Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A szófelismerés és a mentális szótár szerepe a megértésben

A szófelismerés és a mentális szótár szerepe a megértésben

A szavak a nyelvi szerveződés legkiugróbb, természetesnek tűnő szintjét alkotják. A szavak három okból játszanak különleges szerepet a pszicholingvisztikai kutatásban is. Ezen a szinten teremthető a legkönnyebben kapcsolat a nyelv világa és a valóság között, a szavakkal kapcsolatban vesszük fel legkönnyebben a referenciális hozzáállást. A mentális szótár biztosítja azt is, hogy az asszociatív kapcsolatok révén a világról való tudásunk és a nyelvről való tudásunk, illetve az adott szöveg reprezentációja között kölcsönhatások alakuljanak ki. Ennek köszönhetően a szavak asszociatív hálózatrendszere a tudásalapú feldolgozási modellek alapvető támadási pontja. Végül a szavak felismerése a nyelvi bemenet aktív, elővételező feldolgozásának legtöbbet tanulmányozott kérdésköre is.

A mentális szótár fogalma a szavakkal kapcsolatos kutatás szervező elve. Ebben a kifejezésben kettős elkötelezettség rejlik:

  • szótár nemcsak papíron van, hanem a fejünkben is;

  • a szavak a fejünkben rendezett kapcsolatokat alkotva tárolódnak, ez a kapcsolatrendszer irányítja a szókeresést.

Szófelismerés és a megértés aktív természete

A szövegben szereplő szavak felismerése – mind írott, mind hallott anyagnál – számos tekintetben mutatja a meglévő rendszer, az előzetes tapasztalatok hatását.

  • Gyakoribb szavakat gyorsabban ismerünk fel. A gyakoriság általában logaritmikus függvény szerint csökkenti a felismerési küszöböt;

  • érdeklődési körünkbe eső szavakat gyorsabban ismerünk fel;

  • gyorsabban ismerjük fel a szót, ha vele asszociatív kapcsolatban lévő szó előzte meg (priming, előfeszítés). A kutya szó olvasása után könnyebben olvassuk ki a macska, mint a kocka szót.

A mentális szótárban az elemek aktiválódása két úton megy végbe. Alulról felfelé hatásként támaszkodik a hallási és vizuális bemenetre. Ezt a bemeneti feldolgozást is befolyásolja a meglévő rendszer. Ennek jellegzetes mutatója, hogy jóval gyorsabban ismerünk fel és olvasunk ki valódi szavakat, mint velük azonos fonetikai szerkezetű álszavakat (tabát nehezebb, mint kabát).

A lexikai aktiváció és a szótár szerveződésének újabb elméletei (l. ezekről Eysenck–Keane 1996) a hálózati reprezentációs formának egy jellegzetes folyamatmodellt is megfeleltetnek. A lexikai hozzáférést úgy képzelik el, hogy minden szónak megfelel egy neurális minta, amely a szenzoros információk alapján kerül izgalomba. Amikor izgalomba került (felismerjük a szót), a szónak a nyelvészeti leírásban használt számos jellegzetessége (hangalakja, szófaja, jelentése, vonzatai stb.) mind aktiválódik. E folyamatmodell szerint a hálózatok által leírt viszonyok függvényében terjedne tovább egy szónak megfelelő mentális egység izgalmakor más egységekre is az izgalom. Ennek a tovaterjedésnek s a felismeréssel való kapcsolódásának sokat vizsgált modellje a logogén modell. A logogén (= értelmet képviselő) modell szerint egy szó felismerését, mint a 6. ábra mutatja, különböző felismerési küszöb-befolyásoló tényezők irányítják. Ilyen küszöb-befolyásoló tényezők a szó gyakorisága, de ilyen tényező lenne az éppen elhangzott szó keltette elvárás, vagy az általános küszöbmoduláló személyi tényezők, mint az érdeklődés és ehhez hasonlók. A kontextus mind szintaktikailag, mind asszociatív láncolatként befolyásolja a felismerési küszöböket. Morton (1968) logogén modellje az írásra koncentrál. Ennek megfelelően a bemenetek között nincsen különbség, ami persze leegyszerűsítés. Ezt kiegészítő korlátja, hogy a szó elejéről s végéről származó információk is szimmetrikusak az aktivációban.

Morton (1968) logogén szófelismerési modelljének vázlata. A példa az asztal szó felismerését befolyásoló tényezőket mutatja: asszociatív facilitáció a szék szótól, szintaktikai facilitáció a megterítettem mondatkezdettől, s maga a bemenet.

Ezzel szemben Marslen-Wilson és Tyler (1980) modellje azt hangsúlyozza, hogy akusztikusan adott szavak felismerése során egy balról jobbra haladó alternatíva-kiiktatási folyamatról van szó. Ennek köszönhető a rendkívül gyors szófelismerés. Érdemes részletesebben megnézni ennek nevezetes kísérleti bizonyítékát. A személyek mondatokat hallgatnak, s feladatuk bizonyos szavak megjelenésekor egy válaszgomb lenyomása. Hol a tényleges szót keresik (azonos helyzet), hol egy azzal rímelő, hol annak a kategóriájába tartozó szót. Az (5) példánál az első csoport azt a feladatot kapja, hogy nyomja le a gombot, ha a PULI szót hallja, a második csoport azt, hogy jelezzen, ha a KULI szóval rímelőt hall, míg a harmadik azt, hogy jelezzen, ha KUTYANEVET hall.

(5) A nyáj őrzése igen komoly feladat. Még ma is a puli ennek leghatásosabb segítője.

Azt várnánk, hogy a fonetikai alapú feladat lesz a leggyorsabb, hiszen a megértés a hangtól halad a tartalom felé. Kiderült, hogy a puli kutyanévként való felismerése ugyanolyan gyors, mint felismerése a hangalak alapján. Mindkét folyamat igen gyors, sokszor 200 ezredmásodperc alatt végbemegy. Vagyis már az első szótag alapján felismerjük az egész szót, sőt, annak jelentése is hozzáférhetővé vált ennyi idő alatt. Marslen-Wilson ezt a kohorsz (szakasz) elmélettel magyarázza: az első szótag alapján, a pu- meghallásakor minden lehetséges ezzel összeegyeztethető szó aktiválódik a mentális szótárban. A szótagolást is figyelembe véve ezek a puca, pucér, pufók, puha, pulóver, pulya, puma, pumi, pupák, puszi. Vagyis nem olyan sok, s ebből a kontextus szinte egyértelműen kiválasztja a pulit, ezért ismerjük fel a szót szokvány esetben gyakran már az első szótag alapján. Először aktiválódik egy 6–8 tagú jelölt-kohorsz, amelyből a kontextus menet közben kiválasztja a megfelelő jelöltet.

Nem mindig áll azonban rendelkezésre a kontextus. Ha megnézzük a (6) mondatot, itt felbomlott kontextust találunk. Ilyenkor az történik, hogy a megértés sokkal szigorúbb rendet követ: a hangtól haladunk az értelem felé. Ennek megfelelően gyorsabb a rím, mint a jelentés alapján való szófelismerés.

(6) Az afgán ellenzék nem adta fel a harcot. Még ma is a puli ennek leghatásosabb segítője.

Mind a logogén modell, mind a jelentés felhasználását hirdető kohorsz modell, mind a még strukturálatlanabb konnekcionista felfogások két alapgondolattal élnek a mentális szótár belső rendszerére nézve:

  • a szavak izgalmi mintázatokként élnek az idegrendszerben;

  • ezek az izgalmi mintázatcsoportok egymással az érintkezési asszociációnak megfelelően hálózatokat szerveznek.

A részhálózatok közti viszonyokat a tovaterjedő aktiváció doktrínája fedi le. Eszerint amikor a teljes hálózat egy része izgalomban van, ez az izgalom a szemantikai távolsággal arányosan csökkenő erővel, de tovaterjed a vele kapcsolatban levő szavakra. Így aktiválja a kutyának megfelelő izgalom az ugat szót vagy a macskát. A hagyományos eljárásokkal egy szóra adott asszociatív válaszok jellegzetes sűrűsödési pontokat mutatnak. Az asszociáció jelenségtana és a tovaterjedő aktivációs elméletek közti megfeleltetésnek az elemzésére alakultak ki a strukturált hálózati felfogások a szavak közötti jelentésviszonyok reprezentációjára. A 7. ábra egy klasszikus hierarchikus elemzésen alapuló hálózati modellt, Collins és Quilian (1968) hálózati modelljét mutatja. Ebben egyformán leképeződnek a kategória jellegű viszonyok (amit vastag nyíl mutat), a kategóriákhoz tartozó predikábilitási viszonyok (madárrepül) és az egyedi predikábilitási és asszociatív viszonyok (kanárisárga).

Ezeknek a hálózati felfogásoknak érdekes továbbvitelei azok a mai idegtudományi elképzelések, amelyek alapvetően a kategóriáknak megfelelő idegrendszeri reprezentációt hirdetnek. Úgy képzelik el, hogy létezik szemantikus mezőkre specifikus leképezés. Számos neuropszichológiai és képalkotási vizsgálat ered ménye utal arra, hogy tematikusan elkülönült sérülési hatások figyelhetőek meg. Bizonyos temporális, halántéklebenybeli területek sérülése az állatnevek, másoké az eszköznevek használati zavarának feleltethető meg (l. Changeux–Ricoeur 2001 áttekintését). Számos vita is van persze erről: vannak olyan értelmezések is, amelyek szerint kevésbé elvont a különbség. A szelektív sérülésekben központi „élőség” helyett például talán a vizuális és kevésbé vizuális referenciájú kategóriák szembeállításáról van itt szó. Másrészt mindez a specificitás nem a fogalmakat érinti, hanem azt a leképező rendszert, ahol a fogalmak és a hangalakok összekapcsolódnak. A specificitás a halántéklebenyben figyelhető meg, miközben a jelentések leképezése igen megosztott az egész agykéregben.

A tudásreprezentáció Collins és Quilian (1968) modelljében

A szavak referenciális jelentésétől függ, hogy milyen agykérgi területeket érint a nekik megfelelő hálózat. Amikor a szavak elsősorban mozgásos jelentésűek (fűt, emel, dob stb.), akkor az agykéreg mozgató részei aktiválódnak a szó hallgatásakor, míg a látással kapcsolatos igék (néz, lát, figyel) esetében nagyobb aktivitás jelenik meg a tarkólebenyben (Pulvermüller 2001). Ez megfeleltethető egy olyan jelentésreprezentációs rendszernek, amely szerint a szavak közösen és kölcsönösen mindig a halántéklebeny mentális szótárában férhetőek hozzá, itt kapcsolódnak össze a hangalakok s az utalás a jelentésre. A speciális jelentéstartalomhoz azonban már a szó tartalmának megfelelő speciális agyrészek izgalma kapcsolódik (Pléh 2000a). Olyan ez, mintha az idegrendszer megvalósítaná a filozófiában a Putnam (magyarul 2000) által hangsúlyozott nyelvi munkamegosztási modellt. Eszerint a szavak alapjelentése, az, hogy mit is jelent például az elektron, a köznapi személyek világához, mindannyiunk világához kapcsolódna, míg a szavak „részletesebb jelentése” igazából már csak a szakértőknél jelenlévő jelentés lenne. Mindez Putnam számára társadalmi konvenciók ingadozása és viszonylagossága, s ő egyenesen megkérdőjelezi azt, hogy a jelentések agyi állapotokkal lennének azonosíthatóak. Mi mégis megtehetjük ezt az analógiakeresést. Az idegtudományi értelmezésben ez azt jelentené, hogy a közös, köznapi jelentés felelne meg a Wernicke-terület működésének a halántéklebenyben, ez lenne a minimális szótári jelentés, s az innen kiindulva aktivált variábilis hálózatok felelnének meg a szakértői jelentés finom eltéréseinek.