Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Szaknyelvkutatás

Szaknyelvkutatás

Az eredményes szaknyelvkutatáshoz többféle tudással és kompetenciával rendelkező szakemberek együttműködésére van szükség, ezért művelői nemcsak a nyelvészek, hanem különböző szakterületek képviselői is. A terminológiai kutatásokat például kezdetben mérnökök végezték, a nyelvészek csak később kapcsolódtak be.

A szaknyelvek sajátosságait először a szókincs területén vizsgálták, és a terminológiai tevékenység – a lexikográfiával együtt – mindmáig a szaknyelvkutatás egyik legfontosabb területe maradt. A szaknyelvet a köznyelvtől elkülöníteni szándékozó kutatások a szövegek statisztikai vizsgálatával kezdődtek, alapot nyújtva a szaknyelvek lexikai jellemzőinek feltárásához, szógyűjtemények, gyakorisági listák, terminológiai szótárak létrehozásához. A terminológiakutatás kapcsolatos a tudományelmélettel, a kutatott szakterületekkel, a szemiotikával, az informatikával, a szemantikával, határterületei közé tartozik a standardizálás, a terminológiatervezés, az információfeldolgozás és dokumentáció. Pusztai (1993) szerint az általános terminológiatan határterület a nyelvtudomány, a logika, az ontológia, az informatika és a vizsgált szaktudományok között. A gyakorlatban felmerülő szükségletek alapján a szaknyelvkutatás legfontosabb feladatai az új terminusok létrehozásával és a nemzetközi egységesítéssel kapcsolatosak. Ennek érdekében a terminológiai kutatások lényeges területe a terminusok szerkezetének, a fogalmak jellemzőinek a feltárása. Wüster (1979) alapján a terminológiai kutatások egyik fontos felismerése az volt, hogy nem a lexikai egységből, hanem a fogalomból kell kiindulni. A fogalmak ugyanis mind a terminusoktól, mind a nyelvtől függetlenül léteznek, minden fogalom mentális folyamat eredménye. Ennek nyomán kezdték vizsgálni a fogalmakhoz kapcsolódó tulajdonságok (pl. forma, anyag, szín), viszonyok (pl. eredet, felhasználás) és funkciók összefüggéseit, ami megteremti az alapot a szakmai nyelvhasználatban rendkívül lényeges definíciók nyelvi kialakításához. A definíciók ugyanis a fogalom tartalmára, érvényességére és más fogalmakkal való kapcsolatára terjednek ki.

A szaknyelvkutatók érdeklődése fokozatosan fordult a szónál nagyobb szintaktikai egységek vizsgálata felé is. A szaknyelveket külön-külön és egymással összevetve tanulmányozták. A jellemző eltérések a következőkben foglalhatók össze: korlátozott téma; lexikai, szintaktikai, szemantikai korlátozottságok; a köznyelvitől eltérő szintaktikai szerkezetek gyakori előfordulása; eltérő szövegszerkezet és speciális jelölések alkalmazása.

A szakszövegek szószerkezet- és mondatszintű gyakorisági elemzése után a formák és a jelentések összefüggéseit tanulmányozták. A funkcionális stilisztikai megközelítésű kutatások a különböző szaknyelvek (például tudományos, műszaki, hivatali, jogi, gazdasági, pénzügyi és publicisztikai) széles körű vizsgálatának fellendülését eredményezték, összefüggéseket tártak fel a különböző nyelvi formák használata és a szakszövegek tartalmi mondanivalója között. A kutatók abból indultak ki, hogy „a nyelv a közléshelyzettől függően átalakítható rendszer, vagyis mindig a kommunikáció társadalmi érdeke alakítja a felhasználását. Így alakulnak ki az egyes funkcionális stílusok” (Kabán 1982: 347). A funkcionális stílusok a szövegnyelvészet felől közelíthetők meg legjobban, minthogy a közlés szempontjából a szöveg testesíti meg a gondolati tartalmi egységet, és a stílus is csak a szöveg alapján vizsgálható (lásd a 6. fejezet - Szövegtan. és a 22. fejezet - Stilisztika. fejezetet).

Ennek megfelelően a funkcionális elemzéseket szintaktikai, szemantikai, szövegszerkezeti és pragmatikai szintekre terjesztették ki, és erőteljesebben kerültek előtérbe a szövegszintű vizsgálatok, műfajelemzések. Igen komoly fordulatot hozott a szaknyelv értelmezésében és a nyelvhasználati rétegződés kutatásában az a felismerés, hogy a szakszövegek a hagyományos nyelvészeti módszerekkel nem vizsgálhatók. A szakszövegek vizsgálatához ugyanis mindenekelőtt a tipikus beszédhelyzetekből kell kiindulni. A beszédhelyzetekben megnyilvánuló szakmai nyelvhasználat megismerése különféle módszerekkel történik: folyamatos megfigyelés, interjúk, személyes tapasztalatszerzés, szövegelemzés, videofelvételek feldolgozása, dokumentumelemzés, esettanulmányok stb. Napjainkban a szaknyelvek vizsgálata és rendszerezése együttesen alkalmazott szintaktikai, szemantikai és pragmatikai kritériumok alapján több dimenzióban folyik.