Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv

Kiefer Ferenc, Bakró-Nagy Marianne, Bartha Csilla, Bánréti Zoltán, Borbély Anna, Cser András, Dömötör Adrienne, É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Gósy Mária, Gyuris Beáta, Haader Lea, Hattyár Helga, Holló Dorottya, Horváth László, Kassai Ilona, Kenesei István, Kiefer Ferenc, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Korompay Klára, Kurtán Zsuzsa, Laczkó Krisztina, Nádasdy Ádám, Németh T. Enikő, Olaszy Gábor, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Sándor Klára, Sipőcz Katalin, Siptár Péter, Szabó Mária Helga, Tolcsvai Nagy Gábor, Váradi Tamás (2006)

Akadémiai Kiadó Zrt.

Hogyan vizsgálódik a nyelvészet?

Hogyan vizsgálódik a nyelvészet?

Ha a nyelvészet tudomány, akkor meg kell felelnie a tudományossággal szemben támasztott követelményeknek. Elűször is, semmilyen hagyományt nem szabad tisztelnie, lévén a hagyománytisztelet a tudomány kerékkötšje. Hiába tartottak valamit jónak, igaznak századokon át, ha felmerül egy jobb (mert egyszerűbb, logikusabb vagy átfogóbb) magyarázat, akkor a régit el kell vetni. Vegyünk egy példát a mondattanból. Nyelvész elődeink úgy látták: a magyarban önálló mondattípus a névszói állítmányos mondat (tehát amikor nincsen ige: Rezső katona), szemben az igei állítmányos mondattal (Rezső katona volt). Ma ezt a különbségtételt felszíninek, véletlenszerűnek látjuk: a magyar nyelvet egyszerűbb úgy elemezni, hogy minden mondat tartalmaz igét, csak éppen a van(nak) igealak – sajátos kivételként – törlődik a felszínen a kijelentő mód jelen idő harmadik személyében. A Rezső katona mondat nyelvtani szerkezete tehát {Rezső katona van}. Ez azért jobb, mert így meg tudjuk magyarázni, miért jelenik meg a volt a mondat múlt idejű megfelelőjében: Rezső katona volt. Ha ugyanis a kiinduló jelen idejű mondat Rezső katona, akkor a múltba tételkor a volt-ot (pontosabban tövét, a van igét) valamilyen szabálynak kellene a semmiből betennie; ám sehol máshol nincs a magyarban olyan, hogy mondatok múltba tételekor egy igét kellene betenni a mondatba. Ha viszont a kiinduló jelen idejű mondat {Rezső katona van} alakú, ebből a múlt időt az általános szabályok szerint, az ige múltba tételével (van > volt) hozzuk létre. (S ez nemcsak a múltra, de a jövőre, feltételesre, felszólítóra stb. is igaz.)

A tudománnyal szembeni másik követelmény, hogy ne legyen helyhez kötött. Azaz nincsen külön magyar nyelvészet, német nyelvészet, arab nyelvészet, hanem csak nyelvészet van, melynek kategóriái, elvei, elemzési stratégiái mindenütt ugyanazok, minden nyelvre egyformán alkalmazandóak. Például nem lehet olyat mondani, hogy „az angol nyelvészetben a Monday tulajdonnév, de a magyar nyelvészetben a hétfő nem számít annak”; ezt csak akkor állíthatnánk, ha bizonyítanánk, hogy a magyar hétfő használata, viselkedése kevésbé tulajdonnévi, mint az angolban. Mivel ezt nem tapasztaljuk, mindkét szót egyformán kell elemezni (azaz vagy mind a kettő tulajdonnév, vagy egyik sem).

Könyvünk a magyar nyelvvel foglalkozik, s így része annak, amit úgy hívunk: „magyar nyelvészet”. Nos, akkor mi ez? Forduljunk ismét a természettudományhoz: létezik-e magyar biológia? Létezik, de nem abban az értelemben, hogy az élőlényeket vagy a bioszférát magyar módra lehetne vizsgálni: a „magyar biológia” annyit fed: „a Magyarországon vagy magyarok által művelt biológia”. Így van ez a nyelvészettel is: a „magyar nyelvészet” kifejezés ez utóbbi értelemben jogosult, vannak magyarországi vagy magyar mesterei, iskolái, folyóiratai, szervezeti hagyományai. A magyar nyelvészetnek ilyen értelemben egyik kiváló képviselője volt Herman József, aki ófranciával foglalkozott. A „magyar nyelvészet” emellett jelentheti azt is: „a nyelvészet, amikor a magyar nyelvvel foglalkozik”, például mint iskolai tárgy vagy egy könyv témája (mint a jelen köteté is). Ilyen értelemben a magyar nyelvészet egyik jeles művelője volt az amerikai Robert A. Hall, a Hungarian Grammar (Baltimore, 1944) c. könyv szerzője. A nyelvészet természetesen különböző iskolákra oszlik, egymással vitázó elméleteket állít föl és halad meg, használja vagy elveti előző korok nézeteit, de az nem lényeges jegye, hogy éppen mely nyelv leírásán fáradozik. Igaz, ahogyan a biológia, amikor az emlősökkel foglalkozik, nemigen beszél tollakról, mivel az emlősöknek nincs tolla, ugyanúgy a magyar nyelvészet (értsd: a nyelvészet, amikor a magyarral foglalkozik) nem beszél a nemekről, mivel a magyarban nincsenek nemek. Ez azonban nem elméleti kérdés, nem tudományos nézőpont kérdése, hanem a leírt egyed jellegéből fakadó gyakorlati következmény.

Könyvünk feladata tehát annak bemutatása: mit mond a nyelvészet a magyar nyelvről, hogyan elemzi, hogyan írja le ezt a nyelvet a nyelvtudomány.