szerelmi szenvedély jele volt, ha netán a lány fejezte ki előbb érzelmeit (mint ahogyan ez Puskin Anyeginjében történt, a szerelmes Tatjána levelében).

Számos országban és egész századunk első évtizedéig a szerelmi kijelentés törvé nyesen is bizonyos fokig védett volt, a hamis ígéretért eljárást lehetett indítani valaki ellen. Egészen a múlt század második feléig pedig a család férfitagjai részéről fenyegettek különböző szankciók. Ebben a korszakban a nemek közötti érintkezés szigorúan szabályozott volt, az interakció az empátia számára elég kevés teret is biztosított, és a felnőtté válás szinte automatikusan elérte, hogy a szavakba foglalt érzelem, és ne maga az érzelem legyen a fontos. Jellegzetes a szavak szerepe a serdülőkortól kezdve az uralkodó rétegek tagjainak a naplóiban. Ezekbe be lehetett mindazt írni, amit elmondani csak különleges alkalmakkor volt szabad. A levél is sokkal fontosabb kommunikációs eszköz volt, mint ma, ugyancsak bőven volt benne lehetőség a kapcsolatok megfogalmazására.

A kapcsolatok szavakban kifejezett állapotaiban mindig megvan a veszély, hogy a fogalmi klisé igyekszik szabályozóvá válni, és nem a kapcsolatban rejlő kölcsönösség és érzelmi tartalom. A kapcsolati partnerek mintegy bebiztosítják egymást, és ez által kevésbé érzik szükségesnek a kapcsolat fenntartását és fejlesztését. Csökken az egymás iránti figyelem, a közös tevékenységek rutinná válnak, és a csökkent figyelem talaján a meglévő empátia sem tud kellően érvényesülni. A kapcsolat ilyenkor óhatatlanul elszürkül, színtelenedik. Rendszerint feszültségek, ellentétek, kisebb-nagyobb krízisek képesek csak felrázni a partnereket és rákényszeríteni őket, hogy jobban figyeljenek egymásra, és többet foglalkozzanak egymással. Néha az ilyen feszültségek és krízisek már a kapcsolat tartalomvesztését vetítik előre, és a kapcsolat vagy megszakad, vagy fejletlenebb, az előzményekben már túlhaladott szintekre minősül vissza.

Különösen tartós együtt járásban, szeretői kapcsolatban, házasságban vagy pedig megszabott, változatlan keretek között zajló barátsá gokban gyakori ez. A szósablon veszít jelentőségéből, jórészt azért, mert a kulturálisan előírt kapcsolati fázist a partnerek „egyezményesen” hozták létre. Az önértékelési zavarokból, illetve különböző éndinamikai okokból előálló empátiás nehézségek általában szabályszerűen elvezetnek ilyen problémákhoz, ha az emberi kapcsolatokban a tudatosság ilyen nagy szerepet kap. Általában művelt és értelmileg igen fejlett emberek kerülnek ebbe a helyzetbe, részben azért is, mert intellektuális fejlődésük kedvéért empátiás képességeiket kevésbé használták, és erre nem kényszerítették őket különféle kapcsolatok eseményei sem, hiszen a tanulásért, szellemi előrehaladásért cserében lemondtak arról a szabadságról, amely lehetővé tette volna számukra, hogy sok emberi kapcsolatban élhessenek.