Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A progresszív aspektus

A progresszív aspektus

Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy az igekötő és az ige egymáshoz viszonyított helye (sajátos prozódiai jellemzőkkel kiegészülve) hogyan befolyásolhatja a mondat igazságfeltételeit, pontosabban, milyen információt közöl a mondat által leírt cselekvés, történés, folyamat időviszonyairól. Tekintsük az alábbi két mondatot:

(68) Péter felmászott a fára.

(69) Judit szeletekre vágta a tíz kiló kenyeret.

Mindkét mondat időben behatárolt cselekvést ír le, szakszóval befejezett szemléletuek (perfektív aspektusúak),[52] amit az is mutat, hogy kiegészíthetők az öt perc alatt és a három óra alatthatárpontos időmódosítókkal:

(68’)Péter öt perc alatt felmászott a fára.

(69’)Judit fél óra alatt szeletekre vágta a tíz kiló kenyeret.

A (68’) mondatot akkor és csak akkor tartjuk igaznak, amennyiben Péternek öt percre vagy annál kevesebb időre volt szüksége ahhoz, hogy elvégezze a fa megmászását, vagyis ha a kérdéses cselekvés öt percen belül befejeződött, függetlenül attól, hogy ez az ötperces intervallum az időtengelynek (a beszéd időpontját megelőző) mely részében helyezkedik el. Hasonlóan, (69’) akkor és csak akkor igaz, ha a tíz kiló kenyér szeletekre vágása befejeződött ahhoz az időponthoz képest fél órán belül, amikor Judit elkezdte a műveletet. Figyeljük meg, hogy amennyiben (68’) és (69’) igaz, nem következik belőlük, hogy a mondat által leírt eseményhez hasonló az ötperces, illetve félórás időintervallum valamely részintervallumában bekövetkezett volna, vagyis nem következik belőlük például a (70) illetve (71) alatti mondatok igazsága:

(70) Péter három perc alatt felmászott a fára.

(71) Judit negyed óra alatt szeletekre vágta a tíz kiló kenyeret.

A fenti példák tehát azt mutatják, hogy a befejezett szemléletű mondatok az általunk leírt eseményt egy zárt egészként ábrázolják, és nem engednek meg arra vonatkozó következtetéseket, hogy az esemény egyes részei az esemény egésze által elfoglalt időintervallum mekkora részletét foglalják el.

A (72a–d) alatti példák folyamatos szemléletű (imperfektív aspektusú) mondatokra adnak illusztrációt, amelyek a határpontos időmódosítók helyett az x időn át szerkezetű, ún. duratív időmódosítókkal kompatibilisek:

7.44. táblázat -

(72)

a. Mari két órán át felolvasott a színházteremben.

b. Kinga egy héten át málnát szedett a gyümölcsösben.

c. #Mari két óra alatt felolvasott a színházteremben.[53]

d. #Kinga egy hét alatt málnát szedett a gyümölcsösben.


A (72a) mondat akkor igaz, ha Mari felolvasása legalább két órán át tartott, (72b) pedig akkor, ha az az esemény, hogy Kinga málnát szedett, legalább egy héten át eltartott. A fenti mondatok, a befejezett szemléletűekkel ellentétben, az általuk leírt eseményt homogén szerkezetűként ábrázolják, vagyis olyanként, amelynek bármelyik részét ugyanazzal a leírással lehet jellemezni, mint az egészet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben (72a) és (72b) igaz, akkor a (73a–b) mondatok is igazak, ahol az időmódosítók a (72a–b)-ben szereplő intervallumok részeire utalnak, sőt (73c–d) is, ahol az időmódosítók a fenti intervallumok hosszabb-rövidebb szakaszára explicit időpont-megjelöléssel utalnak (1. (73c)), vagy úgy, hogy egy másik, rövidebb esemény idejével tekintik azt azonosnak (1. (73d)):

7.45. táblázat -

(73)

a. Mari egy órán át felolvasott a színházteremben.

b. Kinga egy napon át málnát szedett a gyümölcsösben.

c. Mari délután ötkor (éppen) felolvasott a színházteremben.

d. Kinga (éppen) málnát szedett a gyümölcsösben, amikor a szomszéd házban betörő járt.


A (73c–d)-hez hasonló mondatokat, amelyek azt fejezik ki, hogy egy esemény egy meghatározott pillanatban, vagy egy olyan időintervallumban, amely az esemény teljes hosszánál rövidebb, éppen folyamatban volt, progresszív szemléletűeknek (aspektusúaknak) nevezzük. Amint a fenti példákból látható, folyamatos aspektusú mondatból mindig lehet progresszív aspektusút képezni megfelelő időmódosító beillesztésével, amely a referenciaidőt szolgáltatja. Jelen idejű folyamatos szemléletű igék esetében referenciaidő megadására sincs szükség, maga a jelen idő jelzi, hogy a referenciaidő megegyezik a beszédidővel:

(74) Gábor (éppen) írja a leckéjét.

Figyeljük meg, mi történik, ha befejezett szemléletű mondatokba, például (68)–(69)-be helyezzük a (73c–d)-ben szereplő időmódosítókat:

(75) Péter délután ötkor (éppen) felmászott a fára.

(76) Judit (éppen) szeletekre vágta a tíz kiló kenyeret, amikor a szomszéd házban betörő járt.

A (75)–(76) mondatok nem alkalmasak arra, hogy azt állítsuk velük, hogy Péter fára mászása, illetve a kenyerek Judit által való szeletekre vágása délután ötkor, illetve akkor, amikor a szomszéd házban betörő járt, éppen folyamatban volt. Csak azt jelenthetik, hogy a fenti események délután ötkor, illetve akkor, amikor a betörő a szomszéd házban járt, (éppen) befejeződtek. Azt a szándékolt jelentést, amit (75)–(76) segítségével nem tudunk kifejezni, kifejezhetjük ugyanakkor egy olyan konstrukció segítségével, amelyben az igemódosító az ige mögött helyezkedik el, és mindkettő egyaránt hangsúlyt visel (a mondat többi összetevője – a „A fókusz funkció és a fókusz-pozíció”. pontban tárgyaltaknak megfelelően – hangsúlyt visel, ha új információt hordoz, de nem visel hangsúlyt akkor, ha régit):

(77) Délután öt órakor Péter (éppen) 'mászott 'fel a 'fára.

(78) Judit (éppen) 'vágta 'szeletekre a 'tíz kiló 'kenyeret, amikor a szomszéd házban betörő járt.

(77)–(78) azt fejezi ki, hogy az az esemény, amelynek egészére a Péter felmászott a fára vagy a Judit szeletekre vágta a tíz kiló kenyeret mondatokkal lehet utalni, éppen folyamatban volt öt órakor, illetve akkor, amikor a szomszéd házban betörő járt. A (77)–(78) mondatok kimondásának pillanatában a beszélő nem feltétlenül kell hogy bizonyos legyen abban, hogy a referenciaidőt követően be is fejeződött az az esemény, amelyre a fenti mondatokkal lehet utalni. Ugyanakkor ahhoz, hogy a (77)–(78) mondatokat kimondhassa, bizonyosnak kell lennie abban, hogy amennyiben az események normális mederben folytak, a referenciaidőt követően (amikor ezek az események még csak folyamatban voltak) a fenti tulajdonságú események lezárultak. A későbbiekben még visszatérünk arra, hogy a beszélők milyen nyelvi információkra támaszkodnak a fenti döntés meghozatalakor.

Eddig két olyan esettel találkoztunk, amikor a magyar mondatban az igekötő az ige mögött foglal helyet. Az egyik eset az, amikor az ige előtti fókuszpozíció kitöltése akadályozza meg azt, hogy az igekötő az ige elé kerüljön, amit (79) illusztrál:

(79) Péter a FÁRA mászott fel.

A másik konstrukció, amelyben az igekötő az ige mögött maradhat, a (66B) példában illusztrált egzisztenciális szerkezet, ahol az ige mögötti igemódosító nem visel hangsúlyt. Amint a (66) alatti kérdés-felelet pár mutatta, valójában ebben a konstrukcióban sem az ige, sem az igemódosító nem számít új információnak.

Minden egyéb esetben az igemódosítónak meg kell előznie az igét. Miért nem előzi meg tehát a (77)–(78) mondatok esetében is, szemben a (73c–d) példákkal, amelyek az igemódosító-ige sorrend esetén is képesek a progresszív aspektus kifejezésére? Figyeljük meg, hogy az a (73c–d) és (77)–(78) mondatpárok esetében különbözik az igemódosítók funkciója. (77)–(78) igemódosító nélküli alapigéje önmagában folyamatos szemléletű, a fenti mondatokban az igemódosító idézi elő az alapige befejezett szemléletűvé válását:

(80) Péter öt percen át mászott a fára (aztán megunta).

(81) Judit órákon át vágta a kenyeret.

A (73c–d) példák esetében más a helyzet, itt az igemódosító szerepe nem az igei kifejezés, illetve a mondat befejezett olvasatúvá tétele, hiszen az igemódosítót tartalmazó kifejezés is folyamatos szemléletű. A fenti adatok tehát a következő összefüggésre világítanak rá: a progresszív aspektus kifejezéséhez akkor kell az igemódosítónak az ige mögött elhelyezkednie, amikor az igemódosító funkciója (többek között) az, hogy az igei kifejezést befejezett szemléletűvé tegye.[54] Az igemódosítónak azért kell az ige mögött maradnia, mert az ige előtti pozícióban befejezett szemléletűvé tenné az igei kifejezést. Azon igemódosítók esetében, amelyek funkciója nem a perfektiválás, hasonló feltételnek nem kell teljesülnie, mert az igemódosító–ige sorrend is folyamatos aspektusú szerkezethez vezet, amelyből mindig képezhető progresszív aspektusú is a megfelelő időmódosító hozzáadásával.

Azt jelentik tehát a fentiek, hogy minden perfektiváló funkciójú igemódosító „hátravetésével” képezhető progresszív szemléletű mondat a megfelelő prozódiai feltételek egyidejű teljesülése esetén? A következő példák illusztrálják, hogy ez nem automatikusan történik, hanem további, szemantikai jellegű feltételeknek is teljesülniük kell (1. Kiefer 2006). Az alább felsorolt feltételek közös jellemzője, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy abban a pillanatban, amikor a beszélő kimondja a progresszív szemléletű mondatot, bizonyosnak érezhesse magát abban, hogy a megfelelő perfektív szemléletű mondat által leírt esemény is végbemegy.

a) Az igemódosítónak valamilyen értelemben határozói jelentést kell hordoznia (szemantikailag transzparensnek kell lennie). (Ez a feltétel az igekötőktől különböző igemódosítókra triviálisan teljesül, vö. (71).) A feltétel teljesül a (82a–b) mondatokra, de (82c–d)-re már nem:[55]

7.46. táblázat -

(82)

a. Éppen 'rakta 'le a 'holmiját, amikor csöngettek.

b. Éppen 'ment 'haza, amikor találkoztunk.

c. *Péter éppen 'hajszolta 'agyon 'magát, amikor…

d. *Anna éppen 'írta 'meg a 'munkáját, amikor …


A fenti feltétel azért fontos, mert a határozói jelentésű igekötők általában valamilyen mozgásfolyamat leírásában vesznek részt. Az, hogy a progresszív szemléletű mondat kimondásakor a beszélő mennyire lehet bizonyos abban, hogy a megfelelő perfektív mondathoz tartozó esemény is be fog egyszer fejeződni, attól függ, hogy tudja-e ellenőrizni, hogy az ahhoz vezető folyamat a referenciaidőben éppen hol tart(ott). Ez az ellenőrzés határozói jelentésű igekötők segítségével leírt mozgásesemények esetében természetesen egyszerűbb, mint más események esetében.

b) Progresszív aspektusú mondatban tárgyas ige alanya csak ágens lehet, ez is az oka a (83a–b) közötti kontrasztnak, tárgyatlan igék esetében lehet az alany patiens szerepű is, mint (83c–d)-ben:

7.47. táblázat -

(83)

a. A kőműves éppen 'törte 'át a 'falat, amikor…

b. *A folyó éppen 'törte 'át a 'gátat, amikor…

c. Éppen 'nyugodott 'le a 'nap, amikor.

d. Éppen 'nyílt 'ki az 'ajtó, amikor.


Tárgyas igék általában egy állapotváltozást előidéző és egy azt elszenvedő dolog kölcsönhatását írják le. Csak akkor lehetünk biztosak abban, hogy az állapotváltozás eredménye a referenciaidőben kiszámítható lesz, ha az azt előidéző dolog képes tudatos cselekvésre, vagyis rendelkezik az ágensek tipikus tulajdonságával.

c) Ágenst tartalmazó mondat csak akkor lehet progresszív aspektusú, ha az ágens szándékosan cselekszik, ez magyarázza a (84b) példa kérdéses elfogadhatóságát:

7.48. táblázat -

(84)

a. Éppen 'öntöttem 'ki a 'teát 'Annának, amikor…

b. ? Éppen 'öntöttem 'ki a 'teát 'Anna 'ruhájára, amikor…[56]


A fenti feltétel arra utal, hogy az ágensek tevékenységének eredménye csak akkor kiszámítható, ha tudatosan cselekszenek. Természetesen a fenti feltételek mellett még továbbiak is befolyásolhatják a progresszív aspektus elfogadhatóságát, amelyek részletes tárgyalásától itt most eltekintünk.[57] A fentiekben a perfektivizáló szerepű igemódosítók progresszív szerkezetben való megjelenését arra vezettük vissza, hogy a beszélő mennyire bizonyos az esemény kimenetelében. Ez a megközelítés azt is megmagyarázza, a beszélők véleménye miért tér el igen gyakran a tekintetben, hogy mely progresszív mondatokat tartják elfogadhatónak, és melyeket nem.

A progresszív aspektus sajátosságainak vizsgálata után a továbbiakban rátérünk egy másik igeszemantikai jelenség, a modalitás és az információstruktúra viszonyának a vizsgálatára.