Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A magyar nyelvhasználat pragmatikai szempontú vizsgálatának néhány eredménye

A magyar nyelvhasználat pragmatikai szempontú vizsgálatának néhány eredménye

A magyar nyelvhasználat pragmatikai szempontú vizsgálataiban is megmutatkozik a diszciplína sokszínusége. E rész címe is magában hordozza ennek a sokszínűségnek a lehetőségét, mert aszerint lehet egy adott kutatást pragmatikai szempontúnak vagy nem annak tartani, hogy hogyan határozzuk meg a pragmatika tárgyát. Tekintsük a pragmatikát a pragmatikai kompetencia modelljeként a nyelvelmélet azon, a nyelvtannal szoros interakcióban levő komponensének, amely valamennyi lehetséges nyelvhasználati formára vonatkozó procedurális és deklaratív ismeretet tartalmazza (Németh T. 2003: 228). A pragmatikai kompetencia részét képezik a kommunikatív nyelvhasználatban zajló produkcióért és interpretációért felelős képességek és tudásrendszerek, amelyek leírása a pragmatika egyik fő feladata. Ugyanakkor a pragmatikának a többi nyelvhasználati formáról is számot kell adnia. A továbbiakban az említett pragmatikafelfogás alapján vizsgáljunk meg egy nem kommunikatív nyelvhasználati formát, az informatív nyelvhasználatot és tekintsük át az informatív és a kommunikatív nyelvhasználat főbb azonosságait és különbségeit („Az informatív nyelvhasználat”.). Majd a kommunikatív nyelvhasználatban vegyünk szemügyre egy konkrét nyelvhasználati jelenséget, az implicit argumentumok viselkedését („Implicit argumentumok a magyar nyelvhasználatban[25]”.). Az implicit argumentumok előfordulásának és azonosításának lehetőségeit tárgyalva szintén mód nyílik majd arra, hogy rámutassunk a választott pragmatikafelfogás előnyeire.

Az informatív nyelvhasználat

Az informatív és a kommunikatív nyelvhasználat elkülönítése

A pragmatikai irodalomban a nem kommunikatív nyelvhasználati formák létezése mellett már többen érveltek (pl. Bierwisch 1980; 1983; Chomsky 1977; Grice 1969; Kasher 1986; Németh T. 1996; Nida 1990). A nem kommunikatív nyelvhasználati formák egyike az informatív nyelvhasználat, azaz a kommunikatív szándék nélküli verbális információközlés, melynek jellemzéséhez induljunk ki a verbális kommunikáció osztenzív-következtetéses meghatározásából (Sperber–Wilson 1986/1995: 63; Németh T. 2003: 247–248): a kommunikátor létrehoz egy természetes nyelvi stimulust, amelynek a segítségével mind a maga, mind kommunikációs partnere számára nyilvánvalóvá válik azon szándéka (kommunikatív szándék), hogy a létrehozott stimulussal nyilvánvalóvá vagy még nyilvánvalóbbá akar tenni kommunikációs partnere számára egy {I} feltevéshalmazt (informatív szándék).[22] E meghatározás alkalmas arra, hogy segítségével explicit módon elkülönítsük az információközlést és a kommunikációt. Az előbbi olyan osztenzív viselkedés, amelyhez nem társul kommunikatív szándék, a beszélő csak informatív szándékkal rendelkezik, osztenziója kizárólag az információnak, az {I} feltevéshalmaznak a nyilvánvalóvá tételére vonatkozik. A kommunikációban viszont, mivel kommunikatív szándékkal is rendelkezik, a kommunikátor osztenziója az {I} feltevéshalmaz nyilvánvalóvá tételén túl az informatív szándék megmutatását is célozza.

Lássunk néhány példát az informatív nyelvhasználatra: a (8)-ban hátsó szándék nélküli, puszta információközlésre, a (9)-ben manipulatív információközlésre, a (11)–(12)-ben pedig informáló beszédaktusokra!

(8) Hátsó szándék nélküli információközlés:

Egy családi vendégfogadáson a nappali egyik felében a férj beszélget a vendégek egy csoportjával, a másik felében a feleség társalog egy másik csoporttal. A férj nem felesége felé fordulva olyan hangosan, hogy felesége és csoportja is hallhassa, dicséri felesége munkáját: Nagyon finomak a sütemények, ugye? (Németh T. 1996: 14)

A férj azt akarja, hogy felesége is tudomást szerezhessen az információról, vagyis a sütemények finomságáról és az ehhez kapcsolódó dicséretről, de kommunikatív szándéka nincsen felesége irányában, nem akarja, hogy felesége úgy vélje, hogy neki is szánja az információt. Ebben az esetben a férj és felesége között nem beszélhetünk kommunikációról. A férj dicsérő megnyilatkozása révén csak a saját csoportjával kommunikál, feleségével (illetve annak csoportjával) pedig pusztán információt közöl. Mivel az információközlés a feleség irányában is szándékos, azaz a férj úgy viselkedik (kellően hangosan mondja), hogy a dicséret nyilvánvalóvá váljon, a kommunikatív szándék nélküli információközlés is osztenzív viselkedés.

(9) Manipulatív információközlés:

Egy baráti összejövetelen Lilla tudomást szerez arról, hogy Péter nem tud dönteni, hogy Bangkokba vagy Rio de Janeiróba utazzon-e. Lilla aggódik Péterért, de ezt neki szemtől szembe nem meri megmondani. Ezért Katihoz beszél hangosan, miközben tudja, hogy Péter a közelben van és hallhatja: Hallottad, micsoda szörnyű járvány van Bangkokban? (Árvay 2003: 16)

Ebben a helyzetben Lilla és Péter között információközlés történt. Lillának az volt az informatív szándéka, hogy Péter számára (is) nyilvánvalóvá tegye, hogy Bangkokba menni veszélyes és óvja őt az odameneteltől. Kommunikatív szándéka nem volt Péter felé, nem akarta Péter tudomására hozni, hogy neki (is) szánta a közlést. Lilla valójában manipulálta Pétert. A manipuláció ezen fajtája nem kommunikáció, de információközlés.

(10) Informáló beszédaktus:

Olyan illokúciós aktus, amellyel a beszélő együttesen és teljes mértékben informálja az összes résztvevőt arról az illokúciós aktusról, amelyet egyidejűleg a címzett(ek) felé végrehajt (Clark-Carlson 1982).

Az informáló aktus a résztvevők irányában az informatív nyelvhasználat megnyilvánulása, kommunikálni a beszélő a címzettel kommunikál. Másképpen fogalmazva: ugyanazzal a megnyilatkozással egy több résztvevős helyzetben a beszélő a résztvevők irányába informatív nyelvhasználatot valósít meg egy informáló aktus révén, míg a címzett(ek) irányába kommunikatív nyelvhasználatot, a standard beszédaktus-elmélet valamelyik illokúciós aktusával. Az informáló aktus logikailag elsődleges a címzett(ek) felé irányuló illokúciós aktushoz képest. Az informáló aktusok feltételezése révén magyarázhatóvá válik a beszélgetések kumulatív természete (vö. (11)), a laterális indirekt beszédaktusok működése (vö. (12)), a nyilvános és hivatalos mellékszereplők funkciója (vö. (13)) stb.[23]

8.3. táblázat -

(11)

Karcsi Annának és Barbarának: Mit csináltatok ti ketten ma?

 

Anna Karcsinak, Barbara előtt: Múzeumba mentünk.

 

Barbara Karcsinak, Anna előtt: Azelőtt meg színházba mentünk.


Az aktuális beszélő a beszélgetés valamennyi résztvevőjének a tudomására hozza az informáló aktus révén azt, hogy a címzett felé milyen illokúciós aktust hajt végre, így megnyilatkozásról megnyilatkozásra haladva egyformán bővül valamennyi résztvevő számára a társalgási univerzum, az informáló aktusok révén áll össze a beszélgetés kölcsönösen osztott háttere, így a beszélgetésbe bármelyik szereplő bármikor bekapcsolódhat.

(12) Anna Karcsinak, Barbara előtt: Karcsi, ragaszkodom hozzá, hogy Barbara elmondja neked, kivel találkoztunk ma a múzeumban.

A (12)-ben Anna az informatív és a kommunikatív nyelvhasználatnak egy nagyon érdekes keverékét használja. A megnyilatkozásban egy állítást címez Karcsinak, majd egy laterális indirekt kérést intéz Barbarához. A Karcsinak szóló állításról Barbarát informálja, a Barbarának szóló indirekt kérésről pedig Karcsit.

(13) Ügyész a vádlottnak a bíró, az esküdtek, a bírósági hivatalnokok és a terembeli hallgatóság előtt: Mikor érkezett a bankhoz?

A példa az ügyész és a vádlott közötti, hivatalos forgatókönyv – bírósági tárgyalás – szerint zajló párbeszéd része. Ugyanez a forgatókönyv előírja, hogy az eljárás többi hivatalos szereplője is megfelelően értesüljön a tényállásról az ítélet meghozatalához. Az ügyész kérdését a vádlotthoz intézi, vele kommunikál, a többieket pedig ezzel egyidejűleg informálja arról, hogyan és mit kommunikál a vádlottal.

A verbális információközlés működése

A (8)–(13) példákból is világosan látszik, hogy a verbális információközlés osztenzív viselkedés. Az osztenzió a közölni kívánt információra, az {I} feltevéshalmazra irányul. Az {I} feltevéshalmaz közlése történhet explicit és implicit módon, a relevanciaelmélet terminológiáját erre a nyelvhasználati formára alkalmazva: explikatúrák és implikatúrák révén (Sperber–Wilson 1995; Carston 20 02).[24] Az explikatúrák explicit módon, osztenzióval és ezen belül kódolással közölt feltevések. Az explikatúrák felépítéséhez a hallgatónak dekódolási és következtetési folyamatokra van szüksége (vö. pl. az implicit argumentumokat vagy implicit predikátumokat tartalmazó megnyilatkozások interpretációját (Bibok–Németh T. 2002). Az implikatúrákat osztenzióval (de nem kódolással) közöljük, hallgatóként pedig kikövetkeztetjük. Vegyük észre, hogy az információközlés ezen felfogása nem azonosítja az információközlést pusztán a kódolással–dekódolással.

Az információközlést – a kognitív megközelítések – a hatékonyság szempontjából szokták vizsgálni. A kommunikatív nyelvhasználat tanulmányozása során arra az eredményre jutottam, hogy a kommunikatív relevancia elvét (Sperber–Wilson 1986/1995) és az általam megfogalmazott kommunikatív szándék elvét (Németh T. 2003) kivéve a pragmatikai irodalom által a kommunikatív nyelvhasználatra feltételezett elvek valójában a hatékony információközlés elvei, tehát nemcsak a kommunikációban működnek, hanem a kommunikatív szándék nélküli információközlésben is. Az információközlés elvei két nagy csoportba rendezhetők a közölni szándékozott információ „fajtájának” megfelelően: a racionalitási elvek – pl. a grice-i együttműködési elv, a levinsoni elvek – a tárgyra vonatkozó információközlést, az interperszonális elvek – pl. a leechi udvariassági elv – az énre vonatkozó információközlést szabályozzák. Furcsának tűnhet a megfogalmazás, hogy az egyik fajta nyelvhasználatra feltételezett elvekkel lehet leírni egy másik fajta nyelvhasználatot. Eltűnik azonban a furcsaság, ha figyelembe vesszük, hogy a kommunikatív nyelvhasználat mindig magában foglal információközlést (fordítva nem), illetve hogy korábban a pragmatikai irodalom legnagyobb részében nem különítették el az információközlést és a kommunikációt.

Az informatív és a kommunikatív nyelvhasználat azonosságai és különbségei

Összevetve az informatív és a kommunikatív nyelvhasználat főbb jellegzetességeit, az alábbi azonosságok és különbségek fogalmazhatók meg. Mind az informatív, mind a kommunikatív nyelvhasználat szándékos, osztenzív viselkedés. Érdemes megjegyezni, hogy nem minden nyelvhasználat osztenzív. Vegyük például az elszólást, amely sem nem információközlés, sem nem kommunikáció (Ivaskó 2000). Elszóláskor a beszélő többet közöl annál, mint amennyit szándékában állt volna közölni, azaz informatív szándék nélkül informál (nem a grice-i mennyiség-maxima megszegéséről vagy megsértéséről van tehát szó). További azonosság, hogy mindkét nyelvhasználati formában rendelkezik a beszélő informatív szándékkal, a verbális kommunikáció mindig tartalmaz verbális információközlést. Mindkettőben osztenzió és következtetés, kódolás és dekódolás zajlik. Mindkettő alkalmas az információ explicit és implicit módon való közvetítésére. A hatékony információközlésre feltételezett elvek mindkettőre érvényesek.

Az informatív és a kommunikatív nyelvhasználat közötti különbségek a kommunikatív szándéknak az informatív szándékra való rárakódásából adódnak, azaz abból, hogy a kommunikációban a beszélő nemcsak az {I} feltevéshalmazt, hanem informatív szándékát is kölcsönösen nyilvánvalóvá szeretné tenni. Evolúciós szemszögből is különbözik a kétféle nyelvhasználat. A verbális kommunikáció a verbális információközléshez képest adaptívabb viselkedés, növeli az információközlés hatékonyságát, és így evolúciós előnyökkel jár. A verbális kommunikációban a partner figyelmét a kommunikátor magára akarja irányítani, gyakran nyelvi eszközök segítségével (vö. pl. megszólítások, címzések, egyes diskurzusjelölők). Ezek a nyelvi eszközök az informatív nyelvhasználatban nem fordulnak elő. Az informatív szándék nyilvánvalóvá tételével – vagyis a kommunikatív szándék megjelenésével – dinamikussá és kétőldalúvá válik az információközlés, továbbá mind a kommunikátornak, mind a partnernek módjában áll ellenőrizni az információ feldolgozásának sikerességét, mégpedig konvencionális nyelvhasználati eszközök segítségével: tipikus válaszok, visszakérdezések, pontosító beszédaktusok, diskurzusjelölők stb. Az informatív nyelvhasználat nem dinamikus, hanem egyoldalú, az információfeldolgozás ellenőrzésére nincsen mód. A kommunikatív nyelvhasználatban az informatív nyelvhasználathoz képest két további elv is működik: a kommunikatív relevancia és a kommunikatív szándék elve.

Összegezve: Az informatív és a kommunikatív nyelvhasználat megkülönböztetése, egyrészt, a nyelvhasználat jelenségeinek elemzésében egyértelmű előnyökkel jár, másrészt, a pragmatikai kompetencia teljesebb leírását eredményezi, harmadrészt, a nyelvi tudás és a nyelvhasználat közötti kapcsolat természetére is jobban rávilágít.

Implicit argumentumok a magyar nyelvhasználatban[25]

Tekintsük az alábbi példákat!

8.4. táblázat -

(14)

János iszik/eszik.

(15)

Tibor adott a koldusnak.

(16)

– Sír a gyerek.

 

– Megetetem.


A (14)–(16) alatti példákban az a közös, hogy implicit argumentumot tartalmaznak, de különböznek abban, hogy milyen módon fordul elő bennük az implicit argumentum. A példák tüzetesebb elemzéséhez mindenekelőtt tisztázni kell, mit értsünk implicit argumentumon.

Nevezzünk implicit argumentumnak minden olyan, az ige konceptuális-szemantikai reprezentációjában szereplő, de lexikailag realizálatlanul hagyott argumentumot, amelynek a jelenlétét a megnyilatkozásban lexikai-szemantikai, grammatikai, diskurzus- és/vagy pragmatikai evidenciák igazolják! Az implicit argumentum ezen felfogása magában foglalja a „A pragmatika a nyelvtan komponense”„A pragmatika a nyelvelmélet – nyelvtanon kívüli – komponense”. pontokban már említett ki nem mondott konstituenseket. Azt is megengedi, hogy implicitnek tekintsük a fonetikailag nem kifejezett, üres névmást (a pro-t, sőt a PRO-t is), amely azonban – a többi lexikailag kifejezetlen argumentumtól eltérően – a szintaktikai szerkezetben saját pozícióval rendelkezik. Az implicit argumentumok ezen felfogása nyilvánvalóan nem azonos a generatív grammatikákban széles körben elfogadott definícióval (vö. Radford 1997), ugyanakkor összhangba hozható a konstrukciós nyelvtanok argumentumrealizációra vonatkozó elképzeléseivel (vö. Goldberg 2004, 2005). Az, hogy a lexikailag realizálatlan argumentumoknak különböző típusai lehetnek, kitűnik abból, hogy igazolhatóságukra különböző tényezőket soroltam fel a meghatározásban. A különböző indokok külön-külön történő említése egyértelműen jelzi az implicit argumentumok különböző jellegét. Az implicit argumentumok előfordulási lehetőségeit és azonosítási módjait szintén különböző tényezőkkel lehet magyarázni, ugyanakkor erőteljesen hangsúlyozni kell ezek szoros együttműködését, amely a nyelvtan és a pragmatika közötti intenzív interakcióra utal.

A magyarban, akárcsak a többi pro-ejtő nyelvben (pl. a spanyolban, a japánban, a koreaiban, az oroszban és a warlpiriben), sokkal gyakrabban és szabadabban fordulnak elő az igei lexémák implicit argumentumokkal, mint a pro-ejtés jelenségét nem mutató nyelvekben (pl. az angolban, a németben, a norvégban, a hollandban és a franciában). Ez utóbbi nyelvek igéitől eltérően a magyar igék nem abban különböznek egymástól, hogy előfordulhatnak-e egyáltalán implicit argumentumokkal vagy sem, hanem abban, hogy milyen módon, milyen kontextusban. Az implicit argumentumok felől nézve: milyen módon, milyen kontextusban lehet azonosítani a lexikailag realizálatlan argumentumok vonatkozását. A magyarban az alábbi három esetben maradhat egy argumentum implicit:

8.5. táblázat -

(A)

Ha az ige konceptuális-szemantikai reprezentációjának valamely eleme lehetővé teszi az implicit argumentum releváns azonosítását.

(B)

Ha a megnyilatkozás – amelyben az implicit argumentum előfordul – többi része a relevanciaelvvel összhangban levő tipikus interpretációt eredményez.

(C)

Ha az implicit argumentum közvetlen kontextusának a kiterjesztése releváns interpretációhoz vezet.


Vegyük sorra az egyes lehetőségeket!

Az implicit argumentumok előfordulásának első módja: az igék konceptuális-szemantikai reprezentációjának a szerepe

Az implicit argumentumok különböző nyelvekben való tanulmányozása alátámasztotta, hogy az igék lexikai tulajdonságai meghatározóak az igék implicit argumentumokkal való előfordulása tekintetében. A szóban forgó lexikai tulajdonságok az igék szemantikai reprezentációjában szerepelnek. Jackendoff (1990) megközelítésében az igejelentések komponensekre bontott konceptuális-szemantikai reprezentációk. Ennek megfelelően például a (14)-ben szereplő iszik ige a (17)-hez hasonló reprezentációval rendelkezhet.

(17) [ESEMÉNY OKOZ ([TÁRGY]i, [ESEMÉNY MOZOG ([TÁRGY FOLYADÉK]j, [ÖSVÉNY-HOZ ([HELY-BAN ( [TÁRGY SZÁJA ( [TÁRGY]i)])])])])]

A megnyilatkozásban lexikailag megjelenő ige az interpretáció folyamán elérhetővé teszi konceptuális-szemantikai reprezentációját, amely magában foglalja az argumentumstruktúrát. Következésképpen a feldolgozás során azok az argumentumok is elérhetővé válnak, amelyek lexikailag nincsenek kifejezve a megnyilatkozásban. Az igék konceptuális-szemantikai reprezentációja továbbá meghatározza, hogy milyen kategóriájú, milyen tulajdonságú argumentumokkal fordulhatnak elő az igék. A (17)-ből megállapítható, hogy az iszik ige kétargumentumú (vö. i és j indexek), mindkét argumentuma TÁRGY kategóriájú, az argumentumok rendezettek, és a második TÁRGY kategóriájú argumentumnak FOLYÉKONY-nak kell lennie.[26] Az iszik-nak Jackendoff (1990) útmutatása alapján készült reprezentációját ki kell egészíteni még a cselekvés módjára utaló információval, hogy az megnyugtatóan különbözhessen az eszik-étől. Az iszik és az eszik jelentése közötti különbséget a második TÁRGY kategóriájú argumentumra vonatkozó FOLYADÉK előírás önmagában nem tudja megragadni, hiszen vannak olyan folyadékfajták, amelyeket inni is és enni is szoktunk.

Szelekciós megkötések

Az igék konceptuális-szemantikai reprezentációja tartalmazza, hogy az argumentumokra milyen szelekciós megkötések vonatkoznak. A szelekciós megkötések korlátozhatják az argumentumok típusát, előírhatják, hogy egy argumentum egy bizonyos típus egy példánya legyen, vagy egy bizonyos tulajdonsággal rendelkezzen stb.[27] Például, az iszik-hoz hasonlóan az eszik, főz, lát, hall, olvas, ír, fest, süt stb. igék is korlátozzák második TÁRGY kategóriájú argumentumuk típusát. Konceptuálisszemantikai reprezentációjában az eszik előírja, hogy táplálék, a foz, hogy étel, a lát, hogy vizuálisan perceptuálható, a hall, hogy auditorikusan perceptuálható, az olvas, hogy valamilyen szimbolikus reprezentáció legyen a második TÁRGY kategóriájú argumentum. Az interpretáció során a lexikailag kifejezetlenül maradt második TÁRGY kategóriájú argumentum az igék konceptuális-szemantikai reprezentációjába foglalt szelekciós megkötés révén az előírt típusra vonatkozó információval azonosítható. Ha azonban ez a TÁRGY specifikus tulajdonságokkal rendelkezik, azaz a típus egy példányáról van szó, akkor lexikailag meg kell jelennie a megnyilatkozásban (vö. (18)).

(18) János kakaót iszik/müzlit eszik.

Az iszik, eszik, főz, lát, hall, olvas, ír, fest, süt stb. igék szótárbeli szemantikai ábrázolásuk szerint mindig kétargumentumúak. Az ivás aktusa szükségszerűen mindig magában foglalja a valamit ivás aktusát, az evés, a főzés, a látás, a hallás, az olvasás, az írás, a festés, a sütés stb. a valamit evés, főzés, látás, hallás, olvasás, írás, festés, sütés stb. aktusát. Ha a beszélő nem akarja, nem tartja fontosnak, vagy nem tudja megnevezni a megnyilatkozásában az ezen igék által jelölt cselekvések tárgyát, még nem jelenti azt, hogy a szóban forgó igéknek a szótárban egyargumentumú igékként kellene szerepelniük. Konceptuális-szemantikai reprezentációjukban mindig ott szerepel a második TÁRGY kategóriájú argumentum is, amelynek a típusát szelekciós megkötés írja elő. A szelekciós megkötések megadják a lehetséges tárgyak típusára vonatkozó információt, és ha nem áll (szintaktikai) tárgy ezen igék mellett, akkor a „zéró” tárgyak általánosan a megkívánt típusokra vonatkoznak.

A fentieken kívül számos ige használható implicit tárgyi argumentummal a konceptuális-szemantikai reprezentációjában szereplő, a tárgyi argumentum típusát korlátozó szelekciós megkötés révén. Ezen igék csoportjába tartoznak a (19) alattiak:

(19) eszik, etet, megetet, fal, zabál, rág, iszik, itat, megitat, vedel, lát, bámul, hall, olvas, ír, rajzol, fest, főz, süt, mos, vasal, mosogat, takarít, varr, kapál, locsol, szánt, vet, kaszál, arat, épít, fúr, farag, foltoz, stoppol, tereget, szárogat stb.[28]

A (19)-ben szereplő igék nyilvánvalóan különböznek az intranzitív igéktől (alszik, szuszog, horkol, sír, bömböl, bőg, lélegzik, zihál, fullad, csuklik stb.), amelyek egyargumentumúak, és csak nagyon korlátozottan, csak jelölt kontextusokban vehetnek maguk mellé tárgyragos bővítményt (pl. alszik egyet/egy jót).

A (19)-beli igék közül az etet, megetet, itat, megitat még abból a szempontból is érdekesek, hogy használhatjuk őket implicit határozói argumentummal ugyanazon szelekciós megkötés révén, mint amelyet az eszik és az iszik ír elő tárgyi argumentumára: TÁPLÁLÉK, illetve FOLYADÉK. Ezenkívül még az is előfordulhat, hogy ezeknek az igéknek a tárgyi és határozói argumentuma egyszerre marad implicit – mint a (20)-ban, ahol lexikailag realizálatlanul hagyta a beszélő, hogy kit/mit, illetve mivel itat/etet meg.

(20) Ha megitatok/megetetek reggel, akkor Judit már mérges rám.

Vegyük észre, hogy a (20)-ban a megetetek/megitatok igék mellol a határozói argumentum elhagyása inkább (lexikai) szemantikai tényezőkkel, a szelekciós megkötések révén magyarázható, míg a tárgyi argumentum elhagyása – amely az eszik/iszik igék alanyi argumentumával hozható kapcsolatba – inkább pragmatikai, illetve diskurzustényezőkkel magyarázható.

A cselekvés jellemző módjára vonatkozó információ

A (19)-ben felsoroltak közül számos ige esetében nemcsak a szelekciós megkötés, hanem a cselekvés jellemző módjára (esetenként céljára) vonatkozó enciklopédikus információ is befolyásolja az implicit argumentummal való előfordulást.

Vegyük részletesebben szemügyre e tekintetben az eszik, zabál és az iszik, vedel igéket! E négy ige konceptuális-szemantikai reprezentációjának legalább két okból nem elég csak a szelekciós megkötéseknél tárgyalt információt tartalmaznia. Egyrészt, markáns különbség mutatkozik a cselekvés jellegzetes módjában az eszik, zabál és az iszik, vedel között. Másrészt, szembetűnően különbözik egymástól a cselekvés módjában mind az eszik és a zabál, mind az iszik és a vedel. Tekintsük a (21)–(22)-t!

8.6. táblázat -

(21)

a. Péter eszi a levest/joghurtot/kakaót/bólét.

 

b. Péter zabálja a levest/joghurtot/kakaót/bólét.

(22)

a. Péter issza a levest/joghurtot/kakaót/bólét.

 

b. Péter vedeli a levest/joghurtot/kakaót/bólét.


A leves, joghurt, kakaó, bólé egyszerre TÁPLÁLÉK és FOLYADÉK, enni és zabálni, valamint inni és vedelni is lehet őket. Ha a második TÁRGY kategóriájú argumentum egyaránt kategorizálható TÁPLÁLÉK-ként és FOLYADÉK-ként, akkor mind a négy ige használható vele. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem ugyanazt jelenti egyfelől a (21a) és (21b), valamint a (22a) és (22b) megnyilatkozás, másfelől pedig a (21a) és (22a), valamint a (21b) és (22b) megnyilatkozás. Ugyanis a leves/joghurt/ kakaó/bólé evése és ivása, valamint zabálása és vedelése, továbbá a leves/joghurt/ kakaó/bólé evése és zabálása, valamint ivása és vedelése eltérő cselekedeteket takar. A különbségek egyrészt az elfogyasztott TÁPLÁLÉK és FOLYADÉK mennyiségében, másrészt a cselekvések jellegzetes módjában gyökereznek. A cselekvés módjára (esetenként céljára) vonatkozó információval ki kell egészíteni az igék konceptuálisszemantikai reprezentációját, vagy ezt valahogyan csatolni kell ahhoz.

Az implicit argumentumok prototipikus struktúrája

A szelekciós megkötéseken és a cselekvés jellegzetes módjára vonatkozó szótári sztereotípiákon kívül a tárgytípusok prototipikus struktúrája szintén befolyásolja az implicit tárgyi argumentumokkal való előfordulást.

Az eszik/zabál és az iszik/vedel igéknél figyelembe kell még venni a konceptuális-szemantikai reprezentációban szereplő TÁPLÁLÉK és FOLYADÉK kategóriák prototipikus struktúráját is az implicit argumentummal való használat során. Tekintsük először a (23)-at, amely a Mit csinál Sándor? kérdésre válaszol.

(23) Sándor eszi/zabálja a szappant.

Jóllehet a (hagyományos vagy akár folyékony) szappant normális körülmények között az emberek nem sorolják a TÁPLÁLÉK kategóriába, két különböző módon is elképzelhető TÁPLÁLÉK-ként való konceptualizálása. Először, például egyes mesebeli vagy földön kívüli lények számára a szappan szolgálhat táplálékként. Másodszor, a szappan rendelkezik a TÁPLÁLÉK kategória számos jellegzetes tulajdonságával – szilárd, harapható, rágható, jó illatú –, amelyek alapján kategorizálható TÁPLÁLÉK-ként (vö. még Groefsema 1995: 152). Természetesen mindkét esetben, de kiváltképpen a másodikban a szappan a TÁPLÁLÉK kategória nem tipikus tagjának tartható.

Vegyük másodszor a (24)-et!

8.7. táblázat -

(24)

a. Sándor eszi/zabálja a folyékony szappant.

 

b. Sándor issza/vedeli a folyékony szappant.


A folyékony szappan a hagyományos szappanhoz hasonlóan kategorizálható nem tipikus táplálékként, továbbá, mivel folyékony, ezért folyadékként is. Fentebb a (21)–(22)-ben láttuk, hogy ha a TÁRGY – leves/joghurt/kakaó/bólé – táplálékként és folyadékként is kategorizálható egyszerre, akkor mind az eszik/zabál, mind az iszik/vedel igék használhatók. Ugyanez érvényes a folyékony szappanra is. Az eszik, zabál, iszik és a vedel igék használatát a folyékony szappan-nal az határozza meg, hogy milyen módon zajlik le a cselekvés, amelynek során a folyékony szappan az egyed szájába kerül.

Hasonlóan, a szemetel és a vág igék határozói argumentumának TÁRGY kategóriája is prototipikus struktúrájú. Vegyük a (25)–(26)-ot, amelyek szintén válaszolhatnak a Mit csinál Sándor? kérdésre.

8.8. táblázat -

(25)

a. Sándor szemetel a csokis papírral.

 

b. Sándor szemetel a rózsával.

(26)

a. Sándor vágja a papírt az ollóval.

 

b. Sándor vágja a papírt a vonalzóval.


Míg a (25a)-ban a csokis papír a szemetelés szempontjából meglehetősen tipikus TÁRGY-nak tekinthető, hiszen szilárd, a csokievés szempontjából használhatatlan, és összepiszkolhat más dolgokat, addig a (25b)-ben a rózsa semmiképpen nem tipikus szemét. Ugyanígy a (26a)-ban Sándor egy, a papírvágás esetében tipikus vágóeszközzel, ollóval végzi a cselekvést, míg a (26b)-ben a vágás eszközéül igénybe vett vonalzó elsődleges funkciója nem a (papír)vágásra való használat, ugyanakkor rendelkezik olyan „éllel”, hogy a félbehajtott papírt két darabba tudjuk vágni vele.

A Mit csinál Sándor? kérdésre válaszolva a tárgyi, illetve a határozói argumentumot lexikailag kifejezetlenül is lehet hagyni, úgy, mint a (27)-ben.

8.9. táblázat -

(27)

a. Sándor eszik/zabál.

 

b. Sándor iszik/vedel.

 

c. Sándor szemetel.

 

d. Sándor vágja a papírt.


Az eszik/zabál és az iszik/vedel igék szelekciós megkötései, valamint a cselekvés módjára utaló szótári sztereotípia lehetővé teszik, hogy a (27a–b) hallatán az alábbi interpretációhoz jussunk: Sándor valami ehetőt (TÁPLÁLÉK) eszik/zabál, illetve valami ihatót (FOLYADÉK) iszik/vedel. A (27a–b)-ben az igék pusztán a valami ehető, illetve iható dolog evését/zabálását, illetve ivását/vedelését jelentő fizikai cselekedeteket jelölik, de azt nem, hogy pontosan mi a TÁRGY. Ahhoz, hogy releváns interpretációhoz jussunk, figyelembe kell vennünk a TÁPLÁLÉK és FOLYADÉK kategóriák prototipikus felépítését. A (27a–b) használatával a beszélő bizonyos mértékig specifikálja a lexikailag realizálatlan tárgyat, az nem lehet nem tipikus táplálék vagy nem tipikus folyadék. Ha Sándor szappant eszik, lúgot iszik, vagy más nem tipikus táplálékot, folyadékot vesz magához, akkor a beszélő (erre utaló kontextus nélkül) (27a–b)-vel nem közölheti ezt. Ugyanígy okoskodva, a szemetel és a vág ige lexikailag kifejezetlen határozói argumentuma csak olyan TÁRGY-akra vonatkozhat, amelyek tipikusaknak számítanak a szemetelés és a (papír)vágás esetében. A kategóriák nem tipikus tagjai azért nem maradhatnak implicitek (megfelelő kontextus nélkül), mert azokat sokkal nehezebb elérni és feldolgozni, nagyobb műveleti erőfeszítésekre van szükség, ami viszont ellentmondana a gazdaságossági megfontolásoknak. Ha a beszélő nem tipikus példányokra akar referálni, akkor explicit tárgyi, határozói argumentumokat kell használnia, ugyanúgy, mint amikor fontosnak tartja megnevezni a típus valamely konkrét példányát.

Végül, az iszik és a vedel kapcsán még egy megállapítást lehet tenni. Ha az iszik és a vedel igék habituális vagy hosszan tartó cselekvést jelölnek, akkor második TÁRGY kategóriájú argumentumukra vonatkozóan újabb specifikációval kell kiegészíteni konceptuális-szemantikai reprezentációjukat: a tárgy alkoholtartalmú ital. Ha nem akarjuk a konceptuális-szemantikai reprezentációba sűríteni ezt az enciklopédikus információt, akkor sincs szükségünk speciális kontextusra, például diskurzuskontextusra, ezen interpretáció eléréséhez. A horni (1984) pragmatikai munkamegosztás elvét szem előtt tartva, Levinson (2000: 138) alapján azt mondhatjuk, hogy az ’alkoholtartalmú italt iszik’ jelentés tipikus kiterjesztése az iszik jelentésének az I-elv révén egy általánosított társalgási implikatúra segítségével. Ahogy a „A nyelvhasználati jelenségek többféle pragmatikai szempontú elemzése”.-ben már említettem, az I-implikatúrák tipikus háttérismeretek által vezérelt pragmatikai következtetések, amelyek révén a megnyilatkozásokban (speciális kontextus nélkül) minimális nyelvi információ produkálásával a beszélő el tudja érni kommunikációs céljait, a hallgató pedig világismeretére támaszkodva képes kiteljesíteni a megnyilatkozás információs tartalmát a lehető legspecifikusabb interpretáció megtalálásával. Az ’alkoholtartalmú italt iszik’ jelentés I-implikatúraként való kezelése átvezet az igék implicit argumentummal való használatának második módjához, és kapcsolatot teremt az első és a második mód között, ahogy az a „Az implicit argumentumok előfordulásának második módja: a közvetlen kontextus szerepe”. végén láthatóvá válik.

Az implicit argumentumok előfordulásának második módja: a közvetlen kontextus szerepe

A magyar nyelvhasználatban egy argumentum másodszor akkor maradhat lexikailag kifejezetlen, ha a megnyilatkozás - amelyben az implicit argumentum előfordul – többi része közvetlenül elérhetővé tesz egy, a relevanciaelvvel összhangban levő, tipikus interpretációjú feltevést.[29] Tekintsük az alábbi példákat!

8.10. táblázat -

(28)

Időnként adunk a koldusnak, még akkor is, ha ma már legtöbbjük piacgazdasági profi. (Füzes Oszkár: Embernap. Népszabadság 1998. december 24. 3. o.)

(29)

… a csavargók teleszórják a Körteret. (K. Gy. J.: Ahol nem történik semmi. Népszabadság/Budapest 2001. szeptember 29. 42. o.)


A (28)-ban az ad tárgyi argumentuma, a (29)-ben a teleszór határozói argumentuma maradt implicit. Az ad igének nincsen a tárgyi pozíciójú argumentumára vonatkozóan típusra vagy a típus egy példányára vonatkozó szelekciós megkötése, ugyanúgy, ahogy a teleszór ige sem korlátozza szelekciós megkötéssel a szintaktikailag határozóként megjelenő argumentumát. A (28)-ben az ad és a koldus fogalmi címkéje alatt tárolt enciklopédikus információ közvetlenül elérhetővé teszi azt a feltevést, hogy a jószívű emberek pénzt (adományt) szoktak adni a koldusnak. E feltevés elérése releváns interpretációt eredményez: Időnként adunk a koldusnak pénzt (adományt), még akkor is, ha ma már legtöbbjük piacgazdasági profi. A „Implicit argumentumok a magyar nyelvhasználatban[25]”. elején szereplő (15) példa hasonlóan elemezhető: Tibor – mint a jószívű emberek – pénzt (adományt) adott a koldusnak. Ha Tibor nem jószívű ember, hanem egy kötekedő, verekedős, a koldusok jelenlétét nehezen elviselő ember, akkor a Tibor adott a koldusnak megnyilatkozás releváns interpretációja ’Tibor alaposan megverte a koldust’ is lehet.[30]

A (29)-ben a csavargó és a körtér főnevek, valamint a teleszór ige fogalmi címkéjéből kiindulva juthatunk adekvát interpretációhoz. A csavargókra vonatkozó világ-tudásunk része, hogy a csavargók általában rendetlenek, piszkosak, szemetelnek az utcákon, tereken, és rendszertelen életet élnek, a terekről pedig tudjuk, hogy gyakran szemetesek. Felhasználva az előbbi, tipikus információkat, a (29)-ben a teleszór ige implicit határozói argumentuma szemétként azonosítható. Még egy további megjegyzést kell hozzáfűzni a (28)–(29)-hez. Tipikus adományt (pénzt) kell adnunk a koldusnak, a csavargóknak pedig tipikus szeméttel kell teleszórniuk a teret ahhoz, hogy a tárgyi és a határozói argumentum implicit maradhasson a példákban. Mind a koldusnak adott adomány, mind a csavargók által a térre szórt szemét mint kategóriák prototipikus struktúrával rendelkeznek. Ugyanúgy, ahogy az igék implicit argumentummal való előfordulásának első módjánál az implicit argumentumok prototipikus struktúrája szabályozza az előfordulást és az azonosítást, a második módnál is csak a kategóriák tipikus tagjaira referáló argumentumok maradhatnak lexikailag kifejezetlenek. Ha mosóport adunk a koldusnak vagy a csavargók virággal szórják tele a Körteret, az argumentumokat lexikailag realizálni kell.

A (28)–(29)-ben az implicit argumentumok használata és azonosítása nagymértékben az igék és a közvetlen kontextusukban szereplő lexémák fogalmi címkéje alatt tárolt enciklopédikus ismeretek révén valósul meg. Az ad, teleszór igékhez hasonló módon használhatók implicit argumentumokkal a megjavíttat, megcsináltat, megszereltet, szerepel, győz, veszít, kap, cserél, büntet, ítél, gyűjt, oszt, juttat, vesz igék.

A (28)–(29) példák releváns interpretációjának megalkotása felfogható általánosított társalgási implikatúraként, ismét I-implikatúraként. Levinson (2000: 146–149) az I-implikatúrák mélyreható elemzésénél – többek között – rávilágít arra, hogy egy érdekes oppozíció létezik az implicit és az explicit formák között. Az előbbiek nyitottak I-implikatúrák keletkezésére, az interpretációt tipikus szituációkkal, kapcsolódó eseményekkel, szereplőkkel gazdagítják. A tipikus interpretáció, természetesen, törlodhet, ha a megnyilatkozásba explicit lexikai formák kerülnek az implicit formák helyére. Az I-elv a tipikus interpretáció heurisztikájaként az implicit argumentumok előfordulásának második esetében a minimális nyelvi megformáltságból következő alulspecifikált nyelvi jelentéseket és a kommunikációs partnerek által kölcsönösen birtokolt, a világban levő szabályszerűségekre, rendszerességekre vonatkozó ismereteket kombinálva megfelelően gazdag, releváns interpretációkat eredményez.

Az implicit argumentumok előfordulásának harmadik módja: a kontextuskiterjesztés szerepe

Egy argumentum harmadszor akkor maradhat implicit a magyar nyelvhasználatban, ha megnyilatkozáskontextusának a kiterjesztése releváns interpretációhoz vezet. A megnyilatkozáskontextust három módon lehet kiterjeszteni: 1) a megelőző, már elhangzott (leírt) diskurzus megnyilatkozásaiból származó információ figyelembevételével, 2) a közvetlenül megfigyelhető fizikai környezetből származó információ bevonásával és 3) a megnyilatkozásban jelen lévő vagy a kontextusban már feldolgozott fogalmakhoz kapcsolódó enciklopédikus információ integrálásával. Tekintsük a (30)–(32)-t!

8.11. táblázat -

(30)

(Tanár–diák párbeszéd egy egyetemi vizsgán.)

 

– Elmélyült maga a kötelező irodalomban?

 

– Nem mélyültem el. Csak átfutottam.

(31)

(A könyvesboltban a férj már régóta nézeget egy drága könyvet, nem tudja eldönteni, megvegye vagy sem, amikor odalép hozzá a felesége.)

 

– Gyere, fizessük ki!

(32)

(Késő ősszel kérdezi a kisgyerek az apjától.)

 

– Apa, hol vannak a fecskék?

 

–Már elrepültek.


A (30)-ban a diák válaszában az elmélyül ige szintaktikai határozói argumentuma és az átfut ige tárgyi argumentuma nincsen lexikailag kifejezve. Az implicit argumentumok mindkét esetben zéró anaforaként viselkednek, anaforikusságukat a tanár kérdésében való említésnek köszönhetik, koreferensek a kötelező irodalommal. Vonatkozásuk megállapításához közvetlen kontextusukat a megelőző diskurzusból származó információval kell kiegészíteni (l. a (16)-ot is).

A (31)-ben a közvetlenül megfigyelhető fizikai környezetből származó információval kell kibővíteni a kontextust a kifizet ige lexikailag kifejezetlenül hagyott tárgyi argumentumának azonosításához. A fizikai kontextusban egyértelmű, hogy a férj kezében levő könyvre referál az implicit argumentum, a magyar nyelvhasználatban az lenne a jelölt, ha ebben a helyzetben a feleség testes (szintaktikai) tárgyat használna: Gyere, fizessük ki ezt a könyvet!

A (32)-ben a kontextuskiterjesztés harmadik módjával, az enciklopédikus tudásból származó információ bevonásával lehet megtalálni az elrepül ige szintaktikai határozói argumentumának a vonatkozását. A magyar nyelvhasználók világismeretének része, hogy a fecske költöző madár, a költöző madarakról pedig tudható, hogy ősszel elrepülnek melegebb vidékekre, valahova Afrikába. Ha ezeket a feltevéseket integráljuk a (32) kontextusába, akkor releváns interpretációhoz jutunk, az implicit argumentum vonatkozása: melegebb vidékekre, Afrikába. Vegyük észre, hogy a (31)–(32)-ben az implicit argumentumok azonosításához sokkal inkább a világismeretre – beleértve a fizikai kontextus észleléséből származó információt is –, mintsem a nyelvi tudásra kell hagyatkozni, a nyelvtani szabályok helyett pedig elsősorban pragmatikai, következtetési műveleteket kell alkalmazni.

Az igék osztályozása implicit argumentumokkal való előfordulásuk alapján

A magyar igék implicit argumentumokkal való előfordulásának előző részekben tárgyalt három módja nem írja elő, hogy minden igét kizárólag csak az egyik módon lehessen használni lexikailag realizálatlan argumentummal, minthogy azt sem korlátozza, hogy az igék mely argumentuma maradhat implicit. A magyar igék három csoportba sorolhatók aszerint, hogy milyen módon, illetve milyen módokon szerepelhetnek a megnyilatkozásokban implicit argumentumokkal.

Az első csoport igéi mind a három módon előfordulhatnak implicit argumentumokkal. A (19) alatt összegyűjtött igék, azaz az eszik, etet, megetet, fal, zabál, rág, iszik, itat, megitat, vedel, lát, bámul, hall, olvas, ír, rajzol, fest, főz, süt, mos, vasal, mosogat, takarít, varr, kapál, locsol, szánt, vet, kaszál, arat, épít, fúr, farag, foltoz, stoppol, tereget, szárogat stb., valamint az olyan igék, mint például a szemetel és a vág tartoznak ide.

A második csoportba azok az igék sorolhatók, amelyek a második és a harmadik módon engedik meg argumentumaiknak, hogy lexikailag kifejezetlenek maradjanak. Ezt a csoportot illusztrálják az ad, adományoz, ajándékoz, teleszór, megjavíttat, kijavíttat, megcsináltat, megszereltet, szerepel, győz, nyer, veszt, veszít, kap, cserél, büntet, ítél, gyűjt, oszt, juttat, vesz, vásárol stb. igék.

A harmadik csoport igéi kizárólag a harmadik módon, közvetlen kontextusuk kiterjesztésével fordulhatnak elő implicit argumentummal, például az elmélyül, átfut, kifizet, elrepül, felpróbál, lök, beüt, tologat, tesz, bánik, elolvas, tűnik, bízik, elfelejt, otthagy, beletanul stb. igék.

A szakirodalomban leggyakrabban vizsgált tárgyi argumentumok elhagyhatóságát a magyarban az alanyi és a tárgyas ragozási forma megléte tovább árnyalja. Ha egy igét alanyi személyraggal látunk el, más módokon szerepelhet implicit tárgyi argumentummal, mintha tárgyas személyraggal látjuk el. Az interpretáció felől nézve, az alanyi és tárgyas személyrag jelzi, hogy milyen módon lehet azonosítani a lexikailag realizálatlan tárgyi argumentumot. Az alanyi ragozási forma elvileg megengedi, hogy a tárgyas igék mind a három módon előforduljanak implicit tárgyi argumentummal. Természetesen, egyes igéknél a konkrét előfordulási lehetőségeket korlátozza, hogy az ige a fentebb ismertetett három csoport közül melyikbe tartozik. A tárgyas ragozási forma megköveteli egy entitás kiugró jelenlétét a kontextusban, ezért a tárgyas személyraggal ellátott igék csak a harmadik módon, közvetlen kontextusuk kiterjesztése révén állhatnak implicit tárgyi argumentummal, függetlenül attól, hogy egyébként az ige melyik fentebbi csoportba tartozik. Az alanyi személyraggal ellátott igék esetében az értelmezés során először megpróbáljuk azonosítani az implicit tárgyi argumentumot az ige konceptuális-szemantikai reprezentációja alapján. Ha ez nem vezet eredményre, akkor figyelembe vesszük a megnyilatkozás többi részét, és ha ez sem vezet releváns azonosításhoz, akkor kiterjesztjük a közvetlen kontextust. Ha egy ige tárgyas személyragokkal van ellátva, akkor ez a morfoszintaktikai tulajdonság már jelzi, hogy az implicit tárgyi argumentum kizárólag a harmadik úton azonosítható, azaz egy morfoszintaktikai tulajdonságnak pragmatikai következményei lesznek.

Összefoglalva: Ha egy ige megenged maga mellett implicit argumentumot az első módon, akkor megenged maga mellett a második módon is, és ha egy ige előfordulhat a második módon „zéró” argumentummal, akkor előfordulhat a harmadik módon is. A harmadik mód az, amely általánosan lehetővé teszi minden magyar ige számára, hogy megfelelő kontextusban valamelyik (esetleg több) argumentuma lexikailag kifejezetlen maradjon. Az első csoport igéitől a második és harmadik csoport igéi felé haladva, az implicit argumentumokat tartalmazó megnyilatkozások releváns interpretálásához egyre tágabb kontextust kell tekintetbe venni. Az első csoport igéi gazdag konceptuális-szemantikai reprezentációjúak, erőteljesen korlátozzák lexikailag (a szelekciós megkötésekkel, a szótári sztereotípiával, a kategóriák prototípusos struktúrájával) argumentumaik típusát, tulajdonságait. A második csoport igéinek szegényebb a konceptuális-szemantikai reprezentációja, a harmadik csoport igéinek pedig még szegényebb. A használat és az interpretáció mechanizmusainak ez a rendezettsége azt jósolja, hogy ha egy második vagy harmadik csoportbeli ige konceptuális-szemantikai reprezentációja a kontextus elemeinek konceptualizációja és grammatikalizációja révén gazdagodik, akkor az adott ige átkerülhet az első csoportba.

Az implicit argumentumok előfordulásának és azonosításának motivációja

Az implicit argumentumok előfordulását és azonosítását egyetlen, nagyon általános racionalitási elv, a kognitív relevancia elve motiválja. Ez az általános racionalitási elv az emberi kognitív viselkedés ökonómiai egyensúlyra való törekvését érinti: a megismerés a relevancia maximalizálására törekszik (Sperber–Wilson 1995: 260), vagyis arra, hogy a megismerés során minél nagyobb kognitív hatást érjen el minél kisebb műveleti erőfeszítés árán. Az implicit argumentumok esetében, annak érdekében, hogy elkerüljük a felesleges – azaz megfelelő kognitív hatással nem járó – műveleti erőfeszítéseket, az adekvát interpretáció eléréséhez először az igék konceptuális-szemantikai reprezentációját dolgozzuk fel. Ha ez nem vezet releváns interpretációhoz, akkor a közvetlen kontextushoz fordulunk, és ha ez sem eredményez pragmatikailag elfogadható interpretációt, akkor újabb műveleti erőfeszítések árán kiterjesztjük a kontextust.

A relevancia maximalizálására való törekvés elég erős ahhoz, hogy ne csak az egyes emberek megismerésének működését vezérelje, hanem hogy az emberi társas interakciókat is irányítsa, és megjósolhatóvá tegye az interakcióban álló személyek kognitív viselkedését (Sperber–Wilson 1995: 263). A kommunikatív interakcióban a partnerek arra törekszenek, hogy optimálisan releváns megnyilatkozásokat produkáljanak, azaz minél kisebb műveleti erőfeszítésre kényszerítsék a hallgatót a megfelelő kontextuális hatások elérése érdekében. Az implicit argumentumok használata pontosan ezt a célt szolgálja, hiszen ugyanazokat a kontextuális hatásokat lehet elérni, mint a lexikailag realizált formák segítségével, de kisebb műveleti erőfeszítéssel. Tehát, ha a tárgyalt három mód valamelyikével azonosítható, akkor a kognitív relevancia elve alapján kell is, hogy egy argumentum implicit maradjon a magyar nyelvhasználatban.

A kognitív relevancia elve nemcsak az implicit argumentumok használatát és azonosítását motiválja, hanem a megnyilatkozásjelentés megalkotásának levezetési mechanizmusait is vezérli: az interpretáció a kisebb műveleti erőfeszítéstől halad a nagyobb felé, azaz a konceptuális-szemantikai reprezentáció figyelembevételétől a kontextus kiterjesztéséig. Következésképpen, a lexikai információk és a kontextus éppen elegendő nagyságú részének interakciója szintén a kognitív relevancia elvének működését tükrözi.