Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A fókusz funkció és a fókusz-pozíció

A fókusz funkció és a fókusz-pozíció

A magyar mondattanról szóló 5. fejezetben olvashattuk, hogy a topik-pozíció mellett van egy másik olyan szintaktikai pozíció is a magyarban, amelyre szintén szemantikai, illetve az információstruktúra-kutatásból ismert fogalommal szokás utalni. Ezt a pozíciót, amely közvetlenül az ige előtt helyezkedik el, és amelyben az ige hangsúlyát elvevő főhangsúlyos elem található, fókusz-pozíciónak nevezzük. Az alábbiakban azt tekintjük át, hogy vajon a fókusz-pozícióban elhelyezkedő elemek interpretációja mennyiben felel meg a szemantikai értelemben vett fókusszal szemben támasztott követelményeknek.

A fókuszt a szemantikában hagyományosan úgy definiálják, mint az új, nem előfeltételezett, az előző diskurzusból nem kikövetkeztethető, illetve nem megjósolható információt (ami a mondat által kifejezett állítást megkülönbözteti a mondat előfeltevéseitől), illetve az azt kifejező összetevőt (Halliday 1967). A mondatok által kifejezett információ fókuszon kívüli részére szokás a háttér terminussal utalni. Természetesen az, hogy a fókusz szerepű összetevő új, nem előfeltételezett információt fejez ki, nem azt jelenti, hogy a fókusz szerepű összetevő jelentése nem lehet ismert a kontextusban. A következő dialógus B mondatában az étteremben kifejezés maga nem hordoz új információt:

7.30. táblázat -

(46)

A: Hol találkozott Péter és Kati tegnap, a moziban vagy az étteremben?

B: Az ÉTTEREMBEN találkoztak.


A (46B) mondat az étteremben kifejezése ugyanakkor mégis megfelel a fókusz fenti definíciójának, hiszen azt határozza meg, hogy a Péter és Kati x helyen találkoztak szerkezetű állításban x a mozival vagy az étteremmel azonos-e. Ez az információ nem következik a kontextusból.

Az irodalomban a fókusz fent említett funkciója mellett egy másik funkcióját is el szokták különíteni, nevezetesen azt, hogy a fókusz alkalmas arra, hogy a mondat jelentésének egy elemét szembeállítsa annak lehetséges alternatíváival. A következő mondatban a fókuszálás a szembeállítás eszközeként jelenik meg:

(47) Vali LEVEST rendelt, nem pedig FŐZELÉKET.

Bizonyos szerzők (pl. Chafe 1976) a fókusz két altípusát különböztetik meg aszerint, hogy a fentiek közül melyik funkciót, a szövegelőzményhez képest új információ megjelenítését vagy a szembeállítás funkcióját látja el egy összetevő, az előbbi szerepű fókuszt normál vagy nemkontrasztív, az utóbbit kontrasztív fókusznak nevezve. (É. Kiss (1998) a fenti típusú megkülönböztetést az információs fókusz és az azonosító fókusz fogalmak segítségével teszi meg.) A megkülönböztetést elsősorban az indokolja, hogy bizonyos nyelvekben (pl. az angolban), a fókusz két funkciója általában különböző mondattani eszközök segítségével valósul meg: míg új információ közlésére, tipikusan eldöntendő vagy kiegészítendő kérdés megválaszolására ezek a nyelvek általában alapszórendű mondatokat használnak, amelyekben a (kérdéshez képest) új információ helyét prozódiai eszközök jelzik, addig az egyes összetevők jelentésének az alternatíváikkal való szembeállítására sajátos, jelölt konstrukciók szolgálnak. A fenti, strukturális különbségből következik a kétféle fókusz egy fontos további különbsége is: a fenti típusú nyelvekben a nemkontrasztív fókuszt tartalmazó mondatok jelentéséből általában nem következik, hogy a mondat fókuszon kívüli része által jelölt tulajdonság a fókusz alternatíváinak egyikére sem teljesül, de a kontrasztív fókusz kifejezésére használatos sajátos konstrukciókból már igen.[41]

Amint a (46B) és (47) példák mutatják, a magyarban a fókusz kétféle funkcióját ugyanazon konstrukció segítségével, a kérdésre válaszoló, illetve a szembeállított összetevő fókusz-pozícióba helyezésével ki tudjuk fejezni. A továbbiakban a fókusz funkció és a fókusz-pozíció közötti megfeleltetést tekintjük át a magyarban, vagyis azt, hogy vajon a fókusz-pozícióban elhelyezkedő összetevők minden esetben rendelkeznek-e a szemantikai fókuszok tulajdonságaival, illetve a fókuszként interpretált összetevők mindegyike a fókusz-pozíciót foglalja-e el a mondatban.

A fókusz-pozícióban lévő összetevők interpretációja

Annak a kimutatására, hogy egy mondatnak melyik összetevője hordozza a kontextushoz képest új információt, számos teszt ismeretes a szakirodalomban. Az egyik teszt szerint egy kijelentő mondat (nemkontrasztív) fókuszának kell tekinteni azt az összetevőt, amely természetes választ ad arra a kiegészítendő kérdésre, amelynek a kérdőszón kívüli része azonos a kijelentő mondat fókuszon kívüli részével, a kérdésbeli kérdőszónak pedig a válaszban a fókusz összetevő felel meg.[42] A tesztet a következő mondatpár illusztrálja:

7.31. táblázat -

(48)

A: Mit olvasott fel János a barátainak a kertben?

B: János a HAMLETET olvasta fel a barátainak a kertben. (Kenesei 1998)


Az a tény, hogy (48B) természetes és koherens választ ad a (48A) kérdésre, azt mutatja, hogy az a Hamletet főneves kifejezés, amely a mondat fókusz-pozíciójában helyezkedik el, tekinthető a mondat szemantikai fókuszának is.

A kérdés-teszt alkalmazása természetesen nem azt jelenti, hogy valódi szövegekben egy fókuszos mondat mindig csak a teszt által neki megfeleltetett kérdő mondatra adott válaszként használható, ráadásul általában redundánsnak érzett kérdés–válasz párokat eredményez, mint például (48)-ban is. A teszt arra jó, hogy például kimutassa, hogy (48B)-nek nem lehetnek a János, a barátainak, vagy a kertben összetevők a fókuszai, mert az (A’)–(B), (A”)–(B) és (A”’)–(B) kérdés–válasz párok nem természetesek abban az értelemben, ahogyan a (48A)–(48B) pár:

7.32. táblázat -

A’:

Ki olvasta fel a Hamletet a barátainak a kertben?

A”:

Kinek olvasta fel János a Hamletet a kertben?

A”’:

Hol olvasta fel János a Hamletet a barátainak?

B:

János a HAMLETET olvasta fel a barátainak a kertben.


Vajon a fókusz-pozícióba helyezésnek valóban csak annyi-e a szerepe, hogy a szemantikai szempontból való (nemkontrasztív) fókuszálást jelezze? Nem, hiszen, amint ezt az 5. fejezetben láttuk, a magyar fókusz-pozícióban lévő elemek interpretációjára, a (relatív értelemben) új információ közlésén túl az is jellemző, hogy kizárólagosságot fejeznek ki.Vagyis, a (48B) mondat nemcsak azt jelenti, hogy a Hamletre igaz az, hogy János felolvasta a barátainak, hanem azt is, hogy semmilyen más alternatívájára a Hamletnek43 nem igaz az, hogy János felolvasta a barátainak a kérdéses időben és helyen. Amennyiben a (48B) mondatban a fókusz-pozícióban lévő elemet az Othellót és a Hamletet koordinált főneves kifejezésre cseréljük az alább illusztrált módon, olyan mondatot kapunk, amely által kifejezett állítás nem következik a (48B) által kifejezett állításból, és belőle sem következik az:[44]

(49) János az OTHELLÓT és a HAMLETET olvasta fel a barátainak a kertben.

Az az állítás, hogy a fókusz-pozícióban elhelyezkedő összetevőt tartalmazó mondatok fókuszon kívüli része által leírt tulajdonság a fókusz-alternatívák közül csak egyre igaz, a fenti típusú mondatoknak nem következménye, hanem előfeltevése (Kenesei 1989), amit az is mutat, hogy a fenti típusú mondatok kérdés-változatából is következik. A (48B)-ben szereplő tényállásra például csak akkor lehet az (50)-ben szereplő módon rákérdezni, ha előfeltételezzük, hogy pontosan egy olyan dolog (vagy dolgok halmaza) volt, amit János a barátainak felolvasott:

(50) János a HAMLETET olvasta fel a barátainak a kertben?

Azt, hogy a fókusz-pozíció kitöltése mindig előfeltételezi, hogy a mondat fókuszon kívüli része által leírt tulajdonság kizárólag egy elemére igaz a releváns halmaznak, és nem valamiféle kontextus általi elvárás, az is mutatja, hogy olyan kérdésre nem lehet fókuszpozícióban lévő összetevőt tartalmazó mondattal válaszolni, amelynek esetében feltételezni lehet, hogy a kérdés kérdőszón kívüli része által meghatározott tulajdonság az alternatívahalmaz felsorolhatatlanul sok elemére igaz. Például, amennyiben egy beszélő az (51A) kérdésre az (51B)-vel válaszol, akkor csak azt lehet róla feltételezni, hogy hiányosak az ismeretei, vagy azt, hogy hazudik (hiszen Budapesten nagyon sok helyen lehet angol nyelvű újságot kapni):

7.33. táblázat -

(51)

A: Hol lehet Budapesten angol nyelvű újságot kapni?

B: A VÖRÖSMARTY téren (lehet).


Amennyiben egy beszélő szándékosan ad részleges választ egy kiegészítendő kérdésre, azt explicit módon jeleznie kell, (51A)-ra válaszolva például a következő módok egyikén:

7.34. táblázat -

(52)

a. Például a Vörösmarty téren.

b. A /Vörösmarty téren ‘lehet.

c. Lehet például a Vörösmarty téren.


Azt, hogy a fókusz kizárólagosságot fejez ki, mutatja az a tény is, hogy a számneves kifejezések interpretációja különbözik a fókusz-pozícióban, mennyiségre vonatkozó kérdésre adott válaszokban, és a mondat többi pozíciójában:

7.35. táblázat -

(53)

a. János felolvasott két verset.

b. János KÉT verset olvasott fel.


Míg az (53a) mondatot nem tekintjük hamisnak akkor, ha kiderül, hogy János három verset olvasott fel, (53b)-t hamisnak kell tartanunk. Az (53b) mondat, ahol a két verset főnévi kifejezés foglalja el a mondat fókusz-pozícióját, a következő kérdésre ad természetes választ:

(54) Hány verset olvasott fel János?

A kérdés-teszt alapján az (53b) mondat szemantikai fókuszának egyedül a két számnevet kell tekintenünk, hiszen csak ez hordozza a kérdéshez képest új információt, bár ez az összetevő szintaktikai okokból nem foglalhatja el egyedül a fókusz-pozíciót, a főnévi kifejezés többi részét az ige mögött hagyva.[45] Azt, hogy az egész két verset főnévi kifejezés szemantikai értelemben nem játssza a fókusz szerepét, az is mutatja, hogy (53b) nem megfelelő válasz a következő kérdésre:

(55) János mit olvasott fel?

A fenti kérdésre (53b) azon változata a megfelelő válasz, ahol a fókusz-pozícióban elhelyezkedő főneves kifejezés mindkét összetevőjét hangsúlyozzuk:

(56) János KÉT VERSET olvasott fel.

(53b)-nek természetesen létezik olyan változata is, ahol csak a főnevet hangsúlyozzuk, amit (57) szemléltet. Ez a kijelentő mondat az (58) alatti kérdésre válaszol.

(57) János két VERSET olvasott fel.

(58) János mit olvasott fel kettőt?[46]

A fenti példák tehát azt mutatják, hogy egy összetevőnek a fókusz-pozícióba helyezése önmagában nem biztosítja azt, hogy szemantikai szempontból is fókuszként értelmeződik, bár az igaz, hogy a fókusz-pozícióban lévő kifejezés legalább egy összetevője szemantikai fókusznak tekintendő. A fókusz-pozícióban lévő kifejezés azon elemének kiválasztásához, amely a szemantikai fókusz szerepét játssza, a prozódia figyelembevétele is szükséges.

A fókusz szerepű összetevők szintaktikai helye

Miután azt találtuk, hogy a fókusz-pozícióban elhelyezkedő kifejezések nem minden esetben rendelkeznek a fókusz szemantikai tulajdonságaival (bár valamelyik összetevőjük igen), a következőkben áttekintjük azt, hogy a szemantikai tesztek alapján fókusznak bizonyuló összetevők előfordulhatnak-e a fókuszon kívüli szintaktikai pozíciókban.

Az egyik eset, amikor a fókusz szerep és a fókusz-helyzet közötti összefüggés szintaktikai okok miatt nem tud teljesülni az, amikor a szemantikai fókusz teszt alapján olyan összetevőt, például egy egész igei kifejezést kell a mondat szemantikai fókuszának tekinteni, amely nem tud a fókusz-pozícióba kerülni. Tekintsük a következő kérdést és három rá adható lehetséges választ (amelyeket úgynevezett „lapos prozódiával” kell ejteni, 1. Kálmán–Nádasdy 1994, minden összetevőt külön hangsúlyozva[47]):

7.36. táblázat -

(59)

A: Mit csinált János tegnap délután?

B: (János tegnap délután) 'olvasta ('fel) a 'Hamletet a 'barátainak a 'kertben.

B’:(János tegnap délután) 'felolvasta a 'Hamletet a 'barátainak a 'kertben.

B”: (János tegnap délután) 'könyvet olvasott a 'kertben.


Mivel (59B, B’ és B”) megfelelő természetes választ adnak az (59A) kérdésre, bennük az olvasta (fel) a Hamletet a barátainak a kertben, a felolvasta a Hamletet a barátainak a kertben és a könyvet olvasott a kertben igei kifejezések tekintendők szemantikai fókusznak. Ezekben a mondatokban ugyan nincs kitöltve a fókuszpozíció, (59B)-nek vannak olyan változatai is, amelyekben valamelyik ige mögötti bővítmény hangsúlyosan az ige elé, a fókusz-pozícióba kerül:[48]

7.37. táblázat -

(60)

a. (János tegnap délután) a HAMLETET olvasta ('fel) a 'barátainak.

b. (János tegnap délután) a BARÁTAINAK olvasta ('fel) a 'Hamletet.[49]


Hasonlítsuk össze a fenti mondatokat az alábbiakkal, ahol csak a fókusz-pozícióban lévő összetevő hangsúlyos:

7.38. táblázat -

(61)

a. (János tegnap délután) a HAMLETET olvasta (fel) a barátainak.

b. (János tegnap délután) a BARÁTAINAK olvasta (fel) a Hamletet.


(60a–b) és (61a–b) abban különböznek egymástól, hogy milyen kiegészítendő kérdésre válaszolnak. Míg (60a–b) az (59A) kérdésre ad természetes és koherens választ, (61a) a (62a) kérdésre, (61b) pedig a (62b) kérdésre:

7.39. táblázat -

(62)

a. János mit olvasott fel tegnap délután a barátainak?

b. János kinek olvasta fel tegnap délután a Hamletet?


A fókusz-teszt alapján tehát (61a–b) azon összetevői, amelyek teljesítik a fókuszszal szemben támasztott szemantikai követelményeket, azonosak a fókusz-pozícióban lévő elemekkel, míg (60a–b) esetében az egész igei kifejezést tekintjük a mondat szemantikai fókuszának. (60a–b) fókusz-pozícióban lévő összetevőinek ugyanakkor éppen úgy kizáró az interpretációja, mint például a megfelelő összetevőknek (61a–b) -ben, vagyis (60a)-t hamisnak kell tartanunk akkor, ha János a Hamleten kívül mást is felolvasott, és (60b)-t akkor, ha a barátain kívül másnak is felolvasta a Hamletet.[50] A fenti adatok tehát azt mutatják, hogy nemcsak arra találunk példát, amikor a fókusz-pozícióban lévő kifejezés egy része interpretálódik fókuszként, hanem arra is, hogy a fókusz-pozícióban lévő összetevő a szemantikai fókusznak csupán egy részét alkotja.

Bizonyos mondatokban az ige maga viselkedik szemantikai fókuszként, mivel ez hordozza a szövegelőzményhez képest új információt. Az ige fókusz-voltát nem lehet a szokásos kérdőszó-teszt segítségével kimutatni, mivel nincsen az igére rákérdező kérdőszó a magyarban. Helyette azt a tesztet alkalmazhatjuk, hogy olyan vagy-os kérdést teszünk fel, ahol az alternatív válaszok csak az igéjükben különböznek egymástól:[51]

7.40. táblázat -

(63)

A: Mari kinyitotta vagy becsukta az ablakot?

B: (Mari) 'becsukta (az ablakot).


Míg a (63) kérdés–válasz pár alkotta diskurzusban az ige hordozza a kontextushoz képest új információt, a (64) alatti kérdés kontextusában annak az állításnak az igazságértéke a kérdés, hogy Mari becsukta az ablakot:

(64) Becsukta Mari az ablakot?

A (64) kérdésre szintén lehet (63B)-vel válaszolni, de ekkor az ige hangsúlyozása a mondat által kifejezett állítás igazságát hivatott jelölni. Az ilyen esetekben verum fókuszos mondatról beszélünk, amelyre példa még (65B) is, ami azt mutatja, hogy verum fókuszos mondatban nemcsak az igekötő, de az egyéb igemódosítók is az ige előtt helyezkednek el:

7.41. táblázat -

(65)

A: János laposra verte a szomszédját?

B: 'Laposra verte.


Az igekiemelést tartalmazó mondatok egyik további fajtája az úgynevezett egzisztenciális mondat (1. pl. Kiefer 1992), amely azt fejezi ki, hogy a mondat által leírt típusú esemény legalább egyszer már bekövetkezett. Az ilyen típusú mondatokat az különbözteti meg a verum fókuszt tartalmazóktól, hogy bennük az igemódosító is az ige mögött helyezkedik el, mint például (65) következő változatában. Erre a mondattípusra később még visszatérünk.

7.42. táblázat -

(66)

A: János verte már laposra a szomszédját?

B: 'Verte (már) laposra.


Vannak olyan főnévi kifejezések is, amelyek nem fordulhatnak elő a fókusz-pozícióban akkor sem, ha rendelkeznek a fókusz szemantikai tulajdonságaival. Ezek közül a legjellemzőbbek az univerzális determinánst tartalmazó kvantoros kifejezések, illetve az is-es kifejezések. (67a) és (67d) olyan kiegészítő kérdéseket illusztrálnak, amelyekre (67b) és (67e) természetes és koherens választ adnak, bár egy összetevő sincs bennük fókusz-pozícióban. (67c) és (67f) azt mutatják, hogy a (67b) és a (67e) mondatok fókusz szerepű összetevői nem foglalhatják el a fókusz-pozíciót:

7.43. táblázat -

(67)

a. Hány diák / melyik diák ment át a vizsgán?

b. Minden diák átment a vizsgán.

c. *MINDEN diák ment át a vizsgán.

d. Ki ment (még) át a vizsgán?

e. János is átment a vizsgán.

f. *JÁNOS IS ment át a vizsgán.


Az, hogy az is-es kifejezések nem jelenhetnek meg a fókusz-pozícióban, annak köszönhető, hogy olyan előfeltevéseik vannak, amelyek inkompatibilisek a fókusz-pozíció interpretációjával. A (67b) mondat például előfeltételezi, hogy Jánoson kívül van legalább egy olyan személy, akire igaz az a tulajdonság, hogy átment a vizsgán. Ez az előfeltevés természetesen ellentmond a fókusz-pozícióban elhelyezkedő kifejezések előfeltevésének, amely szerint egyetlen dolog rendelkezik a mondat fókuszon kívüli része által jelölt tulajdonsággal, innen ered az is-es kifejezések és a a fókusz-pozíció inkompatibilitása. Az univerzális kifejezések hasonló okokból nem fordulhatnak elő a fókusz-pozícióban.

Azok után, hogy az eddigiekben elsősorban a főneves kifejezések interpretációjára összpontosítottunk, a hátralévő két pontban az igeszemantikának a magyar nyelvben különös érdeklődésre számot tartó olyan vonásait tekintjük át, amelyeknek a megértésében, megmagyarázásában nagy szerepe van az információs szerkezet fentebb tárgyalt sajátosságainak.