Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Az adatok értelmezése, a lehetséges magyarázatok

Az adatok értelmezése, a lehetséges magyarázatok

Első pillantásra úgy tűnik, hogy a nehéz feladatok esetleg a mondatok hosszúsága segítségével magyarázhatók. Néhány nehéz feladatnak a mondatai hosszabbak, mint egyes könnyű feladatok mondatai. Azonban ez nincs minden esetben így, mert volt néhány egészen rövid, de nehezen megítélhető feladat is: például Aspektus, Fókuszálhatatlan mondathatározó a fókuszban, Anafora + esethierarchia, Szelekciós megkötések, Kölcsönös névmási anafora egyeztetése.

Egy másik elvethető magyarázat az, hogy míg a nehéz feladatokban a mondat távoli elemei között hosszú, referenciális függőségek voltak, addig a könnyű feladatok esetén nem voltak ilyen nagy áthidalandó távolságok. Azonban, számos nehéz feladatban a referenciális függőség szempontjából kritikus elemek közvetlenül egymás mellett voltak a mondatban, pl. A vonatkozó névmás egyeztetése a lexikális fejjel, Aspektus. Néhány könnyű feladatban viszont az összefüggő elemek igen távol estek egymástól: V-anafora feladat.

A zárt szóosztályok szerepe

A természetes nyelvek alapvetően két szóosztályt tartalmaznak. Az egyik, a világ objektumait jelölő tartalmas szavaknak bővíthető terjedelmű osztálya: a nyitott szóosztály. Ide tartoznak például a tartalmas főnevek, melléknevek határozók stb. A másik osztály a zárt szóosztály, amely a nyelvtani viszonyokat jelölő egységeknek, formatívumoknak az osztálya. Ez magában foglalja például az esetragokat, prepozíciókat, determinánsokat, névmásokat, kötőszavakat, segédigéket, ragokat, más toldalékokat stb. A Broca-afázia nyelvi tüneteit úgy is definiálják, mint a zárt szóosztályú elemek elérhetőségének sérülését. A spontán beszéd töredezettsége és agrammatikussága, a korlátozott mondatismétlési képesség és a jó mondatmegértés összefüggésbe hozható ilyen korlátozottsággal. A zárt szóosztályú morfémák egy struktúraelemző és struktúraépítő mentális rendszer elemei. Kean (1981) és Berndt et al. (1983) egyaránt rámutatott, hogy a zárt szóosztályok elemeinek gyors elérhetősége nyelvtani elemző funkciókat szolgál. Az analízis során jelzik a főnévi szerkezet kezdetét/végét, a fő- és alárendelt mondatok megkülönböztetését és határaikat, a cselekvő és a szenvedő mondatok közötti különbséget stb. Gyors előhívásuk lehetővé teszi a lokális szintaktikai szerkezetről alkotott azonnali döntéseket. A beszélők több eltérő hozzáférési rendszer segítségével aktiválják a zárt és nyitott szóosztály egységeit. Az elérési rendszereknek együtt kell működniük, különösen az on-line mondatmegértés során (Saffran–Martin 1988; Zurif–Swinney–Garett 1990).

Ez az interakció természetesen fontos a magyar nyelvű Broca-afáziások esetében is. Az ige (predikátum) által kirótt felszíni esetragkeret például a mondatstruktúra elemzésére jól használható sémát szolgáltat.

A nyelvi elemző-feldolgozó mentális programról

Az elemző-feldolgozó mentális programról feltételezzük, hogy olyan eszköz, amely közvetít a nyelvtani reprezentáció szintje és az aktuális üzenet reprezentációjának szintje között (az „amit éppen mondok/mondtak” reprezentálódik az üzenet szintjén). Egyik funkciója a nyelvtani komplexitás mértékének finomszabályozása a beszédprodukcióban és a beszédértésben. Nyelvtudásunk kreatív, a mentális nyelvtan elvileg korlátlanul bonyolult nyelvtani szerkezetek létrehozására tesz képessé bennünket. A munkamemóriánk kapacitása véges, viszont a nyelvtan kreatív, kombinatív ereje elvileg végtelen. Ezért szükséges, hogy a tetszőlegesen bonyolult szerkezeteket létrehozni képes szintaktikai szabályok „futtatása” ne terhelje túl, ne „fagyassza le” a rövid idejű munkamemóriát, hogy ne keletkezhessen totális beszédzavar. Vannak olyan finomszabályozó mentális programok, melyek a nyelvtani algoritmusok aktiválását úgy időzítik, hogy az adott idő alatt felépülő nyelvi szerkezetek komplexitása összhangban legyen a rövid idejű munkamemória ezen időperiódusban rendelkezésre álló kapacitásával. Ez a finomszabályozás összefügg annak az idői ablaknak a „méretével”, amelyet az elemző/feldolgozó a szerkezetépítő műveletekre, valamint a szerkezeti és a lexikális információk integrálására megnyit.

Kolk (1995, 1999) modelljavaslatai szerint az afáziások az idői ablak méretének leszűkülésében szenvednek; a nyelvtani reprezentációk szintje és az üzenetreprezentációk szintje közötti finomszabályozás törést szenved. Ez a munkamemória túlterheléséhez, a nyelvtani formatívumok és a lexikális anyag (tartalmas szavak) integrációjában pedig deszinkronizációhoz vezet.

Az adataink értelmezéséhez feltételezzük, hogy a tesztelt személyek teljesítménye függ a sérült nyelvi elemző-feldolgozó műveletek korlátozottságától és a megítélendő mondat nyelvtani reprezentációjában rejtőző grammatikai hibák jellegétől, az összetevők nyelvtani jegyeinek a típusától. Vagyis feltételezzük, hogy kölcsönhatások vannak a nyelvi elemző-feldolgozó rendszer műveletei és a mondatok nyelvtani reprezentációjának a jegyei között.

Könnyű feladatok. A kezdeti elemző-feldolgozó műveletek

A mondatfeldolgozás során a kezdeti szerkezetelemző/-feldolgozó műveletek külön csoportot vagy modult képeznek. Ezt a feltételezést számos kutatás igazolta, például Frazier–Clifton–Randall (1983), Saffran (1985), Linebarger (1990, 1995). A kezdeti szerkezetépítő műveletek lényegében a mondatszerkezet egy durva, megközelítő analízisét végzik el, melynek eredménye kiindulópontot szolgáltat a finomabb, szintaktikai-lexikális feldolgozó műveletek számára.

A grammatikalitási döntésekhez nem szükséges a mondat teljes feldolgozását elvégezni. A feladat ugyanis valamilyen hiba észlelése. Ezért azt mondjuk, hogy az ilyen feladatok megoldása a hiba észleléséhez szükséges minimálisan elégséges szerkezet-reprezentációk elkészítésén alapul. A „könnyen megítélhető feladatok” azt jelentik, hogy ez a minimálisan elégséges struktúra hozzáférhető az afáziás számára, míg a „nehezen megítélhető feladatok” azt jelentik, hogy ez a minimálisan szükséges struktúra nem érhető el.

A tesztelt magyar anyanyelvű Broca-afáziásoknál azt látjuk, hogy a kezdeti elemzés az igén, illetve az ige bővítményeinek kategóriáin és ezek esetragjain alapul. Az idevágó információknak a feldolgozása fontos támpontokat nyújt a mondat aktuális szintaktikai szerkezetével és az összetevők lineáris sorrendjével kapcsolatban.

A könnyű feladatoknak három típusa volt: Vonzat + rag, Anaforikus egyeztetés személyben és számban és V-anafora. Az ítéletekben használt nyelvtani információk elemzése alapján azt látjuk, hogy a könnyű feladatokban a helyes ítéletek kétfajta feldolgozási folyamaton alapultak. Az első: az igének és alkategorizációs keretének (amely tartalmazza a felszíni esetragokat) előhívása a lexikonból. A második pedig lépésenkénti ellenőrző műveletek sora. Ezek a felszíni toldalékokon és esetragokon történnek, „keresztben” ellenőrizve őket személyben, számban, határozottságban és esetjegyben. A műveleteket a következőképpen lehetne körülírni: „Vedd kiindulópontként az igét esetkeretével együtt. Oszd ki az eseteket az esetkeretből. Egyeztesd Y összetevő esetét Z összetevő esetével, egyeztesd Y összetevő személyét és számát, illetve határozottságát az igével, a Z összetevőt személyben és számban egyeztesd a W összetevővel, stb.”

Az alapvető jegyek és viszonyok a következők voltak: az ige kategóriája és az ige alkategorizációs kerete, felszíni esetragkerete és az időt-módot jelző toldalékok. A kezdeti analízist az ezek közötti függőségek vezérlik. Az elemzésük eredményei védettek lehetnek a munkamemória korlátozottságától. Az elemző-feldolgozó műveletek ugyanis az esetragokon és más felszíni toldalékokon végzett, lépésenkénti, egyeztető műveletek formájában mennek végbe. Az elemzőt szerkezeti várakozások, elvárások vezérlik. Egy adott kategória jegyeinek észlelése után megkeresi az illető jeggyel egyeztetett további jegyeket (pl. személy-, szám-, idő-, esetrag-egyeztetések), vagy egy adott kategória által bevezetett megszorításokat kielégítő tulajdonságokkal bíró további összetevőket (igei alkategorizáció, esetragkeret kielégítése). A szerkezeti elemző/feldolgozó valamihez valamit keres, amik egyeztethetők. Az ilyen függőségek kritikus pontjait, elemeit az elemző a saját belső információs állapotában megjegyzi, a keresés során megtartja. A feldolgozási részeredmények az elemző belső állapotának megváltozását jelentik: újabb egyeztetési lépéseket megkívánó állapotba kerül, és ezek kritikus elemeit az elemző, mint a saját belső állapotának változásait, továbbviszi (hogy mihez mit keres). Ezért a kezdeti szerkezetelemző-feldolgozó műveletek eredményei védettek lehetnek a munkamemória korlátozottságaitól.

A kezdeti szerkezeti elemző/feldolgozó műveletek tehát a mondatszerkezet vázlatát vagy „sémáját” dolgozzák fel. A könnyű feladatokban elrejtett hibák a nyelvtani kategóriák alapvető jegyeivel voltak kapcsolatban. A könnyű feladatok tanúsága szerint a tesztelt afáziások képesek voltak ezeket a hibákat észlelni és a kezdeti szerkezetépítő műveleteket elvégezni.

Nehéz feladatok. A szisztematikus tévedések

Az afáziások azon válaszait soroltuk ide, melyekben a grammatikus mondatváltozatokat mindig helyesen ítélték meg, viszont az agrammatikus változatokat majdnem mindig rosszul ítélték meg, mivel a túlnyomó többségüket jól formáltnak gondőlták, tévesen. Ilyen tesztfeladat volt a Fókuszálhatatlan mondathatározó a fókuszban, a Kölcsönös névmási anafora egyeztetése és a Mind a három vonzat az ige előtt.

Tesztjeink adatai azt mutatják, hogy a szisztematikus tévedéseket kiváltó feladatokban a kritikus nyelvi jegyek már valószínűleg nem a kezdeti elemző/feldolgozó műveletek tárgyai. A szisztematikus tévedések összefüggenek a specifikus nyelvtani jegyeknek az elemzés/feldolgozás közbeni törlődésével és az elemző/feldolgozó program lelassulásával.

Azok a szintaktikai információk, amelyek nem kódolódnak be a kezdeti feldolgozó műveletek során az elemző program belső állapotaiba, az elemző által nem védett információk: védtelenebbek például a törlődés lehetőségével szemben. Így a nyelvtani kategóriák specifikus jegyei törlődhetnek, elveszhetnek a feldolgozás során. Például elveszhet a mondathatározó kategóriája fókuszálhatatlanságának a jegye, vagy a kölcsönös névmás specifikus megszorítása az antecedense mellérendelő szerkezetére és/vagy plurális jegyére nézvést. A feldolgozás a szintaktikai kategóriáknak és a zárt szóosztályoknak csak az alulspecifikált jegyeit tudja reprezentálni. A szintaktikai kategóriák és a zárt szóosztályú elemek specifikus jegyeinek törlődése a mondatszerkezet részleges feldolgozását eredményezi. (Cornell 1995). A szisztematikus tévedések eseteiben tehát a betegek részleges, alulspecifikált szerkezeti elemzést végezhettek. A grammatikalitásra vonatkozó ítéleteik is csak a részleges, alulspecifikált szerkezeti feldolgozás eredményein alapulhattak. Az ilyen feldolgozás elegendő információt tartalmazott a nyelvtanilag helyes tesztmondatok korrekt megítéléséhez. A rosszul formált tesztmondatok a specifikus jegyek ellentmondásain alapuló hibákat tartalmaztak. A kritikus információk (a nem fókuszálható mondathatározó jegyei vagy a kölcsönös névmási anafora specifikus jegyei) a szintaktikai kategóriák és a zárt szóosztályú elemek specifikus jegyei között voltak „elrejtve”. A vizsgálati személyek nem érzékelték a specifikus jegyek közötti öszeférhetetlenségeket, ezért a rosszul formált tesztmondatokat is elfogadták mint grammatikus mondatot. Jól ítélték meg a nyelvtanilag helyes változatokat, de szisztematikusan tévesen ítélték meg a rosszul formált mondatokat, elfogadva őket nyelvtanilag helyesekként.

A tesztelt afáziások szisztematikus tévedéseket produkáltak a Mind a három vonzat az ige előtt tesztmondataira is. A betegek reakciója az elemző/feldolgozó lelassulásának hipotézise segítségével magyarázható. A tesztfeladatban a nyelvtani hibák a felszíni esetragokkal, azok konfigurációjával voltak kapcsolatban. Korábban a Vonzat és esetrag feladatok kapcsán azt tapasztaltuk, hogy az esetragok használatának megítélése könnyű feladat. A Mind a három vonzat az ige előtt tesztmondatai esetében a betegek a grammatikus mondatokat helyesen ítélték meg, viszont a hibás mondatok túlnyomó többségét – tévesen – elfogadták. A tesztmondatokban az ige a sorrendben utolsó összetevő volt, mondatvégi pozícióban állt és valamennyi vonzata megelőzte őt a felszíni láncban. A grammatikalitás megítélése szempontjából kritikus információt a mondatvégi ige specifikus esetragkerete és a mondatéli NP-hez (főnévi szerkezethez) kapcsolt esetrag, valamint a rákövetkező NP-khez kapcsolt esetrag viszonyai képezik. Az első NP-hez kapcsolt esetrag helyességét csak azután lehet megítélni, ha az ige már fel van dolgozva, és így ismert az ige esetragkerete. Ez lehetne az ítéletek alapja. Az NP-k egyébként – az igétől függetlenítve – önmagukban helyesek voltak abban az értelemben, hogy létező ragokkal voltak ellátva, korrekt morfológiai formában. A nyelvtani hiba tehát lokálisan nem volt észlelhető. Ilyen feltételek mellett az afáziások szisztematikusan téves ítéleteket adtak. Ne feledjük, a tesztelt afáziások természetesen nem tudhatták, hogy egy adott tesztmondatban milyen típusú hiba van elrejtve, melyik pozícióban, sőt előre azt sem tudhatták, hogy egyáltalán hibás-e az adott mondat. Gyors és spontán válaszokat kértünk tőlük, azonnal dönteniük kellett. Az NP-k esetragjai tekintetében nem érzékelték az ige esetragkeretével való ellentmondást, ha a három NP-vonzat az ige előtt, az ige pedig a mondat végén volt. Ekkor vagy az első NP-ket nem tudták aktívan tartani, amíg az ige feldolgozása elkészült, vagy az ige esetragkeretének feldolgozása után már nem voltak képesek újraaktiválni az NP-ket. Az eredmény ugyanaz: a hiba nem észlelhető. A Mind a három vonzat az ige előtt tesztmondatai olyan környezetet képeztek, melyben a korrekt megítélés nagyobb munkamemória-kapacitást vesz igénybe, mint a Vonzat + esetrag feladatban. Nem pusztán a szavak vagy összetevők száma miatt, hanem azért, mert egymástól „távoli” összetevők közötti viszonyt kellett volna elemezni. Ennek feltétele az elemző-feldolgozó műveletek megfelelő sebessége és tárolási kapacitása. Amennyiben ezek épek, akkor a mondat legeleje és utolsó összetevője egyidőben aktív lehet a munkamemóriában és összevethető egymással. A lelassult elemző azonban ezt nem teszi lehetővé: az első NP és a mondatvégi ige nyelvtani jegyei aktivitási idejének nincsen valódi metszete, közös periódusa a munkamemóriában. Ezért az afáziások nem érzékeltek olyan nyelvtani ellentmondást, melyet egyébként – ha a kritikus igét nem a legkésőbbi időpontban hallották, hanem korábban – képesek voltak jól megítélni a Vonzat + esetrag feladatokban. Ott az ige nem az utolsó, hanem a második összetevő volt a felszíni szekvenciában.

Nehéz feladatok. A találgatások

Találgatás jellegű ítéleteikben az afáziások nem csak a rosszul formált mondatokat ítélték meg tévesen, elfogadva jó részüket helyesnek, hanem a teljesen grammatikus mondatok egy részét is, tévesen, rosszul formáltnak ítélték. Hogyan lehetséges ez?

Az afáziások találgatás jellegű ítéletei a tesztmondatok vázlatos és befejezetlen elemzését tükrözik, amit az elemző/feldolgozó modulok deszinkronizációja váltott ki. A találgatást kiváltó tesztmondatokban az a közös, hogy a korrekt ítéletekhez a szintaktikai és a lexikális feldolgozási műveletek eredményeit integrálni kellett volna. Ez szükséges lett volna a szintaktikai pozíciók és tartalmas lexikális kitöltőik viszonyának a megítéléséhez, vagy ahhoz, hogy egy adott pozícióban található zárt szóosztályú elem jegyeinek és egy másik pozícióban lévő tartalmas szerkezet jegyeinek a konzisztenciáját, illetve ennek hiányát észleljék.

Például összetett mondatokkal kapcsolatban kellett a vizsgált személyeknek megítélniük, hogy szintaktikai pozíciók (mint az alany, a topik, a fókusz vagy a mozgatott összetevő nyoma) és az őket kitöltő tartalmas szerkezetek helyesen vannak-e egymáshoz társítva, vagy nem. Ilyen tesztfeladatok voltak a pro-alany, Mondatátszövődés, Űrképző ellipszis és a VP-anafora. Vagy pedig azt kellett betegeinknek megítélniük, hogy egy zárt szóosztályú kategória jegyei konzisztensek-e egy hozzá képest másik szintaktikai pozícióban levő, tartalmas szerkezet jegyeivel: ilyenek voltak az Aspektus, a Vonatkozó névmás és lexikális feje és az Anafora + esethierarchia tesztfeladatok.

A találgatást kiváltó tesztfeladatok mindegyikében, a korrekt grammatikalitási ítélethez fel kellett volna használni a következő információkat: 1. egy adott szintaktikai pozíció, 2. egy zárt szóosztály jegyei, 3. az előbbi kettőnek és valamely tartalmas lexikális anyagnak a viszonya. Korábban említettük, hogy a zárt szóosztályú morfémák elérésének korlátozódása szintaktikai nehézségeket okoz. A mi grammatikalitási döntési feladatainkban kapott eredmények összecsengenek Haarman–Kolk (1994), Kolk (1995, 1999) és Kolk et al. (2003) megfigyeléseivel: az agrammatikus afázia vagy a szintaktikai információk túl lassú aktivációját vagy pedig túl gyors törlődését mutatja, de nem egy időben mindkettőt. A szintaktikai információk és a zárt szóosztályú elemek jegyei normális idejű aktivációjának az „ára” az ilyen információk gyors törlődése, és fordítva, a szintaktikai információk, a zárt szóosztályok jegyeinek a munkamemóriában való normál idejű bent tartásának és normál törlődésének az „ára” az ilyen információk lassú aktivációja. A szintaktikai információk túl gyors törlődése esetén a specifikus lexikális jegyek még nem kellően aktiváltak azon időpillanatra, amikor szükség lenne rájuk, a szintaktikai információk lassú aktivációja esetén pedig a specifikus lexikális jegyek már eltávoztak, törlődtek a munkamemóriából azon időpillanatra, amikor szükség lenne rájuk. A végeredmény közös: a kritikus szintaktikai és lexikális információk elkerülik egymást.

A specifikus szintaktikai jegyek túl gyors törlődése vagy túl lassú aktivációja deszinkronizációt okoz a mondatszerkezet építésében. A kitöltendő szintaktikai pozíciók, helyek vagy túl korán vagy túl későn nyílnak ki a tartalmas lexikális kitöltőik számára. Ha túl korán, akkor a specifikus lexikális információ még nem aktiválódott kellőképpen, ha túl későn, akkor a specifikus lexikális információk már nem aktiváltak kellőképpen. Ezért a betegek nem tudják a tesztmondatok feldolgozását befejezni, az elemző/feldolgozó műveletek csak egy nagyon vázlatos, félig kész szerkezeti reprezentációt eredményeznek. A Broca afáziás betegeink tudatában voltak annak, hogy ezeknél a tesztfeladatoknál csak vázlatos, befejezetlen elemzésre képesek, igen gyakran külön is kommentálták ezt. Mindez együtt vezethetett találgatásokhoz az összetett és nem lokális viszonyok megítélése során.

Tanulságok

A könnyűnek és a nehéznek bizonyuló tesztfeladatok tanulsága a következő. A vizsgálati személyek képesek voltak a kezdeti szerkezetépítő műveleteket használni a könnyű feladatok helyes megítélésében. Egészséges esetben a kezdeti szerkezetépítő műveletek, a kezdeti szintaktikai feldolgozás szorosan szinkronizálva van a másik fő elemző modullal, amelyik a predikátumok és argumentumok specifikus lexikális jegyeinek részletes feldolgozását végzi el. Azonban a specifikus, nem védett szintaktikai információk gyors törlődése vagy lassú aktivációja a munkamemóriában deszinkronizációt okoz a feldolgozó modulok között. A következmények: szisztematikus tévedések vagy találgatások, a megítélendő nyelvtani hiba típusától és az őt tartalmazó mondat komplexitásától függően.

A nyelvi elemző-feldolgozó mentális programot olyan automataként definiáltuk, amely a mondatok nyelvtani reprezentációja és az aktuális üzenet reprezentációja között közvetíti az információt. Az aktuális üzenet szintje annak reprezentációját tartalmazza, amit „éppen mondani akarunk” vagy amit „éppen mondanak nekünk”. Az elemző-feldolgozó „elolvassa” a mondatok nyelvtani reprezentációját, majd ezeket leképezi üzenet szintű reprezentációvá, illetve a hallott üzenetekhez gyors, lokális döntéssorozattal nyelvtani reprezentációt rendel. A nyelvtani reprezentációkban a kategóriák és jegyek rendszerei hierarchikusak. Ez a szintek sokaságát jelenti, az alapvető szintaktikai kategóriák szintjétől az egyedi lexikális egységek szintjéig és a zárt szóosztálybeli alapkategóriák szintjétől az egyes formatívumok speciális jegyeinek szintjéig. Ezért a mentális elemző-feldolgozó program számára elérhető kapacitáson és műveleti sebességen múlik az, hogy az elemző-feldolgozó műveletek milyen mélyen képesek „lemenni” a nyelvtani reprezentáció kategória- és jegyhierarchiájában, amikor információkat keresnek. Az afáziások által tesztjeinkben adott helyes és helytelen grammatikalitási ítéletek megoszlása végső soron a sérült elemző-feldolgozó mentális program korlátozottságai és a nyelvtani kategóriák és jegyek hierarchiáját tartalmazó nyelvtani reprezentáció komplexitása közötti viszonyokat tükrözi.