Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A szöveg fizikai megvalósulása

A szöveg fizikai megvalósulása

A szöveg első említendő összetevője, a szövegtest fizikai jellege (hangsor, íráskép), annak szerveződése, kiterjedése, vagyis az, hogy milyen az a fizikai jelenség, amely a szöveget hordozza. Ez minden beszélő és hallgató számára (nagyjából) azonos.

A szövegtest fontos jellemzője a terjedelem. A rövid szöveg egyetlen fizikai egységként értelmezhető, egy nem összetett kommunikációs egységként. A hosszú szöveg gyakran több fizikai egység szerkezeteként (például egy könyv több kötetében vagy fejezetében, sorozatok részeként), vagy részekre osztott fizikai egységként (például a bekezdésekben) és összetett kommunikációs egységként jelenik meg. A szöveg fizikai megnyilvánulásának észlelése és feldolgozása időben történő kogníció. A szövegtest linearitása alapvető, de „felszíni” tulajdonság. A linearitás eredendoen a beszédből származik. A linearitás alapja az a tény, hogy az emberi beszédben az elemi jeleket csak időben egymás után lehet kimondani. Ám valójában nem puszta szekvencialitásról van szó, hiszen már a beszédészlelésben párhuzamos műveletek sora érvényesül. Az írás észlelése egyrészt térben és egyúttal időben folyamatos, másrészt térben és időben átfogó. Vannak olyan szövegek, amelyek nem a hagyományos lineáris rendben készülnek (a reklámtól a vizuális költészetig, ilyen például Weöres Sándor Keresztöltés című verse), így más olvasási módot kívánnak (lásd a „A beszéd elsődlegessége”. pontot is). A beszéd és az írás fizikai megnyilvánulásában megmutatkozik azok tagolási lehetőségeinek sora.

A szöveg kezdetét és végét reprezentáló, beszédhelyzettől és szövegtípustól is függő nyelvi (és metakommunikációs) formákkal nem a szövegtest tárgyalásánál kell foglalkozni, mert azok nem a fizikai megnyilvánulás, hanem az összetett értelemszerkezet részei, tehát bemutatásuknak ott van a helye.

Az írott vagy nyomtatott szöveg nem egyszerűen elkezdődik valahol, hanem a kezdetet nyomdatechnikailag kiemelt részek jelölik (cím, szerző, mindkettő többnyire az adott tér közepén szimmetrikusan, mindig helyközzel elkülönítve a szövegtol; más esetekben helyköz, az első szavak félkövér szedése és hasonlók jelölik a szöveg kezdetét, helyköz a végét). Könyv esetében a könyvnek a fizikai térrendszere (borító elöl, hátul, belső címlap, záró üres oldal) adja meg a határokat. A szépirodalmi szövegek nemegyszer utalnak saját kezdetükre és végükre (jellegzetes példája ennek Esterházy Péter A szív segédigéi című műve).

A szöveg mérete, terjedelme a fentieknek megfelelően összetett jelenség, amely az egyetlen hangból (betűből) álló egységtől a nagy terjedelmű, sőt a végtelenített méretig terjedhet (ez utóbbira lásd az önmagába visszaforduló mondókákat vagy például Joyce-tól a Finnegans Wake-et). A szöveg mérete összefügg a beszédhelyzettel, a hozzá tartozó szövegtípussal, a beszélő motivációival, a hallgató elvárásaival és a téma konceptuális szerkezetével.

A szöveg terjedelmét a kommunikációs tényezők, így a beszédhelyzet, a tudás és az érvényesülő elvárások (normák) is meghatározzák. A rövid szöveg egyrészt kevesebb közlendőt tartalmaz, másrészt több információt használ fel a beszédhelyzetből és a résztvevők tudására is jobban épít. Például a következő rövid szöveg elsősorban a beszédhelyzetből érthető meg, amelyben a feleség kérdezi a férjet, aki egy bizonyos dolog megvásárlásának céljával távozott, és a feltett kérdés előtt érkezett haza:

6.2. táblázat -

(2)

– Kaptál?

 

– Igen.


E rövid kérdés feltételezi, hogy mind a kérdező, mind a válaszoló tudja, hogy vásárlásról van szó, valamint azt is, hogy minek a vásárlásáról. Más esetben, például egy lexikonszócikkben vagy egy hírben nem lehetséges ennyi információt kifejtetlenül a beszédhelyzetre hagyni, minél többet kell a szövegnek közölnie, mint például a következő újsághírben:

(3) Huszonöt év a természet szolgálatában címmel hirdetett meg országos gyermekrajz- és fotópályázatot a negyedszázados fennállását ünneplő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A csaknem háromezer beérkezett legsikeresebb alkotásból rendezett kiállítás február 27-ig tekinthető meg a Marczibányi Téri Szabadidőközpontban.

A (3) példa napilapban jelent meg, amelyben olvasható az aznapi dátum, az adott oldal tetején a rovatcím („Környezetvédelem”), amely a témát általánosságban megjelöli, továbbá a rovaton belüli alegység címe is („Zöld hírek”), ezért az olvasó a konkrét szövegen kívül számos további, a szöveghez tartozó, nyelvileg kifejtett ismerettel rendelkezik a szöveg megértéséhez.

A szöveg tehát értelmi kommunikációs egység. A fenti (1) és (2) példák egyszerű értelmi egységek, amelyek egy dologra összpontosítanak, de a második példa még így is több dolgot kapcsol össze (a természetvédelem, az egyesület, a rajzolás és a pályázat, verseny tudáskeretét). A szöveg leírásakor azt kell bemutatni, hogy ez az értelmi egység miképp jön létre nyelvi és nem nyelvi összetevőkből.