Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Néhány független változó hatása

Néhány független változó hatása

A nyelvtani helyességi ítéletek és a szóbeli mondatkiegészítő feladatok eredményei esetenként összefüggnek olyan független változókkal, mint például az adatközlők iskolázottsága, neme, lakóhelyének típusa és életkora. Azt is mondhatjuk, hogy az adatközlők iskolázottságának esetenként statisztikailag szignifikáns hatása van az ítéletekre vagy a mondatkiegészítésekre. A „hatás” itt nem „ok”-ot jelent, hanem kovarianciát. Ha például azt látjuk, hogy az iskolázottságnak szignifikáns hatása van valamilyen ítéletre, az azt jelenti, hogy az MNSZV minta tagjainak iskolázottsága és nyelvtani helyességi ítéletei között statisztikailag kimutatható együttjárás van. A3. ábra például azt mutatja meg, hogy a legkevésbé iskolázottaknak (a 8 osztálynál kevesebbet végzetteknek) 19%-a ítélte nyelvtanilag helytelennek a Nem szeretem, ha elhalasszák a döntést mondatot, a 8 osztályt végzetteknek 36%-a, a 12 osztályt végzetteknek 62%-a és a főiskolát vagy egyetemet végzetteknek 83%-a. Vagyis: az adatközlők iskolázottsági szintjének emelkedésével nő azok aránya, akik a nemstandard (szűkszükölő) mondatot nyelvtanilag helytelennek ítélték (s egyben csökken azok aránya, akik helyesnek ítélték). Az iskolázottság és az ítéletek közti ilyen együttjárás várakozásainknak nagyrészt megfelel, de az figyelmet érdemel, hogy 1988-ban Magyarországon a főiskolát/egyetemet végzetteknek 17%-a nyelvtanilag helyesnek ítélte ezt az erősen megbélyegzett szerkezetű mondatot.

A nyelvi viselkedésre (ítéletekre és szóbeli kiegészítésekre) hatása van az adatközlő lakhelyének is. Az MNSZV-ben a lakhely négytagú változó; azt vizsgáltuk meg, hogy milyen különbségek mutatkoznak a Budapesten, a vidéki városokban, az 5000-nél nagyobb lélekszámú és az 5000-nél kisebb lélekszámú falvakban élő emberek között (lásd pl. a 6. ábrát lentebb). Az elemzések számos esetben statisztikailag jelentős különbségeket tártak fel a budapestiek és a vidékiek között is (tehát amikor a három vidéki településtípust összevontuk). Tipikusan a fővárosi adatközlők a vidékieknél kisebb arányban ítélték a nemstandard mondatokat helyesnek, például az Éva nem bízott a férjébe mondatot a budapesti válaszadók 47%-a, miközben a vidékieknek 62%-a ítélte helyesnek. A 4. ábra további négy mondat megítélésében is hasonló különbséget mutat: a fővárosiak „standardabbak” a vidékieknél, statisztikailag szignifikánsan kisebb arányban ítélték nyelvtanilag helyesnek a kodifikált standard szabályait megsértő mondatokat.

Az iskolázottság hatása szukszükölő mondat (Nem szeretem, ha elhalasszák a döntést) nyelvtani helyességének megítélésére. N = 809, khi-négyzet (f = 3) = 125,973, p 0,01

Budapest–vidék különbség öt mondat nyelvtani helyességének megítélésében

Ugyancsak jelentősek lehetnek a nem szerinti különbségek. Az MNSZV adatai szerint amikor szignifikáns hatása van a beszélők nemének a megítélésre vagy a szóbeli produkcióra, akkor szinte mindig a nők a standardabbak, vagyis a kodifikált standard változatokat a nők a férfiaknál nagyobb arányban ítélték helyesnek, illetve nagyobb arányban használták szóbeli mondatkiegészítésben. A fejlett nyugati társadalmakban folytatott szociolingvisztikai kutatások túlnyomó része azt mutatja, hogy – egyébként azonos körülmények között – a nők általában a férfiaknál több magas presztízsű változatot használnak (Chambers–Trudgill 1998: 61). Noha a nyugati vizsgálatok és az MNSZV között számottevő módszertani különbségek is vannak (l. Kontra, szerk., 2003: 188), úgy tőnik, hogy a nemnek a magyar nyelvhasználatban játszott szerepe hasonlít a fejlett nyugati társadalmakban játszott szerepére. Az 5. ábra szóbeli mondatkiegészítésből származó adatokat mutat. Amikor a Ha jobb lenne a fizetésem, többet isdolgozni mondatot kellett kiegészíteni a tud megfelelő alakjával, a férfiaknak 20%-a használta a megbélyegzett tudnák alakot, de a nőknek csak 10%-a. Ez a különbség p 0,01 szinten szignifikáns, vagyis csupán 1% valószínűsége van annak, hogy a különbség nem a beszélők nemének, hanem valami másnak tulajdonítható. Ugyanilyen bizonyossággal állíthatjuk azt is, hogy a nők a férfiaknál kisebb arányban suksüköltek. Ugyanakkor az iktelen alszo[k] és a szukszükölő raga[ssza] esetében a nemhez köthető különbségek csupán tendenciaszerűek (p < 0,1).

Nemek közti különbségek szóbeli mondatkiegészítésben

Az életkor hatásainak a vizsgálata a nyelvi változások tanulmányozásában van segítségünkre. A nyelvi változásokat lejátszódásuk idején is meg lehet figyelni. Ha egy közösség idősebb és fiatalabb tagjainak beszédét hasonlítjuk össze, s föltételezzük, hogy a különbségek a közösség dialektusában éppen zajló nyelvi változások lenyomatai (az idősebbek a régi, a fiatalabbak az újabb formát használják), akkor látszólagosidő-vizsgálatot végzünk (Trudgill 1997: 47; lásd a „Nyelvcsere”. pontot is). A látszólagosidő-vizsgálatok azonban önmagukban nem elegendőek a folyamatban levő nyelvi változások egyértelmű diagnosztizálásához, mivel a korosztály-különbségeket meg kell tudnunk különböztetni az életkori változásoktól (ezekben egy közösség beszélőinek beszédszokásai fokozatosan megváltoznak, ahogy a beszélők öregszenek, de mivel ugyanaz a változás minden generációban megismétlődik, nincs nyelvi változás). Az MNSZV adatok nem valóságosidő-vizsgálatból, hanem egyetlen keresztmetszeti vizsgálatból származnak, ezért biztosan semmiről sem állíthatjuk, hogy változik, mivel valóságosidő-vizsgálatok híján nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy az életkori rétegződést mutató adatok folyamatban levő nyelvi változást tükröznek-e. Mindazonáltal az MNSZV szóbeli mondatkiegészítésből származó adatai valószínűsítik, hogy az ikes igék egyes szám 3. személyű felszólító ikes ragja (pl. ő egyék) vidéken stabil (nem változik), de Budapesten kiavulóban (visszaszorulóban) van, lásd a 6. ábrát, amin a válaszok életkor és lakhely szerinti bontásban láthatók. A három vidéki településtípus adatközlői között nincsenek jelentős életkori eltérések, de Budapesten az idősek jelentősen nagyobb arányban használták az ikes változatot, mint a fiatalabbak. Ha igaz az a hipotézis, hogy a megfigyelt különbségek állandóak (az idősek nem kezdik a vizsgálat után előnyben részesíteni az iktelen egyen alakot és a fiatalabbak nem teszik ugyanezt az ikes egyék-kel), akkor az ábra a felszólító E/3 ikes rag Budapesten folyamatban levő visszaszorulását mutatja.

Felszólító E/3 ikes rag használata (Nem kell, hogy mindenki egy[ék] a levesből) szóbeli mondatkiegészítésben, életkor és lakhely szerint. N = 153, khi-négyzet (f=2) = 10,397, p 0,01 [Budapest], a többi településtípus hatása n(em) sz(ignifikáns)