Ugrás a tartalomhoz

Empátia - A beleélés lélektana

Buda Béla

L'Harmattan Kiadó

Az egyén szubjektív felértékelődése

Az egyén szubjektív felértékelődése

Főleg azonban az egyéni figyelem, elfogadás, elismerés élményszükséglete fokozódott az individualizáció következtében. Ebben sokféle ok játszik közre: az önmegvalósítási megerősítés, a személyközi kommunikációban is megjelenő sikervágy, vagyis a másik ember érdeklődésének és szimpátiájának kiváltása, a különféle társas készségek hatékonyságának visszaigazolása stb. Mindezek mögött a korunkra jellemző vetélkedés, versengés rejtett kényszere is áll. Szebbek, jobbak, eredményesebbek akarunk lenni, ez sokféle késztetési állapotunk alapja, különböző társas helyzetekben. Miközben a másik ember felől jövő pozitív visszajelzés mind fontosabb, a másik megnyilvánulásaiból leginkább erre figyelünk, és ezzel egyidejűleg önmagunk teljesítményét ellenőrizzük, „monitorizáljuk”. Ez a kommunikációs helyzeteket beszűkítő módon strukturálja. Ez a lelki beállítódás a modern társadalom viszonyai között távolságkeltő, hiszen az emberek a hétköznapi érintkezésekben jobban szabályozzák, illetve korlátozzák az időt, mint korábban.

A modern ember lelki alapállását Ady ismert verse, a „Szeretném, ha szeretnének” jól tükrözi, és már több mint száz éve jól elővételezte:

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces messze fény,

Lidérces messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének,

S lennék valakié,

Lennék valakié.

A vázolt gondolatmenet alapján a vers mondanivalója mélyebb rétegeiben is ért hető. Míg a korábbi korszakok embere nem egyedi önazonosságában, hanem kollektív kötelmeiben határozta meg önmagát, családja és csoportviszonyai (pl. nemzete, fajtája alapján), a mai ember magát csak önmagában látja. Saját szemében fenség és titokzatosság – mint minden ember –, és lidérces messze fény. De nem tud így maradni, szeretné magát megmutatni, hogy – lehessen valakié. Valamilyen erősebb kötődési igény fejeződik itt ki, és ennek érdekében az önmegmutatás. Vagyis az egyediségében való elfogadás és szeretet igénye.