Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

A gazdaságpolitika lehetőségei a Bretton Woods-i rendszerben

A gazdaságpolitika lehetőségei a Bretton Woods-i rendszerben

Ahhoz, hogy megvizsgáljuk, hogy egy (az Egyesült Államokon kívüli) ország külső és belső céljainak követésekor milyen problémával szembesült a rögzített árfolyamok Bretton Woods-i rendszerében, térjünk vissza a 17. fejezet elemzési keretéhez. Tegyük fel, hogy a hazai (R) és a külföldi (R*) kamatláb megegyezik:

R = R * . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamOuaiabg2da9iaadkfacaGGQaGaaiOlaaaa@3A1F@

Korábban jeleztük, hogy ez az egyenlőség nem feltétlenül teljesült a Bretton Woods-i rendszerben (bár 1958 után egyre inkább érvényessé vált), mégis, viszonylag pontosan leírja a gazdaságpolitika külső korlátját. Az elemzés során azt mutatjuk be, hogy az ország belső és külső céljainak megvalósulása miként függ a rögzített árfolyamtól (E) és a fiskális politikától. Az E változó mindvégig a dollár hazai valutában kifejezett árát jelöli. Az elemzés rövid távú, mivel a hazai és külföldi árszintet (P, illetve P*) változatlannak feltételezzük.[174]

A belső egyensúly fenntartása

Tekintsük először a belső egyensúlyt. Ha mind P*, mind E rögzített, a hazai infláció elsősorban a belső keresleti nyomástól, és nem az inflációs várakozásoktól függ. Így a belső egyensúly fennállásához csak a teljes foglalkoztatás szükséges, vagyis az, hogy az aggregált kereslet megegyezzen a teljes foglalkoztatásnak megfelelő kibocsátással, Yf-fel.[175]

Idézzük fel, hogy a hazai kibocsátásra irányuló aggregált kereslet a fogyasztás, C, a beruházás, I, a kormányzati vásárlások, G és a folyó fizetési mérleg többletének, CA összege. A fogyasztás a rendelkezésre álló jövedelem, YT növekvő függvénye, ahol T a nettó adót jelöli. A folyó fizetési mérleg többlete a rendelkezésre álló jövedelem csökkenő, míg a reálárfolyam, EP*/P növekvő függvénye (lásd 16. fejezet). A beruházást állandónak feltételezzük. A belső egyensúly feltétele ezért a következő alakba írható:

Y f = C ( Y f T ) + I + G + C A ( E P * / P , Y f T ) MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamywa8aadaahaaWcbeqaa8qacaWGMbaaaOGaeyypa0Jaam4qa8aa daqadaqaa8qacaWGzbWdamaaCaaaleqabaWdbiaadAgaaaGccaGGta IaamivaaWdaiaawIcacaGLPaaapeGaey4kaSIaamysaiabgUcaRiaa dEeacqGHRaWkcaWGdbGaamyqa8aadaqadaqaa8qacaWGfbGaamiuai aacQcacaGGVaGaamiuaiaacYcacaWGzbWdamaaCaaaleqabaWdbiaa dAgaaaGccaGGtaIaamivaaWdaiaawIcacaGLPaaaaaa@4F27@ (18.1. egyenlet)

A (18.1.) egyenlet bemutatja, hogy milyen gazdaságpolitikai eszközök hatnak az aggregált keresletre, és így rövid távon a kibocsátásra. A fiskális expanzió (G emelkedése vagy T csökkenése) fokozza az aggregált keresletet, így növeli a kibocsátást. Hasonlóképpen, a valuta leértékelése (E emelkedése) relatíve olcsóbbá teszi a hazai árukat és szolgáltatásokat, és ugyancsak növeli az aggregált keresletet és kibocsátást. A gazdaságpolitika tehát a fiskális politikával vagy az árfolyam megváltoztatásával biztosíthatja, hogy a kibocsátás a teljes foglalkoztatásnak megfelelő szinten maradjon.

Vegyük észre, hogy a monetáris politika hatástalan a rögzített árfolyam mellett. Ez azért van így, mert (mint a 17. fejezetben láttuk) ha a központi bank hazai valuta eladásával vagy vételével próbálja módosítani a pénzkínálatot, a művelet azonnal ellentétes változást okoz a devizatartalékokban, így a hazai pénzkínálat nem változik. Így a központi bank hazai valutában végzett műveletei csak a devizatartalék szintjére hatnak, de nem befolyásolják a foglalkoztatást és a kibocsátást.

A 18.2. ábrán látható II görbe az árfolyam és a fiskális politika olyan kombinációit mutatja, amelyek mellett a kibocsátás az Yfszinten rögzített, vagyis teljesül a belső egyensúly feltétele. A görbe azért negatív lejtésű, mert mind a valuta leértékelése (E emelkedése), mind a fiskális expanzió (G emelkedése vagy T csökkenése) növeli a kibocsátást. Ennek megfelelően ahhoz, hogy a kibocsátás ne változzon, a fiskális expanziót (amely bővíti aggregált keresletet) a valuta felértékelésének (az aggregált kereslet szűkítésének) kell kísérnie. Az II görbe pontosan azt mutatja, hogy az árfolyamváltozás hatására miként kell a költségvetési pozíciónak módosulnia ahhoz, hogy fennmaradjon a teljes foglalkoztatás. A görbétől jobbra a fiskális expanzió nagyobb, mint ami a teljes foglalkoztatás eléréséhez szükséges, így a gazdaság termelő erőforrásait túlzott mértékben kihasználják. A görbétől balra pedig a költségvetési politika túlságosan restriktív, így jelen van a munkanélküliség.

18.2. ábra - A belső (II) és külső (XX) egyensúly, valamint a „négy kényelmetlen zóna”

kepek/18.2.png


Az ábra azt mutatja, hogy az árfolyam és a fiskális pozíció különböző szintjei milyen foglalkoztatási helyzetet és folyó fizetési mérleget jelentenek. Az II görbe mentén a kibocsátás a teljes foglalkoztatásnak megfelelő Yf szinten áll. Az XX görbe mentén a folyó fizetési mérleg egyenlege éppen a megcélzott X szintet éri el.

A külső egyensúly fenntartása

Az eddigiekben azt vizsgáltuk, hogy az árfolyam-változtatás és a fiskális politika a kibocsátás befolyásolásával miként segítheti elő a teljes foglalkoztatás belső céljának elérését. Hogyan hatnak ezek a gazdaságpolitikai eszközök a külső egyensúlyra? A kérdés megválaszolásához tegyük fel, hogy a kormány X szintű folyó fizetési mérleg többletet tűz ki célul. A külső egyensúlyi cél akkor teljesül, ha a kormányzat úgy alakítja a fiskális politikát és az árfolyamot, hogy fennáll a következő egyenlőség:

C A ( E P * / P , Y T ) = X MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaam4qaiaadgeapaWaaeWaaeaapeGaamyraiaadcfacaGGQaGaai4l aiaadcfacaGGSaGaamywaiaacobicaWGubaapaGaayjkaiaawMcaa8 qacqGH9aqpcaWGybaaaa@4236@ (18.2. egyenlet)

Adott P és P* mellett E emelkedése olcsóbbá teszi a hazai javakat, így javítja a folyó fizetési mérleget. A fiskális expanzió hatása pedig éppen ellentétes: T csökkentése bővíti a kibocsátást, Y-t, így emelkedik a rendelkezésre álló jövedelem, ami fokozottabb hazai keresletet jelent a külföldi javak iránt, így rontja a folyó fizetési mérleget. Hasonlóképpen, G emelkedése növeli Y-t, így csökkenti a folyó fizetési többletet.

Ahhoz, hogy a folyó fizetési többlet X célzott szinten fennmaradjon, a valutaleértékeléssel (E emelkedésével) a kormányzati kiadások emelkedésének vagy az adók csökkentésének kell együtt járnia. A 18.2. ábra XX görbéje, amelynek mentén fennáll a külső egyensúly, pozitív meredekségű. A görbe azt mutatja meg, hogy adott nagyságú valutaleértékelésnek milyen mértékű fiskális expanzióval kell párosulnia ahhoz, hogy a folyó fizetési többlet célzott értéke fennmaradjon.[176] Mivel E emelkedése fokozza a nettó exportot, az XX görbe feletti tartományban a folyó fizetési mérleg az X célzott értékéhez képest többletet mutat. Ennek megfelelően a görbe alatt a folyó fizetési mérleg a célértékhez képest deficites.[177]

A kiadásváltoztató és kiadás-átterelő politikák

Az II és XX görbék négy részre, a „négy kényelmetlen zónára” osztják a síkot. Az egyes zónák a különböző gazdaságpolitikai helyzetek hatását mutatják. Az 1. zónában túlfoglalkoztatás van, és a folyó fizetési mérleg túlzott többletet mutat; a 2. zónát a túlfoglalkoztatás mellett a folyó fizetési mérleg túlzott hiánya jellemzi, a 3. zónában az alulfoglalkoztatottság túlzott deficittel párosul, míg a 4. zónában az alulfoglalkoztatottság mellett a folyó fizetési mérleg többlete magasabb, mint a célzott érték. A fiskális és árfolyampolitika együttes alkalmazásával a gazdaság az II és XX görbék metszéspontjába (az 1-es pontba) kerülhet. Ebben a pontban egyszerre teljesül a belső és külső egyensúly, így olyan helyzetet jelent, amelyet a gazdaságpolitikai döntéshozók mindenképpen kívánatosnak tartanak.

Ha a gazdaság nem az 1-es pontnak megfelelő helyzetből indul, akkor a fiskális és árfolyampolitika megfelelő alkalmazkodása szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön a belső és külső egyensúly. Ha a gazdaság a fiskális politika módosulásával jut el az 1-es pontba, akkor ezt az alkalmazkodást kiadásváltoztató politikának nevezzük, mivel az áruk és szolgáltatások iránti aggregált kereslet szintjét változtatja meg. Az árfolyam egyidejű kiigazítását kiadásátterelő politikának hívjuk, mert az aggregált kereslet irányát, a hazai és importtemékek közötti megoszlását befolyásolja. Általában mind a kiadások szintjének, mind belső arányainak (szerkezetének) módosulására szükség van ahhoz, hogy a gazdaság a belső és külső egyensúly állapotába kerüljön.

A Bretton Woods-i rendszerben az árfolyam kiigazítására viszonylag ritkán kerülhetett sor, így a fiskális politika maradt az egyensúlyi célok elérésének legfőbb eszköze. A 18.2. ábrán azonban látnunk kell, hogy a költségvetési politika önmagában ritkán képes a belső és külső egyensúly kettős céljának megfelelni. A fiskális politika kizárólagos alkalmazása csak akkor lehet célravezető, ha a gazdaság az 1-es ponton átmenő vízszintes egyenesről indul. Ráadásul a fiskális eszközök gyakran csak törvényi felhatalmazással alkalmazhatók. További nehézséget jelent, hogy a fiskális expanzió nyomán idővel krónikus költségvetési hiány alakulhat ki, ami irányváltásra kényszerítheti a gazdaságpolitikát.

Az árfolyam rugalmatlansága időnként nehéz helyzetbe hozta a gazdaságpolitikusokat. A 18.3. ábra 2-es pontjának megfelelő fiskális és árfolyampolitika mellett a gazdaságban az alulfoglalkoztatottság túlzott folyó fizetési mérleg hiánnyal párosul. Csak a valutaleértékelés és a fiskális expanzió ábrán jelzett kombinációjával juttatható el a gazdaság a belső és külső egyensúly állapotába (az 1-es pontba). A fiskális expanzió önmagában megszüntetheti az alulfoglalkoztatást, és a 3-as pontba terelheti a gazdaságot, a munkanélküliség csökkenéséért azonban a gazdaság a nagyobb külső deficittel fizet. Csupán a költségvetési megszorítással elérhető a külső egyensúly (4-es pont), a kibocsátás azonban csökken, és a gazdaság induló helyzeténél is messzebb kerül a belső egyensúlytól. Nem túl meglepő módon a 2-es pontnak megfelelő kilátástalan helyzetekben kialakulnak a leértékelési várakozások. A leértékelés a reálárfolyam, EP*/P egyszeri emelkedésével javítja a folyó fizetési mérleget, és bővíti az aggregált keresletet. Az árfolyam-kiigazítás alternatívája az, ha a reálárfolyam megfelelő alkalmazkodása a hazai árszint, P süllyedésén keresztül, elhúzódó és politikailag vállalhatatlan munkanélküliség mellett valósul meg.[178]

A gyakorlatban az országok néha alkalmazták az árfolyam-kiigazítást belső és külső egyensúlyi céljaik elérésére, bár a paritás megváltoztatása jellemzően valutaválsággal járt együtt. Számos ország megszigorította a tőkeáramlásra vonatkozó korlátozásokat, ami lehetővé tette, hogy a belföldi és külföldi kamatszint elszakadjon egymástól, és így hatékonyabbá váljék a monetáris politika. Ez azonban – mint azt a rendszer összeomlásához vezető események bizonyítják – csak részben vezetett sikerre.

18.3. ábra - A belső és külső egyensúlyt biztosító gazdaságpolitika

kepek/18.3.png


A külső és a belső egyensúlyt (1-es pont) csak a valuta leértékelésével és a fiskális expanzió fokozásával lehet elérni. A fiskális politika önmagában a belső egyensúlyt (3-as pont) vagy a külső egyensúlyt (4-es pont) képes biztosítani, a gazdaság azonban mindkét esetben távolabb kerül attól a másik céltól, amit feláldozott.



[174] Feltesszük továbbá, hogy nem fenyeget valutaválság, vagyis a piac nem számít árfolyamváltozásra. Erre a feltevésre azért van szükség, mert azt szeretnénk bemutatni, hogy a gazdaságpolitikusok még kedvező feltételek mellett is milyen komoly nehézségekkel szembesülnek.

[175] Ha például P* a külföldi infláció miatt változhat, akkor a rögzített árfolyam mellett a teljes foglalkoztatás önmagában nem biztosítja az árstabilitást. A későbbiekben részletesebben is foglalkozunk ezzel az összetett problémával, amikor a rögzített árfolyamok rendszerében a világszintű infláció alakulását vizsgáljuk.

[176] Lássuk be, hogy a 18.2. ábra XX görbéje levezethető egy másik (bár kapcsolódó) XX görbéből, amely a 16.17. ábrán látható. (Tipp: mutassuk be az utóbbi ábrán a fiskális expanzió hatását.)

[177] A 18.2. ábrán nem szerepel külön a devizatartalékokra vonatkozó korlát. Ez azért van így, mert a központi bank nyíltpiaci műveletei, amelyek a tartalékok szintjét befolyásolják, nem hatnak a gazdaságra. A jegybank a hazai valuta eladásával szabadon juthat külföldi devizához. (Leértékelési várakozások mellett a hazai aktívák piacra dobása nem érné el a célját, mivel senki nem akarna külföldi pénzért hazai valutát vásárolni.) Az elemzés során feltettük, hogy a hazai és külföldi vagyoneszközök tökéletes helyettesítők (lásd 17. fejezet). Ha azonban ez a feltétel nem teljesül, akkor a központi bank hazai valutaeladása felhajtaná a hazai kamatszintet. Az aktívák nem tökéletes helyettesíthetősége tehát egyfelől további gazdaságpolitikai eszközt (a monetáris politikát) jelentene a központi bank számára, másfelől újabb gazdaságpolitikai célváltozóért (a hazai kamatszintért) is felelőssé tenné a monetáris irányítást. Ha a kormány nagy fontosságot tulajdonít a hazai kamatszintnek, például azért, mert az hat a beruházásra, akkor az újabb eszköz nem feltétlenül bővítené a vonzó gazdaságpolitikai lehetőségek halmazát. A Bretton Woods-i rendszerben a központi bankok kihasználták a tökéletlen helyettesíthetőségből adódó lehetőségeket, ez azonban nem jelentette azt, hogy sikerült volna megoldaniuk a szövegben vázolt gazdaságpolitikai dilemmákat.

[178] Ellenőrzésképpen lássuk be, hogy P csökkenése, minden más tényező változatlansága mellett mind az II, mind az XX görbét lefelé tolja, így az 1-es pont is lejjebb kerül.