Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A mondatszemantika tárgya[25]

A mondatszemantika tárgya[25]

A mondatszemantika a mondatok jelentésével foglalkozik. Tekintettel arra, hogy a mondatokat nem készen tároljuk a fejünkben, hanem a szótári egységekből rakjuk össze őket az általunk ismert mondattani szabályok alapján, bizonyosra vehető, hogy a mondatokhoz jelentéseket sem egyenként rendelünk, hanem kompozicionális módon számoljuk ki őket a szótári egységek jelentése és a szintaktikai szerkezet alapján. A mondatok szemantikai elemzése tehát mindig egy szintaktikai elemzésre támaszkodik. Tekintettel arra, hogy a fenti „Szószemantikai elméletek”. pontban említett szemantikai irányzatok közül leginkább a formális szemantika érdeklődik a mondatjelentés iránt, és egyedül ez képes arra, hogy a természetes nyelvek kellően nagy számú mondattani konstrukciójára meghatározza, milyen szabályok alapján számolható ki az alkotórészeik jelentéséből az egész szerkezet jelentése, a mondatszemantikai kérdések tárgyalása során a fenti irányzat szemléletmódját fogjuk követni.

A kijelentő mondatok jelentésének legfontosabb, de nem egyedüli komponensét alkotják az igazságfeltételek, vagyis azok a feltételek, amelyek teljesülése esetén a mondat igaz állítást fejez ki. Egy kijelentő mondat igazságfeltételeit ismerni annyit tesz, mint birtokában lenni azon információknak, amelyeket a mondat a világról kö zöl. Egy kijelentő mondatnak akkor van több jelentése, ha igazságfeltételeknek legalább két, egymástól különböző halmazát tudjuk hozzá rendelni (vagyis a világ kétféle „állapota” esetén is igaz lehet). A következő mondat például többértelmű:

(25) Béla szeretné felpróbálni a nyakkendőt a kirakatban.

(25) akkor is igaz, ha Béla a kirakatban lévő nyakkendőt szeretné felpróbálni valahol (tehát nem feltétlenül a kirakatban), és akkor is, ha ő egy bizonyos (nemfeltétlenül a kirakatban lévő) nyakkendőt a kirakatban állva szeretne felpróbálni. A szemantika feladata, hogy többértelmű mondatok esetében megmondja, hogy a többértelműség az egyes szavak többértelműségének vagy a szerkezet sajátosságainak köszönhető-e.[26] Amellett, hogy egy mondat több állítás leírására is alkalmas lehet, olyan esetekkel is találkozunk, amikor több mondat ugyanazokat az igazságfeltételeket fejezi ki, mint például a (26a–c) mondatok esetében:

7.21. táblázat -

(26)

a. Mari szereti Jánost.

b. Jánost szereti Mari.[27]

c. Szereti Mari Jánost.


Könyvünk 5. (mondattani) fejezetében láthattuk, hogy a magyar nem tartozik azon nyelvek közé, amelyekben az összetevők mondatbeli helye azok mondatrészi szerepét tükrözi. A (26a–c) mondatok mindegyike jólformált, bár összetevőik különböző szintaktikai pozíciókat foglalnak el. Emellett igazságfeltételeik is megegyeznek, mindhárom akkor és csak akkor igaz, ha a Mari nevű személy szereti a János nevű személyt. Jelentéstani szempontból mégis van köztük különbség, hiszen nem helyettesíthetők egymással mindenféle kontextusban. Olyan szövegben, amelyben korábban Jánosról (vagy egy Jánost is tartalmazó csoportról) volt szó, de Mariról nem, vagy egy Mi van Jánossal? típusú kérdésre adott válaszként, (26a) kevésbé elfogadható, mint (26b), míg egy olyan szövegben, amelyben Mariról (vagy egy ot tartalmazó csoportról) volt szó korábban, de Jánosról nem, illetve egy Mi van Marival? típusú kérdésre adott válaszként (26b) kevésbé elfogadható, mint (26a). Végül (26c) leginkább olyan szövegbe illik, amelynek előző mondataiban sem Mari, sem János nem szerepelt, pl. egy Mi újság? típusú kérdésre válaszként.

Tekintettel arra, hogy a magyar mondatban az egyes összetevők szintaktikai szerkezetben elfoglalt helye nem kell hogy tükrözze azok mondatrészi funkcióját (mivel az a ragokból leolvasható), a szintaktikai szerkezet szerepet tud vállalni az információ strukturálásában. A mondattani fejezetben láthattuk, hogy a magyar mondatszerkezet generatív leírása két olyan szintaktikai pozíciót is megkülönböz tet, amelyeket az információs szerkezet leírására használatos fogalmak segítségé vel jellemez: a mondat topik- és fókusz-pozícióját.

A következőkben részletesen megvizsgáljuk a topik és fókusz fogalmak használatát az információs szerkezet vizsgálatában, és megnézzük, hogy a magyar mondatok topik-, illetve fókusz-pozícióiban elhelyezkedő összetevőinek interpretációja mennyiben felel meg a fenti fogalmak szemantikai értelmezésének. Ezek után két olyan további jelenséggel, a progresszív aspektusú mondatok interpretációjával és az objektív–szubjektív modalitás megkülönböztetésének kérdésével foglalkozunk, amelyek megértésében, magyarázatában nagy szerepet kapnak a mondatok információs tagolásával kapcsolatos ismeretek.

Honnan lehet megállapítani azt, hogy egy mondat mennyire illik egy adott szövegbe? A nyelv alapvető funkciója, az információközlés akkor valósul meg, ha minden mondat hordoz valamilyen új információt, vagyis olyan információt, amely a megelőző szövegből, illetve a hallgató előzetes tudásából nem következik. Annak érdekében, hogy ez az új információ a hallgató ismeretei közé a lehető legkisebb erőfeszítés árán épülhessen be, arra van szükség, hogy megfelelően kapcsolódjék a szövegelőzményhez, illetve a hallgató egyéb ismereteihez. Minden egyes nyelvnek vannak eszközei arra, hogy megkülönböztesse a mondataiban az újnak tekintett információt hordozó elemeket azoktól, amelyek az utóbbiakat a szövegelőzményhez és a hallgató előzetes tudásához kapcsolják, vagyis a mondatok által közölt információt strukturálja. Az információ fenti típusú strukturálása az egyes nyelvekben általában prozódiai (hangsúly, intonáció) vagy mondattani eszközökkel történik. Azt tehát, hogy egy mondat mennyire illeszkedik egy szövegbe, a mondat információs szerkezetének[28] a vizsgálata alapján lehet meghatározni. Az információs szerkezet vizsgálata azt jelenti, hogy megkeressük a mondat által közölt információ azon elemeit, amelyeket a mondat újként mutat be, és megvizsgáljuk, hogyan kapcsolódik ez az információ a szövegelőzményhez. Egy mondat akkor illeszkedik egy szövegbe, ha a mondatban újként megjelenített információ nem következik a szövegből, illetve, ha azok az eszközök, amelyek a mondatban szereplő új információt a szövegelőzményhez kapcsolják, megfelelően vannak megválasztva (lásd a „A topik-pozíció és a topik funkció”. pontot).

Eddig csak a kijelentő mondatok jelentéséről ejtettünk szót. A kérdő, felszólító, stb. mondatok szemantikai leírását általában a kijelentő mondatokéra vezetjük vissza: a kérdő mondatokét például azokéra, amelyek a kérdésre adott válaszként előfordulhatnak, a felszólító mondatokét pedig azokéra, amelyek olyan állításokat írnak le, amelyek akkor lesznek igazak, amikor a világnak a felszólító mondat által megkívánt állapota előáll. A továbbiakban mi itt ezért a kijelentő mondatok vizsgálatára koncentrálunk.