Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

10. fejezet - A magyar mint uráli nyelv

10. fejezet - A magyar mint uráli nyelv

Sipőcz, Katalin

Nyelvcsaládunkról

A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik. A köznyelvben elterjedtebb a finnugor elnevezés a magyar nyelv eredetére vonatkozóan, és sokan szinonimaként használják a finnugor és uráli neveket. Nyelvcsaládunk egyértelmű meghatározása szempontjából azonban tudnunk kell, hogy mi a különbség a két elnevezés között, mit is értünk uráli, illetőleg finnugor nyelvcsaládon.

A magyar nyelv rokoni viszonyainak tisztázása hosszú évszázadokig tartott. Európában már a 9. században megszülettek az első feljegyzések egyes finnugor nyelvek hasonlóságáról.

Hazánkban a 16. századtól említik nyelvünk esetleges szibériai gyökereit, először főképpen csak a legközelebbi rokon nyelvekkel, a vogullal és az osztjákkal való rokonságot, de fokozatosan az egész finnugorság családfája kezd kirajzolódni (lásd a 17. fejezetet is). Sajnovics János 1770-ben megjelent Demonstratio. Idioma ungarorum et lapponum idem esse című műve a számi (lapp) és a magyar nyelv vonásait vetette egybe korát meghaladó módszerekkel, a szókészleti egyezéseken kívül nagy hangsúlyt fektetve a nyelvtani rendszer közös vonásaira is. Sajnovics munkáját folytatta Gyarmathi Sámuel, aki szintén az összehasonlító nyelvtudomány módszereit felhasználva próbálkozott a finnugor nyelvek rokonságának bebizonyításával. Munkájuk itthon jóformán csak ellenzőkre talált, s követőkre csupán fél évszázaddal később. A 19. század derekán az összehasonlító finnugor nyelvtudomány nagy alakjai, Reguly Antal, Hunfalvy Pál, Budenz József és tanítványaik tudományos érvekkel bizonyították be a magyar nyelv finnugor eredetét, s ezt nem csupán az akkor elérhető lejegyzésekre, nyelvi adatokra építették, hanem a nyelvi adatgyűjtés fontosságát felismerve, akár egészségüket feláldozva tettek hosszú expedíciókat rokon népeinkhez. A rokon nyelvek egyre mélyebb megismerése, az összehasonlító nyelvtudomány fejlődése lehetővé tette a nyelvcsaládon belüli viszonyok árnyaltabb megrajzolását, az alapnyelv egyre több vonásának a rekonstruálását.

Eközben a szamojéd nyelvek kutatása is előrehaladt, és tudományosan igazolttá vált az a feltételezés, hogy e nyelvek rokoni kapcsolatban állnak a finnugor nyelvekkel. A finnugor és az uráli elnevezés közötti különbség valójában a szamojéd nyelvekre utal. A finnugor a nyelvcsaládunk régebbi neve, amely az indogermán terminushoz hasonlóan a nyelvcsalád két szélső tagjának nevéből keletkezett összetett szó, az uráli elnevezés fiatalabb, a finnugorokon kívül a szamojédokat is jelöli, maga a név pedig a finnugorok és szamojédok valamikori közös lakóhelyére utal.

Az ábra az uráli nyelvek rokonsági viszonyain túl a rokon nyelvek önelnevezését és az idegenek által használt nevét (zárójelben) is tartalmazza, továbbá kronológiai utalásokat az egyes alapnyelvi szintekre vonatkozóan.

A genetikailag összetartozó nyelvek családfával (ágrajzzal) történő ábrázolását sokan bírálják. A családfa-modell az egyes nyelvcsoportok / nyelvek közös újításain (innovációk) és az ősi vonások közös megőrzésének tényén alapul. Az ágrajz legfőbb hibája azon hiányossága, hogy nem ad lehetőséget az újítások és megőrzések mértékének kifinomultabb ábrázolására, és ugyancsak nem alkalmas az elválások utáni másodlagos érintkezések és nyelvi kapcsolatok érzékeltetésére. Ily módon e modell főképpen a leánynyelvek kialakulásának kronologikus rendjét mutatja meg, és nem adhat teljes információt a leánynyelvek tényleges közelségéről és távolságáról.

Az alábbi ábra (Korhonen 1991a) izoglosszákkal érzékelteti az uráli nyelvek kapcsolatait. Az izoglossza-modellt tanulmányozva felfigyelhetünk arra, hogy az egymással földrajzi közelségben élő népek nyelvében közös vonások jönnek létre, akár másodlagos érintkezéseknek, akár közös, külső nyelvi hatásoknak köszönhetően.

Az uráli népek lélekszáma és anyanyelvük használata

Az uráli nyelvcsalád legnagyobb lélekszámú népe a magyar. Hozzánk hasonlóan önálló államot alkotnak a finnek és az észtek. Finnül kb. 5 300 000 ember beszél, észtül pedig kb. egymillió. A nyelvcsalád többi tagja saját állammal nem rendelkezik. A többszázezres lélekszámú marik, mordvinok, komik és udmurtok Oroszország területén élnek a saját nevüket viselő köztársaságukban, de kisebbségként a zömmel orosz nemzetiségű lakosság mellett. A többi rokon nép néhány tízezer vagy annál is kevesebb főt számlál. Közülük a számik (lappok), kiknek lélekszáma ötven- és nyolcvanezer között lehet, Skandinávia országaiban és Oroszországban, a Kola-félszigeten élnek, a lív nyelvet pedig Lettország partvidékén beszéli még néhány fő. A többiek Oroszországban élnek ún. autonóm körzetekben elenyésző kisebbségként. E csoport népeinél az anyanyelv tudásának és használatának szintje egyre rosszabb, bár az utóbbi évtizedben nagy energiával küzdenek nyelvük és ősi kultúrájuk fennmaradásáért. Végül meg kell említenünk a napjainkra már kihalt uráli nyelveket (ilyen például a kamassz szamojéd, amelynek utolsó anyanyelvi beszélője 1989-ben hunyt el, vagy a szintén szamojéd nyelvcsoportba tartozó mator), valamint a még élő nyelvek már eltűnt nyelvjárásait (például déli, tavdai manysi).[1]

Oroszországi nyelvrokonaink lélekszáma és anyanyelvhasználata

Az alábbi táblázat a legutóbbi, 2002-es oroszországi népszámlálási adatok alapján mutatja be Oroszországban élő nyelvrokonaink lélekszámát. A népesség alakulásának szemléltetésére szerepelnek az 1989-es népszámlálási adatok is, illetőleg a táblázat utolsó oszlopában található szám a lélekszámban bekövetkezett változást adja meg:

10.1. táblázat -

1989-ben[*]

2002-ben

Változás (fő)

mordvin

1 153 987

977 381

−176 606

mari

670 868

678 932

+8 064

udmurt

746 793

640 028

−106 765

komi

496 579

434 248

−62 331

karél

130 929

93 344

−37 585

nyenyec

34 665

41 302

+6 637

hanti

22 521

28 678

+6 157

manysi

8 474

11 432

+2 958

vepsze

12 501

8 240

−4 261

szölkup

3 612

4 249

+637

nganaszan

1 278

834

−444

izsór

820

327

−493

enyec

209

237

+28

vót

(igen kevesen)

73

(+73)

Összesen:

3 283 236

2 919 305

−388 485/+24 554 −363 931


[*]

A fenti számok, valamint a korábbi, itt azonban fel nem tüntetett népszámlálások adatai alapján elmondható, hogy az uráli népek lélekszáma az elmúlt évtizedek során folyamatosan csökken. (A táblázatban találhatunk „pozitív” változásokat is; ez zömmel a szibériai kis lélekszámú népeknél figyelhető meg, akiknek a 90-es évek oroszországi változásait követően érezhetően erősödött nemzeti identitástudatuk, és ez hatással lehetett a népszámlálási adatok alakulására is.)

Nyelvrokonaink lélekszámának alakulása mellett fontos tényező az anyanyelv ismeretének és használatának aránya. Az alábbi táblázat ezeket az adatokat tartalmazza:

10.2. táblázat -

Anyanyelvét használja 1989

Anyanyelvét használja 2002[*]

Oroszul beszél 2002

(%)[*]

(%)

(%)

mordvin

67,1

568 141

58,1

969 589

99,2

mari

80,8

464 341

68,4

659 517

97,1

udmurt

69,6

429 411

67,0

628 336

98,2

komi

70,3

kb. 290 000

kb. 67,0

426 517

98,2

karél

47,8

kb. 46 000

kb. 50,0

93 184

99,8

nyenyec

77,1

kb. 31 000

kb. 75,0

36 695

88,89

hanti

60,5

kb. 13 500

kb. 47

27 900

97,2

manysi

37,1

kb. 2 700

kb. 23,6

11 332

99,1

vepsze

50,8

kb. 5 700

kb. 69

8 235

99,9

szölkup

47,6

kb. 1 600

kb. 38

4 200

98,8

nganaszan

83,2

kb. 500

kb. 60

825

98,9

izsór

36,8

kb. 300

kb. 92

323

98,7

enyec

45,4

kb. 100

kb. 42

231

97,4


[*] [*]

E táblázatban különösen szembeötlő a lélekszámuk szerint egyébként gyarapodó legközelebbi nyelvrokonaink, a hantik és manysik nyelvvesztése. Az orosz nyelvtudásra vonatkozó adatok pedig azt mutatják, hogy oroszországi nyelvrokonaink szinte mind beszélnek oroszul is, és tény, hogy az anyanyelv használatának csökkenése e népeknél voltaképpen az anyanyelv oroszra való cserélését jelenti.

További statisztikák alapján számszerű adatokkal is alátámaszthatnánk azt az ismert tényt, hogy az anyanyelvet használók elsősorban a legidősebb korosztályból kerülnek ki, valamint a városokban gyorsabb a nyelv és vele együtt az identitás elvesztésének az üteme.

Irodalom

[CH10-B1] AbondoloDaniel (szerk.) 1988. The Uralic languages. London - New York, Routledge.

[CH10-B2] Bakró-NagyMarianne 1992. Die Begriffsgruppen des Wortschatzes im PU/PFU. Ural-Altaische Jahrbücher N. F.13–40.

[CH10-B3] BenkőLoránd (főszerk.) 1993–1997. Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen I–III. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH10-B4] BereczkiGábor 1980. A magyar nyelv finnugor alapjai. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH10-B5] BynonTheodora 1997. Történeti nyelvészet. Budapest, Osiris Kiadó.

[CH10-B6] CsepregiMárta (szerk.) 2001. Finnugor Kalauz. 2. kiadás. Budapest, Panoráma.

[CH10-B7] DixonR. M. W. 1997. The Rise and Fall of Languages. Cambridge, Cambridge University Press.

[CH10-B8] GyarmathiSámuel 1999. Affinitas. A magyar nyelv grammatikailag bizonyított rokonsága a finn eredetű nyelvekkel. Budapest, Tinta Könyvkiadó.

[CH10-B9] HajdúPéter 1981. Az uráli nyelvészet alapkérdései. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH10-B10] HajdúPéter 1988. Bevezetés az uráli nyelvtudományba. 4. kiadás. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH10-B11] HajdúPéterDomokosPéter 1978. Uráli nyelvrokonaink. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH10-B12] HäkkinenKaisa 1985. Suomen kielen vanhimmasta sanastosta ja sen tutkimisesta. Suomalais-ugrilaisten kielten etymologisen tutkimuksen perusteita ja metodiikkaa. Turun yliopiston suomalaisen ja yleisen kielitieteen laitoksen julkaisuja 17. Turku.

[CH10-B13] HontiLászló 1993. Die Grundzahlwörter der uralischen Sprachen. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH10-B14] HontiLászló 1999. Ugor alapnyelv: téves vagy reális hipotézis? In: Bakró-NagyMarianne et al. (szerk.) Budapesti Uráli Műhely I. Ugor Műhely. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet, 19–42.

[CH10-B15] HoppálMihály (szerk.) 1980. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágáról. Budapest, Európa Könyvkiadó.

[CH10-B16] KorhonenMikko 1991a. Uralin täällä ja tuolla puolen. In: Laakso 1991: 20–48.

[CH10-B17] KorhonenMikko 1991b. Remarks on the structure and history of the Uralic case system. Journal de la Société Finno-Ougrienne 83: 163–180.

[CH10-B18] KulonenUlla-Maija 1992–1995. Suomen sanojen alkuperä. Suomen Kirjallisuuden Seuran toimituksia. Helsinki.

[CH10-B19] LaaksoJohanna (szerk.) 1991. Uralilaiset kansat. Tietoa suomen sukukielistä ja niiden puhujista. Helsinki, WSOY.

[CH10-B20] LakóGyörgy (főszerk.) 1967–1978. A magyar szókészlet finnugor elemei I–III. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH10-B21] MikolaTibor 2004. Studien zur Geschichte der samojedischen Sprachen. Aus dem Nachlass herausgegeben von Beáta Wagner-Nagy. Studia Uralo-Altaica 45. Szeged.

[CH10-B22] NanovfszkyGyörgy (szerk.) 1996. A finnugorok világa. A Magyarságkutatás Könyvtára. Budapest - Moszkva.

[CH10-B23] NanovfszkyGyörgy (szerk.) 2000. Nyelvrokonaink. A Magyarságkutatás Könyvtára XXV. Budapest, Teleki László Alapítvány.

[CH10-B24] RédeiKároly (főszerk.) 1986–1988. Uralisches Etymologisches Wörterbuch. Wiesbaden - Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH10-B25] SajnovicsJános 1994. Demonstratio. Bizonyítás. A magyar és a lapp nyelv azonos. Budapest, ELTE.

[CH10-B26] SinorDenis (szerk.) 1988. The Uralic languages: description, history and foreign influences.Leiden, Brill.

[CH10-B27] VértesEdit 1990. Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH10-B28] ZsiraiMiklós 1994. Finnugor rokonságunk. Az uráli nyelvrokonainkkal kapcsolatos legújabb ismeret- és forrásanyag rövid összegzésével közreadja Zaicz Gábor. Budapest, Trezor Kiadó.



[*] *Az 1989. évi adatok forrása: Finnugor Kalauz (szerk. Csepregi Márta)

[*] *Az 1989. évi százalékarányok forrása: Finnugor Kalauz (szerk. Csepregi Márta)

[*] **Az anyanyelvhasználatra vonatkozóan csak a 400 000 fős lélekszám feletti nemzetiségekről vannak pontos adatok. A kisebb népességek esetében a szám csak arra utal, hogy Oroszországban összesen hányan beszélik az adott nyelvet, arra vonatkozóan azonban nincs adat, hogy ezt hányan tartják anyanyelvüknek. (Mindenesetre feltételezhető, hogy e népeknél a beszélők túlnyomó többsége anyanyelvi nyelvhasználó.)