Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

Az aranystandard rendszer

Az aranystandard rendszer

A nemzetközi aranystandard az “N-edik valuta” problémájának megkerülésével küszöböli ki a tartalékvaluta-rendszerben rejlő aszimmetriát. Az aranystandard rendszerében minden ország aranyban rögzíti valutája értékét, és arra vállal kötelezettséget, hogy ha a hivatalos ár védelme megköveteli, a hazai valutát aranyra váltja át. Mivel N számú valuta N különböző valutában kifejezett aranyárat jelent, egyetlen ország sincs kiváltságos helyzetben: minden ország felelős azért, hogy valutájának a hivatalos nemzetközi tartalékeszközben, az aranyban kifejezett árát rögzítse.

Az aranystandard működése

Mivel a nemzeti valuták árfolyama az aranyhoz kötött, a nemzetközi tartalékok aranyból állnak. Az aranystandard szabályai megkövetelik, hogy valamennyi ország tegye lehetővé az arany határok közötti akadálytalan áramlását (exportját és importját). Ezen szabályok mellett az aranystandard, a tartalékvaluta-rendszeréhez hasonlóan, bármely két valuta egymáshoz viszonyított árfolyamát rögzíti. Ha például a Federal Reserve az arany dollárban kifejezett árát 35 dolláros unciánkénti értéken rögzíti, míg az angol jegybank, a Bank of England 14,58 fontos unciánkénti aranyárat határoz meg, akkor a két valuta egymáshoz viszonyított árfolyamának (35 dollár/uncia) / (14,58 font/uncia) = 2,4 dollár/font szinten kell maradnia. Az egymáshoz képest rögzített árfolyamokat ugyanaz az arbitrázsra épülő mechanizmus tartja fenn, mint amely a tartalékvaluta-rendszerben a keresztárfolyamok állandóságát biztosította.[156]

Szimmetrikus monetáris alkalmazkodás az aranystandard rendszerben

Mivel az aranystandard rendszere működésének elvéből adódóan (alapvetően) szimmetrikus, egyetlen ország sincs abban a kitüntetett helyzetben, hogy mentesülne az intervenciós kötelezettség alól. A monetáris politika aranystandard rendszerbeli működésének részletesebb kifejtéséhez vizsgáljuk meg, hogy milyen nemzetközi hatásokkal jár egy jegybank belföldi eszközvásárlása.

Tegyük fel, hogy a Bank of England úgy dönt, hogy belföldi eszközvásárlással bővíti a pénzkínálatot. A pénzkínálat emelkedése lefelé nyomja az angol kamatlábat, és az angol eszközökhöz képest vonzóbbá teszi a külföldi aktívákat. A fontbetétek tulajdonosai megpróbálják eszközeiket külföldi betétért eladni, egyetlen magán vásárló sem fog azonban jelentkezni értük. Lebegő árfolyam mellett a font addig értékelődne le a külföldi valutákhoz képest, amíg helyre nem áll a kamatparitás. A leértékelődésre azonban nincs lehetőség, ha valamennyi valuta értékét az aranyhoz kötik. Mi történik ilyenkor? Mivel a jegybank köteles a nemzeti valutát rögzített árfolyamon aranyra váltani, az elégedetlen fonttulajdonosok a Bank of Englandnél aranyra válthatják fontjaikat. Az aranyat aztán eladhatják a külföldi jegybankoknak, hogy azok valutáiért a fontnál magasabb kamatozású devizabetétet vegyenek. Anglia szempontjából ez a folyamat magántőke-kiáramlást, míg a többi ország szempontjából magántőke-beáramlást jelent.

A folyamat helyreállítja a devizapiaci egyensúlyt. A Bank of England veszít tartalékából, mivel az arany rögzített fontárának fenntartásához fontvásárlásra és aranyeladásra kényszerül. Mivel a külföldi jegybankok valutájukért aranyat vásároltak, tartalékaik bővülését könyvelhették el. A fizetési mérleg kiigazításának terhei egyenlően oszlanak meg az országok között. Mivel Angliában csökken, külföldön pedig nő a tartalékok szintje, az angol pénzkínálat mérséklődik, és felfelé tolja az angol kamatlábat, míg külföldön a bővülő pénzkínálat lefelé nyomja a kamatszintet. Amikor a kamatlábak újból egyenlővé válnak, helyreáll a tőkepiaci egyensúly, így megszűnik az angol aranytartalék leépülése, és véget ér a külföldi jegybankok aranykészleteinek bővülése.

A fenti példa azt szemlélteti, hogy az aranystandard rendszerében a nemzetközi monetáris alkalmazkodás szimmetrikus. Amikor egy ország veszít tartalékából, és ennek következtében pénzkínálatának csökkenését tapasztalja, a többi országban emelkednek a tartalékok, és ennek megfelelően bővül a pénzkínálat. Ezzel ellentétben a tartalékvaluta rendszerében a monetáris alkalmazkodás erősen aszimmetrikus. Az egyes országokban anélkül emelkedhet vagy csökkenhet a tartalékok szintje, hogy ez bármi változást okozna a tartalékvaluta országának pénzkínálatában. Egyedül a tartalékvaluta országának van lehetősége arra, hogy a belföldi és a világszintű monetáris feltételeket befolyásolja.[157]

Az aranystandard előnyei és hátrányai

Az aranystandard pártolói szerint a rendszernek a szimmetrián túl még egy vonzó tulajdonsága van. Mivel a világ összes jegybankjának fenn kell tartania az arany rögzített árát, nem engedhetik, hogy a pénzkínálat a reálpénzkeresletnél gyorsabban nőjön, mivel a túlzott monetáris bővítés valamennyi áru és szolgáltatás, így az arany pénzben mért árát is megemeli. Az aranystandard így automatikusan korlátozza az expanzív monetáris politika miatti árszínvonal-emelkedést. A beépített korlát stabilabbá és kiszámíthatóbbá teszi a nemzeti valuták reálértékét, így fokozza a pénzhasználatból származó tranzakciós költségmegtakarítást (lásd a 14. fejezetet). A tartalékvaluta-rendszerben semmi sem korlátozza a pénzkibocsátást: a tartalékvaluta országa nem szembesül olyan automatikus korláttal, amely túlzott pénzteremtését megakadályozná.

Az aranystandardnak ezt az előnyét néhány hátrányos következmény ellensúlyozza:

  1. Az aranystandard túlzott mértékben korlátozza a monetáris politika használatát a munkanélküliség elleni küzdelemben. Világméretű recesszió esetén valamennyi ország jól járhat, ha az országok egyszerre bővítik pénzkínálatukat, még akkor is, ha ezzel a nemzeti valutákban kifejezett aranyár emelkedik.

  2. A valuta aranyhoz rögzítése csak akkor biztosítja az általános árstabilitást, ha az arany és a többi áru és szolgáltatás relatív ára is stabil. Tegyük fel például, hogy az arany unciánkénti ára 35 dollár, míg az arany egy tipikus termékkosárban kifejezett ára unciánként egyharmad kosár. Ez azt jelenti, hogy a kosár ára 105 dollár. Tegyük fel továbbá, hogy Dél-Amerikában jelentős aranylelőhelyre bukkannak, és az arany termékkosárban kifejezett (relatív) ára unciánként egynegyed kosárra csökken. Ha az arany unciánkénti dollárára (35 dollár/uncia) nem változik, akkor a tipikus termékkosár árszintje 105-ről 140 dollárra emelkedik. Az aranystandard időszakával foglalkozó tanulmányok valóban meglepően nagy árszint-ingadozásokat mutattak ki az arany relatív árának változása miatt.[158]

  3. Az aranyra épülő nemzetközi pénzügyi rendszer azért problematikus, mert a gazdaság bővülésével párhuzamosan a jegybankok csak akkor növelhetik tartalékaikat, ha folyamatosan új aranykészleteket aknáznak ki. Valamennyi jegybanknak szüksége van bizonyos mennyiségű aranytartalékra, hogy fenntarthassa a valuta rögzített aranyárát, és tompíthassa az előre nem látott gazdasági csapások hatását. A központi bankok ezért munkanélküliséget okozhatnak a világban, ha belföldi eszközök eladásával – így a pénzkínálat szűkítésével – próbálnak versenyezni a szűkös aranykészletekért.

  4. Az aranystandard lehetővé teszi a jelentős aranykészlettel rendelkező (aranytermelő) országok, mint Oroszország és Dél-Afrika számára, hogy piaci aranyeladásaikkal világszerte számottevő hatást gyakoroljanak a makrogazdasági feltételekre.

A fentiekben felsorolt buktatók miatt ma már kevés közgazdász pártolja az aranystandardhoz való visszatérést. John Maynard Keynes angol közgazdász már 1923-ban egy letűnt nemzetközi pénzügyi rendszer “barbár ereklyéjeként” írt az aranyról.[159] Megválasztása után, 1981-ben Reagan elnök a monetarista Anna Jacobson Schwartz vezetésével különbizottságot hozott létre, amely azt vizsgálta, hogy jól járna-e az Egyesült Államok az aranystandard visszaállításával. A bizottság nem javasolta az aranyhoz való visszatérést. Bár a jegybankok többsége a hivatalos tartalék egy részét továbbra is aranyban tartja, az aranyár ma már lényegében nem befolyásolja az országok monetáris politikáját.

Az aranydeviza rendszer

Az aranydeviza-rendszer a tartalékvalutára, illetve az aranystandardra épülő rendszerek között félúton helyezkedik el. Az aranydeviza-rendszerben a jegybanki tartalék aranyból és az aranyhoz kötött (árfolyamú) devizából áll, és a nemzeti valuta árfolyamát valamennyi központi bank egy fix aranyárú valutához képest rögzíti. Az aranystandardhoz hasonlóan az aranydeviza-rendszer is korlátozza a pénzkínálat túlzott bővülését a világban, de nagyobb rugalmassággal kezeli az aranyon kívüli eszközöket is tartalmazó hivatalos tartalékok emelkedését. Emellett azonban az aranydeviza-rendszerre is jellemzők az aranystandard fentiekben felsorolt korlátai.

A második világháború utáni, a dollárra épülő tartalékvaluta-rendszert eredetileg aranydeviza-rendszerként hozták létre. Míg a külföldi jegybankok a valuta dollárárfolyamát rögzítették, a Federal Reserve az arany 35 dolláros unciánkénti árának fenntartásáért volt felelős. Az 1960-as évek közepére a rendszer inkább tiszta tartalékvaluta-rendszerként, mint az aranystandardnak megfelelően működött. 1971 augusztusában Nixon elnök egyoldalúan megszüntette a dollár és az arany közötti kapcsolatot, ami után rövidesen felbomlott a rögzített dollárárfolyamok rendszere. Ennek okaival a következő fejezetben foglalkozunk.



[156] A gyakorlatban az arany szállítási és biztosítási költségei az “aranypontok” között egy szűk sávot határoztak meg, amelyen belül ingadozhatott a valutaárfolyam.

[157] Eredetileg az aranyérmék a készpénzkínálat jelentős részét alkották az aranystandard országaiban. Ennek megfelelően, ha az ország aranyállományának egy része külföldre került, az nem feltétlenül jelentette a jegybanki aranykészlet csökkenését: magánszemélyek az érméket aranyrúddá olvaszthatták, amelyet kivihettek az országból, hogy külföldön aztán vagy külföldi aranyérmévé alakítsák, vagy papírpénzért eladják a külföldi jegybanknak. A jegybanki mérleggel foglalkozó korábbi elemzésünk fogalmi rendszerében a forgalomban lévő aranyérmék a monetáris bázis olyan részének tekinthetők, amelyek nem jegybanki források. Az aranyexport mindkét fenti formája a belföldi pénzkínálat csökkenéséhez, és a külföldi pénzkínálat bővüléséhez vezet.

[158] Lásd például: Richard N. Cooper: The Gold Standard: Historical Facts and Future Prospects, Brookings Papers on Economic Activity, 1, 1982. 1–45. old.

[159] Lásd Keynes: Alternative Aims in Monetary Policy, új kiadásban megtalálható az Essays in Persuasion, New York: W. W. Norton & Company, 1963. kötetben. Az aranystandard eltérő értékelésére lásd: Robert A. Mundell: International Monetary Reform: The Optimal Mix in Big Countries, In: James Tobin (szerk.): Macroeconomics, Prices and Quantities, Washington, D. C., Brookings Institution, 1983., 285–293. old.