Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A névmások kötéselveinek megítélései agrammatikus afáziában: A lokális és a globális gazdaságosság közti különbségtevés korlátozódásai

A névmások kötéselveinek megítélései agrammatikus afáziában: A lokális és a globális gazdaságosság közti különbségtevés korlátozódásai

Az univerzális gazdaságossági elveken belül megkülönböztetendő a lokális és a globális gazdaságossági megszorítás. A lokális gazdaságossági elv alapján a döntés valamely művelet alkalmazhatóságáról azon múlik, hogy milyen információk érhetők el az adott mondatreprezentáción belül, tekintet nélkül más, lehetséges mondatreprezentációkra. A globális gazdaságossági megszorítások viszont több mondatreprezentáció összevetéseit kívánják meg ahhoz, hogy döntést lehessen hozni valamely művelet alkalmazhatóságáról.

A következőkben Broca-afáziás vizsgálati személlyel végzett olyan tesztelési eredményeket mutatunk be, amelyek a lokális gazdaságossági elv és a globális gazdaságossági elv közötti különbségtétel bizonyos mértékű korlátozódásával magyarázhatók.

A tesztanyag nyelvtani sajátosságai: a kötéselvek

A kötéselvek a nyelvtan univerzális elvei közé tartoznak. Ezek az elvek külön-külön vonatkoznak (i) a visszaható és kölcsönös névmási csoportokra (pl. maga, magát, egymást), (ii) a személyes névmásokra (pl. ő, ők) és (iii) a nevekre és más referáló kifejezésekre (az R-kifejezésekre) (pl. János, az asztal). A kötéselvek a következőket mondják ki:

A-elv: Egy visszaható névmást a saját tagmondatán belül kell kötni. Például:

(40) Jánosi látta magáti a tükörben.

B-elv: Egy személyes névmásnak lokálisan szabadnak (nem kötöttnek) kell lennie. Például:

(41) Jánosi látta őtk a tükörben. őtk= Jánostól különböző személy. Vesd össze:

(42) Péterk belépett az ajtón, és János látta otk a tükörben.

C-elv: Egy R-kifejezésnek szabadnak kell lennie. (Vagyis a referenciája független más összetevőkétől). Például:

(43) János látta Marit a tükörben.

A B-elv tartalmazta lokális szabadság a szintaktikai szerkezet tulajdonságaitól függ. Ha például a névmás a tagmondaton belül, egy kifejezetten lokális tartomány belsejében van, akkor e tartományon kívülről már megköthető valamely tartalmas előzménnyel, vagyis antecedenssel:

(44) JÁNOS is látta az ő1 autóját és Péter is látta az ő2 autóját.

ő1=János, ő2= János vagy Péter

Ebben a mondatban a „tartalmazó” DP (az ő autóját) a B-elv szempontjából lokális tartománynak számít. A névmás ezen a DP-n belül szabad, ezen kívülről viszont megköthető: a referenciája megegyezhet a szerkezetben magasabban elhelyezkedő, őt k-vezérlő DP-vel, mint amilyen a János, illetve Péter.

A kötések a szintaktikai szerkezet tulajdonságaitól függnek. Az alapvető összefüggés a következő:

α akkor köti β-t, ha a és β azonos indexet visel, és α k-vezérli β-t.

A k-vezérlés (konstituens-vezérlés):

α akkor és csak akkor k-vezérli β-t, ha a nem dominálja β-t (sem β α-t), és az első olyan elágazó csomópont, amely α-t dominálja, β-t is dominálja.

Mivel a magyar mondatok kiinduló szerkezetében az igebővítmények az ige után, az ige testvércsomópontjaiként generálódnak, a magyarban az igebővítmények a kötéselmélet szempontjából releváns kiinduló pozíciójukban mind kölcsönösen k-vezérlik egymást, a k-vezérléssel jellemezhető szerkezeti hierarchiát az esethierarchia helyettesíti. Ez a visszaható és kölcsönös névmásokra vonatkozóan, tehát az A-elv hatókörébe eső kötésekre releváns. Mindig a bal oldara eső tag az alkalmasabb (a dominánsabb) az antecedens (előzmény) szerepének a betöltésére a jobb oldalihoz képest. Az esethierarchia:

Alany > Tárgy, Részeshatározó > Társ/eszközhatározó > Helyhatározó

(É. Kiss-Kiefer-Siptár 1998)

Hasonlóképpen a baloldali tag thematikus szerepe alkalmasabbá teszi őt az antecedens szerepre, az anafora megkötésére a jobboldali taghoz képest. Az antecedens és a megkötött anafora thematikus szerpeinek lehetséges hierarchiája:

Ágens/Experiens > Téma > Cél > Eszköz > Lokatív

(É. Kiss 2002)

A személyes névmásokra vonatkozó B-elv azt a feltételt adja meg, amely mellett a személyes névmás nem köthető meg (például nem köthető meg valamely lokális tartományon belülről, csak azon kívülroll). Ez az elv tehát a személyes névmás kötésére többféle lehetőséget is nyitva hagy, feltéve, hogy azok nem sértik a B-elvet.

A tesztanyag a kontrollnak nevezett reláció példányait is tartalmazza. A ragozatlan főnévi igenevet tartalmazó mondatok alanya: rejtett formájú, névmási alany, melyet a PRO szimbólummal jelölnek. Kontrollnak azt a viszonyt nevezzük, mely a PRO alany és annak referenciális azonosítója (antecedense) között fennáll (É. Kiss–Kiefer–Siptár 1998: 112–21):

(45) Péterj szeretett volna a [Sinf PROj inni egy kis tejet].

(46) Az asszony látta a férfitk [Sinf PROk mutogatni valakire]

Grodzinsky, Wexler, Chien, Marakovitz és Solomon (1993) úttörő kutatásaiban afáziás betegeknél vizsgálta az anaforák és antecedenseik közti viszonyokat irányító szabályok korlátozott működését. A tesztmondatok megoszlottak aszerint, hogy egy visszaható névmás antecedenséűl egy referenciális vagy kvantifikált kifejezés állt-e a mondatban. Grammatikalitási döntési feladatban minden mondat kétszer hangzott el: a grammatikus olvasatnak (vagyis a visszaható névmás koreferenciájának és a személyes névmás meg nem köthetőségének) megfelelő rajz bemutatása mellett, illetve az agrammatikus olvasatnak (vagyis a visszaható névmás meg nem köthetőségének és a névmás megköthetőségének) megfelelő rajz bemutatásával. A kísérlet eredményei agrammatikus egyéneknél specifikus korlátozottságot mutattak: azon mondatok interpretálása okozott nehézséget, amelyek referenciális főnévi csoportot és személyes névmást tartalmaztak egy lokális antecedenst feltüntető kép kontextusában. Ezen mondatok grammatikai státuszának megítélésében az afáziások találgattak.

Mint láttuk, a B-elv szerint: egy személyes névmásnak lokálisan szabadnak (nem kötöttnek) kell lennie. Az A-elv szerint pedig egy visszaható névmást a saját tagmondatán belül, lokális tartományán belül meg kell kötni.

A személyes névmások kötésére vonatkozó B-elv a kötés lehetetlenségének feltételeit adja meg, tehát azt, hogy mikor nem jöhet létre a kötés, nem pedig azt, hogy mely feltétel mellett kötelező a kötés. Ilyen típusú feltételt az A-elv ad meg a visszaható/kölcsönös névmás megkötésére. Látni fogjuk, hogy a B-elv globálisan alkalmazandó elvként működik, mivel több, lehetséges mondatreprezentáció összevetéseit kívánja meg ahhoz, hogy kiértékelhető legyen. Az A-elv lokális elvként működik, mert egy adott mondatreprezentáció tulajdonságai alapján eldönthető az alkalmazhatósága.

Az A-elv könnyebb?

Grodzinsky és munkatársainak eredményei szerint az agrammatikus afáziások a személyes névmások megköthetőségével kapcsolatos tesztfeladatokban mutattak korlátozottságot, szemben a visszaható névmások megkötéseivel. Grodzinskyék ezt azzal magyarázták, hogyha kétértelmű mondatok esetében választani lehet kétféle kötés között, akkor az A-elvet követő (a visszaható névmásra alkalmazható) kötés az egyszerűbb, mert nem kívánja meg a kontextus mérlegelését. Például:

(47) Péter szerelte az autóját és János is.

A fenti mondat esetében a preferált értelmezés az A-elvet követő, lokális megkötéseknek megfelelő interpretáció lesz:

(48) Péterk szerelte a (magak) autóját és Jánosl is szerelte a (magal) autóját.

De létezhet olyan kontextus is, amely más interpretációt vált ki, ha például János segít Péternek az autószerelésben. Ekkor a személyes névmás kötése az adott tagmondaton kívülről történik, a B-elvvel összhangban:

(49) Péterk szerelte a (Péterk) autóját és Jánosl is szerelte a (Péterk) autóját.

A névmások szigorú azonossága (referenciális értékük változatlansága) ugyanezt az interpretációt eredményezi:

(50) Péterk szerelte az (ők) autóját és János1 is szerelte az ők autóját.

A B-elv nehezebb?

A személyes névmás koreferenciára vonatkozó feltételeket nem egyetlen szintaktikai szerkezeten belüli viszonyok adják. Tekintsük a következő példákat, melyek rejtett formájú, hangalak nélküli (ői) névmást tartalmaznak:

23.31. táblázat -

(51)

A (z ői) legtöbb barátja imádja Annáti.

ahol: ői = Annai

(52)

Misim szerint: a (z őm) legtöbb barátja imádja Annáti.

ahol: őm = Misim


A személyes névmások referenciája, megkötése tehát nem pusztán lokális, tagmondaton belül kiértékelhető elv. Sokkal inkább olyan következtetéseket vált ki, amelyek a grammatika ismeretén alapulva a lehetséges szerkezetek összevetéseire vonatkoznak, hogy tudniillik az alternatív szerkezetek közül melyik felel meg a kontextusnak. A személyes névmás megkötése, a koreferencia akkor lehetséges, ha a kontextusban a személyes névmás nincs kötve, vagy ha egy, az A-elvet követő interpretáció különbözik a B-elvet követő interpretációtól:

23.32. táblázat -

(53) Jánosq úgy érzi, hogy egy Annaz jelenléte nélkül megtartott ünnepéllyel csak szenvedést okozna nekiq/z.

 

nekiz = Annaz

 

*/?nekiq = Jánosq

(54) Jánosq úgy érzi, hogy egy Annaz jelenléte nélkül megtartott ünnepéllyel csak szenvedést okozna magánakq/z.

 

*/?magánakz = Annaz

 

magánakq=Jánosq


Megjegyzendő, hogy a magyarban a nyomatékok is fontos szerepet játszanak a névmások megkötésében. Ugyanis a nyomatékok általában is alkalmasak arra, hogy a párhuzamosságra vonatkozó elvárásainkat megváltoztassák. A rejtett formájú névmások értelmezésében a tagmondatok közötti szerkezeti párhuzamosság „stratégiája” játszik szerepet (Pléh–Radics 1976, Pléh 1998):

(55) A hölgyi megdicsérte a gyereketk, és proi egy csokival ajándékozta meg prok.

Az (55)-ben az alanyi pozícióban elhelyezkedő rejtett formájú névmás egy alanyi antecedenst valószínűsít, a tárgyi pozícióban levő rejtett névmás egy tárgyi megkötő antecedenst (lásd a „A szöveg mikroszintje”. és a „A pragmatika a nyelvtan komponense”. pontot is). De ha a névmások formáját nyílttá tesszük standard nyomatékkiosztás mellett, ez a párhuzamosság többé nem áll fenn:

(56) A hölgyi megdicsérte a gyereketk és azk egy csokival ajándékozta meg őti.

Az (56)-ban a nyílt formájú alanyi névmás (az ) az első tagmondat tárgyára utal vissza, míg a nyílt formájú tárgyesetű névmás (őt ) az első mellérendelt tagmondat alanyára utal vissza. Vagyis rejtett névmás nyílt névmásra váltása és az arra helyezett nyomaték arra szolgál, hogy a névmás jelöltjére vonatkozó (eredetileg párhuzamossági) várakozásainkat megfordítsa.

Grodzinsky és munkatársai kísérleteiben az afáziások általában jó döntéseket hoztak a kvantifikált kifejezést és személyes névmást tartalmazó mondatok esetében, ha nem volt alternatív tartalmas antecedens egy másik tagmondatban. Nem volt tehát szükség alternatív szerkezetek összevetésére. De véletlenszerűen teljesítettek akkor, amikor a személyes névmás antecedense alternatív tartalmas, referenciális kifejezések közül került ki. Itt mérlegelniük kellett, hogy az alternatív szerkezetek közül melyik felelne meg a kontextusnak. A mérlegelés lényege a következő. Ha a hallgató egy személyes névmást tartalmazó mondatot hall, el kell döntenie: megengedett-e, hogy a névmás a mondaton belül koreferens legyen egy antecedenssel. Vagyis el kell döntenie, hogy lehetséges-e a személyes névmás kicserélése egy lokálisan kötött anaforára. Ehhez meg kell konstruálnia egy alternatív kötött reprezentációt. Ha ez nem lehetséges, a feladatnak a végére is ért, a koreferencia megengedett, nem tiltott. Ha van lehetőség az alternatív változó-kötésre, akkor a hallgatónak két reprezentációt kell megkonstruálnia: egy olyat, amely a lehetséges lokális tartományon belüli kötésviszonyt tartalmazza és egy másikat, amely az alternatív koreferencia-olvasatot tartalmazza, a lokális tartományon „kívüli” antecedenssel. Majd a két reprezentációt össze kell vetnie a kontextussal, hogy eldönthesse, különböznek-e egymástól. Ha igen, a koreferencia megengedett, máskülönben elutasított. Vesd össze:

(57) Misi szerint a (z ő) legtöbb barátja imádja Annát.

Az (59)-beli, elvileg lehetséges kötésekre vonatkozó interpretációk:

23.33. táblázat -

(58)

a (z ői) legtöbb barátja imádja Annáti.

ahol: ői=Annai

(59)

Misim szerint a (z őm) legtöbb barátja imádja Annáti.

ahol: őm=Misim

(60)

?? Misim szerint a (z ői) legtöbb barátja imádja Annáti.

ahol:??ői=Annai


Az ilyen lépéssorozat végrehajtása sokkal nagyobb terhet ró a komputációs erőforrásokra, mint pusztán az A-kötéselv vagy a C-kötéselv végrehajtása. Az alternatív reprezentációk megtartása, összevetése támasztotta feldolgozói követelmények meghaladhatják az afáziások képességét. Ráadásul az alternatív szerkezeti reprezentációkat ki kell értékelni a kontextussal való összeférhetőség tekintetében is. Ehhez legalább két reprezentációhoz kell hozzáférni, őket a munkamemóriában tartani, összevetni mindegyiket a kontextussal, hogy a megfelelő kiválasztása bekövetkezhessen. Az ilyen műveletek alkalmazására vonatkozó döntések meghozatalakor releváns gazdaságossági elvek: a Késleltetés elve, az Amint lehet elve és a Minimális Szerkezet elve. Ezek globális gazdaságossági megszorítások, mivel szerkezetek összevetéseit kívánják meg valamely művelet alkalmazhatóságára vonatkozó döntéshez.

A vizsgálati személyek és a tesztanyagok

A két vizsgálati személy: P. 25 éves, jobbkezes férfi, a lézió: traumás eredetű bal oldali fronto-temporo-parietalis, vezető nyelvi szimptóma az agrammatikus Brocaafázia nyelvi tünetei (WAB: 54,2), valamint K. L. 29 éves, jobbkezes férfi, traumás eredetű, bal odali temporo-parietális insula (WAB: 54), Broca-afáziás.

Öt eltérő komplexitású szintaktikai szerkezetet választottunk ki, a kötéselmélet logikáját követve. Az ugyanazon szerkezetre megkonstruált mondatok minimálpárt alkottak abban a tekintetben, hogy a bennük előforduló névmás hol visszaható, hol pedig személyes névmás volt. Arra voltunk kíváncsiak, vajon a visszaható névmások, illetve személyes névmások antecedensei kijelölésében jelen vannak-e a különbségek, és ha igen, mennyire befolyásolja őket a mondatok szerkezete, összetettsége. Az öt alkalmazott szerkezettípust egy-egy példával szemléltetjük az alábbiakban:

I. TÍPUS

Egyszerű mondatszerkezet. Az első mondat a visszaható névmást, a második mondat a személyes névmást tartalmazó változat:

[A férfi megborotválja magát].
[A katona megborotválja őt].

II. TÍPUS

A visszaható névmás, illetve a személyes/birtokos névmás egy birtokos jelzős szószerkezeten belül, a birtokos jelző pozíciójában van. A B-kötéselv számára a birtokos szerkezet önmagában lokális tartományként működhet, melyen kívülről a kötés nem tiltott:

[Mari egyedül fonja be [DP a maga haját]].
[Mari egyedül fonja be [DP az ő haját.] ].

Megjegyzendő, hogy a DP birtokos jelzői pozíciója a magyarban olyan pozíció, ahol mindkét névmási típus azonos referenciával fordulhat elő. A nyílt formájú, hangalakkal bíró birtokos jelzői személyes névmásnak (ő) lehet lokálisan tiltott referenciájú olvasata is, hogy tudnillik nem Marinak, hanem valaki más személynek a hajáról van szó

III. TÍPUS

A szerkezetben a névmás pozíciója nem a birtokos jelzőé, hanem a névmás a birtokszónak a módosítója. Így helyreáll a visszaható névmás és a személyes névmás közötti komplementer megoszlás. A feldolgozást nehezítő körülmény lehet, hogy a mondaton belül két lehetséges antecedens (lány, fiú ) közül kell a mindenkori névmásnak megfelelőt kiválasztani:

[A lány örül a [DP a fiú önmagáról készült fényképének]]
[A lány örül [DP a fiú róla készült fényképének]].

IV. TÍPUS

Az infinitívuszos szerkezetnek (Sinf) nincs lexikális alanya, de van rejtett formájú névmási alanya: ezt PRO-val jelöljük. A magát visszaható névmás antecedense = PRO = Piroska, a személyes névmásnak pedig a mondaton kívül kell antecedenst találni:

[Piroska szereti [Sinf PRO nézegetni magát az albumban]].
[Piroska szereti [Sinf PRO nézegetni őt az albumban]].

V. TÍPUS

Az infinitívuszos szerkezetnek (Sinf) „saját” lexikális alanya van, amely akkuzatívuszi esetjegyét „kívülről”, a mátrixmondat igéjétől (látja ) kapja, de amely ugyanakkor az infinitívuszos szerkezetben a mutogatni igenév alanya. A feldolgozást nehezítő körülményként említhetjük itt is, hogy a mondaton belül két lehetséges antecedens közül kell az adott névmásnak megfelelőt kiválasztani (asszony, férfi):

[Az asszony látja [Sinf a férfit magára mutogatni]].
[Az asszony látja [Sinf a férfit őrá mutogatni]].

A kísérlet leírása

Mindegyik szerkezetre 5 + 1 mondatot készítettünk, a minimálpároknak megfelelően minden egyes mondat két változatban fordult elő: a bennük szereplő névmás hol visszaható, hol pedig személyes névmás volt. Valamennyi mondatpárhoz a jelentések különbségét tükröző két-két rajz is készült. Egy teszt teljes anyaga így 60 mondatból és ugyanannyi képből állt össze, amelyből az I–V. típusokban 1–1 mondat/kép pár, összesen tehát 10 mondat/kép pár magának a feladatnak az elmagyarázását szolgálta. A tényleges anyagot tehát tesztenként 50 mondat és ugyanannyi kép tette ki. Az igen-nem döntési feladatban minden mondat kétszer hangzott el, a mondatpárok mindegyik tagját a képpárok mindegyikével különkülön is párosítottuk. 100 grammatikalitási döntést kaptunk. A vizsgálati személy látott egy képet és hallott egy mondatot, miközben arra kértük, döntse el, hogy a hallottak megfelelnek-e a rajznak. Ahol szükséges volt, ott egy-egy kontextusépítő bevezető mondat is elhangzott (ami többnyire a szereplők kijelölését, a képen látható dolgok, cselekvések egyértelműsítését szolgálta). A teljes tesztanyagot a két vizsgálati személlyel két ülésben alkalmaztuk. A két ülés között eltelt idő 7 nap volt. Minden vizsgálati helyzetben egy adott mondat, egy adott kép csak egyszer fordult elő. A mondat-, illetve a képpárok tagjai egymástól eltávolítva, véletlenszerű sorrendben szerepeltek a tesztanyagban. Feltételezve, hogy a névmás antecedenstől való távolsága befolyással lehet a referenciális viszonyok kijelölésére, minden mondatstruktúra esetén egy-egy mondatpárban (egy tesztben összesen 10 mondatnál) a mondatélen elhelyezkedő topikalizált főnévi csoportot az „ami azt illeti” közbeékeléssel távolítottuk el a névmástól.

A tesztet egy hónappal később újra lefolytattuk, az előbbi paramétereket követve. Ezáltal a két vizsgálati személytől további 100 grammatikalitási döntést kaptunk (ismét leszámítva a feladat elmagyarázására szolgáló 5 + 5 mondat–kép párt), tehát mindösszesen 200 grammatikalitási ítéletet.

A mondat-kép párok

A tesztanyag nyelvi és képi anyagának összeállításában Czingráber Márta volt a társszerző, aki korábban a kisgyerekkori nyelvelsajátítási folyamatok életkorok szerinti fázisainak jellemzésére alkalmazta a teszt első változatát (Czingráber 1999). Köszönettel tartozunk továbbá Rung Andrásnak a teszt új, most alkalmazott változatának kivitelezéséért.

A mondatanyagot a fentiekben vázolt I–V. szerkezettípusok mentén haladva mutatjuk be. A mondatpárok mindegyik tagját a képpárok mindegyik tagjához különkülön hozzárendeltük, és igen/nem döntést kértünk. Hangsúlyozzuk, a tesztek során az I–V. típusba tartozó mondatokat random módon és úgy prezentáltuk, hogy egy adott mondat-, illetve képpár tagjai között minimum 8 darab, maximum 15 darab más típusú pár valamelyik tagja szerepeljen. Az I–V. szerkezet anyagaiban a sorrendben első, bal felső képek pusztán a feladat elmagyarázására szolgáltak.

Az alábbiakban példákat mutatunk be a tesztanyagból.

  1. szerkezet

    A férfi megborotválja magát/őt.

    A mama megfésüli magát/őt.

    Az orvos megszúrja magát/őt.

    A bohóc fejbe vágja magát/őt.

    A katona fôbe lövi magát/őt.

    A kismalac, ami azt illeti, leforrázza magát/őt.

  2. szerkezet

    A Mikulás gondterhelten simogatja meg a(z) maga/ő szakállát.

    Mari egyedül fonja be a(z) maga/ő haját.

    A menyasszony, ami azt illeti, boldogan húzza fel a(z) maga/ő gyűrűjét.

    Peti egyedül köti be a(z) maga/ő cipőjét.

    Kati egyedül gombolja be a(z) maga/ő kabátját.

    Gyuszi egyedül köti meg a(z) maga/ő nyakkendőjét.

  3. szerkezet

    A királylány nézi a cipész önmagának/neki készített papucsát.

    Az óvónő örül a kisfiú önmagáról/róla készült rajzának.

    A törpének tetszik az óriás önmagának/neki kötött pulóvere.

    A királynak, ami azt illeti, tetszik a festő ön magáról/róla készült képe.

    A király nézi a bolond önmagának/neki címzett levelét.

    A lány örül a fiú önmagáról/róla készített fényképének.

  4. szerkezet

    Piroska szereti nézegetni magát/őt az albumban.

    A kiselefánt szereti prüszkölni magára/őrá a vizet.

    János, ami azt illeti, szeret olvasni magáról/róla az újságban.

    János szereti nézni magát/őt a tévében.

    A fiú igyekszik tölteni magának/neki tejet.

    A fiú igyekszik merni magának/neki levest.

  5. szerkezet

    A fiú látja a lányt magának/neki tetszelegni.

    Jancsi látja Juliskát magában/benne gyönyörködni.

    A mostoha látja Hófehérkét magára/őrá mosolyogni.

    A fiú látja az öregembert magára/őrá hamuzni.

    Az asszony, ami azt illeti, látja a férfit magára/őrá mutogatni.

    Az ápolónő látja a gyereket magára/őrá hányni.

A tesztek eredményeit az alábbi 4. táblázat foglalja össze.

4. táblázat. táblázat - A megítélések százalékos megoszlásai. A két tesztben megtett 200 grammatikalitási ítélet százalékos megoszlása (mellettük zárójelben az adott megítélések száma)

Szerkezetek

Képekkel megfeleltetés

 

korrekt

inkorrekt

I. szerkezet

  

Visszaható névmás

100 (20)

Személyes névmás

80 (16)

20 (4)

II. szerkezet

  

Visszaható névmás

90 (18)

10 (2)

Személyes névmás

90 (18)

10 (2)

III. szerkezet

  

Visszaható névmás

20 (4)

80 (16)

Személyes névmás

70 (14)

30 (6)

IV. szerkezet

  

Visszaható névmás

80 (16)

20 (4)

Személyes névmás

70 (14)

30 (6)

V. szerkezet

  

Visszaható névmás

30 (6)

70 (14)

Személyes névmás

60 (12)

40 (8)


Az I. szerkezet esetében a visszaható névmás kötéseinek megítélése hibátlan volt, a személyes névmás referencia viszonyának kijelölésekor az agrammatikus kép kontextusában hozott 4 rossz döntést a vizsgálati személy, kettőt a közbeékelést tartalmazó, a másik kettőt közbeékelést nem tartalmazó mondatnál.

A II. szerkezeteknél: a visszaható névmások megítélésénél ugyancsak az agrammatikus kép kontextusában hozott 2 rossz döntést a közbeékelést tartalmazó példáknál. A személyes névmások megítélésénél szintén az agrammatikus képkontextusban, adott 2 téves döntést.

A III. szerkezet két tartalmas főnévi szerkezetet tartalmazott. A névmás a birtokos jelzői szószerkezeten belül a birtokszó módosítója volt. A vizsgálati személy itt rendszeresen előnyben részesítette a mondat élén álló főnévi szerkezetet, amely jóval távolabb volt a névmástól, mint a másik, potenciális főnévi antecedens. A visszaható névmások esetében, amelyek szigorúan lokális kötést kívánnak meg, ez 16 rossz döntést eredményezett a 20 lehetségesből, ami nagyon rossz arány. Ugyanez a stratégia jó döntési arányt (14 korrekt ítélet) eredményezett a személyes névmások referenciájának megítélésében, miután ezeket éppen a nem lokális antecedens kötheti.

A IV. szerkezeteknél mind a visszaható névmások, mind pedig a személyes névmások esetében az agrammatikus kép kontextusában hozta a 4 és 6 rossz döntést. A jó döntések száma: 16, illetve 14 volt.

Az V. szerkezetek esetében a III. szerkezetnél tapasztaltakhoz hasonló mintázatot látunk. A megítélendő mondatok két-két potenciális főnévi antecedenst tartalmaztak, egyet a mondat elején, egyet pedig közvetlenül a névmás előtt. A visszaható névmások referenciájának megítélésekor a 6 jó döntés mellett 14 téves döntést hozott, úgy, hogy ezekben a mondat élén álló főnévi szerkezetet vélte antecedensnek, miközben a visszaható névmás lokális kötést kívánt a közvetlenül előtte álló főnévtől. A személyes névmások esetében ugyanez a beállítódás 12jó döntést eredményezett, mivel a személyes névmások nem lokális antecedensei lehetnek a mondat élén álló főnévi szerkezetek.

Megjegyzendő, hogy az I. szerkezetbeli visszaható névmások megítélését kivéve a közbeékelést tartalmazó 1–1 mondat az agrammatikus kép kontextusában mindig téves döntést váltott ki.

Következtetések

A visszaható névmások lokális kötését szabályozó A-elv kifejezetten a szintaktikai szerkezetre vonatkozik. Ezért a visszaható névmások megkötéseire hozott döntések helyessége függ a mondatok szerkezeti komplexitásától. Az I. és II. típusú mondatok szerkezete egyszerűbb, a III–V. típusú mondatok szerkezete komplexebb volt.

A személyes névmások megkötésére vonatkozó B-elv azon alapul, hogy milyen feltételek mellett lenne lehetetlen a személyes névmások kötése. Alkalmazása megkívánja alternatív szintaktikai szerkezetek-reprezentációk elkészítését, egymással történő összevetéseit és a kontextushoz való viszonyításukat is. A kontextus szerepe miatt nemcsak az univerzális nyelvtani elv, hanem nyelvspecifikus preferenciák és személyes feladatkezelő stratégiák is szerepet játszhatnak. A legegyszerűbb, I. típusú szerkezetek esetében jó megkülönböztetéseket tett a vizsgálati személy a személyes és a visszaható névmás között, mivel egyik esetben sem találgatott. A mondatok szerkezeti komplexitásának növekedésével a személyes névmással kapcsolatban elért korrekt döntések száma valamelyest csökkent. Ezzel kapcsolatban két megfigyelést tettünk. A személyes névmásokkal kapcsolatos téves ítéletek döntően az agrammatikus kép kontextusában jöttek elő, továbbá akkor, ha ugyanilyen kontextusban komplexebb vagy közbeékelést tartalmazó mondatban volt a személyes névmás. A közbeékelés teljesítményt rontó szerepe nem meglepő: jelzi, hogy az egyik lehetséges antecedens távolítása a névmástól megnehezíti a feladatatot.

Különösen érdekes az, amit a III. és a V. szerkezettípus esetében, a visszaható névmásoknál tapasztaltunk. A vizsgálati személy a 20 lehetséges ítélet közül 16, illetve 14 esetben tévesen a mondat élén álló főnévi szerkezetet tartotta a visszaható névmás antecedensének, a valódi, lokális antecedenssel szemben, amely a névmást közvetlenül megelőzte. Adataink korlátozott köre természetesen csak feltételezések megemlítését engedheti meg. A III. és az V. szerkezetek szintaktikailag ugyancsak komplexek, de másként, mint a közbeékeléses szerkezet. Nem a kritikus elemek távolságáról van ugyanis szó, hanem a névmási elem strukturális helyéről. A névmás egyszer a birtokos szerkezet „legmélyén” van, a birtok pozíciójában (III), majd pedig a mondatbeli infinitivuszos tagmondaton belüli összetevő. Azt kell feltételeznünk, hogy a mondatok szerkezeti bonyolultsága alternatív szerkezeti elemzéseket vált ki, azok kiértékelésével együtt. Úgy, ahogy a személyes névmások lokális kötésével kapcsolatos döntési eljárást jellemeztük. Az eredmény pedig az lett, hogy éppen olyan kötéseket tételezett fel a kísérleti személy – hibásan – a visszaható névmásokra, mint amelyek, kellő döntési mechanizmus után, a személyes névmások számára grammatikus lokális kötések lehettek volna. Például:

23.35. táblázat -

(63)

*A lánym örül a fiú önmagárólm készített fényképének.

 

*Az asszonyw látja a férfit magáraw mutogatni.

 

A lánym örül a fiú rólam készített fényképének.

 

Az asszonyw látja a férfit oráw mutogatni.


A komplexebb szintaktikai struktúra kiváltotta alternatív szerkezeti elemzések kiértékelése mind a III., mind az V. típusra jobb teljesítményt eredményezett a személyes névmások kötési viszonyainak megítélésében: 20-ból 14, illetve 12 esetben helyes volt a megítélés.

A vizsgálati személy – az egyszerűbb szerkezetek tanúsága szerint – rendelkezett a személyes és visszaható névmás kötési viszonyaira vonatkozó megkülönböztetési képességgel, és jól is használta fel az I. és II. szerkezetek esetében. Továbbá a komplexitás növekedésre egyáltalán nem úgy reagált, hogy valamilyen egyszerűbb, rövidebb, kisebb távolságot képező stb. struktúrával kísérletezett. Ellenkezőleg: egy költségesebb mechanizmust alkalmazott, hibásan. A korlátozottságának egyik eleme abban állt, hogy a lokális gazdaságosság és a globális gazdaságosság megkülönböztetése nem volt kellő mértékben elérhető a számára. Az alkalmazandó műveleteknek kevésbé költséges, lokális viszonyokra korlátozódó, és más, alternatív szerkezeti reprezentációkat figyelmen kívül hagyó kiértékelése helyett ennek az ellenkezőjét próbálta: valamely szerkezeti mővelet alkalmazhatóságát az alternatív szerkezeti reprezentációk összevetéseivel igyekezhetett eldönteni. Javaslatunk szerint a lokális és a globális nyelvi gazdaságosság közti megkülönböztetés korlátozódásának tulajdonítható ez a teljesítménymegoszlás.