Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A hangsúly

A hangsúly

A hangtani leírás nem merül ki az egyes hangok és ezek kapcsolódásainak elemzésében, hanem kiterjed a hangoknál, hangkapcsolatoknál, sőt a szótagoknál nagyobb egységek olyan tulajdonságaira is, amelyek ezeket a nagyobb egységeket egészükben jellemzik, azaz nem szeletelhetők fel az egyes hangoknak vagy szótagoknak megfelelő részekre. Ilyenek elsősorban a hangsúly és a hanglejtés. Igaz, a hangsúly esetében szokás hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokról, sőt hangsúlyos és hangsúlytalan magánhangzókról is beszélni, de ez nem jelenti azt, hogy a hangsúlyosság, illetve hangsúlytalanság az egyes szótag vagy az egyes magánhangzó tulajdonsága lenne. A hangsúly ugyanis viszonylagos dolog: egy szótagot az tesz hangsúlyossá, hogy kiemelkedik a többi szótag közül. Ez a kiemelkedés különféle tényezőkön alapulhat: hangerőtöbbleten, hangmagasságtöbbleten, időtartamtöbbleten, illetve ezek különféle összjátékain (lásd a „Hangerő, hangosság, hangsúly”. pontot).

A hangsúlynak három fokozata különböztethető meg: a főhangsúly (jele a szótag elé írt '), a mellékhangsúly (jele a szótag elé írt ,) és a hangsúlytalanság (ezt jelöletlenül hagyjuk). Ahol a hangsúly szabadon választott (azaz vele is, nélküle is mondható a szerkezet, bármilyen nyelvtani vagy jelentéskülönbség nélkül), ott ezt zárójelbe tett hangsúlyjellel jelöljük: (') és (?). A (') jelű szótag főhangsúlyos, mellékhangsúlyos és hangsúlytalan egyaránt lehet, a (?) jelű pedig mellékhangsúlyos vagy hangsúlytalan.

Vegyük például az alábbi mondatokat, ahol a hangerőtöbbletet (más szóval nyomatékot) a szótag elé tett !, a magasságtöbbletet pedig ↑ jelöli; a zárójelbe tett (!) olyan szótag előtt áll, amely lehet nyomatékosabb a környezeténél, de nem feltétlenül az.

↑ ! Szombaton.

Az ↑ (!)üzletek ↑ (!)sok helyen ↑ (!)szombaton ↑ (!)zárva vannak.

! Szom↑ baton?

A hangsúlyos szótag legtöbbször hangerő és hangmagasság tekintetében egyaránt kiemelkedik a környezetéből, mint az első példában a szom szótag. Előfordulhat, hogy a hangsúly csak hangmagasságtöbbletben valósul meg, különösen hosszabb mondatokban: ezt szemlélteti a fenti második példa. Van olyan eset is, amikor a hangsúlyos szótag csak nyomatékkal rendelkezik, hangmagasságtöbblettel nem (ilyen a szom szótag a harmadik példában), viszont a hangmagasságtöbblet önmagában nem mindig jelez hangsúlyt. Például fenti harmadik mondatban a hangmagasságtöbbletet a ba szótag hordozza, mégsem ez a hangsúlyos, hanem a szom.

A fő- és a mellékhangsúly nem abban különbözik egymástól, hogy az egyik nagyobb, a másik pedig kisebb nyomatékkal jár (hiszen ekkor sokkal több fokozatot is megkülönböztethetnénk), hanem abban, hogy a főhangsúly mindig dallamelemet indít. Ennek nem mond ellent a fenti harmadik példa, hiszen ott az emelkedő-eső dallamelem a szom szótagon indul, csak éppen a csúcsa esik a ba szótagra.

A szóhangsúly helye (az, hogy egy hangsúlyos szó melyik szótagjára esik a hangsúly) a magyarban nem különösebben izgalmas kérdés: néhány egészen különleges esettől eltekintve a szóhangsúly (ha van) mindig a szó első szótagjára esik, összetett szavakban is: 'iskola, 'forrósodik, 'szénanátha. A kivételes esetekben a hangsúly valamelyik későbbi szótagra eshet: a'há!, (?)termé'szetesen!; vagy a szónak két főhangsúlya lehet: 'kilencszáz kilencven (ilyenkor a szövegkörnyezettől függően az egyik törlődhet: 'kilencszáz(?)kilencven 'pont, 'pont (')kilencszáz' kilencven, de az is lehet, hogy mindkettő megjelenik) ; és vannak olyan szavak is, amelyek soha nem viselnek hangsúlyt, pl. a, az, is, meg (az utóbbi kötőszóként, pl. 'Pista meg 'hazament).

Ennél sokkal fontosabb, hogy mikor van egy szón főhangsúly a mondatban és mikor nincs. A legtöbb szó ugyanis képes hangsúlyosan megjelenni, mégis bizonyos nyos helyzetekben hangsúlytalan, azaz hozzásimul az előtte álló szóhoz. (A mindig hangsúlytalan szavak közül az a, az, de stb. az utána állóhoz simul, az is, meg az előtte állóhoz; de a következőkben tárgyalandó hangsúlyuk-vesztett szavak mindig balra simulnak.)

A hangsúlytalanságnak két fő oka lehet: ezeket irtásnak, illetve csüggésnek nevezzük. Hasonlítsuk össze a következő példákat:

'Tegnap 'Pistával 'veszekedett az 'édesanyja.
'Tegnap <'Pistával veszekedett az édesanyja>.

A második mondatban a Pistával szó hangsúlya sajátos (bár nem feltétlenül erősebb, mint az elsőben), mivel utána nem áll – nem is állhat – további főhangsúly. Az ilyen főhangsúlyt irtóhangsúlynak nevezzük, és úgy jelöljük, hogy csúcsos zárójelek közé tesszük azt a szakaszt, amelyen belül nem követhetik további főhangsúlyok (ez a mondat „kiirtott hangsúlyú” része).

Az a hangsúlytalanság, amely nem irtás következménye, a csüggés. A következőkben áttekintjük a csüggés különféle eseteit.

A névszói szerkezetek hangsúlyozása

Azokban a szerkezetekben, amelyeknek a feje (főtagja) névszó, ez a fej általában hangsúlyos. A névmások közül azonban a legtöbb hangsúlytalan, csak bizonyos névmásfajták hangsúlyosak (ezért inkább a hangsúlyos névmásokra állítunk fel külön szabályokat). A névszói szerkezetek főszabálya tehát a következő: A nemnévmási névszói fej hangsúlyos. Az alábbi példákban a fejet dőlt betűvel írtuk:

2.10. táblázat -

'három 'kabát

'higany (')nélkül

'nagyon 'drága

'három deci 'tej


A felsorolt szerkezetek feje tehát mindig hangsúlyos. De ez nem jelenti azt, hogy a módosítójuk viszont mindig hangsúlytalan: látjuk, hogy legtöbbször nem az. Ennek az a magyarázata, hogy a legtöbb módosító maga is szerkezet, legfeljebb egyszavas szerkezet, amelynek ugyancsak van feje, amely, ha nem-névmási névszó, maga is hangsúlyos. Például a három kabát szerkezet módosítója (a három) maga is (a három kabát-ba beágyazott) szerkezet feje, tehát hangsúlyos. Ugyanígy a nagyon drága szerkezet módosítója, a nagyon. Ezzel szemben a higany nélkül-beli névutó nem névszói fej, tehát rá külön szabály vonatkozik: A névutó választhatóan hangsúlyos. Például: Üzletük volt a 'háború (')előtt. Erőszak (')nélkül 'hatoltak 'be. A 'ház (')mögött 'találtam. A 'szünet (')után 'keress 'meg. Kivételek a gyanánt, lévén, létére, amelyek mindig hangsúlytalanok: 'záloggyanánt, 'orvos létére.

A három deci tej-ben a tej módosítója is jelzős szerkezet, amelynek a deci a feje. Miért nem hangsúlyos akkor a deci szó? Azért, mert a foszabály alól kivételt képeznek a mértékegységként használt névszók, amikor jelzői szerkezet fejét alkotják (vagyis amikor egy jelzős szerkezet módosítójaként szerepel a számnév és a mértékegység által alkotott szerkezet): 'három deci 'tej, 'hét tonna 'búza, 'három szál 'kolbász. Hangsúlyos viszont a mértékegység neve, ha előtte nem számnév, hanem névelő áll: egy 'szál 'kolbász (de 'egy szál 'kolbász is lehet, ha az egy számnevet, nem pedig az egy névelőt használjuk), a 'tonna 'búza stb.

A módosítók tehát rendszerint hangsúlyosak. Azonban van egy alfajuk, az úgynevezett tartalmatlan módosító, amely hangsúlytalan is lehet. Tartalmasnak akkor nevezünk egy módosítót, ha létezik a helyére betehető, vele szembeállítható, jelentésével összeférhetetlen ellenpárja. Például a 'gazdag 'rokon mellett ott a 'szegény 'rokon, ezért itt a gazdag és a szegény is tartalmas módosítók. Ezzel szemben a (') valóságos aranybánya kifejezésben a valóságos nem helyettesíthető valamely ugyancsak választhatóan hangsúlyos, de vele értelmileg összeférhetetlen módosítóval, pl. *hamis aranybánya (mert a valóságos aranybánya nem azt jelenti, hogy „nem hamis aranybánya”). Hasonlóképpen a bizonyos módosító az egy (')bizonyos 'Kovács kifejezésben nem állítható szembe vele ellenkező értelmű módosítóval (pl. bizonytalan). További példák: (')szegény Bán néni (néhai, illetve sajnálatra méltó), 'írt (')néhány 'regényt, 'erre 'használják az (')úgynevezett 'pajszert.

A személyes névmásból álló névszói szerkezetek hangsúlytalanok (hacsak nem viselnek irtóhangsúlyt, mint az alábbi negyedik mondatban):

Vettem neked egy könyvet.
De hiszen mi nem tudtunk 'semmiről!
Maga 'nem azért van 'itt.
'Neked vettem a könyvet>.

A maga-tövű névmások (nem számítva a „magázó” személyes névmásokat, mint amilyen például a fenti harmadik mondatban szerepel) két csoportra oszlanak: nyomatékosítókra és visszahatókra. A nyomatékosítók (pl. 'Ő 'maga hozta 'szóba) értelemszerűen mindig hangsúlyosak; a visszahatók általában hangsúlytalanok (pl. 'Csinált magának egy 'hintaszéket; A 'legtöbb 'gyerek ' összepiszkította magát), kivéve ha az ige előtt állnak (Magát nézegette a 'tükörben).

A vonatkozó névmások (aki, ami, amely, amelyik, ahol stb. és ragozott alakjaik) hangsúlytalanok. A mutató névmási módosító lehet kötelezően hangsúlyos, választhatóan hangsúlyos, illetve hangsúlytalan. Választhatóan hangsúlyos akkor, ha a rá következő főnév nem hordoz új információt, pl. (')Ez a kérdés mindnyájunkat 'izgat (az előzményekből már tudjuk, hogy egy kérdésről van szó); viszont nem lehet hangsúlyos a névmás akkor, ha az utána következő főnév új információt hordoz, pl. Ez a gazember 'elvitte a 'töltőtollamat (a mondat egyik állítása, hogy az illető, aki elvitte a töltőtollamat, gazember). Ugyancsak nem lehet hangsúlyos a névelőszerűen használt mutató névmás, pl. Ez a 'diri már 'megint 'kavarja; Csak ne volna az a 'cigaretta! Viszont kötelezően hangsúlyos a mutató névmás, ha előreutaló szerepe van (vagyis amikor a főnevet jelzői mellékmondat követi): ilyenkor csak az az alak használható, pl. 'az a 'csont, amit a kutya nem bírt megrágni.

Az igei szerkezetek hangsúlyozása

Az igei szerkezetek áttekintését azokkal kezdjük, amelyeknek a feje ragozott ige, tehát nem valamilyen igenév. Az igenevek részben sajátosan viselkednek, ezekre később térünk rá.

Az igei szerkezetek hangsúlyszabályait akkor tudjuk jól megragadni, ha az igét külön kezeljük esetleges igemódosítójától. Az igemódosítós ige (és különösen ennek fő típusa, az igekötős ige) ugyanis egészen másképpen viselkedik, mint a módosító nélküli ige. A szétszed alakot például jelentéstani, szótári szempontból lehet egyetlen igének tekinteni; hangtanilag azonban (akárcsak mondattanilag) a két eleme más-más viselkedést mutat. A szét igekötő gyakorlatilag mindig hangsúlyos, míg a szed igető éppen ellenkezőleg: többnyire hangsúlytalanságra (csüggésre) törekszik, s csak bizonyos szabályok hatására vesz magára hangsúlyt (pl. 'Gyere gyorsan! A Zsolti 'szedi 'szét a 'motorodat!). Az igekötős ige mint egység tehát nem szerepel a hangsúlyszabályok leírásában: külön írjuk le az igemódosítóra és külön az igetőre vonatkozó szabályokat. E két szempont miatt a továbbiakban az ige szón az igemódosító nélkül vett nem-igenévi igealakokat értjük. Ilyenek a dőlt betűvel szedett elemek az alábbi példákban:

jön, jönnek, hegedültethessenek, szétszedi, szedi szét, fát vág,
írd meg, el fogom venni, elhegedülték, ripityára törhetett volna

Az igemódosítók főbb fajtái a következők (dőlt betűvel jelölve; utánuk az ige hangsúlytalan):

  • igekötő: megszámol, fölmegy, agyonver, összeroskad, rámszólt

  • névelőtlen tárgy: fát vág, banánt majszol, matekot tanul, sört iszik, részt vesz

  • célhatározó: Szegedre utazik, kenyérért indul

  • eredményhatározó: keményre vasal, laposra ver, fényesre csiszol, ripityára tör

  • módhatározó: keményen bánik, hűtlenül kezel

  • főnévi igenév: menekülni igyekszik, focizni szeretne

  • a létige kiegészítője: katona lett, fáradt vagyok

  • névelőtlen alany (nem cselekvőt jelentő): víz ment (a szemébe), gyereke született, (a völgyben) szél süvöltött

  • egyéb vonzat: okosnak tartják, rosszul volt

Azoknak a szerkezeteknek a hangsúlyviszonyai, amelyeknek ige a fejük, attól függnek, hogy van-e bennük közvetlenül az ige előtt igemódosító, kérdőszó (ki, hol, mikor stb.), illetve hangsúlyos tagadószó (nem, ne). A foszabály a következő: Semleges hangsúlyozású (azaz nem irtóhangsúlyos) mondatban az ige hangsúlytalan, ha előtte igemódosító, kérdő-, illetve tagadószó áll; egyébként hangsúlyos. Az igei szerkezet minden más eleme hangsúlyos (ha összetett, akkor a benne lévő szerkezetek által előírt hangsúlyokat kapja).

Ha az igemódosítók nem közvetlenül az ige előtt állnak a mondatban, nincsenek hatással az ige hangsúlyozására. Tehát ha valami van közöttük ('rá fog lépni, 'meg is 'paskolta, 'vissza ne 'hozzátok), illetve ha az igemódosító az ige után áll ('jött 'fel a 'lépcsőn: folyamatos szerkezet, 'rakjatok fát a 'tűzre: felszólító szerkezet, 'nem tartják 'okosnak, 'ne vidd 'haza: tagadó/tiltó szerkezet), az ige hangsúlyos (vagy más okból hangsúlytalan). Hasonlítsuk össze a kétféle tiltó szerkezetet: 'vissza ne 'hozzátok, 'ne vidd 'haza. Az elsőben a ne hangsúlytalan (csüggő), tehát az ige hangsúlyos (mivel a ne elválasztja az igekötőtől), a másodikban a ne hangsúlyos, tehát az ige hangsúlytalan (csüggő helyzetben van).

Áttérve az igeneves szerkezetekre: a főnévi igenév (a -ni végű alak) és a határozói igenév (a -va végű alak) ugyanúgy viselkedik, mint az ige: csak akkor hangsúlyos, ha nincs előtte igemódosító (lásd az a–b, illetve f jelű példákat), egyébként hangsúlytalan (c–e, illetve g példa).

  1. 'menekülni igyekszik

  2. 'igyekszik 'menekülni

  3. 'igyekszik 'elmenekülni

  4. 'szeret 'fát vágni

  5. 'szeret a 'gyerekekre 'felügyelni

  6. ' állva 'dolgozott

  7. 'derékig 'vízben állva 'dolgozott

Az a példában a menekülni az igyekszik igemódosítója, ezért a fentiek szerint a menekülni hangsúlyos, az igyekszik viszont hangsúlytalan (csüggő). A b jeluben viszont, jóllehet a menekülni itt is az igyekszik igemódosítója, mindkét szó hangsúlyos, mivel az igemódosító nem az ige előtt áll. A ce példákban a főnévi igenévnek saját igemódosítója van (el, fát, fel), ezért hangsúlytalan. Az f példában a határozói igenév hangsúlyos, mivel nincs előtte igemódosító, míg a g példában a helyhatározón csügg.

A melléknévi igenév viszont sajátosan viselkedik, mert ha bővítménye után áll (azaz, ha egyáltalán van bővítménye, mivel ez csak előtte állhat, utána nem), akkor szabadon választottan lehet hangsúlyos vagy hangsúlytalan, mégpedig nemcsak maga az igenév, hanem az előtte álló igemódosító is, ha van ilyen:

  1. a 'mellettem (')ülő 'utasok

  2. a 'fákról (')lehullott 'rothadt 'gyümölcs

  3. a 'gyerekekre (')felügyelő 'nagymama

  4. a 'mellettem (')senyvedő 'utasok

  5. a 'gyulésen (')részt vevő 'fiatalok

  6. 'gyorsan ölő; 'lényegbevágó

Az ac példákban valószínűbb az igenév hangsúlytalan, mint hangsúlyos megjelenése ; a de példákban mindkét változat egyaránt gyakori. A melléknévi igenév töve (vagyis az igemódosító nélkül tekintett melléknévi igenév) azonban igemódosító dosító után mindig hangsúlytalan: ilyen a b-beli hullott, a c-beli ügyelő, az e-beli vevő és az f-beli ölo és vágó.

Az irtóhangsúly

Amint fentebb láttuk, irtóhangsúlynak azt a főhangsúlyt nevezzük, amely az utána következő hangsúlyokat (egy újabb irtóhangsúlyig, ha van ilyen a mondatban, illetve a mondat végéig) „kiirtja”. Ez a jelenség legtöbbször az ún. fókuszos mondatokban figyelhető meg (lásd az „A fókuszt tartalmazó predikátum”. pontot).

A mondat valamely összetevőjének fókuszba állítása az illető összetevő kiemelését, előtérbe állítását szolgálja. Értelmileg sokszor a szembeállítás (kiigazítás, visszavágás, kérdésfeltevés és a kérdésre adott válaszolás) eszköze. A fókuszos összetevő szokásos helye közvetlenül az ige előtt van: ha tehát az igének igemódosítója is van (és ez nem a fókuszos összetevő), akkor az igemódosítónak az ige után kell kerülnie.

Nézzük például az alábbi mondatokat:

'János 'bejárta a 'biciklijével a 'Börzsönyt.
'János a 'biciklijével járta be a Börzsönyt>.
'János a 'Börzsönyt járta be a biciklijével>.
'János járta be a biciklijével a Börzsönyt>.

Az első mondat semleges hangsúlyozású: az egyes összetevők megkapják a fentiekben tárgyalt szabályok szerint nekikjáró hangsúlyt. A János, a biciklijével és a Börzsönyt a névszói szerkezetek főszabálya értelmében hangsúlyos, a két névelő a mindig hangsúlytalan szavak közé tartozik, a bejárta hangsúlyozása pedig az igei szerkezetek főszabálya szerint alakul: az igemódosító (tehát a be igekötő) hangsúlyos, maga az ige (járta) pedig hangsúlytalan. Ezzel szemben a többi mondatban irtóhangsúly van: a fókusz (biciklijével, Börzsönyt, illetve János) utáni mondatrészek egységesen hangsúlytalanok. Ahogyan már említettük, az irtóhangsúly nem feltétlenül erősebb, mint bármely más hangsúly, csak éppen „kiirtja” az utána következő rész hangsúlyait. A fenti mondatokban ez az irtás egészen a mondat végéig terjed. A mondatok értelmezése ennek megfelelő: a második mondat esetében tudjuk, hogy János bejárta a Börzsönyt, a mondat arról szól, hogy ezt a biciklijével tette. A harmadik mondat esetében tudjuk, hogy János a biciklijével bejárt valamit, a mondat azt tudatja velünk, hogy ez a hely a Börzsöny volt. Végül a negyedik esetben tudjuk, hogy valaki a biciklijével bejárta a Börzsönyt, és a mondat azt hozza a tudomásunkra, hogy ez a valaki János volt. Azonban vannak olyan mondatok is, amelyekben többszörös fókusz (ennek megfelelően egy mondaton belül több irtóhangsúly) fordul elő:

'János a 'biciklijével járta be a 'Börzsönyt.
'János a 'Börzsönyt járta be a 'biciklijével.
'János járta be a biciklijével a 'Börzsönyt.
'János járta be a Börzsönyt a 'biciklijével.
'János járta be a 'biciklijével a 'Börzsönyt.

Az irtás hatókörébe ezekben az esetekben kevesebb tartozik bele, mint a fentebbi mondatokban, de a járta be mindig beletartozik. Azonban az értelmezése is más az iménti mondatoknak, mint fentebbi megfelelőiknek: az első kettő esetében a biciklijével és a Börzsönyt egyaránt „kimerítően azonosítva” van (tehát: János a biciklijével (és nem mással) járta be a Börzsönyt (és nem mást)). Ugyanígy a harmadikban János (és nem más) járta be a biciklijével a Börzsönyt (és nem mást), a negyedikben János (és nem más) járta be a Börzsönyt a biciklijével (és nem mással), végül az ötödikben mindhárom összetevő fókuszos: János (és nem más) járta be a biciklijével (és nem mással) a Börzsönyt (és nem mást). Természetesen több fókusz esetén csak az egyik kerülhet közvetlenül az ige elé, az ún. fókuszpozícióba: a többi kénytelen az ige utáni részben maradni, és egyedül a hangsúlyozása (vagyis az a tény, hogy irtóhangsúlyos mondatban áll, és mégis hangsúlyos) jelzi, hogy fókuszos.

Mi történik akkor, ha az igemódosítót tesszük meg a mondat fókuszává? Az igemódosító után álló ige mindenképp hangsúlytalan (amint az igei szerkezetek főszabályából tudjuk), tehát ilyenkor az igét követő összetevők hangsúlytalansága jelzi csupán, hogy fókuszos (irtóhangsúlyos) mondatról van szó:

'János 'megszámolta a 'pénzét.
'János 'megszámolta a pénzét. (nem mást csinált vele)
'Jenő 'menekülni igyekszik 'szorult 'helyzetéből.
'Jenő 'menekülni igyekszik szorult helyzetéből. (nem máshogy megoldani)
'Ödönt 'okosnak tartják a 'barátai.
'Ödönt 'okosnak tartják a barátai. (nem másnak)

Ugyanígy a kérdő- és tagadószók után is mindig hangsúlytalan az ige; itt is a további összetevők döntik el, hogy irtóhangsúlyról van-e szó:

'János 'mit járt be a 'biciklijével?
'János 'mit járt be a biciklijével?
'Miért járta be 'János a 'Börzsönyt?
'Miért járta be János a Börzsönyt?
'János 'nem táncolt a 'feleségével.
'János 'nem táncolt a feleségével.
'János 'nem kérte 'fel a 'feleségét.
'János 'nem kérte fel a feleségét.
'János 'nem a 'feleségét kérte fel.
'János 'nem a feleségét kérte fel.

Egy esetben azonban mégis hangsúlyos a kérdő- vagy tagadószót követő ige: ha maga az ige van szembeállítva egy másik lehetséges igével. Például:

'Miért 'biciklizett János a Börzsönyben? (miért nem inkább sétált?)
'János 'nem 'táncolt a feleségével. (hanem csak álldogált vele a parketten)

Összefoglalás

A fentiekben áttekintettük a hangsúlyozás főbb szabályait. A hangsúlynak három fokozatát (főhangsúly, mellékhangsúly, hangsúlytalanság) és három kötelezőségi szintjét (kötelező hangsúly, szabadon választott hangsúly és kötelező hangsúlytalanság) különböztettük meg. Kötelezoen hangsúlyos például a nem-névmási névszói fej vagy az igemódosító (kivéve, ha irtóhangsúlyos mondatban, az irtás hatókörében fordul elő). Választhatóan hangsúlyos például a névutó vagy a tartalmatlan módosító. Láttuk továbbá, hogy a (kötelező) hangsúlytalanságnak két esete van: a csüggés és az irtás. Csüggés következtében hangsúlytalanok például a névelők, a személyes és a vonatkozó névmások, valamint azok az igék, amelyek igemódosító, kérdő- vagy tagadószó után állnak. Irtás következtében bármi hangsúlytalanná válhat, ha irtóhangsúlyos mondatban, az irtás hatókörében (vagyis a mondatnak az irtóhangsúlyos összetevő utáni részében) szerepel. A közvetlenül a fókusz után álló ige mindig hangsúlytalan.