Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Az igei szerkezet ellipszisét tartalmazó mondatismétlési tesztek

Az igei szerkezet ellipszisét tartalmazó mondatismétlési tesztek

A nyelvtan generatív ereje végtelen komplexitású struktúrák produkálására lenne képes, azonban a generatív nyelvi rendszert az emberi elme ellenőrzés, kontroll alatt tartja. Azokat az agyi, elmebeli funkciókat, amelyek alkalmazzák, externalizálják a nyelvet, humán nyelvi feldolgozónak fogjuk nevezni. A nyelvi feldolgozó rendszerek egyfajta finomhangolást alkalmaznak a nyelv használata során, amely korlátozza a létrehozott szerkezetek komplexitását. Kolk (1999) kimutatta, hogy a nyelvi komplexitást szabályozó „finomhangolás” minden egészséges beszélő esetében jelen van.

Az afáziás személyek, mentális nyelvtanuk sérülésének, korlátozódásának következtében olyan kompenzációs stratégiákra törekednek, amelyek keretében a nyelvtani részrendszereknek egyfajta újrahangolását végzik el, mégpedig úgy, hogy az a mondataik komplexitását az átlagoshoz képest radikálisan tovább csökkenti, redukálja. Az agrammatikus afáziások előnyben részesítik azokat a nyelvtani szabálykészleteket is, melyek eleve csökkenthetik a nyelvi feldolgozó rendszer terhelését. Az ilyen nyelvtani alrendszerek egyike az elliptikus szerkezetek szabályaiból áll. Ezek olyan grammatikus mondatokat generálnak, ahol egy tagmondatból hiányzik a véges ige hangalakja. Az agrammatikus afáziás személyek töredezett, spontán beszédükben rendkívüli mértékben felhasználják az ellipszis nyelvtani lehetőségeit: azért, hogy ily módon alkalmazkodjanak sérült nyelvi feldolgozó rendszerük korlátozottságához.

Az ellipszist úgy definiáljuk, mint hangalakok be nem illesztését a szerkezet-reprezentációba, mint a hangalakok beillesztésének elmaradását az egyébként teljesen specifikált lexikai-nyelvtani jegyhalmazok terminális csomópontjai alatt. Eszerint a lexikai és szintaktikai nyelvtani jegyek az ellipszis pozíciójában (is) jelen vannak, és részt vesznek a szerkezet interpretációjában. Ez a megközelítés elveti azt az elgondolást, hogy a „hiányzó” anyag szintaktikailag hiányozna, vagy fonetikailag törölve lenne, és hogy ezért szintaktikailag rekonstruálni vagy „másolni” kellene. A lexikai egységek hangalakjának jegyeit a szintaktikai szerkezet terminális csomópontjaiba illeszti be a rendszer, mégpedig a szintaktikai szerkezet levezetésének a befejezése után. Amennyiben ez a beillesztés elmarad, akkor ellipszis keletkezik. Az ellipszis tehát nem más, mint a szintaktikai struktúrában szintaktikai és szemantikai jegyeik révén reprezentált lexikai egységek fonológiai jegyeinek, hangalakjának a be nem illesztése (Bánréti 2001, 2003).

A mondatszerkezet összetevőinek ellipszise

A következőkben bemutatjuk, hogy létezik az ellipszisnek olyan szerkezeti típusa, amely megnöveli a mondatszerkezet feldolgozásbeli vagy produkcióbeli nehézségi fokát az agrammatikus afáziás vizsgálati személyek számára. A magyar mellérendelt mondatokban az ellipszis lehet előreható és hátraható. Ha az engedélyező tagmondat megelőzi az ellipszist tartalmazó tagmondatot, ekkor előreható ellipszisről beszélünk. Ha az engedélyező tagmondat követi az elliptikust, akkor pedig hátraható ellipszisről. A tagmondat igei szerkezete gyakran esik ellipszis alá. (Az igei szerkezet előreható ellipszise a nem első tagmondat igei szerkezetére vonatkozik úgy, hogy az ellipszist az első tagmondatbeli nyílt formájú igei szerkezet engedélyezi, míg a hátraható ellipszis az első vagy legalábbis a nem végső mellérendelt tagmondatban jelentkezik úgy, hogy azt az utolsó mellérendelt tagmondatbeli nyílt formájú igei szerkezet engedélyezi.) A következőkben az igei szerkezet ellipszisét a VP-ellipszis rövidítéssel jelöljük. Példák az előreható és a hátraható VP-ellipszisre:

Előreható VP-ellipszis:

(24) Péter Annának mutatta be Róbertet, János pedig Marinak [mutatta be Ró bertet].

Hátraható VP-ellipszis:

(25) Péter Annának [mutatta be Róbertet], János pedig Marinak mutatta be Róbertet.

(26) Miklós a szocio[lingvisztikai elméleteket sorolta], András meg a pszicholingvisztikai elméleteket sorolta.

A lexikonból többször kiválasztott azonos lexikai egységek a VP-ellipszisben

Az előreható VP-ellipszist tartalmazó (27)-ben Marij nem megkülönböztetett az ellipszis alá eső őj-től:

(27) Ma"János mondta, hogy Péternek tetszik Marij, tegnap meg"Marij is mondta [hogy Péternek tetszik oj].

A nem megkülönböztetettség kötelező, az ellipszis interpretációja nem tartalmazhatja a Marij összetevőt, hanem csakis az általa megkötött őj névmást. Ellenkező esetben az ellipszis rosszul formált lesz:

(28) *Ma “János mondta, hogy Péternek tetszik Marij, tegnap meg “Marij is mondta [hogy Péternek tetszik Marij].

A hátraható VP-ellipszist tartalmazó (29) a lexikonból többször kiválasztott, azonos lexikai egység példányait tartalmazza: a Marij összetevő az ellipszis tartományában azonos a nyílt formájú Marij összetevővel a nem elliptikus tagmondatban:

(29) Ma “János [mondta, hogy Péternek tetszik Marij], tegnap meg “Marij is mondta, hogy Péternek tetszik Marij.

Mondatismétlési tesztek

B, 57 éves, jobbkezes nő, bal oldali artéria cerebra media területi hypodensitas, a sérülés lokalizációja bal fronto-temporalis volt. Agrammatikus afáziás tüneteket produkált. Jó beszédértést mutatott, ugyanakkor spontán beszéde töredezett, fragmentizált volt, és szintaktikai és fonológiai korlátozottságokat tartalmazott. Spontán beszédét az igei inflexiók és az esetjelölő nyelvtani formatívumok tekintetében a téves cserék, illetve elhagyások jellemezték.

A mondatismétlési teszt anyaga VP-ellipszist tartalmazó mellérendelő tagmondatokból állt. Két tesztsorozatot végeztünk el, mindkét tesztben 22 előreható irányú VP-ellipszist tartalmazó mondat és 22 hátraható irányú VP-ellipszist tartalmazó mondat volt, összesen tehát 44–44 mondat. A mondatszerkezetek mintái a két tesztben rendre megegyeztek, de mindig különböző, bár megközelítően azonos gyakoriságú szavakból álltak. A kísérleti eredmények megoszlását az 2. és a 3. számú táblázat mutatja. A táblázatok értelmében az előreható irányú VP-ellipszist tartalmazó mondatok megismétlése könnyebb volt a vizsgálati személy számára. A hibák aránya, mértéke kisebb volt. Ugyanakkor a hátraható irányú VP-ellipszist tartalmazó mondatok ismétlése nehezebbnek bizonyult, a hibák aránya, mértéke lényegesen magasabb lett. A részleteket a 2. és a 3. táblázatok mutatják:

2. táblázat. táblázat - Mondatismétlési tesztek. Előreható VP-ellipszist tartalmazó célmondatokra adott válaszok százalékos megoszlása

A korrekt válaszok összesen:

65,9

(29/44)

Ezen belül

2 nyílt formájú igével:

11,4

(5/44)

1 nyílt formájú igével:

54,5

(24/44)

A nyelvtani hibát tartalmazó válaszok összesen:

34,1

(15/44)

Ebből:

Hibás válaszok 2 nyílt formájú igével:

6,8

(3/44)

Ezen belül:

Hibás egyeztető végződés az igén:

4,6

(2/44)

Hibás esetrag:

2,3

(1/44)

Hibás válaszok 1 nyílt formájú igével:

22,7

(10/44)

Ezen belül:

Hibás egyeztető végződés az igén:

15,9

(7/44)

Hibás esetrag:

6,8

(3/44)

Igét nem tartalmazó, fragmentizált válasz:

4,6

(2/44)


3. táblázat. táblázat - Mondatismétlési tesztek. Hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatokra adott válaszok százalékos megoszlása

A korrekt válaszok összesen:

36,4

(16/44)

Ezen belül:

2 nyílt formájú igével:

25,0

(11/44)

1 nyílt formájú igével:

11,4

(5/44)

A nyelvtani hibát tartalmazó válaszok összesen:

63,6

(28/44)

Ebből

Hibás válaszok 2 nyílt formájú igével:

13,7

(6/44)

Ezen belül:

Hibás egyeztető végződés az igén:

9,1

(4/44)

Hibás esetrag:

4,6

(2/44)

Hibás válaszok 1 nyílt formájú igével:

43,2

(19/44)

Ezen belül:

Hibás egyeztető végződés az igén:

34,1

(15/44)

Hibás esetrag:

9,1

(4/44)

Igét nem tartalmazó, fragmentizált válasz:

6,8

(3/44)


Példák az afáziás vizsgálati személynek a tesztekben adott válaszaiból V= vizsgáló, P = vizsgálati személy

Korrekt válasz:

23.21. táblázat -

(30)

V: János a “repülőgéppel érkezett meg Londonba, Mari pedig a “kocsival [érkezett meg Londonba].

 

P: János a repülőgéppel érkezett meg Londonba, Mari meg a kocsival [érke zett meg Londonba].


Korrekt válasz, amely nem azonos a célmondattal

23.22. táblázat -

(31)

V: Mária minden fiúnak [odaadta az ajándékot], János meg minden lánynak odaadta az ajándékot.

 

P: Mária a fiúknak, János meg a lányoknak ajándékot adott.


2 nyílt formájú ige a válaszban:

23.23. táblázat -

(32)

V: Erzsi angolul [tanult], Mari pedig németül tanult.

 

P: Erzsi tanult angolul, ...és hát..a. Mari is nyelvet tanult.


2 nyílt formájú ige a válaszban, az esetragok kiosztása hibás:

23.24. táblázat -

(33)

V: Péter “Annának [mutatta be Róbertet], János pedig “Marinak mutatta be Róbertet.

 

P: Péter"Annának mutatta be Róbertet, Marinak pedig Jánost mutatta be.


2 nyílt formájú ige a válaszban, a második tagmondat agrammatikus, fragmentizálódott:

23.25. táblázat -

(34)

V: János Marival [találkozott], Péter pedig Erzsivel találkozott.

 

P: János Marival... hát... összetalálkozott, Erzsi..., Péterrel pedig.... a majd a másikkal... a másikkal találkozik.


Hibás személy-szám egyeztető végződések az igén a válaszban:

23.26. táblázat -

(35)

V: A gyerekek a villamosra szálltak fel, a férfi pedig a buszra [szállt fel].

 

P: A gyerekek a villamosra szállt fel, a férfi pedig a buszra.


Hibás személy-szám egyeztető végződések és hibás idői inflexió az igén a válaszban:

23.27. táblázat -

(36)

V: Tegnap Gyuri egy lánynak [küldött egy képeslapot], ma meg Anna egy fú nak küld egy képeslapot.

 

P: Tegnap a Gyuri is küld nektek. és ma a másikat Gyuri egy lánynak.


Hibás idői inflexió az igén.a válaszban:

23.28. táblázat -

(37)

V: Tegnap ő írt meg egy verset, holnap meg Mari fog [megírni egy verset].

 

P: Tegnap Mari fog írni egy verset.... tegnap Mari,.... tegnap.... pedig.... ő fog.


Hibás személyegyeztető végződés az igén a válaszban:

23.29. táblázat -

(38)

V: Én Jánossal [vitatkoztam], ő meg Annával vitatkozott.

 

P: Én Jánossal vitatkozott és ő Annával vitatkozott.


A válasz egyáltalán nem tartalmaz igét, erős fragmentizálódás

23.30. táblázat -

(39)

V: Én egy lánynak [vettem virágot], te meg egy idős hölgynek vettél virágot.

 

P: Én a virágot egy... igen ....a lánynak és hát egy hölgy... egy hölgynek... egyhölgynek igen.


A hátraható ellipszis elkerülése a válaszokban

Az adatok egyik típusával fogunk a következőkben részletesebben foglalkozni. A 3. táblázatból látható, hogy a hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatok esetén a vizsgálati személy a válaszaiban gyakran produkált nyílt formájú, nem elliptikus igei szerkezeteket az ellipszis helyett, főképpen akkor, amikor hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatot próbált megismételni. Ezekben az esetekben tehát a vizsgálati személy előnyben részesítette a nyílt formájú igét az elliptikus igével szemben. Ez azért meglepő adat, mert éppen az elliptikus repertoár az, amelyet az afáziás személyek adaptációs stratégiájuk részeként gyakran alkalmaznak. A 3. táblázatból az is látható, hogy a hátraható VP-ellipszis ismétléseiben a vizsgálati személy sokkal több nyelvtani hibát vétett, mint az előreható VP-ellipszisek ismétléseiben.

A 2. táblázatból pedig az látható, hogy az előreható VP-ellipszist tartalmazó célmondatok megismétlései során a vizsgálati személy ritkán produkált a második tagmondatban nyílt fonológiai formájú igei szerkezetet az elliptikus helyett. A vizsgálati személy tehát képes volt észlelni, interpretálni az ellipszis alá eső igét vagy igei szerkezetet és nem használta ennek a nyílt fonológiai formáját a válaszban.

Az adatoknak ez a megoszlása két problémát vet fel. Az első: miért volt könnyebb a vizsgálati személy számára azokat a mellérendelő mondatokat megismételni, amelyek előreható VP-ellipszist tartalmaztak, és miért volt nehezebb megismételni azokat a mellérendelő mondatokat, amelyek hátraható VP-ellipszist tartalmaztak. A második probléma: a hátraható VP-ellipszist tartalmazó mellérendelő mondatok megismétlései során miért részesítette előnyben a vizsgálati személy a nyílt formájú igei szerkezeteket az elliptikus igei szerkezetekkel szemben.

Kétségtelen, hogy a „legutoljára hallott összetevő előnyben” elve hatással lehetett a vizsgálati személy válaszaira, azonban nem szolgáltat valódi magyarázatot a teljesítményére. A „legutoljára hallott összetevő előnyben” elve értelmében a legutoljára hallott szintaktikai összetevő, mivel magas aktiváltsági fokon van, könnyebben aktiválható a megismétlés során, mint az azt megelőző szintaktikai összetevők.

A hátraható VP-ellipszist tartalmazó mellérendelő tagmondatokban a legutoljára hallott szintaktikai összetevő a nyílt formájú igei szerkezet volt a második tagmondat végén. Amennyiben a „legutoljára hallott összetevő előnyben” elv alkalmazható lett volna, akkor a vizsgálati személynek a célmondatokban szereplő, hátraható ellipszist előreható irányú ellipszissé kellett volna átalakítania a válaszaiban. Vagyis az utoljára hallott, nyílt formájú igei szerkezetet kellett volna említenie az első tagmondatban, és erre alapozni a második tagmondatban az elliptikus igei szerkezetet. Ekkor tehát hátraható ellipszist tartalmazó összetett mondat megismétlésékor a válasz előreható VP-ellipszist tartalmazott volna. De amikor a vizsgálati személy ezt próbálta tenni, akkor magas hibaarányt produkált. Az ilyen változtatást tartalmazó 28 válaszából 25 agrammatikus volt a hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatok megismétlései során. Továbbá, amikor a hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatot úgy ismételte meg a vizsgálati személy, hogy a válasza két nyílt formájú igei szerkezetet tartalmazott, akkor 21 grammatikus választ volt képes adni. Mindez azt mutatja, hogy a „legutóbb hallott összetevő előnyben” elv alkalmazása egyáltalán nem csökkentette a hibák mértékét vagy arányát: ellenkezőleg, növelte.

Az előreható VP-ellipszist tartalmazó célmondatok megismétlése során a „legutóbb hallott összetevő előnyben” elv nem volt alkalmazható az igei szerkezetre, mivel a nyílt formájú antecedens igei szerkezet a mellérendelő mondat közepén volt található (az első tagmondat végén), és nem a teljes mellérendelő mondat végén. A hibaarány mégis lényegesen alacsonyabb volt az előreható ellipszist tartalmazó célmondatok megismétlésekor.

Az adatok arra utalnak, hogy a vizsgálati személy a monitorizált ismétlés stratégiáját alkalmazta, amely két alapvető szakaszt tartalmaz. Az első a feldolgozási fázis: ez a hallott mondat szintaktikai, fonológiai és szemantikai feldolgozásának a fázisa és az eredmények tárolása. A második a produkciós fázis: amikor a vizsgálati személy megkísérel olyan mondatot produkálni, amelynek a fonológiai, szintaktikai és szemantikai tulajdonságai megegyeznek a célmondat megfelelő tulajdonságaival, vagy nagyon közel állnak hozzájuk. A monitorizált megismétlés stratégiájának jelenlétét mutatják azok a válaszok, amelyeknek során a vizsgálati személy megváltoztatta a célmondat szerkezetét, de úgy, hogy az általa adott válasz szemantikai interpretációja és pragmatikai funkciója megegyezett a célmondat jelentésével, illetve pragmatikai funkciójával, vagy nagyon közel állt hozzájuk. Gyakran produkált korrekt parafrázisokat a célmondat jelentéseire.

Az ellipszist tartalmazó mellérendelő mondatok megismétlése során a feldolgozó rendszer olyan funkcióinak működtetésére van szükség, amelyek képesek a még nem teljes egységeket vagy szerkezeteket tárolni úgy, hogy ezekhez a nem teljes szerkezetekhez később további felszíni nyelvi anyag legyen hozzáadható. Az ilyen funkció egyike azoknak, amelyeket a sorrendőrző fonológiai tároló a nyelvi rövididejű memória egyik alrendszere képes teljesíteni (Martin–Saffran 1997, Caplan–Waters 1999). A szintaktikai feldolgozórendszer a formaosztályokra vonatkozó információk és más szintaktikai jegyek feldolgozására szakosodott. A fonológiai tároló, amely a lexikai egységek lineáris sorát vagy sorozatait tárolja, olyan mértékben képes támogatni a szerkezeti feldolgozó műveleteket, amilyen mértékben a szerkezeti feldolgozó megkívánja a lexikai egységek lineáris sorozatához való hozzáférést.

A mondatismétlés feldolgozó szakasza: hipotézis a VP-ellipszis valós idejű feldolgozásáról

Tételezzük fel, hogy a feldolgozórendszer balról jobbra építi fel a mondatszerkezetreprezentációkat. Ekkor az előreható VP-ellipszis esetében a feldolgozórendszer először az „előzmény” VP nyílt formájú lexikai anyagát elemzi az első tagmondatban, majd később próbálja meg analizálni az ellipszis alá eső igekategóriát a második tagmondatban. Ebből adódik, hogy arra az idői pillanatra, amikor a feldolgozó észleli egy ellipszis alá eső igei kategória jelenlétét, vagyis a fonológiai formáját tekintve üres igei kategóriát, addigra a feldolgozórendszer már elemezte és eltárolta a nyílt fonológiai formájú, „előzmény” igei szerkezetet. Így ezt a nyílt fonológiai formájú, „előzmény” igei szerkezetet újra fel lehet használni a második tagmondat szerkezetének megépítésekor. Azt mondhatjuk, hogy az előreható ellipszis jól összefér a valós idejű, növekvő módon felépített szerkezeti reprezentációkkal. A növekvő módon történő felépítés azt jelenti, hogy az elemzett szerkezet-reprezentáció balról jobbra történő építése alapvetően a hozzáadás, megnövelés műveleteinek alkalmazásával és kiterjesztésével jár, és a szerkezet-reprezentáció növekedése párhuzamos a műveletekre fordított idővel.

A hátraható VP-ellipszist tartalmazó mellérendelő mondatok feldolgozása során ezzel szemben a nyelvi elemző programnak először az ellipszis alá eső kategóriát kell észlelnie. Mivel ennek a kategóriának nincsen nyílt fonológiai formája, ezért a specifikus kategoriális jegyekre, továbbá a szemantikai és fonológiai jegyeire vonatkozó elemzői döntéseket későbbre kell halasztani, vagyis a műveletekben egyfajta beépített késleltetés áll elő a hátraható ellipszis iránya miatt. Abban a pillanatban, amikor a feldolgozó rendszer észleli az ellipszis alá eső igei kategóriát, nem áll rendelkezésére semmilyen további információ az ige altípusáról, nincsen információja az ige lexikai anyagáról és a hangalakjáról sem. Ezért szükség van arra, hogy a feldolgozó az ellipszis alá eső igei kategóriát, a nyílt ige hiányát elraktározza az operatív memória tárolójában és egészen addig aktívan tartsa, ameddig el nem jut az ellipszist engedélyező, nyílt igei szerkezethez. Ez nem más, mint a második tagmondatban található, hangalakkal bíró igei szerkezet. A sorrendőrző fonológiai tárolónak tehát az első tagmondatbeli lexikai egységeknek egy olyan sorozatát kell tárolnia, amelyek nem teljes szerkezetek, amelyekhez további nyelvi anyagot kell hozzácsatolni az elemzés későbbi szakaszában. Ily módon a sorrendőrző fonológiai tároló fenntartja a helyet az első tagmondatban ellipszis alá eső, hangalakkal nem rendelkező ige fonológiai formával történő feltöltése számára. Miután a második tagmondatbeli, későbbi nyílt formájú igei szerkezet feldolgozása megtörtént, a feldolgozó rendszer visszamásolhatja ennek a későbbi igei szerkezetnek a nyelvtani jegyeit az ellipszis alá helyezett igei szerkezetnek az első tagmondatban lévő pozíciójába. Ekkor a műveletek iránya ellentmond a balról jobbra növekvő szerkezetépítésnek és a műveletek egyfajta valós idejű, beépített késleltetést tartalmaznak.

A 3. táblázatban látható, hogy amikor a vizsgálati személy hátraható ellipszist tartalmazó célmondatokat ismételt meg, grammatikus válaszaiban az ellipszis alá eső igei szerkezet helyett gyakran produkált nyílt formájú igei szerkezetet. A válaszaiban így két igei szerkezetet produkált, nem csak a célmondat második tagmondatbeli igéjét. Az első tagmondatban az ellipszis helyén is nyílt formájú igei szerkezetet produkált. Ez arra utal, hogy a lexikai egységek sorozatát tároló sorrendőrző fonológiai tároló intenzívebben igénybe van véve, ha a szintaktikai feldolgozó műveletek korlátozottak és ezért bizonyos szerkezetek feldolgozása a normálisnál nehezebb, illetve ha a feldolgozási erőforrások nem elégségesek a nyelvi feladat megoldásához.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a nyelvekben az ellipszis szabályai kifejezetten gazdaságosak, követik a gazdaságossági elveket. Ugyanakkor a vizsgálati személy azon döntései, melyeknek eredményeként a hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondat megismétlésében két nyílt formájú igei szerkezetet produkált, ezek nem gazdaságosak.

Megjegyzések a gazdaságossági elvek és az ellipszis viszonyairól. A lexikai kiválasztás gazdaságossági megszorítása

A generatív nyelvelmélet által feltételezett univerzális gazdaságossági elvek – a szerkezeti levezetésben felhasznált nyelvtani jegyek minimális készletére szorítkozás, a lehető legrövidebb mozgatás elve, a lehető legkevesebb műveleti lépés megtételének elve, az egymással egyeztetési viszonyba kerülő jegyeknek a szigorúan lokális szerkezeti relációkban történő ellenőrzésére vonatkozó megszorítás és más hasonló elvek – a gazdaságosságnak egy nem formális fogalmát tételezik fel. Ez a nyelvtani műveletek számára rendelkezésre álló, korlátozott erőforrások fogalmát tartalmazza.

Kitagawa (1999) azt javasolta, hogy az univerzális nyelvtan gazdaságossági megszorításai között tételezzünk fel egy olyan elvet is, amely a lexikonból a szintaxisba bevezetett lexikai információk mennyiségére vonatkozik. A lexikai kiválasztás gazdaságosságának Kitagawa által javasolt elve a következőképpen hangzik: „A minimális lexikai információt kell kiválasztani a lexikonból”.

A megszorítás egyáltalán nem triviális. A minimálisan szükséges lexikai információ kiválasztásának feltétele egyfelől azt kívánja, hogy a nyelvtan azokat a mondatreprezentációkat tekintse optimálisnak, amelyek a lehető legkevesebb szemantikai lexikai jegyet tartalmazzák, a lehető legkevesebb szemantikai lexikai jegyből épülnek fel, feltéve, hogy ezek a jegyek a szándékozott interpretáció biztosításához elegendőek. Másfelől a lexikai kiválasztás gazdaságosságának elve az igei szerkezetek ellipszisét is érintik. Ez az elv azt is megkívánja, hogy a nyelvtan azokat a mondatszerkezet-reprezentációkat tekintse optimálisnak, amelyek a lehető legkevesebb fonetikai lexikai jegyet tartalmazzák.

A lexikai kiválasztást szervező rendszer erősen támogatja az igei szerkezetek ellipszisét, amelynek az az alapvető feltétele, hogy a be nem illesztett fonológiai anyag visszanyerhető és pontosan azonosítható legyen. Ez az ellipszist lehetővé tevő, nyílt formájú lexikai egységek és az ellipszis alá eső lexikai egységek azonossági relációján alapul. Amennyiben ugyanazon lexikai egység többszörösen is ki van választva a lexikonból, akkor a kiválasztott példányok egymással azonosak. Az igei szerkezet ellipszise tehát ugyanazon lexikai egységnek a lexikonból történő olyan többszörös kiválasztásán alapul, melynek eredményeképp ugyanazon lexikai egységnek egymással azonos példányait kapjuk meg. Ekkor a többszörösen kiválasztott példányok egyik sorozata számára engedélyezve lesz a hangalakjuk be nem illesztése a szintaktikai szerkezet meghatározott helyeire. Az ellipszis alá eső ige és az ellipszist lehetővé tevő, nyílt formájú ige azonos kell legyen az igető, valamint az idő- és módjel tekintetében. Megjegyzendő, hogy az igéhez csatolt személy- és számjelölő végződések tekintetében nem szükséges a kiválasztott példányok azonossága, mivel a személy- és számjegyek az egyes tagmondaton belülről lokálisan vannak engedélyezve.

Az ellipszis alá eső főnévi lexikai egységeknek és az ellipszist lehetővé tevő nyílt formájú főnévi lexikai egységeknek egymással azonosaknak kell lenniük az inherens nyelvtani jegyeik tekintetében, továbbá eleget kell tenniük a szerkezeti párhuzamosság megszorításának (a maguk tagmondatában mindegyiküknek ugyanolyan típusú nyelvtani relációban kell részt vennie). A szerkezeti párhuzamosság megszorítása gazdaságossá teszi az ellipszis feldolgozását.

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az igei szerkezetek ellipszisét az ép nyelvtannak több gazdaságossági elve is támogatja, többek között a lexikai információ minimális kiválasztásának elve, a lehető legkevesebb szabad morféma felhasználásának elve és a lehető legkevesebb nyelvtani jegy felhasználásának az elve is. Az afáziás személy válaszaiban viszont – a hátraható VP-ellipszisek esetében – nem mutatkozik meg a gazdaságossági elvek támogató hatása.

A mondatismétlés produkciós fázisa

Láttuk, hogy a vizsgálati személy gyakran elkerülte a hátraható VP-ellipszis produkcióját a válaszaiban és ehelyett két nyílt formájú igei szerkezetet produkált az első és a második tagmondatban. Ennek lehetséges magyarázata, hogy – amenynyiben az afázia következtében az elérhető komputációs erőforrások korlátozottak – a szintaktikai rendszer számára a hátraható irányú („jobbról balra” menő) szerkezeti kapcsolatok megépítése túlságosan megterhelővé válik. Gibson (1998) javaslata szerint a komputációs erőforrások elérhetőségére két komponens van hatással. Az első a memóriaköltség komponense, amely azt mondja meg, hogy a nyelvi egységek egy sorozatának tárolása milyen mennyiségű komputációs erőforrást kíván meg. A második pedig az integrációs költség összetevője, amely azt mondja meg, hogy valamely új egységnek az addig elkészült szerkezetbe történő integrálása, beillesztése milyen mennyiségű komputációs erőforrást köt le.

Memóriaköltség tekintetében az ellipszis típusai különbözhetnek egymástól. Ahhoz, hogy az előreható VP-ellipszist meg lehessen ismételni, az első tagmondatbeli, nyílt formájú előzmény igei szerkezetnek az összes jegyét a memóriában kell tartani, hogy ezeket ismét fel lehessen használni, amikor a második tagmondatban felépítjük az ellipszis alá eső igei szerkezetet. Így a memóriaköltség a teljesen feldolgozott igei szerkezet valamennyi jegyének memóriában tartása miatt megnövekszik.

A hátraható VP-ellipszist tartalmazó mellérendelő mondat megismétlésekor pusztán egy üres (hangalak nélküli) igei kategória az, amit a memóriában kell tartanunk, ezért a memóriaköltség-komponens csökken, amíg a második tagmondathoz és annak igei szerkezetéhez nem érünk a produkció során.

Az integrációs memóriaköltséget a lokalitás, a távolság és a szerkezetben megépített kapcsolatok iránya befolyásolhatják.

Az előreható VP-ellipszist tartalmazó mellérendelő mondatok produkciója az ellipszis pozíciójában nem növeli meg az integrációs költséget, mert egy, már az első tagmondatban, nyílt formában létrehozott igei szerkezetet kell újból felhasználni a második tagmondat szerkezetének megépítésére. Nincs szükség tehát egy új igei szerkezetnek a második tagmondat szerkezetébe történő integrálására. Ezért mondjuk azt, hogy az előreható VP-ellipszis produkciójában az integrációs memóriaköltség nem növekszik meg.

A hátraható VP-ellipszist tartalmazó mellérendelő mondatok produkciójában az integrációs memóriaköltség két részből tevődik össze. Az egyik a komputációs erőforrásoknak azon mennyiségéből áll, amely ahhoz szükséges, hogy a második tagmondatban a nyílt formájú igét beépítsük a tagmondat addig elkészült szerkezetébe. A komputációs erőforrások másik adagja pedig ahhoz szükséges, hogy visszamehessünk az első tagmondatnak a korábban már felépített szerkezetéhez és ezt a szerkezetet befejezzük a második tagmondat igei szerkezete nyelvtani jegyeinek felhasználásával, de a hangalakja nélkül. Ez a lépés az első tagmondat szerkezetének újraaktiválását is megkívánja, és azt, hogy a második tagmondatba integrált igei szerkezet szintaktikai és szemantikai jegyeit –a hangalakja nélkül –beépítsük az első tagmondat szerkezetébe is. A jegyeknek ez a „visszafelé másolása” tagmondatszerkezetek közötti olyan függőségi reláción alapul, amely szerint a második igei szerkezettől függnek az első igei szerkezet nyelvtani jegyei és interpretációja. Ez a függőségi reláció hátraható irányú szerkezeti „kapcsot” kíván meg a mondatstruktúrában. A hátraható szerkezeti kapcsolat felépítését az integrációs költséget megnövelő és a komputációs erőforrásokat megterhelő műveletnek tekinthetjük.

A következő összefüggést találjuk. Azokban az esetekben, amikor az integrációs költség megnövekedett, de a memóriaköltség nem nőtt, a vizsgálati személy erősen támaszkodott a sorrendőrző fonológiai tároló tartalmára, igyekezett azt maximálisan felhasználni. Ezt a jelenséget a hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatok megismétléseinél észleltük, ellipszis helyett nyílt formájú igealakok produkciója során. A fonológiai tároló a lexikai egységeket hangalakjuk alapján lineáris sorrendben tárolja. A fonológiai kódolás révén a lexikai egységek viszonylag könnyen sorrendbe állíthatók és ez a sorrend könnyen megtartható, hasonlóan azokhoz a prozódiai fogódzókhoz, amelyek a mondatszerkezet szintaktikai összetevőit képesek elhatárolni egymástól és ezáltal támogatják a mondatszerkezet összetevős struktúrájának kialakítását.

Ez a memóriatároló támogathatja a „visszafele”, „jobbról balra” menő szerkezetépítő műveleteket, amennyiben a lexikai egységek lineáris sorára szükség van ahhoz, hogy a szerkezetépítő műveletek képesek legyenek visszamenni az első tagmondat jobb szélére a második tagmondat jobb széléről, a lehető legrövidebb úton. A legrövidebb út pedig azt jelenti, hogy a vizsgálati személy igyekezett elkerülni a hierarchikus mondatszerkezet élei és csomópontjai mentén történő visszamenést, és ehelyett a lexikai egységek egyszerű lineáris sorozatát követte. A vizsgálati személy által produkált nyelvtani hibák jó része abból adódott, hogy a második tagmondatbeli igei szerkezet hangalakjának változatlan formában való aktiválása az első tagmondatban nem lehetett mindig grammatikus, az első tagmondat szerkezeti környezetébe gyakran nem illett bele teljesen, lásd például a (35)–(38) válaszokat.

Összefoglalás

Adataink azt mutatták, hogy az agrammatikus afáziás vizsgálati személy képes volt követni a nyelvtan gazdaságossági elveit akkor, amikor a megismétlendő célmondat előreható irányú ellipszist tartalmazott. Ugyanakkor nem volt képes felhasználni az elliptikus struktúrákban rejlő nyelvtani gazdaságossági elveket, amikor a ellipszis visszaható irányú volt a célmondatban. Ez a szétválás azt mutatja, hogy a nyelvtan gazdaságossági megszorításainak teljesülése függ az elérhető komputációs erőforrások elégséges mennyiségétől.

Javaslatunk szerint az agrammatikus afáziában rejlő nyelvi korlátozottságok (egyéb összefüggések mellett) úgy értelmezhetők, mint a nyelvtan gazdaságossági megszorításainak korlátozódásai. A vizsgálati személy nem volt képes maradéktalanul felhasználni azt a gazdaságossági elvet, amely a lexikonból többszörösen kiválasztott azonos lexikai egységek fonológiai formájának a be nem illesztési lehetőségéből adódott. A hangalak be nem illesztése, amennyiben az a korábban leírt feltételeket követi, eleget tesz a nyelvtan több gazdaságossági megszorításának (a lexikai kiválasztás gazdaságossága, a jegyek minimális száma, az elvégzendő nyelvtani műveletek minimalitása stb.). A vizsgálati személy azonban nem ezeket követte, hanem rendkívüli mértékben kihasználta a fonológiai tárolót, ami abban nyilvánult meg, hogy válaszai nagy többségében az elliptikus igei szerkezet helyett hangalakkal bíró igei szerkezeteket produkált. Azokban az esetekben, amikor válaszai nem ezt a stratégiát követték, a hátraható irányú VP-ellipszist tartalmazó célmondatok struktúrájának jobbról balra menő szerkezeti kapcsolatai túlterhelték a szintaktikai rendszert, és ez a hibák magas előfordulási arányát okozta. A személy-szám egyeztetési végződéseket érintő hibák, a szórendi hibák, a fragmentizálódás jelenségei, az esetrag agrammatikus és paragrammatikus használatának hibái elsősorban a hátraható VP-ellipszist eredeti formájában megismételni szándékozó válaszaira korlátozódtak.

Fenti következtetéseink felvetik a nyelvtan és a nyelvi emlékezet feldolgozó-produkciós rendszerei viszonyának a kérdését. Ha a nyelvtan terminust úgy értjük, mint a nyelvtanról szóló nyelvészeti elméletet, akkor a nyelvtan és a feldolgozó-produkciós rendszer nem lehet azonos, mivel a nyelvtani elmélet leírja a szerkezeti relációkat és nem foglalkozik azzal, hogy miképpen lehet létrehozni, levezetni ezeket a relációkat bizonyos inputokból. Ez azonban csak a nyelvtan fenti típusú interpretációja mellett igaz. Ha úgy gondoljuk el a feldolgozó-produkciós rendszer centrumára vonatkozó modellt, mint amely a nyelvtan formális elveit algoritmikus formákra képezi le, és így szorosan követi a nyelvtani szabályokat és elveket, akkor a feldolgozó-produkciós rendszer centrumára vonatkozó elmélet beágyazódhat a nyelvtanelméletbe.

A hibák megoszlásai (2. és 3. táblázat) motiválják a gazdaságossági elveknek az afáziában történő korlátozódására vonatkozó feltételezésünket. A hátraható VP-ellipszist tartalmazó célmondatoknál az afáziás személy által produkált nyelvtani hibák túlnyomó többsége a hátraható VP-ellipszist ténylegesen tartalmazó válaszaiban történt. Ugyanakkor az egyébként kisszámú grammatikus válaszok jó része nem hátraható VP-ellipszist, hanem két, nyílt formájú igei szerkezetet tartalmazott. Ezek a válaszok nem alkalmazták tehát az igei szerkezet ellipszisének gazdaságossági elveit. Viszont grammatikusabbak voltak, mint a gazdaságossági megszorításnak elvileg megfelelő válaszok.

Az agrammatikus afázia miatti erőforrás-korlátozottság miatt a gazdaságossági megszorításokra nagy szükség lenne, hogy a szerkezetek feldolgozását és építését könnyebbé, kevesebb költséggel kivitelezhetővé tegyék. Csakhogy éppen ezekben az esetekben számos gazdaságossági megszorítás nem érhető el, illetve nem követhető. (Ez történt a fonetikai forma nem beillesztésének opciójával, a szükséges jegyek legkisebb halmazának alkalmazásával, a minimálisan elegendő szerkezeti reprezentáció építésével, vagy a lexikonból történő, többszörös kiválasztás minimalizálható információival). Feltételezésünk szerint a gazdaságossági megszorítások a nyelvtan számára rendelkezésre álló, normális mértékben limitált erőforrásokat reprezentálják a nyelvtan architektúráján belül. Ezért, ha a komputációs erőforrások elérhető mennyisége a normálisnál alacsonyabb, számos egyébként „költségcsökkentő” gazdaságossági elv már nem érhető el maradéktalanul a nyelvtani rendszerben. Például a vizsgálati személyek a nyelvtan szempontjából nem gazdaságos válaszokat adnak, nem követnek, megsértenek egyes nyelvtani gazdaságossági elveket. Az agrammatikus afáziában tapasztalható komputációs erőforrás-korlátozódás ugyanis nem pusztán a szintaktikai feldolgozó vagy produkáló rendszer egyes aspektusait korlátozza vagy terheli túl, hanem az emberi nyelv nyelvtanának alapelvei közé tartozó gazdaságossági elveket is korlátozza. A gazdaságossági elvek éppen a komputációs erőforrások korlátozottságának a nyelvtan rendszerébe történő beépítettségét fejezik ki, vagyis a nyelvtan és egy, a nyelvtan szempontjából normális, de limitált erőforrás-mennyiség között teremtenek kapcsolatot. Ezek az elvek adott komputációs erőforrás-mennyiségek normális határait reprezentálják a nyelvtan architektúráján belül. Valahányszor a komputációs erőforrások a normálisnál korlátozottabbakká válnak az afázia körülményei között, a gazdaságossági elvek legfeljebb részlegesen képesek kifejteni a szerkezetelemzést vagy szerkezeti produkciót megkönnyítő, kevésbé költségessé tevő erejüket.

Feltételeztük, hogy a gazdaságossági megszorítások az univerzális nyelvtan elvei közé tartoznak, mint az emberi nyelv nyelvtanának tulajdonságai. Vagyis azt mondhatjuk, az emberi nyelv nyelvtana olyan, hogy minden olyan nyelvtani sajátosságot, jegyet, amely valamilyen skála mentén elrendezhető, minimalizálni törekszik. Így a szerkezetépítő műveletek számát, a tartományuk határait, a szerkezeti relációk tagjainak távolságát, a műveletekben felhasznált nyelvtani jegyek mennyiségét, a lexikonból kiválasztott egységek számát minimalizálja. Például a szerkezetek kiterjesztésére, bővítésére irányuló nyelvtani műveleteinek ciklikusaknak kell lenniük. Ez kizárja a „korlát nélküli”, „folytonos” szerkezetépítéseket, és korlátozza a nyelvtani rendszer generatív erejét, elkerüli a „túlgenerálást”. A megszorítás értelmében a nyelvtani rendszer architektúrájára csak ciklikus szerkezet-kiterjesztéseket tesz lehetővé. Hasonló a helyzet a lexikai kiválasztás gazdaságosságára vonatkozó megszorítás esetében is. A nyelvtan része a lexikonból történő kiválasztás rendszere, és a szerkezetépítés számára kiválasztott lexikai fonetikai és szemantikai jegyek minimalizáltságát a nyelvtan követeli meg. A generatív nyelvtanelmélet értelmében ezek a sajátosságok nem a nyelvtani rendszerre „kívülről” ráhelyezett kötöttségek következményei, hanem a nyelvtan általános architektúrájának a vonásai, az univerzális nyelvtan elvei. Mivel az univerzális nyelvtan a lehetséges emberi nyelvek nyelvtanainak genetikusan is kódőlt „tervrajza”, ezért alapelvei minden specifikus nyelvben megjelennek. Az agykérgi területek sérülése pedig az univerzális nyelvtan „mögöttes” alapelveinek valamilyen korlátozódását is magával hozhatja, amely az egyes nyelvek nyelvtana korlátozódásainak formájában jelenik meg.