Ugrás a tartalomhoz

Empátia - A beleélés lélektana

Buda Béla

L'Harmattan Kiadó

Az empátia lélektani lényege

Az empátia lélektani lényege

Az empátia lényege tehát kommunikáció, a fogalomnak azonban abban az általános, kiterjesztett értelmében, ahogyan ezt a kommunikációelmélet alkalmazza, vagyis jelzésváltás, jelzéskódolás, függetlenül attól, hogy a jelek milyen természetűek, konvencionálisak-e vagy biológiailag meghatározottak. Csak az a lényeges, hogy a kommunikációra alkalmas jelzések legyenek, ennek pedig az is ismérve, hogy a kommunikálóban és a befogadóban – ha a kommunikáció állandó kölcsönhatásból és szüntelen lüktetésből álló folyamatát pillanatfelvételszerűen megmerevítjük, és így elkülöníthetővé válik a kommunikációt befogadó fél – azonos jelentése legyen a jelzéseknek. A kommunikációelmélet ezt úgy fejezi ki, hogy a kommunikáció feltétele a közös kód, továbbá a jelzés, a közlemény megértése, illetve megfejtése a közös kód alapján.

A kommunikációelmélet szerint nem szükségszerű feltétele a kommunikációnak a közlés szándéka. Kommunikáció történik akkor is, ha a potenciális befogadó jelenlétében, annak bármiféle hatására jelzések indulnak ki a kommunikátorból, és azokat a jelzéseket a befogadó dekódolja. Nem szükséges a dekódolás tudatossága sem. Ha a jelzés automatikusan kivált olyan reakciót, amely a jelzés jelentését kifejezi, máris megtörténtnek tekinthető a kommunikáció. A kutatások szerint az empátiához szükséges rezonancia az ún. szubliminális érzékelés esetében is megtörténik, ha az a másik ember nemverbális kommunikációjára vonatkozik (Bauer 2010).

Az emberi világban a kommunikáció még bonyolultabb formákat is ölthet, létrejöhet úgy is, hogy a befogadót a kommunikáló ember a memóriájában élő képekből választja ki, és azután aktív munkával juttatja el hozzá a megfelelő jelzéseket. Kommunikáció így tehát az is, ha utazás során rágondolunk egy ismerősünkre, és írunk neki képeslapot. Az embert az idődimenzió saját uralmának képessége jellemzi, a múlt eseményei az emlékezetben tárolódnak, és jelen cselekvések ingerei lehetnek, ez az állatvilágban csak nagyon korlátozott formában valósul meg. A képeslap megírásának példája azonban közvetett kommunikációról szól; mint említettük, az empátiához a közvetlen kommunikációs helyzet szükséges, tehát a másik ember megnyilvánulásait közvetlenül közelről valamennyi olyan érzékszervünkkel követnünk kell, amelyiknek szerepe lehet a mindennapi közvetlen kommuniká ciókban. Egyes kutatók szerint az empátia során felmerülő érzelmi állapotfelismerés is a hasonló élmény – általában öntudatlan és automatikus (Hooket és mtsai 2010, Lamm, Decety & Singer 2011).

Az már nem okvetlen feltétel, hogy a másik ember kommunikációja nekünk szóljon. Ha csak egyszerűen jelen vagyunk egy interakciós helyzetben, a mással kommunikáló másik személyiséggel kapcsolatosan is képesek vagyunk empátiára. Ilyenkor is gyakran automatikus észlelés, érzékelés történik, nem pedig tudatos figyelem hatása mutatkozik.

Akkor is lehetséges empátiás megértés, ha a másik ember kommunikációs megnyilvánulásait képrögzítés segítségével, technikai eszközök közvetítésével figyelhetjük meg. Mint már szó volt róla, néha egyetlen kommunikációs „főcsatorna” (tehát vagy a hallás, vagy a látás) is elegendő az empátiás megértéshez, sokat megérthetünk a másikból viselkedésének film- vagy képmagnó felvétele alapján is, ha ahhoz hangot nem is kapunk, néha pedig a magnófelvétel hozhatja mozgásba az empátiás képességet. Általában azonban, mint ezt említettük is, a közvetlen kommunikatív kölcsönkapcsolat kell. Ekkor bontakozik ki az a lehetőség is, hogy az empátiát tudatosan használó ember saját kommunikációival olyan helyzetbe hozza a másik embert, hogy az mindinkább megnyíljon az empátia számára, vagyis olyan információk közlésére indítsa őt, amelynek segítségével érzelmi és hangulati állapotait az empátiás megközelítés könnyebben ragadja meg.

Úgy is lehet fogalmazni ezt, hogy az empátia kialakulhat bizonyos sikerrel a kommunikáció hiányos feltételei mellett is, mélyrehatóan azonban a közvetlen kommunikáció folyamatában, leginkább pedig személyes kommunikatív kapcsolatban valósulhat meg. Az empátia igazi tere tehát a párbeszédben, a teljes és nem korlátozott kommunikációban van. Más összefüggésekben még többször lesz róla szó, de itt is érdemes megemlíteni a jelenségkör könnyebb áttekintése érdekében, hogy az átlagos, barátságos társas dialógusban az empátiás megértés törekvése és megvalósulása sajátos önerősítő folyamat. A párbeszédet erősíti az empátiásan viszonyuló partner figyelme, érdeklődése. Ez önmagában is megerősítő visszajelzés. Az empátiás beszélgetés és együttlét a kölcsönös vonzalmat is erősíti, különösen a megértést átélő emberben. A vonzódást, közeledést éli át benne, megnyílik, ez az empátiát is könnyebbé teszi. Ugyancsak több más vonatkozásban tárgyaljuk majd, hogy az empátia általában és minden emberi viszonyformában csökkenti az agresszív késztetést abban az emberben, akit a szokványosan, a várhatón túl is megértenek.

Az empátia ilyenfajta értelmezése, tehát a folyamat implicit beleértése legteljesebben a Rogers-féle irányzatban fejeződik ki. A pszichoanalitikus empátia felfogás is nagyon hasonlít ehhez, különösen abban a megfogalmazásban, ahogyan az empátiával legtöbbet foglalkozó pszichoanalitikus szerző, Theodor Reik munkáiban olvashatjuk (Reik 1949). Vannak azonban a kísérleti lélektanhoz, valamint a behaviourizmushoz közelálló empátiaértelmezések is. Ezekben az empátia a szokványos megértésnél mélyebb, személyesebb, több rejtett tartalmat felderítő megismerési módként szerepel, és mint ilyen a különböző empátiás kísérletek és skálák tárgya. Ezek a felfogások nem tekinthetők önállóknak, és inkább csak metodológiai szempontokból érdemelnek figyelmet.

Az empátia – pszichológiai lényegét illetően – főleg a nemverbális kommunikáció és a metakommunikáció felfogásának és tudatosításának kifinomult és alkalmazott képessége. Nem misztikus történés tehát, nem üt el a lélektani jelenségektől, csupán azért tűnik kissé különösnek, mert – mint e koncepció történetének áttekintése nyomán láthattuk – viszonylag későn ismerték fel, és csak napjainkban kezdik kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Korábban ezt a vonását nem vették figyelembe, a tudatosság, az értelmi összefüggések és a direkt fogalmi kommunikáció túlhangsúlyozása miatt. Az empátia valóban minden ember képessége, de különböző mértékben nyilvánulhat meg az emberek között, sőt, egy ember viselkedésében is. Az empátiás készség függ a gyakorlattól, mind pozitív, mind negatív értelemben. Pozitív értelemben úgy, hogy az empátiára figyelő, azt használó ember fejleszteni képes magában e készséget, és ez a fejlesztés tudományos eszközök segítségével meggyorsítható és nagyobb távlatokra terjeszthető ki. Negatív értelemben az össze függés abból áll, hogy az értelmi megismerés módszereiben nagy gyakorlatra szert tett emberben az empátia nagyobb valószínűséggel fejlődik vissza, mint az intellektuális képességekben kevésbé begyakorolt emberekben, akik természetes formában is szabadon élnek vele. Különösen a tudományos gondolkodásban gyakorlott emberek hajlamosak arra, hogy elsődleges élményeik és következtetéseik igazságában kételkedjenek, érthető módon, hiszen a tudomány lételeme a kétely a megállapítások igazságtartalmát illetően és a módszeres bizonyítékok követelése. Az empátiával szerzett ismeretek nehezen ellenőrizhetők a ma ismert egyszerű módszerekkel, ezért nagyon sok kutatónak, még pszichológusnak is, a közvetlen érzékszervi úton nyert megismerés elfogadása nehéz.

Úgy tűnik, hogy az empátia készsége a gyermekkorban (legalábbis az érzelmi rezo nanciából álló összetevője) természetes módon nagy, a serdülőkortól kezdve rejtetté válik, majd általában fokozatosan csökken az öregkorig. Leginkább a felnőttkorban éleszthető fel ez a képesség, az időskorban már nem reverzibilis, ha addig nem használták. Nagy a különbség az empátia képességében a különböző kultúrák emberei között. A nyugati civilizációra érvényes csak az eddig elmondottak többsége, más kultúrákban, amelyekben a racionális gondolkodásnak nincs ilyen vezető szerepe, az empátia szabadabban jelenik meg, és az empátiás megértés az emberek között könnyebb, hiszen a mindennapi érintkezés természetes része. Az érzelmi kapcsolatban a kölcsönösség és az érzelmi hőfok hasonlósága nagy, az interakciókban pedig jobban alkalmazkodnak az emberek, a megnyilvánulások inkább összeillenek. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy a viselkedés kulturáltsága magas fokú, sok pszichológiai tartalommal telített.