Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Az alaktani és mondattani fejlődés

Az alaktani és mondattani fejlődés

A gyermeknyelvi kutatásban az elméleti hozzáállások sokfélesége mellett természetesen nagy az empirikus hozam is. Néhány példát mutatok be arra, hogy megfigyeléses és kísérleti módszerekkel mit mutat fel a mai szakirodalom a hagyományos értelemben vett nyelvtan fejlődéséről. Ennek bemutatásánál két korábbi munkámra (Pléh 1985, 2000a) támaszkodom.

A morfológia kibontakozása

Az egyik alapvető kérdés az alaktanban az elsajátítási sorrend. Milyen végződések jelennek meg előbb, s mi irányítja ezt a folyamatot? MacWhinney (1976) a klasszikus gyermeknyelvi irodalom alapján a 2. táblázat. táblázat - Mondatismétlési tesztek. Előreható VP-ellipszist tartalmazó célmondatokra adott válaszok százalékos megoszlása látható sorrendet rekonstruálja a végződések megjelenésére.

A tárgyrag mellett a direktív helyjelölés is korán jelen van a főnévi rendszerben, ennél bonyolultabbnak tűnik a birtoklási rendszer jelölése, és különösen késeiek a forrás típusú helykifejezések. Ez kísérleti helyzetekben is igaz: a forrás-kifejezések nehezebben is érthetőek a gyermekek számára, ami jellegzetes példa a fejlődés kognitív meghatározottságára (Pléh 2001).

6. táblázat. táblázat - A magyar főnévi és igei végződésrendszer kibontakozása (MacWhinney irodalmi összefoglalója alapján)

Sorszám

Főnévi szuffixum

Igei szuffixum

1

tárgy, többes, kicsinyítő, -BA, -HOZ

 

2

-NAK, -VAL

múlt, infinitívusz, felszólító, 1. sz. alanyi

3

-RA, -ON, 1. és 3. sz. birtokos, -É

2.–3. sz. alanyi, 1. sz. tárgyas

4

-BÓL, -VÉ, -TÓL

feltételes, 3. sz. tárgyas


Lengyel Zsolt (1981b) az igei alakokról 2–3 éves gyerekeknél azt mutatta meg, hogy az igei paradigma lassabban bontakozik ki, többes számú alakok egyáltalán nem jelennek meg még ebben a korban, s a módjelek is igen kevéssé. Gósy Mária (1984) 30 hároméves gyermek megfigyelését összegezve a főnévi paradigmát illetően igen korainak találta a tárgyragot, a birtokos személyragozást, a birtokjelet és a többesjelet. Az igéknél ő is a harmadik személy, az egyes szám s a jelen idő dominanciáját figyelte meg.

A halmozott szuffixumok sajátos kérdést jelentenek a magyarban. Vajon milyen formáknál fedezi fel először a gyermek az agglutináció produktív rendszerét? Többszörös végződések, kettős szuffixumú alakok birtokos személyragos formákban jelennek meg először. A gyermek életében világosan motivált birtoklási jelzés (olyan formákra kell itt gondolni, mint zsebemben, szájamban, kezemben stb.) elősegíti, hogy a gyerek mintegy „feltörje” az agglutinatív ragozási mintázatokat. A helyragos formák jó része olyan testrészekre és ruhadarabokra utal, melyeket a gyerek kiindulásként mint felbontatlan egységet tehetett rendszere részévé (MacWhinney 1985). Eleinte dominálnak az első személyű alakok, és ezen belül az egyes számúak, a második és harmadik személy jóval ritkább. Feltételezhetjük, hogy az agglutinatív rendszer a magyar gyermek számára nem minden–vagy–semmi kérdés, hanem lépcsőzetesen bontakozik ki. A birtokjelezés, amit világos pszichológiai tényezők motiválnak, jó kiindulópont lehet ebben a folyamatban (Pléh–Vinkler–Kálmán 1996).

Magyarázó elvek

A szakirodalom többféle elvet fogalmaz meg a korai szuffixumok megjelenésére. A kognitív elsőbbség elve világosan megjelenik a magyar anyagban is. Ez magyarázza nemcsak a tárgyrag korai megjelenését, hanem azt is, hogy ez többnyire céltárgy és együtt jelenik meg a lokatív célokkal. Mindkettő azt a már a beszéd kialakulása előtt is kialakult tendenciát tükrözi, hogy a gyermek világtagolásában kitüntetett szerepe van az emberi célirányos cselekvésre kialakult korai gondolati modelleknek (Gergely–Nádasdy–Csibra–Bíró 1995). Valójában ugyanez magyarázza azt is, hogy összességében a helyragok közül a forrás típusúak jóval lassabban alakulnak ki, mint a cél típusúak. Ami az igéket és a többszörös szuffixumok kérdését illeti, a magyar adatok világosan arra utalnak, hogy nemcsak kognitív preferenciák, hanem világos pragmatikai hatások is befolyásolják az elsajátítást. A korai személyjelölési mintázatokban megjelenik a korai egocentrizmus. Ezek a pragmatikusan motivált jelölések segíthetik a gyermeknél az agglutinációs kombinatorika kibontakozását.

A formai bonyolultság elve szerint a nyelvtani forma szempontjából bonyolultabb jelölő elemek később jelennek meg. A magyar adatok alátámasztják a főnévi szuffixumok mondattanilag meghatározott megjelenését. Ez indokolja a tárgyrag és a direktív határozói vonzatok korai megjelenését, valamint a datívusz szintén korai feltűnését. Ezt persze a felnőtt bemeneti nyelvben a gyakoriság elve hasonlóan magyarázhatja.

Szóképzés és összetétel

A gyermeknyelvi hibázások jól mutatják a szemantikai általánosítást: a gyermekek minden szemantikailag elképzelhető morfémakombinációból szavakat és kifejezéseket hoznak létre. A hibák éppen azt mutatják, hogy produktívan használja fel az alaktant. A keletkezett forma azért „hiba” a felnőtt nyelv szempontjából, mert valamilyen szótári korlát van egy eljárás használatára nézve, amint a 3. táblázat. táblázat - Mondatismétlési tesztek. Hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatokra adott válaszok százalékos megoszlása mutatja.

7. táblázat. táblázat - A szóképzés korai „okos hibáinak” formái (MacWhinney 1985 összefoglalója alapján)

Típus

Példák

Felnőtt megfelelő

Nem produktív tő (ritka)

vakarós

viszketős

Versengő szuffixumok

törős

törékeny

 

megsimál

megsimít

 

kocsmás

kocsmáros

Van már ilyen jelentésű tő

pillogó

szempilla

 

dolgozó

munkahely

 

hidegít

hut

 

ekéz

szánt

 

soroló

tartalom

Nem fontos jelentés

ridegenkedik

ridegen viselkedik


Az utolsó típus mutatja McWhinney szerint is, hogy nagyon viszonylagos, éppen a legproduktívabb képzőknél, hogy mi számít „feleslegesnek”. A korábbi gyermeknyelvi irodalomban még neologizmusnak számító dolgok mára sokszor elfogadhatóvá váltak a felnőtt szóhasználatban is (pl. homokoz, szemez).

MacWhinney hasonló neologizmusokról számol be összetételek esetén is. A 4. táblázat. táblázat - A megítélések százalékos megoszlásai. A két tesztben megtett 200 grammatikalitási ítélet százalékos megoszlása (mellettük zárójelben az adott megítélések száma) mutat be ezekből példákat. A neologizmusok gyakorisága szerinte azt mutatja, hogy a gyermek viszonylag részletes szemantikai megkötésekkel körülbástyázott szabályokat sajátít itt el.

A szóképzés és az összetételek nagyszámú és meghökkentő hibázása azt mutatja, hogy az elsajátítás finom részleteiben a gyermek egy korlátrendszert tesz sajátjává, amikor kialakítja a nyelv mentális képviseletét.

8. táblázat. táblázat - Szóösszetételi neologizmusok (MacWhinney 1985 nyomán)

Típus

Helyes példa

Neologizmus

Értelmezése

-Ó képzős

falvédő

  
  

utcanéző

erkély

  

pénztartó

ridikül

  

fájgyógyítő

orvosság

N N, birtokos

pályaudvar

  
  

szemtükör

szemüveg

  

cipőliszt

hintőpor

N N, foglalkozik vele

fogorvos

  
  

jegybácsi

kalauz

  

motorbácsi

motoros

  

szemszerész

látszerész

N N, hasonló

bárányfelhő

  
  

csontember

csontváz

ADJ N, tulajdonság

kisautó

  
  

szárazhíd

felüljáró

  

pirosebéd

paradicsomleves


Az alaktani szabályszerűségek alakulása

A mai nyelvpszichológia egyik központi témája, amint kötetünk 24. fejezete is mutatja, a szabályozottság szerepe. A kettős modellek szempontjából a gyermeknyelvi fejlődés is kitüntetett érdekességű. Máshol (Pléh–Lukács, 2001, 2002) részletesen taglaljuk ennek összes aspektusát, itt csak néhány alapkérdésre térünk ki.

A magyar fejlődésre MacWhinney (1978) kimutatta, hogy míg a szabályos töveknél (szék, óra) 2.5 éves korban is 89 és 79%-os a helyes tőhasználat (széket, órát), s ez 100%-ra nő hétéves korra, addig a kenyér, tükör, ló töveknél az értékek 12, 0, és 7%-ról indulva érik el 7 éveseknél a 75, 60, 80%-ot.

A helyes teljesítmény a tőtípusok függvényében (Pléh–Palotás–Lorik 2002 nyomán)

Az egyszerű képek alapján végzett ragozási feladatokban mutatott teljesítmények – éppen a magyar tőosztályok gazdagsága és eltérő telítettsége miatt – komplex fejlődést mutatnak, amint a 2. ábrán látható. A vizsgálatban három produktív, szabályos (folyamatos vonalak) és három improduktív, kivételes tőtípusba tartozó főneveket (szaggatott vonalak) használtunk.

A fejlődési kép azt sugallja, hogy nincsen egyetlen egységes elvágópont, amely elválasztaná egymástól a szabályos és a szabálytalan alakokat (ennek a felső és alsó három között kellene lennie), amint az Pinker (1991) kettős modellje alapján várható lenne. A magyar alaktan elsajátítása lépcsőzetesebb viszonyt sugall a szabály versus szokás vitában, illetve azt, hogy a tétel- és típusgyakorisági kölcsönhatások fontos befolyásoló tényezők lehetnek. A nem produktív rövidülő tő, a madár típus nem marad el annyira a produktív alakoktól, mint a másik két rendhagyó típus. Ennek egyszerű a magyarázata: a paradigma mint típus gyakorisága. Rövidülő tő 222 szónál van, míg hangejtő (majom–majmot) csak 104 esetben, v-tövű pedig egy tucatnyinál kevesebb esetben. Olyan kép ez, mintha a gyermekek a nagy típusgyakoriságú kivételeket alszabályként kezelnék. Hasonló mozzanat ez, mint ami mellett Ullman (1999) érvel: a kettős modellen belül számos egyedi esetben a kivételek működésileg átkerülnek a szabályrendszer hatálya alá, abban az értelemben, hogy nem az egyedi elemeket tároló, hanem az eljárási, procedurális rendszer részévé válnak.

A mondatszerkezet kibontakozása

A mondatmintázatok s a mögöttük álló mondatalkotási szabályok vizsgálata az utóbbi 20 évben a nemzetközi irodalomban rendkívül részletessé vált. Természetesen a kiindulópont ma is az, hogy az egyszavas mondatok korszakát követik a kétszavas megnyilatkozások, melyek eleinte igen kevéssé szerkesztettek, s később bontakozik ki a teljes szintaxis. Bár a tisztán kognitív tényezőkre építő nyelvfejlődési elképzelések radikális formában a gyermeknyelv legkorábbi szakaszaira fogalmazódtak meg, a későbbi – többnyire a 2.5–6 év közötti – nyelvi fejlődésben is számos tényező mutat a kognitív fejlődés részleges vezető szerepére. Mivel megbízható magyar anyag kevés van, inkább a legfontosabb elveket és a mellettük szóló érveket tekintjük át. Tulajdonképpen a szakmai értelmezési kérdés mindig az, hogy vajon a generatív nyelvtan megfogalmazta önfejlődésről van-e itt szó, vagy kognitív alapú kibontakozásról, illetve hogy a szemantikai-kognitív rendszer hogyan segíti a tisztán formai rendszer kibontakozását. Az időtállónak bizonyult, eredetileg Cromer (1974) megfogalmazta elvek az alábbiak.

  1. A gyermekek nyelvében azok a formák jelennek meg először, melyek szemantikailag-kognitívan már korábban differenciálódtak. Brown (1973) intenzív vizsgálatában például a még nem ragozott igei alakokkal a gyermek – a kontextus és a környezet reakciói alapján ítélve – négy fő „szándékot” fejez ki: felszólítás, múlt, szándék vagy predikció, jóslás, és folyamatosság. Ennek megfelelően az első formailag jelölt, ragozott, ill. segédigével kifejezett igei formák az angolban az infinitívusz, a folyamatos -ing alak, a múlt idő és a szándékot kifejező segédigék (gonna, wanna) ugyanezeknél a gyermekeknél.

  2. A már stabilizálódott formák gyakran terjesztődnek ki új szemantikai szándékok kifejezésére. A tagadás legelőször megjelenő formája, a nem-lét kifejeződése (no more – nincs) gyakran kiterjed a később fellépő tartalmak (nem kell) stb. kifejezésre is.

  3. Gyakran jelennek meg új eszközök egy kognitív területnek megfelelően egyszerre több nyelvi szférában. A különböző igeidők s a nekik megfelelő szemantikai megkülönböztetéseket tartalmazó idői kifejezések (már, még stb.) gyakran egyszerre jelennek meg. Egyes gyermekek beszédében a korai szakaszokban a tagadás („nem szabad” értelmezéssel), a birtoklás (papa motor) s számos ige és melléknév (forró, éles, hagyd stb.) látszólagos eltéréseik ellenére először együttesen mind a szociális tiltás mint „megismerési kategória” kifejezéseiként jelennek meg.

  4. Közvetlenül összefüggések is vannak a kognitív fejlődés szakaszai és nyelvi formák megjelenése között. A téri kifejezésekben például a kognitívan egyszerűbb viszonyok (-ban, -on) sok hónappal megelőzik a bonyolultabbakat (mellett, között).

A gyermek nyelvi fejlődése nem vezethető le egyenesen a kognitív fejlődésből, számos tényben felismerhető a nyelv relatíve önálló fejlődése is. Triviális érv például, hogy a legtöbb nyelvben számos önkényes, egyértelmű szemantikai és kognitív megfelelővel nem bíró megkülönböztetést kell a gyermekeknek elsajátítaniuk, melyeknek komoly nyelvtani súlyuk van (ilyen például a nyelvtani nem s az ehhez igazodó egyeztetés). A gyermekek ezeket a megkülönböztetéseket is elsajátítják – igaz, hogy sokkal nehezebben, mint az egyértelmű szemantikai korrelátumokkal bírókat. Van „szemantikai csizmahúzó-hatás” (Pinker 1999), de tanulás enélkül is végbemegy.

A nyelvi fejlődés és a nyelvi–formai bonyolultság viszonylagos önállóságára először éppen magyar nyelvi anyaggal kapcsolatban a kétnyelvű gyermekek vizsgálata nyújtotta. Mikes Melánia (1967) szerb–magyar kétnyelvű gyermekekkel végzett vizsgálatai példázzák a legjobban, hogyan használható a kétnyelvű gyermek beszédének elemzése szinte a nyelvi és kognitív fejlődés disszociációjának természetes laboratóriumaként. Az általa vizsgált gyermekek beszédében ugyanis a téri viszonyokat kifejező nyelvtani eszközök eltérő időben jelentek meg a két nyelvben. A gyermek ugyanazokat a helyi viszonyokat (pl. -ban, -ra stb.) jóval korábban fejezi ki magyarul, mint szerb nyelven. A helyesen használt magyar kifejezések alapján joggal feltételezhető, hogy a gyermek képes a megfelelő kognitív distinkciók megtételére, ezért feltételezhető az is, hogy amikor a gyermek szerbül beszél, szintén megvannak azok a „szemantikai kifejezési szándékok”, amelyek a téri viszonyokra vonatkoznak, csak ezek nem jelennek meg manifeszt módon a nyelvi formában. A magyarázat elég kézenfekvő: míg a magyar esetragok egyértelműek (minden végződésnek egy alapjelentése van), s egyetlen elem – a szóvégi rag – fejezi ki a téri viszonyt, a szerbben ugyanezen reláció kifejezésének nyelvi eszközei formailag nehezebbek: 1. Bonyolultabbak – ugyanis a szóvégi rag és a prepozíció együtt fejezi ki a helyviszonyt. 2. Nem egyértelműek, mivel ugyanaz az esetvégződés a prepozíciótól függően többféle helyi viszonynak felelhet meg, s (pl. az oroszhoz vagy a latinhoz is hasonlóan) eltérő ragozási paradigmák is vannak, tehát ugyanazon eset ragja nem mindig azonos. 3. A viszony kifejezésének egyik eszköze, a prepozíció a szó előtt áll. Ennek az a jelentősége, hogy a gyermekek általában könnyebben tanulnak szóvégi jeleket (Slobin 1981). Vagyis a kétnyelvű gyermeknél a formai bonyolultság révén elválhat egymástól a kognitív és a nyelvi fejlettségi szint. Ennek fontos általános tanulsága az is, hogy bár a kognitív fejlődés teremti meg a lehetőséget bizonyos nyelvi formák megjelenésére (legalábbis a „kognitivista” felfogásban), azok sokszor nagy késéssel tükrözik csak a kognitív fejlődést.

Számos hasonló tény alapján fogalmazta meg Cromer (1974) a kognitív hipotézis „enyhített” változatát: eszerint a kognitív fejlődés a kezdetektől elősegíti, megalapozza a nyelvi fejlődést, s minden fejlődési fázisban lehetővé teszi azt, hogy bizonyos felismert viszonyok „hozzáférhetővé” váljanak a nyelvi kifejezés számára; a nyelvi fejlődés magyarázatához azonban speciálisan nyelvi tényezőket és folyamatokat is fel kell tételeznünk. Pinker (1999) csizmahúzó-felfogása a nyelvi oldalon radikálisabb: nála a szemantikai megkülönböztetések csak a veleszületett szintaktikai kibontakozás támaszai.

Egy példa a mondattani fejlődésre: Az igekötők a magyar gyermeknyelvben

Jó példával szolgálhatnak a mondattani fejlődés komplexitására az igekötők. A gyermeknyelvi adatok legáltalánosabb jellemzője e téren az igekötők igen korai megjelenése. Ez nyilván összefüggésben van a téri viszonyok korai imperatív jelölésével (Be!, Fel!), valamint az aspektussal is. Bár erre vonatkozó szisztematikus adatsorunk nincsen, Meggyes Klára (1971, 27) 2 éves gyermekére vonatkozó adataiban a felsorolt igék között számos igekötős van: becsuk, beköt, beletesz, beporoz, berak, bever, elenged, elmegy, eltép, elvisz. Gósy Mária (1984, 52) hároméves gyermekek spontán beszédanyagában pedig gyakori igekötő a meg, be, le, ki, el, föl, bele, oda, ide, össze igekötő, míg „ritkábbak voltak: szét, vissza, rá, haza, hozzá, agyon”.

A gyakoriságnál érdekesebb, hogy hogyan jelenik meg az igekötők használatát irányító sokféle szabályszerűség a gyermeknyelvben. Az igekötőknek ugyanis többféle nyelvtani szerepük van a magyarban, melyeket összevethetünk a gyermeknyelvi irodalom adataival. A feltételezett funkciók szerint csoportosítva mutatom be az adatokat.

Jelentésspecifikáció. A korai gyermeknyelvi hibázások

Az igekötők áttetsző szemantikai szerepe az ige jelentésének specifikusabbá tétele. Az ezzel kapcsolatos hibázások mutatják a jelentésspecifikáció kitüntetett s aktív szerepét. A gyermekek nem véletlenszerűen vétenek a prefixumok használata során. Gósy (1984, 52) szerint a módosított ige jelentése mintegy alulspecifikált a gyermeknél: ki akarom csukni a szemit (3;0), öltöztess le (3;2).

Fazakas Ágnes (1988) 2;1 és 2;7 között saját gyermeke hibázásairól gyűjtött adatokat, melyek azt mutatják, hogy a jelentésspecifikáció már igen korán aktív folyamat, s a gyermeknek meg kell tanulnia, hogy bizonyos kombinációk illicitek. Jellegzetes hibák: az igekötőtő ellentmondása az igében kódőlt iránynak. A huny a felnőtt nyelvben – szemre vonatkoztatva – magában foglalja a le irányt, ezért nem engedi meg a ki- igekötőt. A példák azt is mutatják, hogy a gyermek hamar kialakítja, hogy a téri viszonyok nyelvi kezelésében a magyar ún. szatellita nyelv, amelyben a hely jelölése külön morfémákkal történik (Bowerman 1995). A túláltalánosítás az ez alóli kivételektől tekint el, ahol az igető jelentése maga is tartalmaz irányt (emel, ereszt, olt, gyújt, nyel). A hibákat nem az igekötők valamiféle véletlenszerű produktivitásának megfelelően követi el a gyermek. Jellegzetes példák erre (1)–(4).

  1. Beássa a gödröt.

  2. Csukd ki az ajtót!

  3. Öltöztessél le!

  4. Hunyd ki a szemed!

A befejezettség kifejezése

Mozgást jelentő igéknél az igekötős alakok általában befejezett cselekvésekre vonatkoznak, szemben az igekötő nélküliekkel (fut versus át-fut, be-fut, ki-fut, felfut). Az aspektuális mozzanatról a számos naplószerű adat mellett kísérleti eredmények is vannak. 3 és 6 év közötti óvodások képpárokat értelmeztek, ahol az első kép mindig egy éppen folyó, a második pedig ugyanazzal a szereplővel s ugyanarra a cselekvésre egy befejezett cselekvést mutatott. Olyan egyszerű cselekvésekre kell gondolni, mint eszik–megette, locsol–meglocsolta. A 3. ábra mutatja a különböző igei szerkezetek használati megoszlását.

A gyermekek az igekötőt korán s jól alkalmazzák a befejezettség szemantikájának kifejezésére (igekötő a múlt idővel együtt). Ugyanakkor az akcióminőségnek is hatása volt. Konkrét eredménytárgynál (eszik, iszik, rajzol) nem használnak igekötőt a gyermekek a folyó cselekvés leírására, ugyanakkor olyan cselekvéseknél, mint szerel, fésül szinte minden esetben használják ezt.

Az igei modalitás megoszlása (%) óvodások képleírásaiban a cselekvéstípus függvényében (Pléh 1992)

Az igekötők mozgatása és az aktuális tagolás

Az igekötő mint önálló, szabad forma kérdését érinti az, hogy az igekötők jellegzetesen elmozdulhatnak preverbális helyzetükből. Gósy (1984, 52) utal már arra, hogy az igekötő-elválás szabályai nehézségeket okoznak a gyermeknek. Olyan formákról számol be, mint máskor a hajadat összefogd (3;1), nem is elmegyek veled (3;2). Vagyis az alulhasználat eseteit mutatja be. Fazakas Ágnes (1988) két hibatípust emelt ki.

Mozgatáshiány: a gyermek elvárt helyen nem mozgatja el az igekötőt. Ennél a gyermeknél a felszólítással kapcsolatos hibák (5) tűntek el leghamarabb. Ez talán összefügg a felszólításhoz kapcsolódó érzelmi nyomatékkal.

25.9. táblázat -

(5)

Felszólítás: Felébredjél!

 

Megcélzott: Ébredjél fel!


25.10. táblázat -

(6)

Tagadás: Még nem elmentek!

 

Megcélzott: Még nem mentek el!


25.11. táblázat -

(7)

Eldöntendő kérdés: Erre kimegyünk?

 

Megcélzott: Erre megyünk ki?


25.12. táblázat -

(8)

Segédigék: Átmenni kell!

 

Megcélzott: Át kell menni!


A túlmozgatás során viszont a gyermek ott is mozgat, ahol nem kellene:

25.13. táblázat -

(9)

Emfázis: Nézem meg!

 

Megcélzott: Megnézem!


A gyermekek kezdetben minden nyomatékosítást igekötő-elválasztással kísérnek, s csak lépcsőzetesen korlátozzák ezt a nyelvi fókuszba emelésre. Az elválasztást különösen nehéz ott megtanulni, ahol valami újabb elem (pl. tagadás, segédige) integrálása is szükséges a mondatszerkezetbe. Kezdetben az igekötő elmozdulása talán még nem a szintaktikai rendszer része, hanem pragmatikailag motivált, vagy pedig a probléma annak az általános mutatója, hogy a módosító elemek lépcsőzetesen integrálódnak be a mondatszerkezetbe, s ennek kísérőjeként az igekötő-elmozdulást indukáló elemek nehéz szemantikáját tükrözik.

Réger Zita (1985, 1986) azt a tágabb kérdést elemezte, hogy az utánzás és az ismétlés milyen dialógusszervező szerepet játszik. Átfogó megfigyelése az, hogy kezdetben a gyermekeknek problémát jelent a fókussszal való válaszolás a (10)-hez hasonló esetekben. A gyermek kezdetben a felnőtt megnyilatkozás valamelyik elemének megismétlésével válaszol.

25.14. táblázat -

(10)

Felnőtt: Homokba belement?

 

Gyerek: Homokba.


Ugyanakkor, ami az igekötőt illeti, kezdetben sokszor előfordul, hogy a gyerek, mint (11) esetében, a tartalmas igével, s nem a fókusz szerepet játszó igekötővel folytatja a társalgást.

25.15. táblázat -

(11)

Felnőtt: Eltörött?

 

Gyerek: Törött.


Úgy tűnik, hogy az igekötő-mozgatási szabályok végleges stabilizálása egy többlépcsős folyamat eredménye.

Pléh, Ackerman és Komlósy (1995) a mozgatással kapcsolatos megértési kutatásokban kísérleti adatokon is igazolták, hogy az igekötők preverbális helyzetének kitüntetett szerepe van. Óvodás gyermekektől ige előtti (12) és elválasztott (13) igekötőjű szerkezetek felidézését kérték.

(12) A pirosorrú kismalac reggel boldogan felmászott a hegyre.

(13) A pirosorrú kismalac mászott reggel boldogan a hegyre fel.

A gyerekek az elválasztott igekötőt gyakran úgy adták vissza emlékezeti feladatokban, hogy a preverbális pozícióba helyezték vissza, s az elválasztott igekötő mellett gyakrabban hagyták ki az irreleváns módosító elemeket (4. ábra).

Az ige előtti és az elválasztott igekötőt tartalmazó mondatok felidézése

Kísérleti adatok a mondatmegértés fejlődéséről

A gyermeknyelvi kutatásban a megfigyeléses módszerek mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a kísérleti eljárások is. Mivel a magyarra nézve a legtöbb ilyen munka a mondatmegértés fejlődéséről áll rendelkezésre, ezen a témán mutatjuk be a kísérleti módszert. Ugyanúgy, ahogy a nyelvek összevetésében felvethető, hogy milyen támpontok játszanak szerepet a megértésben (lásd a 24. fejezet - Pszicholingvisztika. fejezetet), felvethető ugyanez a gyermeknyelv fejlődésére is. Az így kapott eredmények azt mutatják, hogy milyen lépésekben képezi le a gyermek az anyanyelvében domináló tényezőket.

A ragok igen korán szinte kizárólagos meghatározójává válnak a megértésnek is. Ez a fejlődés összhangban van a magyar nyelv tipológiai természetével. Az 5. ábra azt mutatja, hogy az esetrag és az élőség hatása között fordított viszony van. A gyermekek eleinte erőteljesen támaszkodnak a kognitív tekintetben kiugró élő jegyre, mivel azonban a magyarban ennek nincsen grammatikai szerepe, háttérbe szorítják ezt, s a valóban megbízható ragokra támaszkodnak (Pléh 1998).

A ragok és az élőség hatása a mondatmegértésre az életkorral változik

A szórend hatása elsősorban két tényezőnek tudható be: a sorrendi mintákra támaszkodnak a gyermekek, amikor nehéz meghallani az akkuzatívuszt (14 szemben a 15-tel), s akkor is, amikor a grammatikai viszony jelöletlen (16).

(14) Az oroszlánt kergeti a tigris.

(15) A kutyát utolérte a macska.

(16) A fiam ölelgeti a lányod.