Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

A nyelvi rendszer

A nyelvi rendszer

Minden nyelv rendszer. Ezt a beszélő általában nem látja át, ugyanúgy, ahogy például a saját anyagcseréjét sem látja át, miközben az rendszerszerűen, egészségesen működik. A nyelv rendszer mivoltát a szabályok léte, működése adja. Kétféle szabály van: hangtani és nyelvtani. A hangtani szabályoknak nincs közük az értelemhez, a nyelvtaniaknak van.

Hangtani szabály a magyarban, hogy ty, gy, ny előtt nem állhat n, csak ny (pl. hány gyár, ángyom és japán gyár egyformán -nygy- hangkapcsolatot tartalmaz), vagy hogy szibilánsok („sziszegő hangok”) után -j a szón belül nem állhat (pl. várja, blöffjük de húzza, löncsük, nem *húzja, *löncsjük). Nyelvtani szabály, hogy a mondat tárgyának -t ragot kell kapnia (almát eszik), vagy hogy tagadó elem után az igekötő az ige mögé kerül (nem hozta el, alig írjuk le). A szabályokat kisgyermekkorban, ösztönösen sajátítjuk el, és életünk során bármikor újonnan megismert elemekre (például idegenből frissen átvett szavakra) is alkalmazzuk, ezért mondjuk, hogy a nyelv „létrehozó” (latin szóval: generatív) rendszer. A nyelvészet feladata leírni, hogy milyen az a szabályrendszer, melynek birtokában a beszélő új mondatokat, helyes szóalakokat tud létrehozni.

A nyelvnek nemcsak szabályrendszere van, hanem hangállománya és szóállománya (szótára, szókincse) is. Ezek az állományok „lexikálisak”, azaz esetlegesek, elemeiket listába kell venni, de a listák tartalma nem foglalható szabályokba – azaz tudomásul kell venni, hogy bizonyos hangok és bizonyos szavak vannak az adott nyelvben, mások nincsenek. A magyarban van ü de nincs [θ] (mint a spanyol z vagy angol th); van körte szó, de nincs *törke; van tárgyrag, de nincs a német haben-nek vagy francia avoir-nak („nekem van”) megfelelő ige. (Mindemellett rendszerezhető csoportok, visszatérő típusok a hangtanban, szókincsben is kimutathatók.) A hangtani szabályok a hangállomány elemeit, a nyelvtani szabályok a szótár elemeit szervezik nagyobb egységekbe, méghozzá egymástól függetlenül. Ezért mondjuk, hogy a nyelv kétszintű szervezettséggel rendelkezik, azaz két alrendszerből áll: hangtanból és nyelvtanból.

A nyelvtanon belül el lehet különíteni két alkotórészt: a szavakra vonatkozó és a mondatokra vonatkozó megállapításokat. A szavak felépítését, alakváltozását az alaktan (morfológia, szótan), a mondatokét a mondattan (szintaxis, szószerkezettan) írja le. Ez tehát a tulajdonképpeni (szűkebb értelemben vett) nyelvtan, minden olyan szabály ide tartozik, amely nem hangtani.