Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A nyelvújítás módszerei

A nyelvújítás módszerei

Az új szavak

A nyelvújítás – bár a nyelv összes szintjét érintette – a szóalkotás terén hozta a leglátványosabb eredményeket.

Az eddig szórványosan említett nyelvújítási példák főként képzett, ritkábban összetett szavak voltak – ezekből született a korszakban a legtöbb: azóta is meglévők, időközben elavultak, vagy soha meg nem honosodottak óriási tömege. A nyelvújítók azonban egyéb módszerekkel is éltek a szókincsbővítés terén, amikor a sokezres új szóállományt létrehozták. Az 1902-ben és 1908-ban megjelent kétkötetes Nyelvújítási Szótár mutatója – a teljesség igénye nélkül – mintegy nyolc és félezer új szót tartalmaz. Mielőtt végigtekintenénk a nyelvújítók főbb módszereit, érdemes néhány dolgot megemlíteni.

Az új szavak elterjedésében vagy kipusztulásában szerepet játszott, hogy valóban szükség volt-e az adott szóra; mennyire tűnt nehézkesnek vagy könnyednek; szépnek találtatott-e. Ez utóbbi a legszubjektívebb szempont, s itt jutottak fontos szóhoz a korszak nagy írói, költői. (Ma már sokszor különösnek tűnő vélekedéseikkel is; Kazinczy például a pillangót ízetlennek tartotta, és helyette a lepe szót ajánlotta, a venyige helyett pedig a borágat.) Ám a mégoly tudatos nyelvújítóknak is csak beavatkozni, irányt szabni sikerülhetett, de „döntést” azután természetesen maga a nyelvhasználat hozott.

Néhány példa arra, hogy egy-egy fogalomra hányféle megnevezés született, hányféle szóalaknak vagy szókapcsolatnak kellett megküzdenie a fennmaradás jogáért. Bankár: bankúr, pénzcsűrnök, pénzkereskedő. Lényeg: létalap, létedelem, léteg, léteny, mivolt. Téglalap: egyközű négyszög, hosszas négyszegelet, közarány, lapegyközény. Számláló és nevező: felső, a törtszám felsője, hányító, részet, illetve alsó, a törtszám alsója, nemező. Rögtönző: gyors költész, hevenyező, improvizátor, rögtön verselő, rögtönész. Tegez (ige) : teeget, teegez, teez, teget, téget, tégez, téz.

A fennmaradt szó alakja is, jelentése is módosulhatott ahhoz képest, amit alkotója eredetileg neki tulajdonított. Néhány jelentésalakulás: a pályázatnak eredetileg ‘pályafutás’ értelme is volt, a merénylő eredetileg azt jelentette: ‘vállalkozó’, a busásan: ‘durván’, az előzmény: ‘tárgy’.

Szóképzés

A nyelvújítók leggyakoribb szóalkotási módja. Mintájául a nyelvben természetes módon létrejött képzett szavak szolgáltak (lásd a 3.6. és a 16.3.2.1. pontot), de az újítók nemcsak az élő, termékeny képzőket használták fel, hanem a már nem produktív, csak a szavakból kielemezhető képzőket is felelevenítették, sőt egészen újakat is alkottak.

A legkedveltebb produktív igeképzők között szerepelt az igéből igét alkotó műveltető -szt (fogyaszt, illeszt), a gyakorító -g és a vele alakult -log, -leg, illetve -ng képzőbokor (társalog, érzeleg, forrong, mereng), a névszóból igét formáló -ít (alakít, egyesít), a -z (adományoz, véleményez) és a -kodik, -kedik, -ködik (jeleskedik, kegyeskedik) stb. A leggyakoribb névszóképzők pedig az igéből névszót alkotó -alom, -elem (érzelem, rejtelem), -mány, -mény (élmény, festmény), -vány, -vény (kiadvány, ígérvény), -at, -et (munkálat, lelet), -ék (jegyzék, pótlék), -ékony, -ékeny (folyékony, féltékeny), -atag, -eteg (roskatag, zuhatag) stb. Képzők összekapcsolásával új képzőbokrokat hoztak létre, így született a -sít (hiúsít, tanusít), az -ászat, -észet (szobrászat, bölcsészet), az -ias, -ies és ellentéte, az -iatlan, -ietlen (nyárias, népies; emberietlen, költőietlen), a szóvég téves tagolásával (az utolsó mássalhangzót a képzőhöz ragasztva) a -zat, -zet és a -lat, -let (kapuzat, növényzet, szigorlat, címlet). A túl hosszúnak, nehézkesnek érzett képzőbokrokat viszont (pl. -hatatlan, -hetetlen, -atatlan, -etetlen és -dalom, -delem) megpróbálták lerövidíteni: a lakhatatlan így lakhatlan lesz, az okvetetlen okvetlen, a bizodalom bizalom, a türedelem türelem stb.

A felelevenített, produktívvá tett képzők között többnyire a különböző szófajokból névszót alkotó képzők találhatók: -ár, -ér (hordár, üzér), -g (adag, köteg), -cs (uracs, labdacs), -am, -em (állam, üzem), -tyú, -tyű (dugattyú, billentyű), -ály, -ély (apály, szenvedély), -ány, -ény (nyitány, puhány) stb.

Az új képzők úgy keletkeztek, hogy a nyelvújítók leválasztották azokat a szóvégeket, amelyek több szóban azonosak voltak, képzőfunkcióval látták el őket, és átvitték más szavakra is. Ezzel mesterségesen alkalmazták a szóvég-megelevenedést (ráértést), ami a képzők természetes keletkezésének is egyik módja. Így lett képzővé az -nc (fegyenc, újonc), a -c (bohóc, élc), a -da, -de (cukrászda, uszoda), a -ma, -me (gyurma, kelme), a -ca, -ce (álca, mérce), az -ar, -er (jogar, lovar), a -v (érv, terv) stb.

A szóképzésnek azonban egyéb módjai is léteztek. Az új képzők leválasztásának némiképpen az ellentéte, amikor úgy hoznak létre új szót, hogy egy már meglévő képzőt egy másik szó pontatlanul megállapított tövéhez illesztenek (a szótő kikövetkeztetésével az elvonás jelenségét alkalmazzák mesterségesen); így keletkezett például a figyel, erény, csomag szó a figyelem, erő, csomó szavakból. A már említett tévesen kikövetkeztetett képzőbokrok születése a képzőbokrok természetes létrejöttére emlékeztet. A szokatlan szófajú alapszóból — mint alábbi, azonos, előny, fölöttes, önző, újráz, utánoz — vagy ragos alapszóból való képzések közül — mint éljenez, hátrány, kézbesít, kiakolbólít, láttamoz — az előbbieknek számos természetes úton létrejött előzménye van. Előfordult, hogy eredetileg inkább igékhez járuló képzőket névszók is megkaptak, és viszont; így lett például az olvasmány után az okmány, a rejtély után az ünnepély, illetve a fegyvernek után a mérnök — ez a kettősség azonban sok képzőnknek eleve is sajátja.

Ezek a képzésmódok tehát, ha nem is szorosan véve hagyományőrzők, általában nem is tipikusan példa nélküliek a nyelvben. Így nincs értelme a nyelvújítás egyes képzéseit utólag helyeselni, másokat helyteleníteni — a nyelvszokás azóta amúgy is alaposan megrostálta a nyelvújítók képzett szavainak tömegét.

Nagyon sok képzett szó hamar feledésbe merült, köztük például a dalastyán (’agg énekes’), dolgász (’üzletember’), éldel (’élvez’), emléz (’emlékezik’), festékeny (’festői’), göreb (’lombik’), hozzány (’tartozék’), lengenye (’gyöngyvirág’), lomhár (’szamár’), mindenemény (’az egyetemes tudomány’), mindeményedelem (’egyetem’), monyorú (’ovális’), mozgony (’gép’), möglet (’háttér’), naplony (’napló’), őséged (’uraságod’), restnök (’lajhár’), tudósítalom (’tudósítás’), szabda (’szabály’), unadék (’unalom’), útnaklat (’küldetés’).

Szóelvonás

A képzéssel ellentétes jelenség (lásd a 16.3.3.3. pontot). Lényege, hogy a szó végéről leválasztják a képzőt vagy a képzőnek érzett végződést, és használni kezdik az így megmaradt — és egykor önmagában is létezett (vagy inkább csak ilyennek feltételezett) — szót. Így keletkezett a dics (a dicsérből), az ék (az ékesből), az emlék (az emlékeztetőből), a gyönyör (a gyönyörűből), a pír (a pirosból), a szomj (a szomjazikból), a tan (a tanítból), az űr (az üresből), a vizsga (a vizsgálból) stb. Téves kikövetkeztetéssel született az ábra (az ábrázolból: a -z szóvég a szláv jövevényszó része), a cég (a cégérből: a szóvég a német jövevényszó része), a cikk (a cikkelyből: a szóvég a német jövevényszó része), a cím (a címerből: a szóvég a francia jövevényszó része), az érdek (az érdekelből: ér ige + -dekel képző), a gép (a gépelyből: a szóvég a német jövevényszó része), a gyár (a gyártból: a szóvég a török jövevényszó része), a zöm (a zömökből: a -k a szótő része, és nem képző) stb. A nyelvújítás kései korszakában valószínűleg az egyik képzőből is alakult elvonás útján új szó: a ded, amely a -d kicsinyítőképző halmozása, és a kisded (aprócska) szóról választották le (bár a szó keletkezését illetően másféle magyarázat is elképzelhető).

Ritkább esetben összetett szavakból is keletkezett elvonás útján új szó, például kelet, nyugat (a napkelet, napnyugat szavakból), lom (a lim-lom-ból), monda (a mende-mondá-ból), zene (a zeneboná-ból), ön (Széchenyi híres alkotása az önhitt, öndicséret-féle szavakból) stb.

Szóösszetétel

A szóképzés után valószínűleg a legtermékenyebb szóalkotási mód (lásd a 3.8. és a 16.3.2.2. pontot). Főleg alárendelő összetételek születtek; megtalálható közöttük az összes gyakoribb típus: a jelzős (heyesírás), a tárgyas (hőmérő) és a határozós (alvajáró) alárendelés. A legtermékenyebb elő- és utótagok között voltak a következők: egy-, elő-, erő-, ész-, fény-, had-, kör-, köz-, mű-, nép-, nyelv-, ön-, rend-, szín-, túl-, vég-; illetve: -szomj, -tár, -tan, -ügy, -vágy, -véd, -zár.

Jelentősen felszaporodtak — részben német minták nyomán — az új vagy addig csak ritka alkotásmódú összetett szók. Jelöletlen határozóval: szellemdús, vérbő; puszta igetővel, esetleg megcsonkított formában: láthatár, gyógyszer; dúvad, indok; jelzős szószerkezet összerántásával: falóra, gyümölcskosár; két szó mellérendelésszerű összeillesztésével: egyén, jelmez; megcsonkított névszók összerántásával: csőr (cső + orr), rovar (rovátkolt + barom) stb.

A példákból is látható, hogy minden — akár eleinte helytelenített — típus elterjedt, s ma már a legfurcsábbakat sem érezzük különösnek, sőt, akár összetett szónak sem — 1. még könnyelmű (könnyű elméjű), lég (levegő ég), higany (híg anyag), delej (dél + éj), indóház (induló + ház), talaj (talp + alj) stb.

Természetesen keletkezett rengeteg olyan összetett — és csonkoltan egybeolvasztott — szó is, amely nem állta ki az idő próbáját, például császna (császári korona), dalabáj (fülemüle), ébrény (ébredő lény), emember (művelt ember), kirányú (centrifugális), lebtan (meteorológia), popont (kettőspont), szarvorrú (orrszarvú), szemcső (látcső), tevepárduc (zsiráf), tűzjáték (tűzijáték) stb.

Elavult szavak felújítása

A régi nyelvhez mint feledésbe merült, de használatra méltó szavak — és nyelvtani formák — tárához fordultak a nyelvújítók. Az előző századok nyelvéből felelevenített szók egyik része az eredeti jelentésében került vissza a nyelvhasználatba, másik része új jelentést kapott. Azonos jelentésben élt tovább például az ajánlat, aggastyán, áradat, bakó, dísz, év, fegyelem, hon, lomb, menet, őr, szerkezet, szobor, tartalom. Új, a régivel valamilyen módon érintkező jelentést kapott többek között az alak (régen: ’baba’), alkalom (régen: ’szerződés, megegyezés’), börtön (régen: ’hóhér’), képez (régen: ’képzel, ábrázol, jelképez, formál’), másol (régen: ’változtat’), segéd (régen: ’segítség’), szén (régen: ’faszén, parázs, tűz’). Két régi jelentés közül az egyikkel vezették be újra a szót, például agy (régen: ’agyvelő’ és ’koponya’), hölgy (régen: ’nő’ és ’menyét’). A régi jelentés mellé egy vagy több újat társítottak: báb (régen: ’baba’, azóta: ’rovarbáb’ is), baj (régen: ’harc, nehézség’, azóta: ’betegség’ is), tér (régen: ’szabad tér, hézag’, azóta: ’háromdimenziójú kiterjedés, beépítetlen közterület, lehetőség a tevékenységre’ is). Olykor hibás olvasással, téves értelmezéssel is keletkezhettek szavak, mint a sirám vagy a vezekel (a siralm ’siralom’ és a veszékel ’jajveszékel’ félreértéséből). Régi magyar személyneveket is felújítottak: Akos, Árpád, Béla, Gyula, Zoltán.

Mondolat, Dicshalom 1813, címlap

Magyar Nyelvőr, Budapest 1885, első oldal

Nyelvjárási szavak közkinccsé tétele

Amíg a nyelvi norma nem kristályosodott ki, a tájszavak rétege sem különült el élesen a közkeletű szókincstől, mivel az egyes szerzők révén ezek a szók is bekerültek az irodalomba (bár provinciális jellegük felismerhető volt). A nyelvújítók friss, kifejező elemeket látva bennük sok nyelvjárási szót köznyelviesítettek. Például: barangol, bucka, csalit, csapat, cserkészik, csökönyös, degesz, doboz, érdes, falánk, foszlány, hullám, hűs, inda, kelengye, lenge, lóca, meder, moraj, renyhe, repkény, rimánkodik, róna, sanda, sápad, silány, zamat. A tájnyelvi szavak gyakran megváltozott jelentéssel kerültek a köznyelvbe, így: ázalék (’főzelék, leves’ helyett: ’ázalékféreg’), bibe (’kisseb’ helyett ’a virág része’), bútor (’batyu, tarisznya’ helyett: ’berendezési tárgy’), páholy (’csűr’ helyett: ’(nézőtéri) fülke’), rikkancs (’csősz’ helyett: ’kikiáltó’). Egy határozóragot is elterjesztettek a népnyelvből: a -lag, -leg-et (pl. színleg, főleg).

Idegen szavak, szószerkezetek fordítása

A szavak nagy része összetett és igekötős formák átültetése, leggyakrabban tükörfordítása, azaz az idegen nyelvi összetétel tagjainak megfelelő magyar elemek egybekapcsolása (lásd a 16.2.9. pontot). Többnyire a német, ritkábban más nyelvek (pl. latin, francia) szavait fordították le. Összetett vagy igekötős szók többek között: álláspont (a német Standpunkt alapján), befolyás (a latin influxus, a német Einfluss alapján), belátás (a német Einsicht után), kivonat (a latin extractum alapján), légyott (a francia rendezvous, a német Stelldichein mintájára), rokonszenv (a latin sympathia után) stb. A képzett szavak hasonló átfordítása ritkább; például: fegyenc (a német Züchtling vagy Sträfling alapján), hangulat (a német Stimmung után), pincér (a német Kellner mintájára), üteg (afrancia batterie mintájára). Vannak közöttük nehezebben követhető megfelelések is: anyag (a latin materia szótöve ’anya’ jelentésű), rajong (a német schwärmen ’nyüzsög, rajzik, rajong’ szótöve ’raj, méhraj’ jelentésű), üzem, üzlet (a német treiben ’mesterséget folytat’ alapjelentése ’űz’), stb. Személyneveket is lefordítottak: Győző (Victor), Soma (Cornelius), Szilárd (Constantinus). Szókapcsolatok sora is — főleg német mintára — hasonló módon került nyelvünkbe, például: jól néz ki; annak dacára, hogy; ez alatt azt értjük, hogy; elveszíti a hozzátartozóit; igazat ad; a színházban ezt a darabot adják; jól áll neki; hatalmában áll; ez áll a könyvben stb.

Bizonyos germanizmusok nem vertek gyökeret, így például a műveltető képző helyett használt hagy (megcsináltat helyett meg hagy csinálni), a számnév után használt többesszám (két emberek beszélgetnek), a különféle mellékmondatokat pótló funkciókban álló főnévi igenevek (eléggé jók téged mentegetni ehelyett: eléggé jók, hogy téged mentegessenek) vagy a már említett „nőstényítés” (angyalné, szépné, őné).

Idegen szavak magyarosítása

Ritkább eljárás, inkább egy-két tudományág terminus technikusait érintette; kevés maradt fent közülük: pillér (francia pilier), bálna (latin balaena), gúla (olasz guglia), kálmos (latin calamus), rím (francia rime) stb. A latin eredetű szavak -us nélküli formái — amelyek közvetlenül a németből is származhattak: pedagóg, filozóf, dialóg stb. — nem gyökereztek meg tartósan, ahogy a latin szavak magyar képzős formái sem (interessál, anectotumocska). S már a saját korukban sem találtak követőkre az effélék: paradíz, frizur, karikatur, tempel stb. Olykor földrajzi neveket is átformáltak: Istókhalma (Stockholm), Kappanhágó (Koppenhága), Lipcse (Leipzig) — nem meglepő, hogy ezek az egy Lipcse néven kívül (amilyen nevű település Magyarországon is volt) nem honosodtak meg.