Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)
Akadémiai Kiadó Zrt.
Tartalom
A pragmatika, amely a fiatal nyelvészeti diszciplínák közé tartozik, eredetileg a szemiotika, illetve a nyelvfilozófia részét képezte. A pragmatika terminust Charles Morris (1938) alkotta meg az általános jelelmélet kidolgozása során. Morris a pragmatikát a szemiotika egyik ágaként a jel és a jelhasználó közötti viszonyként határozta meg. Két probléma adódott a morrisi pragmatikafelfogással kapcsolatban (vö. Levinson 1983: 1–2). Egyrészt túl tágnak bizonyult a hatóköre, mivel beletartozhatott a jelhasználat valamennyi aspektusa, valamennyi befolyásoló tényezője: biológiai, pszichológiai, kulturális, szociális stb. szempontok. Másrészt, ha a jelhasználatot leszőkítjük a nyelvhasználatra, azaz a természetes nyelvek használatának pragmatikájáról beszélünk, akkor is szinte minden belefér a morrisi meghatározás alapján a pragmatikába, amivel nyelvész csak foglalkozhat, továbbá nem világosak a pragmatika határai a nyelvészeten belül, nem világos, hol helyezkedik el a pragmatika a többi nyelvészeti diszciplínához viszonyítva.
E két problémára való reakció két irányba rendezte a pragmatikával foglalkozókat.[1] Az egyik irányba tartozók – főként Európában – bár elsősorban nyelvészeti szemiotikára alkalmazták, megtartották a széles, tág morrisi értelmezést, azaz valójában nem tekintették zavarónak az említett két kifogást (vö. pl. Mey 1993; Verschueren 1999; Wunderlich 1972). E felfogás számára a pragmatika egy, a nyelvi jelenségekre irányuló nézőponttá vált, amelynek megfelelően a pragmatika fő kérdése nem az, hogy mi egy megnyilatkozás jelentése, hanem az, hogy miért hozták létre ezt a megnyilatkozást. A pragmatika nem a nyelvelmélet egyik komponense, hanem egy funkcionális perspektíva, amely erős szociális relevanciával rendelkezik. A pragmatikának ezt a nézőpontként való értelmezését képviseli az első nemzetközi pragmatikai folyóirat, az 1977-ben indult Journal of Pragmatics (Mey–Haberland 2002).
A másik irány az analitikus filozófiához kötődve – Angliában és Amerikában – szűkíteni és pontosabbá kívánta tenni a pragmatika morrisi definícióját. E törekvés még ugyanabban az évben, 1938-ban jelentkezett, amikor Morris klasszikus munkáját kiadták. Sorra születtek a pontosítások, újradefiniálások a nyelvfilozófusok, logikai szemantikusok tollából (vö. pl. Carnap 1938; 1955; Bar-Hillel 1954; Montague 1968). Egyre többen kezdtek pragmatikával foglalkozni, de a pragmatikának az igazi fellendüléséhez, illetve a nyelvészetbe való tényleges bekerüléséhez még két újabb tényező járult hozzá. Az egyik az, hogy az 1950–1960-as években a logikai pozitivizmus ellenében a nyelvfilozófusok a hétköznapi nyelvhasználat vizsgálatát tűzték ki kutatásuk tárgyául. A másik: az erősen formalizált nyelvelméletek (generatív nyelvtanok) mellett az 1960-as évektől megerősödött az igény a nyelv mőködésének funkcionális leírásai iránt, illetve magának a nyelvhasználatnak a kutatására (vö. Kiefer 1998: 306). E tényezők összetalálkozásának eredményeképpen a hétköznapi nyelvhasználat filozófiájának elméletei – a beszédaktus-elmélet és a grice-i interakcióelmélet – bekerültek a nyelvészetbe, és az 1970-es évektől kikristályosodni látszott egy új diszciplína, a nyelvészeti pragmatika. Az új nyelvészeti tudományterület meg akarván felelni az általános tudományelméleti és módszertani követelményeknek, célul tűzte ki kutatási tárgyának definiálását, alapelveinek tisztázását, valamint elméleti keretek létrehozását. Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozik a pragmatika, különböző válaszok születtek: a szemantikai anomáliák megmagyarázásával; a nyelvhasználat tanulmányozásával; a nyelvhasználat elveivel; a nyelvhasználók stratégiáival; a beszédhelyzettől függő jelentéssel;[2] a jelentés mindazon aspektusával, amelyet nem lehet egy szemantikaelmélettel kezelni; a nem igazságfeltételes jelentéssel; a nyelv és a kontextus grammatikalizálódott kapcsolataival (preszuppozíciókkal, deixissel, beszédaktusokkal); a sikeres kommunikáció leírásával; a pragmatikai modul jellemzésével, vagy felsorolásszerűen: deixissel, indexikus kifejezésekkel, beszédaktusokkal, implikatúrákkal, a társalgás szerkezetének aspektusaival stb.[3] Az egyes válaszok különböző – bár sokszor összeegyeztethető – alapelvekre építő elméleteket, illetve leíró kereteket hoztak létre. A pragmatikában szétvált két fő irányzat, a pragmatika tárgyának sokféle meghatározása, a különböző pragmatikaelméletek azt mutatják, hogy nem beszélhetünk egységes pragmatikaértelmezésről a nyelvészetben. A különböző pragmatikafelfogások eltérnek egymástól abban, hogy mi a viszonyuk a nyelvelmélethez, ezen belül a grammatikához és a szemantikához, a jelhasználathoz, a kommunikációhoz, illetve a megismeréshez. Eltérnek abban is, hogy a vizsgált jelenségeket a pragmatikai kompetenciához vagy a performanciához tartozónak ítélik-e, hogy a pragmatikai képességet modulnak tartják-e, és ha igen, miként vélik leírhatónak. Mindezeket figyelembe véve csak nagyon általánosan fogalmazható meg egy olyan jellemzés, amely valamennyi pragmatikafelfogásra érvényes: „A pragmatika a nyelvnek a különböző kontextusokban különböző célok elérése érdekében való használatát vizsgálja, elsősorban nyelvészeti megközelítésben.” (Németh T.–Bibok 2003: 5). A nyelvhasználat jelenségeivel a pragmatikán kívül számos más nyelvészeti és nem nyelvészeti diszciplína is foglalkozik, például: a szociolingvisztika (lásd a 20. fejezet - A magyarországi magyar nyelvhasználat variabilitásáról. fejezetet), a stilisztika (lásd a 20. fejezet - A magyarországi magyar nyelvhasználat variabilitásáról. fejezetet), a retorika, az irodalomtudomány, a szociálpszichológia. A pragmatika – elméletfüggően – ezen diszciplínák eredményeit is integrálja, ami tovább nehezíti egy egységes pragmatikaértelmezés megszületését.
A nyelvhasználattal foglalkozó tudományterületek közül külön ki kell emelni a diskurzuselemzést, amely tágan értelmezve magában foglalja a szóbeli diskurzusok vizsgálatát, a társalgáselemzést, az írott szövegek leírását, a diskurzus- és szöveggrammatikákat stb. A diskurzuselemzést tulajdonképpen csak a pragmatikától különböző indíttatása, illetve az önálló elnevezése miatt határolják el a pragmatikától, de Levinson (1983) véleményét osztva, a diskurzuselemzés tekinthető a pragmatika egyik ágának. Hasonló a helyzet a kommunikációkutatással. A kommunikációkutatás verbális kommunikációval foglalkozó területe a nyelvészeti pragmatika részét képezi, hiszen a kommunikatív nyelvhasználati formát vizsgálja. Sőt, mivel a verbális kommunikációt szinte mindig kíséri nem verbális jelhasználat, gyakran pedig jelhasználat nélküli osztenzív kommunikáció is, a kommunikatív nyelvhasználat elemzésekor ezen tényezőket is figyelembe kell venni, akárcsak más, a nyelvhasználatot befolyásoló nem nyelvi faktorokat.[4]
Jelen fejezet célja, hogy bevezető jelleggel tájékoztassa az olvasót egyrészt a pragmatika legfőbb értelmezéseiről, helyéről a nyelvtudományban, másrészt pedig a magyar nyelvhasználat pragmatikai szempontú vizsgálatának néhány eredményéről. A diszciplínának és ezzel együtt a különböző pragmatikamegközelítéseknek az általános bemutatását talán egy kissé részletesebbnek találja majd az olvasó, mint a kötet többi fejezetében az ott szereplő nyelvészeti ágak jellemzését. A részletesebb tárgyalást az indokolja, hogy a pragmatika a magyar nyelvtudományban még sokkal fiatalabb diszciplína, mint a nemzetközi nyelvtudományban, a hazai nyelvészetben kevésbé művelt kutatási terület, továbbá magyar nyelven ilyen jellegű összefoglaló tanulmány még nem jelent meg.
Terjedelmi korlátok miatt ugyanakkor nem célja a fejezetnek, hogy teljes áttekintést nyújtson a magyar nyelvhasználatra irányuló pragmatikai kutatások mai állásáról. E célt még az Általános Nyelvészeti TanulmányokXX. Tanulmányok a pragmatika köréből (2003) c. kötet, illetve az Acta Linguistica Hungarica (2004) 51: 3–4, valamint (2005) 52: 1 pragmatikáról szóló tematikus számai sem tűzhették ki maguk elé, hiszen a különböző pragmatikaelméletek (pl. beszédaktus-elmélet, grice-i interakcióelmélet, udvariassági elméletek) magyar nyelvű anyagra alkalmazásáról szóló kutatási beszámolók sorra jelennek meg az országos nyelvészeti folyóiratokban és periodikákban (pl. Nemesi 2000; Bańczerowski 2001; Sárosi 2003 a Magyar Nyelvben, Pátrovics 2000; Tátrai 2000; Iványi 2001, 2003; Szili 2002a, b; 2003 a Magyar Nyelvőrben, Fehér 2000; Kocsány 2002 a Nyelvtudományi Értekezésekben), a különböző egyetemi kiadványokban (pl. Ivaskó–Németh T. 2002 a Modern Filológiai Közleményekben), tanulmánykötetekben (Ivaskó 2004a), illetve önálló monográfiákban (pl. Szécsi 2003; Szili 2004), jelezvén a pragmatika diszciplínájának egyre erősödő jelenlétét a magyar nyelvtudományban.
[CH08-B02] 2004. The master and his performance. An interview with Noam Chomsky. Intercultural Pragmatics: 93–111.
[CH08-B03] 2003. A manipuláció és a meggyőzés pragmatikája a magyar reklámszövegekben. Általános Nyelvészeti Tanulmányok: 11–35.
[CH08-B04] 1962/1990. How to do things with words. New York – Oxford, Oxford University Press. Magyarul: Tetten ért szavak. (Fordította: .) Budapest, Akadémiai Kiadó.
[CH08-B08] 2003. A szójelentés lexikai pragmatikai megközelítése. Általános Nyelvészeti Tanulmányok: 37–77.
[CH08-B10] – 2002. Lexikai és kontextuális információk interakciója a megnyilatkozásjelentés megalkotása során. In: MaleczkiMárta (szerk.) A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Általános Nyelvészeti Tanszék, Magyar Nyelvészeti Tanszék, 335–367.
[CH08-B11] 1980. Semantic structure and illocutionary force. In: John R.Searle – FerencKiefer – ManfredBierwisch (szerk.) Speech act theory and pragmatics. Dordrecht, Reidel, 1–37.
[CH08-B12] 1983. Major aspects of the psychology of language. In: ManfredBierwisch: Essays in the psychology of language. Linguistische Studien. Berlin, 1–39.
[CH08-B13] 2005. Saying what you mean. Unarticulated constituents and communication. In: ReinaldoElugardo – Robert J.Stainton (szerk.) Ellipsis and nonsentential speech. Dordrecht, Kluwer, 237–262.
[CH08-B14] 1938. Foundations of logic and mathematics. In: OttoNeurath – RudolphCarnap – Charles W.Morris (szerk.) International encyclopedia of unified science. Chicago, Chicago University Press, 139–214.
[CH08-B16] 2002. Thoughts and utterances. The pragmatics of explicit communication. Cambridge MA – Oxford, Blackwell.
[CH08-B17] 2004. Relevance theory and the saying/implicating distinction. In: Laurence R.Horn – GregoryWard (szerk.) The handbook of pragmatics. Cambridge MA – Oxford, Blackwell, 633–656.
[CH08-B21] 2000. A szövegkutatás megalapozása a magyar nyelvészetben. Nyelvtudományi Értekezések 147. Budapest, Akadémiai Kiadó.
[CH08-B22] 1981. Pragmatics and the description of discourse. In: PeterCole (szerk.) Radical pragmatics. New York, Academic Press, 143–166.
[CH08-B24] 1979. Pragmatics: implicature, presupposition and logical form. New York, Academic Press.
[CH08-B25] 2004. Pragmatics and argument structure. In: Laurence R.Horn – GregoryWard (szerk.) The handbook of pragmatics. Cambridge MA – Oxford, Blackwell, 427–441.
[CH08-B26] 2005. Argument realization. The role of constructions, lexical semantics and discourse factors. In: Jan-OlaÖstman – MirjamFried (szerk.) Construction grammars. Cognitive grounding and theoretical extensions. Amsterdam, Benjamins, 17–43.
[CH08-B29] 1975/1989. Logic and conversation. In: PeterCole – JerryMorgan (szerk.) Syntax and semantics 3. Speech acts. New York, Academic Press, 41–59. Újrakiadva in: : Studies in the way of words. Cambridge MA, Harvard University Press, 22–40.
[CH08-B31] 1984. Toward a new taxonomy for pragmatic inference: Q- and R-based implicature. In: DeborahSchiffrin (szerk.) Meaning, form, and use in context. Washington, Georgetown University Press, 11–42.
[CH08-B32] 2004. Implicature. In: Laurence R.Horn – GregoryWard (szerk.) The handbook of pragmatics. Cambridge MA – Oxford, Blackwell, 3–28.
[CH08-B34] 2003. A „nyelvemen van” jelenség német és magyar nyelvű beszélgetésekben. Magyar Nyelvőr: 76–91.
[CH08-B35] 2000. Az elszólás szerepe a diskurzusban. In: SzécsényiTibor (szerk.) LingDok 1. Nyelvész-doktoranduszok dolgozatai. Szeged, SZTE Elméleti nyelvészet doktori program, 171–177.
[CH08-B36] 2002. Az afáziás nyelvhasználat sikertelenségének okairól. In: RacsmányMihály – KériSzabolcs (szerk.) Architektúra és patológia a megismerésben. Budapest, Books in Print, 40–51.
[CH08-B37] IvaskóLívia (szerk.) 2004a. A kommunikáció útjai. Budapest, Gondolat Kiadó, MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport.
[CH08-B38] 2004b. A pragmatikai kompetencia szerepe a sikertelen diskurzusokban. PhD disszertáció, Szeged.
[CH08-B39] – 2002. Types and reasons of communicative failures: a relevance theoretical approach. Modern Filológiai Közlemények: 31–43.
[CH08-B41] 1986. Pragmatics and Chomsky’s research program. In: AsaKasher (szerk.) The Chomskyan turn. Cambridge MA – Oxford, Blackwell, 122–149.
[CH08-B45] 2003. Morfopragmatikai jelenségek a magyarban. Általános Nyelvészeti Tanulmányok: 107–128.
[CH08-B47] 2002. Szöveg, szövegtípus, jelentés: a mondás mint szövegtípus. Nyelvtudományi Értekezések 151. Budapest, Akadémiai Kiadó.
[CH08-B50] 1987/1998. Minimization and conversational inference. In: JefVerschueren – MarcellaBertucelli-Papi (szerk.) The pragmatic perspective. Amsterdam, John Benjamins, 61–129. Újrakiadva in: AsaKasher (szerk.) Pragmatics I: critical concepts. London, Routledge, 544–607.
[CH08-B51] 2000. Presumptive meanings: the theory of generalized conversational implicatures. Cambridge MA, The MIT Press.
[CH08-B52] 2005. Unarticulated constituents revisited. Linguistics and Philosophy (megjelenés alatt).
[CH08-B54] – 2002. Editorial: Linguistics and pragmatics, 25 years after. Journal of Pragmatics: 1671–1682.
[CH08-B55] 1968. Pragmatics. In: RaymondKlibansky (szerk.) Contemporary philosophy. Florence, La Nuova Italia Editrice, 102–121.
[CH08-B59] 2000. Implicit argumentumok a magyarban: előfordulásuk módjai és azonosításuk lehetőségei. In: KeneseiIstván (szerk.) Igei vonzatszerkezet a magyarban. Budapest, Osiris Kiadó, 197–252.
[CH08-B60] 2001. Implicit arguments in Hungarian: manners of their occurrence and possibilities of their identification. In: IstvánKenesei (szerk.) Argument structure in Hungarian. Budapest, Akadémiai Kiadó, 113–156.
[CH08-B62] 2005. Az osztenzív-következtetéses kommunikációtól a verbális kommunikációig. In: IvaskóLívia (szerk.) Érthető kommunikáció. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Médiatudományi Tanszék, 77–87.
[CH08-B63] – 2001. Az alanyi és a tárgyas ragozás szerepe az igei tárgyi argumentumok elhagyhatóságában. In: Bakró-NagyMarianne – BánrétiZoltán – É. KissKatalin (szerk.) Újabb tanulmányok a strukturális magyar nyelvtan és a nyelvtörténet köréből. Budapest, Osiris Kiadó, 78–96.
[CH08-B67] 1998. The other side of language: pragmatic competence. Journal of Neuro-linguistics: 1–10.
[CH08-B68] 2003. Clinical pragmatics. In: JefVerschueren – Jan-OlaÖstman – JanBlommaert – ChrisBulcean (szerk.) Handbook of pragmatics. 2001 installment. Amsterdam, Benjamins, 1–29.
[CH08-B69] 2005. Pragmatics as an emergent phenomenon: evidence from communication impairment. Presentation at the 9th International Pragmatics Conference, Riva del Garda.
[CH08-B70] 1998. Indexicals, contexts and unarticulated constituents. In: AtochaAliseda-Llera – Robvan Gabeek – DagWesterståhl (szerk.) Computing natural language. Stanford, CSLI Publications, 1–11.
[CH08-B71] 1994. Mondatközi viszonyok feldolgozása: az anafora megértése a magyarban. Magyar Pszichológiai Szemle: 287–320.
[CH08-B73] PléhCsaba – SíklakiIstván – TerestyéniTamás (szerk.) 1997. Nyelv – kommunikáció – cselekvés. Budapest, Osiris Kiadó.
[CH08-B75] 1998. Generativity and explanation in semantics: a reply to Fodor and Lepore. Linguistic Inquiry: 289–311.
[CH08-B79] 2003. Történeti szociopragmatika – magyar nyelvtörténet más megközelítésben. Magyar Nyelv: 434–448.
[CH08-B81] 1972. A special supplement: Chomsky’s revolution in linguistics. The New York Review of Books. June 29.
[CH08-B84] 2000. Metarepresentations in an evolutionary perspective. In: DanSperber (szerk.) Metarepresentations: a multidisciplinary perspective. Oxford, Oxford University Press, 117–137.
[CH08-B85] – 1986/1995. Relevance: communication and cognition. Cambridge MA – Oxford, Blackwell. 1. kiadás/2. kiadás
[CH08-B91] 2003. Elnézést, bocsánat, bocs… A bocsánatkérés pragmatikája a magyar nyelvben. Magyar Nyelvőr: 292–307.
[CH08-B93] 2000. Az elbeszélő „én” nyelvi jelöltsége. Kísérlet a perszonális narráció szövegtani megközelítésére. Magyar Nyelvőr: 226–238.