Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Napjaink nyelvhasználati változásai

Napjaink nyelvhasználati változásai

Napjaink magyar szaknyelveinek használatában dinamikus változások figyelhetők meg. Új kommunikációs műfajok alakulnak ki, megerősödött a szakszavak áramlása és kölcsönhatása a köznyelv és az egyes szakszókincsek készletei között. Ugyanakkor az elkülönülési tendenciák is felerősödtek, különösen jellemző a horizontális és vertikális tagolódás felgyorsulása. A szakmai specifikáció következtében az egymással elvileg összefüggő diszciplínák szakemberei is nehezen vagy egyáltalán nem értik egymást, és még ugyanazon tudományágon belül is egészen eltérő terminológiák alakulnak ki. Ma már természetes, hogy egy természettudományos (kémiai, fizikai stb.) folyóirat egy-egy tanulmánya végén a szerzők függelékben értelmezik az általuk használt jelöléseket, megnevezéseket.

Megnövekedett a szakszavak, terminológiák létrehozásának és egységesítésének kényszere. Új tudományág kialakulásakor meg kell teremteni annak szaknyelvét. Ezt a sokrétű munkát a napjainkra Magyarországon is meggyökeresedett új tudományág, a bolygótudomány példáján mutatjuk be. A bolygótudomány interdiszciplináris jellegére való tekintettel a szaknyelvi norma létrehozásakor figyelembe kell venni a rokon tudományterületeket is (pl. földtudományok: földrajz, geológia, geofizika; csillagászat). Jelenleg ugyanis ugyanarra a fogalomra számos párhuzamos elnevezés is él, illetve sok fogalomnak nincs hivatalos magyar elnevezése. El kell dönteni, hogyan nevezzék más bolygók felszíni formakincsét – melyek egy része egyezik a földi formákkal, másik része pedig nem – úgy, hogy az a földiével összhangban legyen. A Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalos nevezéktanának magyarításához ki kell dolgozni az elveket. Ennek keretében szabályozni kell a földrajzi nevek köznévi tagjainak rendszerét, a tulajdonnevek fordítását, átírását. Ezenkívül meg kell alkotni a szakszókincset, és el kell készíteni a név- és szakszótárt.

Ma már sok terminológiaalkotó – szabványügyes, könyvtári dokumentátor, tezauruszkészítő, termékjegyzék-készítő, vámügyes, laboratóriumi dolgozó, műszakileírás–készítő stb. – szembesül az új fogalmak megnevezésének problémájával. A szabványosítás során a terminológiaalkotás módszereit is szabványban rögzítették.

A szakkifejezésekkel szemben támasztott követelmények Szépe (1982) szerint a következő szempontokra terjednek ki:

  • Szabatosság (legyen egyértelmű, egyszerű és érthető);

  • Alkalmasság (legyen rövid; rendszeralkotó képességgel rendelkezzen, azaz kombinációban alkalmazható legyen);

  • Szemléletesség (az elemek közötti kapcsolatokat érzékeltesse);

  • Helyesség (a korszerű nyelvhelyességi kritériumoknak feleljen meg);

  • Hajlékonyság (legyen továbbképezhető és különböző nyelvi változatokban használható);

  • Egyöntetűség (adott rendszeren belül érvényesüljön a rokon elemek azonos típusú elnevezése, a rendszer „belső harmóniája”);

  • Általános használat (ezt elősegíti a szabványosítás és az oktatás);

  • Állandóság, tartósság (legalább egy nemzedéknyi időtartamra, történeti kontinuitásra és típusállandóságra kell törekedni).

    A felsorolt szempontok közül több összefügg egymással, ezeknek hatása egyes esetekben erősítő, máskor pedig gyengítő.

Észrevehetően felerősödött a nemzetközi kommunikációban általánosan elfogadott angol nyelv hatása a magyar szaknyelvekre. A szakmai beszélőközösségek tudományos nyelvhasználatának alakulását napjainkban az befolyásolja, hogy az erős szakmaiságot igénylő kommunikáció túlnyomórészt angol nyelven folyik, minthogy az eredmények nemzetközi elfogadtatása a tudomány „lingua francáján”, azaz angolul írt publikációkban lehetséges.

Megnövekedett annak szükségessége is, hogy a specifikus szaknyelv használata közérthető legyen, különösen a közgazdaság, a jogi nyelvhasználat, az orvostudomány, valamint a műszaki tudományok számos színterén a résztvevők hierarchikus viszonyainak megfelelően.

Mindezeket a jelenségeket és szükségleteket nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli magyar szaknyelvhasználatban is kimutatták. Magyarország jelenlegi határain kívül – részben regionális alapon, részben a hivatalos többségi nyelv hatására – az 1918 után kisebbségi helyzetbe került magyarság nyelvhasználata fokozatosan elkülönül az anyaországban beszélt és írott köznyelvtől. Már a 20. század első felétől megjelent a széttagolódási és szétrétegződési folyamat, és ezek a különfejlődési tendenciák különösen erősen mutatkoznak meg a szakmai nyelvhasználatban.

A szomszédos országokban élő (szlovákiai, kárpátaljai, romániai, vajdasági) magyarok többsége a magyar nyelv használati körének szűkülése következtében ritkán kerül olyan helyzetbe, amelyben anyanyelvének formálisabb változatait használhatná. Például a hivatalokban, kórházakban, iskolákban nemcsak az ügyfelek, betegek, diákok, hanem a hivatalnokok, orvosok és ápolók, illetve pedagógusok beszédében is markánsabban jelentkeznek a nem standard, a regionalitást erősen tükröző jegyek. A legtöbb magyar szaknyelv művelésére nincs intézményes lehetőség, a szakemberek képzettségüket jellemzően az államnyelven, tehát idegen nyelven szerzik meg. A Magyarországon keletkezett nyelvi újítások vagy fáziskéséssel jutnak be, vagy be sem jutnak szaknyelvükbe. Az angol nyelv hatása az államnyelven keresztül érvényesül.

Az államnyelv befolyását néhány jellemző példával szemléltetjük. A szlovákiai magyar szaknyelvekbe például bekerültek olyan szavak, mint bandaszka (marmonkanna), polisztirén-csikorgató (hungarocell), fehér joghurt (natúr joghurt), hajtási igazolvány (gépjárművezetői jogosítvány). Az államnyelv hatására kialakuló szóképzés tipikus módjait az erdélyi magyar szaknyelvekből vett néhány példával illusztráljuk. Tükörszavak: anyajuh tojása (petesejt), betegpénz (táppénz), témába tette a beteget (felvilágosította), benyugtatta a beteget (érzéstelenítette, altatta). Közvetlen kölcsönzések: analizál (elemez) a laboratóriumban, a terepen próbát (mintát) gyűjt, preparátor (gyakornok), malpraxis (orvosi műhiba). Alaki kölcsönzések: infarkt (infarktus). Jelentésbeli kölcsönzések: protekciós (védő) kesztyű. Stilisztikai kölcsönzések: kellő vizibilitást biztosít vminek (jól megvilágít vmit), komplementáris (kiegészítő) vizsgálatok.

A szaknyelvi regiszterek (különösen a formális változatok) nem teszik lehetővé a nyelvi hiány kiküszöbölését alkalmi megoldásokkal, hiszen az egyértelmű terminológia alkalmazása itt alapvető követelmény. A nyelvi hiány betöltése tudatos nyelvtervezési folyamatban valósítható meg. Amennyiben erre nincs lehetőség, a nyelvi hiány állandósul (Lanstyák – Szabómihály 2002: 112).

A nyelvtervezés keretében az összefogás növekvő igényével folyik napjainkban a magyar szaknyelvekben az új fogalmak megnevezése, a terminológiák egységesítése, valamint a hierarchikus beszédhelyzetekben szükséges közérthetőség megteremtése. A fent összegzett jelenségek párhuzamot mutatnak a korábbi időszakok nyelvújítási törekvéseivel, feladataival is.