Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

Az optimális valutaövezetek elmélete

Az optimális valutaövezetek elmélete

Kevés kétség van afelől, hogy az európai monetáris integráció fejlődése hozzájárult az alapítók politikai céljainak előrehaladásához azzal, hogy az Európai Uniónak erősebb befolyása van a nemzetközi ügyekben. Az európai monetáris kísérlet további léte és fejlődése azonban sokkal inkább attól függ, hogy mennyiben tud hozzájárulni ahhoz, hogy a tagországok elérjék gazdasági céljaikat. Ezzel kapcsolatban a helyzet már nem olyan világos, mivel egy ország azon döntése, hogy rögzíti valutájának árfolyamát, elvileg éppúgy vezethet gazdasági veszteséghez, mint haszonhoz.

A 19. fejezetben láttuk, hogy az árfolyam megváltoztatásával egy ország sikeresen tompíthatja különböző gazdasági sokkok romboló hatásait. Másrészről az árfolyam rugalmasságának lehetnek ártalmas hatásai, mint például a relatív árak kiszámíthatatlansága, vagy hogy veszélyezteti a kormány inflációellenes elkötelezettségét. Annak a mérlegeléséhez, hogy az előnyökhöz képest mekkorák a rögzített árfolyammal rendelkező országcsoporthoz csatlakozás költségei, egy olyan gondolkodási keretre van szükségünk, amely szisztematikusan összeveti a feláldozott stabilizációs lehetőséget az elért hatékonysági és hitelességi nyereséggel.

Ebben a fejezetben bemutatjuk, hogy az a költség és haszon, ami egy országnak egy EMS-hez hasonló, rögzített árfolyamú övezethez csatlakozásából származik, attól függ, hogy gazdasága milyen erősen integrálódott potenciális partnereiéhez. Az ehhez a következtetéshez vezető, optimális valutaövezetek elméleteként ismert elemzés azt vetíti előre, hogy a rögzített árfolyam azoknak a régióknak a legmegfelelőbb, amelyek a nemzetközi áru- és tényezőáramláson keresztül erősen integráltak.[204]

Gazdasági integráltság és a rögzített árfolyam előnyei: a GG görbe

Képzeljük el, hogy egy önálló ország, például Norvégia, egy rögzített árfolyamú övezethez, például az eurózónához való csatlakozást fontolgatja. Célunk egy olyan egyszerű ábra szerkesztése, amely tisztázza Norvégia választási lehetőségeit.

Az ábra két eleme közül a GG görbe levezetésével kezdjük, amely megmutatja, hogy Norvégiának az eurózónához történő csatlakozásából származó potenciális haszna hogyan függ Norvégia és az adott terület kereskedelmi kapcsolataitól. Tételezzük fel, hogy Norvégia azon gondolkodik, hogy valutájának, a koronának árfolyamát az euróhoz köti.

A rögzített árfolyam egyik fő gazdasági haszna az, hogy egyszerűsíti a gazdasági számításokat, és a rugalmas árfolyamnál kiszámíthatóbb alapot nyújt a nemzetközi tranzakciókkal kapcsolatos döntésekhez. Képzeljük el azt az időt és pénzt, amit az amerikai fogyasztók és vállalatok naponta elpazarolnának, ha mind az 50 amerikai államnak saját valutája lenne, amelynek árfolyama az összes többi állam valutájával szemben mozogna! Norvégia hasonló hátránnyal szembesül az eurózónával fenntartott kereskedelmében, amikor megengedi, hogy a korona árfolyama lebegjen az euróval szemben. A rögzített árfolyamrendszerhez történő csatlakozás pénzügyi hatékonyságnyeresége azzal a megtakarítással egyenlő, amely a lebegő árfolyam mellett felmerülő bizonytalanság, számítási nehézségek és tranzakciós költségek elkerüléséből származik.[205]

Valójában nehéz pontosan meghatározni azt a pénzügyi hatékonyságnyereséget, amelyet Norvégia elérne, ha valutájának árfolyamát az euróhoz kötné. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ez a nyereség magasabb lesz, ha Norvégia sokat kereskedik az eurózóna országaival. Például ha Norvégia kereskedelme az eurózónával GNP-jének 60 százalékát teszi ki, míg az Egyesült Államokkal csak a GNP 5 százalékát, akkor, egyéb tényezők változatlansága mellett a rögzített korona–euró árfolyam egyértelműen magasabb pénzügyi hatékonyságnyereséget jelent a norvég kereskedőknek, mint a rögzített korona-dollár árfolyam. Hasonlóan, a rögzített korona–euró árfolyamból származó hatékonyságnyereség annál nagyobb, minél nagyobb mértékű a Norvégia és az eurózóna közötti kereskedelem.

A korona árfolyamának az euróhoz kötéséből származó pénzügyi hatékonyságnyereség akkor is nagyobb lesz, ha a termelési tényezők szabadon áramolhatnak Norvégia és az eurózóna között. Az eurózóna országaiban befektető norvégok számára előnyös, ha kiszámíthatóbb befektetéseik hozama. Ehhez hasonlóan, az eurózóna országaiban dolgozó norvégok számára előnyös, ha a rögzített árfolyam a norvég megélhetési költségekhez képest stabilabbá teszi bérüket.

Következtetésünk tehát az, hogy ha egy ország valutájának árfolyamát egy rögzített árfolyamú övezet valutájához köti, akkor az ország által elérhető pénzügyi hatékonyságnyereség annál nagyobb, minél nagyobb fokú az adott ország és övezet közötti gazdasági integráltság. Minél nagyobb mértékű a két terület közötti áru- és tényezőáramlás, annál nagyobb a rögzített árfolyamból származó haszon.

A 20.4. ábrán látható emelkedő GG görbe mutatja meg azt a kapcsolatot, amely egy ország és egy rögzített árfolyamú övezet közötti gazdasági integráltság mértéke, illetve az ország által az övezethez történő csatlakozással elérhető pénzügyi hatékonyságnyereség között fennáll. Az ábra vízszintes tengelye mutatja meg azt, hogy milyen méretékben integrált Norvégia (példánkban a csatlakozó ország) az eurózóna áru- és tényezőpiacába. A függőleges tengely mutatja Norvégia pénzügyi hatékonyságnyereségét, ha valutájának árfolyamát az euróhoz köti. A GG görbe pozitív meredeksége azt a következtetésünket tükrözi, miszerint a rögzített árfolyamú övezethez csatlakozó ország pénzügyi hatékonyságnyeresége az övezettel fennálló gazdasági integráció mélységével nő.

20.4. ábra - A GG görbe

kepek/20.4.png


Az emelkedő GG görbe azt mutatja, hogy egy rögzített árfolyamú övezethez csatlakozó ország pénzügyi hatékonyságnyeresége az övezettel fennálló gazdasági integráció mélységével nő.

Példánkban hallgatólagosan azt feltételeztük, hogy a nagyobb területű árfolyamövezet, az eurózóna, stabil és kiszámítható árszínvonallal rendelkezik. Ha ez nem igaz, akkor az árfolyamövezethez történő csatlakozást követően változékonyabbá váló norvég árszínvonal ellensúlyozhatja a rögzített árfolyamból származó pénzügyi hatékonyságnyereséget. Egy másik probléma akkor jelentkezik, ha a gazdasági szereplők nem hisznek Norvégia elkötelezettségében a korona rögzített árfolyama iránt. Ebben az esetben fennmaradna bizonyos mértékű árfolyam-bizonytalanság, ezért Norvégia kisebb mértékű pénzügyi hatékonyságnyereséget érhetne el. Azonban ha az eurózóna árszínvonala stabil és Norvégia árfolyam-elkötelezettsége szilárd, akkor fő következtetésünk az alábbi: ha Norvégia valutájának árfolyamát az euróhoz köti, nyeresége származik az árfolyam stabilitásából, és ez a hatékonyságnyereség annál nagyobb, minél szorosabban kötődnek Norvégia piacai az eurózóna piacaihoz.

A fejezet korábbi szakaszában megtudtuk, hogy egy ország valutájának árfolyamát azért is kötheti egy stabil árszínvonalú terület árfolyamához, hogy importálja a terület monetáris hatóságainak az alacsony infláció iránti eltökéltségét. Könnyebb azonban elérni az alacsony belföldi inflációt, ha az árfolyamát rögzítő ország nagymértékben integrált az alacsony inflációjú övezettel. Ennek az az oka, hogy a mély gazdasági integráció a két ország árainak konvergenciájához vezet, és ezzel csökkenti annak a lehetőségét, hogy a csatlakozó ország árszínvonala szabadon változzon. Ez az érv újabb okot szolgáltat arra, hogy miért növeli egy csatlakozó ország tagságból származó hasznát a rögzített árfolyamú övezettel fennálló nagyfokú gazdasági integráltság.

Gazdasági integráció és a rögzített árfolyam hátrányai: az LL görbe

Egy árfolyamövezet-beli tagság költségekkel ugyanúgy járhat, mint előnyökkel – még akkor is, ha az övezetnek alacsony az inflációja. Ezek a költségek azért merülnek fel, mert egy árfolyamövezethez csatlakozó ország lemond arról, hogy árfolyam- és monetáris politikáját használja a kibocsátás és foglalkoztatottság stabilizálásának érdekében. Ez a csatlakozásból származó gazdasági stabilitásveszteség, akárcsak a pénzügyi hatékonyságnyereség, az ország kereskedelmi partnereivel fennálló gazdasági integráció mélységével függ össze. Levezethetünk egy második görbét, az LL görbét, amely ezt a kapcsolatot grafikusan ábrázolja.

A 19. fejezetben a rögzített és lebegő árfolyamok relatív előnyeit tárgyalásakor arra jutottunk, hogy a gazdaságot érő, az árupiac megváltozásából fakadó zavar esetén (vagyis a DD görbe elmozdulásakor) a lebegő árfolyam előnyösebb, mint a rögzített: a belföldi és külföldi áruk relatív árának azonnali megváltozásának lehetőségével automatikusan tompítja a gazdaságban a kibocsátási és foglalkoztatottsági hatást. Idézzük fel még a 17. fejezetből azt, hogy rögzített árfolyam esetén a stabilizáció elérése nehezebb, mivel a monetáris politika egyáltalán nem képes hatni a belföldi kibocsátásra. Ezt a két következtetést figyelembe véve azt várnánk, hogy a DD görbe elmozdulásának arra a gazdaságra van komolyabb hatása, amelyik monetáris hatósága más valuták árfolyamához kötötte az ország valutájának árfolyamát. A rögzített árfolyam által okozott pótlólagos instabilitás a gazdasági stabilitásveszteség.[206]

Az LL görbe levezetéséhez azt kell megértenünk, hogyan befolyásolja Norvégia és az eurózónával közötti gazdasági integráltság mértéke a gazdasági stabilitásban bekövetkező veszteséget. Képzeljük el, hogy Norvégia valutájának árfolyamát az euróhoz köti, és a norvég termékek iránti aggregált kereslet csökken – Norvégia DD görbéje balra tolódik. Amennyiben az eurózóna országainak DD görbéje közben szintén balra tolódik, akkor az euró egyszerűen leértékelődik más valutákhoz képest, az előző fejezetben megismert automatikus stabilizációt nyújtva. Norvégia csak akkor van komoly gondban, ha egyedül ő szembesül keresletcsökkenéssel – például ha visszaesik a kereslet az olaj iránt, ami Norvégia fő exportterméke.

Hogyan alkalmazkodik Norvégia ehhez a sokkhoz? Mivel semmi sem mozdítja el az euró árfolyamát, a norvég korona rögzített árfolyama az összes külföldi valutával szemben stabil marad. A teljes foglalkoztatottság csak egy olyan gazdasági visszaeséssel járó szakasz után áll helyre, amelyben a norvég termékek árai és a norvég munkások bérei lecsökkennek.

Hogyan függ ennek a gazdasági visszaesésnek a mélysége a norvég gazdaság és az EMU-országok közötti gazdasági integráció mértékétől? A válasz szerint az erősebb integráció kisebb visszaeséssel, és ezért a DD görbe visszatolódásának kevésbé költséges alkalmazkodásával jár. Az alkalmazkodási költségek két okból csökkennek. Először, amennyiben Norvégiának szoros kereskedelmi kapcsolatai vannak az eurózónával, akkor az árak kismértékű csökkenése is a norvég kibocsátáshoz képest nagymértékű keresletnövekedést eredményez az eurózónában a norvég termékek iránt. Ezért a teljes foglalkoztatottság viszonylag hamar helyreáll. Másodszor, ha Norvégia munka- és tőkepiaca szorosan kapcsolódik az eurózóna-beli szomszédjainak piacaihoz, akkor a munkanélküliek könnyen találhatnak munkát külföldön, és a belföldi tőke olyan országba áramlik, amelyben nagyobbak a profitlehetőségek. Vagyis a tényezők áramlási képessége mérsékli a norvég munkanélküliség növekedését és a befektetők számára elérhető megtérülési ráta visszaesését.[207]

Jegyezzük meg, hogy következtetéseink arra a helyzetre is alkalmazhatóak, amikor Norvégia a termékei iránti kereslet növekedésével szembesül (a DD görbe jobbra tolódik). Ha Norvégia szorosan integrált az eurózóna gazdaságaival, a norvég árszínvonal kismértékű emelkedése a külföldi tőke és munkaerő Norvégiába áramlásával párosulva gyorsan megszünteti a norvég termékek iránti nagyobb keresletet.[208]

Jegyezzük meg azt is, hogy Norvégia és az eurózónán kívüli országok közötti szoros kereskedelmi kapcsolat is elősegíti az ország alkalmazkodását a DD görbe eurózónát nem érintő elmozdulásához. Az eurózónán kívüli országokkal fennálló erősebb kereskedelmi integráltság azonban kétélű fegyver – negatív hatásai éppúgy vannak a makroökonómiai stabilitásra, mint pozitívak. Ugyanis amikor Norvégia a korona árfolyamát az euróéhoz köti, az euró árfolyamát megváltoztató, az eurózónát érintő zavaroknak erősebb hatásuk lesz a norvég gazdaságra, ha az eurózónán kívüli országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatai kiterjedtebbek. A hatás a norvég DD görbe elmozdulásának növekedéséhez lenne hasonló, és növelné a koronának az euróhoz rögzítéséből származó gazdasági stabilitásveszteségét. Mindenesetre ezek az érvek nem módosítják korábbi következtetésünket, hogy Norvégiának a korona-euró árfolyam rögzítéséből származó stabilitásvesztesége csökken az eurózónával fennálló gazdasági integrációjának mélyülésével.

Egy eddig még nem említett további szempont megerősíti azt az érvelést, hogy a norvég valuta árfolyamának az euróhoz rögzítéséből származó gazdasági stabilitásveszteség kisebb, ha Norvégia és az eurózóna gazdaságát nagy volumenű kereskedelem kapcsolja össze. Mivel az eurózónából származó import a norvég munkások fogyasztásának nagy hányadát teszi ki, a korona–euró árfolyam megváltozása rögtön befolyásolja a norvég nominálbéreket, csökkentve ezzel a foglalkoztatást érintő hatást. Ha például az eurózónából származó import nagy mértékű, a korona euróval szembeni leértékelődése a norvég életszínvonal jelentős eséséhez vezet; a munkások a veszteségek kompenzálására valószínűleg magasabb nominálbéreket követelnek a munkaadóktól. Ebben a helyzetben a lebegő árfolyamból nyert pótlólagos makroökonómiai stabilitás mértéke kicsi, vagyis az ország keveset veszít a korona–euró árfolyam rögzítésével.

Következtetésünk tehát az, hogy egy rögzített árfolyamú övezet és egy ehhez csatlakozó ország közötti integráció magas foka csökkenti azt a gazdasági stabilitásveszteséget, ami az árupiaci zavarokból származik.

Ezt a következtetést foglalja össze a 20.5. ábrán látható LL görbe. Az ábra vízszintes tengelye mutatja a csatlakozó ország és a rögzített árfolyamú övezet közötti gazdasági integráltság mértékét, a függőleges tengely pedig az ország gazdasági stabilitásveszteségét. Az LL görbe meredeksége negatív, mert az övezet valutáinak árfolyamához történő rögzítésből származó gazdasági stabilitásveszteség csökken a kölcsönös gazdasági függőség növekedésével.

20.5. ábra - Az LL görbe

kepek/20.5.png


A negatív lejtésű LL görbe azt mutatja, hogy egy rögzített árfolyamú övezethez csatlakozó ország gazdasági stabilitásvesztesége az övezettel fennálló gazdasági integráció mélységével csökken.

Döntés egy valutaövezethez történő csatlakozásról: a GG és LL görbe együttes vizsgálata

A 20.6. ábra együtt ábrázolja a GG és LL görbéket, hogy megmutassuk, hogyan kell döntenie Norvégiának a korona árfolyamának az euróhoz rögzítéséről. Az ábra szerint akkor kell így tennie, ha az eurózóna és a norvég piacok közötti integráció mélysége legalább θ1-gyel egyenlő, azzal az integrációs szinttel, amit a GG és LL görbe metszéspontja az 1-essel jelölt pontban megad.

20.6. ábra - Döntés az árfolyam rögzítéséről

kepek/20.6.png


A GG és LL görbék 1-essel jelölt metszéspontja meghatározza a csatlakozást fontolgató ország és egy rögzített árfolyamú övezet közötti gazdasági integráltság θ1-gyel jelölt, kritikus szintjét. A θ1 feletti bármilyen integráltságnál a csatlakozás melletti döntés pozitív nettó gazdasági hasznot jelent a csatlakozó országnak.

Lássuk, miért kell Norvégiának az euróhoz kötnie valutájának árfolyamát, ha az eurózóna piacaival fennálló gazdasági integráltságának mértéke legalább θ1. A 20.6. ábra szerint a θ1-nél kisebb integráltság esetében a GG görbe az LL görbe alatt helyezkedik el. Ezért az a veszteség, amit Norvégia a csatlakozás után a nagyobb kibocsátási és foglalkoztatottsági instabilitás miatt elszenved, meghaladja a pénzügyi hatékonyságnyereséget, és az országnak előnyösebb a valutaövezettől való távolmaradás.

Ugyanakkor, ha az integráltság mértéke θ1 vagy annál nagyobb, a GG által mért pénzügyi hatékonyságnyereség nagyobb, mint az LL által mért stabilitási áldozat, és a korona árfolyamának az euróhoz kötése nettó nyereséget jelent Norvégia számára. Vagyis a GG és LL görbék metszéspontja meghatározza azt a minimális integráltsági szintet (esetünkben ez θ1), amelynél Norvégia az euróhoz szeretné kötni valutájának árfolyamát.

A GG-LL gondolkodási keretnek fontos következtetései vannak arról, hogy egy ország gazdasági környezetében bekövetkező változások hogyan befolyásolják az ország készségét arra, hogy valutájának árfolyamát egy külső valutaövezethez kösse. Gondoljunk például arra, hogy az ország exporttermékei iránti kereslet hirtelen megváltozásának nagysága és gyakorisága megnő. A 20.7. ábra szerint egy ilyen elmozdulás az LL1 görbét felfelé tolja, az LL2-be. Az árfolyam rögzítésével az ország által elszenvedett pótlólagos kibocsátási és foglalkoztatottsági instabilitás a valutaunióval fennálló bármilyen mértékű gazdasági integráltság esetén megnő. Ennek eredményeként a gazdasági integráltság azon szintje, amely mellett érdemes csatlakozni a valutaövezethez, θ2-re (a GG és LL2 görbék 2-essel jelölt metszéspontja által meghatározott szintre) emelkedik. A többi tényező változatlansága mellett az ország termékpiacának nagyobb változékonysága csökkenti az országok hajlandóságát, hogy belépjenek egy rögzített árfolyamú övezetbe – ez segít megmagyarázni, hogy az 1973-at követő olajársokk miért csökkentette az országok készségét a Bretton-Woods-i rögzített árfolyamú rendszer felélesztésére (19. fejezet).

20.7. ábra - A termékpiac változékonyságának növekedése

kepek/20.7.png


A csatlakozó ország termékpiacát érintő országspecifikus zavarok nagyságának és gyakoriságának növekedése az LL görbét LL1-ből felfelé tolja az LL2-be, mivel a rögzített árfolyamú övezettel fennálló gazdasági integráltság egy adott szintje mellett az országnak az árfolyam rögzítéséből származó gazdasági stabilitásvesztesége megnő. Az LL görbe elmozdulása θ2-re növeli a gazdasági integráltságnak azt a kritikus szintjét, amelynél az ország csatlakozik az árfolyamövezethez.

Mi az optimális valutaövezet?

A bemutatott GG-LL modell az optimális valutaövezet egyik elméletét vezeti le. Az olyan régiók, amelyek gazdasága az áru- és szolgáltatáskereskedelemmel, valamint a tényezők áramlásával szorosan kapcsolódnak egymáshoz, optimális valutaövezetet alkotnak. Ez az eredmény abból a megállapításunkból származik, amely szerint egy rögzített árfolyamú övezet akkor szolgálja a legjobban tagjainak gazdasági érdekeit, ha a részt vevő gazdaságok közötti áru- és tényezőkereskedelem intenzív.

Ez a következtetés segít megértenünk például, hogy az Egyesült Államok, Japán és Európa miért lebegtetik valutáik árfolyamát. Bár ezek a területek kereskednek egymással, ennek GNP-hez viszonyított mértéke szerény, ráadásul a régiók közötti munkaerő-mobilitás is alacsony. Például 1997-ben az USA Nyugat-Európával lebonyolított árukereskedelme (az export és import átlagával mérve) csak az amerikai GNP 2 százalékát tette ki; az amerikai–japán kereskedelem még ennél kisebb mértékű volt.

Érdekesebb, és az EMU gazdasági sikerességének megítélésében kritikus kérdés, hogy vajon maga Európa optimális valutaövezetet alkot-e. Ezzel a témával foglalkozunk a következőkben.

Esettanulmány: Optimális valutaövezet-e Európa?

Az optimális valutaövezet elméletének segítségével elgondolkodhatunk azokról a szempontokról, amelyek meghatározzák, hogy egy országcsoport nyer vagy veszít az árfolyamok egymáshoz rögzítésével. Bár nehéz számszerűsíteni a valutaárfolyamnak egy árfolyamövezethez kötéséből származó nyereséget és veszteséget, elméletünket a valós gazdasági teljesítménnyel összevetve értékelhetjük, hogy Európa, melynek nagy része elfogadta az eurót vagy ahhoz rögzíti saját valutáját, optimális valutaövezet-e.

Az Európán belüli kereskedelem

Korábbi fejtegetéseink szerint egy ország nagyobb valószínűséggel profitál egy valutaövezethez történő csatlakozásából, ha gazdasága szorosan integrált az övezetével. A gazdasági integráltság általános szintje megítélhető, ha megvizsgáljuk egyrészt az árupiaci integráltságot, vagyis a csatlakozó ország és a valutaövezet közötti kereskedelem mértékét, másrészt a tényezőpiaci integráltságot, vagyis hogy milyen könnyen tud áramlani a munkaerő és a tőke a csatlakozó ország és a valutaövezet között.

A legtöbb EU-tag kibocsátásának 10–20 százalékát exportálja az Unióba. Ez meghaladja az EU-USA kereskedelem mértékét, ami az USA GNP-jének kb. 2 százalékát és az EU GNP-jének még kisebb hányadát teszi ki, azonban jelentősen elmarad az Egyesült Államok régiói közötti kereskedelem nagyságától. Ha a gazdasági integráltságot a kereskedelem GNP-hez viszonyított arányával mérjük, akkor az előző szakasz GG-LL modellje azt sugallja, hogy az európai valuták együttes lebegtetése a világ többi valutájával szemben jobb stratégia az EU-tagok számára, mint a rögzített dollár–euró árfolyam lenne. Az Európán belüli kereskedelem mértéke azonban nem elég nagy ahhoz, hogy meggyőzzön minket, hogy maga az Európai Unió optimális valutaövezet.

Az EU-n belüli kereskedelmet bizonyos mértékben mesterségesen csökkentették azok a kereskedelmi akadályok, amelyeket később az 1992-es reform nagy részben megszüntetett. Ugyanakkor most, évekkel az 1992-es reformokat követően nem történt drámai fellendülés az EU-n belüli kereskedelemben (lásd 20.8. ábra). Ezen kívül továbbra is maradtak eltérések az egy ár törvényétől. Néhány áru (mint például az elektronikai cikkek) esetében számottevően csökkentek az árkülönbségek az EU-országok között, azonban más termékeket jelentős árkülönbséggel árulnak Európa különböző részein. Jó példát szolgáltat erre az autópiac: 1998-ban a BMW 520i angol és holland ára 29,5 százalékkal, míg a Ford Fiesta ára Portugáliában és az Egyesült Királyságban 43,5 százalékkal tért el egymástól.[209]

20.8. ábra - Az EU-n belüli kereskedelem az EU GDP-jének százalékában

kepek/20.8.png


Az EU-országok Unión belüli kereskedelmének alakulása az 1980-as évek végétől nem mutat trendet, átlagosan a GDP 10 és 20 százaléka között mozgott. Az ábrán egy EU-országnak Unión belüli kereskedelmének mértéke az Unión belüli export és import átlagát jelenti. Az ábrázolt számokat úgy kaptuk, hogy a teljes EU-n belüli kereskedelmet (az összes EU-tagra) elosztottuk az EU teljes GDP-jével.

Forrás: Eurostat Yearbook, 1997.

Az ehhez hasonló árkülönbségek tartósságát magyarázó egyik hipotézis az 1992-es reformok fokozatos hatását feltételezi. Egy másik elmélet szerint – amit az euró rajongói kedvelnek – a sokféle valuta tette lehetővé a nagymértékű áreltéréseket, bár nehéz megérteni, hogy a vásárlók miért nem használták az árfolyamokat a relatív árak kiszámításához. Összességében kétségesnek tűnik, hogy az 1992-es reformok jelentősen közelebb hozták Európát az optimális valutaövezethez. Csak később derül ki, hogy az euró az ár-összehasonlítás megkönnyítésével elősegíti-e az EMU termékpiacainak nagyobb integráltságát. Még ha el is kezdődik egy észrevehető árkonvergencia, lehet, hogy ez nem az 1992-es reformokhoz vagy az euróhoz fog kapcsolódni, hanem az internetes kereskedelemhez.

Mennyire mobil az európai munkaerő?

Korábban említettük, hogy az Európai Uniónak nem sikerült a kitűzött 1993. január 1-jei határidőre megszüntetni a belső határellenőrzéseket. Ugyanakkor az Európán belüli munkaerő mobilitását talán nem is a határellenőrzés akadályozza leginkább. A nyelvi és kulturális különbségek jobban visszavetik az európai országok közötti munkaerő-áramlást, mint például az Egyesült Államokban a régiók között. Barry Eichengreen a californiai Berkeley egyetemről egy ökonometriai vizsgálatában az amerikai és európai munkanélküliség mintáinak összehasonlítása során úgy találta, hogy a regionális munkanélküliségi ráták különbsége az Egyesült Államokban kisebb és kevésbé tartós, mint a nemzeti munkanélküliségi ráták közötti eltérés az Európai Unióban.[210]

Még az európai országokon belüli munkaerő-mobilitás is korlátozottnak tűnik, amihez hozzájárulnak a kormányzati szabályozások is. Például néhány ország előírása, amely szerint csak az után kapható munkanélküli segély, hogy a jelentkező lakóhellyel rendelkezik, megnehezíti a munkanélkülieknek, hogy otthonuktól távoli régióban keressenek munkát. A 20.3. táblázat a regionális munkaerő-áramlás gyakoriságát mutatja be a legnagyobb EU-országokban Japánnal és az Egyesült Államokkal összehasonlítva. Bár a „régió” országról országra változó definicója miatt ezeket a számokat fenntartásokkal kell kezelni, az adatok azt sugallják, hogy egy tipikus évben a japánok és az amerikaiak jelentősen szabadabban költözhettek el, mint az európaiak.[211]

20.3. táblázat - Más régióba költöző lakosság 1986-ban (a teljes népesség százalékában)

Nagy-Britannia

Franciaország

Németország

Olaszország

Japán

Egyesült Államok

1,1

1,3

1,1

0,6

2,6

3,0


Forrás: OECD Employment Outlook, Párizs, 1990. július, 3.3. táblázat.

Más megfontolások

Bár a GG-LL modell hasznos az optimális valutaövezetekről szóló gondolkodásunk rendszerezésében, vannak hiányosságai is. Legalább két másik tényező is befolyásolja az euró valutaövezetének múltbeli és várható teljesítményének értékelését.

A gazdasági szerkezet hasonlósága. A GG-LL modell azt mondja, hogy az eurózónával lebonyolított nagymértékű kereskedelem megkönnyíti a tagország alkalmazkodását azokhoz az árupiaci zavarokhoz, amelyek eltérően érintik az országot és valutapartnereit. Azonban a modell nem árulja el, hogy milyen tényezők csökkentik az országspecifikus árupiaci sokkok nagyságát és gyakoriságát.

Az ilyen zavarok minimalizálásában kulcsfontosságú a gazdasági szerkezet hasonlósága, különösen a gyártott terméktípusok tekintetében. Az eurózóna országainak termelési szerkezete nem különbözik lényegesen, mint ahogy azt az iparágakon belüli kereskedelem – a hasonló termékek kereskedelmének – Európán belüli nagy volumene is bizonyította (lásd 6. fejezet). Ugyanakkor jelentős különbségek is vannak: Észak-Európa országai tőkében és szakképzett munkaerőben gazdagabbak, mint Dél-Európa országai, és ezért a munkaintenzív EU-termékek valószínűleg Portugáliából, Spanyolországból, Görögországból vagy Dél-Olaszországból származnak. Még nem derült ki, hogy az egységes európai piac megteremtése a tőke és munkaerő Európán belüli áramlásával megszünteti-e ezeket a különbségeket, vagy pedig a regionális specializáció serkentésével és a termelés méretgazdaságosságának kihasználásával növeli azokat.

Költségvetési föderalizmus. Az eurózóna értékelésében egy másik szempont az Európai Uniónak az a képessége, hogy az egészséges gazdasági növekedést mutató tagoktól gazdasági erőforrásokat csoportosítson át azokhoz, akik gazdasági visszaeséssel szembesülnek. Például az Egyesült Államokban a többséghez képest szegényebb államok automatikusan washingtoni támogatáshoz jutnak szociális segélyek és más szövetségi transzferek formájában, amit végülis más államok adójából finanszíroznak. Az ilyen jellegű költségvetési föderalizmus segíthet ellensúlyozni a rögzített árfolyamból származó gazdasági stabilitásveszteséget, mint ahogy ez az Egyesült Államokban is történik. Sajnos az Európai Unió korlátozott adóztatási jogostványa a költségvetési föderalizmus gyakorlását csak nagyon kis mértékben teszi lehetővé (lásd az 635–636. oldalon lévő keretes írást).

Összegzés. Hogy kell megítélnünk Európát az optimális valutaövezet elmélete alapján? Mindent összevetve kevés bizonyíték van arra, hogy Európa áru- és tényezőpiacai elég egységesek egy optimális valutaövezet kialakításához. Az EU-partnerekkel lebonyolított kereskedelem általában nem éri el a tagországok GNP-jének negyedét, és a tőke zavartalanul mozoghat ugyan, a munkaerő mobilitása azonban sehol sem közelíti meg azt a szintet, hogy egy ország könnyen alkalmazkodhasson az árupiac zavaraihoz a munkaerő-vándorlás segítségével.

Bár az 1992-es reform gazdasági liberalizáció felé vezető intézkedései bizonyos szempontból közelebb hozták Európát egy optimális valutaövezet kialakításához, csak kis mértékben segítették elő az Európán belüli munkaerő-mobilitás növekedését. Mivel az Európai Unió GNP-jének kétharmadát a munkajövedelmek teszik ki és a munkanélküliség rendkívül súlyos probléma, az EU-országokon belüli és a tagok közötti alacsony munkaerő-mobilitás az eurózóna-tagságból származó nagymértékű gazdasági stabilitásveszteséggel járhat. Néhány eurózóna-ország tartósan magas munkanélküliségi rátája valóban azt jelzi, hogy az ilyen veszteség költséges lehet (lásd 19.3. táblázat és 20.9. ábra).

20.9. ábra - Egyes EU-országok munkanélküliségi rátája

kepek/20.9.png


Európa nagy részén tartósan magas a munkanélküliségi ráta.

Forrás: OECD Economic Outlook, különböző kiadások.

Az Európai Unió jelenleg a gyors tőkeáramlást a korlátozott munkaerő-mobilitással egyesíti, ami az árfolyamok változása nélkül voltaképpen növeli az árupiaci sokkokhoz való alkalmazkodás költségét. Ha a hollandok a termékeik iránti kereslet kedvezőtlen változásával szembesülnek, akkor például a holland tőke külföldre menekülhet, még több holland munkanélkülit hagyva maga mögött, mintha a kormány szabályozásai a nemzeti határokon belül tartották volna a tőkét. Az ezt követő komoly és tartós regionális visszaesést tovább súlyosbítja, hogy valószínűleg éppen a legképzettebbek, legmegbízhatóbbak és legvállalkozókedvűbbek közül kerül ki az a viszonylag kevés munkás, akinek sikerült elhagynia az országot. Mivel Európában a munkaerő viszonylag immobil marad, a tőkeáramlás európai liberalizálása, visszás módon, talán csak fokozza a monetáris egyesítés folyamatából adódó gazdasági stabilitásveszteséget. Ez a lehetőség egy újabb példáját adja a második legjobb megoldás elméletének (9. fejezet), amely szerint egy piac (a tőkepiac) liberalizálása csökkentheti az EU gazdaságainak hatékonyságát, ha egy másik piac (a munkaerőpiac) továbbra is gyengén működik.



[204] Az elméletet először Robert A. Mundell fejtette ki The Theory of Optimum Currency Areas (American Economic Review, 51. 1961. szeptember, 717–725. old.) című klasszikus cikkében. A későbbi kiegészítéseket Tower és Willett könyve foglalja össze, amely megtalálható az ajánlott irodalomban.

[205] A pénzügyi hatékonyságnyereségnek csak egy komponensét mutatja be a devizapiaci tranzakciók után a bankoknak és brókereknek fizetett átváltási díjak eltünéséből származó lehetséges megtakarítás. Charles R. Beannek a London School of Economicson végzett becslése szerint 1992-ben az Európai Unió összes valutáját érintő „körbe járó” átváltás az eredeti összeg felének elvesztésével járt volna. Lásd Bean tanulmányát az ajánlott irodalomban.

[206] Azt gondolhatnánk, ha Norvégia valutájának árfolyamát egyoldalúan az euróhoz rögzíti, de más nem euró valutákhoz képest a korona szabadon lebeg, akkor megőrizhet bizonyos fokú monetáris függetlenséget. Talán meglepő, de ez a megérzés helytelen. Ennek az az oka, hogy bármilyen önálló változás Norvégia pénzkínálatában nyomást gyakorolna a koronakamatokra, és ezzel a korona-euró árfolyamra. Vagyis, akár a korona árfolyamának egyetlen külföldi valutához rögzítésével, Norvégia teljesen lemond a belföldi monetáris folyamatok befolyásolásáról. Ugyanakkor Norvégia számára van egy pozitív oldala is ennek az eredménynek. Miután Norvégia egyoldalúan az euróhoz köti a koronát, a belföldi pénzpiaci zavarok (az AA görbe elmozdulásai) annak ellenére nem hatnak többé a belföldi kibocsátásra, hogy a korona továbbra is lebeg a nem euró valutákhoz képest. Hogy miért? Mivel a norvég kamatnak meg kell egyeznie az eurókamattal, bármilyen, csak az AA görbét érintő elmozdulás (mint a 19. fejezetben) azonnali deviza-beáramlást, illetve -kiáramlást eredményez, ami változatlanul hagyja a norvég kamatot. Ezért a korona-euró árfolyam rögzítése önmagában elég ahhoz, hogy automatikusan stabilitást biztosítson bármilyen monetáris sokkal szemben, ami elmozdítja az AA görbét. A tárgyalás során ezért összpontosíthatunk a DD görbe elmozdulásaira.

[207] A felépített gyárakat és berendezéseket jellemzően költséges külföldre szállítani vagy újfajta felhasználásra átalakítani. Az ilyen, viszonylag immobil norvég tőke tulajdonosai ezért kevesebbet fognak profitálni a norvég termékek iránti kereslet ellentétes irányú elmozdulásainál. Ha azonban Norvégia tőkepiaca EMU-szomszédaival integrált, akkor a norvégok vagyonuk egy részét külföldön fektetik be, miközben Norvégia tőkeállományának egy része külföldiek tulajdonában lesz. A vagyon nemzetközi diverzifikációjának (lásd a 21. fejezetet) eredményeként a norvég tőke megtérülési rátájában bekövetkező váratlan változások hatásai automatikusan megoszlanak a rögzített árfolyamú övezet befektetői között. Vagyis a rögzített árfolyamnak köszönhetően még az immobil tőke tulajdonosai is el tudják kerülni a gazdasági stabilitásveszteség nagy részét, ha a norvég gazdaság nyitott a tőke áramlására.

Ha a nemzetközi munkaerő-áramlás alacsony vagy nem létezik, akkor a nagyobb mértékű nemzetközi tőkeáramlás nem csökkenti a rögzített árfolyamból származó gazdasági stabilitásveszteséget, mint ahogy azt a 629–634. oldalon található esettanulmányban az európai tapasztalatok értékelésével megtárgyaljuk.

[208] Az előző okfejtés olyan gazdasági zavarokra is alkalmazható, amelyek más mértékben érintik Norvégia és árfolyamrendszer-beli partnereinek árupiacát. A fejezet végén található egyik feladat az, hogy gondoljuk végig annak a hatásait, ha az EMU exporttermékei iránti kereslet úgy nő meg, hogy közben a norvég exporttermékek iránti kereslet görbéje nem változik.

[209] Lásd What‘s ₤9,99 in Euros, Then? Financial Tmes, 1998. április 21., 27. old.). Az autóiparban az EU-n belül tapasztalható nagymértékű árkülönbség egyik magyarázó tényezője az, hogy a kereskedők különbséget tesznek a különböző nemzetiségű vásárlók között. Például az említett cikk arról tudósít, hogy az Európai Bizottság azért büntette meg a Volkswagent, mert olasz kereskedőinek megtiltotta, hogy német és osztrák vásárlóknak adják el autóikat.

[210] Lásd Eichengreen: One Money for Europe? Lessons of the U.S. Currency Union. Economic Policy, 10. 1990. április, 118–166. old.). Egy másik tanulmány azt mutatta ki az amerikai munkaerőpiacról, hogy a regionális munkanélküliség eltéréseinek megszűnése majdnem teljes egészében a munkaerő migrációjának köszönhető, és nem a regionális reálbérek változásának. Európában a közeljövőben valószínűtlen az ilyen jellegű munkaerő-piaci alkalmazkodás. Lásd Blanchard, Olivier Jean–Katz, Lawrence F.: Regional Evolutions. Brookings Papers on Economic Activity, 1. 1992. 1–75. old.

[211] Részletesebben lásd Obstfeld, Maurice–Peri, Giovanni: Regional Non-Adjustment and Fiscal Policy. Economic Policy, 26. 1998. április. 205–259. old.