Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A mondatelemzés

A mondatelemzés

Kitüntetett szerepet játszik a pszicholingvisztikai kutatásban a mondatok integrációja és a mondat nyelvtani szerkezetének feltárása. Mai felfogásunk szerint, melyet először Herbert és Eve Clark (1977) tankönyve összegzett, egy mondat megértése során háromféle elemzést végzünk.

1. Propozicionális elemzés. A mondat hagyományos értelemben vett mondattani szerkezetét feltárva egy állítmányfüggvényhez jutunk el, amikor összehasonlítjuk a (14) és a (15) mondatot.

(14) A fiú elkergette a sárkányt.

(15) A kutya elkergette a fiút.

Ugyanazt a függvényt vesszük (elkergette), a kiosztott szerepek azonban eltérőek. A kutatási kérdés a nyelvész számára egyértelmű: azt keresi, hogyan tagolódnak a mondatszerkezeti viszonyok, s hogyan kapcsolódnak ezek össze a mondat belső interpretációs világával, illetve a fogalmi rendszerrel. A pszichológus számára is meglehetősen világos a feladat. ő arra kíváncsi, hogy milyen tényezőket használunk az elemzésben, hogyan rendelünk nyelvtani funkciókat az elemzés révén előálló összetevőkhöz. A propozicionális elemzés kimenete egy propozicionális függvény. Maga az ehhez vezető út azonban több részből áll, újabb „dobozok” tárhatók fel, melyek megosztják egymás között a megértés propozicionális oldalának feladatát.

2. Adottj tagolás. Az adott-új tagolás kitüntetetett szerepet játszik a mondat értelmezésének pragmatikai vonatkozásai között. Jellegzetes, pszichológiailag is értelmezhető kategóriáról van szó. Állítsuk szembe a (16) mondat különböző változatait.

24.11. táblázat -

(16)

Az elnök megpuszilta a titkárnőt.

 

a. Az elnök puszilta meg a titkárnőt

 

b. Az elnök a titkárnőt puszilta meg

 

c. Az elnök a titkárnőt megpuszilta.


A lényeges mozzanat ebben a megközelítésben az, hogy az adott információ mint pragmatikus kategória azt a modellt tükrözi, amit a beszélő arról alakít ki, hogy mit tud a hallgató a helyzet és a korábbi szövegreprezentáció alapján. Vagyis ez a beszélő modelljét tükrözi arról, hogy mi van éppen a hallgató munkaemlékezetében. Az új információ viszont beszélőorientált kategória, azt mutatja, hogy mit tart a beszélő kiemelendőnek. Természetesen az egyes nyelvek eltérnek abban, hogy milyen szigorúan szabályozottak az ezt a tagolást átvivő, közvetítő nyelvi eszközök. Ennek megfelelően a megértésben is eltérő támpontokat használ ezek azonosítására a hallgató. Maga a folyamat azonban mindig végbemegy.

Az adott-új tagolásnak kognitív, reprezentációs szerepe is van. Pszichológiai mozzanatként értelmezve azért, mert a hallgató reprezentálni próbálja a beszélő szövegmodelljét is, másrészt mert ez a tagolás irányítja a szövegmodellbe és az emlékezetbe történő integrációt.

3. Cselekvésérték. Amikor egy mondatot megértünk, egyben különbséget teszünk a mondatformák közt. Tudjuk, hogy más-más értéket hordozó kijelentő, felszólító vagy kérdő mondat, de azt is azonosítjuk általában, hogy milyen értékkel mondta a beszélő a mondatot. Azonosítjuk az iróniát, különböző átkulcsolásokat végzünk, ennek megfelelően a (17a) mondatot nem értelmezzük szó szerint, furcsa is lenne rá a (17b) válasz.

24.12. táblázat -

(17)

a. Ezerszer hívtalak, s nem voltál otthon.

 

b. Elég lett volna kilencszázszor is.


Ezt a harmadik típusú elemzést azért nevezzük cselekvésszempontú értelmezésnek, mert az összehangolás vagy koordináció bizonyos szempontból nem a kijelentések, hanem a mondatokkal végzett cselekvések között folyik, amint (18) mutatja.

24.13. táblázat -

(18)

a. Meg tudná mondani, hány óra?

 

b. Én ne tudnám!?


A propozicionális elemzés néhány elve

A legtöbb pszicholingvisztikai kutatás a propozicionális mozzanatokra összpontosít, ezért itt ebből a témából emelünk ki néhány mozzanatot.

A propozicionális elemzés és a nyelvek eltérései

A különböző nyelvek számos eltérést mutatnak olyan szempontból, hogy milyen mozzanatok játszanak döntő szerepet bennük a nyelvtani információ átvitelében. Az olyan gazdag alaktanú nyelvek, mint a magyar, a mondatmegértés során kitüntetetett szerepet rendelnek az alaktani elemzéshez. Az alaktani elemzésben főnevek esetében éppen azért van kitüntetett szerepe az utolsó szóvégi elemnek, mert ez (a rag) adja meg a szó a mondatbeli szerepét. Úgy tűnik, hogy a ragok azonosítása a tövek azonosításával szinte egyszerre megy végbe. Nem minden nyelvben azonos azonban a különböző tényezők súlya vagy jelentősége a megértésben. A 3. táblázat azt mutatja, hogy gyermek- és felnőtt korban mely tényezők játszanak szerepet a megértésben.

A táblázat alsó felében látható, hogy a ragozó nyelvekkel szemben a konfigurációs, a nyelvtani viszonyokat sorrendező alapon közvetítő nyelvekben a szórendre támaszkodunk a megértés során is. Mindez azt is jelenti, hogy egy lépcsőzetesen kialakuló, a nyelv szerkezeti statisztikáira érzékeny rendszerről van itt szó. A megértés során sajátos stratégiákat használunk az egyes szavak nyelvtani szerepének (alany, tárgy, eszköz, hely stb.) az eldöntésére. Ez sokkal gyorsabb s egyszerre több tényezőt felhasználó, valószínűségi jellegű folyamat, mint a hagyományos nyelvtani elemzés. A magyarban például a ragok mellett a szórendre is építünk benne, kiemelten keressük az igéknek megfelelő vonzatokat.

3. táblázat. táblázat - Néhány jellegzetes eltérés a cselekvő-hozzárendelésben különböző nyelvekben (Bates – MacWhinney 1989 összefoglalója nyomán)

Nyelv

Gyermek

felnőtt

Magyar

Élő > Rag > Szórend

Rag > Szórend > Egyeztetés > Élő

Török

Rag > Szórend? Élő?

Rag > Élő > Szórend

Szerbhorvát

Élő > Rag > Szórend > Egyeztetés

Rag > Egyeztetés > Élő >Szórend

Warlpiri

Élő > Rag > Szórend

Rag > Élő > Szórend

Holland

Szórend > Rag > Élő

Rag > Szórend > Élő

Angol

Szórend > Élő > Egyeztetés

Szórend > Élő > Egyeztetés

Francia

Szórend > Élő

Egyeztetés > Élő > Szórend


A szerkezet-hozzárendelés szakaszai

A megértés első szakaszában az a benyomásunk, és ezt számos elmélet alátámasztja, hogy egy viszonylag ostoba rendszerszerű elemzés mőködik, amely néhány alapvető elvet használ. Viszonylag keskeny ablakú, szűk kapacitású, négy-öt elemet átlátó feldolgozó rendszer próbál elsőként szerepeket rendelni a beérkező mondat elemeihez. Ezt követi egy második, lassabb rendszer működése, amely a mondat egészében helyezi el az egyes szószerkezetek szerepét.

Két fontos elvet szoktak az első szakasz működésével kapcsolatban hangsúlyozni. Az egyik a rögzített struktúra elve. Az elsődleges elemző olyan elveket követ, amelyeknek megfelelően a lehető legkevesebb elemzéssel beéri.

(19) Feri megette a levest és a főzeléket kiöntötte.

Eszerint a (19) példában, amikor a főzeléket szóhoz érünk, mondatrész-mellérendelést értelmezünk, csak akkor értelmezzük át ezt, amikor elérkezünk a második állítmányhoz.

A másik elv a jobbra kötés elve, eszerint ha módunkban áll, egy adott elemet a tőle közvetlenül balra álló, azt megelőző szerkezethez kötjük. Ha egy olyan mondatot olvasunk, mint (20), akkor alapvetően a távcsövet a rendőr attributív jelzőjeként értelmezzük (távcsöves rendőr), és nem a főmondatbeli ige, a láttam vonzataként.

(20) Láttam a rendőrt a távcsővel.

A szerkezet-hozzárendelés elvei számos vitát eredményeztek különböző nyelvek között és különböző elméletek között is. A magyarban a ragok, az alaktan igen korán, 3 év körül szinte egyetlen determinálóvá válik a szórendhez képest, s a többi tényezőnek, akár az olyan alapvető szemantikai tényezőknek is, mint az élőség, lényegében csak moduláló szerepük van (Pléh 1998).

A tudásalapú feldolgozás és a megértés összetevőinek rendje

A kiindulásunkban az 1. és 2. ábra szembeállításakor jellemzett kettősség a tudás mindent átható szerepe (2. ábra) és az önálló komponenseken alapuló feldolgozás (1. ábra) között a legélesebben a mondattannal kapcsolatban jelenik meg.

A megértés interakciós elképzelései szerint a megértés során minden információt egy időben használunk fel, s ezek az információk egymást is befolyásolják. A formai és tartalmi alapú elemzés nem egymástól független folyamatok, hiszen az ember megátalkodottan opportunista lény. Egyszerre igyekszik mindenre támaszkodni, mindent felhasználni. Állandó áthallások vannak például a szemantikai előzmény, a már feldolgozott tartalom s a forma között, illetve a meglévő ismeretek rövidre zárhatják a pusztán formai elemzést. Egy olyan mondat megértése során, mint (21), nincsen szükség a ragok elemzésére, hiszen a mi világunkban csontok még nem rágnak kutyákat, míg a (22)-ben szükség van erre, hiszen mindkét szereplő lehetne a cselekvő. Nehezebb s lassabb is (22) megértése, mint (21)-é (Slobin 1966).

(21) A kutya rágja a csontot.

(22) A szarvas kergeti a tehenet.

A hatvanas évek végétől kezdve a pszicholingvisztikában állandóan visszatérő kérdés, hogy az olyan ismeretek, hogy a kutya rágja a csontot, mikor kerülnek felhasználásra. Számos kísérleti helyzet teremtődött, amelyek megpróbálták tisztázni, hogy milyen lehet az általános tudás szerepe a megértési folyamatban. Két évtized alatt azt is sikerült nagyjából tisztáznunk, hogy az általános, tehát nem nyelvi típusú tudás eredetileg specifikálatlannak kezelt fogalmát legalább két altényezőre érdemes felősztani. Vannak egyedi dolgokra vonatkozó ismereteink, és vannak valóban általános tudás jellegű ismereteink. Az élő/élettelen megkülönböztetés mint fontos kognitív kategória az utóbbiba sorolódna. Ennek köszönhetőek azok a nehézségek, amelyek például az olvasási idő meg döntési idő lassulásában felmerülnek, ha egy olyan mondatot hallunk vagy olvasunk, hogy A gondolat megemelte az időt, szemben azzal, hogy A katona megemelte a leányt. Itt általános típusú hatásról van szó, míg a kutya és csont kapcsolatában specifikusabb hatásokról. Általában úgy gondoljuk, hogy az általános hatások korábban érvényesülnek.

A világról szóló tudásunk elősegíti-e, meggyorsítja, rövidre zárja-e a grammatikai típusú általános információ feldolgozását? Daniel Slobin (1966) a reverzibilis és irreverzibilis mondatok szembeállításának nevezte (21) és (22) eltérését. Reverzibilisnek nevezte azokat a tárgyas mondatokat, ahol a két főnévvel megnevezett szereplő egyaránt képes arra, hogy elvégezze azt a cselekvést, amit az ige kijelöl. Irreverzibilis típusú mondat (21), mert itt a cselekvést csak az egyik szereplő végezheti. Slobin óvodásokkal végzett kutatásai szerint irreverzibilis mondatoknál (The dog has eaten the bone ’A kutya megette a csontot’ – The bone was eaten by the dog ’A csont megétetett a kutya által’) eltűnik a szenvedő mondatok nehézsége. Pragmatikai hatást mutatott ki, mely interakcióban lenne a szintaktikai feldolgozással. Az ő módszere még meglehetősen lassú volt: mondatok utólagos lejátszását vizsgálta játékállatokkal, ami nyilvánvalóan utólagos, másodlagos mutatókat nyújt. Azóta vannak azonidejű, érzékenyebb mércéket használó kutatások (Forster–Olbrei 1973), melyek szerint az ilyen hatások csak utólagosak. Például a (23) és (24) szerkezetek esetében a szenvedő szerkezeti by ugyanannyi lelassulást okoz az olvasásban, pedig az evidence examined sorozat nem lehet kétértelmű, hiszen a bizonyíték nem lehet a megvizsgál ige alanya. (Az értelmezési vitákról lásd a Carlson–Tanenhaus 1988 szerkesztette kötetet.)

24.15. táblázat -

(23)

The evidence examined by the lawyer…

 

’Az ügyvéd megvizsgálta bizonyítékok…’


24.16. táblázat -

(24)

The witness examined by the lawyer…

 

’Az ügyvéd megvizsgálta tanú…’


Az interakciós típusú elméletek a tartalomból indulnak ki, s a megértést annak a gondolati keretnek megfelelően értelmezik, mely szerint kölcsönös kommunikatív szándéktulajdonítást végzünk. Feltételezzük a megértés során, hogy a másik személy kooperatív ember, aki egyrészt valószínűleg igazat mond, s valószínűleg olyasmiről beszél, ami éppen jelen van a világban vagy a fejünkben. A megértés kulcsa, hogy a Grice (1998) megfogalmazta együttműködési elvnek megfelelően kommunikálunk (l. erről Terestyéni 1981), tágabban pedig az, hogy legalább másodrendő intencionális rendszerek vagyunk (Dennett 1996). A másikról is feltételezzük, hogy gondolatai és szándékai vannak.

Eszerint a megértés kulcsa nem a forma, a nyelv szerkezete, hanem az emberre oly sajátosnak tekintett kölcsönös gondolatolvasás, magasabb intencionalitás. Szélsőséges formájában ez a felfogás azt hirdeti, hogy pusztán az általános együttműködési elvből kiindulva, a tartalmi tudásalapú viszonyok azonosításával lehetséges a beszélő reprezentációjának rekonstruálása a hallgatónál. Még az ez iránt elkötelezett kutatók számára is világos, hogy itt valójában olyan kutatási stratégiabeli feszültség van a két álláspont között, ahol az egyik igaza nem zárja ki a másik relevanciáját. Egy plauzibilis, jól működő, evolúciósan kialakult-barkácsolt rendszer, mint amilyen feltehetően az emberi nyelv is, nem úgy mőködik, hogy elhanyagolja mindazokat az ismereti, tudásbeli támpontokat, amelyek a megértés folyamatát képesek elősegíteni. De az is valószínű, hogy a nyelvi forma evolúciós előnye éppenséggel az, hogy a nem plauzibilis, nem várt, furcsa dolgokról is tudjunk kommunikálni. A formai eszközök figyelembevétele alapvető és szükséges pontosan ahhoz a hajlékony rendszerhez, ami az emberi nyelvet megkülönbözteti a más emberi kommunikációs rendszerektől is, ami lehetővé teszi, hogy a nyelv mint eszköz új gondolatok kifejezője is lehessen.