Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A hanglejtés

A hanglejtés

A korábbiakban a főhangsúlyt úgy határoztuk meg, hogy az mindig dallamelemet indít. Dallamelemeknek azokat a nyelvtani szereppel bíró dallammintákat nevezzük, amelyekből a magyar hanglejtés felépül (lásd a „Rezgésszám, hangmagasság, hanglejtés”. pontot). Tehát az a nyomatékos szótag, amely nem indít dallamelemet, mellékhangsúlyos. A valóságos hangerőkülönbségek a főhangsúly szempontjából nem érdekesek: két főhangsúlyos szótag nem feltétlenül egyformán hangos, és az sem biztos, hogy egy főhangsúlyos és egy mellékhangsúlyos szótag közül az előbbi a hangosabb.

A magyarban tízféle dallamelemet különböztethetünk meg; ezenkívül van még két olyan dallamforma, a függelékdallam és az előke, amelyek nem főhangsúlyos szótaggal kezdődnek. A dallamelemek egy része többféle változatban fordul elő attól függően, hogy hány szótagon terülnek szét. Három változatot tartunk számon: az egy szótagos, a két szótagos és a három vagy több szótagos változatot. Ezen kívül bizonyos esetekben némi szabad mozgástér is van az egyes dallamminták megvalósításában.

Az eső jellegű dallamelemek között találjuk az eső, a féleső és az eső-emelkedő dallamot. Több szótagos változatukban a hangmagasság az első és a második szótag között nagyot lép lefelé; az egy szótagos változatban ezen a szótagon belül történik meg a hangmagasság csökkenése.

Az eső dallam (jele: a dallamelemet indító – főhangsúlyos – szótag elé tett \) az alapvonalon (a beszélő normális hangterjedelmének alsó határán) ér véget és a mondat végét jelzi kijelentő és kérdőszavas kérdő mondatokban, pl. \Elmegyek. \Hová mész\ \El.

A féleső dallam (jele: `) nem éri el az alapvonalat; ez a leggyakoribb dallamelem mondat belsejében levő főhangsúlyos szótagokon. A következő példákban mindegyik főhangsúlyos szótag féleső dallamot indít, kivéve az utolsót (amely esőt): ` Elmegyek az ` erdőbe \fát vágni. ` Miért kell az ` erdőbe menni ` ahhoz, hogy \fát vágjon az ember\

Az eső-emelkedő dallam (jele: ˅) az első nagy lelépés után fokozatosan emelkedik, vagy pedig a végén lép egyet fölfelé. A szembeállítás jelentésmozzanatát hordozza, mint például a ˅Nem alszom! mondatban (Ti azt hiszitek, hogy alszom, azért járkáltok lábujjhegyen, pedig nem is alszom). További példák: A ˅Nem fog fájni! mondattal a fogorvos biztathatja az injekciótól félő gyereket; a ˅Nagyon forró!-val a beszélő pl. gúnyosan megismétli a beszélgetőtársa mondatát, amellyel egyáltalán nem ért egyet.

A dallamelemek második csoportja, a lebegő jellegűeké, az emelkedő (/), a magas szinttartó (¯) és az ereszkedő (˜) dallam, kimondottan befejezetlen előkészületet jelez valami fontosra, ami eztán következik. Jellemző esetben a mondat utolsó dallamelemét megelőző főhangsúlyos szótagok hanglejtése lehet ilyen, ún. megszakított kérdésekben pedig mindig lebegő jellegű dallamelem található. Az, hogy a három közül éppen melyik, attól függ, mennyire váratlan helyzetre reagál, s ezért mennyire feszült a megszakított kérdés. Például, ha meglátogatom Angéla nénit, de helyette az orvos nyit ajtót, a következő három kérdés egyikével kezdhetem a beszélgetést: /Angéla néni? vagy: ¯Angéla néni? vagy: ˜Angéla néni? Az első változat, azaz emelkedő dallam a helyénvaló, ha az orvos jelenléte meglepő, vagyis Angéla nénivel valami váratlan történhetett. A harmadik, vagyis ereszkedő dallammal teszem fel a kérdést, ha Angéla néni sokat betegeskedik, ezért az orvos jelenléte egyáltalán nem meglepő. A két véglet közötti semleges megoldás a második példa magas szinttartó dallama.

A harmadik csoportba három lebegő-eső jellegű dallam tartozik: az emelkedőeso (˅) a szinttartó-eső (¯\) és az ereszkedő-eső (˜\) Az eső rész mindig az utolsó előtti szótagon kezdődik, ha a dallamot hordozó szövegrész (a mondat utolsó főhangsúlyától a mondat végéig) három vagy annál több szótagú. Mindhárom ide tartozó dallam eldöntendő kérdést jelez, ezen belül valódi kérdezésre az emelkedő-eső dallamot használjuk. Az ereszkedő-eső dallam inkább felkiáltás: megütközést vagy hitetlenséget fejez ki az éppen hallott információval vagy a tapasztalt helyzettel kapcsolatban. A szinttartó-eső változat itt is semleges: nem igazán kérdés, de nem is csupán felkiáltás.

Az emelkedő-eső dallam pontos megvalósításáról a következőket mondhatjuk. Egy szótagú kérdésben (illetve olyan hosszabb kérdésben, amelynek utolsó főhangsúlya az utolsó szótagra esik) az egész fölfelé és lefelé menő dallamvonalnak az egyetlen rendelkezésre álló szótagon kell elhelyezkednie, de az eső rész hiányozhat is, különösen ha a szótag rövid magánhangzót tartalmaz és nyílt (nincs a végén mássalhangzó), vagy zöngétlen mássalhangzóra végződik. A ˄Jössz? példa tehát körülbelül így hangzik: /Jössz? Ha a dallamnak két szótag áll a rendelkezésére, a hangmagasság fellép a két szótag között, majd a második szótagon lesiklik (ez a lesiklás is csökevényes lehet): ˄Eljössz? Végül a három vagy annál több szótagos változatban a hangmagasság egészen az utolsó előtti szótagig emelkedik, majd pedig az utolsó két szótag között nagyot lép lefelé ˄Eljöttél? (a dallam csúcsa a -jöt- szótagon); ˄Eljöhettetek? (adallam csúcsa a -te- szótagon).

Az eldöntendő kérdéseken kívül ugyanezek a dallamok használatosak a visszhangkérdésekben és az ismételtető kérdésekben is. A következő párbeszédecskék azt is szemléltetik, hogy a rendes kérdőszavas kérdések dallama, akárcsak a kijelentéseké, eső. Dőlt betűvel jeleztük a dallamcsúcs helyét:

2.11. táblázat -

– \Kivel találkoztak?

 

– ˄Kivel találkoztak? (` Nem is \tudom.)

– visszhangkérdés

– \terrel találkoztak.

 

– ˄Kivel találkoztak? (˄Mit mondtál?)

– ismételtető kérdés


Mindkét válaszmondatban a Ki- szótagra esik az egyetlen főhangsúly, de a -koz- szótagra esik a dallam csúcsa.

A tizedik dallamelem a stilizált dallam (–) amely egy magasabb és egy alacsonyabb (de az alapvonalnál feljebb húzódó) „teraszból” (azaz szigorúan szinttartó dallammal és elnyújtottan ejtett részből) áll, és amely távolabb álló személy(ek) megszólítására használatos. A lelépés az utolsó két szótag között történik (–Gyere-kek!), de ha csupán egy szótag van, akkor ezt kettévágja (–Zso-olt!).

Végül a függelékdallam (alacsony szinttartó dallam, amely gyakorlatilag az alapvonalon húzódik, dallamvonalában nem kapcsolódik az előtte álló dallamelemhez és első szótagján semmiféle hangsúly nincs) és az előke (viszonylag alacsony szinttartó dallam vagy a lebegők egyike, de hangsúly nélkül) egészíti ki a dallamformák tárát. A függelékdallam (°) megszólításokban és idéző mondatokban fordul elő:

˄Maga az, °Pál?
˄Maga az? °kérdezte Pál.

Az előke (°) a mondat első hangsúlyos szótagját megelőző, bevezető rész dallama, mint például az °Ésha /eljön? monda? És ha részében, vagy pedig két dallamelemet egymástól elválasztó hangsúlytalan szótagokon jelenik meg. Hasonlítsuk össze az alábbi két példát: az ide szó az egyikben előke, a másikban az első dallam hoz tartozik és folytatja a Gyere elején megkezdett lefele tartó mozgást:

\Gyere! ºIde \ne firkálj!
\Gyere ide! \Ne firkálj!

Ezzel a magyar hanglejtés főbb építőkockáinak áttekintését befejeztük. Egy teljesebb leírásban ki kellene térnünk a dallamelemek és a mondatok egymáshoz rendelésének szabályaira is, azonban erre ezúttal terjedelmi meggondolásokból nem vállalkozhatunk.

[*]



[*] A jelen fejezetnek a hangsúlyról szóló része Kálmán – Nádasdy (2001), a hanglejtésről szóló része Varga (2001a), többi része pedig Siptár (2003) nyomán készült.