Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A stíluselemzés

A stíluselemzés

A beszélő a megformáltságban a közlés, a reprezentálás szándékával valamit a szöveg inherens részévé akar tenni (vagy akaratán kívül azzá tesz), a hallgató pedig elvárásaiban, a megértés szándékában valamit a szöveg inherens részeként ismer fel (valamit a szövegnek tulajdonít) s a szöveg és a hallgató interakciójából alakul ki a stílushatás. Ezáltal az immanencia kérdése összeköthető és összekötendő az interakció kérdésével: a szövegben vannak nyelvi elemek, amelyek stíluselemmé válhatnak a beszélő vagy a hallgató számára, a stíluselemmé válást mind a külső (pragmatikai), mind a belső (szerkezeti) tényezők elősegíthetik. A virtuális teljes stílusstruktúrát éppúgy nem lehetséges kifejteni és leírni, ahogy egy szöveg teljes értelmezését sem, mert e leíráshoz a teljes nyelvközösség minden tagjának megértését összegezni kellene történetileg is. A stíluselemzésnek arra kell törekednie, hogy egy adott kor magas kultúrájú nyelvi és általános tudása alapján egy minél szélesebb nyelvi horizontból minél több elemet fölismerjen egy szöveg stílusszerkezetében és azok hierarchiáját minél összetettebben mutassa be mint a szöveg egy értelmezésének a részét.

A stílus történetisége

A stílus történeti jelenség, a stílustípusok tartalma koronként változik. A spontán társalgás, a beszéd stílusváltozásairól viszonylag kevés adat maradt fenn régebbi korokból. A 20. századi magyar nyelvtörténet azt bizonyítja, hogy a stílusváltozások legfőbb iránya a bizalmas és informális elemek közömbössé, sőt formálissá válása (e folyamat általánosan jellemző az európai nyelvekre).