Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A topik-pozíció és a topik funkció

A topik-pozíció és a topik funkció

A következő kérdés–válasz párok elfogadhatósága közötti különbség a mondattani fejezetben topik-pozíciónak nevezett mondattani pozíciónak (lásd az „A mondat topik—predikátum tagolódása”. pontot) a mondat szövegelőzményhez való kapcsolásában betöltött szerepére mutat rá. Míg a (27) alatti diskurzust teljesen természetesnek tartjuk, a (28) alatti meglehetősen furcsán hangzik (a grammatikus, de a szövegbe nem megfelelően illeszkedő mondatok előtt # áll):

7.22. táblázat -

(27)

A: Mit csináltak a fiúk tegnap délután?

B: Péter meglátogatta Marit, Jancsi pedig moziba ment.

(28)

A: Mit csináltak a fiúk tegnap délután?

B: #Marit meglátogatta Péter, Jancsi pedig moziba ment.


A (27B) és a (28B) első tagmondatai abban különböznek egymástól, hogy az elsőben a Péter tulajdonnév a mondat topik-pozíciójában helyezkedik el, míg a másodikban a Marit tulajdonnév foglalja el ezt a pozíciót. A mondattani fejezetben láthattuk, hogy azt, hogy egy összetevő a topik-pozícióban helyezkedik-e el, különböző szintaktikai tesztekkel (a mondatban kifejezett állítás egészét módosító határozók helye) és prozódiai tesztekkel (a mondat első főhangsúlyos összetevőjének helye) lehet meghatározni. A topik helyzetű összetevők interpretációj át két dolog jellemezte: egy a beszélő és a hallgató által ismert, vagy legalábbis létezőnek feltételezett személyt, csoportot, dolgot neveznek meg, és ez a személy, csoport, dolog az, amelyről a mondat szól.

A topik fogalma a szemantika, illetve az információszerkezet-kutatás eszköztárából került át a szintaxisba. A fogalom általánosan elfogadott definíciója szerint a mondat topikja, más néven logikai vagy pszichológiai alanya az a személy, dolog stb., amiről a mondat többi része, a logikai vagy pszichológiai predikátum valamilyen információt közöl[29] (l. Paul 1880, Danes 1970 stb.). A topik fenti funkcióját szemléletes módon a következőképpen lehet megragadni (Reinhart 1982). Tekintsük az emberi kommunikációt úgy, mint folyamatosan újabb állítások hozzáadását a beszélő és a hallgató közös tudását jelképező állításhalmazhoz, és képzeljük úgy, hogy a közös tudást alkotó állításhalmazt egy „kartotékrendszerben” tároljuk. A topik szerepe ezek után felfogható úgy, mint annak a „kartotéknak” az azonosítása, amelyen a mondat által hordozott információ tárolódik. Például (27B) első tagmondatának információja a Péter nevű individuumnak megfelelő kartotéknál tárolódik, azt a tulajdonságot rendeli ehhez az individuumhoz, hogy meglátogatta Marit, míg a mondat második tagmondatának információja a Jancsi nevű individuumnak megfelelő kartotéknál tárolódik, a mondat azt a tulajdonságot rendeli a fenti individuumhoz, hogy moziba ment. A (28A–B) kérdés–válasz pár problémája ezek után könnyen jellemezhető: a kérdés azon kartotékok tartalmára vonatkozik, amelyek azokhoz az individuumokhoz tartoznak, amelyekre teljesül a fiú tulajdonság. (28B) első tagmondata nem tesz eleget a fenti feltételnek, tehát nem a feltett kérdést válaszolja meg. Egyes szerzők a topikot a mondatnak az ismert információt hordozó részével azonosítják (pl. Chafe 1976), ami azért tűnik indokoltnak, mert csak ismert dolgot lehet megnevezni, ismeretlen dolgokat először be kell vezetni a diskurzusba, mielőtt meg tudnánk nevezni őket.

Amint láthattuk, a (27B) és (28B) mondatok topik-pozícióban elhelyezkedő összetevői egyben rendelkeznek a topikság szemantikai tulajdonságával is. A következőkben azt vizsgáljuk meg, vajon a magyar mondatokban a szintaktikai topik-pozícióban elhelyezkedő és a topik szerepű összetevők halmaza mindig azonosnak tekinthető-e egymással.

A topik-pozíció és a logikai alany szerep

A topik-pozícióban lévő összetevők értelmezése

Az egyik hagyományos módszer annak tesztelésére, hogy egy kijelentő mondat melyik összetevője játssza a topik szerepét (azaz, melyik összetevő nevezi meg azt a dolgot, amiről a mondat szól), a következőképpen működik. A Mi van x-szel? kérdésben helyettesítsük be x helyébe egyenként a mondat összes főneves kifejezését. A mondatban az az összetevő játssza a topik szerepét, amelyiket a fenti kérdésben az xhelyére beírva olyan kérdést kapunk, amire az eredeti kijelentő mondatunk természetes, koherens választ ad. Alkalmazzuk a tesztet a következő mondatra, ahol a Juli tulajdonnév a mondat topik-pozíciójában helyezkedik el:

(29) Juli tegnap is meghallgatta Jánost a rádióban.

Tekintettel arra, hogy (29) két főnévi kifejezést tartalmaz, az alábbi kétféle kérdést rendelhetjük hozzá fenti módszer segítségével:

7.23. táblázat -

(30)

a. Mi van Julival?

b. Mi van Jánossal?


(29) mondat természetes választ ad a (30a) kérdésre, de a (30b)-re már nem. A teszt alapján tehát arra a következtetésre jutunk, hogy a Juli tulajdonnév a (29) mondat topikja,[30] ami azonos a topik-pozícióban elhelyezkedő összetevővel, és így a fenti pozíció elnevezésének jogosságát látszik alátámasztani. A szemantikai topiknak számító és a topik-pozícióban helyet foglaló elemek azonban nem min dig azonosak egymással.

Először is, mint a mondattani fejezetben láttuk, a mondat topik-mezőjében egyidejűleg több összetevő is megjelenhet, mint ahogyan a következő példa mutatja:

(31) Juli Jánost tegnap is meghallgatta a rádióban.

A kérdés-teszt a következő kérdéseket rendeli a fenti mondathoz:

7.24. táblázat -

(32)

a. Mi van Julival?

b. Mi van Jánossal?

c. Mi van Julival és Jánossal?[31]


A (32a)–(31), (32b)–(31), illetve (32c)–(31) kérdés–válasz párok közül az első a legtermészetesebb, a második és a harmadik jóval kevésbé hangzik természetesen. (A (32c)–(31) pár abban az esetben már egyáltalán nem hangzik természetesen, ha feltételezzük, hogy Juli és János nem ismeri egymást.) A kérdés-teszt alapján tehát a (31) mondat szemantikai topikjának a Juli tulajdonnév tekinthető. A teszt eredménye alapján így megállapítható, hogy a szintaktikai topik-pozíció ban elhelyezkedő elemek nem minden esetben rendelkeznek a topik funkció jellemzőivel (legalábbis amennyiben elfogadjuk, hogy a fenti teszt kielégítően képes azonosítani a topik szerepet betöltő elemeket).[32]

Vannak ugyanakkor olyan mondatok is, amelyeknek a topik-pozíciójában nemspecifikus határozatlan főneves kifejezéseket találunk, amit az alábbi példák illusztrálnak:

7.25. táblázat -

(33)

a. Egy gyerek kiszaladt az úttestre. (Maleczki 1998: 261)

b. Valaki elvesztette a hitelkártyáját. (Gécseg–Kiefer 2006)


Bár (33a)-nak van olyan olvasata, amely szerint a mondat egy adott gyerekről tesz állítást, olyankor is használható, amikor azt akarjuk vele állítani, hogy volt egy olyan gyerek, aki lelépett az úttestre. Ez utóbbi értelmezés szerint a kérdés-teszt alapján az egy gyerek főnévi kifejezés nem tekinthető a mondat szemantikai értelemben vett topikjának, hiszen a mondat nem ad megfelelő választ a Mi van egy gyerekkel? kérdésre. (33a) a fenti olvasatában egyedül Mi történt? típusú kérdésekre tud természetes választ adni.[33] Hasonló többértelműséggel találkozunk (33b) esetében is.

A mondattani fejezetben szó esett arról (lásd az „A mondat topik—predikátum tagolódása”. pontot), hogy a topikpozícióban elhelyezkedő elemek nemcsak ereszkedő, hanem sajátos, emelkedő (kontrasztív) intonációval is ejthetők, sőt, bizonyos típusú összetevők (igék, negatív kvantorok, melléknevek, határozószók stb.) csak ilyen intonációval ejtve fordulhatnak elő a topik-pozícióban, amint a következő példák is mutatják (az emelkedő intonációt ’/’ jelöli):[34]

7.26. táblázat -

(34)

a. /Beszélni 'beszéltem Jánossal (de sokat nem értem el).

b. /Ötnél kevesebb diák CHOMSKY könyvét olvasta el.

c. /Okos MARI volt.


A fenti prozódiai tulajdonságú szintaktikai topikokat kontrasztív topikoknak nevezzük. A mondattani fejezet hangsúlyozta, hogy a kontrasztív topikok is rendelkeznek a topikok szemantikai tulajdonságaival, vagyis azt a dolgot nevezik meg, amiről a mondat szól, de ez a dolog bizonyos szintaktikai kategóriájú kontrasztív topikok esetében nem individuum, hanem tulajdonság. Ilyen értelemben (34a) a beszélés tulajdonságáról szól, azt állítva róla, hogy én rendelkeztem vele, (34b) arról a tulajdonságról, amely az ötnél kevesebb számú diákból álló csoportokat jellemzi, és azt állítja róla, hogy egy ilyen tulajdonságú csoport Chomsky könyvét olvasta, (34c) pedig az okosság tulajdonságáról, és azt állítja róla, hogy Mari rendelkezett vele.

A fenti gondolatmenet két kérdést vet fel. Egyrészről, nehezen lehet meghatározni, hogy milyen tulajdonságról szólnak például a következő mondatok, amelyekben egy számneves kifejezés, illetve egy határozószó foglalja el a topik-pozíciót:

7.27. táblázat -

(35)

a. /Kétszer csak JÁNOST hívtam fel.

b. /Jól MARI oldotta meg a feladatot.


Másrészről, ha a kontrasztívtopik-intonáció szerepe az, hogy tulajdonságot jelölő kifejezést hozzon létre, akkor miért nincs arra bizonyíték, hogy az ilyen intonációval ejtett individuumjelölő kifejezések, mint például az, amit a (36) mondatban találunk, szintén tulajdonságot neveznek meg?

(36) /János a PADLÓN aludt.

A fenti tények azt sugallják, hogy a kontrasztívtopik-intonáció szerepe más kell, hogy legyen, mint tulajdonságokat megnevező kifejezések előállítása. A kontrasztív topik általunk javasolt interpretációjára alább még visszatérünk.

A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a magyar mondat topik-pozícióban előforduló kifejezései nem minden esetben azt a dolgot nevezik meg, amiről a mondat szól, tehát nem minden esetben rendelkeznek a topik szemantikai tulajdonságával. A következő szakaszban azt tekintjük át, hogy vajon a megfeleltetés fordított irányban érvényes-e, vagyis csak olyan dologról tehet-e állítást egy mondat, amit egy topik-pozícióban megjelenni képes összetevő nevezhet meg.

A topik szerepű összetevők mondattani helye

A fentiekben a topikot azon összetevőként definiáltuk, amely a mondat logikai vagy pszichológiai alanyát azonosítja, amelynek a mondat többi része valamilyen tulajdonságát írja le. Nem szükségszerű azonban, hogy minden mondatban legyen topik szerepű összetevő. Marty (1884) például kétféle típusú mondatot különböztet meg. A kategorikus állításokat kifejező mondatok a logikai alanyt és a logikai predikátumot kifejező részre bonthatók, és úgy tekinthetők, mint amelyek a logikai alany valamely tulajdonságát írják le. A thetikus állításokat kifejező mondatokban nem találunk olyan kifejezést, amely a mondat logikai alanyát nevezné meg, amit az is mutat, hogy ezek nem használhatók válaszként Mi van x-szel? típusú kérdésekre, ahol x a mondat valamely összetevője, csak Mi történt? illetve Mi van? típusú kérdésekre. A (37a–b) példák kategorikus állításokat kifejező mondatokat, a (37c–e) példák pedig thetikus állításokat kifejezőket illusztrálnak.[35]

7.28. táblázat -

(37)

a. János találkozott Júliával.

b. A szomszédomat meglátogatták a gyerekei.

c. Csalogány dalol az ablakomban. (Maleczki 2002)

d. Villámlik.

e. Kigyulladt az iskola. (Kálmán 1985)


Az, hogy a thetikus állításokat kifejező mondatokban nem találunk olyan összetevőt, amely a logikai alanyt nevezi meg, nem jelenti azt, hogy ezeknek a mondatoknak ne lehetne logikai alanya.[36] A (37c–e) mondatok például értelmezhetők úgy, mint amelyek egy implicit idő- vagy hely-argumentumról szólnak (Jäger 1996, Maleczki 2002). (A (37c) mondat határozóragos főneves kifejezése a helyargumentumot jellemzi.)

A fenti adatok tehát azt mutatják, hogy amennyiben a topikot a mondat logikai alanyaként definiáljuk, nem feleltethetők meg egyértelműen egymásnak a magyar mondatok topik szerepű összetevői és a topik-pozícióban elhelyezkedő összetevők: bár minden mondatnak van logikai alanya, azaz szemantikai értelemben vett topikja, nem minden mondatban jelenik meg ez a logikai alany a felszínen, illetve a topik-pozícióban.

Mindezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy sem az az állítás nem igaz, hogy a magyar mondat topik-pozíciójában elhelyezkedő összetevők mindegyike eleget tesz a topik szemantikai tulajdonságainak, sem az, hogy a szemantikai topikok megfeleltethetők lennének a topik-pozícióban elhelyezkedő összetevőknek. Ezek után felmerül a kérdés, hogy mennyiben indokolt a topik-pozíció elnevezés használata a szintaxisban. Az elnevezés használata annyiban indokolt, hogy amennyiben a mondatban egyetlen, eső dallammal ejtett specifikus individuumot jelölő főnévi kifejezés van a topik-pozícióban, az általában rendelkezik a topikok szemantikai tulajdonságaival is, illetve, amennyiben több ilyen kifejezés van a mondatban, akkor közülük a legelső tölti be a topik szerepét, l. (31) példa. Amint a fentiekben már láttuk, az emelkedő intonációval ejtett kontrasztív topikok már nem minden esetben alkalmasak arra, hogy a mondat logikai alanyát azonosítsák. A következő pontban az ezen összetevők interpretációjával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket tekintjük át.

A kontrasztív topikok interpretációja

A kontrasztív topik elnevezés először Szabolcsi (1980, 1981) műveiben[37] jelenik meg a magyarra vonatkoztatva,[38] aki megfigyeli, hogy a topik pozíciójában szereplő kifejezések, emelkedő intonációval ejtve, sajátos, de nem igazságfeltételes jelen téstöbbletet hordoznak azon mondatok jelentéséhez képest, ahol nincs a fenti intonációs mintával ejtett összetevő. A következő mondat[39] mondatkezdő összetevője kontrasztív topik (amelyet egy fókusz-pozícióban lévő összetevő követ):

(38) /János a PADLÓN aludt.

Szabolcsi javaslata szellemében a fenti mondat nemcsak azt az állítást fejezi ki, hogy János a padlón aludt, hanem azt is sugallja, hogy vannak más releváns személyek is Jánoson kívül, akikkel kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy hol aludtak, és azt, hogy ezek a személyek valószínűleg nem a padlón aludtak. Amennyiben az alábbi mondat (38)-at követi a szövegben, explicit módon cáfolja azt a következtetést, hogy a többi releváns személy valószínűleg nem a padlón aludt:

(39) Péter is a PADLÓN aludt.

Az a tény, hogy (39) követheti (38)-at a szövegben anélkül, hogy ellentmondást idézne elő, arra utal, hogy az az állítás, hogy a többi releváns személy nem a padlónaludt, nem logikai következménye a (38) mondatnak. Azokat a törölhető, tehát nemlogikai következtetéseket, amelyek egy adott összetevő vagy konstrukció (jelen esetben a kontrasztív topik összetevő) használatával mindig együtt járnak, Grice (1975) nyomán konvencionális implikatúráknak nevezzük (lásd a 8. fejezet - Pragmatika[0]. fejezetet).

A kontrasztív topikot tartalmazó (38) mondat a diskurzusban többek között a (40) kiegészítendő kérdésre adott válaszként fordulhat elő:

(40) Hol aludt János?

A (38) mondat és benne a kontrasztív topik összetevő interpretációja akkor jellemezhető a legjobban, ha összehasonlítjuk egy olyan kijelentő mondattal, amelynek az igazságfeltételei megegyeznek az övéivel, és amely a diskurzusban is hasonló szerepet tölthet be. Az alábbi mondat igazságfeltételei megegyeznek (38)-éival, és éppúgy alkalmas a (40) kérdés megválaszolására, mint (38):

(41) János a PADLÓN aludt.

Miért választja a fenti kontextusban a beszélő (41) helyett (38)-at a (40) kérdés megválaszolására? Bár kézenfekvőnek tűnik a válasz, hogy (38) segítségével a beszélő azt az implikatúrát is ki kívánja fejezni, hogy a többi releváns személy a padlótól különböző helyen aludt, ez mégsem lehet (38) használatának az oka, hiszen egy (38)-at tartalmazó diskurzus mindig folytatható (39)-cel, ami a kérdéses implikatúrát törli. Másrészről, ha a kontrasztív topik használatának célja az volna, hogy bevezesse azt az implikatúrát, hogy a kontrasztív topik alternatíváira a kontrasztív topikot tartalmazó mondatban szereplő tulajdonság nem igaz, akkor az ilyen típusú implikatúrának minden kontrasztív topikos mondat esetében jelen kellene lennie. (42A–B) egy olyan kérdés–válasz párt illusztrál, ahol a válasz kontrasztív topikja egy kvantoros főnévi kifejezés. Összehasonlításként (42B’)-ben mellékeljük a válasz kontrasztív topik nélküli verzióját is:

7.29. táblázat -

(42)

A: Melyik diák szeretne háromnál kevesebb almát megenni?

B: /Háromnál kevesebb almát JÁNOS szeretne megenni.

B’:JÁNOS szeretne háromnál kevesebb almát megenni.


Ha a kontrasztív topik használatának a célja a fentiekben említett implikatúra bevezetése, (42B) használatának az kellene hogy legyen a célja, hogy a következő implikatúrát bevezesse: amennyiben más számú almára kérdezünk rá (pl. Ki szeretne ötnél több almát megenni?), a válasz nem János lesz. Ez az információ azon ban a mondat igazságfeltételes jelentéséből is következik, tehát státusza nem implikatúra, hanem logikai következmény: amennyiben János háromnál kevesebb almát szeretne megenni, mint ahogyan a mondat állítja, akkor természetes, hogy János nem szeretne három vagy annál több almát megenni.

Amint a fentiekben említettük, a (38) mondat annak az állításnak az igazságát is sugallja, hogy vannak Jánoson kívül más releváns személyek is a diskurzusban. Mi ennek az állításnak a (38)-hoz viszonyított státusza? Ez az állítás nem a (38) által bevezetett (törölhető) implikatúra, hiszen ha (38)-at egy neki ellentmondó állítást kifejező mondattal, például (43)-mal folytatjuk, a diskurzus nem lesz koherens:

(43) Nem is volt senki más jelen.

Figyeljük meg, hogy a (43) mondat nemcsak a (38) folytatásaként, hanem a (38) mondat (44)-ben szereplő tagadott változatának folytatásaként sem ad koherens diskurzust eredményül:

(44) /János nem aludt a padlón.

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy az az állítás, hogy vannak más releváns személyek Jánoson kívül, akikkel kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy hol aludtak, nem a (38) által bevezetett implikatúra. Ez egy olyan állítás, amelynek az igazságát el kell fogadnunk ahhoz, hogy a (38) mondattal állítást közöljünk. Az olyan állításokat, amelyeket igaznak kell elfogadni ahhoz, hogy egy adott mondat segítségével állítást fogalmazhassunk meg, azt tagadhassuk, illetve rákérdezhessünk, a mondat előfeltevéseinek nevezzük. Azt, hogy egy mondatnak mely állítások az előfeltevései, úgy lehet tesztelni, hogy megnézzük, mik azok az állítások, amelyek igazsága a mondatból, annak tagadott, illetve kérdő változatából is következik (az előfeltevésekről részletesebben 1. Kiefer 1983).

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy (38) abban különbözik (41)-től, hogy (38)nak előfeltevése az az állítás, hogy Jánoson kívül vannak még más releváns személyek is, akikkel kapcsolatban feltehető az a kérdés, hogy hol aludtak, míg (41)nek nem. (38)-at tehát akkor használja a beszélő, ha feltételezi a fenti állítás igazságát. De valóban minden mondatban azt az előfeltevést vezeti be a kontrasztív topik, hogy az általa jelölt dolognak vannak olyan alternatívái, amelyekre feltehető az a kérdés, amit a mondat megválaszol?

Ha ez így lenne, (42B) azt az előfeltevést vezetné be a diskurzusba, hogy vannak a háromnál kevesebb kvantorral jellemzett mennyiségen kívül más olyan mennyi ségek, amelyekről megkérdezhető, hogy melyik diák szeretne olyan mennyiségű almát megenni. Azzal, hogy vannak a háromnál kevesebb mennyiségtől különböző olyan mennyiségek, amelyekről fel lehet tenni a fenti kérdést, a beszélők (42B) kimondása előtt is tisztában vannak. Amivel nincsenek tisztában, az az, hogy van-e a háromnál kevesebb kvantor által jelölt mennyiségen kívül még egy olyan mennyiség, amelyről elmondható, hogy egy releváns diák ilyen mennyiségű almát szeretne megenni. A (42B) mondat azt sugallja, hogy van, ezért ez tekinthető a mondat előfeltevésének (a mondat tagadott változatából is következik az állítás).

A fenti előfeltevés formális módon a következőképpen fogalmazható meg: létezik egy, a releváns mennyiségeket, köztük a háromnál kevesebb kvantor által jelölt mennyiséget tartalmazó halmaz, létezik a releváns diákokból (János alternatíváiból), illetve ilyenek halmazaiból álló halmaz, és egy olyan leképezés az első halmazból a másodikba, amely minden mennyiséghez egy diákot (vagy diákok halmazát) rendeli, mégpedig azon diákot (vagy diákok halmazát), aki (akik) az adott mennyiségű almát szeretne (szeretnének) megenni. A fenti típusú függvényből csak egy létezhet, hiszen például ha a háromnál kevesebb mennyiséghez Jánoson kívül még egy diák hozzárendelhető, aki annyi almát szeretne megenni, a (42B) mondat hamissá válik. Tekintettel arra, hogy azokat a leképezéseket, amelyek egy halmaz minden eleméhez egy másik halmaz pontosan egy elemét rendelik hozzá, a matematikában függvénynek nevezik, azt is mondhatjuk, hogy a (42B) mondat előfeltevése az, hogy létezik adott mennyiségek halmazát diákok halmazába a fenti szabály alapján leképező egy és csak egy függvény. Az, hogy (42B) előfeltételezni látszik, hogy a mondatban szereplő mennyiségen kívül még van legalább egy releváns mennyiség, amelyhez valamely diákok hozzá vannak rendelve, abból kö vetkezik, hogy a függvények értelmezési tartománya (az a halmaz, amelynek elemeihez a függvény egyenként a másik halmaz elemeit rendeli) általában több mint egy elemet kell hogy tartalmazzon (Krifka 2001).

Általánosítva tehát megállapítható, hogy a kontrasztív topikot tartalmazó mondatok előfeltételezik egy és csak egy olyan függvénynek a létezését, amely a kontrasztív topik és legalább egy alternatívája által bevezetett halmazt képezi le a kontrasztív topikot követő főhangsúlyos összetevő és alternatívái által meghatá rozott halmazba, egy a mondat által meghatározott szabály alapján. Az, hogy pontosan mely elemek alkotják a két halmazt, a szövegelőzménytől és a kontextustól is függ.

A fentiek alapján (38) előfeltevése a következő módon fogalmazható meg: van egy és pontosan egy olyan függvény, amely a releváns személyek halmazát képezi le azon helyek halmazába, amelyek alvásra alkalmasak, és ez a függvény egy he lyet akkor rendel egy személyhez, ha a személy az adott helyen aludt.

Azt, hogy a kontrasztív topikot tartalmazó mondatok előfeltevését a fenti függ vény segítségével fogalmazzuk meg, a felsoroltakon kívül még egy további érv is motiválja: a kontrasztív topikot tartalmazó kijelentő mondatok igen gyakran fordulnak elő több kérdőszót tartalmazó kiegészítendő kérdésekre adott válaszok ré szeként. (38) például a következő kérdésre ad részleges választ:

(45) Ki hol aludt?

Amint könyvünk 5. fejezetében láthattuk, a fenti típusú kérdések olyan választ várnak, amelyek az első kérdőszó tartományának minden eleméhez (tehát a rele váns személyek mindegyikéhez) hozzárendelik a második kérdőszó tartományának (a releváns helyek halmazának) egy elemét, ez pedig azt jelenti, hogy előfeltételezik, hogy van egyetlen olyan függvény, amely a fenti tartományokat egymásba leképezi.[40]

A kontrasztív topikot tartalmazó mondatok interpretációjával kapcsolatban tehát megállapítottuk, hogy a kontrasztív topik öszetevő nem mindig alkalmas a mondat logikai alanyának megnevezésére. Megállapítottuk, hogy a fenti típusú mondatok egy speciális függvény létezését előfeltételezik.