Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A mai magyar nyelvjárási régiók

A mai magyar nyelvjárási régiók

A nyelvjárásokat szokás csoportosítani egymáshoz való hasonlóságuk és különbségeik mértéke, illetôleg terüle tük nagysága alapján. Vannak ugyanis olyan, a köznyelvben ismeretlen nyelvi jelenségek, jelenségnyalábok, amelyek együttesen fordulnak elő meghatározott nyelvjárásokban, illetôleg kisebb-nagyobb területeken, s ezek a jelenségek a nyelvjárások osztályozásának a legfontosabb fogódzói. Értelemszerűen minél kisebb a terület (például: egy kicsi település), annál egységesebb a nyelv(használat), s minél nagyobb a terület, általában annál heterogénebb a nyelvjárás is. Megkülönböztethetünk tehát kis területű, közepes területű és nagy területű nyelvjárásokat. Kis területűek az egy településhez kötődők, az ún. helyi nyelvjárások. Ide a falvak, valamint a kisvárosok nyelvhasználata tartozik (amennyiben persze regionális nyelvűek). A közepes területűeket egymáshoz nyelvrendszertanilag is nagyon közel álló helyi nyelvjárások alkotják. Ilyen például a rábaközi, a sárréti, a szigetközi és a háromszéki székely nyelvjárás. Ennek a típusnak a neve a nyelvjáráscsoport. Az a tény, hogy egymáshoz földrajzilag is közel álló helyi nyelvjárások nyelvtani szerkezetüket s szókészletüket tekintve is lényegében azonosak, azzal magyarázható, hogy beszélőik között a kommunikációs kapcsolatok gyakoriak (voltak), ennek pedig szükségszerű következménye a nyelvhasználat megközelítően azonos íratlan normáinak a kialakulása és rögzülése. A nagyobb területű, több nyelvjáráscsoportot magába foglaló regionális nyelvi alakulatok a nyelvjárási régiók. Lássuk ez utóbbiakat! Néhány fontos jellemző jegyük megemlítésével, konkrét példákkal s nyugatról keletre haladva mutatjuk be őket. Közlünk rövid szövegrészletet is mindegyik régió valamelyik településéről, s néhány nyelvjárásszigetről is. (A szövegközlések egyszerűsített átírásúak.) Ehhez közöljük a magyar nyelvjárási régiók Juhász Dezső készítette térképét.

A nyugat-dunántúli nyelvjárási régió

Az északnyugat-dunántúli, a vasi, a zalai, az őrségi és a hetési nyelvjárások tartoznak ide.

Megvan fonémaként a zárt ë (embër, lëhet), az ó, ő, é nyitódó kettőshangzóként jelentkezik (), a köznyelvi hosszú ú, ű, í általában rövid (kut, tüz, viz), gyenge fokú, illetőleg illeszkedéses ö-zés jellemzi (bötü, öspörös, ill. kötvö, löktö, fülö). Erős az l-ezés (hel, illen ’ilyen’), a j mássalhangzó után csak összetétel határán fordul elő (borgyu, kalaptya, de: mëgjavul). Az ikes ragozás erős.

Szövegrészlet: Mastanábovan, nëm lëhet panasz, ab bisztos.kertyibe má írik a cserësnye, ha im mëty tovább, a mi fánkonn is piros lëssz a. De ezëk anëm tunnak bíkím marannyi, osztámis lëszëdik, az a csoda, hos sëmmi bajjok tulö. Mëkuket ëccër, hadagyonn. A mútkorogba itta kerbe a fák között, ippenngyüt-tem, hom mëgáttom uket. De monhat az embër ezëknek, amit akar. (Mihályi, Győr-Moson-Sopron megye. A felvétel 1970-ben készült)

A közép-dunántúli–kisalföldi nyelvjárási régió

A Balaton-vidéki, az észak-dunántúli, az észak-dunai és a csallóközi-szigetközi nyelvjárástípusok alkotják.

Zárt ë-ző (gyerëk), a köznyelvi ú, u, í általában rövid (huz, füz, tiz), a Balaton vidék kivételével erősen í-ző (kísz, szíp, vír), a szótagzáró l zártabbá teszi s kiesve megnyújtja az előtte álló magánhangzót (parancsul, parancsút). Közepesen l-ező (góla, hel, mëllik ’melyik’). Közelebb áll a köznyelvhez, mint az előző régió.

Szövegrészlet: Néha a tehenet is ha mëkfejtük a kalapungba, aszt is mëgittuk. Az is előfordút töpszörössen: ehëssek vótunk! Mijást kiértünk a falubú, má elővëttük a kënyeret, asztán ëttünk. Őssze van a som. Mikor má mëkpuhú finomra, lëpotyog a fá-ru, asztán a bokor ajja teli van. Aj jó dolog! A magyaró akkor jó, amikor má piros, mikor má kivállik a kütyüjébű. Má kisasszon táján akkkor jó. A bikmakkot, aszt is őssze szoktuk szënnyi. Az ujam mind a papsipka, az ize meg akár csak a dijó vaj a magyaró. Még tésztára is jó vóna. (Bakonyszentlászló, Veszprém megye. A felvétel 1963-ban készült.)

A dél-dunántúli nyelvjárási régió

A közép-somogyi, a dél-somogyi, az észak-baranyai és a dél-baranyai nyelvjárástípus tartozik ide.

Zárt ë-ző (dëszka, lë, së), erős az ö-zés (kendör, löhet, mönünk), előfordul a nyílt é-zés is (kégyó ’kígyó’, késér ’kísér’). A tárgyas igeragozásban Baranyában és Somogy déli felén általánosak a mondi, monditok, mondik (= mondja, mondjátok, mondják)-féle igealakok, eléggé általános a lovik, kertyik-típusú (= lovuk, kertjük) birtokos személyjelezés.

Szövegrészlet: Hát régebbem még a kukoricaszödés, az, monthatnánk talán, vi-gabban izs vót, mint mast, ha nehezzebb izs vót a paraszti munka. Akkor nemigön szötték fosztva a kukoricát, mint mastanába, hogy minygyá mëhet a kazsba, hanem akkor először csak úty csumássan szötték, és hazavitték, a pajtába, asztá este össze-gyüttek a szomszédok, a rokonok, nahát asztán legé vót a házná vagy lány, inkább a lánho jobbam möntek a legényök, asztá hád bor is akatt ojankor, és bizony. Előszötték a jó magyarés danúgattak, amík persze ki nem fogyott a kukorica. Utánna még mëg is szokták vendégonyi őket. (Szenta, Somogy megye. A felvétel 1961-ben készült.)

A dél-alföldi nyelvjárási régió

A Baja környéki, a kiskunsági és a Szeged környéki nyelvjárástípusok alkotják.

Az ö-zés a fő jellemzője (embör, mögvötte, köröszt), emiatt az ë-zés szűkebb körű. Megvan a többhang értékű (= a + l, e + l) a, e (asó ’alsó’, eső ’első’), jelentkezik az l, r, j-nek a megelőző magánhangzót nyújtó hatása, köznyelvi óx, o helyén gyakori az ú, u (rúzsa, lu). A -hoz/-hez/-höz leggyakoribb változata a -hó/-ho, a -szor/ -szër/-ször-é pedig a -szó/-szo.

Szövegrészlet: Mikor kenyérsütéshösz készütünk, előző napom mindig bekészitöttük a lisztöt, hogy az jó meleg lögyön, mert a kenyér csak akkol kelt szépen, hotyha melek hejön vót a lisztye neki. Este morzsotkát ásztattunk. Pár óra hosszájig asz kelt, utánno kovászt készitöttünk, ëgy részit a lisztnek kivöttük a teknyőbű, féretöttük, abba készitöttük a kovászt. Lëtakartuk, melek födőt a zabrosz alá, s az röggelig ot mökkelt. (Izsák, Bács-Kiskun megye. A felvétel 1961-ben készült.)

A palóc nyelvjárási régió

A nyugati palóc, az északnyugati palóc, az Ipoly vidéki, a déli palóc, az Eger vidéki, a középpalóc, a keleti palóc és a Hernád vidéki nyelvjárástípus tartozik ide.

Ez a legtagoltabb nyelvjárási régió, számos és változatos nyelvjárási jelenség jellemzi. A legjellegzetesebb palóc nyelvjárási jegy az, hogy az ajakkerekítéses köznyelvi a-val ajakkerekítés nélküli ?, a köznyelvi á-val szemben pedig hosszú a (= ā) áll szemben (ȧd, kȧp, ȧnyām). A középső és a nyugati palócban megvan az ly, tehát az a mássalhangzó, amelynek képzésében nem a nyelv pereme, hanem hátának elülső része játszik döntő szerepet úgy, hogy a nyelv pereme az alsó fogsorra támaszkodik (folyó, hely). (Ezt nevezik szaknyelven alveopalatális laterálisnak, szemben az l jésített ejtésű realizációjával, amelyet dentialveoláris laterálisnak hívunk.) A középső, a déli és a keleti palócra jellemző a szeker, vereb-tőtípus. A zárt ë általános. Előfordul az ún. családi helyhatározó rag (-ni, -nyi ’-ékhoz’, -nól, -nől ’-éktól’, -nott, -nëtt, -nött ’-éknál’: bírónyi ’bíróékhoz’, Sandornó vagy Sandoréknó: ’Sándoréktól’).

Szövegrészlet: Hȧt, – bijom mikor en tizennégy, ȧllyik hoty kimȧrȧttȧm, elmëntem ēn ȧ fileki gyārbȧ dolgoznyi.nem nȧgyon ȧkȧrtȧk engednyi, hogy két konyhat hogy vezetnének, de hāt – nekëm mëk kedvem, hogy elmënëk en, oszt keresëk. Hāt mikor mëkkȧptȧm ȧzfizetést, bijony gyëngeȧ, – hȧrminchȧt koronȧ– sosë felejtëm el; bijony ȧnyȧ ȧszontȧ, hoty hāt ȧzé nem, ëty hētyik hȧrminc koronājé, mȧrȧggyȧk othon. (Egyházas-bást: Nova Bašta, Szlovákia. A felvétel 1957-ben készült.)

A Tisza–Körös-vidéki nyelvjárási régió

A hajdú-bihari, a közép-tiszántúli és a nyugat-kalotaszegi nyelvjárástípusok alkotják.

Zárt ë-ző, s záródó kettőshangzók jellemzik ( ). Erős az l, r, j nyújtó hatása (bórnyu ’borjú’, ökőr ’ökör’) és az í-zés (níz, kerítís ’kerítés’). Köznyelvi rövid u, ü helyén gyakori a hosszú ú, u (kútat, útas, fuves). Jellemzi a mëgyën, lëszën, tëszën, vëszën előfordulása. A köznyelvi e ~ ö váltakozású szavaknak (fel ~ föl, veres ~ vörös) csak az e-ző megoldásai járatosak. Az -ul, -ül igeképző magánhangzója hosszú (kerűl, tanúl).

Szövegrészlet: A locsólkodás? Hát az nagyon jól mëntis. Átaljöttekmeg az elnök. Mostunk ippen. Hám mondom, elmúlt mán a locsolásnak az ideje, mit akartok? Akkor anekünk, a vízzel. Össze, vissza lucsoltag bennünket. Ná, mondom, ez, ez nem számít, hanem gyerünk csak ek kistiszta vizet. Kiszalattunk a kútho. A vedret felvettük, akkor ming bementünk a házba, űk mek kimmarattak. Oszt az ablakon keresztül verdestük egymásho a vizet, úl locsoltuk meg egymást. (Hosszúpályi, Hajdú-Bihar megye. A felvétel 1961-ben készült)

Az északkeleti nyelvjárási régió

A szabolcs-szatmári, a bereg-ugocsai (a Munkács és Huszt közötti kárpátaljai nyelvjárások) és az ungi (az ungvári járás és a vele szomszédos kelet-szlovákiai nyelvjárások íző települései) nyelvjárástípusok tartoznak ide.

Nincs meg a zárt ë, viszont (az ungi nyelvjárástípust nem tekintve) két é fonéma jellemzi: az egyik tipikus realizációja a záródó típusú kettőshangzó (), a másiké pedig a nyitódó típusú kettőshangzó (). Igen erős az l, r, j nyújtó hatása (kőrte), gyakoriak a szeker, tehen, vereb-típusú alakok. A köznyelvi felszólító igealakok kijelentő formákként való használata nemcsak a t végű igéket érinti (mennyünk ’megyünk’ és ’menjünk’).

Szövegrészlet: A Natytemplomnálkét falusi ember, oszt kérte, valami nagyvásár hoty hum, merre van. – Itt van a Hatvan uccám mennyenek vígig, elírik a Tizenhárom-várost, ot keresztűlmennek, ott a vásár. Azok meg mongyák: Hallot komám, hatvan uccám mennyü keresztűl, mek tizenhárom városon? Mennyík af fene, egye meg a fene aszt a vásárt! Gyere, fordujjunk, mennyünk vissza! (Debrecen: Hajdú-Bihar megye. A felvétel 1961-ben készült.)

A mezőségi nyelvjárási régió

Ide a belső-mezőségi, az Aranyos vidéki, a Maros menti, a Küküllő vidéki nyelvjárástípusok tartoznak.

Szórványosan van ugyan zárt ë, de nem fonémaként. A hosszú magánhangzók gyakran megrövidülnek (apro, kesztyü). Jellemzi a nyílt a-zás (hasszu, razs, sak = hosszú, rozs, sok). Magánhangzóközi helyzetben a v mássalhangzó ß-ként realizálódik. (A ß a v-nek mindkét ajak közreműködésével képzett változata: mint az angol w a we névmásban.) A Belső-Mezőségen a ty-nek cs, a gy-nek dzs realizációja is előfordul (kucsa ’kutya’, hadzsma ’hagyma’).

Szövegrészlet: Tél wót, amikar elváktam a lábamat. Elmentem Feri bátyámhoz, amikar bëkoetoette roektoen bëtëdet Szászvárasra korházba.... Att eccer asz monták, hagy ülyek ety hétig. Amikar a hét letőtt, kivettik a cérnát, elindult a vír az ujambul. Akkor megint asz monták, hagy még ülyek háram napig; ültem háram napig, hazajüttem. Tél wolt, nem wót szabad, hogy járjak künt, de azér én nem állattam meg, hagy ne mennyek a szánkával. (Lozsád: Jeledinti, Románia. A felvétel 1959-ben készült.)

A székely nyelvjárási régió

Az udvarhelyszéki, a háromszéki, a csíki, a gyergyói és a (kelet)marosszéki nyelvjárástípusok, tehát a történelmi Székelyföld nyelvjárásai tartoznak ide.

Zárt ë-ző. Az ó, ő, é-nek kettőshangzós realizációi is vannak. Az l, r, j nyújt. Jellemzi az ö-zés és az o-zás is (köröszt, házbo, hovas). Az ún. családi helyhatározóragokat használják (l. följebb, a palóc régiónál). Az idősebbek nyelvhasználatában még ma is eleven az elbeszélő múlt (harangozának, járék) és a feltételes mód jelének -nó, -nő változata (tudnók, kérnők). Gazdag a gyakorító igeképzők rendszere (illogat ’iszogat’, pipákol ’pipázgat’, nyiszitël ’nyiszál’, ugráncsol ’ugrándozik’). A visszaható -ódikk, -ődikk képző gyakorta szenvedő jelentésű (elhozódott a fa).

Szövegrészlet: Kënyérsütés az úgy mëty, hogy lisztët kihozzuk, kihozzuk a tek-nöt, mëkszitállom, akkor mëkfőzöm a krumpit, jól fëverëm, mind a püréi?nek, s hagyom, hoty hüjem mëg. S amikor mëkhüt, az a krumpli, nä lëgyëm fóró, akkor mëgásztatom a kovászt, ëty kicsi kovászlavat és élesztöt. S ako jól-jól fëverëm, ësszekavarom, s úty hagyom. Dä äste csinälom öröké, met jobb a kënyér. (Kászonimpér: Imper, Románia. A felvétel 1961-ben készült.)

A székely régió nyelvi képét elsősorban településtörténeti tényezők alakították ki. A 12. és 13. században nyugat- és dél-dunántúli magyar (székely) néprészlegek áttelepítésével erősítette meg a magyar királyság a keleti erdélyi gyepuket. (Ez az oka annak, hogy egyes székely nyelvjárástípusok és a nyugat- meg dél-dunántúli nyelvjárások között ma is kimutatható egyezések vannak.)

A moldvai nyelvjárási régió

Az északi csángó, a déli csángó és a moldvai székely nyelvjárástípusok alkotják.

Többségben zárt ë-ző. A v fonémának megvan a ß-realizációja is. Számos mássalhangzót jésítetten ejtenek. Jellemző csángó sajátság az sz-elés: köznyelvi s-nek sz-ként való ejtése (maszt ’most’, lásszők ’lássuk’). Gyakori a mássalhangzók szóvégi kettőződése (péntekenn, rákk), a hiátus (hüessz ’huvös’, hooz ’havazik’), a hangátvetés (feteke ’fekete’, mazdag ’madzag’) és a határozott névelő z-jének a követő szóhoz kapcsolódása (ziszten ’az Isten’, zember ’az ember’).

Szövegrészlet: Nállunk it Szabófalába ßult ësz szigëny embër. Dorsos [ = nagyon, roppantul] szigim ßult, Ulyan szigin, hosz szokszor nem ßot mirä igyik vizet. Egisz iëletibe szolgálni ßult bojërëknël, a kazdagaknal, a, a zemberëknël a faluba, ës nem tudat sehul boldogulni ez a szigin ember. Ott a házába az asszomval mindig veszekëttek. Aszmonta az asszan nekije, a bábája [= felesége]: – Hát të nem tudz boldogulni, csak azët, met të nem jártál ë ziszkalaba, mikor kicsi ßultál! (Szabófalva: Saboani, Románia, Moldva. A felvétel 1958-ban készült.)

A moldvai csángók elődei a 14. század táján a Mezőségről, közelebbről a Maros középső és az Aranyos alsó folyásának vidékéről települtek Moldvába és számos, a székelyektől eltérő mezőségi vonást megőriztek. Ők a legarchaikusabb kultúrájú és nyelvű magyar népcsoport. Immár (hozzávetőlegesen) fél évezrede élnek a magyar nyelvterülettől elszakadva úgy, hogy nem vettek, nem vehettek részt a magyarság nemzetté válásának folyamatában.

Olyan vélemény is van, hogy a moldvai csángók a honfoglaló magyaroknak a Kárpátok vonulatain kívül rekedt töredékei, illetőleg azok leszármazottai. Ez a vélekedés nyelvészeti oldalról nem fogadható el.

Vannak úgyszólván minden nyelvterületen, így a magyaron is sajátos helyzetű nyelvjárások, az ún. nyelvjárásszigetek. Két típusuk van. Az egyik esetben az adott nyelvjárást más nyelvű települések veszik körül, a másik esetben eltérő típusú azonnyelvi települések. Az előbbieket szokás a külső nyelvjárássziget, az utóbbit pedig a belső nyelvjárássziget elnevezéssel illetni. Újabban az előbbit a nyelvsziget, az utóbbit a nyelvjárássziget terminussal jelölik. Magyar nyelvszigetek is kétféleképpen jöttek létre. Egyrészt úgy, hogy magyar anyanyelvűek eredeti, magyar nyelvű környezetükből idegen nyelvű környezetbe települtek át. Gondoljunk a moldvai csángókra és a bukovinai székelyekre: az előbbiek elődei a Mezőségből vándoroltak ki Moldvába, az utóbbiakéi pedig Csíkmadéfalváról települtek Bukovinába, román környezetbe. Másrészt pedig úgy, hogy maradtak ugyan eredeti helyükön, magyar környezetük azonban megszőnt (háborús pusztítások, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatása vagy természetes megváltozása, illetőleg a közvetlen magyar nyelvű környezet nyelvi asszimilálódása következtében), s beköltöz(tet)éssel más nyelvű népcsoport vagy -csoportok vették körül őket. Magyar nyelvsziget például a Felsőőr vidéki nyelvjárás (Ausztria, Burgenland), amelyet három községben (Felsőőr, Alsóor és Orisziget: Oberwart, Unterwart, Siget in der Wart) beszélnek. Ez a nyelvjárás a nyugat-dunántúli nyelvjárási régióhoz, azon belül az észak-nyugati nyelvjárástípushoz tartozik. Nyelvszigetet alkot a szlavóniai magyarság is a mai Horvátországban (Haraszti, Kórógy, Szentlászló, Rétfalu: Hrastin, Korog, Laslovo, Retfala és társaik). Ez is, miként a Felsőőr vidéki, akkor és úgy alakult ki, amikor a török hódőltság idején a környező magyar lakosság elpusztulván délszláv, illetőleg német lakosság telepedett a helyére. Nyelvsziget Nyugat-Szlovákiában a Vág folyó melletti Vága (Váhovce) nyelvjárása, az úgyszintén nyugat-szlovákiai Nagyhind (Chyndice) nyelvjárása, a szlovákiai, Rozsnyó környéki Csucsom (Čučma) nyelvjárása, a szerbiai (bácskai) Kupuszina (Kupusina) nyelvjárása és számos nyelvjárás Erdélyben, így például Magyarlápos (Lăpuş), Tárkány vidéke, Lozsád (Jeledinti), Szakadát (Săcădate). A nyelvszigetek számos régies nyelvi sajátosságot megőriznek. – A magyarországi magyar nyelvjárásszigetek belső migrációval, tehát úgy jöttek létre, hogy telepesekként magyar anyanyelvűek csoportjai kerültek más magyar nyelvjárási környezetbe. Orosháza nyelvjárása például északnyugat-dunántúli eredetű, Nagyiváné Eger környéki, Csanádpalotáé és Kiskunmajsáé palócos-jászos, Dávodé Garam-Zsitva közi, Pátyé kiskunsági, Alpáré Mátra vidéki. A magyar történelemben számos telepítés volt. A legszámosabbak a 17.–18. században, amikor a török hódőltság idején elpusztult alföldi területekre telepítettek különböző helyről embereket az elnéptelenedett vidékek benépesítésére, művelésbe fogására.

Szövegrészlet: E srájtlik [= csirke alakban megjelenő mitikus lény] ojjanogmind ë nyomorut tikfi. Idësanyámhodzs ëccër talát ojjan ë guzsoro-dott tikfijat, osztán fëtëttë e kemënce vállára. Mikor hazamënt, má akkor monta neki ez annya: Hun szëtted jeszt e dök tikfijat? Iszëj jes srájtli!O?am mëg aszonta, ot talátam szëgint e kert alatt. od guzsorodod videssen [= vizesen]. Osztáj jemëntek hazuru, mire hazamëntek, odë rokázs buza,e srájtli okátta. (Felsőőr: Oberwart, Ausztria. 1939-es gyűjtés.)