Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

6. fejezet - Szövegtan

6. fejezet - Szövegtan

Tolcsvai, Nagy Gábor

Szöveg és szövegtan

A szöveg nyelvi vagy általában nyelvi jellegű kommunikációs egység. Az emberi kommunikáció során a beszélő (az író) valami ismeretet közöl a hallgatóval (olvasóval), meg kívánja őt győzni valamiről, valamilyen cselekvésre készteti, valamilyen érzelmet fejez ki, ill. a beszélgetők fenntartják egymás között a kapcsolatot, vagy a megismerés során kommunikálnak nyelvileg. A kommunikáció tehát nem merül ki az információátadás (a „gondolatközlés”) aktusában, hiszen többféle, eltérő modalitás (például a meggyőzés vagy a magyarázás) is érvényesülhet benne, ami sokkal inkább manipuláció, mint kommunikáció. A nyelv tehát, amennyiben kommunikáció, nem pusztán közvetítés, hanem jelentéselőállítás, a kommunikáció nem csupán résztvevői szerkezetben történik meg, hanem hozzászabó/jóváhagyó szerkezetben is, ahol nemcsak a tudásra késztetés, hanem az elhivésre késztetés és a cselekvésre késztetés is uralkodhatik. A szöveg a kommunikáció nyelvi egysége, vagyis egy térben és időben viszonylag jól körülhatárolható része, amely szerkezetileg és jelentésében (tartalmilag) viszonylagosan lezárt nyelvi produktum, mely a beszédhelyzet közegében értelmezhető.

A szöveg fogalmát a nyelvtudomány két jellegzetes nézőpontból közelíti meg a legáltalánosabban. Az egyik nézőpontból magáról a szövegről esik szó. Ekkor a leírás kiindulópontja a szöveg mint önálló, fizikailag is megjelenő nyelvi produktum, amelynek a szerkezete és a nyelvi összetartó ereje vizsgálandó, és amelynek vannak szituációs vonatkozásai. A másik nézőpontból a diskurzusról esik szó, tehát valamilyen beszédhelyzetben megjelenő nyelvi produktumról, amely a beszédhelyzet tényezőivel és más nyelvi produktumokkal való viszonyában vizsgálandó, és amelynek vannak szövegszerkezeti jellemzői. A szöveg összetett leírásában a két nézőpontot egyaránt érvényesíteni kell. A szöveg ebben az értelemben szerkezettel és belső összetartó erővel rendelkező nyelvi produktum, amely szituációs és intertextuális viszonyaiban kapja meg tényleges jellemzőit. A szöveg kifejezés az alábbiakban ebben az összetett jelentésében értendő.

A szöveg lényegét a legtöbb nyelvészeti szövegmagyarázatnak megfelelően a nyelvről és a világról való ismeretek összetett képletében lehet megadni, hiszen a szövegben összekapcsolódnak a nyelvi és a világról való ismeretek. A világról és a nyelvről való tudás viszonyát többféleképpen írja le a tudomány. Ezért több szövegmagyarázat lehetséges.

  1. A szövegmagyarázat a nyelv nyelvtana felől közelíti a szöveget, és azt hozza kapcsolatba a nem nyelvi összetevőkkel. Ekkor egyfajta moduláris modell készül a szövegről, amelyben a mondattani, jelentéstani és pragmatikai jellemzők külön-külön kapják meg szövegtani leírásukat.

  2. A szövegmagyarázat a szöveg kommunikációs és kognitív összetettsége felől indul ki, és az eleve összetettként feltételezett egység összetevőit veszi sorra különböző szempontok szerint. Ekkor inkább valamilyen funkcionális holista modell készül a szövegről, amelyben az egyes nyelvi kifejezések (ekképp a nyelvtani kategóriák) a szövegtani, mondattani és morfológiai funkciók összhangjában, szoros összefüggésükben kapják meg szövegtani leírásukat, mindig jelentéstani alapon.

  3. A szövegmagyarázat a beszédhelyzet pragmatikai szempontjait (lásd a 8. fejezet - Pragmatika[0]. fejezetet) egy szövegtipológiában elrendezve közelíti meg a szöveget.

Az első változatot választotta a hatvanas és hetvenes években kialakuló szövegtan, amely akkor mondatgrammatikai vizsgálatok közben jutott el a szöveg kategóriájáig. Hamar kiderült azonban, hogy a szöveg nem írható le pusztán nyelvtani fogalmakkal. Az alábbiakban a szöveg kognitív és kommunikációs összetettsége lesz a kiindulópont. Ennek az összetettségnek a legfontosabb tényezői a következők.

A szöveg mindig valamilyen nyelvi interakcióban funkcionál. A nyelvi interakció a beszélő és a hallgató közös, egymásra irányuló cselekvése, amelyben a résztvevők mindegyike tevékenyen részt vesz, a beszédhelyzetre, a témára vonatkozó aktivált tudásával.

A nyelvi interakcióról és a beszédhelyzetről való tudás mintákban (sémákban) rendeződik el. Ezek a minták részben egyetemesek, részben kultúraspecifikusak. A nyelvi interakció és a beszédhelyzet mintái a szöveg jól leírható közegét adják. Ugyanakkor e minták alapján inkább valószínűsíthető, mint megjósolható egy bekövetkező szöveg jellege és megértési feltételei.

A beszélő a szövegben valamely dolgot, eseményt fogalmilag megkonstruál egy adott nézőpontból, amelyet a hallgató feldolgoz. A különböző szintű nyelvi kifejezések ennek a konstruálásnak az összetevői. A szöveg nem egyszerűen az építőkockaelv alapján jön létre vagy válik érthetővé, tehát nem pusztán a kisebb elemekből lesz nagyobb. A szöveg nem tekinthető mondatok összekapcsolt láncának. A szöveg nyelvi összetevői különböző funkciókat töltenek be, amelyek párhuzamosan együtt és egymásra hatva járulnak hozzá a szöveghez.

A szöveg általában viszonylag terjedelmes nyelvi produktum. Természetesen vannak igen rövid szövegek is, de többségük esetében a feldolgozás, vagyis a szöveg műveleti (dinamikus) jellege igen fontos. A szöveg mindig valamilyen nyelvi interakció középponti összetevője, amelyet a beszélő létrehoz, a hallgató megért. A beszélő vagy hallgató nyelvi és szövegre vonatkozó tudása egyszerre szerkezeti (strukturális) és műveleti (procedurális), s mindkét tudásfajta érvényesül az alkotáskor és a megértéskor (a hosszú távú és a rövid távú emlékezet működésének segítségével). Eszerint a beszélő és a hallgató a szöveget fel tudja dolgozni a beérkező információk összetett soraként (műveleti jelleggel), és át tudja látni teljes struktúraként (szerkezeti jelleggel), vagyis a szöveget a megalkotásban és a megértés folyamatában főképp elemek párhuzamos és egymásra következő elrendezéseként fogja föl (amelyeket a sorrendi helyzettől függetlenül is egymásra vonatkoztat e folyamatban), míg a teljes szöveg ismeretében az átfogó, lényegi összefüggésekre összpontosít, így tudja a szöveget megérteni. Mindennek következtében a szöveggel mind alkotója, mind befogadója több formában találkozik. Ezek közül nyelvészeti szövegtani szempontból a következő három fontos:

  • A szöveg fizikai megvalósulása (beszélt, írott, nyomtatott, képernyőn megjelenő, mindegyik különböző szerkezetekben).

  • A szöveg műveleti feldolgozása, azaz a szöveg észlelése és befogadása közben elvégzett megértő műveletek sora, melyekben a nyelvi kifejezések és szerkezetek, valamint azok viszonyai feldolgozódnak. E műveletsor nyomán jön létre a szöveg on-line (műveleti) szerkezete.

  • A szöveg összetett konceptuális szerkezetének a feldolgozása, amely a szöveg lényegi tartalmát reprezentálja. E szerkezet, a szöveg konszolidált (összevont) szerkezete a szöveg műveleti feldolgozása során alakul ki.

A szövegről mint összetett nyelvi produktumról és produkcióról csak e három szempont együttes figyelembevételével lehet leírást adni. A nyelvészeti szövegtanok korábban a második formára összpontosítottak úgy, hogy a feldolgozói műveleteket nyelvi szerkezetekben írták le. Ám a szöveg befogadója nem feltétlenül emlékszik a szöveg összes korábbi nyelvi szerkezeti összetevőjére a befogadás későbbi szakaszaiban; a legfontosabb szereplőkre, eseményekre és viszonyokra viszont egy összesítő fogalmi hálóban igen. Nyelvtudományi tekintetben elsősorban a második és harmadik forma a lényeges.

Irodalom

[CH06-B01] Bal¡zsJ¡nos 1985. A szöveg. Budapest, Gondolat Kiadó.

[CH06-B02] Beaugrande,Robert-Alain de 1980. Text, discourse, and process. London, Longman.

[CH06-B03] Beaugrande,Robert-Alain deWolfgang U.Dressler2000 [1981]. Bevezetés a szövegnyelvészetbe. Fordította: Siptár Péter. Budapest, Corvina Kiadó.

[CH06-B04] BékésiImre 1986.A gondolkodás grammatikája. Budapest, Tankönyvkiadó.

[CH06-B05] BékésiImre 1993. Jelentésszerkezetek interpretációs megközelítése. Szeged, JGYTF Kiadó.

[CH06-B06] BékésiImreH. TóthImre (szerk.) 1994. Bárczi Géza centenárium. Szeged, MTA Szegedi Területi Bizottsága.

[CH06-B07] Brinker,KlausGerdAntosWolfgangHeinemannSven F.Sager (szerk.) 2000. Text- und Gesprächslinguistik / Linguistics of text and conversation. Ein internationales Handbuch zeitgenössischer Forschung / An international handbook of contemporary research. Berlin, NewYork, Walter de Gruyter.

[CH06-B08] Brown,GillianGeorgeYule1983. Discourse analysis. Cambridge, Cambridge University Press.

[CH06-B09] Dascal,Marcelő (szerk.) 1985. Dialogue: An interdisciplinary approach. Amsterdam, John Benjamins.

[CH06-B10] Dijk,Teun A. van (szerk.) 1985. Handbook of discourse analysis. London, Academic Press.

[CH06-B11] Dijk,Teun A. van 1988. News as discourse. Hillsdale, NJ, Lawrence Erlbaum.

[CH06-B12] Dijk,Teun A. van (szerk.) 1997a. Discourse as structure and process. Discourse studies 1. London, SAGE Publications.

[CH06-B13] Dijk,Teun A. van (szerk.) 1997b. Discourse as social action. Discourse studies 2. London, SAGE Publications.

[CH06-B14] Dressler,Wolfgang U. 1992. Between grammar and discourse. In: M.Pütz (szerk.): Thirty years of linguistic evolution. Studies in honor of René Dirven on the occasion of his sixtieth birthday. Amsterdam – Philadelphia, John Benjamins, 149–159.

[CH06-B15] Dressler,Wolfgang U. (szerk.) 1978. Current trends in textlinguistics. Berlin – New York, Walter de Gruyter.

[CH06-B16] FehérErzsébet 2000. A szövegkutatás megalapozása a magyar nyelvészetben. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH06-B17] Franke,Wilhelm 1990. Elementare Dialogstrukturen: Darstellung, Analyse, Diskussion. Tübingen, Niemeyer.

[CH06-B18] Givón,Talmy 1989. Mind, code and context. Essays in pragmatics. Hillsdale, Lawrence Erlbaum.

[CH06-B19] Givón,Talmy 1995. Coherence in text vs. coherence in mind. In: M. A.GernsbacherT.Givón (szerk.): Coherence in spontaneous text. Amsterdam – Philadelphia, John Benjamins, 59–115.

[CH06-B20] Halliday,M. A. K.RuquaiyaHasan1976. Cohesion in English. London, Longman.

[CH06-B21] KieferFerenc 1979. Szövegelmélet – szövegnyelvészet – szöveggrammatika. Magyar Nyelvőr103: 216–225.

[CH06-B22] KieferFerenc 1992. A szöveg időszerkezetérol. In: Petőfi S.JánosBékésiImre (szerk.): Szemiotikai szövegtan. 4. Szeged, JGYTF Kiadó, 40–55.

[CH06-B23] KocsányPiroska 1985. Az aforizma mint szövegtípus. Studia Poetica7: 59–74.

[CH06-B24] KocsányPiroska 1989. Szövegnyelvészet vagy szövegek nyelvészete?Filológiai Közlöny35: 26–43.

[CH06-B25] KocsányPiroska 1991. Az is és a csak szövegteremtő szerepben. Magyar Nyelvőr115: 175–190.

[CH06-B26] KocsányPiroska 1992. Szövegnyelvészet versus szövegelemzés. In: Petőfi S.JánosBékésiImreVassLászló (szerk.): Szemiotikai szövegtan 5. Szeged, JGYTF Kiadó, 145–52.

[CH06-B27] KocsányPiroska 1995. Muhelytanulmány az o névmásról. Magyar Nyelvőr119: 285–93.

[CH06-B28] KocsányPiroska 1996. Szövegnyelvészet és szövegtan. (Részletek egy tudomány történetéből.) In: SzathmáriIstván (szerk.) Hol tart ma a stilisztika?Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 152–163.

[CH06-B29] KocsányPiroska 1997. Pro-drop und Textkoherenz: Interagierende Regeln im Gebrauch des Subjektpronomens im Ungarischen. Acta Linguistica Hungarica44: 385–411.

[CH06-B30] KocsányPiroska 2002. Szöveg, szövegtípus, jelentés: a mondás mint szövegtípus. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH06-B31] Langacker,Ronald W. 2001. Discourse in cognitive grammar. Cognitive Linguistics12: 143–188.

[CH06-B32] Németh T.Enikő 1996. A szóbeli diskurzusok megnyilatkozáspéldányokra tagolása. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH06-B33] Petőfi S.János 1996. Az explicitség biztosításának feltételei és lehetőségei természetes nyelvi szövegek interpretációjában. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete.

[CH06-B34] Petőfi S.János 2004. A szöveg mint komplex jel. Bevezetés a szemiotikai-textológiai szövegszemléletbe. Budapest, Akadémiai Kiadó.

[CH06-B35] PléhCsaba 1998. A mondatmegértés a magyar nyelvben. Budapest, Osiris Kiadó.

[CH06-B36] PléhCsabaRadicsKatalin1976. „Hiányos mondat”, pronominalizáció és a szöveg. Általános Nyelvészeti Tanulmányok11: 261–277.

[CH06-B37] PléhCsabaSíklakiIstvánTerestyéniTamás (szerk.) 1998. Nyelv, cselekvés, kommunikáció. Budapest, Osiris Kiadó.

[CH06-B38] Rickheit,Gert (szerk.): Kohärenzprozesse. Modellierung von Sprachverarbeitung in Texten und Diskursen. Opladen, Westdeutscher Verlag.

[CH06-B39] Strohner,Hans 1990. Textverstehen. Kognitive und kommunikative Grundlagen der Sprachverarbeitung. Opladen, Westdeutscher Verlag.

[CH06-B40] Stutterheim,Christiane von 1997. Einige Prinzipien des Textaufbaus. Empirische Untersuchungen zur Produktion mündlicher Texte. Tübingen, Niemeyer.

[CH06-B41] Szikszainé NagyIrma 1999. Leíró magyar szövegtan. Budapest, Osiris Kiadó.

[CH06-B42] TátraiSzilárd 2002. Az „én” az elbeszélésben. A perszonális narráció szövegtani megközelítése. Budapest, Argumentum Kiadó.

[CH06-B43] Tolcsvai NagyGábor 2000. A kognitív nyelvészet elméleti hozadéka a szövegtan számára. Magyar Nyelvőr124: 494–500.

[CH06-B44] Tolcsvai NagyGábor 2001. A magyar nyelv szövegtana. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

[CH06-B45] Tolcsvai NagyGábor 2003. Topikaktiválás és topikfolytonosság magyar nyelvű szövegekben. Általános Nyelvészeti Tanulmányok20: 295–325.