Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

28. fejezet - A magyarországi siketek közössége és a magyarországi jelnyelv[*]

28. fejezet - A magyarországi siketek közössége és a magyarországi jelnyelv[*]

Csilla, Bartha

Helga, Hattyár

Helga, Szabó Mária

Magyarország lakosságának közel 10%-a halláskárosult. E populáció 3–4%-a súlyosan nagyothallónak, illetve siketnek tekinthető (vö. Vasák é. n. [2004] : 14). A magyarországi siket közösség (hozzávetőlegesen 30–40 000, más becslések szerint 60 000 ember) alkotja hazánk harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségét, melynek elsődleges nyelve (sokak anyanyelve) a teljes, a hangzó nyelvekkel egyenértékű, komplex nyelvtani rendszerrel rendelkező magyarországi jelnyelv. Mindeközben e közösség nyelvének természetes nyelv volta ma még csak a szűkebb szakmai körök számára nyilvánvaló. A siket emberek nap mint nap szembesülnek a megbélyegzés valamilyen formájával. A mai hazai gyakorlat, a jogalkotás, a foglalkoztatási szféra, legfőképpen pedig az oktatás azokat a lehetőségeket sem veszi figyelembe, amelyek e közösség nyelvi–kulturális sajátosságainak, a magyarországi jelnyelvnek mint a siketek elsődleges nyelvének elismerésében rejlenek.[1]

A siketek jogainak korlátozására számos történeti és mai példát találunk más országokból is. A siket gyerekek a fejlődő országok nagy részében még ma sem részesülhetnek semmiféle formális oktatásban. A siket felnőttek több ilyen államban nem vezethetnek autót, számos foglalkozást nem vállalhatnak. Sőt, a siketek egymás közötti házasodásának tilalmára is jó néhány országból hozhatnánk példát (Andersson 1994: 9). Az pedig nem csak a fejlődő országok sajátossága, hogy a siketek deviáns vagy csökkent képességű csoportnak számítanak, mert nem az ural-kodó csoport (ez esetben a hallók társadalma) normáit, értékrendjét, nyelvét követik (Bartha 1999: 85). Sokáig megkérdőjeleződött tehát a siketek joga az önálló életvezetéshez, családalapításhoz, az utazáshoz, az oktatáshoz stb., számos országban szavazati joggal sem rendelkezhettek.

Az alábbiakban a 20. század történelméből olyan – igencsak sokkoló, s eddig talán kevéssé ismert – szemelvényeket közlünk, amelyek megdöbbentő példákkal támasztják alá, hogyan viszonyult, helyenként viszonyul ma is a többségi társadalom a siketséghez és más fogyatékossági kategóriákhoz.

Példák a fogyatékosokkal szembeni negatív bánásmódra

„Az Egyesült Államokban a német oralista programok két szószólója, Samuel Gridley és Alexander Graham Bell, ugyanaz a két ember, aki az öröklődést nevezte meg a siketség kulcsaként. Így tehát harcoltak azokért a módszerekért, melyek korlátozták a siket embereket a gyereknemzésben, hogy ezzel megakadályozzák »az emberi faj siket változatának kifejlődését« (Gardiner Greene Hubbard in Winzer 1993: 288). Bell tekintélye, melyet a telefon és más szerkezetek feltalálásával szerzett, valamint a XIX. századi tudományos mozgalomban, az eugenetikában, azaz a fajnemesítésben való részvétele a tudományosság légkörével vonta be a siketekre irányuló törekvéseit is. A fajnemesítés szót Francis Galton (1883) alkotta meg, hogy leírja azt a tudományt, mely az öröklés szerepét vizsgálta a mentális képességekben. A fajnemesítés palástja alatt Bell a siket partnerek közti házasság korlátozásáért harcolt. Egy elterjedt újságcikke ellenére, mely egy ilyen törvényjavaslattal hozza kapcsolatba, Bell azt vallotta, hogy a házasságkorlátozás nem a kormány dolga, hanem az erkölcsi felelősségérzetünké: »Minden jó erkölcsű férfi és minden jó erkölcsű nő kötelessége, hogy emlékezzen rá, hogy a házasságot gyerekek követik, és arról meg vagyok győződve, hogy egy siket sem kívánja továbbadni gyermekeinek azt a csapást, melyben neki része van« (Bell 1891 in Winefield 1987: 94).

Bellt éppen ezek a nézetei tették mélységesen népszerűtlenné korának jelelő siket közösségében. A többi fajnemesítőhöz képest azonban Bell még mindig viszonylag mérsékelt elveket vallott. Voltak az Egyesült Államokban, Németországban és Skandináviában olyanok is, akik sterilizációt javasoltak, főként azért, hogy elkerüljék azokat a jellemvonásokat, melyek szerintük bűncselekményhez vezethetnek, mint például a szexuális erkölcstelenség és a gyengeelméjűség” (Monaghan 2002).

A fajnemesítés legdrasztikusabb következménye Hitler Rassenhygiene programja.

„Hitler nemcsak a zsidóktól és a cigányoktól akarta megtisztítani »az árja fajt« és a világot, hanem a fogyatékosoktól is; így népirtó programja őket is utolérte. Röviddel 1933-as hatalomra jutása után, életbe léptette »a sterilizációs törvényt azok részére, akik valamilyen mentális vagy fizikai zavarban szenvednek« (Biesold 1999: 4). A törvény eredményeképpen hozzávetőlegesen 15 000 öröklötten siket embert sterilizáltak, azonban mindehhez hozzáadódik az az ismeretlen számú áldozat, melyet a II. világháborús németországi és ausztriai »eutanázia« programok követeltek. Horst Biesold hozzáteszi, hogy Németországban ezek a programok például azt jelentették, hogy »az orvosi és pszichiátriai intézetek lakóit áthelyezték ’egyszerű bérházakba’, ahol az ’elhalálozási arány természetszerűleg jóval magasabb volt’« (1999: 160–61); míg a hátrányos helyzetű gyerekeket halálos injekcióval vagy éheztetéssel ölték meg; végül a T4 program alkalmazása is idetartozott, melynek keretein belül 1939 és 1941 között legalább 70 000 fogyatékos felnőttet gyilkoltak le »zuhanyzóknak álcázott gázkamrákban« (1999: 163)” (Monaghan 2002).

A náci uralom teljes időszaka alatt Hitler közel 250 000 embert öletett meg fogyatékossága miatt. 1940–1944 között a náci Németországban az „eutanázia program” részeként 908 fogyatékos és krónikus beteget szállítottak át Schönbrunnból Eglfing-Haarba, hogy elégessék őket. Ma ezeknek az áldozatoknak az emlékét egy emlékmű őrzi Schönbrunnban.

Európában és az Egyesült Államokban később is általános gyakorlat volt a fogyatékosok sterilizációja. 1927-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Buck kontra Bell ügyben szabályozta a fogyatékos emberek kötelező sterilizációját, nem minősítve azt ellentétesnek az alkotmány emberjogi kitételeivel. Az 1970-es évekig 60 000 fogyatékos embert sterilizáltak akarata ellenére.

„Az érzékek fogyatékossága, különösen a látásé és a hallásé, képtelenné teszi a személyt, hogy hatékonyan működjön esküdtként.” (Arkansas szövetségi bírája az Eckstein kontra Kirby ügyben, 1978.) Az USA 17 államában és a fováros körzetében 1914-ig törvény korlátozta a fogyatékosok házasodását. Számos országban hosszú időn keresztül nem kaphattak vezetői engedélyt a siketek. Jamaicában, Iránban a mai napig ez a helyzet.

A siketek – nyelvi különbségeken alapuló – különleges helyzetét napjainkra számos országban felismerték, ami egyre inkább tükröződik a jogalkotásban és az oktatásban éppúgy, mint az élet számos más területén. Vannak országok, ahol az alkotmányban szerepel, emellett külön törvény is elismeri a siketek jelnyelvét és az annak használatához való jogot (részletesebben lásd Jokinen 2000; Krausneker 2000; EUD Update 2001; Bartha–Hattyár 2002). Azon országok többségében is, ahol a hatályos esélyegyenlőségi törvények jelentenek jogi keretet a siketek számára, az oktatás teljes vertikumában megjelenik az adott ország jelnyelve oktatási és tantárgyként is oktatott nyelvként.

A magyar jelnyelv grammatikai jellegzetességeinek bemutatását megelőzően elengedhetetlen néhány, a siketséggel, a jelnyelvekkel, a nyelvelsajátítás általános mechanizmusaival és a kétnyelvűséggel kapcsolatos tudományos tényt az egyes szakmai körökben, érdekcsoportokban és a szélesebb társadalomban is tapasztalható tévhitekkel szembesítenünk.

A siketeket, a siketséget, valamint a jelnyelveket illetően Magyarországon is megannyi téves elképzelés, sztereotípia és előítélet él a köztudatban. Ezek az elképzelések egyrészt a nyelvről való tudományos gondolkodást is jelentősen meghatározó nyelvideológiákban gyökereznek, másrészt a megfelelő ismeretek hiányával magyarázhatók.[2] A laikusok, illetve a nem e kérdéskörrel foglalkozó szakemberek téves elképzelései, az ezekből eredő negatív attitudök egyfelől a siketek elsődleges kommunikációs eszközére, a jelnyelvre, másfelől magukra a siket személyekre vonatkoznak. Az első csoportba tehát azok az ideológiák tartoznak, melyek – különböző érvrendszerek segítségével – tagadják a jelnyelvek természetes nyelv voltát, a másikba pedig azok, amelyek szerint a siket személyek többségének szellemi képességei jóval alacsonyabbak, mint a hallóké. E kettő pedig a legveszélyesebb módon kapcsolódik össze az által a többségi, paternalista hozzáállás (Lane 1992) által, miszerint a siketek akkor válhatnak a halló társadalom minél „normálisabb” tagjaivá, ha mi, hallók, minél inkább magunkhoz hasonlóvá tesszük őket (vö. Lane 1997b).

28.1. táblázat -

A jelnyelvekkel és a siketséggel kapcsolatos néhány tévhit és azok cáfolata

Tévhitek

Cáfolatok

A beszéd azonos a nyelvvel, de legalábbis a nyelv (a nyelvi rendszer) egyetlen megjelenési formája, megvalósulása a hangos beszéd, minden más lehetőség csak másodlagos, a beszédre épül.

A nyelvezet, nyelv és beszéd fogalomhármast kidolgozó Saussure (aki nem foglalkozott a siketek által használt jelnyelvekkel) maga is megjegyzi (1997: 41), hogy

„[…] a nyelv konvenció, azt pedig, hogy a jel – amelyben az emberek megegyeznek – milyen jellegű, közömbös. A hangképző apparátus kérdése tehát a nyelvezet problémájában másodlagos.”

„[…] nem a beszélt nyelvezet tartozik hozzá az emberi természethez, hanem egy nyelvnek, vagyis egy olyan rendszernek a megalkotására való képessége, amelynek különböző jelei különböző fogalmaknak felelnek meg.”

Az 1960-as évektől kezdődő leíró nyelvészeti vizsgálatok sora bizonyította, hogy a siketek által használt jelnyelvek éppúgy teljes értékű, komplex, saját nyelvtani struktúrával rendelkező nyelvek, mint a hangzó nyelvek.

Aki siket, az néma, azaz a hallás hiánya vagy károsodott volta megakadályozza a siketeket abban, hogy megtanuljanak beszélni. Ez a tévhit már az ókortól kezdve él; Arisztotelész pl. a következőket írja: „Azok az emberek, akik siketen születnek, minden esetben némák is; azaz képesek hangokat kiadni, de nem képesek beszélni.”

Sok gyakorlati példa áll rendelkezésre annak alátámasztására, hogy amennyiben egy siket ember hangképző szervei épek, meg tud tanulni beszélni.

A jó beszédkészség a jó értelmi képesség mutatója. A rossz beszéd, a normától eltérő artikuláció okát tehát a gyenge értelmi képességben kell keresni.

A siketek artikulációja a visszacsatolás hiányában különböző mértékben közelítheti meg a halló normát. Az artikulációs jellegzetesség tehát nem az értelmi képesség függvénye, hanem a siketek létállapotából adódó jellegzetesség.

Egyetlen egy univerzális jelnyelv létezik, azaz a világon minden siket ugyanazt a jelnyelvet használja.

Jelnyelvek tucatjait írták már le a kutatók, mely nyelvek mind a jelek készletében, mind szabályrendszerükben eltérnek egymástól. A kölcsönös érthetőség e nyelvek között éppúgy nem áll fent, mint két önálló hangzó nyelv között, azaz másként jelel egy japán, egy magyar, egy finn vagy egy amerikai siket (Bos 1994, Vasák 1996, Crystal 1998: 276). A földrajzi–történelmi–kulturális közelség hatása is éppúgy érvényesül, mint a hangzó nyelvek esetében. A szomszédosság vagy a huzamosabb együttélés két külön jelnyelv rendszerét éppúgy hasonlatossá teszi egymáshoz, ahogyan ez az egymás szomszédságában élő hangzó nyelvek esetében is megfigyelhető. Ha az érintett nyelvek nem csupán földrajzilag állnak közel egymáshoz, hanem tipológiájukban is, esetleg rokon nyelvekről van szó, annál szembetűnőbb lehet a hasonlóság – a jelnyelvek esetében ezt a sajátos eszközrendszer adottságai erősíthetik fel. Közismert tény a francia és az amerikai jelnyelv rokonsága, a Párizsból hívott pedagógusok hatásának köszönhetően. De ugyanígy vannak adataink arra vonatkozóan is, hogy az osztrák jelnyelv és a magyar jelnyelv között, illetve a szlovák és a magyar között is nagy számban vannak lexikai hasonlóságok, de tudunk arról is, hogy sok jel a magyar jelnyelvből került be az izraelibe.

(Egyetlen univerzális jelnyelv létezik csupán, az is mesterséges képződmény: a nemzetközi jelnyelvet, a Siketek Világszövetsége (WFD: World Federation of the Deaf) ösztönzésére az 1950-es években alakították ki. Használata jóformán kizárólag a nagyobb nemzetközi siketrendezvényekre terjed ki.)

  

A jelnyelv egyfajta pantomim, mely leképezi (utánozza) a valóság elemeit, eseményeit; nem elvonatkoztató jellegű.

Jelelés közben csupán a kezek mozognak, akkor is, ha lábakról szól a közlés, a pantomimban viszont minden testrész, tevékenység stb. önmagának felel meg. Ehhez kapcsolódik a térhasználat különbsége is: a pantomimes az egész színpadot „belakja”, míg jelelés közben egy helyben állva, a jelelési térből soha ki nem lépve lehet az információkat továbbadni. A közös csupán annyi, hogy mindkét „nyelven” gesztikulárisanvizuálisan kódőlt az információ (Dotter 1999, Holzinger–Dotter 1997, Boyes-Braem 1992a). Az egyes cselekvések, illetve történések időtartamát a pantomimban hasonló ideig tartó tevékenységgel lehet kifejezni, a jelnyelvben viszont az időbeliség kifejezésére – a hangzó nyelvekhez hasonlóan – különféle grammatikai szerkesztések, illetve lexikai elemek állnak rendelkezésre. Hasonlóan a történet szereplőinek száma a pantomimban meglehetősen korlátozott, többel már nehezen lehet dolgozni, ezzel szemben a jelnyelv – fejlett névmásrendszerével – akárhány szereplőről képes ugyanazon a történeten belül nyilatkozni.

Bár a jelnyelvi jelek nagy része ikonikus, azaz a jelelő és a jelölt között hasonlósági viszony van, ezek a jelek is konvencionalizáltak, nemzedékről nemzedékre továbbadódnak: a nyelvelsajátítás/nyelvtanulás során meg kell tanulni őket, nem kell újból és újból kifejleszteni őket (részletesen l. később).

A jelnyelvek szorosan kötődnek a környezetükben használatos hangzó nyelvekhez oly módon, hogy tulajdonképpen nem mások, mint a hangzó nyelvek jelekkel történő megjelenítései. Sokan gondolják, hogy a jelnyelveket a hallók fejlesztették ki, hogy biztosítsák a kommunikáció lehetőségét.

Léteznek a hangzó nyelvek tanításának elősegítésére kidolgozott manuális kódrendszerek (pl. Signed Exact English, jelelt angol, jelelt francia, jelelt magyar), ám ezek nem természetes nyelvek, hanem csupán kontaktkódok. A természetes, a siket közösségekben használatos elsődleges jelnyelvek függetlenek a környezetükben használatos hangzó nyelvektől (bár a két változó rendszer hatással lehet egymásra – l. később).


A jelnyelvekről

A jelnyelvek mint természetes emberi nyelvek

Noha az emberek nagy része úgy képzeli, hogy csak a hangzó nyelvek tekinthetők „normális” emberi nyelveknek, s ehhez képest minden más kommunikációs kód csak másodlagos és részleges, az 1960-as évek elejétől folyó, nagyon sok országot és nyelvet (köztük majd egy évtizede a magyarországi jelnyelvet is) érintő nyelvészeti vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a jelnyelvek nem pantomimszerű gesztusrendszerek, amelyek kölcsönösen érthetők a világ bármely siket közössége számára, hanem egymástól is független, autonóm, összetett és teljes grammatikájú természetes nyelvek, amelyekben ugyanazok a nyelvtani részrendszerek és kategóriák (fonológia, morfológia, szintaxis, lexikon, szemantika, diskurzus) különíthetők el, mint a hangzó nyelvekben (Stokoe 1960; Liddell 1980; Deuchar 1984; Penn–Reagan 1994; Woll–Kyle 1994; Bergman 1994; Bos–Schermer 1995). A nyelvtani kategóriák kifejezése minden jelnyelvben összetett és szabályszerű: a jelelési tér, a mozdulat iránya, a kézforma, az arckifejezés, a száj, a fej és a test mozgása stb. egy háromdimenziós, úgynevezett térbeli nyelvtant alkot. Wisch–Prillwitz (1991) alapján Mongyi Péter és Szabó Mária Helga (é. n. [2004]: 12) a nyelvi kifejezoeszközök alábbi típusait különíti el a jelnyelvben:

1. táblázat. táblázat - Nyelvi eszközök a jelnyelvekben

Arc

Kezek

Testtartás

Deixis

Kontextus

Mimika

A jelek szerkezete

Kézforma

Fej

Tekintet

Téma

  

Orientáció

   
  

Artikulációs hely

   
  

Mozgás

   

Szemek

„Szem-kifejezés”

Kétkezes jelek

Szimmetrikus

Vállak

A fej iránya

személy

 

A tekintet iránya

 

Ellentétes

   

Száj

Szájgesztikuláció

 

Domináns

Felsőtest

Rámutatás

Szituáció

 

Artikulációs kép

 

Komplex

Gesztikuláció

  

A jelnyelvekről általában

A jelnyelvek a hangzó nyelvektől függetlenül alakulnak ki és fejlődnek, a nyelvi komplexitás ugyanolyan fokát mutatják, ugyanolyan kifejező és megismerő funkciókat képesek betölteni. Továbbá éppúgy, mint a hangzó nyelvek, a jelnyelvek is változataikban élnek.[3]

Egy-egy ország siket közösségeiben természetes módon létrejött jelnyelv az őtt élő siket emberek egymás közti érintkezésének elsődleges eszköze; azokban a családokban, ahol az egyik vagy mindkét szülő siket, ez tekinthető a gyermek anyanyelvének, de ez az elsődleges nyelve halló szülők siket gyermekeinek is, hiszen a siketiskolában egymás közt, a siket közösségben a legtermészetesebb módon még akkor is ezt a nyelvet használják, ha ezt az iskola nem támogatja.[4]

A siket közösségekben használatos természetes jelnyelvek mellett léteznek más manuális kommunikációs rendszerek, melyeket fontos megkülönböztetni az elsődleges jelnyelvektől.

A jelnyelvek típusai

  1. Elsődleges (primér) jelnyelvek

    Szabályokra épülő, konvencionális jelnyelvek, teljesen autonóm nyelvi rendszerek, melyek speciális történelmi, társadalmi és kulturális környezetben fejlődtek ki, s amelyeket generációról generációra folytonosan használnak a jelelők (például az amerikai jelnyelv, a francia jelnyelv, a dán jelnyelv stb.). Ezen természetes nyelvek használói mindent közölni tudnak, amit csak akarnak. Ezek a nyelvek folyamatosan fejlődnek, hogy használói változatos kommunikációs igényeinek meg tudjanak felelni.

  2. Másodlagos (alternáns) jelnyelvek

    A jelelt kommunikáció olyan magasan fejlett rendszerei, amelyeket olyan egyének fejlesztenek ki és használnak, akik kompetens használói egy beszélt nyelvnek. Az ezekben a másodlagos rendszerekben használt jelek kodifikáltak, azaz sztenderdizált és általánosan használt megfelelői a beszéd kifejezéseinek. A másodlagos jelnyelvek különböznek a kommunikációs kinézis más formáitól (pl. távolságtartás, irányultság, mozgásstílus, arckifejezés stb. vonatkozásában), valamint a gesztikulációtól, mely a beszélt nyelvet kíséri. Ezekben a rendszerekben, melyek nem tekinthetők teljes értékű nyelveknek, a szavak, szókapcsolatok, mondatok stb. jelben ugyanolyan szerkezetűek, mint a környezetükben használt hangzó nyelvekéi. A másodlagos jelnyelveknek több fajtája létezik:

    1. A nyelvközi jelhasználat (pidzsin jelnyelvek) halló emberekből álló csoportok között figyelhető meg azokban az esetekben, amikor a beszélőknek nincs közös nyelvük (például az a komplex jelelési rendszer, amelyet az észak-amerikai indiánok használnak).

    2. Léteznek olyan jelelési rendszerek, melyeket egy közös beszélt nyelvvel rendelkező beszélőközösség tagjai használnak a beszéd helyettesítojeként vagy kísérőjeként. Az ilyen jelelési rendszereknek négy alkategóriája létezik:

      1. A törzsi jelnyelvek: pl. az Ausztrália középső, sivatagos részének északi területein élők által kifejlesztett jelnyelv, melyet a beszélt nyelvük megfelelőjeként használtak, ha a beszéd tabunak számított, például a gyász vagy a férfivá avatás rítusának ideje alatt. Egyes észak-amerikai indián törzseknél a feleség nem érintkezhetett hangzó nyelven férje vér szerinti családtagjaival.

      2. A kolostori jelnyelveket pl. a ciszterci, a clunyi és a trappista szerzetesek dolgozták ki, hogy használatuk segítségével megtarthassák hallgatási fogadalmukat.

      3. A szakmai jelnyelveketolyan foglalkozási területeken fejlesztették ki, mely területeken a beszélt nyelv használata bizonyos esetekben tiltott vagy lehetetlen. Pl. a fűrészüzemek dolgozói a zaj miatt nem értették egymás hangját; a rádió- és tévéstáboknál éppen ellenkezőleg, teljes csendre van szükség; a tozsdeügynökök információcseréjét a zaj és a távolság egyaránt megnehezíti; a darukezelőknél önmagában a távolság jelent akadályt; míg a búvároknál egyszerűen a hangrezgést továbbító levegő mint közeg hiányzik.

      4. A hangzó nyelvek jelelt változatai, az ún. jelelt nyelvek (pl. a jelelt magyar nyelv) olyan mesterségesen kidolgozott rendszerek, amelyeket a siketek főképp a hallókkal való érintkezés során használnak. Ezek tulajdonképpen a hangzó nyelv elemeinek jelnyelvi jelekkel történő megjelenítései, melyeket kiegészítenek a mesterségesen kifejlesztett grammatikai jelek (pl. a magyar nyelv jelelt változatában a tárgy vagy a különböző típusú határozóragok jelei).

  3. Családi jelnyelvek

    Olyan gesztusokon alapuló kommunikációs rendszerek, melyek akkor alakulnak ki, ha egy siket ember más siketektől elkülönülve él, és szükséges az őt körülvevő halló emberekkel kommunikálnia. Az úgynevezett családi jelnyelv sokszor az első kommunikációs rendszer, melyet a siket gyermek azokkal a halló családtagjaival érintkezve használ, akik nem ismerik egy nagyobb felnőtt siket közösség standard jelnyelvét.

    (Forrás: Davis–Supalla 1995: 84–85; l. még Ros-Taylor 1975, Stokoe 1978, Kendon 1988, 1990, Reagan 1995, Oviedo 1996, Mongyi–Szabó é. n. [2004])

Irodalom

[CH28-B001] AbonyiNóra 2001. Körkép a budapesti hallássérültek társadalmi helyzetéről. Educatio10: 375–383.

[CH28-B002] Ahlgren,Inger 1994. Sign language as the first language. In: Ahlgren–Hyltenstam1994: 55–60.

[CH28-B003] Ahlgren,IngerKennethHyltenstam (szerk.) 1994. Bilingualism in deaf education. (International studies on sign language and communication of the Deaf 27.)Hamburg, Signum.

[CH28-B004] Andersson,Yker 1994. Deaf people as a linguistic minority. In: Ahlgren–Hyltenstam1994: 9–13.

[CH28-B005] Ann,Jean 2001. Bilingualism and language contact. In: CeilLucas (szerk.) The sociolinguistics of sign languages. Cambridge, University Press, 33–60.

[CH28-B006] Bahan,Ben 1989. Total communication, a total farce. In: S.Wilcox (szerk.) American Deaf culture. Silver Spring, Linstok Press, 117–120.

[CH28-B007] Baker,Colin 2001. Foundations of bilingual education and bilingualism. (3rd edition) Multilingual Matters, Clevedon.

[CH28-B008] BarthaCsilla 1999. A kétnyelvűség alapkérdései. Beszélők és közösségek. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

[CH28-B009] BarthaCsillaHattyárHelga2002. Szegregáció, diszkrimináció vagy társadalmi integráció? – A magyarországi siketek nyelvi jogai. In: KontraMiklósHattyárHelga (szerk.) Magyarok és nyelvtörvények. Budapest, Teleki László Alapítvány, 73–123.

[CH28-B010] BarthaCsilla 2004. Siket közösség, kétnyelvűség és a siket gyermekek kétnyelvű oktatásának lehetőségei. In: LadányiMáriaDérCsillaHattyárHelga (szerk.) „…még onnét is eljutni túlra…”Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 313–332.

[CH28-B011] BarthaCsilla 2005. Language ideologies, discriminatory practices and the Deaf community in Hungary. In: J.CohenK.McAlisterK.RolstadJ.MacSwan (szerk.) 1SB4: Proceedings of the 4th International Symposium on Bilingualism. Somerville, MA, Cascadilla Press, 210–222.

[CH28-B012] Berent,Gerald P. 2004. Sign language – spoken language bilingualism: Code mixing and mode mixing by ASL-English bilinguals. In: T. K.BhatiaW. C.Ritchie (szerk.) The handbook of bilingualism. Oxford, Cambridge, Blackwell Publishing, 312–335.

[CH28-B013] Bergman,Brita 1994. Signed languages. In: Ahlgren–Hyltenstam1994: 15–35.

[CH28-B014] Biesold,Horst 1999. Crying hands: Eugenics and Deaf people in Nazi Germany. Washington, D. C., Gallaudet University Press.

[CH28-B015] Bos,Helen F. 1994. Prelingual deafness, sign language, and language acquisition. In: B.van den BogaerdeH.KnoorsM.Verrips (szerk.) Language acquisition with non-native input. Amsterdam, Universiteit van Amsterdam, 11–29.

[CH28-B016] Bos,HelenTrudeSchermer (szerk.) 1995. Sign language research. Hamburg, Signum.

[CH28-B017] Boyes-Braem,Penny 1992a. Einführung in die Gebärdensprache und ihre Forschung. (2. korrigierte Auflage) Hamburg, Signum Verlag.

[CH28-B018] Boyes-Braem,Penny 1992b. Zitat und Zitieren in der Gebärdensprache der Gehörlosen. Zeitschrift für Semiotik14/1–2: 79–109.

[CH28-B019] Braden,Jeffrey P. 1994. Deafness, deprivation and I. Q. London, Plenum Press.

[CH28-B020] Branson,JanDonMiller1998. Nationalism and the linguistic rights of Deaf communities. Journal of Sociolinguistics2: 3–34.

[CH28-B021] Charrow,Veda R.Ronnie B.Wilbur1989. The Deaf child as a linguistic minority. In: ShermanWilcox (szerk.) American Deaf culture. Silver Spring, Linstok Press, 103–117.

[CH28-B022] Charrow,Veda R.J. D.Fletcher1973. English as the second language of deaf students. Report208. Stanford, Cal., Inst. for Mathematical Studies in the Social Sciences.

[CH28-B023] Corker,Mairian 2003. Deafness/disability – Problematising notions of identity, culture and structure. In: S.RidellN.Watson (szerk.) Disability, culture and identity. London, Pearson.

[CH28-B024] Crystal,David 1998.A nyelv enciklopédiája. Budapest, Osiris Kiadó.

[CH28-B025] CsányiYvonne (szerk.) 1993. Bevezetés a hallássérültek pedagógiájába. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

[CH28-B026] CsányiYvonne 1994. Gondolatok a jelnyelv alkalmazási lehetőségeiről a súlyos fokban hallássérült gyermekek és fiatalok nevelése során. In: CsányiYvonne (szerk.) A beszéd-nyelv fejlesztésének módszerei hallássérülteknél. Budapest, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, Szurdopedagógiai Tanszék, 109–119.

[CH28-B027] Davis,JeffreySamuelSupalla1995. A sociolinguistic description of sign language use in a Navajo family. In: CeilLucas (szerk.) Sociolinguistics in Deaf communities. Washington, D. C., Gallaudet University Press, 77–106.

[CH28-B028] Deuchar,Margaret 1984. British Sign Language. London, Routledge and Kegan Paul.

[CH28-B029] Dotter,Franz 1999. Sign language „between” gestures (nonverbal behavior) and spoken language?Sprachtypol. Univ. Forsch. (STUF)52: 3–21.

[CH28-B030] Dotter,FranzDanielHolzinger1995. Typologie und Gebärdensprache: Sequentialität und Simultanität. Sprachtypol. Univ. Forsch. (STUF)48/4: 311–349.

[CH28-B031] Ebbinghaus,Horst 1998. Theoretische Sprachauffassung und sprachliche Wirklichkeit. Das Zeichen43: 89–91.

[CH28-B032] EUD Update. Vol. 4. No. 10. 2001. március.

[CH28-B033] Evans,Lionel 1997. Total communication. In: SusanGregoryG. M.Hartley (szerk.): Constructing Deafness. London és New York, Pinter, 131–136.

[CH28-B034] Glück,SusanneRolandPfau1998. Sprachtheorie und sprachliche Wirklichkeit. Das Zeichen44: 258–260.

[CH28-B035] Goldberg,Donald M.CarolFlexer1993. Outcome survey of auditory-verbal graduates Study of clinical efficacy. Journal of the American Academy of Audiology4: 189–200.

[CH28-B036] Gordosné SzabóAnna 1993. Gyógypedagógia történet II. Magyar gyógypedagógia-történet a XX. századig. Budapest, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Tankönyvkiadó.

[CH28-B037] GönczLajos 1995. A tannyelv hatása a tanulók személyiségfejlődésére többnyelvű környezetben. In: KassaiIlona (szerk.) Kétnyelvűség és magyar nyelvhasználat. A 6. élőnyelvi konferencia előadásai. Budapest, az MTA Nyelvtudományi Intézetének Élőnyelvi Osztálya, 65–81.

[CH28-B038] GönczLajos 1999. A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest, Újvidék, Osiris, Forum, MTA Kisebbségkutató Műhely.

[CH28-B039] Gregory,Susan 1998. The bilingual education of deaf children: Theory and practice. In: G.ZaitsevaA.KomorovaM.Pursglove (szerk.) Deaf children and bilingual educations. Proceedings of the International Conference on Bilingual Education of Deaf Children. Moscow, April 1996. Moscow, Zagrey, 64–74.

[CH28-B040] Groce,Nora Ellen é. n. [2004]. A siketek szigete. Az örökletes siketség Martha’s Vineyard szigetén. (Fordította: Szabó Mária Helga). Budapest, Fogyatékosok Esélye Közalapítvány.

[CH28-B041] Grosjean,François 1985. The bilingual as a competent but specific speaker-hearer. Journal of Multilingual and Multicultural Development6: 467–477

[CH28-B042] Grosjean,François 1992. The bilingual and the bicultural person in the hearing and in the Deaf world. Sign Language Studies77: 307–320.

[CH28-B043] Grosjean,François 1996. Living with two languages and two cultures. In: I.Parasnis (szerk.) Cultural and language diversity and the Deaf experience. Cambridge, Cambridge University Press, 20–37.

[CH28-B044] Grosjean,François 2000. The right of the deaf child to grow up bilingual. (A siket gyermek joga a kétnyelvűvé váláshoz.) LTLP. February 2000. Magyarullásd: KontraMiklósHattyárHelga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Budapest, Teleki László Alapítvány, 125–129.

[CH28-B045] Hansen,Britta 1991. Tendenzen auf dem Weg zu einer bilingualen Erziehung und Bildung gehörloser Kinder in Dänemark. In: S.PrillwitzT.Vollhaber (szerk.): Gebärdensprache in Forschung und Praxis. Signum, Hamburg, 63–78.

[CH28-B046] Happ,DanielaAnnetteHohenberger1998. Gebärdensprache und Mundbild – Eine Entgegnung auf Ebbinghaus. Das Zeichen44: 262–267.

[CH28-B047] Harder,RitaTrudeSchermer1986. A first phonological analysis of handshapes in the Sign Language of the Netherlands (SLN). In: B. T.Tervoort (szerk.) Signs of life. Amsterdam, University of Amsterdam, 47–51.

[CH28-B048] HattyárHelga 1998. A jelnyelv szociolingvisztikai megközelítései: Vizsgálatok magyarországi siket és nagyothalló közösségekben. Szakdolgozat. ELTE BTK.

[CH28-B049] HattyárHelga 2000. A siketoktatás elméleti és gyakorlati kérdései. Educatio9: 776–790.

[CH28-B050] Haukioja,Timo 1986. Pointing in sign language and gesture: An alternative interpretation. Language and Communication13: 19–25.

[CH28-B051] Hickok,GregoryUrsulaBellugiEdward S.Klima1998. The nural organization of language: evidence from sign language aphasia. Trends in Cognitive Sciences2/4: 129–136.

[CH28-B052] Hickok,GregoryUrsulaBellugiEdward S.Klima2001. Sign language in the brain. Scientific American284: 42–49.

[CH28-B053] Hoemann,Harry W. 1975. The transparency of meaning of sign gestures. Sign Language Studies7: 151–161.

[CH28-B054] HoffmannRózsa (szerk.) 2000. Hátrány, kudarc, leszakadás a közoktatásban. Budapest, Oktatási Minisztérium és Országos Közoktatási Tanács.

[CH28-B055] Holzinger,Daniel 1993. Forschungsbericht: Linguistische Analyse von Gebärdensprachen (Scientia 35), Innsbruck.

[CH28-B056] Holzinger,DanielFranzDotter1997. Typologie und Gebärdensprache: Ikonizität. Sprachtypol. Univ. Forsch. (STUF), 50: 115–142.

[CH28-B057] HorváthBrigitta (megjelenés alatt). Magyar felnőttkorú siket személyek írott magyar nyelvi kompetenciája. 15 lap.

[CH28-B058] Hulst,Harry van der 1995. Head-dependency relations in the phonological representation of signs. In: H.BosT.Schermer (szerk.) Sign language research 1994. Proceedings of the 4th European Congress on Sign Language Research. Hamburg, Signum, 11–38.

[CH28-B059] Jackendoff,Ray 1994. American Sign Language. In: uő. Patterns in the mind – Language and human nature. New York, Basic Books, 83–98.

[CH28-B060] Jakobson,Roman 1972. Hang – Jel – Vers. Budapest, Gondolat Kiadó.

[CH28-B061] Johnson,Robert S.ScottLiddellCarolErting1989. Unlocking the curriculum: Principles for achieving access in deaf education. Washington D. C., Gallaudet Research Institute.

[CH28-B062] Jokinen,Markku 2000. The linguistic human rights of sign language users. In: RobertPhillipson (szerk.) Rights to language: equity, power and education. London, Mahwah, New Jersey, Lawrence Erlbaum Associates, 203–213.

[CH28-B063] KassaiIlona 2004. Nyelvi és beszédbeli rendellenességek a nyelvtudomány történetében. Nyelvtudományi Közlemények101: 91–123.

[CH28-B064] Kendon,Adam 1988. Sign languages of aboriginal Australia. Cultural, semiotic and communicative perspectives. Cambridge, Cambridge University Press.

[CH28-B065] Kendon,Adam 1990. Signs in the cloister and elsewhere. Semiotica79/1–3: 307–329.

[CH28-B066] Klima,EdwardUrsulaBellugi1976. Poetry and song in a language without sound. Cognition4: 45–97.

[CH28-B067] Klima,EdwardUrsulaBellugi1979. The signs of language. Cambridge, MA, MIT Press.

[CH28-B068] Knight,PamelaRuthSwanwick1999. The care and education of a deaf child. Clevendon, Multilingual Matters.

[CH28-B069] KontraMiklós 1997. Kell-e félnünk a kétnyelvű oktatástól?Korunk1997/1: 75–79.

[CH28-B070] Dr. KósaÁdámdr. LovásziLászlódr. TapolczaiGergely é. n. [2004]. A hallássérült személyekre vonatkozó jog áttekintése. Budapest, Fogyatékosok Esélye Közalapítvány.

[CH28-B071] Krausneker,Verena 2000. Sign languages of Europe – Future chances. Paper presented at the EUD Celebratory Conference, Gent, Belgium, April 2000. (http://www.ea.nl/EUDmail/v.krausneker.htm)

[CH28-B072] Kyle,Jim (szerk.) 1994a. Growing up in sign and word. Papers from a conference at the Centre for Deaf Studies. Bristol, Centre for Deaf Studies, University of Bristol.

[CH28-B073] Kyle,Jim 1994b. Sign language acquisition. In: R. E.AsherJ. M.Simpson (szerk.) The encyclopedia of language and linguistics. Oxford, New York, Seoul, Tokyo, Pergamon Press, 3912–3914.

[CH28-B074] Kyle,JimLornaAllsop1997. Sign in Europe: A study of Deaf people and sign language in the European Union. Bristol, Centre for Deaf Studies, University of Bristol.

[CH28-B075] LanczEdinaStevenBarbeco1999. A magyar jelnyelv szótára. Budapest, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, SHL Hungary.

[CH28-B076] Lane,Harlan 1992. The mask of benevolence: Disabling the Deaf community. New York, Alfred A. Knopf.

[CH28-B077] Lane,Harlan 1997a. Constructions of deafness. In: L. J.Davis (szerk.) The disability studies reader. New York and London, Routledge. 153–171.

[CH28-B078] Lane,Harlan 1997b. Why the Deaf are angry. In: S.GregoryG.Hartley (szerk.) Constructing Deafness. London, New York, Pinter, 117–120.

[CH28-B079] Lányiné EngelmayerÁgnes 1987. Az eltérő képességű gyermekek integrált nevelésének pszichológiai feltételei. Köznevelés43/13: 6–7.

[CH28-B080] LanstyákIstván 1994. Az anyanyelv és a többségi nyelv oktatása a kisebbségi kétnyelvűség körülményei között. Regio5/4: 90–116.

[CH28-B081] Liddell,Scott K. 1980. American Sign Language syntax. The Hague, Mouton.

[CH28-B082] Lucas,Ceil 1989. (szerk.) The sociolinguistics of the Deaf community. San Diego, CA, Academic Press.

[CH28-B083] Lucas,Ceil 1994. Sociolinguistics of sign. In: R. E.AsherJ. M.Simpson (szerk.) The encyclopedia of language and linguistics. Oxford, New York, Seoul, Tokyo, Pergamon Press, 4015–4018.

[CH28-B084] Lucas,CeilClaytonValli (szerk.) 1992. Language contact in the American Deaf community. San Diego, CA, Academic Press.

[CH28-B085] Lucas,CeilClaytonValli1989. Language contact in the American Deaf community. In: CeilLucas (szerk.) The sociolinguistics of the Deaf community. San Diego, CA, Academic Press, 11–40.

[CH28-B086] Markides,Andreas 1997. The teaching of speech: historical develőpments. In: S.GregoryG. M.Hartley (szerk.) Constructing Deafness. London, New York, Pinter, The Open University, 114–116.

[CH28-B087] McEntee,LisaJim G.KyleJenniferAckerman1995. Deaf children developing sign. Final report to Leverhulme. Bristol, Centre for Deaf Studies, Trust.

[CH28-B088] McIntire,Mariana L. 1987. [Language] Acquisition. In: J. V.Van Cleve (szerk.) Gallaudet encyclopedia of Deaf people and Deafness II. New York, McGraw-Hill Book Company, 138–140.

[CH28-B089] Meadow,Kathryn P. 1968. Early communication in relation to the deaf child’s intellectual, social and communicative functioning. American Annals of the Deaf113: 29–41.

[CH28-B090] Mohay,Heather 1994. Sign language acquisition: develőpment of attention. In: R. E.AsherJ. M.Simpson (szerk.) The encyclopedia of language and linguistics. Oxford, New York, Seoul, Tokyo, Pergamon Press, 3914–3915.

[CH28-B091] Monaghan,Leila F. 2002. A world’s eye view: Deaf cultures in global perspective. In: LeilaMonaghanCostanzeSchmalingKarenNakamuraGraham H.Turner (szerk.) Many ways to be Deaf. Washington, D. C., Gallaudet University Press, 1–24.

[CH28-B092] MongyiPéterSzabó MáriaHelga é. n. [2004]. A jelnyelv nyelvészeti megközelítései. Budapest, Fogyatékosok Esélye Közalapítvány.

[CH28-B093] Morgan,GaryBencieWoll (szerk.) 2002. Directions in sign language acquisition research. Amsterdam, John Benjamins.

[CH28-B094] MuzsnaiIstván 1997. Kinek az érdekét hivatott szolgálni a szurdopedagógia? (Avagy mellőzhető-e az elsősorban a siket gyermek érdekét szem előtt tartó oktatásból a siket gyermekekjelnyelve?)Gyógypedagógiai Szemle25: 139–142.

[CH28-B095] MuzsnaiIstván 1999. The recognition of sign language: A threat or a way to solution? In: M.KontraR.PhillipsonT.Skutnabb-KangasT.Váradi (szerk.) Language: a right and a resource. Approaching linguistic human rights. Budapest, Central European University Press, 279–296.

[CH28-B096] Nash,Jeffrey E. 1987. Policy and practice in the American Sign Language community. International Journal of the Sociology of Language68: 7–22.

[CH28-B097] Nover,Stephen M. 1996. Politics and language: American Sign Language and English in deaf education. In: CeilLucas (szerk.) Sociolinguistics in Deaf communities. Washington, D. C., Gallaudet University Press, 109–163.

[CH28-B098] Oviedo,Alejandro 1996. Bilingual deaf education in Venezuela: Linguistic comments on the current situation. In: CeilLucas (szerk.) Multicultural aspects of sociolinguistics in Deaf communities. Washington D. C., Gallaudet University Press, 61–79.

[CH28-B099] Padden,Carol A. 1996. From the cultural to the bicultural: the modern Deaf community. In: I.Parasnis (szerk.) Cultural and language diversity and the Deaf experience. Cambridge, Cambridge University Press, 79–98.

[CH28-B100] Padden,Carol A.TomHumphries1988. Deaf in America: Voices from a culture. Cambridge, Mass., Harvard University Press.

[CH28-B101] Parasnis,Ila (szerk.) 1996. Cultural and language diversity and the Deaf experience. Cambridge, Cambridge University Press.

[CH28-B102] Penn,ClaireTimothyReagan1994. The properties of South African Sign Language: Lexical diversity and syntactic unity. Sign Language Studies85: 319–327

[CH28-B103] PerluszAndrea 2000. A hallássérült gyermekek integrációja. Budapest, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar.

[CH28-B104] PerluszAndrea 2001. Az integrált hallássérült gyermekek sikeres iskolai teljesítményét befolyásoló tényezők. Educatio2001/2: 389–394.

[CH28-B105] Prillwitz,SiegmundThomasVollhaber (szerk.) 1991. Gebärdensprache in Forschung und Praxis. Hamburg, Signum.

[CH28-B106] Reagan,Timothy 1995. A sociocultural understanding of Deafness: American Sign Language and the culture of Deaf people. International Journal of Intercultural Relations19/2: 239–251.

[CH28-B107] Reagan,Timothy 2002. Toward an „archeology of Deafness”: etic and emic constructions of identity in conflict. Journal of Language, Identity, and Education1/1: 41–66.

[CH28-B108] Robertson,LynCarolFlexer1993. Reading development: A survey of children with hearing loss who developed speech and language through the auditory-verbal method. The Volta Review95: 253–261.

[CH28-B109] Ros-Taylor,Alan R. 1975. Nonverbal communications system in native North America. Semiotica13/14: 329–374.

[CH28-B110] Sacks,Oliver é. n. [2004] Hangokat látok. Utazás a siketek világába(Fordította: Ungár Nóra). Budapest, Fogyatékosok Esélye Közalapítvány.

[CH28-B111] Saussure,Ferdinand de 1997. Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest, Corvina.

[CH28-B112] Singleton,Jenny L.Elissa L.Newport2004. When learners surpass their models: The acquisition of American Sign Language from inconsistent input. Cognitive Psychology49: 370–407.

[CH28-B113] Skutnabb-Kangas,Tove 1994. Linguistic human rights. A prerequisite for bilingualism. In: I.AhlgrenK.Hyltenstam (szerk.) 1994, 139–159.

[CH28-B114] Sku[n]tnabb-Kangas,Tove 1997. Nyelv, oktatás, kisebbségek. (Kisebbségi adattár VIII.)Budapest, Teleki László Alapítvány Könyvtára.

[CH28-B115] Skutnabb-Kangas,Tove 2000. Linguistic genocide in education – or worldwide diversity and human rights?Mahwah, New Jersey, London, Lawrence Erlbaum Associates Publishers.

[CH28-B116] Speights,Alice 1996. Bilingual-bicultural education for deaf students: Why and why not. http://www.geocities.com/Athens/Delphi/6190/bibi.html

[CH28-B117] Stokoe,William 1960. Sign language structure: An outline of visual communication systems of the American Deaf. (Studies in Linguistics: Occasional Paper No. 8) Buffalo, NY., University of Buffalo.

[CH28-B118] Stokoe,William C. 1966. Linguistic description of sign languages. Monograph Series on Language and Linguistics19: 243–250

[CH28-B119] Stokoe,William C. 1978. Sign language and the monastic use of lexical gestures. Semiotica24/1–2.: 181–193.

[CH28-B120] Stokoe,William C.Dorothy C.CasterlineCarl G.Croneberg1976 [1965]: A dictionary of American Sign Language on linguistic principles. Silver Spring (Maryland), Linstok Press.

[CH28-B121] Svartholm,Kristina 1993. Bilingual education for the Deaf in Sweden. Sign Language Studies81: 291–332.

[CH28-B122] Svartholm,Kristina 1994. Second language learning in the Deaf. In: I.AhlgrenK.Hyltenstam (szerk.) 1994: 61–70.

[CH28-B123] Szabó MáriaHelga 1998. A siketség alkalmazott nyelvészeti vonatkozásai. Modern Nyelvoktatás4: 28–33.

[CH28-B124] Szabó MáriaHelga 1999. Lokalitás, perspektíva, akcióminőség a jelnyelvekben. Nyelvtudományi Közlemények96: 232–246.

[CH28-B125] Tolcsvai NagyGábor (szerk.) 2000. Nyelvi fogalmak kisszótára. Budapest, Korona Kiadó.

[CH28-B126] UngárNóra 2003. Siket közösség és kultúra. Szakdolgozat. Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszék.

[CH28-B127] VasákIván 1996. Ismeretek a siketekről. Kézirat. Budapest, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége.

[CH28-B128] VasákIván é. n. [2004]. A világ siket szemmel. Budapest, Fogyatékosok Esélye Közalapítvány.

[CH28-B129] VinczeTamás 1992. Alapfokú kommunikációs tanfolyam. Budapest, Hallássérültek Országos Szövetsége.

[CH28-B130] VinczeTamás 1993. Középfokú kommunikációs tanfolyam. Budapest, Hallássérültek Országos Szövetsége.

[CH28-B131] Winefield,Richard 1987. Never the twain shall meet: Bell, Gallaudet and the communications debate. Washington, D. C., Gallaudet University Press.

[CH28-B132] Winzer,Margret A. 1993. The history of special education: From isolation to integration. Washington, D. C., Gallaudet University Press.

[CH28-B133] Woll,BencieJimKyle1994. Sign languages. In: R. E.AsherJ. M.Simpson (szerk.) The encyclopedia of language and linguistics. Oxford, New York, Seoul, Tokyo, Pergamon Press, 3890–3912

[CH28-B134] ZapienCheryl 1998. Options in deaf education. History, methodologies, and strategies for surviving the system. Excerpted by Exceptional Parent Magazine p. 26. http://www.listen-up.org/edu/options1.htm

[CH28-B135] ZsoldosMárta (szerk.) é. n. [2004]. Pszichológia és hallássérülés I. A pszichikus fejlődés lehetőségei és sajátosságai hallássérült embereknél. Budapest, Fogyatékosok Esélye Közalapítvány.