Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A stílusstruktúra

A stílusstruktúra

Az egyes nyelvi kifejezések tényleges stilisztikai funkciója mindig szövegben érvényesül. A szövegtani fejezet jelzi, hogy a szöveggel mind alkotója, mind befogadója több formában találkozik. A felsorolt három szövegtani szempont stilisztikailag is fontos, a következőképpen.

  • A szöveg fizikai megvalósulása (beszélt, írott, nyomtatott, képernyőn megjelenő, mindegyik különböző szerkezetekben).

  • A stilisztikailag fontos nyelvi kifejezések műveleti feldolgozása, azoknak a megértő műveleteknek a sora, melyekben a nyelvi kifejezések és szerkezetek, valamint azok viszonyai stilisztikai funkciói feldolgozódnak. E műveletsor nyomán jön létre a szöveg stilisztikai on-line (műveleti) szerkezete.

  • A szöveg stilisztikai szerkezetének a feldolgozása, amely a szöveg stilisztikailag lényegi összetevőit tartalmazza a szöveg lényegi tartalmának részeként. E szerkezet, a szöveg konszolidált (összevont) stilisztikai szerkezete a szöveg műveleti feldolgozása során alakul ki.

Miképp a szövegértelem, úgy a stílus mint annak összetevője is fokozatosan épül ki a szöveg műveleti feldolgozása során, mind jobban hierarchikussá alakulva, vagyis az egymás mellett levő stíluselemek (a beszélő vagy a hallgató számára valamilyen stílusértékkel bíró elemek) kapcsolatba kerül(het)nek egymással. A szöveg műveleti és összevont stílusstruktúrájában a legáltalánosabb, szövegtípusok feletti makroszinten a beszélő és a hallgató számára egyaránt rendelkezésre álló (tehát közös területet jelentő) és az interakcióban aktualizálódó, a stílusstruktúrát meghatározó kategóriapárok a következők:

22.10. táblázat -

(19)

feltűnőség

semlegesség

 

dominancia

kiegyensúlyozottság

 

azonosság

ellentét

 

egyszerűség

bonyolultság

 

linearitás

hierarchizáltság


A kategóriapárokkal megadott jellemzők aktualizálása együttesen határozza meg általánosságban minden szöveg stílusszerkezetét, vagyis e változók a szövegtípusok felett jellemzik a szöveg stílusát (a megformáltság szándékolt vagy szándékolatlan, illetve felismert nyelvi egységeinek viszonyait).

A szöveg nyelvi elemei mintegy önmaguk hozzák létre a szöveg stílusát saját összjátékuk révén, természetesen valamely megértői műveletsorban, amelyben a korábbi tipizált ismeretek mind a stíluspotenciált, mind a szociokulturális tényezőket illetően működésbe lépnek, illetve az adott szöveg típusának megfelelő tipikus stílusstruktúra mint elvárás jelenik meg, de e tudás nem zárt normaként, hanem nyitott, prototípus jellegű tudásként érvényesül.

A szöveg stílusstruktúrája emergens jellegű

A szövegbeli nyelvi egységeknek a befogadó által tulajdonított stílusa nem feltétlenül homogén, lehet akár igen vegyes is, illetve az esetek többségében tendenciaszerű: a nyelvi potenciál aktualizálódásának, az érvényesülő szociokulturális összetevőknek és a jellegzetes stílusszerkezeteknek valamely jellegzetes, gyakran tapasztalható tipikus együttállásaként. A stílusszerkezet emergenciaként az egyes egyedi stílustulajdonításokból új, gyakran egyedi minőséget hoz létre, kivált az irodalmi szövegek esetében. Példaként lehet említeni a fentebb már elemzett Arany-verset. Mint szó volt róla, az Arany-vers stilisztikailag, poétikailag és értelemszerkezetét tekintve három nagy egységből áll: az első négy sor az első, a második négy sor és a második versszak a második és a harmadik versszak a harmadik. Az első négy sorban egy jelentéstanilag igen sűrűn kialakított metaforarendszer szervezi a szövegértelmet és a stílushatást.

A vers második része kilép ebből a metaforarendszerből, hasonlatokkal operál, tehát egészen más stíluselemeket tesz a szöveg részévé, mint ahogy másról is beszél. Apoétikailag és stilisztikailag lazább szövegszerkesztés pontosan megfelel a vers tematikájának: a beszélő menekül jelene elől, a múlt szépségén meditál.

A harmadik rész visszatér az első rész alapmetaforájához, beépítve a címet is a szövegbe a lefelé mozgás általános negatív fogalmi tartalmával, de itt már kifejtőbb a szöveg, hiszen teljes metaforával fogalmilag is kifejti: „Éltem lejtos útja ez”. Tehát a versben a következő szerkezeti párhuzamok mutathatók ki:

22.11. táblázat -

értelemszerkezet

jelen

múlt

jelen

 

szembenézés

menekülés

szembenézés

stílusszerkezet

metafora

hasonlat

metafora


Vagyis a szöveg vázlatosan bemutatott stílusszerkezete jelentős mértékben hozzájárul a vers értelmezhetőségéhez. A befogadó a metaforikus kifejezések feldolgozását műveleti úton, de nem pusztán sorosan, hanem visszafelé is újraértelmező módon, párhuzamosan végzi el. Ezek a műveletek hozzák létre számára a szöveg műveleti stilisztikai szerkezetét, majd a műveletek befejeztével, a teljes szöveg befogadásával a szöveg összefoglaló stilisztikai szerkezetét. Az Arany-vers esetében ennek az összefoglaló stilisztikai szerkezetnek központi összetevője a felülről lefelé mozgás orientációs fogalmi metaforája, annak az öregedéssel és egyúttal az egzisztenciális bizonytalansággal való szoros összefüggése.