Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A szaknyelv főbb jellemzői

A szaknyelv főbb jellemzői

A magyar szaknyelv kutatásának főbb területei közül a következőkben a szókincs, a terminológia, a szintaktikai szerkezetek, majd a funkcionális stilisztikai és a szövegszintű, műfajokat középpontba állító vizsgálatok eredményeinek kiemelésével világítunk rá a szakmai nyelvhasználat, a szaknyelvek főbb jellemzőire.

Szókincs, szakszókincs, terminológia

A szaknyelvek szókincse két nagy csoportra osztható: a köznyelvből felhasznált szókincsre és a szakszókincsre. Ez utóbbi tovább bontható közös szakszókincsre és specifikus szakszókincsre. A köznyelvből ismerős szavak (például: erő, ciklus, határozat, bélyegző, bázis, faktor, egér) sokszor – legalább részben – új jelentéssel fordulnak elő a szakszókincsben. Jellemző az idegen, elsősorban görög és latin eredetű szavak alkalmazása, valamint a nemzetközi szóhasználat átvétele. Ennek eredménye az azonos szakterületek nyelvének nemzetközi jellege. Az általánosan használt tudományos szakszavak többféle kontextusban is alkalmazhatók. Állandósult lexikai kifejezések is kialakulnak (pl.: a nyert eredmények azt mutatják; e határozat ellen fellebbezéssel lehet élni). Tipikusan jellemző, hogy egy köznyelvben használatos szót több szakterület is átvesz más és más jelentésben. Például a kötés szó jelentése eltérő különböző szakterületeken:

30.1. táblázat -

kötés

Szakkifejezés

Szakterület

 

harisnyakötés

textilipar

 

cementkötés

építészet, építőipar

 

a kukorica kötése

növénytan

 

hegesztett kötés

gépészet

 

kettős kötés, béta-gamma telítetlen kötés

vegyészet

 

sebre, törésre helyezett kötés

egészségügy

 

könyvkötés

nyomdaipar

 

szerződéskötés

jog


A specifikus szakszókincs az egyes szűkebb szakterületek, szakmai beszélőközösségek nyelvhasználatára jellemző terminusokat tartalmazza. A terminológia fejlődése azzal a szükségszerűséggel magyarázható, hogy a gyors tudományos, technológiai haladás következtében létrejövő fogalmakat el kell nevezni. A szakszókincs dinamikusan bővül, a szakszavak száma nehezen állapítható meg. A kémiai terminusok például mintegy 60 ezer szervetlen vegyületet és megközelítőleg 600 ezer szerves vegyületet neveznek meg, és ezeknek a vegyületeknek legalább három – a formalitás szintjétől függő – elnevezése van, ezért csak az elnevezett kémiai vegyületek száma csaknem 2 millióra tehető (az eddig előállított és azonosított vegyületek száma mintegy 18 millió). Egy összefüggő ismereti zóna megnevezéseinek rendszere a nómenklatúra vagy nevezéktan. Utalhatunk például a kémiában a periódusos rendszerre vagy a botanikában, anatómiában, zoológiában rögzített rendszertagokra, amelyekre a megnevezéseket használni kell. Ez azt jelenti, hogy magukat a dolgokat tekintik rendszernek, s ennek a rendszernek felelnek meg az elnevezések.

A terminológia szó vonatkozhat magára a diszciplínára, a gyakorlatra, valamint a gyakorlatból fakadó eredményre. Egyrészt (1) nyelvi jelek készletének tekinthető, amely nem különíthető el a szókészlet szavaitól, másrészt (2) olyan kognitív egységek összessége, amely a szakmai ismereteket reprezentálja, képet nyújt arról, hogyan szerveződik a szakma világa. Annyi lexikai egységet tartalmaz, ahány fogalmat a szakmai beszélőközösségek konvencionálisan ismernek. Egy szakterület terminológiája magában foglalja egy másik szakterület terminológiájának átvett részét is, így például a számítástechnikai terminológia részét képezik az ott használatos statisztikai kifejezések. Pragmatikai szinten a terminusok és a köznyelvi szavak, valamint általános szakszavak között különbségek mutathatók ki attól függően, hogy (1) kik és (2) milyen szituációkban használják azokat, (3) milyen tartalmat közvetítenek, és (4) milyen típusú szövegekben várható az előfordulásuk.

A szakszavak főbb szintaktikai, szemantikai és pragmatikai jellemzői

A megnevezések szóelemekből állnak. A szóelemek szerint megkülönböztetünk tőszavakból, képzett szavakból, összetett szavakból és szószerkezetekből álló megnevezéseket.

A tudományokban gyakran neveznek el törvényeket, elveket olyan személyekről, akik azokat először megfogalmazták, például Pitagorasz-tétel, Descartes-féle koordináta-rendszer, euklideszi geometria. Vannak frazeológiai jellegű szakszavak, például: szélrózsa, verőkas, kábelsaru, fejvonal. Mondat formájú szakkifejezések is előfordulnak, például a katonai vezényszavakban: Pihenj! Vigyázz!

Szóösszetétel

A szakmai nyelvhasználat több színterén számos beszédhelyzetben van szükség a beszédszándékokon alapuló tartalmi–logikai összefüggések tömör kifejezésére. A szakszavak szintaktikai és szemantikai szempontú kutatása kimutatta, hogy erre a célra leginkább a szóösszetételek alkalmasak. Az összetett szavak tagjait ugyanis grammatikai–logikai viszony köti össze, alkotórészeik jelentésösszegéhez képest többletet hordoznak, az elő- és utótag jelentése nem egyszerűen összeadódik, hanem más, mint a kettő eredeti jelentése (lásd a „A szóösszetétel”. és a „Az összetett szavak”. pontot is).

Szemantikailag a jelentés a következő információkat nyújthatja:

  • Kifejezheti, hogy az utótaggal megnevezett dolog miből épül fel:

    • (a) (anyagnév + produktum): acéllemez, rézhuzal, üvegbúra;

    • (b) (konkrét főnév + halmaz): kristályhalmaz, szénlánc, atommáglya, fénynyaláb.

  • Kifejezheti, hogy mire szolgál (folyamatos melléknévi igenév + főnév): evezőlapát, hűtőszekrény, olvasztókemence, lepárlókészülék, gyújtógyertya.

  • Kifejezheti valaminek a tartozékát, rész–egész viszonyt (főnév + főnév): motorház, kályhacső, dugattyúgyűrű, fűrészlap.

  • Kifejezheti valamely eszköznek a működés szempontjából meghatározott jellemzőjét (melléknév /leggyakrabban -s képzős/ + főnév): csuklóstengely, bordáslemez, görgőscsapágy.

  • Kifejezheti az anyag vagy eszköz jellemző színét (főnév / anyagné/ + melléknév): aranysárga, rézvörös, bazaltszürke.

Szintaktikai szerkezetük szerint az alárendelő összetételek olyanok, mint a köznyelv összetett szavai:

  • Alanyos alárendelő összetételek: (a szakszókincsnek a köznyelvvel egyező csoportjában fordulnak elő, a mai nyelvben ritkának mondható ez a szerkesztésmód): mennydörög, rozsdamarta, szúette, magvaváló, gyomorbeteg.

  • Tárgyas alárendelő összetételek: növényvédő, fülvédő, gombahatározó, rovargyűjtő, energiaszolgáltató. Lazán kapcsolódik ehhez a csoporthoz az igéből képzett elvont főnévi utótagú összetétel: ioncserélés, olajfinomítás, acélöntés, árcsökkentés, csontátültetés.

  • Határozós alárendelő összetételek, amelyek lehetnek jelöltek: partraszállás, vízrebocsátás, vagy jelöletlenek: hőkezelés, savmérgezés. A határozós alárendelő összetételek lehetnek igei utótagúak: félreinformál, félreért, alultáplál. Szemantikus határozós összetételek: vitamindús, ólommentes, szavazatképes, munkaképes, adóköteles, iskolaköteles. Egyéb határozófajta: szolgálatkész (fokhatározós), végrehajt, helyreállít.

  • Jelzős alárendelő szóösszetételek: balsiker, hűtőgép, fogyóeszköz, elmevizsgálat (minőségjelzős); egynemű, kétéltű, egyöntetű (mennyiségjelzős); betűrend, földrajz, napfogyatkozás, kormányszóvivő, sajtószabadság, gázrobbanás, jégmozgás, motorház, kályhacső, furészlap, dugattyúgyűrű (birtokos jelzős), csigalépcső, világkiállítás (jelentéssűrítő).

Képzett szavak

Néhány olyan példát sorolunk fel a következőkben, amelyek azt szemléltetik, hogy a szótő után elhelyezkedő derivációs toldalékok, azaz a képzők segítségével milyen széles körben fejezhetők ki új jelentések a szakmai nyelvhasználat számos színterén (lásd a „A szóképzés”. és a „A képzett szavak”. pontot is):

  • Foglalkozás, mesterség, szakma: órás, hordár, tanár, forgalmista, halász, sebész, mérnök.

  • Gyűjtőnevek: csillagzat, növényzet, ágynemű.

  • Pénz- és számjegy neve, mértékegységnév, mértéknév: forintos, hatos, nyolcad, huszadik, ötvenkilós, tenyérnyi, harmadrésznyi.

  • Elvont tulajdonság: eredetiség.

  • Állapot: nedvesség, szilárdság.

  • Valakihez, valamihez tartozó: személyi.

  • A foglalkozás végzésének helyszíne: sütöde, iroda, áruda, öntöde.

  • Kicsinyítés: fúvóka, grammatikácska.

  • Valamely tulajdonság hiánya: színtelen, sótlan, íztelen, szagtalan.

  • Valamihez hasonló: házféle, jófajta.

  • Valamivel bíró: éles orrú, hosszú csőrű, vékony dongájú, kocsányos, csuklós.

  • Valamivel ellátott: sós, talpas.

A szótő előtt elhelyezkedő toldalékok, a prefixumok – amelyek a szakszókincs esetében főleg idegen szavakban előforduló idegen eredetű előtagok vagy képzőszerű alakulatok – fontos szerepet töltenek be azzal, hogy a szakmai nyelvhasználat tipikus szövegeiben döntő információval segítik egy-egy szó jelentésének értelmezését. A felsorolt példák is arról tanúskodnak, hogy ezek idegen szavak elemeként fordulnak elő, s kifejezhetnek:

  • Számot, mennyiséget: monológ, monoton, univerzum, bipoláris, dialógus, multivitamin, hemiglóbusz, trióda.

  • Leírást: endo- (= elnyel): endoterm (hoelnyeléssel járó pl. reakció); fluor- (= fényt kibőcsátó): fluoreszcencia, fluoreszkálás; is-, iso- (= ugyanaz): izobár (állandó nyomáson lejátszódó folyamat); retro- (= hátra, vissza): retrospektív (visszafelé tekintő); strati- (= réteges, rétegzodött): stratigráfiai (rétegtani); tax-, taxo- (= osztályozás): taxonómia.

  • Hiányt: amorális (az erkölcsi elem híján való), anhidrid (olyan vegyület, amely valamely más vegyületből vízvesztéssel keletkezik); diszharmónia, diszkordancia (a geológiában azt fejezi ki, hogy a rétegek dőlési iránya és szöge nem egyforma); inszufficiencia (elégtelenség), inszupportábilis (elviselhetetlen); non interventio (be nem avatkozás), nonkonformista, unintelligens.

  • Visszafordítást, ellentétes folyamatot: denaturál (emberi fogyasztásra ipari úton alkalmatlanná tesz), denazalizáció (az orrhang elvesztése, ill. mássalhangzóvá válása), denikotizál (a dohány nikotintartalmát kivonja).

  • Fokozatot, mértéket: hiperaciditás (gyomorsavtúltengés), hiperkompresszor, ultraibolya.

  • Orientációt, irányt: antibiotikum, antimagnetikus, kontraindikáció, promóció (előléptetés).

  • Térbeli elhelyezkedést: interpolál (közbeiktat), interurbán, szubtrópikus, transzalpin, transzfúzió.

  • Idő- és sorrendet: expostfacto (a tény megtörténte után), fórsrift (előírás), reprodukció (újratermelés).

Egyéb szóalkotási módok

Az előzőekben felsoroltakon kívül még sokféleképpen alkothatunk új szavakat (lásd a 16. fejezet - A magyar nyelv szókészlete. fejezetet is). A szakmai nyelvhasználat néhány jellemző szóalkotásmódját soroljuk fel példákkal:

  • Betűszóalkotás: EU (Európai Unió), MOL (Magyar Olaj- és Gázipari Rt.), MTA, AIDS, DVD, PC.

  • Szóösszevonás: Malév (Magyar Légiforgalmi Vállalat).

  • Szórövidülés: labor (laboratórium), vibrofúrás (vibrációs fúrás), higany (híganyag), rovar (rovátkolt barom), multi (multinacionális), nagyker (nagykereskedelem).

  • Szóösszerántás: anyag – anyai dolog (materia – mater egy tőről fakad).

  • Elvonás:per (perel), kapa (kapál), gyár (gyárt).

  • Jelentésszűkülés: olyan jelentésváltozás, amelyben a szó jelentésének terjedelme szűkül, köznyelvi szavak szaknyelvi jelentést kapnak, szakszavak, terminusok keletkeznek. Az alábbi – több szakterületen is előforduló – szavak a testrészek, ruházat, bútorzat fogalomköreihez tartozó köznyelvi szavakból váltak szakszavakká, erősen eltérő jelentésekkel. Testrészek: nyak, csukló, nyelv, száj, torok, kar, visszacsatoló kar, kihúzókar, fog, fogazott biztosító alátét, borda, bordaláda;ruházat: köpeny, csőköpeny, sapka, kötény;bútorzat: csapágy, esztergapad, forgatóasztal, kapcsolószekrény.

  • Jelentésátvitel: olyan jelentésváltozás, amelynek során egy szó eredeti jelentése új jelentéstartalommal bővül. Például a köldökzsinór orvosi szakszó az űrhajózásban új jelentést kapott. Néhány példa az asszociáción alapuló átvitelre: fáradt gőz, fáradt olaj; forgóeszköz, forgótőke.

  • Jelentésbővülés: olyan jelentésváltozás, amely során szakszavak válnak köznyelvi szavakká: rádió, klónozás, gén, koleszterin, stressz.

Az etimológiai kutatás azt tárja fel, hogy mikor került az adott szó a szókincsbe. Első említésük sorrendjében mutatjuk be a tudomány néhány szavát: 16. század: dialógus, fizikus, mágnes, tályog; 17. század: kohó, csigolya; 18. század: kobalt, laboratórium, sav, földrész, kémikus, mechanikus, bárányhimlő; 19. század: gümőkór, higany, etnográfia, mikroszkóp, fonográf; 20. század: rádió, robot, kibernetika, műhold. Korunk rohamosan fejlődő tudományága, a számítástechnika például átvett régi magyar tőszavakat, melyek terminus technicusnak tekinthetők: egér, ház, jel, kép, sor, sáv. Ezenkívül használ már régebben meghonosodott idegen szavakat, a tudományos nyelv általánosan elterjedt szavait (esetleg új szakmai jelentéssel): dokumentum, grafika, kábel, modul, professzionális, program és újabb keletű idegen szavakat: hardver, szoftver, bájt, bit. A magyar szavak egy része párban él idegen társával (mouse – egér, disk – lemez, floppy disk – hajlékonylemez), másik része viszont kizárólagossá vált annak ellenére, hogy viszonylag újonnan jött létre vagy terjedt el: alaplap a mainboard helyett, tápegység a power supply helyett. Egyéb szakterületekről is említhetünk a beszédhelyzet formalitásának szintjétől vagy egyéb jellemzőitől függő használatú párokat: jelöltállítási szelvény – kopogtatócédula, kezdővezető-engedély – próbajogosítvány, árelőny – árengedmény.

A szakmai nyelvhasználat lexikai szintjén megmutatkozó jellemzőket is befolyásolja a nyelvhasználók társadalmi szerepe, műveltsége, a szakszövegekben megmutatkozó szakmaiság foka, az absztrakció szintje.

Mondatszerkesztési, szövegszerkesztési sajátosságok

A mondattani funkció kognitív tényezőket tükröz, amelyek a mondattan fő egységeiben – a csoport, a tagmondat és a mondat szintjén – megragadható függőségi viszonyokban realizálódnak (lásd az 5. fejezet - Mondattan. fejezetet). A szakmai nyelvhasználat számos területének fontos szintaktikai eszközei az utalások, valamint a kapcsolódások különféle módozatait, a mellé- és alárendelő viszonyokat kifejező kötődések.

A szövegszintű összefüggések kialakításának tipikus eszköze a szóismétlés. A szakszövegekre általában jellemző, hogy a tematikus névszó sűrűn ismétlődik. Ez a jelenség az egyértelműségre való törekvéssel magyarázható, hiszen a rokonértelmű szavak nem fejezik ki pontosan a közvetíteni kívánt jelentést. A szakszöveg kohézióját kialakító globális eszközök közé sorolható a témaszókból álló szövegháló, a hasonló jelentéselemek ismétlődése. A szöveg címének funkciója a téma megjelölése, de a cím utalhat például a szöveg műfajára (Megvalósíthatósági jelentés), vagy fogalmakra, tárgyakra, folyamatokra, kapcsolatokra (lásd a 6.9. pontot). A címekben szereplő beszédaktusok előrevetítik a szöveg számos jellemzőjét: Reakciótípusok. / Nátriumvegyületek előállítása. / A nitrogén körforgása. / A Föld kialakulásának hipotézise. / Az elemek elsődleges differenciálódása. / Az atmoszféra összetétele és tulajdonságai stb.

Szemantikai viszonyokat jelölnek az állandósult szókapcsolatok, például: Az a hipotézis, amely szerint ezekből a molekulákból a földfejlődés kezdeti szakaszában elegendően nagy mennyiség keletkezhetett, további megerősítést nyert. / Mérési adatokon alapul / adatok támasztják alá. Az állandósult szókapcsolatok közül a funkcióigés szerkezetek (terpeszkedő kifejezések) gyakoriságát is kimutatták több szakterületen. Ige és határozó- vagy tárgyragos névszó alkotja a szerkezetet, amely általában igével helyettesíthető, például: döntést hoz – dönt, feljelentést tesz – feljelent. A szakmai nyelvhasználatban – így például a jogi szaknyelvben – azonban jellemző lehet, hogy szükségtelen a tárgyi bővítmény. A tartalomnak ugyanis nem releváns jegye a cselekvés objektuma, és azt nem lehet vagy nem szükséges megnevezni. A köznyelvben a funkcióigés szerkezetek jelzői bővítménye átalakítható határozóvá: közvetlen veszélynek tesz kiközvetlenül veszélyeztet. A jogi szaknyelvben azonban az ilyen átalakítás gyakran nem is lehetséges: … ők sem tesznek perőrvoslati nyilatkozatot*perőrvoslatilag sem nyilatkoznak. A funkcióigés szerkezet főnévi tagjából nem képezhető ige: … a rendőrök a házkutatást foganatosították*a rendőrök házkutattak.

A szemantikai kohézió megteremtését segíti az időbeli viszonyok (folyamatok, kronológia) kifejezése. Például: először, másodszor, a következőkben, végül. Hasonlóképpen lehetnek a szemantikai kohézió eszközei a térbeli viszonyokat általánosan és specifikusan jelölő kifejezések. Általános jelölés például: fölött, balra, középen; specifikus jelölés: 1 milliméterrel közvetlen fölötte, 45 fokos szögben. Logikai viszonyokat fejezhetnek ki például a fontosság sorrendjének meghatározását segítő kifejezések: elsősorban, legfontosabb, legkevésbé fontos. A hasonlóságot vagy ellentétet kifejező nyelvi elemek a következők lehetnek: egyrészt, másrészt; összehasonlítva, hasonlóképpen, ugyanolyan módon, fokozottabban, mint; ezzel szemben. A szövegszintű deixis olyan elemeket foglal magában, amelyek a szöveg kibontakozása folyamán szolgálnak iránymutatóul a jelentések értelmezéséhez. A szemléltetés kedvéért álljon itt néhány példa: a következő fejezetben, a fentiek alapján, erről a következő előadáson beszélünk, rövidesen visszatérünk erre, előbb azonban… mielőtt tovább mennénk, az x. oldalon, lásd az x. ábrán.

A szakmai nyelvhasználatban általában jellemző, hogy az összekötő elemek a szakszövegekben kisebb távolságra vannak az általuk helyettesített elemekhez képest, mint ahogy az a köznyelvi vagy irodalmi szövegekben megfigyelhető.

A grammatikai konnexitás általános és specifikus módon valósítható meg az egyes szakterületeken is. Az ok–okozat relációt kifejező kapcsolatot például a legtöbb szakterületen a mert, minthogy, ennek következtében stb. kötőszavakkal fejezzük ki. A következő példa bemutatásával azt kívánjuk szemléltetni, hogy specifikus esetekben igen sajátosan eltérő módon valósulhat meg az ok–okozat kapcsolat kifejezéséhez a szintaktikai eszközök felhasználása a szövegekben. A tengerészek közötti üzenetváltásokban (a hajózás szaknyelvében) magyarázat kifejezésekor elhagyják a mert vagy a mivel kötőszót, és a következő alakot használják: Hátrafelé kívánok a hajóval bemenni. Ok: a kikötői motorom megrongálódott.

A jelentések összekötésére a kapcsolatok különféle változatai szolgálnak (lásd a 6.7.2. pontot is). A következőkben a szakszövegekben tipikusan előforduló kötőszavakat, kötőelemeket csoportosítjuk, példák megadásával.

Kapcsolatos kötőszavak: olyan dolgok között, amelyek azonos státuszúak-például mindkettő igaz – a szövegen belül:

  • Egyszerű: és, is, emellett…

    Ezt követi a szerves fázis elválasztása majd szárítása és az oldószer eltávolítása.

  • Hozzátoldó kötőszó: és…is, szintén, mind…mind

    Ez a reakciótípus szintén fontos és általánosan alkalmazott módszer…

    Az elmondottakat az 1. ábra foglalja össze, ahol mind az atmoszféra, mind a hidroszféra evolúcióját áttekintjük.

  • Ellentétesen hozzátoldó kötőszó: nyomatékosítja, fokozza a tagmondatok jelentését.

A temészetes vizek azonban nem csupán a kőzetekkel reagálnak, hanem az atmoszféra szén-dioxid-tartalmával is egyensúlyban vannak. Egyidejűleg a … reakció is lejátszódik.

  • Megosztó kötőszó: egyrészt, másrészt, részben…részben

Ellentétes kötőszavak használatosak olyan dolgok között, amelyek azonos státusúak, de nem összeillők vagy nem összeegyeztethetők:

  • Szembeállító: azonban, ellenben, ugyanakkor, pedig, viszont

    Az óceánok vizében azonban ezek a folyamatok ellentétesek.

    Ez a rendszer pH=8 környezetében bázisokkal szemben jelentős, savakkal szemben viszont jóval kisebb puffer kapacitást mutat.

  • Megszorító utótagú kötőszó: de, hanem, mindazonáltal, mindamellett

Választó kötőszavak: olyan dolgok között, amelyek vagylagos státuszúak (például két olyan dolog között, amelyek közül csak az egyik lehet igaz az adott szövegen belül): vagy… vagy.

Következtető kötőszavak: olyan dolgok között, amelyek közül az egyiknek a státusza a másikétól függ (ok, indok, időbeli közelség, cél, feltétel stb.): tehát, ezért, ennélfogva, következésképpen.

Tehát a fotoszintézisből származó csekély növekmény a teljes oxigénmennyiségnek elenyésző része.

Magyarázó kötőszavak:

  • Okadó kötőszó: ugyanis, különben, másképp

    A karbonátegyensúlyban ugyanis az uralkodó ion-fajtává a koncentrálódás következtében a …. ion válik. Minthogy ezen organizmusok a szilicium-dioxidot vázukba beépítik, az utóbbira nézve biogeokémiai körforgás létezik a természetben. Mivel a molekulák véges kiterjedésűek, valamennyi szimmetriatengely és -sík egy pontban metszi egymást.

  • Kifejtő és helyreigazító kötőszó: azaz, vagyis, illetőleg

    A foszforvegyületek általában véve elektronpár-mechanizmus szerint lépnek reakcióba, felhasználva a magános pár nukleofil jellegét, illetve ötös koordinációjú vegyületekben az elektrofil sajátságot.

Időhatározó kötőszó:

A komponensek megállapítása után meghatározták azokat a kémiai egyensúlyokat, amelyek a fenti rendszerben kialakulhatnak.

Cél: ezért, azért, ennek eléréséhez, ennek érdekében, úgy hogy, azzal a céllal, hogy…

Feltétel: ha, valamilyen körülmények között, abban az esetben, ha

Ilyen körülmények között az oldat pH-ja nem nagyon különbözik…

Ha az atmoszférában a szén-dioxid parciális nyomása állandó, akkor a gáz–folyadék cserereakció sebessége……

A 4.21. ábra a lgc-pH görbéket ábrázolja arra az esetre, amikor a … koncentrációt … határozza meg.

Vonatkozó kötőszó:

Azok az édesvizek, amelyekben kalcium-, nátrium- és hidrogén-karbonát-ionok vannak jelen…

Tudományos stílus, retorikai funkciók

Az egyik, több szakterületet is érintő funkcionális stílus, a tudományos stílus példáján mutatjuk be a publikációkhoz kötődő tipikus beszédszándékok, a retorikai funkciók főbb jellemzőit. Néhány példával azt szemléltetjük, hogy a tudományos szövegekben a szövegrészek között lényeges tartalmi–logikai összefüggések vannak a beszédszándékoknak és beszédhelyzeteknek megfelelően. A tudományos publikációk makroszerkezeti egységeiben (összefoglalás, bevezetés, kísérleti rész, az eredmények leírása, értékelés), valamint a bekezdések szintjén jól elkülöníthető funkciók érvényesülnek, és a kiválasztott nyelvi formák a szakmai tartalomnak, a beszédszándékoknak felelnek meg. A leíró–elbeszélő, valamint a magyarázó–érvelő típusú szövegekben a főbb retorikai funkciók (definíció, általánosítás, leírás, osztályozás, ok–okozati összefüggések) a tudományos információ alapvető hordozói. A kémiai tudományos közlemények kísérleti része például információt nyújt a különböző lépésekről: milyen anyagokat, eszközöket, berendezéseket vagy milyen mintavételi, statisztikai eljárásokat alkalmaztak. E beszédszándékok kifejezésére jellemző nyelvi eszközök a múlt idejű szerkezetek, míg az eredmények ismertetésekor a táblázatokban, ábrákon összefoglalt mondanivalóra jelen idejű szerkezetekkel utalnak.

A definíció valamilyen fogalom vagy tétel pontos meghatározását, kifejtését, körülírását jelenti. Definiáláskor a vizsgált fogalmat egyedi jegyeivel különböztetik meg. A definiálásnak több típusa van, melyek komplexitásukban különböznek egymástól. A leggyakrabban előforduló (formális) definiáláskor megnevezik a fogalmat, megadják azt az osztályt vagy csoportot, amelyhez tartozik, majd felsorolják azokat a specifikus jellemzőket, amelyek a szóban forgó fogalmat az osztály többi tagjától megkülönböztetik. Például: A ligandum olyan atom, ion vagy molekula, amely a koordinációs vegyületben donorként egy vagy több donor-akceptor (koordinatív) kötés kialakítására képes. Az osztály vagy csoport felől kiindulva a jellemzők megadása vezet a fogalom megnevezéséhez: A hidrogén biner vegyületei a hidridek. A formális definíció folytatódhat a tulajdonság leírásával: A paraldehid az acetialdehid gyűrűs polimerizációs terméke. Fűszeres szagú színtelen folyadék, olvadáspontja 11 °C, forráspontja 124,4 °C; a funkció ismertetésével: A katalizátor olyan anyag, amely a kémiai reakció sebességét nagymértékben megnöveli anélkül, hogy maradandóan megváltozna a folyamatban; vagy a felhasználásra/célra vonatkozó információval: A reagens olyan vegyi anyag, amely más anyaggal keverve jellemző vegyi hatást mutat, és ezzel az utóbbi anyag felismerésére alkalmas. Megkülönböztetnek fél-formális definíciót is, melynél a meghatározásból kimarad az osztály vagy csoport megnevezése. Több típusa van: (a) Fél-formális definíció a fogalom tulajdonságainak megadásával: Az észter a gyűrűs szerkezet miatt levegon stabilis. (b) Fél-formális definíció leíró információval: A hibridorbizálok ugyanazon atom különböző orbitáljainak lineáris kombinációjával jönnek létre. (c) Félformális definíció felhasználásra/célra vonatkozó információval: A szárnylapátos anemométerek 0,5–10,0 m/s mérési tartományban használhatók a légsebesség mérésére. Nem formális definíciók is megkülönböztethetők, amelyekben sem az osztály vagy csoport neve, sem specifikációk nem szerepelnek. Ebben az esetben megnevezik a fogalmat, majd szinonima vagy antonima segítségével határozzák azt meg: Az elektrotechnikában a töltésáramot elektromos áramnak, villanyáramnak vagy röviden áramnak nevezik. Komplex definíciónak nevezik azokat a definíciókat, amelyekben a fogalmat valamely feltételhez, megszorításhoz kötik. Gyakran alkalmazzák a jog vagy a matematika nyelvében. Komplex definíciónak tekinthető a működést leíró definíció is, melyben a meghatározandó fogalmat a létrehozásához szükséges tevékenység leírásával nevezik meg: Az [f] hang zöngétlen, labiodentális, képzésében az alsó ajak és a felső fogak vesznek részt.

A leírás három fő típusa különböztethető meg: fizikai leírás, funkcióleírás, valamint folyamatok leírása. A leírások általában definícióval kezdődnek. Ezt követi valamely fogalom, osztály/csoport egészének vagy részeinek az ismertetése, amely lehet egy anyag bemutatása, szerkezet/tárgy, valamint folyamat leírása. Ezen kategóriákon belül a szövegek kitérhetnek tulajdonságok (például méret, tömeg, sűrűség, halmazállapot, íz, tisztaság) és funkciók leírására; részek és egészek összehasonlítására (azaz hasonlóságok és különbségek megállapítására), tárgyak térbeli elhelyezkedésére; ok–okozati összefüggések és célők kifejezésére. Funkció leírásakor jellemző annak az eszköznek a megnevezése, amellyel a cselekvést végrehajtják. Folyamatok bemutatásakor elsősorban cselekvéssorok leírására kerül sor.

Az osztályozás a felosztás, rendezés funkcióját látja el. Típusai a következők: teljes osztályozás, részleges osztályozás, implicit osztályozás. A teljes osztályozáskor megjelöljük a fogalmat, megadjuk az osztályokat, esetleg alosztályokat, valamint az osztályozás alapját. Részleges osztályozásról van szó akkor, ha meg van adva az osztálynak és az osztályba tartozó tagoknak a neve, a felősztás alapja azonban nem szerepel. Implicit osztályozás esetén az osztályozás kritériumait, a fogalmat és a csoporttagokat a szövegből kell kikövetkeztetni.

Vizuális-verbális kapcsolatok

A szakszövegekben tipikusan gyakran fordulnak elő verbális és nem verbális (képletek, diagramok, táblázatok, matematikai és egyéb jelek stb.) kifejezésmódok, amelyek sohasem függetlenek egymástól. A nem verbális módon megjelenített beszédszándékok jelentésének tisztázásához mindig szükség van a verbális nyelvre.

A kétféle megjelenítés kapcsolatát vizsgálva megállapítható, hogy a vizuális jelek vagy szorosan illeszkednek a szövegbe (például matematikai és kémiai egyenletek), annak szerves részét képezve, vagy a folyamatosan olvasható verbális szövegen kívül helyezkednek el (például táblázatok és ábrák). A képletekből felépülő egyenletek lineáris reprezentációk, amelyek a mondatok vagy mondatszerkezetek közötti szoros szintaktikai kapcsolatokra mutatnak. A szöveg ugyanis egyszercsak nem verbális kódba, egyenletekbe vált át, melyek nélkül a verbális szöveg értelmezhetetlen, ahogy ezt az alábbi példa is illusztrálja:

CHIDAMBARAM és REDDY [10] az MRNC-t alkalmazta a (3) és (4) egyenletekhez. Vizsgáljuk meg röviden a módszert. A hiba a következőképpen határozható meg

e=ym–y

ahol az ym az y névleges értéke. Ezért

de/dt = (dym/dt) – (dy/dt)

ahol de/dt az idő deriváltja.

A táblázatok rendszerint kísérleti feltételeket és eredményeket összesítő, tényekhez és megfigyelésekhez köthető információk számokban kifejezett rendszerei. A kiválasztott és elrendezett információ kétdimenziós adathalmazként jelenik meg, a számozással és megnevezéssel ellátott táblázatok legalább három oszlopból állnak. A diskurzusszerkezetet vizsgálva megállapítható, hogy a bal oldali oszlop tartalmazza a már ismert információt, míg a többi oszlop az új információ hordozója. A táblázatok vertikális és horizontális összefüggésben is értelmezhetők. Függőlegesen találhatók az összehasonlítható, szemantikailag homogénnek tekinthető elemek, míg vízszintesen a szemantikailag heterogén elemek vannak feltüntetve. A táblázatok összehasonlító funkciója szintaktikailag elliptikus szerkezetekben realizálódik, melyek mondatszerkezetek, mondatok vagy szöveg szintjén verbalizálhatók.

Az ábrák a kommunikáció képszerű megjelenítői, ahol az információk, az adatok grafikai kódban jelennek meg. Számozással és rövid szöveges felirattal vannak ellátva, ezáltal kapcsolódnak a lineárisan olvasható verbális szöveg valamely részéhez (pl.: lásd 5. ábra; ahogy a 7. ábra mutatja). Nagyságrendeket fejezhetnek ki függőleges vagy vízszintes oszlopok, relatív arányokat mutathatnak egy kör szeletei (kördiagram). Az ábrák típusai nagy változatosságot mutatnak a sematikus rajzoktól a különféle vonalakat, görbéket, formákat tartalmazó megjelenítésekig.

A vizuális megjelenítés kapcsolatot teremt az adott látvány, az empirikus tapasztalat és az absztrakt ismeret között. Egybeköti azt, amit ténylegesen látunk, és azt, amit tudunk, ismerünk. A verbális kód irányít, kiegészítő információval lát el. Ha azonban közelebbről is szemügyre vesszük a verbális és nem verbális kapcsolatokat, azt tapasztaljuk, hogy valamelyik szemiotikai rendszer domináns szerepet játszik, azaz vagy a verbális szöveg vagy a vizuális kód a meghatározó az információ közvetítésében. A szöveges információ szabja meg a vizuális megjelenítés típusát egy eszköz vagy tárgy meghatározásakor, jellemzésekor vagy egy folyamat leírásakor, osztályozásakor stb. A verbális és grafikai reprezentáció során a különféle kódok különböző jelentéseket hangsúlyozhatnak. Például a verbális szövegben a leírás, míg a hozzá tartozó grafikai megjelenítésben az osztályozás kerülhet előtérbe. A vizuális megjelenítés akkor domináns, amikor a multikódolású rendszerek információi között nincs redundancia, a jelentések egymást erősítik, kiegészítik. Összefoglalva megállapítható, hogy a tudományos közleményekben jelentős arányban előforduló vizuális reprezentációk nem csupán illusztrációk, hanem a folyamatos verbális szövegekkel együtt többféle lényeges – egymást erősítő és kiegészítő – jelentést hordozó szerepük van.

Szakszöveg, műfaj

A sokszínű szakmai nyelvhasználat megnyilvánulásai a szakszövegek. A szakszöveg a specifikus beszédszándékok által meghatározott nyelvi és nem nyelvi, túlnyomórészt szerves kapcsolódásokból felépülő olyan auditív vagy vizuális csatornán megnyilvánuló közlés, amely a kommunikáció alapegységeként specifikus beszédhelyzetekben vagy szövegkörnyezetben konvenciók alapján kialakított kommunikációs szerepnek tesz eleget.

A szakszövegek rendszerezése, típusokba sorolása többféle kritérium alapján végezhető el. Elsősorban a műszaki–természettudományos szövegek osztályozásához alkalmazhatók a következő szempontok: a szöveg nyelvi szervezettsége, funkcionális stílusa, a logikai tartalom, a tárgyi tartalom, a közlés módja és közege, a műfaj jellemzői. További alkalmazható kritérium a szövegek formalitásának mértéke. Erősen hivatalos szövegek például a törvények, rendeletek; a hivatalos, kötött szövegek közé sorolható a jegyzőkönyv vagy az üzleti tárgyalás; köznapi szövegeknek tekinthetők a munkahelyi megbeszélések, míg az informális jelleg érvényesül pl. számítástechnikai szakemberek körlevelezésében. A felsorolt példákban természetesen nem húzhatók éles határok. A tervezettség szintje alapján elkülöníthetők erősen tervezett írott vagy beszélt szövegek (például jogi szerződés, avatóbeszédek), továbbá kevésbé tervezett írott vagy beszélt szövegek (például jegyzetelés, spontán társalgás). A fenti kategóriákból a műfajt vesszük szemügyre részletesebben is.

A műfajbeli jellemzők fontos információkat közvetítenek az interpretációs és interakciós folyamatok résztvevői számára. A műfaj tevékenységhez kötött, szituációba ágyazott; az adott formához megfelelő tartalom is járul; dinamikus, azaz időben változó; szakmai beszédközösséghez tartozó, minthogy egy adott beszédközösség saját elnevezéssel látja el és közösen kialakított konvenciók szerint alkalmazza. A felsorolt pragmatikai ismérvek alapján jól elkülöníthetők például a köznyelvi és a szakmai nyelvhasználatban előforduló azonos műfajok (például levél). Eltérő formában más és más tartalom jut kifejezésre például a magánlevelezésben, intézményeknek írott levelekben, az ügyvezetés, a beszerzés, az értékesítés vagy a pénzügy és a számvitel leveleiben.

Dinamikus kapcsolat van a meglévő műfajmodellek és a folyamatosan változó szakmai kontextusok között. Ennek a következménye egy-egy modell adaptációjának a szükségessége. A műfajok gyors változását szemlélteti például a szakmai kommunikációban jellemző telex, majd fax, mára pedig az elektronikus levelezés, az SMS, a számítógépes csevegés és még számos újabb műfaj kialakulása.