Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A szaknyelvek csoportosítása, elkülönülése

A szaknyelvek csoportosítása, elkülönülése

A szaknyelvek csoportosítását az emberi tevékenység egyre nagyobb mértékű specializációja következtében differenciálódott nyelvhasználat tette szükségessé. A kezdeti rendszerezések az úgynevezett horizontális és vertikális differenciálódás jegyeit ragadják meg. Horizontális felosztás alapján végzik el a besorolást például a könyvtártudományban és bibliográfiában használt Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) tudományfelősztása szerint (Grétsy et al. 1985). Ez jól használható keretet jelentett a tudományos, gazdasági, műszaki fejlődés egy adott szakaszában a szaknyelvi (elsősorban lexikai, terminológiai) jellegzetességek rendszerezéséhez, a terminológiai tevékenységhez. A szaknyelvek szakterületi horizontális felősztásán alapuló statikus rendszer azonban mára már szűknek bizonyul a rendkívül dinamikusan változó nyelvhasználat jellegzetességeinek megragadására, feltárására és leírására. A szaknyelvek nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is rétegződnek, és még az úgynevezett horizontális kategóriákba csoportosított szaknyelveken belül is egyre nagyobb léptékű a vertikális rétegződés.

A számos külső és belső okkal magyarázható nyelvhasználati változás Szabó István Mihály (2001) szerint azt eredményezi, hogy valamely szaknyelv fejlődése horizontális, amíg a teljes nyelvi tartományára szüksége van a szakterület valamennyi képviselőjének. A szaknyelv fejlődése azonban egy vagy több helyen vertikálissá válik – miközben horizontális tendenciáit megtarthatja –, ha a szakterülete frakciókra szakadozik, melyek szűkebb szaknyelvei annyira specializálódnak, hogy azokra a kiinduló szintközösség egyre növekvő többsége már nem tart igényt. Ez a folyamat folytatódhat egyre specializálód ottabb szakterületek és – velük együtt – szaknyelvek kialakulását eredményezve. A szaknyelvi differenciálódás újabb szintekre vezető módozatait is leírja Szabó (2001: 744): (1) valamely szűkebb szakterület fokozott fejlődése következtében egyszerű kiválás és új szintre kerülés; (2) közvetlen kiindulás új szinten, például jelentős felfedezések hatására; (3) különböző szakterületek módszereinek kombinált alkalmazásával elért új eredmények révén újabb szinten való továbbfejlődés.

A szaknyelvkutatás korai szakaszában a vertikális rendszerezés kritériumai alapján különítették el az egyes szaknyelvhasználati rétegeket. Hoffmann (1984) szempontjai a következők: (1) a nyelvhasználati környezet (elméleti alaptudományok, kísérleti tudományok, alkalmazott tudományok és technika, anyagi termelés, fogyasztás), (2) a kommunikáció résztvevői (tudósok, tudományos–műszaki segédmunkatársak, mesterek, szakmunkások, fogyasztók), (3) az absztrakció mértéke (a legmagasabbtól a legalacsonyabbig), valamint (4) a nyelvi formák. Ez a rendszerezés jelentős szempontokra irányítja a figyelmet azzal, hogy több változó összefüggésében mutatja be a szaknyelvek vertikális osztályozásának tényezőit. A valós szakmai nyelvhasználatban azonban az egyes osztályok csak ritkán különülnek el tisztán, a kommunikáció gyakran az egyes változók különféle variációiban valósul meg.

A 20. század végére rendkívül felgyorsult változások, befolyásoló hatások azt kényszerítették ki, hogy a szaknyelvek rétegződésének statikus horizontális és vertikális osztályozási rendszerén túl egyre árnyaltabban és összefüggéseiben kell számba vennünk a dinamikusan változó beszédhelyzetek nyelvhasználatát a köznyelvtől való elkülöníthetőség érdekében. A szakmai nyelvhasználatot, a szakszövegeket a valóságosnak megfelelő környezetben kell vizsgálni a nyelvi és nem nyelvi jellemzők együttes figyelembevételével. Egyre nagyobb hangsúly került a szaknyelvek használati szempontjaira, mivel a szaknyelvek elkülönülése a nyelvhasználat változó kontextusával szorosan összefüggő folyamat.