Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

17. fejezet - A magyar nyelvtudomány történetének áttekintése a kezdetektől a 20. század elejéig

17. fejezet - A magyar nyelvtudomány történetének áttekintése a kezdetektől a 20. század elejéig

Cser, András

A korai humanisták

Míg a humanisták első nemzedéke az olasz földön megújult műveltséget hozta Magyarországra, hogy az főúri támogatással, elsősorban Mátyás udvarában rövid virágzásnak induljon, a második nemzedék, amely az elsővel kevés közvetlenebb kapcsolatot mutat, Európa északibb tájain szerezte sajátos iskolázottságát és egész életét formáló tapasztalatait. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy esetleg már Janus Pannonius (1434–1472) is írhatott egy magyar (pontosabban magyar–latin) nyelvtant, mivel azonban erről semmi kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkezünk, nem sorolhatjuk őt a magyar nyelvtudomány első művelői közé. Ez a cím az egy emberöltővel később élt generációt illeti, mivel tőlük maradtak fönn az első, magyar nyelvre vonatkozó és (legalább részben) magyarul írt tudományos munkák.

A korai humanista nyelvtudomány három, név szerint említhető hőse Sylvester János, Dévai Bíró Mátyás és Pesti Gábor. Tevékenységük súlypontja az 1520-as évek vége és a 40-es évek eleje közé esik. Sylvester és Dévai a krakkói, majd a wittenbergi egyetemen töltötték tanulóéveiket, ahol mindketten (bár nem egyforma mértékben) Erasmus, Luther és főleg Melanchton hatása alá kerültek; Pesti Gábor tevékenysége, valamint a Sárváron eltöltött, igen termékeny évek után Sylvesteré is Bécshez kötődik.

Az 1500-as évek első évtizedeit igen élénk szellemi pezsgés és a nagy személyiségek Európa jelentős részére kiterjedő hatása jellemzi általánosságban, de szűkebben a nyelvtudomány terén is. A bécsi egyetemen 1499-ben törölték a tankönyvek sorából a Doctrinalé-t, a késő középkori tudomány alapművét, helyére Niccolo Perőtti műve, a Rudimenta Grammatices Donati került (első kiadása 1473, Róma). A Doctrinale Krakkóban többször megjelent még nyomtatásban egészen 1517-ig, a következő évben azonban a helyére lépett Stanislaw Zaborowski Grammatices Rudimenta c. korszerűbb latin nyelvtana, amely 1564-ig összesen hét kiadást ért meg. A krakkói egyetemen, ahol Sylvester 1526 és 1529 között tanult, akkor már több mint húsz éve oktatták a görög nyelvet, sőt a hébert is, Erasmus műveit pedig számos helyi kiadásban olvashatták.

Sylvester tanulmányai mellett Hieronymus Vietor nyomdájában korrektorkodott. Itt jelent meg többek között a lengyel helyesírás első rendszeres tárgyalása (1512 vagy 1513), Murmellius eredetileg kétnyelvű latin–német szótára megjelent 1526-ban lengyel értelmezésekkel háromnyelvű szótárként (1533-ban, már Sylvester távozása után megjelent a latin–német–magyar változat is). 1527-ben Heyden Sebald Puerilium Colloquiorum Formulae című, latin nyelvű beszélgetéseket tartalmazó könyvecskéje már Sylvester magyar tolmácsolataival látott napvilágot. Szintúgy 1527-ben adta ki Vietor a kor népszerű és korszerű latin nyelvtanát, Christoph Hegendorff Rudimenta Grammatices Donati-ját a példák német, lengyel és magyar értelmezéseivel, melyek közül az utóbbi ismét Sylvester munkája. Ez a két könyv a két legkorábbi, összefüggő magyar szöveget tartalmazó nyomtatvány.

Mindebből látható, hogy Krakkó és annak szellemi központjai, az egyetem és nem utolsósorban Vietor nyomdája a korabeli szellemi élet legfrissebb áramlatait képviselték szellemiségükben és tevékenységükben: nagyon is erőteljesen jelen volt itt mind a klasszikus humanizmus, mind a népnyelvi írásbeliség új keletű igénye. Tudvalevő az is, hogy sok magyar, köztük Sylvester és Dévai Krakkóban találkozott először a reformációval annak korai formájában; a népnyelvi írásbeliség mozgalma pedig, beleértve a (Biblia-)fordításokat és a nyelvtanírást egyaránt, Európa keleti és északi részén szervesen kötődött a vallási újításhoz.

1529 és 1531 között a wittenbergi egyetem megújult, elsősorban kritikai-filológiai tudományt művelő közegében érlelődött fiatal felnőttként Sylvester és Dévai. Itt tanított azokban az években Luther, valamint a fiatal Melanchton, aki igen hamar az egész egyetem talán leghíresebb tanárává vált, a nyelvtudomány alakulására pedig különösen nagy volt a hatása. 1531-ben Sylvester és Dévai hazatértek (Sylvester esetleg már 1530-ban), és hátralévő rövid pályájuk ettől kezdve igen eltérően alakult. Sylvester 1534-ben Sárvárra került, az olaszos műveltségű humanista főúr és politikus Nádasdy Tamás birtokára, és körülbelül tíz évet kis megszakításokkal ott is töltött. Nádasdy iskolát és nyomdát építtetett birtokán, az előbbi vezetését Sylvesterre bízta, az utóbbival pedig lehetőséget nyújtott neki mővei közzétételére.

Dévai Bíró Mátyás, aki a lutheri reformáció leghatározottabb hirdetője lett, Szapolyai János környezetében találta meg rövid időre a helyét, majd az ország számos városában működött lelkészként. Legalább kétszer járt még Wittenbergben, és a reformáció más német központjaiban is töltött hosszabb-rövidebb időt. Sárváron is megfordult, egy ideig talán éppen Sylvestert helyettesítette annak egy rövidebb wittenbergi útja idején. Melanchton egyébként személyesen ajánlotta Nádasdy figyelmébe mindkét volt diákját. Dévai ismét megjárta Krakkót is az 1530-as évek második felében, minden bizonnyal ekkor jelentette meg Vietornál Orthographiájának – azaz a magyar nyelv első helyesírási rendszerezésének és tervezetének – első, mára elveszett kiadását. Dévai nyelvészeti tevékenysége ebben ki is merült, hátralévő éveiben, mint ahogy korábban is, a reformáció eszméinek terjesztésén fáradozott, míg 1545-ben utol nem érte a korai halál.

Sylvester az 1530-as évek második felében dolgozott két legfontosabb munkáján, a Grammatica Hungarolatiná-n és az Újszövetség magyar fordításán (lásd a „A nyelvi változásokat befolyásoló tényezők és hatásaik”. és a „A magyar szaknyelv kialakulása”. pontot is). A Grammatica nemcsak az első nyelvtani mű, amely a magyar nyelvet is tárgyalja, hanem az első rendszeres leírás bármely uráli nyelvről. A sárvári nyomdából 1539-ben került ki, bár ajánlásának dátuma 1536. A kor szokása szerint latin nyelvű bevezető versekkel, majd szintén latin nyelvű ajánlással kezdődik a könyv, mely összesen 94 oldalból áll. Az ajánlást Sylvester a fiához, Teodorhoz írta, s abban a grammatikát az Újszövetség fordításához szolgáló előtanulmánynak nevezi. A mű fő része természetesen a grammatika meghatározásával kezdődik: Grammatica est ars recte loquendi et scribendi authoritate optimorumpoetarum et oratorum constans, a.m. ’a grammatika a helyes beszéd és írás művészete (v. gyakorlati tudománya), mely a legjobb költők és szónokok tekintélyén alapszik’.

Ezután a nyelvi egységek hierarchikus felsorolása következik: litera ~ betű, syllaba ~ egybefoglalás (a.m. ’szótag’), dictio ~ ighe (a.m. ’szó’), oratio ~ beszíd (a.m. ’mondat’); a példák szintén egymásra épülnek: d, dul, dulcis, dulcis amorpatriae ~ ídes az hazának szerelme. Ezt a betűk/hangok részletes tárgyalása követi, amely világosan mutatja Reuchlin héber grammatikájának (1506) hatását. Sylvester magyarul is megadja a definíciókat, a szakkifejezéseket és a példákat, helyenként a magyarázatokat is. A szótag meghatározása következik ezután.

A szó definícióját, majd a mondatét a szófajok felsorolása követi: nomen ~ név (főnév, beleértve a melléknevet is), pronomen ~ névírtvaló (névmás), verbum ~ beszíd (itt az igét jelenti!), adverbium ~ beszídhezvaló (határozószó),participium ~ félríszvivő (melléknévi igenév), coniunctio ~ egybefoglaló (kötőszó),praepositio ~ elöl vető (a latinban elöljárószó és igekötő, a magyarban igekötő és határozóragok), interiectio ~ közbe vető (indulatszó). Ezt a grammatika részeinek a felsorolása követi: orthographia ~ igaz írásnak tudománya, prosodia ~ íneklíshez való tudomány, etymologia ~ igíknek igaz tulajdonságárul való tudomány, syntaxis ~ beszídnek egybe szerzísírűl való tudomány. Ezek közül az utolsóról nincs szó a könyvben; a korai reneszánsz grammatikákban általában igen ritkán találunk mondattant.

A szótanon, azaz az etymologiá-n belül aránytalanul nagy teret kap a nomen, a pronomen, és a verbum. A többi öt szófajra egyenként alig egyegy oldalt szán Sylvester. A szófajok tárgyalása minden esetben a meghatározással kezdődik, amint az az ókor óta hagyományossá vált. Sylvester definíciói mind Donatus Ars minorjából (Kr. u. 4. század) származnak, latin példákért is többhelyütt hozzá utalja a szerző az olvasót. A meghatározás után az egyes szófajok tulajdonságai és osztályai következnek, de ezek tárgyalásában már a különböző források és a szerző saját elemzéseinek néhol esetleges, néhol ötletes vegyítését látjuk.

Az Újszövetség fordítása, az első Magyarországon kinyomtatott magyar nyelvű könyv, 1541-ben jelent meg, amikor már a korábban szintén Vietornál dolgozó Abádi Benedek volt a sárvári nyomdász. Ehhez a könyvhöz Sylvester függelékként hozzátett egy stilisztikai értekezést (ismét az elsőt magyar nyelven!), melynek témáját az átvitt értelmű szavak alkotják (Alz olyan igékről [= szavakról] való tanúság melyek nem tulajdon jegyzésben [ = jelentésben] vétetnek).

Az Újszövetség megjelenése után nem sokkal a nyomda meg is szűnt működni. Abádi Benedek Wittenbergbe, Sylvester pedig Bécsbe ment, legkésőbb 1544-ben. Könyvei nem terjedtek el az országban ezekben a zavaros időkben – az Újszövetség Buda elfoglalásának az évében jelent meg –, és csak jóval később váltak ismertté. A bécsi egyetemre Nádasdy ajánlására hívta meg Sylvestert az uralkodó, I. Ferdinánd király. Hébert, majd 1546-tól görögöt kellett tanítania; nyelvészeti témájú tevékenységéről avagy éppen írásairól ebből az időszakból már nem tudunk. Valamikor az 1550-es évek elején halhatott meg. Grammatikája jóformán semmilyen hatást nem gyakorolt az utókor nyelvtudományára, hiszen csak a 18. század legvégén került elő egyetlen máig fennmaradt példánya, akkor pedig már inkább minősült történelmi különlegességnek, mint tudományos munkának.

A harmadik humanista, Pesti Gábor életéről alig tudunk valamit. Bécsben tanult és ugyanott tette közzé mindhárom ránk maradt könyvét. Ezek nyomdai munkálatait Hans Singriener végezte, akivel korábban (1508–17 között) még Vietor is együtt dolgozott Bécsben. 1536-ban jelent meg a négy evangélium Pesti által készített fordítása Novum Testamentum címen. Ez Erasmus latin fordításán alapszik (Sylvester elsősorban a görög eredeti alapján dolgozott), függelékként pedig találunk benne egy rövid értekezést a míg szó jelentéséről, továbbá egy néhány soros magyarázatot a nép szó bibliai használatáról. A míg szót konkrétan egy félreértésre okot adó mondat miatt tárgyalja Pesti (József nem ismerte meg Máriát, míg az világra nem hozta elsőszülöttfiát – vö. Mt 1,25), amely a korabeli vallási vitákban szerepet kapott.

Ugyanebben az évben adta közre Aiszóposz meséinek fordítását Aesopi Phrygis Fabulae címen. Ehhez egy magyar nyelvű bevezetést is csatolt, amely Aiszóposz életét mutatja be, az egész kötet pedig egy latin nyelvű előszóval kezdődik, melynek tárgya a példázat, a parabola, a beszéd ékítményeinek egy fajtája. Ez utóbbit az első magyar szerző által írott stilisztikai munkaként tartja számon az irodalomtörténet.

1538-ban jelent meg Pesti utolsó ismert munkája, a Nomenclatura Sex Linguarum. Ez egy hatnyelvű (latin, olasz, francia, cseh, magyar, német) szójegyzék, melynek Pesti csak a magyar értelmezéseit írta, egy korábban kiadott, de számunkra ismeretlen szótárt-beszélgetésgyűjteményt alapul véve. A Nomenclatura szép példa az azonos nevű késő középkori műfaj továbbfejlesztésére. Két könyvből áll, ezek közül az első túlnyomórészt névszókat tartalmaz 55 tartalmi csoportban, a második könyv igéket, valamint beszélgetéseket 9 tartalmi csoportban. Az ajánlás szerint Pesti magántanulóknak szánta a könyvet, tehát nem iskolai használatra. A jelek azt mutatják, hogy Magyarországon soha nem forgott közkézen.

Eme rövid korszak nyelvtudományáról összegzésképpen a következoket mondhatjuk el. Nem véletlen, hogy mind az első nyelvtani munka, amely a magyar nyelvet tárgyalja, mind az első magyar stilisztikai értekezés nagyjából egyidejűleg keletkezett az Újszövetség első fordításaival. A humanista bibliafordítók ugyanis elvszerűen ragaszkodtak tevékenységük tudományos megalapozásához, melyre kitűnő példát nyújtottak nekik az olyan tekintélyek, mint Erasmus vagy Melanchton; ugyanakkor viszont olyan nyelvekre kellett fordítaniuk, amelyeknek írásbelisége ugyan létezett, de nem volt széles körben elterjedve, nem voltak általánosan elfogadott helyesírási szokásaik, és nem létezett normatív nyelvváltozatuk. Ezért a fordítóknak szinte minden kérdést maguknak kellett eldönteniük: a következetes írásmód mikéntjét – kezdve azzal, hogy egyáltalán milyen betűket használjanak –, azt, hogy mely nyelvjárásra fordítsanak, hogy a számukra ismert egyedi nyelvi változatok között hogyan válogassanak, a szókészlet mely elemeivel éljenek és melyekkel ne, milyen stíluseszközök illenek a szöveghez, és így tovább. Mindehhez pedig vállalniuk kellett a felelősséget azért, hogy a nyelvi pontatlanság súlyos félreértésekhez, legrosszabb esetben eretnekséghez vezethet (l. a míg tárgyalását Pestinél, vagy a névelőét Sylvesternél). A fordítás munkája folyamán, avagy azt megelőzően tehát helyesírási, nyelvtani, szókészleti, nyelvjárási, stilisztikai és retorikai kérdéseken kellett folyamatosan töprengeniük, az első nyelvészeti jellegű munkák pedig ennek az eredményei.

Ez még akkor is így van, ha az általunk tárgyalt három foszereplő munkássága jelentős pontokon eltér egymástól. Dévai, az Orthographia szerzője nem volt bibliafordító, „csak” az első magyar reformátor (Pesti biztosan nem csatlakozott a reformációhoz, Sylvester esete távolról sem egyértelmű), továbbá ő az egyetlen hármuk közül, akitől kifejezetten vallási témájú írások is maradtak fönn. Pesti nem a Biblia, hanem Aiszóposz fordításához csatolta előszóként a példázatokról írott értekezését, az evangéliumok fordításához összesen két szó magyarázatát fűzte hozzá. Sylvester grammatikájának keletkezésében pedig közrejátszhatott az is, hogy ő volt a sárvári iskolamester. Hozzátehetjük mindehhez még azt, hogy a bibliafordítók közül sem mindenki foglalkozott módszeresen a magyar nyelvvel; erre jó példa Komjáthi Benedek, aki 1533-ban Vietornál adta ki Szent Pál leveleinek fordítását, nyelvészeti tevékenységérűl azonban nem tudunk.

Irodalom

[CH17-B01] BalázsJános 1958. Sylvester János és kora. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH17-B02] BalázsJános 1980. Magyar deákság. Anyanyelvünk és az európai nyelvi modell. Budapest, Magvető Kiadó.

[CH17-B03] BalázsJános 1987. Hermész nyomában. Budapest, Magvető Kiadó.

[CH17-B04] BékésVera 1997. Ahiányzó paradigma. Debrecen, Latin betűk.

[CH17-B05] BíróFerenc 1998. A felvilágosodás korának magyar irodalma (3. kiadás). Budapest, Balassi Kiadó.

[CH17-B06] BíróFerenc (szerk.) 2003. Tanulmányok a magyar nyelv ügyének 18. századi történetéből. Budapest, Argumentum Kiadó.

[CH17-B07] DomokosPéter 1998. Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja irodalmunkban (2. kiadás). Budapest, Universitas.

[CH17-B08] ÉderZoltán 1972. Révai Miklós. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH17-B09] ÉderZoltán 1999. Túl a Duna-tájon. Budapest, Mundus.

[CH17-B10] GáldiLászló 1957. A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH17-B11] HegedűsJózsef 2003. Hiedelem és valóság. Külföldi és hazai nézetek a magyar nyelv rokonságáról. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH17-B12] KissJenőSzűtsLászló (szerk.) 1991. Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH17-B13] KulinFerencMargócsyIstván (szerk.) 1990. Klasszika és romantika között. Budapest, Szépirodalmi Kiadó.

[CH17-B14] Law,Vivien 2003. The history of linguistics in Europe from Plato to 1600. Cambridge, Cambridge University Press.

[CH17-B15] Lepschy,Giulio C. (szerk.) 1994–1998. History of linguistics. London, Longman.

[CH17-B16] MelichJános 1907. A magyar szótárirodalom. 1. füzet: A legrégibb szójegyzékektől P. Páríz szótáráig. Nyelvészetifüzetek 46. Budapest, Athenaeum Kiadó.

[CH17-B17] NémethGyula 1972. Gombocz Zoltán. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH17-B18] Pach ZsigmondPál (szerk.) 1975. AMagyar Tudományos Akadémia másfél évszázada. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH17-B19] PusztayJános 1977. Az ugor-török háború után. Budapest, Magvető Kiadó.

[CH17-B20] Robins,Robert Henry 1999. Anyelvészet rövid története. Fordította: SiptárPéter. Budapest, Osiris Kiadó.

[CH17-B21] Sebeok,Thomas (szerk.) 1975. Current trends in linguistics 13: The historiography of linguistics. The Hague, Mouton.

[CH17-B22] SinkovitsIstván (szerk.) 1985. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1635–1985. Budapest, ELTE.

[CH17-B23] SzathmáriIstván 1968. Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH17-B24] SzendeAladár 1938. AXVI. század nyelvszemlélete. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság.

[CH17-B25] TolnaiVilmos 1929. A nyelvújítás. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia