Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

A makroökonómiai egymásrautaltság kétországos modellje lebegőárfolyam-rendszerben

A makroökonómiai egymásrautaltság kétországos modellje lebegőárfolyam-rendszerben

Mielőtt az Egyesült Államok és a világgazdaság többi országa közötti, az 1980-as és 90-es években meghatározó gazdasági kapcsolatok természetének elemzésére térnénk át felépítünk egy modellt, amelynek keretein belül kívánjuk elemezni a lebegő árfolyamok révén kapcsolatban álló országok gazdaságpolitikájának egymásra gyakorolt hatását. A modellt rövid távon alkalmazzuk, így a termékárakat rögzítettnek tekintjük.

19.2. táblázat. A főbb ipari országok munkanélküliségi rátája, 1978–1996 (a munkaerő-állomány százalákban)

Képzeljünk el egy két országból, Belföld és Külföld, álló világgazdaságot. A korábbi modellekben a belföldi ország folyó fizetési mérlegének egyenlegét reálárfolyamának és jövedelmének függvényeként írtuk fel. Valójában, ugyanakkor, a külföldi GNP szintje befolyásolja a belföldi gazdaság iránti exportkeresletet és így a belföldi gazdaság folyó fizetési mérlegének egyenlegét is. A 16. és 17. fejezetekben kifejtett modellekben implicit módon feltételeztük, hogy a belföldi gazdaság túl kicsi ahhoz, hogy befolyásolja a külföldi gazdaság jövedelmét, így ez utóbbit rögzítettnek is vettük. Ezért ezek a modellek nem tudják megfelelően megvilágítani az egyes nemzetgazdaságok kölcsönös egymásra hatását, hacsak nem bővítjük ki úgy, hogy alkalmazható legyen olyan nagy országokra is, mint például az Egyesült Államok.

Ezen kiterjesztés első lépéseként tételezzük fel, hogy Belföld folyó fizetési mérlege reálárfolyamának, EP*/P, hazai rendelkezésre álló jövedelmének, Y – T, és Külföld rendelkezésre álló jövedelmének, Y* – T*, a függvénye, ahol Y* jelöli Külföld jövedelmét és T* Külföld adóit. E jelöli Külföld fizetőeszközének árát Belföld valutájában kifejezve és EP*/P a reálárfolyam azaz Külföld kibocsátásának ára Belföld kibocsátásában kifejezve. Belföld folyó fizetési mérlegének egyenlege így

C A = C A ( E P * / P , Y T , Y * T * ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaam4qaiaadgeacqGH9aqpcaWGdbGaamyqa8aadaqadaqaa8qacaWG fbGaamiuaiaacQcacaGGVaGaamiuaiaacYcacaWGzbGaai4eGiaads facaGGSaGaamywaiaacQcacaGGtaIaamivaiaacQcaa8aacaGLOaGa ayzkaaWdbiaac6caaaa@4813@

Belföld pénzének reálleértékelődése (EP*/P emelkedése) feltevéseink szerint javítja a folyó fizetési mérleg egyenlegét, míg Belföld rendelkezésre álló jövedelmének emelkedése rontja azt. Az előző modellünk nem vette figyelembe Külföld rendelkezésre álló jövedelmének Belföld folyó fizetési mérlegére gyakorolt hatását, de két, egymásra kölcsönösen hatást gyakorló ország modelljében meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogyan befolyásolja Y* – T*CA-t. Mivel Külföld rendelkezésre álló jövedelmében bekövetkező növekedés hatására növekedni fog Külföld által a Belföld termékeire fordított összeg is, ezért növekszik Belföld exportja. Külföld rendelkezésre álló jövedelmében bekövetkező növekedés ezért javítani fogja Belföld folyó fizetési mérlegének egyenlegét.

Belföld kibocsátása iránti aggregált kereslet, szokás szerint, Belföld hazai kiadásainak, C + I + G, valamint folyó fizetési mérlegének, CA, az összege. Az aggregált kereslet és kínálat így akkor egyenlő Belföldön, amikor

Y = C ( Y T ) + I + G + C A ( E P * / P , Y T , Y * T * ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamywaiabg2da9iaadoeapaWaaeWaaeaapeGaamywaiaacobicaWG ubaapaGaayjkaiaawMcaa8qacqGHRaWkcaWGjbGaey4kaSIaam4rai abgUcaRiaadoeacaWGbbWdamaabmaabaWdbiaadweacaWGqbGaaiOk aiaac+cacaWGqbGaaiilaiaadMfacaGGtaIaamivaiaacYcacaWGzb GaaiOkaiaacobicaWGubGaaiOkaaWdaiaawIcacaGLPaaapeGaaiOl aaaa@50A0@ (19.1. egyenlet)

Külföld folyó fizetési mérlegét, CA*-t, szintén befolyásolja Belföld és Külföld termékeinek relatív ára, EP*/P, és a két ország rendelkezésre álló jövedelme. Tulajdonképpen két országból álló világgazdaság esetén Belföld folyó fizetési mérlegének többlete pontosan meg kell, hogy egyezzen Külföld folyó fizetési mérlegének hiányával azonos mértékegységben kifejezve. Mivel Belföld exportja éppen Külföld importja és Belföld importja pedig Külföld exportjával egyezik meg, ezért tetszőleges Belföldi exporttöbbletnek meg kell egyeznie a Külföld megfelelő importtöbbletével. Külföld kibocsátásában mérve Külföld folyó fizetési mérlegének egyenlege:

C A * = C A ( E P * / P , Y T , Y * T * ( E P * / P ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaam4qaiaadgeacaGGQaGaeyypa0Jaai4eGiaadoeacaWGbbWdaiaa cIcapeGaamyraiaadcfacaGGQaGaai4laiaadcfacaGGSaGaamywai aacobicaWGubGaaiilaiaadMfacaGGQaGaai4eGiaadsfacaGGQaWd amaabmaabaWdbiaadweacaWGqbGaaiOkaiaac+cacaWGqbaapaGaay jkaiaawMcaa8qacaGGUaaaaa@4E18@

CA-t elosztottuk a reálárfolyammal, EP*/P-vel, Külföld kibocsátásának árával Belföld kibocsátásában kifejezve azért, hogy Külföld kibocsátásának egységeiben mérhessük. Így tudjuk egyenlővé tenni CA*-gal, amelynek mértékegysége Külföld kibocsátása.

Világos, hogy Belföld jövedelmének növekedése azáltal, hogy rontja Belföld folyó fizetési mérlegét, CA-t, javítja CA*-t. Hasonlóképpen Külföld jövedelmének növekedése rontja CA*-t. Bár EP*/P változásának CA*-ra gyakorolt hatása kevésbé egyértelmű, feltételezzük, hogy EP*/P növekedése (Belföld kibocsátásának relatíve olcsóbbá válása) CA* csökkenéséhez vezet el CA növekedésével egyidejűleg.[186] Külföld árupiacán a kereslet és kínálat akkor egyenlő, amikor Külföld kibocsátása, Y*, megegyezik Külföld kiadásával, C* + I* + G*, levonva ebből a Külföld kibocsátásában kifejezett Belföld folyó fizetési mérlegének egyenlegét, CA × (P/EP*):

Y * = C * ( Y * T * ) + I * + G * ( P / E P * ) × C A ( E P * / P , Y T , Y * T * ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamywaiaacQcacqGH9aqpcaWGdbGaaiOka8aadaqadaqaa8qacaWG zbGaaiOkaiaacobicaWGubGaaiOkaaWdaiaawIcacaGLPaaapeGaey 4kaSIaamysaiaacQcacqGHRaWkcaWGhbGaaiOkaiaacobipaWaaeWa aeaapeGaamiuaiaac+cacaWGfbGaamiuaiaacQcaa8aacaGLOaGaay zkaaWdbiabgEna0kaadoeacaWGbbWdamaabmaabaWdbiaadweacaWG qbGaaiOkaiaac+cacaWGqbGaaiilaiaadMfacaGGtaIaamivaiaacY cacaWGzbGaaiOkaiaacobicaWGubGaaiOkaaWdaiaawIcacaGLPaaa peGaaiOlaaaa@5C3C@ (19.2. egyenlet)

Átmenetileg tegyük fel, hogy a reálárfolyam, EP*/P, rögzített egy adott értéken. A 19.4. ábra mutatja hogyan határozódik meg Belföld és Külföld kibocsátása. A HH görbéhez Belföld és Külföld azon kibocsátási értékei tartoznak, amelyek mellett az aggregált kereslet és kínálat megegyezik egymással Belföldön. A HH görbe pozitív meredekségű mivel Y* növekedése Belföld exportjának növekedéséhez vezet, emelve az aggregált keresletet és ezzel a kibocsátást, Y-t, Belföldön. Az FF görbe azon Belföldi és Külföldi kibocsátási értékeket mutatja, amelyek esetén az aggregált kereslet és kínálat egyenlő egymással Külföldön. A HH görbéhez hasonlóan FF is pozitív meredekségű és ugyanazon okokból: Y növekedésének hatására Külföld exportja iránti kereslet növekszik s emiatt Külföld kibocsátásának, Y*-nak is növekednie kell, hogy ellensúlyozza az aggregált keresletben bekövetkezett növekedést. A HH és FF görbék metszéspontjában (1-es pont) az aggregált kereslet és kínálat mindkét országban egyenlő az adott reálárfolyam mellett.

19.4. ábra - A kibocsátás meghatározása a kétországos modellben

kepek/19.4.png


Vegyük észre, hogy HH görbe meredekebb, mint FF. A két görbe meredekségének ilyen irányú eltérése azzal magyarázható, hogy egy ország jövedelmének megváltozása nagyobb hatást fejt ki saját árupiacára, mint a másik országéra. Ezért a HH görbe mentén Y* nagyobb növekedése szükséges az Y növekedése miatt Belföld árupiacán kialakuló túlkínálat csökkentéséhez. Hasonlóképpen, FF mentén Y nagyobb növekedése szükséges ahhoz, hogy helyreállítsa Külföld árupiacán az Y* növekedése miatt megbomlott egyensúlyt.[187]

A fiskális politika változásai belföldön és külföldön, azaz G és G* valamint a nettó adó, T és T* változásai egyaránt a görbék eltolódásában jelentkeznek. Továbbá a költségvetési politika hatására megváltozik a valutaárfolyam is (16. fejezet). Belföldi fiskális expanzió hatására E csökken (azaz felértékelődik Belföld devizája Külföld fizetőeszközéhez képest), míg Külföldi fiskális expanzió hatására E növekszik (azaz leértékelődik Belföld devizája Külföld fizetőeszközéhez képest). A monetáris politika hatása szintén a görbék eltolódásában jelentkezik azáltal, hogy megváltozik a valutaárfolyam. Az 1980-as éveket követő árfolyam tapasztalatok mögött alapvetően monetáris és fiskális politikai lépesek húzódnak meg, a továbbiakban a most kifejtett kétországos modellt kívánjuk ezen jelenségek elemzésére alkalmazni.

Esettanulmány: Dezinfláció, növekedés és válságok, 1980–1999

Az 1980-at követő évek számos drasztikus változást hoztak a világgazdaságban. A mérleg pozitív oldalán az inflációs rátáknak a Bretton Woods-i időket messze meghaladó csökkenése áll (lásd 19.3. táblázat). Az árstabilitás visszaállt és hosszabb távon is fennmaradt. De a negatív események olyan komolyságúak, amelyek már a MÁSODIK világháború után oly fáradságosan és nehézkesen felépített, relatíve nyitott világkereskedelmi és pénzügyi rendszer létezését is fenyegethetik. Több közgazdász és gazdaságpolitikus egyenesen a lebegő árfolyamok rendszerét teszi felelőssé a világgazdaság problémáiért és sürgetik valamely kevésbé rugalmas árfolyamrendszer kialakítását.

19.3. táblázat. Főbb ipari országok inflációs rátája, 1981–1997 és az 1961–1971-es időszak átlagos rátája (éves százalékos növekedés)

Dezinfláció és az 1981–1983-as recesszió 1979 októberében Volcker, a Federal Reserve elnöke az Egyesült Államok monetáris politikájának hirtelen változását jelentette be. A cél a hazai infláció elleni küzdelem és a dollár értékvesztésének megállítása volt. Volcker monetáris szigorítása meggyőzte a devizapiacok szereplőit, hogy a Fed elnöke ígéretéhez híven ki fogja szorítani az inflációt az amerikai gazdaságból. Reagan elnök megválasztásakor 1980 novemberében, aki elnökválasztási kampánya során az inflációellenes küzdelemre helyezte a hangsúlyt, a dollár árfolyama szárnyalt. 1979 és 1981 vége között a dollár a német márkához képest 23,2%-al felértékelődött. Az amerikai kamatlábak szintén gyorsan emelkedtek és 1981 végére az 1978-as szint közel kétszeresét érték el.

A 19.5. ábra mutatja Belföld monetáris szigorításának hatását a kétországos modellben és segít nekünk megérteni Volcker politikájának hatását az Egyesült Államokra (Belföld) és a világgazdaságra (Külföld). Az amerikai kamatlábak emelésével és a dollár iránti bizalom megerősítésével az Egyesült Államok akciója a dollár azonnal erősödését váltotta ki. Az árfolyam erősödésének hatására az amerikai (Belföldi) javak drágultak a Külföldi javakhoz képest s ezzel növekedett Külföld kibocsátásának, Y*-nak azon szintje, amely mellett Belföld aggregált kereslete megegyezik a kibocsátással, Y bármely értéke mellett. A 19.5. ábrán ezt a változást HH1 görbe eltolódása jelzi HH2-be. A dollár felértékelődése (Belföld devizájáé) Külföld árupiacát is érinti; mivel Külföld kibocsátása relatíve olcsóbbá válik ezért FF1 görbe eltolódik balra FF2-be.

19.5. ábra - Monetáris szigorítás Belföldön

kepek/19.5.png


A két eltolódás eredményeként Belföld kibocsátása csökken és Külföld kibocsátása növekszik, a világgazdaság elmozdul az eredeti egyensúlyi állapotból, melyet az 1-es pont mutat, az új egyensúlyi állapotba, a 2-es pontba. Első látásra meglepőnek tűnhet, hogy a Belföldön végrehajtott monetáris restrikció hatására Külföld jövedelme növekszik, hiszen Belföld kibocsátásában bekövetkező csökkenés Belföld importkeresletét is csökkenti. A Belföldi javaktól Külföldi javak felé átcsoportosult keresletnek azonban ez az importcsökkenés csak másodlagos hatású kísérőjelensége.[188]

Ahogy a modell is sugallja, a Fed monetáris szigorítása negatív hatással volt az Egyesült Államok foglalkoztatására és kibocsátására. A dollár felértékelődését annak ellenére nem üdvözölték külföldön, hogy pozitív ösztönzést nyújtott a külföldi országoknak egy egyébként alacsony növekedéssel jellemezhető időszakban. A kedvezőtlen fogadtatás oka az volt, hogy az erős dollár akadályozta a külföldi országokat hazai inflációjuk elleni saját küzdelmükben, hiszen nem csak az importtermékek árának emelkedéséhez vezetett, de a munkavállalók bérköveteléseit is bátorította. Az erős dollárnak ugyanakkor éppen ellentétes hatása volt az Egyesült Államokban, siettette az infláció csökkenését. A feszes amerikai monetáris politika ezért „inkább a szomszédod legyen koldus” hatással járt a külföldi országokra azzal, hogy az infláció egy részét exportálta a külföldi gazdaságokba.

A külföldi központi bankok annak érdekében, hogy lassítsák a dollár erősödését devizapiaci intervencióval válaszoltak. Saját dollártartalékaik eladása révén, melynek során hazai fizetőeszközt vásároltak, néhány központi bank 1980-ra, illetve 1981-re csökkentette monetáris aggregátumaik növekedési ütemét, növelve ezzel a kamatláb értékét.

A második olajválságot közvetlenül követő időszakban, az Egyesült Államokban és külföldön szinkronban végrehajtott monetáris szigorítás a világgazdaságot mély recesszióba taszította, az 1930-as évek nagy válságát követő talán legsúlyosabbikba. A 19.2. táblázat mutatja, hogyan változott a munkanélküliségi ráta a világ főbb iparosodott államaiban. 1982-ben és 83-ban a munkanélküliségi ráta szerte a világon a második világháború óta nem látott méreteket öltött. Az olvasó is megítélheti ezen munkanélküliségi ráták súlyosságát összehasonlítva őket ugyanezen hét ország 1963–1972 közötti átlagával (3,2%). Ugyanakkor, ahogy a 19.3. táblázat mutatja a monetáris szűkítés és a következtében kialakuló recesszió hirtelen és drasztikus csökkenést idézett elő az iparosodott országok inflációs rátáiban.

Fiskális politika, folyó fizetési mérleg és a protekcionizmus újjáéledése Választási kampánya alatt Reagan elnök az adók csökkentését és a költségvetés kiegyensúlyozását ígérte. Az első ígéretének megfelelően 1981-ben a Kongresszus jóváhagyta a személyi jövedelemadó csökkentéséről szóló törvényjavaslatot és a vállalkozásoknak nyújtott pénzügyi beruházási kedvezményeket. Ezzel egyidejűleg a Reagani kormányzat növelte a védelmi kiadásokat amelyet a belföldi programokra történő kiadások csökkentése kísért. Ezen lépések nettó eredményeként az Egyesült Államok költségvetésének hiánya ugrásszerűen növekedni kezdett s jelentős fiskális ösztönzést fejtett ki a gazdaságra.

A 19.6. ábra mutatja a Belföldön végrehajtott fiskális expanzió hatását a kétországos modellben. Mivel a Belföldi fiskális expanzió Belföld fizetőeszközének (a dollárnak) a felértékelődéséhez vezet, ezért Külföld termékei relatíve olcsóbbakká válnak és így növekszik irántuk a világ kereslete. Így Külföld jövedelmének, Y*-nak, minden Y jövedelem mellett növekednie kell, ahogy azt az FF1 görbe eltolódása jelzi FF2-be. Belföld nagy ország, ezért fiskális expanzió hatására növekednie kell jövedelmének, Y-nak minden Y* jövedelem érték mellett, annak ellenére, hogy valutája a költségvetési politika hatására felértékelődik. Belföld aggregált keresletében bekövetkező növekedés HH1 görbe jobbra tolódásához vezet HH2-be. A kibocsátás Belföldön és Külföldön egyaránt növekszik, amint a világgazdaság a kiinduló egyensúlyi állapotból, az 1-es pontból az új egyensúlyba, a 2-es pontba mozdul el.

19.6. ábra - Fiskális exoanzió Belföldön

kepek/19.6.png


Az Egyesült Államok fiskális lépésének elemzése egy kicsit összetettebb, mert az 1981-ben meghirdetett fiskális politikai rezsimet csak 1982-ben tervezték elindítani, s így expanzív hatásának teljes kibontakozása nem volt 1983 előtt várható. A jövőbeli fiskális expanzióra való várakozás 1981-ben a dollár felértékelődéséhez vezetett, az FF1görbe felfelé tolódott, ahogy a 19.6. ábrán látható, de a másik görbét ellentétesen, balra tolta el. Ezek a változások tovább mélyítették a recessziót 1981–83 elején az Egyesült Államokban s kisebb mértékben stimulálták a külföldi gazdaságokat, mint ahogy azt az 19.6. ábra alapján gondolnánk. Csak 1982 végére illetve 1983-ra teljesedett ki az Egyesült Államok fiskális politikájának hatása s csak ekkora ad pontos rajzolatot a 19.6. ábra.

Az Egyesült Államok fiskális állapota ugyanakkor mindvégig bátorította a dollár felértékelődését (lásd 19.3. ábra), mintahogyan ugyanebben az időszakban Németország és Japán által folytatott megszorító fiskális politikai gyakorlat is. 1985 februárjára a dollár kumulált felértékelődése a német márkával szemben elérte a 47,9%-ot az 1979-es árfolyamhoz képest. A recesszió 1982 decemberében volt mélypontjában az Egyesült Államokban, és amint a fiskális expanzió éreztetni kezdte hatását a dollár egyenletes felértékelődése révén a kibocsátás mind az USA-ban, mind külföldön növekedésnek indult. Az újjáélesztést erősítette a Federal Reserve lazább monetáris politikája is.

A külföldi központi bankok továbbra is tartottak egy expanzív politika inflációgerjesztő hatásától. Amint a könnyebb USA pénz a dollár kamatok csökkenéséhez vezetett 1982 második felében, a külföldi központi bankok úgy érezték hozzákezdhetnek monetáris politikájuk lazításához anélkül, hogy az valutájuk túl gyors leértékelődését okozná. 1984 elején a munkanélküliség csökkent az Egyesült Államokban s a kibocsátás gyorsan növekedett. Ugyanakkor a többi iparosodott országban a munkanélküliség továbbra is igen magas maradt, s történelmi adatokhoz viszonyítva a kibocsátás növekedése sem volt gyorsnak nevezhető.

Miközben az Egyesült Államok fiskális expanziója hatására a világ kezdett magára találni, a szövetségi kormány növekvő költségvetési deficitje komoly aggodalmaknak adott teret a világgazdaság jövőbeli stabilitását illetően. A növekvő kormányzati deficitet nem kísérte a magánmegtakarítások hasonló mértékű növekedése vagy a beruházások csökkenése, így az amerikai folyó fizetési mérleg gyors romlásnak indult (felelevenítésül lásd a 12. fejezetben az esettanulmányt a költségvetési deficit és a folyó fizetési mérleg kapcsolatáról, 311–313. oldalakon). 1987-re az Egyesült Államok a külföldi országok nettó adósává vált és folyó fizetési mérlegének hiánya elérte háború utáni időszak legmagasabb, a GNP 3,6%-ra rúgó értékét. Elemzők attól tartottak, hogy a külföldi hitelezők elveszítik bizalmukat a dollárbefektetések jövőbeli értékét illetően s így hirtelen eladják az addig felhalmozottakat a dollár hirtelen és meredek leértékelődéséhez vezetve. (Valóban, több fejlődő országnak volt lehetősége megtapasztalni a tőkebeáramlás hirtelen megtorpanását, ahogy majd a 22. fejezetben látni fogjuk.)

Hasonlóképpen aggodalomra okot adó volt az erős dollárnak az Egyesült Államokon belüli jövedelemelosztásra gyakorolt hatása. A dollár felértékelődése csökkentette az Egyesült Államok inflációját és lehetővé tette, hogy a fogyasztók olcsón jussanak importtermékekhez, mégis azok voltak jobban szervezettek és hangosabbak, akiket a cserearányok romlása érintett s nem azok, akik a változásnak hasznát látták. A tartósan alacsony gazdasági teljesítmény az 1980-as években oda vezetett, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedett a kormányra az exportáló és az importtal versengő hazai szektorok védelme érdekében. Ahogy az Egyesült Államok felépülése lassulni kezdett 1984 végére, a protekcionista nyomás lavinaszerűen növekedett.

A Reagan-i kormányzat a kezdetektől fogva a „jóindulatú ignorancia” politikáját alkalmazta a devizapiacok esetében, visszautasítva az intervenciós beavatkozás eszközét az egészen kivételes esetektől eltekintve (például a Reagan elleni merényletet követően). 1985-re, ugyanakkor, az erős dollár és a készülődő protekcionista vihar közötti kapcsolatot már nem lehetett tovább figyelmen kívül hagyni.

A Plaza Hoteltől a Louvre-ig és azon túl: kísérlet az árfolyamok menedzselésére Az Egyesült Államok gyorsabb monetáris növekedése 1985-ben a dollár kismértékű leértékelődéséhez vezetett, de ez nem tudta az importkorlátozások bevezetését sürgető kongresszusi véleményt megváltoztatni. A nemzetközi kereskedelmi rendszer összeomlásától félve a világ öt vezető gazdasági államának (G5) – az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Franciaország, Németország és Japán – vezetői 1985 szeptember 22-én, a New York-i Plaza Hotelben bejelentették, hogy közösen fognak beavatkozni a devizapiacok működésébe a dollár gyengülése érdekében. A következő napon a dollár meredek esésnek indult, gyengülése 1986-ban és 1987 elején is folytatódott, mindvégig, amíg az Egyesült Államok folytatta laza monetáris politikáját és a külföldi kamatokhoz képest alacsonyabb dollárkamatokat biztosított (lásd 19.3. ábra).

A G5 országok Plaza Hotelbeli bejelentése éles váltást jelentett a Reagani kormányzat politikájában, a devizapiaci intervenció vonatkozásában éppen az ellenkezőjére fordult vissza. A Plaza közlemény a kormányzati körök növekvő elégedetlenségét fejezte ki a lebegőárfolyam-rendszerek teljesítményével szemben és egy olyan időszak kezdetét jelezte, amelyben az egyes országok, beleértve az Egyesült Államokat is, erőteljesen beavatkozott – néha nagyobb volumenben és együttműködő módon – a devizapiaci folyamatokba a valutaárfolyamok befolyásolása céljából.

1986 végére a dollár árfolyama az egyes kormányok közötti nézeteltérések fókuszpontjába került. Az Egyesült Államok még mindig óriási folyó fizetésimérleg-hiánnyal küszködött. LÁtva a külföldiek vonakodását kiadásaik növelésével szemben, az amerikai vezetők a kiadások átterelésével próbálták elérni a belső egyensúlyt a dollár további gyengítésén át. Ez az elképzelés azonban a többi ország nemtetszésével találkozott. A ipari országok vezetői attól tartottak, hogy saját valutájuk túlságosan is felértékelődik. Külkereskedelmet folytató szektoraik egyre nehezebbnek találták a nemzetközi versenyben való részvételt, ezért az Egyesült Államok részéről a fiskális és monetáris szigorítást látták volna szívesebben.

1987. február 22-én, a párizsi Louvre-ban tartott találkozót követően került sor a valutaárfolyamok meghatározását illető együttműködés következő kísérletére. A G5 országok és Kanada pénzügyminiszterei és jegybankelnökei nyilatkozatot adtak ki, amelyben elkötelezték magukat a valutaárfolyamoknak akkor fennálló nominális értékük körüli stabilizálásában. Ezt az értéket hivatalosan is a gazdaságok „makroökonómiai alapjaival konzisztens értéknek” tekintették, beleértve ebbe a külső egyensúly feltételét is. A Louvre megegyezés ugyanakkor messze több volt a valutaárfolyamokra vonatkozó szóbeli kinyilatkoztatásnál. Egy kiadatlan dokumentumban a kormányok a valutaárfolyamok körül árfolyamsávokat határoztak meg, amelyeket devizapiaci intervencióval kívántak megvédeni. A sávokat nem hozták ugyan nyilvánosságra, mégis a megfigyelők szerint a Louvre megegyezés ±5%-os sávot határozott meg az 1,825 DM/$, valamint a 153,5 ¥/$ árfolyam körül. (Ezzel szemben a valutaárfolyamok a Plaza bejelentést követő hetekben 2,75 DM/$ és 250 ¥/$ árfolyam körül mozogtak.)

Miután kiigazították a jen/dollár körüli sávot 1987 áprilisában, az ipari országok több hónapon keresztül sikeresen fenn tudták tartani az új árfolyamsávokat. Ugyanakkor az Egyesült Államok külső deficitje továbbra is magas maradt így a dollár továbbra is eladási nyomás alatt maradt; a sávot csak az Egyesült Államok pénzkínálatának lassú növelésével és a dollárbefektetésekre fizetett kamatkülönbözet egyenletes növekedésével lehetett fenntartani. A piaci szereplők az adott belföldi és külföldi termékárak mellett a folyó fizetési mérleg egyensúlyával nem konzisztens nominális valutaárfolyam fenntartására irányuló erőfeszítések következtében kialakuló recesszióra számítottak.

1987 októberében a rövid ideje tartó árfolyamstabilitás hirtelen végetért, amikor a német kamatláb emelésre vonatkozó amerikai kritikát követően összeomlott az amerikai értéktőzsde. A világ főbb tőzsdéi követték a Wall Street szédítő zuhanását. Az Egyesült Államokban a Federal Reserve új elnöke, Alan Greenspan egy sokkal általánosabb gazdasági válságot hárított el azzal, hogy bejelentette, a Fed hajlandó likviditást nyújtani a bajba jutott pénzügyi rendszernek. A külföldi jegybankelnökök hasonlóan cselekedtek és ezzel a kamatlábak világszerte csökkenésnek indultak. Ebben a folyamatban ugyanakkor az USA vezetői a dollárnak a Louvre megállapodásban szereplő értéknél nagyobb mértékű leértékelődését is megengedték.

Új árfolyamsávokat kellett felállítani, amelyeket később nyilvánvalóan több alkalommal is megváltoztattak. A változásokat soha nem hozták nyilvánosságra. Az 1990-es évek elejére a sávok fenntartásának látszatával is felhagytak. A 19.7. ábrán láthatjuk az árfolyamok alakulását a Louvre-i megegyezést követően. A szkeptikusok érvelése szerint az implicit árfolyamsávoknak nincsen kényszerítő erejük és a hatóságok idegenkedése a sávok bejelentésétől, miközben életben tartotta a piac találgatásait, valójában azt szolgálta, hogy elfedje mennyire képtelenek szembeszállni a piaci folyamatokkal. A támogatók érvelése szerint viszont az árfolyamok jobban ingadoztak volna, ha a sávokat nem alakították volna ki. Ami azonban nyilvánvaló, hogy az árfolyamok befolyásolására tett hivatali kísérletek csak akkor voltak sikeresek, amikor monetáris és fiskális politikai változások támogatták, és nem a sterilizált intervenció (amit időnként erőteljesen használtak) könnyebb félmegoldása kísérte őket. Amint azt az Egyesült Államok 1987 októberében tapasztalta is, a belső egyensúly és az árfolyamstabilitás valódi és néha fájdalmas ellentmondásként jelentkezik, a tapasztalatok azonban arra mutatnak, hogy a döntő pillanatban soha nem az árfolyamstabilitás tűnt a fontosabb célnak.

19.7. ábra - A valutaárfolyamok mozgása a Louvre-egyezményt követően

kepek/19.7.png


Újabb globális visszaeséd, fellendülés, majd válság Az 1980-as évek vége felé az iparosodott államokban újra inflációs nyomás alakult ki (lásd 19.3. táblázat). Az infláció inkább a nemzeti gazdasági folyamatok eredményeként alakult ki semmint valamilyen globális sokk következtében, és különböző időzítéssel és erősséggel jelentkezett az egyes országokban.

Az Egyesült Államokban az 1985-ös és 1986-os év gyors monetáris növekedésének volt köszönhető az inflációs ráták emelkedése 1987-ben és 1988-ban. A Federal Reserve kivételesen szigorú monetáris politikával válaszolt, ami az amerikai gazdaságot elnyújtott gazdasági hanyatlásba fordította 1990 nyarára. Az amerikai gazdaság feléledése 1992-ben kezdődött, eddigre értek meg a feltételek egy hosszabb ideig tartó amerikai expanziónak, amelyet alacsony inflációs ráta, virágzó értéktőzsde és az 1970-es évek első felének olajválságát megelőző időket idézően alacsony munkanélküliség jellemzett.

A szovjet hatalom kelet-európai összeomlását követő Kelet- és Nyugat-Németország egyesítése 1990 július 1-jén inflációs folyamatokat indított el Németországban éppen akkor, amikor a többi európai állam a német márkához kötötte valutája árfolyamát az Európai Unió rögzített árfolyam rendszerének, az Európai Monetáris Rendszer, az EMS keretein belül. A belső inflációs nyomásra adott német válasz, a restrikciós monetáris politika azonban lassabb növekedéshez vezetett az EMS partnerországokban, többségükben nem volt a német gazdasághoz hasonló belső inflációs nyomás. Ennek eredményeként aszimmetrikus helyzet alakult ki az EMS-en belül, amely tömeges spekulációs támadásnak adott teret az EMS rögzített arányaival szemben, ahogy ezt majd a 20. fejezetben részletesebben is megmutatjuk.

Japánban az infláció 1989-ben emelkedett, részben a megelőző évek, 1986-88 közötti, relatíve laza monetáris politikája következtében. A két legnyilvánvalóbb jele ennek a belső nyomásnak a japán ingatlanok és értékpapírok árának az ugrásszerű emelkedése volt. Az aktívák árbuborékjának a kipukkasztására irányuló jegybanki restriktív monetáris politika és a magas kamatok sikeresnek bizonyultak és a tokiói Nikkei tőzsdeindex értéke 1990 és 1992 között több mint megfeleződött. Sajnálatosan a vagyoneszközök árának ilyen drasztikus csökkenése a japán bankrendszert válságos helyzetbe sodorta, amely az egész gazdaságot maga után rántva súlyos recessziót indított el 1992 elején. 1995-ben a bankszektor válsága még mindig súlyosbodott.

A japán gazdaság 1996-ban növekedésnek indult, de a kormányzat a növekvő államadósság miatti aggodalmában megemelte az adókat. Ez a gazdaság lassulásához vezetett 1997-ben, a japán pénzügyi rendszer mély és széleskörű problémái még nyilvánvalóbbá váltak és a jen hirtelen, megdöbbentően zuhanni kezdett, az 1995 elején 80 ¥/$-os árfolyamról 1998 nyarára 145 ¥/$-ig süllyedt, mielőtt még azon év végén némileg erősödött volna. 1998-ban, ugyanakkor, a japán gazdaság a szabad esés állapotát mutatta a süllyedő GDP-vel, csökkenő árakkal és a négy évtizede soha nem látott magas munkanélküliséggel.

A japán gazdaság problémái továbbgyűrűztek Kelet Ázsia fejlődő országaiba, akikkel a japánok intenzíven kereskedtek. Amint látni fogjuk a 22. fejezetben, több ország különösen magas GDP növekedési ütemet tapasztalhatott több éven át 1997-ig. Többségük valutaárfolyamát is rögzítette, vagy célsávot határozott meg az USA dollárhoz képest. A japán gazdaság 1997-es lassulása ezért közvetlenül is és az árfolyam-csatornán keresztül is gyengítette a Kelet-Ázsiai gazdaságokat. A dollárhoz láncolt kelet-ázsiai valuták a jenhez képest erősen felértékelődtek amint a jen fokozatosan leértékelődött a dollárhoz képest. Az ázsiai gazdaságok így egyfelől érezték Japán lassabb növekedése miatt importkeresletük csökkenését, ezzel párhuzamosan exporttermékeik kiárazódását a külföldi piacokról.

A végső hatás spekulatív támadások sorozata lett Kelet-Ázsia valutái ellen, amelyek 1997 tavaszán a thaiföldi bahttal kezdődtek és átterjedtek Malajziára, Indonéziára és Koreára. Ezek a gazdaságok mély depresszióba estek, ahogy részletesen meg fogjuk vizsgálni a 22. fejezetben, Japán által lehúzva majd ördögi körben maguk után húzva Japánt. A régió más gazdaságainak, úgymint Szingapúr, Hong Kong, Kína növekedése szintén lelassult 1998-ban, akárcsak Latin-Amerikáé. Oroszország belső és külső adósságai tekintetében egyaránt csődöt jelentett, ami a nemzetközi befektetők megrettenését és belföldi pénzügyi káosz kialakulását váltotta ki. Az év végére baljós jelek jelentek meg az Egyesült Államok és Európa országaiban is. Egy világméretű recessziótól való félelem kamatcsökkentések sorozatát váltotta ki a Federal Reserve vezetőiből 1998 második felében, hasonlóképpen korábban példa nélkül álló összehangolt kamatcsökkentésekre került sor Európa 11 államában, ahol az euró 1999-es bevezetésére és a nemzeti valuták feladására készülődtek. 1999 közepére a megfigyelők szerint az 1997–1999-es világszintű pénzügyi válság véget ért.



[186] A feltevés hátterében a Marshall–Lerner-feltételnél látottakhoz hasonló összefüggések húzódnak meg (lásd 16. fejezet, 3. függelék). Feltételeztük, hogy EP*/P növekedésére CA javulni fog. De ebből nem feltétlenül következik, hogy ezzel egyidejűleg CA* romlik, mert CA* = –CA/(EP*/P). Például, ha Belföldnek folyó fizetési mérleg többlete van (CA >0), EP*/P növekedése távolabb viszi CA-t zérótól. Ennek hatására egyrészt CA* nagyobb negatív érték lesz, mint korábban volt; másrészt CA* közelebb is kerül a zéróhoz hiszen –CA/(EP*/P)kifejezés nevezője növekszik, azaz drágul Külföld exportja relatíve Belföldből származó importjához képest. Ez a két hatás ellentétes irányban hat, de a második nagysága elhanyagolható, ha a folyó fizetési mérleg egyenlege kezdetben nullához közeli értéket vett fel.

[187] Formálisan, jelölje s a megtakarítási határhajlandóság értékét Belföldön és m az import határhajlandóságét. Jelölje s* és m* a megfelelő Külföldi változókat. Ekkor ΔY nagyságú növekedés Belföld kibocsátásában (s+m) ΔY nagyságú túlkínálat kialakulásához vezet el Belföld árupiacán, amelynek meg kell egyeznie Külföld árupiaci keresletében bekövetkező növekedéssel, (EP*/P)mY*-gal. HH görbe meredeksége ezért ΔY*/ΔY = (s + m)/[(EP*/P)m*]. Hasonló érveléssel mutatható meg, hogy FF görbe meredeksége ΔY*/ΔY = m/[(EP*/P)(s* + m*)]. Ezekből az egyenletekből láthatjuk, hogy HH meredekebb FF görbénél, ha (s + m)/m* > m/(s*+ m*), azaz amikor(s + m)(s* + m*) > mm*. Ez utóbbi egyenlőtlenség azonban mindig teljesül, feltéve, hogy egyik határhajlandóság sem vesz fel negatív értéket.

Export multiplikátor hatásnak nevezzük azt, hogy az egyes országok egyensúlyi kibocsátási szintje függ a külföldi ország kibocsátásától, mert az egyensúlyi jövedelemre gyakorolt hatás többszöröse az ország exportja iránti keresletben bekövetkező növekedésnek. A HH és FF görbék meredekségét kifejező képletek segítségével könnyen ellenőrizhetjük, hogy egy egységnyi növekedés Belföld exportja iránt Belföld kibocsátását 1/(s+m)-el növeli. Hasonlóképpen, Külföld export multiplikátorának értéke 1/(s*+m*). Mindkét multiplikátor értéke nagyobb 1-nél.

[188] Felmerülhet, hogy vajon előfordulhat-e olyan eset, amikor Belföld kibocsátása növekszik, ami úgy állhat elő, ha HH1 eltolódása felfelé kisebb mértékű lenne, mint FF1 eltolódása. Az alábbiakban megmutatjuk ennek lehetetlenségét. Jelölje Z (pozitív mennyiség, Belföldi kibocsátási egységében kifejezve) azt a mennyiséget, amilyen mértékben Belföld fizetőeszközének erősödése következtében az aggregált kereslet Belföld termékeiről Külföld termékei felé tolódik el. Az előző lábjegyzetben bevezetett jelölésekkel élve akkor a Külföld termékei iránti keresletbővülést Z = (EP*/P)mY* kifejezéssel adhatjuk meg (ahol EP*/P az új reálárfolyam értéket mutatja), és Belföld kibocsátása, Y, nem változik. A HH1 görbe ezáltal Z/[(EP*/P)/m*] mértékben tolódik felfelé. Mennyivel kell így bővülnie Külföld kibocsátásának, Y*-nak, annak érdekében, hogy fenntartsa az árupiaci egyensúlyt Külföldön változatlan Y mellett? Mivel a világgazdaság kereslete Külföld termékei iránt Z/(EP*/P) értékkel növekszik, az a Külföldi jövedelemváltozás, amely mellett az aggregált kereslet és kínálat egyensúlyban marad

Z/(EP*/P) + (1 – s* – m*)ΔY* = ΔY*

egyenlet alapján számítható. Ennek az egyenletnek a megoldásával kapjuk, hogy ΔY* = Z/[(EP*/P)(s* + m*)],amely egyben FF1 görbe felfelé tolódásának nagyságát is megmutatja. Ez az érték kisebb HH1 felfelé tolódásának nagyságánál. Így Belföldi monetáris szűkítés hatására Belföld jövedelmének csökkennie kell.

Hasonló érveléssel megmutatható, hogy FF1 mindig nagyobb mértékben tolódik el balra, mint HH1, így Külföld jövedelme mindenképpen növekszik. (Lásd a 6. feladatot a fejezet végén.) A modell előrejelzéseit némileg bonyolultabbá teszi, ha a kamatlábak befolyásolják a kiadási döntéseket (ahogy azt a 16. fejezet 2. függelékében láttuk).