Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Következetesség

Következetesség

Az empirikus nyelvhasználati vizsgálatokban fontos kérdés, hogy mennyire következetesek a beszélők. Egyrészt azt kell megvizsgálni, hogy azonos feladatokat mennyire következetesen oldanak meg az adatközlők, tehát például ha két, három stb. feladatban is a nemstandard [bV]-t kell megítélniük, ugyanúgy ítélik-e meg az első esetet, mint a másodikat, harmadikat stb. Másrészt azt a kérdést is meg kell vizsgálni, hogy egyazon változó egyik változatára adott válaszból kikövetkeztethető-e a másik változatra adandó vagy adott válasz, tehát (v) változó [v1] változatának megítéléséből kikövetkeztethető-e ugyanezen (v) változó [v2] változatának megítélése.

Az első kérdés megválaszolásához (mennyire következetesen oldanak meg azonos feladatokat az adatközlők?) egymásra vetíthetjük az Éva nem bízott a férjébe és az A kisfiút megbüntették, mert nem volt iskolába nemstandard mondatokra kapott ítéleteket. (Az elsőt a minta 58,8%-a, a másodikat 60,8% ítélte helyesnek.) Az eredményt a 7. ábra mutatja:

Két stigmatizált [bV] megítélése egymásra vetítve. N = 769

A két standard ítéletet hozók (mindkét mondatot helytelennek ítélők) a minta 31%-át teszik ki, a két nemstandard ítéletet mondók (mindkét stigmatizált mondatot helyesnek ítélők) pedig a minta 51%-át. A bizonytalanok (18%) az egyik mondatot helyesnek ítélték, de a vele analóg másikat helytelennek.

A második kérdés megválaszolásához, tehát hogy (v) változó [v1] változatának megítéléséből kikövetkeztethető-e a [v2] megítélése, induljunk ki abból a hipotézisből, hogy

Az adatközlőknek egy nyelvi változó egyik változatára vonatkozó közvetlen grammatikalitási ítéleteiből helyesen lehet következtetni az adott változó másik változatára vonatkozó ítéleteire is, az egyik ítéletből kikövetkeztethető a másik.

Az MNSZV adatai ezt a hipotézist sokszorosan megcáfolták. Például a hipotézis szerint aki az Én is innék egy pohár tejet, ha adnál standard mondatot helyesnek ítéli, az a Ha több fizetést kapnák, nem lenne okom szomorkodni nemstandard mondatot helytelennek ítéli. A mintának (N = 731) csupán 44,5%-a felel meg a hipotézisnek, ugyanakkor 39,4% (azok, akik mindkét mondatot helyesnek ítélték) a hipotézist megcáfolta. (A fennmaradó 16,2% valamiért a standard mondatot is helytelennek minősítette.)

Ha egyazon változó két eltérő változatára kapott válaszokat vetítünk egymásra, pl. iszok és iszom vagy (standard) házba és (hiperkorrekt) házban (pl. Orsi bement a házba ~ Orsi bement a házban), akkor megállapíthatjuk az adott változó variabilitásának mértékét. Elvileg ez 0%-tól 100%-ig terjedhet, például ha az iszom-ot mindenki helyesnek ítéli és az iszok-ot mindenki helytelennek, akkor a variabilitás mértéke 0%, de ha mindkét változatot mindenki helyesnek ítéli, akkor 100%. Ha a (bV) változóra vonatkozó standard mondat (Moziból jövet még betértünk a vendéglőbe) és hiperkorrekt mondat (János kérte felvételét az új egyesületben) megítéléseit egymásra vetítjük, azt látjuk, hogy a minta (N = 692) 47%-a mindkét mondatot helyesnek ítélte, itt tehát a variabilitás 47%-os. A variabilitás mértéke változónként jelentősen eltérhet, pl. a „nákolás” megítélésében (énkapnák ~ én innék) 39%-os, az (ő) inna ~ (ő) innék esetében 16%-os, de a miatt okhatározói változata (pl. A veszekedés miatt lekésték a vonatot) és célhatározói változata (pl. Kati továbbtanulás miatt jelentkezett a főiskolára) esetében 60%-os. Az (ő) inna és (ő) innék egymásra vetített ítéletei nemcsak a variabilitás viszonylag kis mértékét mutatják meg, hanem azt is, hogy a minta 74%-a a feltételes módú ikes innék alakot helytelennek ítélte, lásd a 8. ábrát.

Az (ő) inna és (ő) innék megítélésének egymásra vetítése. N = 783

Közkeletű vélekedés szerint az ikes ragozás leginkább a kijelentő módban tartja magát, és a felszólító módban jobban őrződik az ikes jelleg, mint a feltételesben. Az MNSZV adatai ezt a vélekedést empirikusan alátámasztják. Egyrészt az iszom-ot helyesnek, de az (én) innám-ot helytelennek ítélők a minta 79,1%-át tették ki (N = 779). Másrészt két szóbeli mondatkiegészítő feladat egymásra vetítése azt mutatja, hogy a minta (N = 729) 18,5%-a az ikes felszólító (ő) egyék alakot mondta, de ugyanok az iktelen feltételes (ő) inna formát használták.

Érdekes megoszlást találunk, ha a szűkszüköléssel kapcsolatos két szóbeli mondatkiegészítő feladat eredményeit vetítjük egymásra (9. ábra).

Szukszükölhető és hiperkorrigálható mondatok szóbeli kiegészítései egymásra vetítve. N = 746

A minta kétharmada két standard alakot mondott. Ugyanakkor egy standard (nem hiperkorrekt) + egy stigmatizált választ ugyanannyian adtak, mint egy standard + egy hiperkorrekt választ. A stigmatizált + hiperkorrekt választ adók aránya elenyésző.