Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A magyar helyesírás

A magyar helyesírás

A helyesírás szabályozása

A magyar nyelv írását és helyesírását a Magyar Tudományos Akadémia a 19. sz. közepe óta szabályzatba foglalja. A szabályzatot utoljára 1984-ben módosították (A magyar helyesírás szabályai, 11. kiadás, rövidítve AkH.). A helyesírási szabályzat nem jogszabály, használata senkire sem kötelező: voltaképp az Akadémia ajánlása ez mindazok számára, akik magyar nyelvű szöveget írnak a Magyar Köztársaság területén vagy azon kívül. A szabályzatot széles körben normaként elfogadják, így például a jelen sorokat is az akadémiai szabályzat szerint leírva olvassa a kedves olvasó. Fejezetünk célja nem a jelenlegi magyar helyesírás ismertetése (erre kiválóan megfelel Laczkó—Mártonfi 2004), nem is a helyesírási szabályzat bíráló elemzése, hanem az írásnak—helyesírásnak nyelvészeti szempontú jellemzése.

A magyar fonéma-graféma megfelelések

Könyvünk 2. (hangtani) fejezete szerint a magyarban 14 magánhangzó és 24 mássalhangzó, összesen 38 hangkészleti elem (= fonéma) van. Az AkH. viszont kettővel többet, 40 betűt (= grafémát) sorol föl. A különbség abból adódik, hogy az AkH. a <dz>-t és az <ly>-t is a magyar ábécébe sorolja.

A magyar ábécé 40 betűje (= grafémája) az AkH. szerint

29.8. táblázat -

Kisbetűk

a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs

Nagybetűk

A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs


A <dz> írás mindig a [dz] kiejtést jelöli, tehát itt írás és kiejtés kölcsönösen megfelel egymásnak; csakhogy a [dz] a nyelvészeti elemzés szerint nem tekinthető egy hangnak, hanem két hang kapcsolatának (m+a+d+z+a+g). A dz írást ezért helyesebb két betű (= két graféma) kapcsolatának tekinteni, nem pedig kétjegyű betűnek (= egyetlen grafémának), hiszen ezzel az erővel a pf is lehetne egy graféma (copf), márpedig az elemek számát semmilyen rendszerben nem érdemes fölöslegesen szaporítani. A dz tehát a nyelvész szemében nem graféma, hanem egy <d> és egy <z> egymásutánja, mert nem felel meg valamely hangkészleti elemnek, csak egy [d] és egy [z] egymásutánjának (lásd a 2.2. pontot).

Az <ly> egyike azoknak a grafémáknak, amelyeknek nincs saját hangmegfelelőjük, azaz mindig valamely más graféma hangját jelölik. Ezek: ly, ch, x, w, qu (az AkH. csak a leggyakoribbat, az <ly>-t sorolja föl a magyar ábécé tagjaként). Logikailag mind fölöslegesek, hiszen nélkülük is egyértelműen kódolható volna a hangállomány, ugyanakkor graféma (azaz „betű”) voltukhoz nem fér kétség, mert vagy egyjegyűek, vagy egyetlen hangelemet jelölnek:

  • az <ly> betű mindig a [j] fonémát jelöli, tehát azonos értékű a <j> betűvel: folyó = hajó.

  • a <ch> betű mindig a [h] fonémát jelöli, tehát azonos értékű a <h> betűvel: pech = APEH, mechanika = beharangoz, technika = méhműtét. Megemlítendő, hogy sok beszélő a <ch> betűt szótag végén [k], [kk]-nak ejti; számukra tehát pech [pekk] = csekk, technika [teknika] = teknő.

  • az <x> betű mindig a [ksz] hangkapcsolatot jelöli, tehát azonos értékű a ksz betűkapcsolattal: taxi = buksza, szex = szöksz.

  • a <w> betű mindig a [v] fonémát jelöli, tehát azonos értékű a <v> betűvel: watt = vatta.

  • a <qu> inkább betűkapcsolat, mint egyetlen betű. Igen ritka a magyarban, ejtése [kv], tehát azonos értékű a kv betűkapcsolattal: Aquincum = szokványos.

Fonetikus és nemfonetikus írás

Ha az írás mindig pontosan a fonémákat kódolná, akkor maradéktalanul hangjelölő (fonetikus) lenne. Ez a legtöbb magyar szóban így van, pl. a kapsz, szamorodni, észrevesz szavak teljesen fonetikusan vannak írva. A „fonetikus” kifejezés itt nem a tudományban használt fonetikus átírást jelenti (ahol a kapsz átírása /kɔps/ volna), hanem azt, hogy érvényesülnek az illető nyelv graféma–fonéma megfelelései. Azokban az esetekben, ahol a helyesírás eltér a hangjelöléstől (tehát nemfonetikus), a fonetikus írás használata műveletlenségnek számít, pl. Én nemtuttam a szabájt. Vegyük észre, hogy a hangjelölés szempontjából ez a lejegyzés hibátlan, a sztenderd művelt kiejtésnek is megfelel. A helyesírási forma (Én nem tudtam a szabályt) több ponton nem-fonetikus, azaz megsérti a hangjelölés elvét.

A nemfonetikus írás okai a következők: egyszerűsítés, morfémaőrzés („szóelemzés”), hagyományőrzés, idegenesség. E négy tényező minden betűírásban többé-kevésbé jelen van s csorbítja a hangjelölés tisztán fonetikus alapelvét. Ez nem feltétlenül baj: a morfémaőrzés esetében például a helyesírás a fonetikushoz képest idealizáltabb, mintegy elébe megy a naiv beszélő intuíciójának, aki úgy véli, hogy a kútban szót [kútban]-nak mondja, és nem [kúdban]-nak (ahogy a valóságban). Az idegenes írás nem túl gyakori a mai magyarban, viszont a hagyományőrzés az idő múlásával egyre kiterjedtebb lesz, hiszen a nyelv állandó változásban van s így lassan "kimegy" a helyesírás alól. Ez történik általában a hosszú kulturális hagyománnyal rendelkező nyelvekben, így az angolban, franciában, németben, görögben. Az idő múlásával a magyarban is egyre kevésbé igaz, hogy a helyesírás döntően hangjelölő természetű.

Alább a nemfonetikus helyesírás négy tényezőjét tekintjük át részletesebben.

Az egyszerűsítés

A helyesírás olykor szabályosan eltekint valamely fonéma kódolásától, azon az alapon, hogy a kérdéses helyen úgyis tudható a pontos hangérték. Ilyen szabály a magyarban a [ny] fonéma <n> betűvel való írása ty, gy előtt: konty, langyos (a kiejtés szerinti konyty, lanygyos helyett). Ilyen a kétbetűs grafémák kettőzésének jelölése hárombetűsen (AAB alakúan): fröccsen, rossz (fröcscsen, roszsz helyett).

Ugyanakkor nyelvészetileg nem tekinthető egyszerűsítő írásmódnak a tollal, rosszá, sittől írás (tolllal, rosszszá, sitttől helyett), hiszen a kérdéses szavaknak pontosan ez a kiejtése: [tollal, rosszá, sittől], minthogy magyar hangtan nem enged meg háromszoros hosszúságú hangokat – vagyis a helyesírás itt a hangjelölés elvét követi.

A morfémaőrzés

A helyesírás gyakran őrizni kívánja a morfémák (= szóelemek) írását, s ezért eltekint a morféma változatainak (= az allomorfoknak) a jelölésétől. A morfémaőrzés (nagyjából ezt fedi a hagyományos „szóelemző írásmód” kifejezés) teszi lehetővé, hogy egy adott morféma mindig ugyanolyan írással jelenjen meg. Például a kút morféma a -ba előtt kúd-ra változik, és az un morféma a –j előtt uny-ra változik, e változásokat a helyesírás nem kívánja jelölni, a kérdéses morfémákat változatlanul kút, un formában írja, mert a hangjelölésnél előbbre helyezi a morfémaőrzés elvét. Az alábbi példákban az első a helyesírási alak, a második a helyesírási értelemben helytelen, de fonetikusan helyes (a kiejtést híven tükröző) alak:

     kútba (nem a kiejtés szerinti kúdba),

     unja (nem a kiejtés szerinti unnya),

     mondd (nem a kiejtés szerinti mond),

     ottlét (nem a kiejtés szerinti otlét); stb.

Más esetekben a magyar helyesírás nem követi a morfémaőrzés elvét, hanem fonetikusan ír. Ez olyankor történik, amikor nem a tő, hanem a rag mutat allomorfiát, például a felszólító mód -j-je, vagy a -val. Az alábbi példákban az első a helyesírási (és egyben a fonetikus) alak, a második a nem használt és nem is ejtett morfémaőrző (szóelemző, a morfémákat híven tükröző) alak:

     hozz (nem a morfémaőrzés szerinti *hozj),

     ússzon (nem a morfémaőrzés szerinti *úszjon),

     bottal (nem a morfémaőrzés szerinti *botval); stb.

A morfémaőrzés egyik mellékhatása, hogy ugyanazt a hangot (például a hosszú [nny]-et) a helyesírás akár háromféleképp is jelölheti: unja, hunyja, szunnyad.

A morfémaőrző-szóelemző írásmód megkerülhetetlen kérdése a szó határainak megállapítása. A helyesírás a szavakat térközzel választja el egymástól, s ehhez el kell dönteni, mi tartozik egy szóba. Ez a nyelvészetben sem ellentmondásmentes dolog, mert számos átmeneti elem van: simulószók, névutók, igekötők, toldalékféleségek, melyeknek önálló szó volta vitatható. A helyesírásnak - így vagy úgy - döntenie kell, hiszen ott csak három fokozat létezik: egybeírás, kötőjeles írás, különírás. A jelenlegi szabályzat döntései többnyire logikusak és nyelvé -szetileg indokoltak, de olyan megoldások, mint pl. nem csak – nemcsak, továbbá sorba áll – sorbaállás, de sorban áll – sorban állás nem feltétlenül felelnek meg a nyelvészet elemzéseinek vagy a beszélők intuíciójának.

Az egybe- és különírás legérdekesebb területe az összetett szavak ügye. Az összetett szónak a jelentése más vagy több, mint a szókapcsolatnak, és csak az első tag első szótagján van hangsúlya, pl. ZÖLDhullám ’szabad jelzőlámpák sora’. Ha ugyanez a két szó nem összetétel, csak két szó kapcsolata, ZÖLD HULlám ’zöld színű vízmozgás’ értelemben, akkor jelentése nem több, mint az alkotóelemek összessége, s mindkét eleme hangsúlyos, amit a helyesírás a különírással jelöl. Itt tehát összhangban van a hangsúlyozás, a nyelvtani viselkedés és a helyesírás. Ám számos hasonló esetben a helyesírás nem tűnik megbízhatónak. Például az [Észrevesz] és [BÉRbevesz] alakulatokat, melyeknek hangsúlyozása és nyelvtani viselkedése azonos, másképp jeleníti meg: észrevesz, de bérbe vesz. Ugyanígy megtévesztő az Új Színház, túrós csusza különírása, hiszen ezek is - mind jelentésükben, mind hangsúlyozásukban - összetett szavak: [ujszinház, TÚróscsusza]. A mérges kígyó [MÉRgeskígyó] ’méregmiriggyel rendelkező hüllő’ összetett szót a jelenlegi helyesírás nem különbözteti meg a mérges kígyó [MÉRges KÍgyó] ’feldühödött hüllő’ szókapcsolattól.

El lehet nevezni a bérbe vesz-féle különírt összetett szavakat „állandósult szókapcsolatnak”, de ez merő címkézés, hiszen körkörös okoskodáshoz vezet: „Miért nem összetétel a bérbe vesz? Mert külön van írva. Miért van külön írva? Mert nem összetétel, hanem állandósult szókapcsolat. Honnan tudom, hogy állandósult szókapcsolat és nem összetétel, mint az észrevesz? Onnan, hogy külön van írva; stb. ” Ezt neveztük föntebb „az írás csapdájának”. Az észrevesz, bérbe vesz, zöldhullám ’jelzőlámpák’, Új Színház, túrós csusza, mérges kígyó - az írásmódtól függetlenül - összetett szavak, mert egy szóként viselkednek a hangsúlyozás és a nyelvtan szempontjából. A helyesírás számos összetett szót egybeír (észrevesz, zöldhullám), de számos másikat nem (bérbe vesz, Új Színház, túrós csusza, mérges kígyó ’méregmiriggyel rendelkező hüllő ’). A nyelvészt elemző munkájában ez nem befolyásolja, hiszen a helyesírás nem elsődleges nyelvi tény.

A helyesírás nemcsak a szót, hanem a szócsoportot, mondatot is elemezheti logikai alapon, a kiejtés ellenében. Így például a „tagadószó + ige” szerkezet a magyarban mindig egy szónak hangzik (tehát a hangjelölés alapján egy szóba kellene írni), de a helyesírásban mindig külön íródik: ne hozzanak, nem tudtam, nem fog énekelni (beszédben: [nehozzanak], [nemtuttam], [nemfog]).

A hagyományőrzés

Számos szó helyesírása azért tér el a kiejtéstől, mert a hangalak az idők során megváltozott, de a helyesírás kitart a régebbi írásmód mellett. Ilyen az összes ly-nal írt szó, minthogy az ly szabályszerűen [j]-vé változott: folyó (ejtés szerint már fojó lenne). Ilyenek az összes -áll- betűsort tartalmazó szavak, minthogy az [ll] ebben a hanghelyzetben szabályszerűen megrövidült: szálloda (ejtés szerint már száloda lenne). Ilyenek az összes többtagú -ú, -ű végű szavak, minthogy a szóvégi hangsúlytalan zárt magánhangzók szabályosan megrövidültek: fiú (ejtés szerint már fiu lenne).

Tekintsük a [ruktam] szót, melynek helyesírása rúgtam. Itt a két eltérésnek kétféle oka van. A tőbeli rövid [u] hang hosszú ú betűvel való írása hagyományőrzés; de a tővégi [k] hang g betűvel való írása a morfémaőrzés miatt van (a helyesírás a rúg tőben az automatikus zöngétlenedést nem jelöli).

Az alábbi néhány példában a helyesírási alakot vetem össze a magam és környezetem kiejtésével (tehát a művelt budapesti köznyelvvel). Olyan szavak ezek, ahol a szóelemzés nem indokolhatja a kiejtéstől való eltérést, csakis hagyományőrzésről van tehát szó.

Hagyományőrző írású szavak

29.9. táblázat -

Helyesírása Kiejtés szerint így kellene írni
államálam
állál
esélyeséj
falú (= fala van)falu
koszorúkoszoru
betűbetü
AttilaAtilla
rögtönröktön
félrefére
mintmint, mind
ballonbalon
ebbőlebböl
őrsörs
differenciadiferencia
egyeggy
forrófóró
tetszikteccik
teljestejjes
mindjártmingyárt, mingyár

Vannak olyan szavak is, ahol a helyesírás a morfémaőrzés elvéhez ragaszkodik, s ezért mond le a hangjelölésről, miközben a nyelvhasználat nem tükrözi a szó morféma-felépítését. Néhány példa: [viziló] helyesírása víziló (mert víz-); [kőrut] helyesírása körút (mert kör+út); [tüzoltó] helyesírása tűzoltó (mert tűz-); [ovoda] helyesírása óvoda (mert óv-).

A hagyományőrzés nemcsak elszigetelt szavakra korlátozódhat: van rendszerbeli hagyományőrzés is. A magyar írás a palatális (szájpadláson képzett) mássalhangzókat y-végű kettősbetűvel jelöli: ty, gy, ny. Az írás annyiban helyesen elemzi a nyelvet, hogy a magyarban ez és csak ez a három palatális mássalhangzó van, s ennek megfelelően ez és csak ez a három hang jelölődik y-végű kettősbetűvel (eltekintve a [j] hang rendhagyó ly-os jelölésétől). Az írás egy természetes osztályt egy sajátos íráselemmel különböztet meg. Ám a ty, gy, ny azt is sugallná, hogy a palatális hangok a megfelelő ipszilontalannal állnak párhuzamban: t ∼ ty, g ∼ gy, n ∼ ny. Ez azonban csak a t és n esetében igaz: a [t, n] hangok csakugyan rendszeresen [ty, ny]-vé válnak, pl. tart ∼ tartja [tartya], bán ∼ bánja [bánnya], vagyis a nyelvben létezik t ∼ ty, n ∼ ny váltakozás. (Más kérdés, hogy az írás épp ezekben az esetekben nem a ty, ny, hanem a tj, nj írásjegyekkel él; ez a morféma-állandóság elve miatt van.) Ezzel szemben g ∼ gy váltakozás a magyarban nincsen, csak d ∼ gy, pl. mond ∼ mondja [mongya]; de a zeng ∼ zengje [zengje] mutatja, hogy a g-ből nem lesz gy, hiszen nem *[zengye]. Az írás hagyományőrzésből használja a gy grafémát a nyelvileg indokolt dy helyett, vagyis a gyár, rügy írása logikusabban dyár, rüdy lehetne.

A hagyományőrzés érdekes esete, amikor egy új fonéma látszik felbukkanni, azonban a grafémakészlet nem tartalmaz tartalék elemeket, s így az új fonémát nem tudja jelölni. A mai magyarban az arra szóban hosszú a van (tudományos átírással /ɔ: rɔ/), s ez megkülönbözteti e szót mind az ára /a: rɔ/, mind az ara /ɔrɔ/ szótól; eszerint ez a hosszú /ɔ:/ hang itt fonéma, hiszen megkülönböztető szerepű. Az írás mégsem jelöli külön grafémával; ennek azonban nem logikai-nyelvészeti okai vannak, hanem társadalmi-kulturális: az írástudók nem óhajtják mindenáron tükrözni a nyelv hangzó valóságát, hanem fontosabbnak tartják a hagyományőrzést, vagyis hogy az írás ne kövesse a nyelv változásait, hanem maradjon minél állandóbb.

Az idegenesség

A más nyelvekbűl átvett szavak néha megtartják az idegen írásmódot vagy annak egy elemét, például Chile (nem a kiejtés szerinti Csíle). Más jövevényszavakban meg inkább a magyar fonetikus írás a megszokott, például Amszterdam (nem az eredeti Amsterdam). Ebben nincs logika, a szokás hol ezt, hol azt választja. Az alábbi keretben adunk további példákat. A csillag a mai magyar írásszokásban nem (vagy ritkábban) használatos formát jelöli.

Jegyezzük meg, hogy az idegenesség voltaképpen a hagyományőrzés egy formája, hiszen azt jelenti, hogy az írásszokás az eredeti (ez esetben idegen) alakhoz ragaszkodik akkor is, ha a kiejtés magyar szempontból nem-fonetikus, azaz eltér a magyar grafémák hangértékétől. Viszont éppen ezért a hamburger, krimi, ebola, tiramisu - bár nemrég átvett nemzetközi szavak - helyesírási szempontból érdektelenek, hiszen magyar kiejtésük éppen megfelel a bennük szereplő betűk magyar hangértékének.

29.10. táblázat -

Más nyelvekből átvett szavak írása    
Eredeti írásMagyar fonetikus írásEredeti írásMagyar fonetikus írás
Celsius*Celziusz*jamdzsem
joghurt*jokhurt*Dieseldízel
terrorista*terorista*skinheadszkinhed
camembert*kamamber*Walzervalcer
blues (zene)*blúz*blouse (ruha)blúz
pizza*pidza*machomacsó
Chile*Csíle*MalaysiaMalajzia
Vietnam*Vietnám*apartementapartman
musical*mjúzikel*laserlézer
scherzo*szkercó*soloszóló
cabernet*kaberné*Rieslingrizling
piercing*pírszing*leasinglízing
email*ímél*rallyrali
ombudsman*ombucman*friteusefritőz
wellness*velnesz*sex appealszexepil
croissant*kroaszan, *kroszant*discodiszkó
AIDS*étsz, *écc*souvenirszuvenír
bestseller*besztszeller, *besszeller*limousinelimuzin
junkie*dzsanki*enquêteankét