Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

A nemzetközi banktevékenység és a nemzetközi tőkepiacok

A nemzetközi banktevékenység és a nemzetközi tőkepiacok

A fent leírt Belföld–Külföld kivi példánk egy elképzelt világot ír le mindössze két aktívával. Mivel a való világban számtalan eszköz van, speciális intézmények jöttek létre a különböző országokbéli eladók és vevők kiszolgálására.

A nemzetközi tőkepiacok struktúrája

Mint fentebb megjegyeztük, a nemzetközi tőkepiacok főszereplői kereskedelmi bankok, vállalatok, egyéb pénzügyi vállalatok (például biztosítók és magánnyugdíj-pénztárak), központi bankok és más állami szervek.

  1. Kereskedelmi bankok. A kereskedelmi bankok alkotják a nemzetközi tőkepiacok magját, nemcsak azért, mert nemzetközi fizetési rendszert tartanak fenn, hanem mert sokféle pénzügyi tevékenységet végeznek. Egy bank passzívái jórészt különböző lejáratú betétekből állnak, míg aktívái nagyrészt hitelek (vállalatoknak és kormányzatoknak), betétek más bankokban (bankközi betétek) és kötvények. A multinacionális bankok rengeteg más típusú aktívatranzakcióban is részt vesznek. Például vállalati részvény- és kötvényaláírótevékenységet folytatnak, azaz vállalják, hogy díj ellenében találnak vevőket az eszközökre egy garantált ár mellett. A nemzetközi banktevékenység egyik kulcstényezője az, hogy a bankok sokszor olyan tevékenységeket is végezhetnek külföldön, amit saját országukban nem. Ez a szabályozási aszimmetria serkentette a nemzetközi banktevékenység növekedését az utóbbi 30 évben.

  2. Vállalatok. A vállalatok – főleg a nemzetközi szinten tevékenykedők – rendszeresen finanszírozzák beruházásaikat külföldi források bevonásával. Ezen források megszerzéséhez a vállalatok részvényeket adhatnak el, ami a tulajdonosok számára tulajdonrész típusú jogosultságot nyújt a vállalat eszközeire, vagy adósság típusú eszközökkel is finanszírozhatnak. Az adósság típusú finanszírozás gyakran hitel felvételét jelenti nemzetközi bankoktól, vagy rajtuk keresztül, illetve más hitelintézetektől; ha hosszabb távú forrásokra van szükségük, a cégek vállalati adósság típusú eszközöket adhatnak el a nemzetközi tőkepiacokon. A vállalatok gyakran annak a pénzügyi központnak a valutanemében denominálják kötvényeiket, ahol a kötvényeket eladásra kínálják fel. A vállalatok mindenesetre egyre növekvő mértékben használnak új denominációs stratégiákat, amelyek a kötvényeiket vonzóbbá teszik a potenciális vásárlók szélesebb köre számára.

  3. Egyéb pénzügyi vállalkozások. A nem bank szervezetek, mint a biztosítótársaságok, magánnyugdíj-pénztárak és befektetési alapok fontos szereplőkké váltak a nemzetközi tőkepiacokon, miután a portfóliójukat diverzifikálták külföldi eszközök vásárlásával. Különösen fontos szerepet játszanak a befektetési bankok, mint például a First Boston Corporation, Goldman Sachs és Lazard Freres, amelyek bár nem bankok, aláíró tevékenységre specializálódtak vállalati kötvények, részvények és (bizonyos esetekben) állampapírok kibocsátására. 1933-ban az amerikai kereskedelmi bankoknak megtiltották, hogy az USA-ban befektetői banki tevékenységet (és a legtöbb belföldi vállalati részvényekkel és kötvényekkel kapcsolatos tranzakciót) elvégezzék, bár az Államok kormányzata folyamatosan lazítja ezeket a korlátokat. Ezzel szemben az amerikai kereskedelmi bankok jó ideje részt vehetnek a külföldi befektetési banki tevékenységben, az olyan bankok, mint a Citicorp, a Morgan Guaranty, és a Bankers Trust éles versenyben állnak a jóval specializáltabb befektetési bankokkal.

  4. Központi bankok és más kormányzati szervek. A központi bankok rendszeres szereplői a nemzetközi tőkepiacoknak a valutapiaci intervenciókon keresztül. Emellett más kormányszervezetek rendszeresen vesznek fel hiteleket külföldről. A fejlődő államok kormányzatai és állami cégek nagy mennyiségben vesznek fel hiteleket külföldi kereskedelmi bankoktól. Még néhány kelet-európai állam kormányzata, mint Lengyelországé és Magyarországé, ahol korábban kommunista rendszer volt, súlyosan eladósodottak nyugati kapitalista bankok felé.

A nemzetközi tőkepiacok növekedése

Az 1970-es évek eleje óta a nemzetközi tőkepiacokon létrejövő tranzakciók volumene minden mérés szerint gyorsabban nőtt, mint a világ GDP-je. A fejlődés egy fontos oka, hogy a fejlett világ országaival kezdve az államok folyamatosan lebontották a határaikon túli magántőke-mozgások korlátjait.

Egy másik fontos oka ennek a fejlődésnek az árfolyamrendszerekkel kapcsolatos. A 17. fejezetben láttuk, hogy azon országok, amelyek rögzített árfolyamot használnak, és emellett engedélyezik a nemzetközi tőkemozgásokat, feladják monetáris politikájuk önállóságát. Ez az áldozat azt jelenti, hogy egy ország az alábbi listából nem érhet el egyszerre kettőnél többet:

  1. Rögzített valutaárfolyam

  2. Belföldi célokra irányított monetáris politika

  3. Nemzetközi tőkemozgások szabadsága

Az eredmény egy gazdaságpolitikai „trilemma” – trilemma inkább, mint dilemma, mivel az alábbi kombinációk lehetségesek: 1 és 2, 1 és 3, 2 és 3. Az aranystandard-rendszerben (18. fejezet) például az államok feladták a monetáris politikát a fix árfolyamok és a szabad nemzetközi pénzáramlások érdekében, azaz olyan monetáris rendszert választották, amely a fenti listából az 1. és 3. pontot valósítja meg.

Amikor az iparosodott országok feladták a rögzített árfolyamokat a Bretton Woods-i rendszer végén, egy olyan rendszert választottak, amellyel a nemzetközi tőkemobilitást kombinálhatták egy belföldi célokra orientált monetáris politikával. Ennek eredményeképpen a nemzetközi aktívakereskedelem lazább korlátozásának irányába mozdultak el. Az európai gazdasági és monetáris unió államai más utat járnak az egymás közti árfolyamok tekintetében. Egy közös központi bankra ruházva a monetáris politikát, feladták a 2. célt, míg magukévá tették a másik kettőt. Mindemellett az euró lebeg a külföldi valutákkal szemben, és az eurózóna mint egész monetáris politikáját belföldi makrogazdasági célokra irányítja, szabadon engedve a határon túli kifizetéseket.

Az offshore banktevékenység és az offshore valutakereskedelem

Az 1990-es évekbeli kereskedelmi banki tevékenység egyik legjellegzetesebb vonása, hogy a banki tevékenységek globalizálódtak azzal, hogy fiókokat nyitottak anyaországaik mellett külföldi pénzügyi központokban is. 1960-ban csak nyolc amerikai bank tartott fenn fiókot külföldi országokban, ma már százával vannak ilyen bankok. Hasonlóképpen emelkedik folyamatosan a külföldi bankok fiókjainak száma az USA-ban.

Az offshore banktevékenység kifejezést használjuk annak a tevékenységnek a megjelölésére, amelyet a bankok külföldi fiókjai végeznek az anyaországon kívül. A bankok külföldi ügyleteiket az alábbi három intézmény valamelyikén keresztül végezhetik:

  1. Külföldön létesített ügynöki iroda, amely hiteleket nyújt, és forrásokat közvetít, de nem fogad el betéteket.

  2. Külföldön létesített leánybank. Egy külföldi bank leányvállalata mindössze abban tér el egy helyi banktól, hogy egy külföldi bank az irányító tulajdonosa. A leányvállalatok ugyanolyan szabályozás alá esnek, mint a helyi bankok, de nem vonatkozik rá az anyabank országának szabályozása.

  3. Külföldi fiók, amely egyszerűen a hazai bank egy irodája egy másik országban. A fiókok ugyanazt a tevékenységet folytatják, mint a helyi bankok, és általában mind a helyi, mind a hazai bankszabályozás vonatkozik rájuk. Mindazonáltal a fiókok gyakran ki tudják használni a határon túli eltérő szabályozást.

Az offshore valutakereskedelem növekedése kéz a kézben járt az offshore banktevékenységével. Az offshore betét egy olyan betét, amelyet nem annak az országnak a pénznemében denominálták, mint amelyben a bankot bejegyezték – például jen betétek egy londoni bankban, vagy dollár betétek Zürichben. A valutapiacokon forgalomba kerülő betétek nagy része offshore betét. Az offshore pénzbetéteket általában euróvalutának nevezik, ami félrevezető, mert az euróvaluta-kereskedelem nagy része nem európai pénzügyi központokban folyik, mint Szingapúr és Hongkong. Az Egyesült Államokon kívüli dollárbetéteket euródollárnak hívják. Azokat a bankokat, amelyek elfogadnak euróvalutában (többek közt euródollárban) denominált betéteket, euróbankoknak hívják. Az új európai fizetőeszköz, az euró bevezetése még zavarosabbá tette a terminológiát!

Az offshore banki tevékenység és valutakereskedelem gyors növekedésének egyik oka a nemzetközi kereskedelem növekedése, és a vállalati tevékenységek egyre nagyobb részben inkább nemzetközi szintre emelkedése. A nemzetközi kereskedelemben részt vevő amerikai cégeknek például tengerentúli pénzügyi szolgáltatásokra van szükségük, és az amerikai bankok természetesen kiterjesztették belföldi tevékenységüket ezekkel a vállalatokkal külföldi területekre. Az átutalások gyorsabb elszámolásával, rugalmassággal és a korábbi üzleti kapcsolatok során kialakult bizalommal az amerikai bankok versenyezhetnek a külföldi bankokkal, amelyek szintén kiszolgálhatnák az amerikai ügyfeleket. Az euróvaluta-kereskedelem egy másik természetes következménye a termék- és szolgáltatáskereskedelem növekedésének. Az amerikai áruk brit importálóinak például gyakran dollár betéteket kell tartaniuk, s a Londonban székelő bankok számára természetes, hogy igyekeznek megszerezni az üzletet.

A világkereskedelem növekedése egymagában nem képes megmagyarázni a nemzetközi banktevékenység 1960-as évek óta tartó növekedését. Ralph Bryant, a Brookings Institution közgazdásza úgy becsülte, hogy 1964 és 1985 között a nemzetközi kereskedelem (amit a szovjet tömbön kívüli országok összes áru- és szolgáltatásexportjával mért) évi 12,4%-kal nőtt. Ezzel szemben Bryant mérései szerint a nemzetközi banki tevékenységek tranzakciói körülbelül 26%-kal nőttek meg évente – ez a világkereskedelemének nagyjából a duplája.[213]

Több okra vezethető vissza a nemzetközi banki tevékenységnek a világkereskedelem növekedése által megköveteltnél gyorsabb fejlődése. Az egyik tényező a bankok igyekezete, hogy kibújjanak a pénzügyi tevékenységek hazai állami szabályozása (és néha az adózás) alól azzal, hogy külföldön, illetve más valutában folytatják tevékenységeik egy részét. A másik ok részben politikai: bizonyos befektetők a vagyonukat olyan pénznemben szeretnék tartani, amelyre nem terjed ki a kibocsátó ország fennhatósága. Az utóbbi évek azon tendenciája, hogy az államok megnyitják pénzügyi piacaikat a külföldiek előtt, lehetővé tette a nemzetközi bankok számára a globális versenyt az új üzletekért.



[213] Lásd Bryant könyvének 19–22. oldalát az ajánlott irodalom jegyzékében. Mint arra Bryant rámutat, a nemzetközi banki tevékenység összetett jellege miatt aktivitásának mérése bizonyos szempontból mindig önkényes és hiányos. Az idézett adatok euróvaluta-tranzakciókon alapulnak. Azt a megállapítást, hogy a nemzetközi banki tevékenység gyorsabban nőtt, mint a világkereskedelem, csak még jobban megerősítené, ha a nemzetközi banki tevékenységet szélesebben értelmezve vennénk számba.