Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

9. fejezet - Az uráli nyelvek tipológiai jellemzése

9. fejezet - Az uráli nyelvek tipológiai jellemzése

Bakró-Nagy, Marianne

Bevezetés

Az itt következő áttekintés célja, hogy ha vázlatosan is, de számot adjon az uráli nyelvek leglényegesebb tipológiai sajátosságairól. Ebben az esetben nem arra irányul a figyelmünk, hogy az uráli nyelvek között milyen a rokonsági viszony (erről lásd a „Nyelvcsaládunkról” pontot), avagy mai sajátosságaik miféle változások, hatások következményei, hanem az, hogy megnézzük, melyek azok a tulajdonságaik, amelyek megkülönböztetik őket más, nem uráli nyelvektől vagy éppen hasonlóságokat mutatnak velük. Rokon nyelvek tipológiai elemzése mindig izgalmas és tanulságos feladat. A szisztematikus megfeleltetések alapján genetikailag rokonnak bizonyuló nyelvek történetük során oly mértékben megváltozhatnak, hogy elveszíthetik rokonságukra utaló, azt bizonyító közös tulajdonságaikat, ugyanakkor különféle okokból, hatásokra, egymástól függetlenül olyan tulajdonságaik alakulhatnak ki, amelyek más, nem rokon nyelvekhez teszik hasonlóvá őket. A legizgalmasabb pedig azokra a tipológiai egyezésekre rálelni, amelyeket genetikailag rokon nyelvek változásaik során egymástól függetlenül alakítottak ki. A nyelvek hasonlóságának oka, így összehasonlításuk célja ugyanis különféle lehet. Lehetnek hasonlóak azért, mert rokonok, lehetnek hasonlóak azért, mert egymás földrajzi közelségében, egymásra hatva azonos tulajdonságokra tesznek szert, s lehetnek hasonlóak azért, mert a végtelen számúnak tűnő nyelvi elemből a legkülönfélébb eljárásokkal ugyancsak végtelen számúnak tűnő, de végeredményében mégis csak véges számú tulajdonságot mutató szerkezeteket, mintázatokat hoznak létre. A nyelvhasonlításnak ebből adódóan különféle céljai (s persze módszerei) lehetnek, azaz kereshetik a rokonság lehetőségét (történeti összehasonlító nyelvészet), a területi közelségből adódó egyezéseket (areális nyelvészet), s kereshetik azokat az egyezéseket-hasonlóságokat, amelyek az előbbiektől függetlenül, de éppen a fent említett véges számú lehetőségek alapján alakulnak ki (nyelvészeti tipológia, univerzálékutatás).

Az uralisztikában a tipológiai elemzéseknek valójában nincsenek számottevő hagyományai. E tudományág, amely a történeti-összehasonlító nyelvészet területén oly tiszteletreméltó eredményeket ért el, s vizsgálatait elsősorban erre összpontosította, különféle, sokszor történelmi, politikai okoktól sem függetlenül a legutóbbi időkig nem jutott vagy nem juthatott olyan nyelvi anyag birtokába, amely minőségileg vagy mennyiségileg lehetővé tette volna a magyar, a finn és az észt kivételével az úgynevezett kisebb nyelvek kimerítő és átfogó grammatikai leírását. Ilyen leírások hiányában pedig a tipológiai elemzés meglehetősen nehéz.

A világon hozzávetőlegesen 6000 nyelvet beszélnek. A nyelvek számos tekintetben különböznek egymástól, de számos tekintetben hasonlítanak is egymásra. A különbözőségeknek azonban, mint mondtuk, vannak határai, körükön belül felfedezhetők egyező tendenciák, amelyeknek alapján azután általánosítások fogalmazhatók meg. A különbözőségek, illetőleg az azonosságok megfogalmazására törekszik a nyelvtudományon belül a nyelvészeti tipológia és az univerzálékutatás. A tipológia és az univerzálékutatás a világ nyelveiben megmutatkozó különbségeket két, egymást kiegészítő módon közelíti meg. A tipológia a különbözőségek mintázatait fedi fel, s ezek alapján különféle nyelvi típusokat kísérel meg meghatározni. Az univerzálékutatás ezzel szemben a nyelveken átívelő, általánosan érvényes tulajdonságokat tanulmányozza, azokat, amelyek minden nyelvre vagy legalábbis a nyelvek legtöbbjére általában érvényesek. Míg tehát a tipológia a nyelvek variációinak módszeres tanulmányozását tűzi ki célul, addig az univerzálékutatás a variációk ellenére meglévő, mintegy azok mögött meghúzódó azonosságokat vizsgálja. Magától értődik, hogy e kétféle aspektusú vizsgálódás, akár módszereit tekintve is, nem lehet független egymástól, hiszen könnyen belátható, hogy az összehasonlítás eredményeként az azonosságok és a különbözőségek egyszerre tárulnak fel.

Irodalom

[CH9-B1] AbondoloDaniel (szerk.) 1988. The Uralic languages. London — New York, Routledge.

[CH9-B2] CollinderBjörn 1957 Survey of the Uralic languages . Stockholm, Almqvist & Wiksell.

[CH9-B3] ComrieBernard 1981. The languages of the Soviet Union. Cambridge, Cambridge University Press.

[CH9-B4] HajdúPéter 1988. Bevezetés az uráli nyelvtudományba. 4. kiadás. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH9-B5] HajdúPéterDomokosPéter1978. Uráli nyelvrokonaink. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH9-B6] SinorDenis (szerk.) 1988. The Uralic languages: description, history and foreign influences. Leiden — New York — København — Köln, E. J. Brill.