Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

33. fejezet - Nyelv és jog

33. fejezet - Nyelv és jog

Kontra, Miklós

Igazságügyi nyelvészet

Az igazságügyi nyelvészet az alkalmazott nyelvészet egyik új ága, amely az igazságszolgáltatásban felmerülő vitás nyelvi kérdések eldöntéséhez nyújt szakszerű segítséget. Két nemzetközi tudományos egyesülete van: az 1992-ben alapított International Association of Forensic Linguistics és az egy évvel korábban alapított International Association for Forensic Phonetics. A Forensic Linguistics című folyóirat 1994-ben indult. Magyarországon elsőként valószínűleg néhai Nagy Ferenc viselte hivatalosan is az „igazságügyi nyelvész-szakértő” titulust (vö. Nagy 1980).

Az utóbbi évtizedekben az észak-amerikai bírósági tárgyalásokon egyre többször fordul elő, hogy nyelvészek szakvéleményei jelentős szerepet játszanak a büntető- és polgári perek kimenetelében. Nyelvészeti képzettség híján a jogászok a nyelvészeknél kevésbé képesek vagy egyenesen képtelenek megállapítani például

  • egy telefonos fenyegető vagy zsaroló személyazonosságát,

  • azt, hogy egy új terméknek egy régebbiéhez hasonló neve megsérti-e a régebbit gyártó cég áruvédjegy-jogát,

  • azt, hogy egy adott népcsoport mikor mely területen élt,

  • azt, hogy egy törvényszöveg vagy egy tárgyalótermi bírói utasítás pontosan mit jelent,

  • azt, hogy egy magnetofon-felvételen hallható társalgás során megvesztegette-e az egyik beszélő a másikat,

  • hogy A és B nyelvváltozat egy nyelv két nyelvjárása-e, vagy két külön nyelv,

  • hogy egy bírósági tárgyalás jegyzőkönyve mennyire hűen vagy torzítva tükrözi a tárgyalóteremben lezajlott eseményeket.

Nyelvész-szakértők perekben

Az ilyenfajta jogi viták eldöntésében egyre több nyelvész-szakértő véleményét veszik figyelembe az USA és Kanada bíróságai:

  • a Pan American légitársaság egy Los Angeles-i alkalmazottját elítélték s börtönbe zárták azon az alapon, hogy hangja hasonlít egy bombamerénylettel fenyegetőző New York-i telefonáló hangjára. 1987-ben William Labov amerikai nyelvész a bíróság számára meggyőzően bebizonyította, hogy az elítélt a bostoni dialektust beszéli, akit ezután fel is mentettek a vád alól.

  • Kanadában egy nyelvész szakvéleményét kérték annak eldöntéséhez, hogy a Cache-Cache és a Cachet kozmetikai termékek nevei fonetikailag eléggé eltérnek-e egymástól ahhoz, hogy elkerüljék a névazonossági pert.

  • A kanadai Ontario tartomány kormánya és a temagami indiánok közti birtokperben az 1980-as években kulcsfontossága volt annak, hogy a temagamik 1763 előtt vagy után vándoroltak-e mai lakóhelyükre. A per idején végzett nyelvészeti adatgyűjtés alapján, történeti morfológiai elemzéssel be lehetett bizonyítani, hogy a temagamik jóval 1763 előtt vándoroltak oda, ahol ma is élnek (Chambers 1990).

  • Egy perben az USA Legfelsőbb Bírósága 5:4-es szavazataránnyal eldöntötte, hogy egy bírói utasításban egy melléknév csupán az utána következő főnévre vonatkozik-e, vagy az összes utána következő főnévre (magyar analógiával: pl. a piros alma és barack ’piros almát és piros barackot’ jelent-e, vagy pedig ’piros almát és bármilyen színű barackot’), s ezzel egy embert halálra ítélt. Ha nyelvész-szakértőt is meghallgattak volna, az amerikai jog szerint nem ítélhették volna halálra a vádlottat, mivel a nyelvész mindkét lehetséges olvasatot megengedte volna, s ilyenkor azt kell a bíróságnak alkalmaznia, amelyik a vádlott számára kedvezőbb.

  • Egy állítólagos korrupciós ügyben játszott szerepe miatt az USA Szenátusa 1982-ben kizárta tagjai közül Harrison A. Williamst. A szenátusi etikai bizottsági tárgyalások során többször elhangzott, hogy az FBI által titkosan készített videofelvételek „önmagukért beszélnek”. Williams kérésére Roger Shuy nyelvész elemezte a videofelvételeket, s megállapította, hogy az FBI ügynökök olyan stratégiákat alkalmaztak, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a szenátor olyasmiket mondott, amiket valójában nem mondott (Shuy 1993).

  • A Michigan állambeli Ann Arborban egy 1977-ben kezdődött perben az oktatási esélyegyenlőségi törvény megsértésével vádőlták fekete gyermekek szülei az iskolaszéket, mondván, hogy a tanárok nem vették figyelembe, hogy a gyermekek által beszélt néger angol (Black English Vernacular) és a tanításban használt sztenderd angol oly mértékben különböznek, hogy az veszélyezteti a gyermekek iskolai karrierjét. Némileg leegyszerűsítve: a bírónak azt kellett eldöntenie, hogy a néger angol és a sztenderd angol (vagyis az iskolai tanításban használt angol) egyetlen nyelv-e, vagy két nyelv. Ha két nyelv, akkor a diszkrimináció nyilván fennállt. Számos nyelvész (pl. William Labov, Richard Bailey) is tanúskodott a perben, melyben a bíró a felperes szülők gyermekeire nézve kedvezően döntött (Labov 1982, Kontra 1992a).

Nyelvi csapdák

Roger Shuy, aki több mint 200 amerikai polgári és büntetőügyben volt szakértő, és 35 perben szerepelt igazságügyi nyelvészeti szakértőként, a nyelvészek és a jogászok közti különbséget az orvosok és betegeik közötti különbséghez hasonlítja:

Egy beszélgetés vagy szöveg szerkezetét a laikus hallgató vagy egy átirat olvasója nem mindig érti meg. Amit a nyelvész a diskurzuselemzés eszközeivel meglát egy beszélgetésben, ahhoz hasonlít, amit egy orvos lát a röntgenképen. Az átlagos laikus ember felismeri a röntgenképet, de ez nem jelenti, hogy felismeri azt is, amit egy röntgenkép az emberi test szerkezetéről megmutat. Az átlagos laikus ember, ha hall vagy lát egy beszélgetést, felismeri azt. De a nyelvész az, aki a beszélgetés struktúrájának azokat az árnyalatait is meg tudja határozni, amelyek a pontos megértéshez szükségesek.

(Shuy 1990: 85)

Shuy (1993) szerint sokan nincsenek tudatában annak, hogy a nyelv valamilyen használata önmagában büntetendő lehet. Ha például valaki egy prostituált szexuális szolgáltatásait kéri, ez a beszédaktus büntetendő, függetlenül attól, hogy a szolgáltatásra sor került-e vagy sem. Az emberek a bűnt általában valamilyen fizikai aktussal társítják: lopással, rablással, gyilkossággal. Az ilyen események résztvevői, elszenvedői és tanúi beszámolnak az eseményekről a bírósági tárgyalásokon, s aztán e múltbeli eseményekről szóló beszámolók, vagyis nem maguk az események válnak az igazságszolgáltatás alapjává. A résztvevők és szemtanúk emlékezete azonban gyakran torzít, és félreértések is megnehezíthetik az események pontos rekonstruálását. Az ügyvédek legtöbbször másodkézből való adatokkal dolgoznak, vagyis nem az eseményekkel, hanem azoknak a tanúvallomásbeli, visszaemlékezésből származó leírásával. „Magára valamit is adó tudós (angolul: scientist) írja Shuy (1993: 10) – nem tartana olyan előadást, amely azon alapulna, hogy a vizsgált jelenségre más kutatók miként emlékeznek.” Mindezek az aggályok fokozottan érvényesek a nyelvi bűnökre, vagyis azokra az esetekre, amikor valaki valakit megfenyeget, megveszteget, megrágalmaz vagy épp gyilkosságra bujt fel.

Tévhitek a nyelvről

A bíróságok dolgát megnehezítik a vádlottakkal kapcsolatos előítéletek (prekoncepciók) és a nyelvvel kapcsolatos tévhitek is. Shuy (1993: 3) az előbbiek közül hármat említ:

  • Ha a vádlottról hang- vagy videofelvétel készült, biztos bűnös, hisz egyébként a rendőrség nem figyelte volna,

  • Ha egy vádpontban bűnös a vádlott, valószínűleg a többiben is bunös,

  • A vádlott mindent hallott, értett, és mindenre emlékezett, ami elhangzott abban a beszélgetésben, amit a rendőrügynök vele folytatott s titokban felvett.

A második pont illusztrálására szolgálhat egy 1993-as magyarországi büntetőper, amelyben a vádló a vádlottat egyebek mellett azzal is vádőlta, hogy az illető más útlevelével lépte át a magyar határt. A védő előadta, hogy védence több útlevélnek is jogos birtokosa, s beterjesztett egy nyelvészeti szakvéleményt arról, hogy mi a különbség (1) és (2) között. A bíró a szakvéleményt érdekesnek találta ugyan, de elutasította.

(1) XY más útlevelével lépte át a határt.

(2) XY másik útlevelével lépte át a határt.

Büntetőeljárások során magnetofon- vagy videofelvétel is része lehet a bizonyítékoknak, s ezek felhasználása során fontos, hogy kétséget kizáróan megállapítsák: ki mondott, mit, kinek, mikor, miért? Shuy bemutatja, hogy a laikusok számára, s a nyelvészet szemszögéből ilyenek a bírók is, ez gyakran megoldhatatlan feladatot jelent. A problémát sokszor a belehallás (angolul: contamination effect) okozza. Ha például egy felvételen két ember beszélget, s közülük az egyik káromkodik, de a másik nem, a hallgatónak az a benyomása keletkezhet, hogy mindketten káromkodnak, vagyis a hallgató olyasmit is belehallhat egy beszélő szövegébe, ami nincs benne.

1990-ben a Budapesti Katonai Bíróságon a Duna-gate perben Végvári József rendőr őrnagyot azzal is vádőlták, hogy az év január 19-én a televízió „Napzárta” című műsorában, illetve a műsor keretében levetített filmben államtitkot sértett azzal, hogy elmondta: a B. M. III/III. Csoportfőnökségén mennyien dolgoztak. A bizonyítás során az ügyész és a bíróság figyelme arra koncentrálódott, hogy a vádlott kimondta-e, s nem arra, hogy ő mondta-e ki nyilvánosan elsőként a létszámot. A „Napzártában” ugyanis a belügyminisztériumi szóvivő a vádlottnál előbb mondta ki a kérdéses számot, tehát a vádlott a „Napzártában” nem sérthetett államtitkot. Ha az államtitoksértés nem az esti élő adásban, hanem a benne levetített film aznap délelőtti első nyilvános bemutatásával történt meg, akkor a vádnak bizonyítania kellett volna, hogy a filmet még a „Napzárta” előtt, teljes terjedelmében, a kérdéses Végvári-kijelentéssel együtt mutatták be. Ezt azonban a vád nem bizonyította. A belehallás hatása itt abban volt, hogy a bíróság nem tudta megállapítani, hogy ki mondta ki elsőként nyilvánosan a kérdéses számot, vagyis hogy ki is sértett államtitkot (Kontra 1992b/1999).

A nyelvvel kapcsolatos laikus tévhitek, így a jogászok tévhitei is, szintén megnehezítik az igazságszolgáltatást. Shuy (1993: 8) több ilyen tévhitet említ, ezek közül az egyik szerint a jelentés elsősorban az egyes szavakban található. Ez a tévhit a nyelvi közlések kontextusának vélt elhanyagolhatóságán alapul. Sokan hiszik, köztük jogászok is, hogy a nyelv explicit és egyértelmű. Valójában az explicitség és egyértelműség mindig viszonylagos, mert nincs két ember, akiknek a tapasztalatai, érzelmei és érdekei teljesen megegyeznek. A magyar jogalkotók például emberfajokról írnak, holott a biológusok szaknyelvének megfelelően „Az állam oktatásügye előírja, hogy a mai emberiséget mint egységes fajt kell megismertetni a különböző oktatási intézményekben. Ugyanakkor törvényeink több fajról tesznek említést” (Farkas 1997: 507). Darwin híres On the Origin of Species by Means of Natural Selection, or the Preservation of Favoured Races in the Struggle for Life című könyvének magyar fordításában (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1956) a species-nek a fajok, a races-nek a fajták felel meg.

Egy másik népszerű tévhit szerint egy beszélgetés átiratának elolvasása egyenértékű a beszélgetés meghallgatásával, mivel a transzkript hibátlan és hiánytalan. A tárgyalásokon az írott jegyzőkönyv fontosabb szerepet játszik a szóbeli eseményeknél, annak ellenére, hogy a bíróságok azt állítják, hogy a hangfelvételek képezik a bizonyító anyagot, nem az átiratok. Előfordul, hogy a vád és a védelem eltérő átiratait produkálja egyazon felvételnek, s a bíró nem tudja eldönteni, melyik a helyes. Ez tulajdonképp természetes, hisz a laikusok (=nem-nyelvészek) készítette átiratok nem mutatják meg, ki beszél kihez, ki hallott valamit, és mit, nem jelölik a hangsúlyt, beszéddallamot, szüneteket, közbeszólásokat, párhuzamos beszédet stb. A beszédszünetnek azonban a magyar beszédben jelentéselkülönítő funkciója lehet, például (3) és (4) nem ugyanazt jelentik:

(3)Ezt már nem mondta a tűzoltó.

(4) Ezt már nem [szünet] – mondta a tűzoltó.

Beszédkutatásban tapasztalt magyar nyelvészek 50 szünetből átlagosan 44-et hallanak meg, a nem-nyelvészek azonban csak 25-öt. A bírósági jegyzőkönyvet vezető gyorsíró olyan laikus, aki két szünetből egyet meg sem hall, de azokat sem jelöli feltétlenül helyesen, amelyeket meghall. Egy pergő szócsatában könnyen előfordulhat, hogy ugyan meghall egy jelentés-megkülönböztető szünetet, de nem jegyzi le, mert nincs rá ideje, vagy mert nem tudja, hogy az adott szünet a szó szoros értelmében perdöntő lehet.

A már említett Duna-gate perben a Budapesti Katonai Bíróságon a védőügyvéd javasolta a tárgyalási jegyzőkönyvek kiegészítését és kijavítását. A bíróság körülbelül tízpercnyi tanácskozás után a védő indítványait egy kivétellel elutasította. Amit laikus módon tíz perc alatt elfogadott a bíróság, annak helytállóságát nyelvész-szakértő csak több órás munkával tudta volna megállapítani (Kontra 1992b/1999).

Shuy (1993: 17) az igazságszolgáltatást veszélyeztető tévhitek között említi azt is, hogy egy beszélgetés résztvevői, vagy egy irat fogalmazói és olvasói a szavakat vagy mondatokat azonosan értik. Valójában azonban sokszor az történik, hogy A személy X közleményét B személy Y-ként értelmezi, mivel A és B világismerete csak részben fedi át egymást, és a többértelmű kijelentéseket ki-ki a saját ismeretei szerint értelmezi. A Duna-gate perben az igazságügyi elmeorvosi szakértői véleményben az áll, hogy A vádlott cirkuláris személyiségzavarban szenved, amely időnként betegségszintűvé mélyül. […] A cselekmény időpontjában betegség értékű állapotban lehetett és súlyos fokban korlátozott volt cselekményének társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésében. Orvosi szempontból az a helyzet ilyenkor, hogy ha az illető beteg, akkor korlátozott, ha nem beteg, nem az. Harmadik lehetőség nincs. Normális (= laikus) olvasatban (5) két dolgot jelenthet, (6)-ot vagy (7)-et:

(5) beteg lehetett és korlátozott volt

(6) beteg volt és korlátozott volt

(7) nem volt beteg és korlátozott volt

Az orvosok tudják, hogy az idézett szakvéleménybeli beteg lehetett és korlátozott volt (7)-es olvasata lehetetlen. Mivel a jelenben elvégzett pszichológiai vizsgálatok személyiségállapotra vonatkozó eredményei nem vetíthetők vissza a múltra, az orvos-szakértői vélemény megfogalmazása szakszerűtlen volt (szakvéleményükben az orvos-szakértők 1990. novemberi vizsgálataik alapján következtettek vissza a vádlott 1989. december 25-i állapotára). Azt, hogy az (5) mondat (7) olvasata lehetetlen, a laikusok legfeljebb sejtik, de nem tudják. A bíróság – laikus nyelvhasználóként és orvosi ismeretek híján – orvosilag lehetetlen, de laikusok számára lehetséges módon értelmezte a szakvéleményt, s végzésében megállapította, hogy a vádlott beteg volt, következésképpen korlátozva volt. A végzés alapjául szolgáló szakértői vélemény egy része azonban olyan abszurd, mintha valaki azt állítaná, hogy XY alkoholt fogyaszthatott és ittas volt; vagyis lehet, hogy nem fogyasztott alkoholt, de ittas volt (Kontra 1992b/1999).

A nyelvészet fontossága

Bathia (1987:231) a nyelvészet igazságügyi alkalmazásait áttekintő tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy „a nyelvi készségek a jogászképzésben sosem kaptak megfelelő prioritást”. Ez összefügghet azzal, hogy – amint Shuy (1993: xix) írja – a bírók sokszor azért vonakodnak a nyelvész-szakértők meghallgatásától, mert attól tartanak, hogy a szakvélemény túlontúl nyelvészeti lesz, amit az esküdtek nem értenek meg. Ha viszont a nyelvész szakzsargontól mentes, könnyen érthető véleményt ad, akkor látszólag alig mond többet annál, amit bárki tud, tehát fölöslegesnek ítélhetik közreműködését. Shuy a tudományos szakszerűség és a közérthetőség közötti arany középutat javasolja. Chambers (1991) szerint lejárt az ideje annak, hogy az igazságszolgáltatásban, ami per excellence nyelvi tevékenység, a jogászok továbbra is ignorálhassák a rendelkezésre álló nyelvészeti ismereteket:

A jogrendszereknek mindig voltak alapvető feltételezéseik arról, hogy egy társadalom miként működik, hogy az egyéneknek milyen szerepük van. A mai társadalomtudomány szakszerűen meg tudja állapítani, hogy az egyének miként cselekednek a társadalomban, milyen a társadalom, mik a feszültségei és a működési elvei. Így ma már a bíróságoknak nincs mentségük, ha ítéleteiket az emberekről s a társadalomról formált egyszerű, gyakran bugyuta föltételezésekre alapozzák.

Irodalom

[CH33-B01] AndrássyGyörgy 1998. Nyelvi jogok. A modern állam nyelvi jogának kérdései, különös tekintettel Európára és az európai integrációra. Pécs, A Janus Pannonius Tudományegyetem Európa Központja.

[CH33-B02] AndrássyGyörgy 2001. Nyelvek és nyelvi jog az ezredfordulón. Jogtudományi Közlöny2001. július-augusztus: 265–278.

[CH33-B03] A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája (A Karta szövegének a Magyar Közlöny 1999/34. számában kihirdetett hivatalos magyar nyelvű fordítása.) Budapest, Az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központja, 2000.

[CH33-B04] Baker,ColinSylvia PrysJones1998. Encyclopedia of bilingualism and bilingual education. Clevedon – Philadelphia, Multilingual Matters.

[CH33-B05] BarthaCsillaHattyárHelga2002. Szegregáció, diszkrimináció vagy társadalmi integráció? A magyarországi siketek nyelvi jogai. In: KontraMiklósHattyárHelga (szerk.) Magyarok és nyelvtörvények. Budapest, Teleki László Alapítvány, 73–123.

[CH33-B06] Bathia,V. K. 1987. Language of the law. Language Teaching20: 227–234.

[CH33-B07] BorbélyAnna 2002. Néhány adat a magyarországi románok nyelvi jogairól. In: KontraMiklósHattyárHelga (szerk.) Magyarok és nyelvtörvények. Budapest, Teleki László Alapítvány, 61–72.

[CH33-B08] Breton,Roland J.-L. 1999. Review of Harold Schiffman, Linguistic culture and language policy (London: Routledge, 1996). Language in Society28: 113–116.

[CH33-B09] Chambers,J. K. 1990. Forensic dialectology and the Bear Island land claim. In: Robert W.RieberWilliam A.Stewart (szerk.) The language scientist as expert in the legal setting: Issues in forensic linguistics (Annals of the New York Academy of Sciences, 606). New York, The New York Academy of Sciences, 19–31.

[CH33-B10] Chambers,J. K. 1991. „Kanadában az ilyen bírót lecsuknák.“ Beszélgetés J. K. Chambersszel, a University of Toronto nyelvészprofesszorával. Elet és Irodalom1991. július 5., 7.

[CH33-B11] CsányiYvonne 1995. Gondolatok a jelnyelv alkalmazási lehetőségeiről a súlyos fokban hallássérült gyermekek és fiatalok nevelése során. Gyógypedagógiai Szemle1995/2: 105–114.

[CH33-B12] CseresnyésiLászló 2004. Többnyelvűség, nyelvi tervezés, nyelvi jogok. In: Nyelvek és stratégiák avagy a nyelv antropológiája. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 151–197.

[CH33-B13] 1993. évi LXXVII. Törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól. Magyar Közlöny100. szám (1993. július 22.): 5273-5286.

[CH33-B14] Farkas L.Gyula 1997. Ismételten az emberfajokról. Magyar Tudomány1997/4: 507–8.

[CH33-B15] Grosjean,François 2002. A siket gyermek joga a kétnyelvűvé váláshoz. In: Kontra MiklósHattyárHelga (szerk.) Magyarok és nyelvtörvények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 125–129.

[CH33-B16] The Hague recommendations regarding the education rights of national minorities & explanatory note. The Hague: Foundation on Inter-Ethnic Relations, October 1996. (Magyarul: A nemzeti kisebbségek oktatási jogairól szóló hágai ajánlások és értelmező megjegyzések. The Hague: Interetnikai Kapcsolatok Alapítvány)

[CH33-B17] HattyárHelga 1998. A jelnyelv szociolingvisztikai megközelítései – vizsgálatok magyarországi siket és nagyothalló közösségekben. Szakdolgozat, ELTE BTK.

[CH33-B18] KeményIstván 1996. Aromák és az iskola. Educatio1996/1: 71–83.

[CH33-B19] KeneseiIstván 2003. Jogi szemantika: problémafelvetés és kutatási program. Világosság2003/11:63–70.

[CH33-B20] KontraMiklós 1992a. A sztenderd amerikai és a néger angol különbségéről. In: KeményGábor (szerk.) Normatudat – nyelvi norma (Linguistica, Series A, 8.). Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet, 109–115.

[CH33-B21] KontraMiklós 1992b/1999. Nyelv és igazságszolgáltatás. Hiány III. évf. 7. szám: 16–19. [Késobbi változata in: Közérdekű nyelvészet, 65–75. Budapest, Osiris Kiadó, 1999]

[CH33-B22] KontraMiklós 2003. Cigányaink, nyelveik és jogaik. Kritika2003/január: 24–26.

[CH33-B23] KontraMiklós 2004. Nyelvi emberi jogi polémiák. Korunk2004/11: 103–114.

[CH33-B24] KontraMiklósRobertPhillipsonToveSkutnabb-KangasVáradyTibor (szerk.) 1999. Language: a right and a resource. Approaching linguistic human rights. Budapest, Central European University Press.

[CH33-B25] Labov,William 1982. Objectivity and commitment in linguistic science: The case of the Black English trial in Ann Arbor. Language in Society11: 165-201.

[CH33-B26] NagyFerenc 1980. Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH33-B27] Nemzeti alaptanterv . Budapest, Művelődési és Közoktatási Minisztérium, 1995.

[CH33-B28] The Oslo recommendations regarding the linguistic rights of national minorities & explanatory note . The Hague: The Foundation on Inter-Ethnic Relations, February 1998. (Magyarul: A nemzeti kisebbségek nyelvi jogairól szóló oslói ajánlások és az ezekhez kapcsolódó értelmező megjegyzések. The Hague: Interetnikai Kapcsolatok Alapítvány)

[CH33-B29] PéntekJánosBenoAttila2003. Nyelvi jogok Romániában. In: NádorOrsolyaSzarkaLászló (szerk.) Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában. Budapest, Akadémiai Kiadó, 123–147.

[CH33-B30] Phillipson,Robert 2003. English-only Europe? Challenging language policy. London – New York, Routledge.

[CH33-B31] Phillipson,RobertToveSkutnabb-Kangas1997. Nyelvi jogok és jogsértések. Valóság1997/1: 12–30.

[CH33-B32] Shuy,Roger W. 1990. Evidence of cooperation in conversation: Topic-type in a solicitation to murder case. In: Robert W.RieberWilliam A.Stewart (szerk.) The language scientist as expert in the legal setting: Issues in forensic linguistics (Annals of the New York Academy of Sciences, 606). New York, The New York Academy of Sciences, 85–105.

[CH33-B33] Shuy,Roger 1993. Language crimes: The use and abuse of language Evidence in the courtroom. Oxford, Blackwell.

[CH33-B34] Skutnabb-Kangas,Tove 1997. Nyelv, oktatás és a kisebbségek. Budapest, Teleki László Alapítvány.

[CH33-B35] Skutnabb-Kangas,Tove 1998. Nyelvi sokféleség, emberi jogok és a „szabad” piac. Fundamentum II. évf., 1–2. szám: 7–25.

[CH33-B36] Skutnabb-Kangas,Tove 1999. When languages disappear: a rationale for a change of focus in Applied Language Studies. Előadás, European Language Council Workshop, 1999. március 14., Højstrupgård, Dánia.

[CH33-B37] Skutnabb-Kangas,Tove 2000. Linguistic genocide in educationor worldwide diversity and human rights?Mahwah, N. J., Lawrence Erlbaum.

[CH33-B38] Skutnabb-Kangas,Tove 2004. Veszélyeztetett nyelvek – emberi jogok. Finnugor Világ IX. évf., 3. szám: 16–24.

[CH33-B39] SomssichRéka 2003. A nyelvi kérdés az Európai Unió intézményeinek gyakorlatában. Regio2003/2:181–235.

[CH33-B40] Szabó MáriaHelga 1998. A siketség alkalmazott nyelvészeti vonatkozásai. Modern Nyelvoktatás IV. évf. 4. szám: 28–33.

[CH33-B41] SzabóMiklósVargaCsaba (szerk.) 2000. Jog és nyelv. Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

[CH33-B42] SzépeGyörgy 1996. Anyelvi jogokról. Vigilia1996/7: 501–509.

[CH33-B43] SzépeGyörgy 2001. Nyelvpolitika: múlt és jövő. Pécs, Iskolakultúra.

[CH33-B44] SzépeGyörgyDerényiAndrás (szerk.) 1999. Nyelv, hatalom, egyenlőség: Nyelvpolitikai írások. Budapest, Corvina.

[CH33-B45] Szilágyi N.Sándor 1994/2003. Törvény az etnikai és nyelvi identitással kapcsolatos jogokról, valamint az etnikai és nyelvi közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről (Tervezet). In: Mi egy más: Közéleti írások. Kolozsvár: Kalota Könyvkiadó, 576–664. [Egy korábbi változata: Korunk 1994/3: 131–150.]